Az EU és a magyar kartelljog, főszabály szerint, tiltja a versenyellenes megállapodásokat (általános kartelltilalom); az általános tilalmat sértő megállapodások azonban mentességben részesülhetnek, amennyiben előmozdítják a hatékonyságot (mentesség). Sajnos sem a joggyakorlat, sem a szakirodalom nem ad választ arra az alapelvi kérdésre, hogy milyen szempontok érvényesülnek az általános kartelltilalom körében, és ehhez képest milyen szempontokat kell vizsgálni a mentesség alkalmazása esetén. Gyakran találkozni azzal az általános megközelítéssel, hogy mind az általános kartelltilalom, mind a mentesség célja a verseny előmozdítása. Ez azonban egy önellentmondó megközelítés: ha egy megállapodás azért sérti a kartelltilalmat, mert hátrányos a versenyre nézve, akkor miként részesülhet mentességben arra tekintettel, hogy előmozdítja a versenyt?
Versenyjogi, illetve versenypolitikai közhely, hogy a versenykorlátozó megállapodások joga (röviden: kartelljog) tiltja, üldözi a versenyellenes magatartásokat, amelyek azonban mentességben részesülhetnek, ha hatékonysági előnnyel járnak. Ugyanakkor nincs egység a tekintetben, hogy mit nevezünk versenynek, mikor tekinthető a verseny korlátozottnak és mit jelentenek ehhez képest a hatékonysági előnyök. Ez csak látszólag elméleti kérdés: ennek a problémának rendkívül nagy gyakorlati jelentősége van, és jelentős mértékben rányomja a bélyegét a mindennapok jogalkalmazására. Az EU és a magyar versenyjogban a versenyjogi tesztnek két szintje van: egy általános kartelltilalom, amely tiltja a versenyellenes célú vagy hatású megállapodásokat (EUMSz 101. cikk (1) bek.[1], Tpvt.[2] 11. §), valamint a mentesség, amely bizonyos hatékonysági előnyök és egyéb feltételek esetén jogszerűnek nyilvánít amúgy versenykorlátozó magatartásokat és megállapodásokat (EUMSZ 101. cikk (3) bek.[3], Tpvt. 17. §). Nincs konszenzus abban, hogy mi az a verseny, amelynek korlátozása, torzítása vagy megakadályozása esetén a kartelltilalom sérül, és mi az az általános kartelltilalomtól eltérő szempont, amelyet az egyedi mentesség keretében a versenyhatóságnak vagy a bíróságnak vizsgálnia kell.
A Bizottságnak a 101. cikk (3) bekezdésről szóló iránymutatása jó példával szolgál erre a fogalmi bizonytalanságra. Az iránymutatás megpróbál, korlátozott sikerrel, útmutatást adni. A 101. cikk (1) bekezdés vonatkozásában azt kell vizsgálni, hogy a megállapodásnak negatív hatása van-e az árakra, a kibocsátásra, az innovációra vagy a termékek és szolgáltatások választékára vagy minőségére ("negative effects on prices, output, innovation or the variety or quality of goods and services").[4] Másrészről, a 101. cikk (3) bekezdés központi kérdése a hatékonyság, amely csökkenti a termelési költségeket, növeli a minőséget és felgyorsítja az új termékek létrejöttét. Amennyiben a
- 321/322 -
101. cikk (3) bekezdés alkalmazásának feltételei fennállnak, ezek a hatékonysági előnyök pozitív hatással vannak az árakra, a kibocsátásra, az innovációra vagy a termékek és szolgáltatások választékára vagy minőségére ("on prices, output, innovation or the variety or quality of goods and services").[5] Következésképpen, látható, hogy az iránymutatás rendelkezései egy ördögi körhöz vezetnek[6]: azt mondják, hogy egy megállapodás a 101. cikk (1) bekezdésbe ütközik, amennyiben hátrányos hatással van az árra, a kibocsátásra, a minőségre, a termékválasztékra vagy az innovációra, azonban mentességben részesülhet, ha előnyös hatással van az árra, a kibocsátásra, a minőségre, a termékválasztékra vagy az innovációra. Fel kell tennünk tehát a kérdést: ha egy megállapodásnak ilyen irányú pozitív hatásai vannak, miért tiltja az a 101. cikk (1) bekezdés és hogy történhet meg, hogy az egyáltalán "elér" a 101. cikk (3) bekezdésig?
Ezek nélkül a fogalmi tisztázások nélkül nehéz koherenciát és kiszámíthatóságot vinni a versenyjog rendszerébe.[7] A tanulmány az általános kartelltilalom és az egyedi mentesség viszonyát vizsgálja mind az EU, mind pedig a magyar versenyjog vonatkozásában. Az egyszerűség kedvéért az alábbiakban az EU jogi rendelkezésekre történik utalás azzal, hogy azok a vonatkozó magyar rendelkezésekre is megfelelően irányadók.
Számos önellentmondó tétel él az EU és a magyar versenyjogban azzal kapcsolatban, hogy az általános kartelltilalom és az egyedi mentesség tekintetében mi a vizsgálandó kérdés, illetve miként határolhatók el ezek egymástól. Érdemes ebben a vonatkozásban utalni az érzékelhetőségi tesztre (csekély jelentőségű, de minimis megállapodások), a járulékosság (járulékos megállapodások, ancillary restraints) elméletére, és az európai rule of reason elméletre. Az Európai Bíróság és a Bizottság számos esetben állapította meg, hogy bizonyos megállapodások, bár adott szempontból valóban korlátozzák a versenyt, összességében mégiscsak semlegesek a versenyre nézve, vagy esetleg kifejezetten előmozdítják azt (tehát versenybarát hatásai vannak), és így nem sértik az általános kartelltilalmat. Létezik tehát egy olyan vizsgálati szempontrendszer, amely alapján a vállalkozások döntései, cselekvési szabadsággal kapcsolatos önkorlátozásai megfelelhetnek a 101. cikk (1) bekezdés követelményeinek (vagyis nem sértik az általános kartelltilalmat).
A jelen tanulmány alapvető kiinduló tétele, hogy más szempontokat kell vizsgálni a kartelltilalom érvényesítése során, és megint más szempontokat az egyedi mentesség tekintetében. Ez a tétel könnyen igazolhatónak tűnik, hiszen ha ez nem lenne helytálló, akkor nem lenne értelme két külön rendelkezésre bontani a kartelljogi tesztet (egy általános tilalomra és egy kivételre); nem lett volna értelme az egyedi mentességet bejelentési kötelezettséghez kötni, valamint a bizonyítással, a bizonyítási teherrel kapcsolatos szabályokat különbözőképpen kialakítani a kartelltilalom és az egyedi mentesség tekintetében.[8]
A jelen tanulmány amellett érvel, hogy a 101. cikk (1) bekezdés tartalmaz egy ésszerűségi szabályt, valamint, hogy a 101. cikk (1) bekezdés és 101. cikk (3) bekezdés közötti fő különbség, hogy az első a megállapodás versengésre gyakorolt hatásait vizsgálja, míg a második középpontjában a hatékonysági előnyök állnak.
A 101. cikk (1) bekezdés alkalmazása magában foglal egy tartalmi vizsgálatot; ugyanakkor ez a rendelkezés nem szolgálhat alapul egy átfogó (minden szempontra kiterjedő) versenyjogi elemzés számára egész egyszerűen azért, mert a 101. cikknek van egy (3) bekezdése. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a 101. cikk (1) bekezdés tartalmi vizsgálatot tesz lehetővé és szükségessé, hiszen a versenyjogi gyakorlat értelmében mindig figyelembe kell venni az adott megállapodás piaci kontextusát,[9] valamint a megállapodás révén
- 322/323 -
létrejövő helyzetet össze kell hasonlítani azzal a helyzettel, amely a megállapodás nélkül létrejött (vagy maradt) volna.[10] Ezeket az elveket ugyanis az Európai Bíróság gyakorlatában megerősítette.
A rule of reason kifejezés használata fogalmi problémákat vethet fel, mivel egy amerikai jogintézményre utal, amely az EU-ban természetesen nem lehet közvetlenül alkalmazandó.[11] Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne helye a 101. cikk alkalmazásában valamilyen ésszerűségi tesztnek, bárhogy is hívjuk azt. Sajnos a Törvényszék gyakorlatában nem elnevezésbeli, hanem fogalmi kérdésként ragadta meg a problémát, és kimondta: a 101. cikk alkalmazása során nem érvényesülhet a rule of reason és ezért nem lehet mérlegelni a megállapodás versenyellenes és versenybarát hatásait.[12] Ugyanakkor a Törvényszék ellentmondott saját magának, amikor alkalmazta az összehasonlítás elvét, és összevetette a megállapodás esetén és az anélkül fennálló versenyhelyzetet.[13]
Bár a saját magatartással kapcsolatos önkorlátozás valóban felveti vagy felvetheti a versenyjogsértés aggályát vagy veszélyét, a versenyjog-ellenesség megállapításához ennél több kell. Ugyanakkor az ésszerűségi elv alternatíváiként felmerülő mindegyik elmélet hibás egyik vagy másik vonatkozásban.
A de minimis elv az ésszerűségi teszt első lépcsője, és nem lehet általános értelmezési elmélet; ez ugyanis nem mond semmit a nem csekély jelentőségű megállapodások vizsgálatáról. Az érzékelhetőség tesztje csak azt mondja, hogy amennyiben a megállapodásnak nincs kimutatható hatása a versenyre, akkor nem lehet versenyjog-ellenes. Ez helytálló, bár a versenyellenes célú megállapodásokra (az ún. durva korlátozásokra) nem vonatkozik; emellett azt is látni kell, hogy nagyon sok olyan megállapodás van, amely túllépi az érzékelhetőség küszöbét, tehát a felek piaci részesedése, piaci pozíciója viszonylag jelentős, vagy legalábbis nagyobb a jelentéktelennél, és mégis összhangban vannak a versenyjoggal, annak ellenére, hogy saját vállalkozói, piaci magatartással kapcsolatos önkorlátozást tartalmaz. A csekély jelentőségű megállapodások tesztje tehát nem ad választ minden kérdésünkre.
A járulékosság elve szintén megpróbál választ adni ezekre a kérdésekre, és az Európai Bíróság számos ügyben ezzel indokolta, hogy egy franchise rendszer, egy szelektív forgalmazási rendszer, egy területi kizárólagosság, bár látszólag korlátozza a versenyt, összességében miért nem sérti a 101. cikk (1) bekezdést. A járulékosság elméletének azonban megvannak a hiányosságai, és nem tekinthető általánosan elfogadottnak. Határozottabban fogalmazva: a járulékosság (ancillarity) elmélete egy zsákutca. A járulékosság elve értelmében, a valamilyen legitim célhoz vagy fő tranzakcióhoz járulékosan kapcsolódó korlátozások jogszerűek. Bár ez az elgondolás bizonyos ügyekben hasznos lehet, nem alkalmas arra, hogy átfogó elméletként használjuk. Ez a teória ugyanis nem mond semmit arról, hogy miként határozzuk meg ezt a legitim célt; ez pedig visszavezet bennünket a kiinduló problémához: miként azonosítsuk azokat a megoldásokat, amelyek a 101. cikk (1) bekezdés értelmében legitimek.
Az európai rule of reason elméletet ugyancsak sok kritika éri. Az Európai Bíróság nem adott választ arra a kérdésre, hogy ez az elv része-e az EU versenyjognak.[14] A Törvényszék számos ítéletében megállapította, hogy az európai versenyjogban nem létezik rule of reason, a versenyellenes és a versenybarát hatásokat a 101. cikk (1) bekezdése alapján nem lehet összemérni, hanem ennek a megfelelő terepe a 101. cikk (3) bekezdés.[15] Ugyanakkor a Törvényszék ugyanezekben az ügyekben azt is kimondta, hogy ha összességében (nettó hatását tekintve) egy megállapodás inkább előmozdítja a versenyt, mint visszafogja azt, akkor az nem sérti a 101. cikk (1) bekezdést. Ezt pedig nehéz másként, mint az ésszerűségi elv megnyilvánulásaként értékelni.
Mindent egybevetve tehát az ésszerűségi teszt (egyfajta európai rule of reason) az egyetlen olyan elv, amely a 101. cikk (1) bekezdés alkalmazásának átfogó elméletét adhatja. Az ésszerűségi elv a piaci kontextus vizsgálatára, valamint a megállapodás esetén és a megállapodás hiányában fennálló versenyhelyzet összehasonlítására épül. A 101. cikk alkalmazása során össze kell vetni egymással a megállapodás versenyellenes és versenybarát hatásait. Ugyanakkor az is ésszerű feltételezés, hogy a 101. cikk (1) bekezdésnek osztozkodnia kell a 101. cikk (3) bekezdéssel. A következő kér-
- 323/324 -
dés tehát, hogy mi a 101. cikk (1) bekezdés és a 101. cikk (3) bekezdés értékmérője, és azok miként határolhatók el egymástól.
Az EU bíróságok joggyakorlata értelmében, a 101. cikk megfelelő hely arra, hogy a vállalkozás a saját cselekvési szabadságával kapcsolatosan vállalt önkorlátozása ésszerű indokát adja. Ez a joggyakorlat azonban nem ad választ arra a kérdésre, hogy miként határolhatók el egymástól a 101. cikk (1) bekezdés és a 101. cikk (3) bekezdés szerinti indokok.[16]
A hatás alapján megítélendő megállapodás fogalma azt implikálja, hogy a 101. cikknek tartalmaznia kell valamilyen ésszerűségi követelményt. A 101. cikk (1) bekezdés értelmében az egyes megállapodásokat az alapján kell megítélni, hogy milyen hatással vannak a versenyre. Ez magában rejti annak vizsgálatát, hogy az adott megállapodás előmozdítja vagy visszaveti a versenyt. Következésképpen, amennyiben abból indulunk ki, hogy a 101. cikk két rendelkezése nem tartalmaz szükségtelen kettőzést, a 101. cikknek két értékmérőt kell tartalmaznia.
Ebből szükségszerűen adódik a kérdés: mi a különbség a két rendelkezés célja között? Álláspontom szerint a 101. cikk (1) bekezdés alkalmazásában a megválaszolandó kérdés (vagy legalábbis az kellene legyen a megválaszolandó kérdés), hogy vajon a megállapodás visszaveti vagy növeli a verseny (a vállalkozások közötti versengés) intenzitását, esetleg ebből a szempontból semleges hatással jár; a 101. cikk (3) bekezdés kánonja ezzel szemben a hatékonyság.[17] Természetesen, magának a versengésnek a csökkentése önmagában nem elegendő a 101. cikk (1) bekezdés megsértéséhez: a megállapodásokat a maguk piaci összefüggésrendszerében kell értékelni.[18]
Amikor egy működő elemzési keretet javasolunk, nem szükségszerű a meglévő többségi álláspontot vagy a joggyakorlatot kritizálni, hiszen a fenti kérdésnek nincs megcsontosodott gyakorlata.[19]
Álláspontom szerint, a gazdasági indokokat két csoportba érdemes sorolni: versengéssel és (termelési) hatékonysággal kapcsolatos érvek. A 101. cikk (1) bekezdés versengéssel kapcsolatos aggályokat fogalmaz meg: itt a kérdés az, hogy vajon a megállapodás növeli-e a verseny (a vállalkozások közötti versengés) intenzitását. A 101. cikk (3) bekezdés hatékonysági érvekkel foglalkozik: a verseny (versengés) intenzitásában bekövetkezett csökkenés ellenére a megállapodás például jelentős költség-csökkenéshez vezethet, amely mind a termelőkre, mind pedig a fogyasztókra nézve kedvező. A 101. cikk alapgondolata, hogy a verseny (versengés) a piac optimális és leghatékonyabb szerkezete, míg kivételes esetekben az együttműködés hatékonyabb lehet a versengésnél.[20] Ennek megfelelően, a megállapodás feleinek csak akkor kell viselniük a bizonyítási terhet, ha azzal érvelnek, hogy egy adott ügyben az együttműködés hasznosabb a társadalom számára, mint a verseny (versengés).[21] Ez összhangban van az általános tapasztalattal: a versengés a piac leghatékonyabb szerkezete, de az együtt-
- 324/325 -
működés - bizonyos körülmények mellett - hasznosabb lehet.[22]
A "verseny" kifejezés, tág értelemben, átfogja mind a versengést, mind a hatékonyságot, és kifejeződése a társadalmi vagy a fogyasztói többlet. A versenyjogi vizsgálat végső kérdése, hogy a megállapodásnak milyen hatása van az árakra, a kibocsátásra, a minőségre, noha ezt a kérdést ritkán lehet pontosan megválaszolni. Legalábbis ezt a tartalmat tulajdonítják a "versenynek" a bizottsági dokumentumok.[23] Érdekes módon, a "verseny" kifejezést ugyanúgy használják akkor is, amikor olyan megállapodás mentességét mondják ki, amely, bár kétségtelenül előmozdítja a hatékonyságot, kizárja a versengést: ezek azok az esetek, amikor az együttműködés hatékonyabb, mint a versengés.[24] Ez az átfogó meghatározás azonban félrevezető: fonák dolog azt állítani, hogy amennyiben a vállalkozások együttműködnek egymással egy új technológia kifejlesztése érdekében, ezáltal elkerülve a költségek szükségtelen megkettőzését, akkor az versenybarát, mivel csökkenti a költségeket. Bár ebben az esetben a megállapodás valóban hatékony, aligha versenybarát.
A Bayer/Gist-Brocades ügyben a Bizottság ennek a megközelítésnek egy tömör összefoglalását adta: "[a]hhoz, hogy a megállapodások hozzájáruljanak az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához, objektív értelemben jobbulást kell, hogy jelentsenek ahhoz a helyzethez képest, amely egyébként fennállna. Az ebben a vonatkozásban alkalmazandó alapelv, amelyet a közös piac alapításakor hoztak létre, lefekteti, hogy a tisztességes és torzítástól mentes verseny a legjobb garanciája a legjobb feltételek melletti folyamatos ellátásnak. Így a gazdasági fejlődés előmozdításához történő hozzájárulás kérdése a 101. cikk (3) bekezdés értelmében csak azokban a kivételes esetekben merülhet fel, ahol a verseny szabadsága nem képes gazdasági értelemben a legjobb eredményt elérni."[25]
A fenti elhatárolást nyelvi, normaszerkezeti és gazdasági érvek egyaránt alátámasztják.
Egyrészt, a 101. cikk nyelvi-nyelvtani értelmezése értelmében a 101. cikk (1) bekezdés versenyről, míg a 101. cikk (3) bekezdés az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához történő hozzájárulásról beszél.
Másrészt, a 101. cikk szerkezete (a főszabály és kivétel felépítés) szintén arra utal, hogy az EU versenyjogban két értékmérő van; máskülönben nem lenne értelme két jogi tesztet fenntartani.[26] A Van den Bergh Foods ügyben[27] a Törvényszék legerősebb érve a rule of reason ellen az volt, hogy annak létezését nehéz lenne összeegyeztetni a 101. cikk szerkezetével[28] és a 101. cikk (3) bekezdés sokat veszítene hatóerejéből, ha egy ilyen vizsgálatra már a 101. cikk (1) bekezdés alapján sor kerülne.[29] Ugyanakkor, a 101. cikk szerkezete pont az ellenkezőjére utal. A 101. cikk (3) bekezdés nem veszítené el hatóerejét, amennyiben a versenyjogi elemzés bizonyos részei (vagy inkább bizonyos aspektusai) a 101. cikk (1) bekezdés alapján már vizsgálatra kerülnének. A 101. cikk (1) bekezdés szerinti elemzés válna értelmetlenné, ha megfosztanánk minden ésszerűségtől.
A 101. cikk kétszer említi a versenyt: a 101. cikk (1) bekezdésben, amikor megtilt minden olyan megállapodást, amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása; és a 101. cikk (3) bekezdésben, amikor kimondja: nem részesülhet egyedi mentességben a megállapodás, amennyiben "lehetővé tenné ezeknek a vállalkozásoknak, hogy a kérdéses áruk jelentős része tekintetében megszüntessék a versenyt." Mindez három dologra utal. A 101. cikk (1) és (3) bekezdése mást és mást vizsgál. A 101. cikk (3) bekezdés középpontjában nem a verseny áll. A verseny korlátozása fokozat kérdése: a 101. cikk tolerálja a verseny bizo-
- 325/326 -
nyos fokú visszavetését, amennyiben az a hatékonyság érdekében szükséges, azonban nem tűri el a verseny teljes megszüntetését, attól függetlenül, hogy ez előmozdítja-e a hatékonyságot vagy sem.[30]
Harmadrészt, a közgazdasági intuíció is arra utal, hogy a piaci verseny (versengés) a leghatékonyabb piaci szerkezet. Ez azt a tételt támasztja alá, hogy a felperesnek (ideértve a versenyhatóságot) a társadalmi jólét veszélyének valószínűsítése érdekében csupán azt kell bizonyítania, hogy a versenyt valóban korlátozták. Mivel a versengést tekintjük a leghatékonyabb szerkezetnek, az alperesre csak akkor tolódik a bizonyítási teher, ha az együttműködésből fakadó hatékonysággal érvel (együttműködési hatékonyság), amely a tudomány állása és a közvélekedés szerint csak kivételesen lehet nagyobb a versengési hatékonyságnál.
A fenti fogalmi elhatárolás sok tekintetben nem alkalmazza a közgazdaságtan terminológiáját és számos esetben nehéz elhatárolni egymástól a versenyt és az együttműködési hatékonyságot. Ugyanakkor, a valódi ügyekben közgazdasági egyenletektől ritkán kapunk érdemleges választ. A pontos piaci adatok permanens hiánya miatt a közgazdasági elmélet alapvető szerepe, hogy elemzési eszközt adjon. A közgazdasági elmélet segít absztrakt módon megragadni a különböző piaci gyakorlatok következményeit, azonban a valódi ügyek ritkán járnak kéz a kézben olyan empirikus adatokkal, amelyek lehetővé tennék számszerű következtetés levonását, és nem egyszerűsíthetők le egy olyan egyenletté, amelyben a legtöbb változó ismert.
Minden olyan együttműködés, amely újraalkotja a tökéletes verseny egyik hiányzó előfeltételét vagy növeli a versengés intenzitását, versenybarát. Ha egy megállapodás csökkenti a tranzakciós költségeket, különösen a fogyasztó keresési költségeit, megérdemli, hogy versenybarátnak nevezzük. Például, ha egy versenytársak közötti megállapodás, szabványosítás révén, a fogyasztó számára összehasonlíthatóbbá teszi a termékeket, és növeli a piac átláthatóságát, ezáltal növelve a verseny intenzitását, versenybarátnak minősül. Más megállapodások arra ösztönzik a forgalmazót, hogy fektessen be a termék promóciójába, ezáltal biztosítva, hogy a fogyasztók megismerik a terméket és így tényleges választási lehetőségeik bővülnek. A piacra lépési költségek csökkentése szintén növeli a versengést.[31] Leegyszerűsítve: az allokációs hatékonyságot növelő legtöbb megállapodás versenybarát abban az értelemben, hogy előmozdítja a versengést és növeli a piaci szereplőkre nehezedő versenynyomást.[32] Másrészt, a termelési hatékonyság növelése általánosságban nem versenybarát, hanem a 101. cikk (3) bekezdés alapján érdemel figyelmet. A méretgazdaságosság és a választékgazdaságosság egyaránt a 101. cikk (3) bekezdés alapján vizsgálandó. Hasonlóan: azok az együttműködések, amely kiiktatják a költségek szükségtelen megkettőzését, növelik a hatékonyságot (lásd K+F). Ugyanakkor ezek a megállapodások nagyon messze vannak attól, hogy versenybarátnak minősüljenek: pontosan azért hatékonyak, mert felcserélik a versenyt (versengést) az együttműködéssel.
Ennek megfelelően, az EU versenyjog beismeri, hogy a verseny (versengés) nem mindig a leghatékonyabb módszer. Ezért adott esetben védelmet biztosít azon megállapodások számára is, amelyek azt korlátozzák. A 101. cikk (3) bekezdés az egyedi mentesség négy előfeltételét határozza meg. Mivel azonban ezek a rendelkezések nagyon tág kategóriákat tartalmaznak, kialakításra került a csoportmentességek rendszere. Ez utóbbi lényege, hogy vannak megállapodások, amelyek mindig vagy majdnem mindig teljesítik a 101. cikk (3) bekezdés feltételeit, és így a jogbiztonság és az eljárási gazdaságosság szempontjai azt indokolják, hogy ezeket konkrét rendelkezésekkel mentességben részesítsük.
A 101. cikk (3) bekezdés értelmében, a 101. cikk (1) bekezdésben található általános kartelltilalom szabály alkalmazásától (...) el lehet tekinteni az olyan esetekben, amikor vállalkozások közötti megállapodás vagy megállapodások csoportja; a vállalkozások társulásai által hozott döntés vagy döntések csoportja; összehangolt magatartás vagy összehangolt magatartások csoportja hozzájárul az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához, ugyanakkor lehetővé teszi a fogyasztók méltányos részesedését a belőle eredő előnyből anélkül, hogy: a) az érintett vállalkozásokra olyan korlátozásokat róna, amelyek e célok eléréséhez nem nélkülözhetetlenek; b) lehetővé tenné ezeknek a vállalkozásoknak, hogy a kérdéses áruk jelentős része tekintetében megszüntessék a versenyt."
Látható, hogy az egyedi mentesség központi eleme a hatékonyság ("hozzájárul az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához").[33] A többi feltétel
- 326/327 -
nagyrészt járulékos a hatékonysági előnyhöz képest: méltányos rész jut a fogyasztóknak, arányosság, nem szűnik meg a verseny. Amint a megállapodásból fakadó hatékonyság súlyánál fogva elnyomja a verseny (versengés) csökkenéséből fakadó hatékonyság-veszteséget, sor kerülhet a 101. cikk (3) bekezdés alkalmazására. Ezt követően már a megállapodás körének és az együttműködés módjának a kidolgozása szükséges, annak érdekében, hogy az utolsó három feltétel teljesüljön.
A hatékonyság fogalmának értelmezése a 101. cikk (3) bekezdés alkalmazásában azonban nem volt mindig önellentmondástól mentes. Számos európai bírósági ítélet és bizottsági határozat vett figyelembe olyan előnyöket, amelyek nem mozdították elő a hatékonyságot, hanem a piaci verseny (versengés) intenzitását növelték. A Pronuptia ügyben az Európai Bíróság megállapította, hogy bizonyos korlátozások hiányában a franchise-vevő nem vállalná a kockázatot és nem fektetne be abba, hogy a franchise rendszer részévé váljon. Ezt a szempontot a Bíróság a 101. cikk (3) bekezdés alapján vizsgálta.[34] A Bizottság számos határozatában állapította meg, hogy a kizárólagos forgalmazási megállapodások hozzájárulhatnak az áruk termelésének vagy forgalmazásának javításához, illetve a műszaki vagy gazdasági fejlődés előmozdításához: lehetővé teszik a forgalmazók számára, hogy a "saját" területükre koncentráljanak, csökkentik a tranzakciós költségeket (mivel a gyártónak csak egy forgalmazóval kell kapcsolatot tartania) és segítik elkerülni a nemzetközi kereskedelem nyelvi, jogi és más különbségekből adódó nehézségeit.[35] A Bizottság azt is megállapította, hogy a kizárólagosság biztosítja a kapcsolódó szolgáltatások megfelelő minőségét és stimulálja a márkák közötti versenyt.[36] A minőségi követelményeken alapuló szelektív forgalmazás vonatkozásában a Bizottság alkalmazhatónak találta a 101. cikk (3) bekezdést, mivel az hatékonyabbá és ésszerűbbé teszi a forgalmazást;[37] akárcsak a technológia-átadási megállapodások vonatkozásában, mivel azok elősegítik a piacra lépést és a technológia elterjedését.[38] Egységes szerkezetű tarifák vonatkozásában a Bizottság azt állapította meg, hogy azok növelik a piac átláthatóságát azáltal, hogy növelik az összehasonlíthatóságot, és így növelik a versenyt.[39] A fogyasztók tájékoztatása a piacon elérhető termékek lehető legtágabb köréről hozzájárul a forgalmazás javításához és a gazdasági fejlődéshez.[40] Ezek a példák azt mutatják, hogy az EU bíróságok és a Bizottság esetenként elutasították, hogy egyes, a verseny előmozdítására utaló érveket a 101. cikk (1) bekezdés alapján értékeljenek, és ezeket az aspektusokat (álláspontom szerint: módszertanilag hibásan) a 101. cikk (3) bekezdés alapján vizsgálták.
Egy további fontos fogalmi kérdés a durva (hardcore, kőkemény) kartellek és a 101. cikk (3) bekezdés közötti viszony. Míg elviekben mindegyik megállapodásnak megvan a lehetősége arra, hogy teljesítse a 101. cikk (3) bekezdés feltételeit, és nem mondható ki, hogy meghatározott típusú megállapodások automatikusan kizárásra kerülnének ebből a lehetőségéből,[41] nagyon valószínűtlen, hogy egy durva korlátozás teljesíthetné ezeket a követelményeket.[42] Ebben az érte-
- 327/328 -
lemben a 101. cikk (1) bekezdés alapján végzett elemzés és a 101. cikk (3) bekezdés szerinti értékelés konvergál. A versenyellenes célú megállapodások és a természetüknél fogva versenyellenes megállapodások kifejezések szinonimák, és a 101. cikk (1) bekezdés szókincsébe tartoznak. A durva (hardcore) korlátozások kifejezés, habár megállapodások ugyanazon körére vonatkozik, tágabb alkalmazási körrel rendelkezik, és mind a 101. cikk (1) bekezdés, mind a 101. cikk (3) bekezdés szókészletébe tartozik.
Meg kell említeni, hogy a 101. cikk (1) bekezdés nemcsak gazdasági, hanem közérdekű ésszerűségi érveknek is otthona (például szakmai etikai szabályok, sport tisztasága, doppingellenes szabályok). A Wouters ügyben[43] az Európai Bíróság egy előzetes döntéshozatali eljárás keretében az általános kartelltilalom ésszerűségi vizsgálata során közérdekű szempontok figyelembe vételét is elfogadhatónak tartotta, ezzel létrehozva a közérdekű ésszerűségi tesztet.[44] Ugyanezt az elvet alkalmazta az Európai Bíróság a Meca-Medina és Majcen kontra Bizottság ügyben.[45]
A 101. cikk (1) bekezdés egyik kifejező példája a területi kizárólagosság potyautas elmélete. Amikor egy gyártó belép egy új területi piacra, általában kinevez egy kizárólagos forgalmazót. Azzal, hogy a forgalmazón kívül senki nem értékesítheti a termékeket az adott területen, a gyártó bizonyos értelemben csökkenti a versenyt: a márkán belüli verseny csökken, ha az adott márkának csak egy (kizárólagos) forgalmazója van. A versengés csökkenéséért azonban bőségesen kárpótolnak a megállapodás versenybarát hatásai. A kizárólagos forgalmazó ugyanis érdekelt abban, hogy a márkát erőteljesen promotálja, így csökkentve a fogyasztók keresési költségeit, akik megismerik a márkát és ezzel nőnek választási lehetőségeik. Ennek következtében a tájékozott fogyasztók növelik a versenynyomást a többi márka vonatkozásában is. Kizárólagosság hiányában a forgalmazó valószínűleg nem fektetne be a márka promóciójába, mivel fennállna annak a veszélye, hogy a befektetést nem eszközlő kereskedők learatnák a fogyasztók megnövekedett figyelméből sarjadó előnyöket. Röviden: a márkán belüli verseny bizonyos csökkentése sokkal jelentősebb mértékben előmozdíthatja a márkák közötti versenyt, mivel az egy további tényleges alternatívát biztosít a fogyasztók számára. Így, mindent figyelembe véve, ez a megállapodás nem visszatartja, hanem előmozdítja a versenyt. Nincs szükség a 101. cikk (3) bekezdés alkalmazására, mivel a megállapodás nem versenyellenes, és így nem ütközik a 101. cikk (1) bekezdésbe.
A 101. cikk (3) bekezdés alkalmazásának szemléletes példái a K+F megállapodások. Az ilyen megállapodások működését és előnyeit jól mutatja az ún. kincses sziget példa. Egy adott találmány egy kincs, amelyet egy szigeten rejtettek el. A kincses sziget létezésének legendáját sokan ismerik, és több kincskereső csapat is szerveződik. A kincskeresésnek azonban jelentős költségei vannak. Ettől függetlenül, a kincskeresés egy társadalmilag hasznos tevékenység, mivel a sikeres kincsvadászat eredményeként egy olyan érték kerül felszínre, vagyis válik a társadalom számára láthatóvá és használhatóvá, amely azelőtt el volt zárva az emberek elől. Ezért ésszerű ösztönözni a kincskeresőket, akik számára elegendő motivációt jelent a föld gyomrában rejlő kincs. A kincsvadászat költségeit azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni; ráadásul ezek párhuzamos költségek, tehát mindegyik kincskereső csapatnál felmerülnek, hozzávetőleg ugyanakkora volumenben. Az egyes csapatok befektetései közül azonban csak az egyik fog bármiféle megtérítéshez vezetni. A többi csapat kiadásai elvesztegetett költségek. Ráadásul ezek az elvesztegetett költségek társadalmi szinten is hátrányosak, mivel azokat egy nem produktív tevékenységbe fektették be, és ezzel elvonták őket más, hasznos felhasználási módoktól. Társadalmi szinten ugyanis az lenne a leghatékonyabb, ha a legalacsonyabb költségekkel (egy csapat költségei) lehetne a felszínre hozni az egész kincset. Hatékony megoldás tehát a kincskeresők részéről, ha megállapodnak egymással (közös vállalkozásba kezdenek), és együtt keresik meg a kincset. Ezzel jelentős költségeket takarítanak meg.
Ugyanez a helyzet a technológiai versennyel. Az adott találmányt először feltaláló vállalkozás (többnyire szabadalom formájában) kizárólagos szellemi tulajdont szerez a találmány felett. Lehet, hogy más
- 328/329 -
fejlesztők is dolgoztak az adott technológia kifejlesztésén, az iparjogvédelmi jog (például a szabadalom) elnyerésével azonban elvesztették a versenyt, amelyet eleve csak egy vállalkozás nyerhetett meg. Ha azonban a fejlesztők közös K+F-ben állapodnak meg, akkor ezzel a K+F költségeiket radikálisan csökkenthetik. Ebben az esetben a versengés épphogy nem a leghatékonyabb mechanizmus.
A kincses sziget esete természetesen egy vegytiszta példa. A gyakorlatban ugyanis a K+F-fel kapcsolatban számos más tényezőt is figyelembe kell venni. Például túl szoros és gyakori együttműködés esetén a fejlesztések dinamizmusa csökkenhet, mivel a vállalkozások, egymással egyeztetve, visszafoghatják a K+F befektetéseket. Másrészt, egy szigeten több kincs is lehet. Egy adott cél elérésére több, különböző technológia is alkalmas lehet. Ilyenkor a technológiák is versengenek egymással. Így például, ha a fejfájás ellenszerét keresve a vállalkozások egy konzorciumot hoznak létre, akkor az csak egy hatóanyag alkalmazhatóságát fogja kikísérletezni. Ha azonban külön-külön végzik el ezt, akkor az egyes vállalkozások különböző hatóanyagok segítségével fogják kidolgozni a saját fejfájás-csillapítóikat, amelyek természetesen más és más hatásokkal és mellékhatásokkal fognak rendelkezni. Ilyenkor szerencsés a párhuzamos K+F, mert nem ugyanazok, hanem különböző, egymással versengő technológiák jönnek létre.
Elvileg minden, a vállalkozás által önként vállalt magatartáskorlátozás gyanús a 101. cikk (1) bekezdés szempontjából. A piaci szereplőknek önállóan kell meghatározniuk piaci magatartásukat.[46] A kartelltilalomnak azonban megvannak az immanens korlátai, mivel némely esetben az együttműködés még a versengés szférájában is elkerülhetetlen. Ez a helyzet különösen a vertikális kapcsolatok esetén, ahol a felek tartós jogviszonya és a tranzakciós költségek csökkentésének igénye önmagukban szükségessé teszik az egyes tranzakciók keretfeltételeinek rögzítését. Némely együttműködésnek mind versenyellenes, mind versenybarát hatásai vannak, amelyeket adott esetben nem lehet elválasztani egymástól. Egy megállapodás akkor versenyellenes, ha többet vesz el a versenytől, mint amennyit hozzátesz. Ennek megfelelően, a megállapodás versenyellenes és versenybarát hatásait össze kell mérni annak értelmében, ahogy annak nettó hatását megállapítsuk. Amennyiben a versenybarát elemek túlnyomóak, a megállapodás nem sérti az általános kartelltilalmat. Ellenkező esetben vonatkozik rá a tilalom, és utolsó reménye, hogy valamilyen módon teljesítse a 101. cikk (3) bekezdést.
A fentiekben írtaknak megfelelően, a 101. cikk (1) bekezdés által alkalmazott versengési és a 101. cikk (3) bekezdés által alkalmazott hatékonysági teszt közötti különbség, hogy az utóbbi olyan "együttműködési megoldásokat véd, amelyek annak ellenére növelik a hatékonyságot, hogy a versengés csökkenésével járnak. A 101. cikk (3) bekezdésnek nem célja olyan megállapodások megmentése, amelyek a versenyt erősítik, mivel ezek már a 101. cikk (1) alapján zöld utat kell kapjanak.
A gyakorlatban nem könnyű elhatárolni egymástól a fenti két szempontot. Számos ügyben könnyebb meghatározni egy adott megállapodás gazdasági értékét, míg az már bizonytalan, hogy azt a 101. cikk (1) bekezdés vagy a (3) bekezdés alapján kell-e vizsgálni. Ennek ellenére gyakorlati szempontból is nagyon fontos a 101. cikk pontos fogalomhasználata. Az 1/2003/EK rendelet 2. cikke értelmében:[47] míg a 101. cikk (3) bekezdéssel kapcsolatos bizonyítási teher azon a vállalkozáson nyugszik, amely felhívja azt, a 101. cikk (1) bekezdésben található kartelltilalom megsértésével kapcsolatos bizonyítási teher annak a vállát nyomja, aki erre a jogsértésre hivatkozik, "[a] Szerződés 81. és 82. cikkének alkalmazásával járó bármely nemzeti vagy közösségi eljárás során a Szerződés 81. cikkének (1) bekezdése vagy 82. cikke megsértésével kapcsolatos bizonyítási terhet a jogsértést állító fél vagy hatóság viseli. Az a vállalkozás vagy a vállalkozások azon társulása, amely a Szerződés 81. cikke (3) bekezdésében foglalt kedvezményt igénybe kívánja venni, köteles bizonyítani, hogy a bekezdésben foglalt feltételek teljesülnek."[48]
Ugyanez a helyzet a helyzet a magyar jogban. Míg a Tpvt. 11. § szerinti általános kartelltilalom megsértésével kapcsolatos bizonyítási teher a versenyhatóság, illetve a felperes vállán nyugszik, annak bizonyítása, hogy a megállapodás a tilalom alól egyedi vagy cso-
- 329/330 -
portmentesség alapján mentesül (Tpvt. 16-17. §), azt terheli, aki a mentesülésre hivatkozik.[49] Ennek megfelelően, egyáltalán nem irreleváns, hogy a megállapodás jogszerűsége melletti érvek a versengés előmozdításán vagy a hatékonyság növelésén alapulnak.[50] ■
JEGYZETEK
[1] Továbbiakban: 101. cikk (1) bekezdés.
[2] 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, továbbiakban: Tpvt.
[3] Továbbiakban: 101. cikk (3) bekezdés.
[4] Guidelines on the application of Article 81(3) of the Treaty. OJ C 101,27.4.2004, p. 97-118., továbbiakban: Iránymutatás a 101. cikk (3) bekezdésről, 24. pont ("For an agreement to be restrictive by effect it must affect actual or potential competition to such an extent that on the relevant market negative effects on prices, output, innovation or the variety or quality of goods and services can be expected with a reasonable degree of probability. Such negative effects must be appreciable.")
[5] Iránymutatás a 101. cikk (3) bekezdésről, 33. pont ("Agreements that restrict competition may at the same time have pro-competitive effects by way of efficiency gains. Efficiencies may create additional value by lowering the cost of producing an output, improving the quality of the product or creating a new product. When the pro-competitive effects of an agreement outweigh its anti-competitive effects the agreement is on balance pro-competitive and compatible with the objectives of the Community competition rules. The net effect of such agreements is to promote the very essence of the competitive process, namely to win customers by offering better products or better prices than those offered by rivals. This analytical framework is reflected in Article 81(1) and Article 81(3). The latter provision expressly acknowledges that restrictive agreements may generate objective economic benefits so as to outweigh the negative effects of the restriction of competition.")
[6] Lásd Robertson, Beverley: What Is a Restriction of Competition? The Implications of the CFI's Judgment in 02 Germany and the Rule of Reason. European Competition Law Review. 2007. 28. évf. 4. sz. 258.
[7] A problémafelvetés nem arra a kérdésre irányul, hogy mi az a verseny, amit a versenyjog relevánsnak tekint, hiszen ez a közgazdaságtudomány fejlődésével, fejlődési szakaszai függvényében, változott, így az atomisztikus verseny tradicionális fogalmával szemben ma már sokkal inkább a hatékonyságot előmozdító, az árakat csökkentő, a kibocsátást és a fogyasztói jólétet növelő versenyre helyeződik a hangsúly. Tehát az a versenyelmélet, amely a versenyjog, a versenypolitika előterében áll, illetve ennek az elméletnek a kérdése viszonylag független attól az elméleti kérdéstől, amelyet a jelen tanulmány vizsgál. A kérdés tehát nem az, hogy közgazdasági, illetve versenyelméleti értelemben mit tekintünk (vagy kellene, hogy tekintsünk) versenynek. A kérdés az, hogy mit vizsgálunk a kartelltilalom alapján általánosságban, és ehhez képest milyen más szempontok jelennek meg az egyedi mentesség keretében.
[8] T.i. a kartelltilalom teljesülését a versenyhatóságnak, illetve a felperesnek kell bizonyítania, míg az egyedi mentesség feltételeinek fennálltával kapcsolatos bizonyítási teher az alperes, illetve az eljárás alá vont vállalkozás vállán nyugszik.
[9] 56/64 és 58/64. sz., Consten és Grundig kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 1964., 299.), 342. ; C-277/87. sz., Sandoz Prodotti Farmaceutici kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1990., I-45.); C-219/95 P. sz., Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1997., I-4411. ), 14-15. pont; C-49/92. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni SpA ügyben hozott ítélet (EBHT 1999., I-4125. ), 99. pont; C-199/92. sz., Hüls AG kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1999., I-4287. ), 178. pont; T-374/94, T-375/94, T-384/94 és T-388/94. sz., European Night Services Ltd (ENS) et altera kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet (EBHT 1998., II-3141. ), 136. pont
[10] 161/84. sz., Pronuptia de Paris GmbH kontra Pronuptia de Paris Irmgard Schillgallis ügyben hozott ítélet (EBHT 1986., 353. )
[11] Lásd Whish, Richard: Competition Law. Oxford, Oxford University Press, 2009. 131-132.
[12] Lásd T-65/98 Van den Bergh Foods Ltd kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., II-4653. ), 106. pont; T-112/99. sz., Métropole téhlévision (M6), Suez-Lyonnaise des eaux, France Télécom és Télévision française 1 SA (TF1) kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2001., II-2459. ), 72. pont; T-328/03. sz., O2 (Germany) GmbH&Co. OHG kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2006., II-1231. ), 71. pont
[13] Lásd T-328/03. sz., O2 (Germany) GmbH&Co. OHG kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2006., II-1231. ), 69-71. pont
[14] C-235/92. sz., Montecatini SpA kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1999., I-4539. ) 133. pont
[15] Lásd T-65/98. sz., Van den Bergh Foods Ltd kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., II-4653. ), 106. pont; T-112/99. sz., Métropole téhlévision (M6), Suez-Lyonnaise des eaux, France Télécom and Télévision française 1 SA (TF1) kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2001., II-2459. ), 72. és 75-77. pont; T-328/03. sz., O2 (Germany) GmbH&Co. OHG kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2006., ECR II-1231. ), 69-71. pont
[16] Lásd Léger's Főtanácsnok indítványa in C-309/99. J. C. J. Wouters, J. W. Savelbergh and Price Waterhouse Belastingadviseurs BV v Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten, intervener: Raad van de Balies van de Europese Gemeenschap (EBHT 2002., I-1577. ), 103. pont
[17] Lásd Valentine Korah - Denis O'Sullivan: Distribution Agreements under the EC Competition Rules. Oxford and Portland, Oregon, Hart Publishing, 2002. 65. ("Article 81(3) permits non-competitive considerations to be brought in, but Article 81(1) forbids only agreements that have the object or effect of restricting competition. For the agreement to be forbidden, the object or effect must be to restrict competition and not merely conduct")
[18] Faull, Jonathan - Nikpay, Ali: Chapter 3: Article 81. In: The EC Law of Competition (szerk. Faull, Jonathan - Nikpay, Ali). Oxford, Oxford University Press, 2007. § 3.248. Lásd Valentine Korah-Denis O'Sullivan: Distribution Agreements under the EC Competition Rules. Oxford and Portland, Oregon, Hart Publishing, 2002. 65. ("Article 81(1) forbids only agreements that have the object or effect of restricting competition. For the agreement to be forbidden, the object or effect must be to restrict competition and not merely conduct"). A Bizottság eredeti gyakorlata az volt, hogy az önként vállalt magatartáskorlátozások általában versenyellenesek. A '90-es években azonban a gazdasági elemzés a 101. cikk (1) bekezdés döntéshozatali gyakorlatában is fokozatosan teret nyert. Lásd Valentine Korah-Denis O'Sullivan: Distribution Agreements under the EC Competition Rules. Oxford and Portland, Oregon, Hart Publishing, 2002. 78.
[19] Lásd Beverley Robertson: What Is a Restriction of Competition? The Implications of the CFI's Judgment in O2 Germany and the Rule of Reason. European Competition Law Review. 2007. 28. évf. 4. sz. 260. ("[T]he requirement to balance pro and anti-competitive effects under Art. 81(1) flows necessarily from the Court's ruling in Société Technique Minière and 02 Germany. Specifically, it is a consequence of the requirement that the competitive situation which results from the agreement must be compared to that which is expected to prevail without it.")
[20] Lásd Joliet, René: The Rule of Reason in Antitrust Law; American, German and Common Market Laws in Comparative Perspective. Hága, Faculté de Droit, Liège and Martinus Nijhoff, 1967. 60. ("[In European competition laws] competition is not necessarily the ultimate panacea: in some circumstances, it may be creative of efficiency, while in others destructive of investments.")
[21] 1/2003/EK rendelet 2. cikk. Lásd T-29/92. sz., Vereniging van Samenwerkende Prijsregelende Organisaties in de Bouwnijverheid és mások kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1995., 11-289. ), 262. pont ("It is settled law that it is for undertakings seeking an exemption under Article 85(3) to establish, on the basis of documentary evidence, that an exemption is justified. Accordingly, the Commission cannot be criticized for failing to put forward alternative solutions or to indicate in what respects it would regard the grant of an exemption as justified (...). In applying the competition rules, all that is incumbent upon the Commission, by virtue of its obligation to state reasons, is to mention the matters of fact and of law and the considerations which prompted it to take a decision rejecting the application for exemption, and the applicants may not require it to discuss all the matters of fact and law raised by them in the administrative procedure".)
[22] Vö. Joliet, René: The Rule of Reason in Antitrust Law; American, German and Common Market Laws in Comparative Perspective. Hága, Faculté de Droit, Liège and Martinus Nijhoff, 1967.184. (Álláspontja szerint a 101. cikk (1) bekezdés amerikai értelemben vett rule of reason elemzést tesz szükségessé, míg a 101. cikk (3) bekezdés olyan értékeket tartalmaz, amelyek nincsenek jelen az USA antitröszt jogában, lásd u.o. 59-60. N.B. a kérdéses időben az amerikai rule of reason középpontjában a versengés értelemében vett verseny állt, lásd u.o. 59-60.)
[23] Iránymutatás a 101. cikk (3) bekezdésről, 16. pont.; Iránymutatás az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. cikkének a horizontális együttműködési megállapodásokra való alkalmazhatóságáról, HL C 11., 2011.1.14.1-72., továbbiakban: Iránymutatás a horizontális együttműködési megállapodásokról, 20., 48. pont
[24] Iránymutatás a 101. cikk (3) bekezdésről, 32. és 42. pontok
[25] 76/172/EGK Bayer/Gist-Brocades HL [1976] L 30/13, III/1. pont
[26] Vö. White Paper on Modernisation of the Rules Implementing Article 85 and 86 of the EC Treaty. Commission Programme 99/027. COM (99) 101 final. OJ [1999] C 132/1, para 57 ("The Commission has already adopted this approach to a limited extent and has carried out an assessment of the pro- and anti-competitive aspects of some restrictive practices under Article 85(1). This approach has been endorsed by the Court of Justice. However, the structure of Article 85 is such as to prevent greater use being made of this approach: if more systematic use were made under Article 85(1) of an analysis of the pro and anti-competitive aspects of a restrictive agreement, Article 85(3) would be cast aside, whereas any such change could be made only through revision of the Treaty. It would at the very least be paradoxical to cast aside Article 85(3) when that provision in fact contains all the elements of a 'rule of reason'. It would moreover be dangerous if modernisation of the competition rules were to be based on developments in decision-making practice, subject to such developments being upheld by the Community Courts. Any such approach would mean that modernisation was contingent upon the cases submitted to the Commission and could take many years. Lastly, this option would run the risk of diverting Article 85(3) from its purpose, which is to provide a legal framework for the economic assessment of restrictive practices and not to allow application of the competition rules to be set aside because of political considerations.")
[27] T-65/98. sz., Van den Bergh Foods Ltd kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2003., 11-4653.)
[28] 106. pont
[29] 107. pont
[30] Bennett, Matthew -Padilla, A. Jorge: Article 81 EC Revisited: Deciphering European Commission Antitrust Goals and Rules. In: Competition Policy in the EU (szerk. Vives, Xavier). Oxford, Oxford University Press, 2009.63. (A verseny fogalmának versengésként történő értelmezése a 101. cikk (3) bekezdés b) pontban.)
[31] Lásd T-328/03. sz., O2 (Germany) GmbH & Co. OHG kontra Bizottság (EBHT 2006., 11-1231.)
[32] Vö. Odudu, Okeoghene: The Boundaries of EC Competition Law. Oxford, Oxford University Press, 2006. 98, 103 és 128-129. (Álláspontja szerint a 101. cikk (1) bekezdés foglalkozik az allokációs hatékonysággal, míg a 101. cikk (3) bekezdés a termelési hatékonysággal.)
[33] Iránymutatás a 101. cikk (3) bekezdésről, 48. pont. Lásd Thomas, Christopher: Article 81(3). In: Bellamy & Child's European Community Law of Competition (szerk. Roth, Peter - Rose, Vivien). Oxford, Oxford University Press, 2008. § 3.021. ("[T]he Commission equates 'improving the production or distribution of goods' and 'promoting technical or economic progress' with 'efficiency gains', and exclusively uses the language of 'efficiencies' when referring to the benefits that might justify the application of Article 81(3)."); White Paper on Modernisation of the rules implementing Articles 85 and 86 of the EC Treaty. Commission programme No 99/027, para 57 ("[The purpose of Article 101(3)] is to provide a legal framework for the economic assessment of restrictive practices and not to allow application of the competition rules to be set aside because of political considerations."). Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Bizottság a 101. cikk (3) bekezdés alkalmazása során esetenként figyelembe vett hatékonysággal nem kapcsolatos célokat is, habár ezek az ügyek ritkák és úgy tűnik, hogy idejét múltak. Lásd Venit, James S.: Brave New World: the Modernization and Decentralization of Enforcement under Articles 81 and 82 of the EC Treaty. Common Market Law Review. 2003. 40. évf. 579.; Wesseling, Rein: The Commission White Paper on Modernisation of E.G. Antitrust Law: Unspoken Consequences and Incomplete Treatment of Alternative Options. European Competition Law Review. 1999. 20. évf. 8. sz. 422-423. (Álláspontja szerint a nem-gazdasági értékeket (például környezetvédelem, foglalkoztatás, iparpolitika) figyelembe lehet venni a 101. cikk (3) bekezdés alapján."). Ritter, Lennart - Braun, W. David: European Competition Law: a Practitioner's Guide. Hága, Kluwer Law International, 2005.148. (Példákat ad olyan ügyekre, amikor a foglalkoztatás fenntartása és a környezetvédelem figyelembe vételre került a 101. cikk (3) bekezdés alapján.); Goyder, Joanna: EU Distribution Law. Oxford, Hart Publishing, 2005. 30-31.; Vö. Ehlermann, Claus Dieter: The Modernization of EC Antitrust Policy: a Legal and Cultural Revolution. Common Market Law Review. 2000. 37. évf. 549. ("[N]on-competition-oriented political considerations should not determine the assessment under Article 81(3).")
[34] 161/84. sz., Pronuptia de Paris GmbH kontra Pronuptia de Paris Irmgard Schillgallis ügyben hozott ítélet (EBHT 1986., 353.], 24. pont ("It is of course possible that a prospective franchisee would not take the risk of becoming part of the chain, investing his own money, paying a relatively high entry fee and undertaking to pay a substantial annual royalty, unless he could hope, thanks to a degree of protection against competition on the part of the franchisor and other franchisees, that his business would be profitable. That consideration, however, is relevant only to an examination of the agreement in the light of the conditions laid down in Article 85(3).")
[35] Lásd 97/123/EK Novalliance/Systemform HL [1997] L 47/11, 70. pont; 97/780/EK Unisource HL [1997] L 318/1, 89. pont; 97/7101/EK Uniworld HL [1997] L 318/24, 75. pont; 1999/230/EK Whitbread HL [1999] L 88/26, 151. pont; 1999/473/EK Bass HL [1999] L 186/1, 169. pont; 1999/474/EK Scottish and Newcastle HL [1999] L 186/28, 138. pont
[36] 1999/573/EK Cégétel + 4HL [1999] L 218/14, 58. pont
[37] 94/29/EK Grundig's EC distribution system HL [1994] L 20/15, 36. pont
[38] 1999/6/EK Sicasov HL [1999] L 4/27, 74. pont
[39] 93/174/EGK Tariff structures in the combined transport of goods HL [1993] L 73/38, 50. és 53. pont
[40] 91/128/EGK Sippa HL [1991] L 60/19,18. pont
[41] T-17/93. sz., Matra Hachette SA kontra Bizottság (EBHT 1994., II-595.), 85. pont; T-168/01. sz., GlaxoSmithKline Services Unlimited kontra Bizottság (EBHT 2006., 11-2969.), 233. pont
[42] Wijckmans Frank - Tuytschaever, Filip - Vanderelst, Alain: Vertical Agreements in EC Competition Law. Oxford, Oxford University Press, 2006. § 2.134. ("[H]ardcore restrictions (...) are almost by way of definition banned by EC competition law."); Faull, Jonathan - Nikpay, Ali: Chapter 3: Article 81. In: The EC Law of Competition (szerk. Faull, Jonathan - Nikpay, Ali). Oxford, Oxford University Press, 2007. § 3.405. ("Article 81 does not contain a per se rule. However, this fact is not as significant as it might seem: restrictions of competition that can be qualified as 'hardcore' are very unlikely to fulfil the conditions of Article 81(3)."). Lásd továbbá 28/77. sz., Tepea BV kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1978., 1391.), 57. pont; 35/83. sz., BAT Cigaretten-Fabriken GmbH kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 1985., 363.), 41. pont
[43] C-309/99. sz.,J. C. J. Wouters, J. W. Savelbergh and Price Waterhause Belastingadviseurs BVv Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten ügyben hozott ítélet (EBHT 2002., 1-1577.). Az üggyel kapcsolatban lásd Andrews, Philip: Self-regulation by professions -the approach under E.U. and U.S. competition rules. European Competition Law Review. 2002. 23. évf. 6. sz. 281-285.; Denman, Daniel: Case Comment, European Court of Justice: anti-competitive agreements - professional rules - Netherlands Bar. European Competition Law Review. 2002. 23. évf. 6. sz. N73.; Deards, Elspeth: Case Comment, Closed shop versus one stop shop: the battle goes on. European Law Review. 2002.27. évf. 5. sz. 618-627.; Ahern, Deirdre: Case Comment, Hemat v The Medical Council: the Wouters Legacy revisited. European Competition Law Review. 2007. 28. évf. 6. sz. 366-370.
[44] Ezzel ellentétes álláspont szerint az EUMSz 101. cikk (1) bekezdése nem foglal magában közérdekű ésszerűségi tesztet, és ilyen jellegű következtetést a Wouters ügyben hozott határozat alapján sem lehet levonni. Lásd Loozen, Edith: Professional ethics and restraints of competition. European Law Review. 2006. 31. évf. 1. sz. 28-47.
[45] C-519/04. P. sz., David Meca-Medina, Igor Majcen kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2006.I-6991.)
[46] Iránymutatás a 101. cikk (3) bekezdésről, 14. pont ("A general principle underlying Article 81(1) which is expressed in the case law of the Community Courts is that each economic operator must determine independently the policy, which he intends to adopt on the market."). Lásd Rose, Vivien - Roth, Peter: Article 81(1). In: Bellamy & Child's European Community Law of Competition (szerk. Roth, Peter - Rose, Vivien). Oxford, Oxford University Press, 2008. § 2.095.
[47] 1/2003/EK rendelet HL [2003] L 1/1.
[48] Ha azonban a vállalkozás plauzibilisnek tűnő érvekkel él, a Bizottság köteles megindokolni, hogy miért nem fogadta el azokat. T-168/01. sz., GlaxoSmithKline Services Unlimited kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (EBHT 2006., 11-2969.), 236. pont ("The Commission, for its part, must adequately examine those arguments and that evidence (...), that is to say, it must determine whether they demonstrate that the conditions for the application of Article 81(3) EC are satisfied. In certain cases, those arguments and that evidence may be of such a kind as to require the Commission to provide an explanation or justification, failing which it is permissible to conclude that the burden of proof borne by the person who relies on Article 81(3) EC has been discharged (...). As the Commission agrees in its written submissions, in such a case it must refute those arguments and that evidence."). Lásd Korah, Valentine: An Introductory Guide to EC Competition Law and Practice. Oxford and Portland, Oregon, Hart Publishing, 2007. 78.
[49] Tpvt. 20. §
[50] 2004. május 1-ig a 101. cikk (3) bekezdés szerinti mentesség (akkoriban: mentesítés) nem volt automatikus, hanem azt, kérelemre, egyedi közigazgatási határozat állapította meg. 17. sz. rendelet, 9. cikk (1) bek. A Bizottságnak kizárólagos hatásköre volt az egyedi mentesítésre. A mentesítési eljárás időigényes, terhes és költséges volt, a 101. cikk (1) bekezdés és a 101. cikk (3) bekezdés közötti elhatárolás következményei pedig rendkívüliek voltak. Manzini, Pietro: The European Rule of Reason - Crossing the Sea of Doubt. In: European Competition Law Review. 2002.23. évf. 393-394. A 101. cikk (1) bekezdéssel összhangban lévő megállapodás automatikusan jogszerű és a vállalkozás versenyjogásza számára kényelmes volt, míg a egyedi mentesítés kérelmezése a 101. cikk (3) bekezdés alapján igazi tortúrának számított. Az 1/2003/EK rendelet felváltotta ezt a rendszert egy "olyan közvetlenül alkalmazandó kivételi rendszerrel, amelyben a tagállamok versenyhatóságai és bíróságai nemcsak a Szerződés 101. cikk (1) bekezdését és 102. cikkét jogosultak alkalmazni, amelyeket az Európai Közösségek Bíróságának joggyakorlata alapján közvetlenül kell alkalmazni, hanem a Szerződés 101. cikke (3) bekezdését is." 1/2003/EK rendelet, 4. preambulum-bekezdés.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Szegedi tudományegyetem (Szeged).
[2] A tanulmány a Gazdasági Versenyhivatal Versenykultúra Központjának támogatásával készült.
Visszaugrás
