1. A kiegyezés jubileuma kiváló alkalom a jogtörténeti számvetésre is. A kiegyezés megkötésének 140. évfordulóján az érdeklődés homlokterébe került a dualista állam számos összefüggésben, így hatalmi gépezetének egyes részei is. Ez tűnik ki például abból a nemzetközi alkotmánytörténeti konferenciából is, amelyet a Gödöllői Királyi Kastély Kht. és a Magyar Tudományos Akadémia Jogtörténeti Albizottsága szervezett. A konferencia[1] sok szempontúan tárgyalta a dualista állam- és jogtörténet problémáit: az összefoglaló, nemzetközi összehasonlító jellegű referátumok mellett egyes részterületek bemutatására is sor került, és jogi kultúrtörténeti vonatkozású előadások is elhangzottak.
A történész-jogtörténész érdeklődése, úgy vélem természetszerűen terjed ki a közös osztrák-magyar haderőre is, amelynek összetevőjét alkotta a tengeri hatalom - a haditengerészet. Ennek felépítése, működése szoros szálakkal kapcsolódott magához a kettős monarchiához, annak államjogához és következésképpen az általunk vizsgált jelképrendszerének finom hálózatával összefüggően ugyanezt állapíthatjuk meg.[2]
2. Kis haditengerészet - mégis tradíciók, és kiterjedt jelképrendszer. Az osztrák, majd osztrák-magyar haditengerészet az európai flották sereghajtójaként szerepelt a modern időszakban a tengeri haderők rangsorában.[3] Így a minőségre helyezték a hangsúlyt, büszkék voltak egy francia tengerészeti miniszter kijelentésére:" Az osztrák-magyar birodalom haditengerészete kicsiny ugyan, de van egy közmondás, amely szerint >a legkisebb üvegben van a legfinomabb parfüm< Így van ez az osztrák-magyar haditengerészettel is. Az egész világon kitűnő híre van. Tisztjeiről tudják, hogy kitűnően képzettek; hajóik pedig valósággal mintaszerűek."[4] Az öntudat kiegészült az 1866-os lissai diadal mítoszával, tradíciók ápolását és gazdag jelképrendszert is magába foglalt: rituálét, ceremóniákat. Jelentéshordozó tárgyak szerepe lett fontos, kialakult a hajónevek szimbolikája.
3. A hadihajó nevek jelképrendszere kiterjedt szféra. Hatalmi szimbolikai szempontból igen figyelemre méltó, és egyben történeti-közjogi értékeket is közvetít a haditengerészet hajói elnevezésének világa. Ezek az elnevezési szokások az osztrák haditengerészetnél, már a lissai ütközet vérteshajóinál is, több forrásból táplálkoztak. Dinasztikus jellegű volt az "Erzherzog Ferdinand Max", a "Habsburg" és a "Kaiser Max", dicsőséges hadvezérekre utalt a "Prinz Eugen", és a keresztény flotta lepantói győztese, a "Don Juan d'Austria". Karakterisztikus volt emellett mesebeli állatok neve, amelyek tulajdonságainak át kellett hatnia a megnevezett hadiegységet: Ilyen volt a "Drache" és a "Salamander", a "sárkány" és "szalamandra".[5]
A többi tengeri hatalom haditengerészetnél megfigyelhető névadási szokások[6] a kettős monarchia idején sajátos dualista szemponttal egészültek ki. Megjegyezendő, a Kriegsmarine, a "Kákánia"[7] "misztériumait gyarapítva" 1889-ig k.k.-nak nevezte magát. Csak ezután lett K.u.K., azaz császári és királyi.[8] A hadihajók Őfelsége hajói voltak (SMS), a korai időszakban, magyar vonatkozásban mindössze Zrínyiről és a "Dunáról" neveztek el hajókat. A 19. század vége előtt a hadihajó nevek például a "Kaiser Franz Joseph", "Kaiserin Elisabeth" és "Kaiserin und Königin Maria Theresia". A "szimmetrikus" névadás jelenik meg két csatahajóosztálynál ("Wien", "Monarch", "Budapest", illetve az "Árpád", "Habsburg", "Babenberg").[9] A paritásos alapot elérni végül nem sikerül, igen jellegzetes a "Viribus Unitis" csatahajóosztály negyedik tagjának, a magyar hajógyárban épült, tragikus sorsú "Szent Istvánnak" névadási hercehurcája. Ferenc Ferdinánd trónörökös, bár maga nem vett részt a vízrebocsátáson, elvetette a "Hunyadi", "Corvin Mátyás", "Erzsébet királyné" neveket, nagyobb részt az esetleg felmerülhető magyar "szeparatista" várakozások visszaszorítása miatt. Javasolta a "Laudon" nevet, végül is így lett a hajó neve "Szent István". A bécsi kormányzati elit megfontolásai a nevek jelképértékének értékelésében itt jól nyomon követhetők.[10]
4. A tengerészet jelképei közül a haditengerészeti lobogó, a 18. századtól több változáson ment keresztül. A nem túl jelentékeny császári (osztrák) hajóhad lobogója a 18. század első évtizedeiben sárga lobogón elhelyezett, a német-római császári koronát viselő, heraldikai kivitelű kétfejű sas volt. A hadilobogó (az immár egyre inkább osztrák flottánál) II. József óta, 1787-től a következő volt: vörös-fehér-vörös lobogóra elhelyezett vörös-fehér-vörös színeket tartalmazó pajzs, mely felett korona helyezkedik el. Ennek az 1889-után, a cs. és kir. flottánál is megmaradó, a tengeri felségjogot jelképező emblémának a sorsa összekötődött a dualista közjoggal. Ennek következménye volt, hogy az 1787 óta állandó (tulajdonképpen osztrák) lobogót az uralkodó által 1915. október 11-én Bécsben, a hadsereg zászlaja és a haditengerészet lobogója ügyében kiadott hadi- és hajóhadparancsa megváltoztatta. "Hogy Hadseregem
- 184/185 -
zászlaja és Haditengerészetem lobogója közjogilag megfelelő jelképe legyen annak a kapcsolatnak, amely a pragmatica sanctio alapján az osztrák-magyar monarchia két állama között fennáll (elrendelem) Az színek alkalmazása tekintetében változatlan tengerészeti lobogón az >Ausztriai Ház< címere és paizsa mellett az ősi magyar vörös-fehér címer ábrázoltassék."[11] A lobogó gyakorlati alkalmazását külön intézkedéshez kötötték, erre a világháború menete miatt azután nem került sor. A propaganda azután a "szövetséges flották" összefogásának megjelenítéseként sajátságos módon mégis felvette eszköztárába.[12]
Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a monarchia tengeri kereskedelmi hajóinak 1869. augusztus 1-jétől használt lobogója[13] közjogi szempontból, a két állam szín- és heraldikai szimbolikájának alapulvételével teljesen korrekt volt, ahogy az a korabeli leírásból is kitűnik.[14]
5. A hadilobogó mellett rangjelző lobogó is alkalmazásra kerülhetett. Ha a fedélzeten az uralkodó tartózkodott ezt külön lobogón, sárga mezőben koronás kétfejű sas jelenített meg, a sárga mezőben hét császári korona kapott helyet, a sárga mezőt feketesárga-ezüst lángnyelvek keretezték. Mindez jelezte a Monarchiában a dinasztia kiemelt (nemcsak közjogi, hanem hatalmi szimbolikai) státusát.[15] A tengeri haderőben az internacionális haditengerészeti szokásokon és kultúrán alapuló rangok és jelzések is léteztek. Ennek megfelelően az osztrák-magyar tengernagyok parancsnoki lobogójának alapja a haditengerészeti lobogó, ezt fekete-sárga háromszögek szegélyezték, a rangjelzést nyolcágú csillagalakzatok jelezték.[16]
Fentiekhez további tengeri ceremóniák is járultak. A kereskedelmi flottában létezett magukat kitüntető hajóparancsnokoknak adományozott díszlobogó.[17] Az 1850-ben alapított díszlobogón a császári koronával ékesített kétfejű sas címeralak volt található. A díszlobogónak két osztálya volt: a fehér díszlobogót az a hajóparancsnok kapja meg, aki béke idején elsőnek járt messze eső világrészekhez vezető, addig ismeretlen tengeri úton vagy működésével a hajózás és kereskedelmi összeköttetések létesítés körül különös érdemeket szerzett, végül, ha hajó összeütközések alkalmával, vagy hajótöröttek mentésénél tüntette ki magát. A vörös díszlobogó a háborúban ellenség részéről vagy a tengeri rablók által való megtámadás esetén a hajónak hősies megvédéséért, avagy a háborúban a hadi céloknak javára vált szolgálatok megjutalmazására adományozható.
Megjegyzendő, hogy a parancsnok magától az uralkodótól kapta a selyemből készült díszlobogót, a fehéren a "Merito navali", a vörösön a "Fortitudini navali" szavak, mindkettő másik oldalán a "Viribus unitis" jelmondat volt található. A haditengerészeti tevékenységi formákon túl (missziós út, háborús ellenség előtti helytállás) az is a haditengerészeti ceremóniákhoz tartozott, hogy a díszlobogóval kitüntetett hajóparancsnok által vezetett hajót az osztrák (magyar) haditengerészet hajói találkozásukkor ágyúlövésekkel üdvözölni tartoztak.
6. A haditengerészet, 1916 június 11-én kelt legmagasabb uralkodói rendelettel új, közös címert is nyert. Ez a tengerészeti hivatali horgonyra helyezett kis közös címerből állt. Az új, a haditengerészet közös jellegét kifejezni hivatott címert a hivatali használat azonnal gyakorlatba vette.[18]
7. A cs. és kir. haditengerészet "holdudvara" a dualizmus idején további szervekre és intézményekre terjedt ki. Ide tartozott elsősorban a K.u.K. Yacht-Geschwader[19], ennek az exklusiv egyesületnek joga volt a hadilobogó viselésére. Magyarázatként szolgálhat Statutuma II. cikkelyének azon fordulata, amely szerint:" Háborús időkben a k.u.k. Yacht-Hajóraj hajóit őfelséges a Császár és Király rendelkezésére bocsátja." A dualizmus hatásaival kapcsolatos vizsgálati szempontunkból különös figyelmet érdemel, hogy Hajórajnak haditengerészeti rendfokozatnak megfelelő beosztásai voltak, és a kettős monarchia karakterének megfelelően az osztrák hajókon kétfejű sasok, császári koronás, a magyar "klubtagok" hajóin magyar kiscímeres, szent koronás díszítésű, a jacht-rajban elnyert rangot jelző lobogókat alkalmaztak.[20]
Sajátosnak kell minősítenünk, hogy az 1836 óta széles útvonalai hálózaton működő osztrák Lloyd, az osztrák-magyar kereskedelmi lobogó alatt elhelyezve, olyan megkülönböztető társasági lobogót alkalmaz gőzösein, amelyben a haditengerészet címerének egyes elemei[21] kerülnek beillesztésre. Erre magyarázatul szolgálhat az állami szubvenció, és az hogy a társaság háború esetén köteles hajóit katonai célokra átengedni.[22]
A tengerészeti érdekek előmozdítása keretében az osztrák Flottenverein (1904) és a Magyar Adria Egyesület (1910) a hadiflottára kiterjedő tevékenységet folytatott, annak tradícióit felkarolta, szimbólumait kiadványain folyamatosan megjelenítette. A dualista államban a tengerészeti érdekek fokozott megjelenítése is megkettőzve jelentkezett.
8. SMS "Szent István"- egy csatahajóhoz kapcsolódó jelképek. Az egyetlen magyar építésű csatahajóhoz jelképek sora kötődött, névadásától, majd vízrebocsátásától kezdve. Erre 1914. január 17-én került sor, haditengerészeti és magyar állami jelképek dekorációja közepette, a hajót beszentelték, és Mária Terézia főhercegnő elvégezte a keresztanyai ceremóniát.[23]
A dualista államiság szimbolikus megjelenésének különböző síkokon megnyilvánuló elemei esetenként egyszerre is jelentkezhettek, például amikor
- 185/186 -
a SMS "Szent István" 1916 januárjában magyar ereklye-zászlót kapott.
Az események jogi-hatalmi kultúrtörténetileg is releváns mozzanatai mögött a 20. század elején jelentkező ún. navalizmus, azaz a nemzetközi szintéren felértékelődő tengeri hatalmi törekvésekkel kapcsolatban a magyar nagyipari és politikai elitnek az Adria iránt megerősödő érdeklődése állott. E törekvés hangsúlyosan magyar hadihajógyártást is igényelt.[24] A tengeri érvényesüléssel, a haditengerészet fejlesztéssel kapcsolatos magyar törekvések központi orgánuma a Magyar Adria Egyesület volt, amely kitüntetett figyelmet fordított a fiumei magyar hajógyárban épített "Szent István" csatahajóra.[25]
Ennek jegyében[26] adományozták a hajónak a Szent István bronzplakettet a következő felirattal: "Amilyen szerencsével indította Szent István hazánk hajóját a történelem tengerére, az a szerencse kísérje Ö Felsége e hajójának minden útját. A Magyar Adria Egyesület". A másik jelképes tárgy, az ugyancsak 1916. január 6-án, vízkereszt napján a csatahajónak átadott ereklyezászló volt. Ebbe történelmi ereklyeként honleányok egy 1848-as komáromi zászlódarabot dolgoztak bele,[27] egyik oldalán Magyarország Patrónáját ábrázolták a kis Jézussal, a Magyarország Védőasszonya felirattal, a másik oldalon Magyarország címere volt elhelyezve, a "Hazáért és Királyért" fölírással. Az ünnepségen Anton Haus admirális, flottaparancsnok is jelen volt. A magyar küldöttség beszéde után a csatahajó parancsnoka "német, de ízig-vérig hazafias magyar érzésű beszéddel vette át a plakettet és a dísz-zászlót".[28] Az ünnepség során a zenekar keretként, ismételten játszotta a "császárhimnusz ünnepélyes akkordjait", és "felhangzott a hajó magyar legénységének az ajkáról a magyar Himnusz, mely szent zsolozsma legyen a magyarság itteni térfoglalásának, a »Tengerre magyar« megvalósulásának biztató előhírnöke." A szentmisét celebráló, a kegyeletes ajándékok beszentelését végző lelkész rövid buzdító beszédet intézett a hajó egész legénységéhez magyar, német majd szerb, horvát és olasz nyelven.
9. A végső lobogóbevonás rituáléja a közös haditengerészet végét jelentette. Az uralkodó 1918 október végén, a hadiesemények rettenetes kényszere alatt adta ki a flottaátadási parancsot. [29] "Legfelsőbb parancsra elrendelem: A nem délszláv nemzetiségű legénységnek, ha kívánja, meg kell engedni az állandó szabadságolással egybekötött hazautazást. A hajóhadat, a tengerészeti intézeteket és más tengerészeti tulajdont a polai helyi bizottság útján kell adni a zágrábi Délszláv Nemzeti Tanácsnak ... Miután nemzetközi szabályok gátolják az azonnali lobogócserét, a Délszláv Nemzeti Tanácsnak történt átadás után azonban nincs kifogás az ellen, hogy a hadilobogó mellett nemzeti jelvények is viseltessenek."
"A tárgyalás rövid és rideg volt. Az aláírási szertartást követően Method Koch azonnali lobogóváltást követelt. Horthy ezt határozottan és kereken megtagadta, mondván, amíg ő hajón van, addig a tengernagyi lobogónak az árbócon a helye, mégpedig csakis a piros-fehér-piros hadilobogó mellett.
"Míg én el nem távozom, a parancsnoki lobogó és a piros-fehér-piros hadilobogó fent marad a helyén", mondotta Horthy... a cs. és kir. lobogó bevonását, a hajóhad formális átadását a lobogóbevonás szokásos időpontjára, napnyugtára tűzte ki s ehhez a hivatalos, és a haditengerészetek évszázadok óta tradicionális aktusához is szigorúan ragaszkodott. Ennek rituáléja, szinte ütemezhető módon a következőképpen bonyolódott le:
1. 16 órakor, még egyszer utoljára, fegyelmezetten felsorakozott minden Polában horgonyzó cs. és kir. hadihajón a legénység. 2. A VIRIBUS UNITIS csatahajó árbocára felkúszott a lobogóbevonásra felszólító kék-sárga jelzőlobogó. 3. Azután felhangzott a kürtjel, amely fegyverbe szólította az őrséget. 4. Ugyanekkor a VIRIBUS UNITIS hátsó fedélzetén felsorakozott a zenekar. 5. A kormányos altisztek minden hajón és naszádon a lobogókötelekhez léptek és levették sapkájukat. 6. Akkor az őrtisztek vezényszavára a zászlóshajón bevonták a kék-sárga jelzőlobogót. 7. A kürtök jelére az őrség matrózai fegyvereiket csőre töltötték. 8. A jelzőmatrózok a parancsnoki hidakról a "lobogót bevonni!" vezényszót kiáltották, az őrtisztek tüzet vezényeltek. 9. Az őrség össztüzére a kürtösök fújni kezdték a díszjelet, 10. majd a zenekar rázendített a himnuszra. 11. Mindenki a lobogó felé fordult és tisztelgett. 12. Ekkor eldördült az első ágyúlövés, amelyet szabályos időközökben követett a többi. Összesen huszonegy. 13. Ugyanekkor a kormányos altisztek lassú ünnepélyességgel megkezdték a lobogó bevonását. 16 óra 45 perc. 14. A himnusz és a díszjel elhangzása után, de még a lobogó bevonása alatt a kürtösök az "Imához!" jelet fújták, 15. majd annak befejeztével a zenekar rázendített az "Ima csata előtt"-re.
A cs. és kir. hajóhad utolsó parancsnoka, nagybányai Horthy Miklós ellentengernagy - akit az uralkodó másnap előléptetett altengernaggyá - ezután, meghatottságával küzdve, elbúcsúzott tisztjeitől és a legénységtől. Magához vette a hajó selyem díszlobogóját, a parancsnoki lobogóját és I. Ferenc József arcképét, (amelyet az uralkodó ajándékozott a hajónak) majd törzsével és nem szláv nemzetiségű tisztjeivel elhagyta a flotta vezérhajóját, a VIRIBUS UNITIS-t. Másnap olasz békaemberek elsüllyesztették a VIRIBUS UNITIS-t.
10. A k.u.k Kriegsmarine jelképeinek utóélete folyamatos volt Horthy Miklós kormányzósága alatt Magyaror-
- 186/187 -
szágon. A tradíciót ápolta a Magyar Haditengerészeti Egyesület is. Az 1937. október 10-én felavatott "Haditengerészeti Hősi Emlékmű"[30] ünnepi ceremóniáján a régi haditengerészeti szimbólumok egész gazdagsága megjelent. Az emlékmű a fiumei világítótorony másolata volt, alapzata a hullámokat hasító "Novara" gyorscirkáló orrát mintázta, melyen tengerészkürtös és a harc géniusza foglalt helyet. A feliratok is jellegzetesek voltak: "A Cs. És Kir. Haditengerészet és magyar hősi halottai emlékének", ezt latin jelmondatok egészítettek ki: "NON OMNIS MORIAR"
ÉS "VIVERE MILITARI EST". Az emlékmű belsejében emlékcsarnokot alakítottak ki.[31] A rituálé bemutatását teljessé teszi a Magyar Haditengerészeti Egyesület Közleményei novemberi száma:[32] "Impozáns volt a folyamőrdiszszázad, a régi haditengerészek és a vízi cserkészek díszmenete a Kormányzó Úr Ő Főméltósága, az Emlékmű és a régi hadilobogó előtt. 1800 volt haditengerész haladt el kemény, katonás lépésben a >Tegetthoff< induló hangjaira volt flottaparancsnokunk, az ország Kormányzója előtt...
Megható volt a VIRIBUS UNITIS díszlobogójának
ünnepélyes bevonása a >Generalmarsch< hangjai mellett. És amikor a kürtös az >Imához< jelet fújta és utána felhangzott az >Ima csata előtt< örökszép dallama, melyet annyiszor hallgattunk áthítattal a hajóraj zászlóhajóján, akkor itt is, ott is újból könnybe lábadtak a szemek."
11. Az osztrák-magyar haditengerészeti lobogó, mint eredeti, dualista kapcsolódását már elveszített szimbólum utóéletéhez a "Prinz Eugen" német nehézcirkáló jelentősen hozzájárult. A nehézcirkáló névadásának már az is indítékai sajátosak voltak. Az Anschlusst követően a német haditengerészet, nem kis mértékben manipulativ módon, ápolni kívánta a régi K.u.K. haditengerészeti hagyományokat. Az új nehézcirkáló számára admirálisként Tegetthoff neve alkalmasnak látszott volna, de tekintettel kellett lenni az olasz szövetséges érzékenységére, így a név "Prinz Eugen" lett. A magyarokkal ápolandó jó viszony keretében az 1938. augusztus 22-ei vízrebocsátásnál keresztanyaként v. nagybányai Horthy Miklós kormányzó hitvesét kérték fel. Az ünnepélyes alkalommal a német hadihajók a magyar lobogót is kitűzték, a kereszte-léshez felállított emelvényen a hajdani osztrák-magyar flotta hadilobogóját is lengette a szél - ez lett később a "Prinz Eugen" díszlobogója is. [33]
Az osztrák-magyar hadilobogó a hadihajón az ad-mirálisi-parancsnoki helyiségek mellett, ahol őr volt felállítva, kapott elhelyezést, a hagyományőrzés jegyében átadási-átvételi ceremóniát is végzett a legénység. A cirkáló árboc-csúcsán azonban csak egyszer loboghatott, 1942-ben, amikor az olasz-német fegyverbarátság jegyében a hajdani osztrák-magyar csatahajó, a "Tegetthoff" hajóharangja is a "Prinz Eugen"-re került. A hadihajó legénysége kiterjedt hagyományőrző tevékenységet folytatott. Ennek eredményeként a háborút követően a laboe-i haditengerészeti emlékműben a díszlobogó is elhelyezésre került, jellemző módon a német tengerészeti lobogók közé.[34]
12. Az osztrák-magyar haditengerészeti jelképrendszer jogi-történeti-jogtörténeti szempontból jelentős utat tett meg. A Monarchia fennállása idején reális közjogi - hatalompolitikai tartalma volt, a második világháborúban a tradícióápolás a propaganda szempontjaival társult, az azóta tartó békeidőkben a hagyományápolás históriai és egyben jogi kultúrhistóriai jellegűvé alakult át. ■
JEGYZETEK
[1] 2007. május 25. A konferencián 13 magyar és német nyelvű előadás hangzott el.
[2] A dualista korszak jogi és hatalmi kultúrtörténeténél az általános összefüggéseket illetően utalhatok az említett konferencián elhangzott, megjelenés alatt lévő "A dualizmus jogi kultúrtörténeti lenyomatai" című előadásomra.
[3] Az angol, német, francia, olasz, és bizonyos fokig az orosz után a hatodik a kontinensen, amelyet az USA és a Japán haditengerészet is megelőz.
[4] Idézi: Gáspár Ferenc: A tengerészet lovagkora. Budapest 1907. 486. o.
[5] Pemsel, Helmut: Weltgeschichte der Seefahrt. Bd. 6. Seeherrschaft II. Wien-Graz 2005. 820-821. o. A flotta legnagyobb fa-sorhajója a "Kaiser" volt.
[6] Vagyis: jeles uralkodók, hadvezérek, államférfiak, csaták, szimbolikus fogalmak, kedvező tulajdonságú élőlények, csillagképek és hasonlók hajónévként. Erre nézve eligazítást ad: Taschenbuch der Kriegsflotten 1914. München 1914
[7] A dualizmus elnevezéseinek világában valóban volt valami abszurd, ahogy Robert Musil megállapítja: "Egyáltalán, mennyi furcsaságot lehetne mesélni erről az elsüllyedt Kákániáról! Például hogy császári-királyi volt, s egyben császári és királyi is, bárkire-bármire illett ott vagy a k.k., vagy a k.u.k. jelölés, ennek ellenére komoly titkos tudás kellett ahhoz, hogy helyesen különböztessük meg, mely intézmények és személyek nevezendők k.k.-nak és melyek k.u.k.-nak" Musil, Robert: A tulajdonságok nélküli ember. Budapest, 1977. I. k. 33-38. o. A magunk részéről ehhez hozzátennénk a magyar király (m. kir.) szerveknek a nomenklatúra további osztódását eredményező közjogi létét!
[8] Die Habsburgermonarchie 1848-1918. Band V. Die Bewaffnete Macht. Hg. Wandruszka, Adam-Urbanitsch, Peter, Wien 1987. 83. o.
[9]A hadihajónevek szimbolikájáról lásd részletesen: Kajtár István: Machtsymbole auf der See (Ein geschichtlicher Beitrag zur Namengebung der Kriegsschiffe). In: Rechtsgeschichte: Gedanken für Gegenwart und Zukunft. Hg. Szekeres Róbert. A Pécsi Tudományegyetem Jogtörténeti Tanszékének kiadványai. 8. sz. (Új sorozat 5. sz.), Pécs 2005. 46-67. o. A k.u.k. hajókra különösen 53-54. o.
[10] Ramoser, Christofer: K.u.K. Schlachtsschiffe in der Adria. Österreich-Ungarns Tegetthoff Klasse. Wien, 1998. 239-240. o. Meg kell jegyeznünk, hogy a dunai folyami hajóraj egységeinek elnevezésében (folyók, halak) lényegében a paritás érvényesül. Csonkaréti Károly-Benczúr László: Haditengerészek és folyamőrök a Dunán: A császári (és) királyi haditengerészet Dunaflottilájától a magyar királyi honvéd folyamerőkig (1870-1945). Budapest 1991
[11] Közli: A Tenger 1915. 385-386. o. Sajátos, hogy a magyar címerpajzs az ősi, Árpádsávos változat és nem a hatá-
- 187/188 -
lyos magyar állami címer!
[12] Basch-Ritter, Renate: Österreich auf allen Meeren. Geschichte der k.(u.)k. Kriegsmarine von 1382 bis 1918. Graz-Wien-Köln 1986. 147. oldalán a német, a bolgár és török hadilobogó mellett az új (1915-ös), hatályba nem léptetett osztrák-magyar hadilobogót ábrázoló propagandaképet közöl.
[13] A m. kir. földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister 1869. mart. 10-én hirdetménye. RT. 1869 II. 216-217. o.
[14] "..kizárólag használandó lobogó hosszudad négyszöget képez, mely két egyenlő nagyságú mezőből áll. Az egyik, a lobogó-rud mellé eső mező, három, egyforma széles, vizirányosan fekvő csikból áll, melyek közül egy középső fehér, a felső és alsó vörös. A másik, kifelé eső mező, szintén három, egyforma széles, vizirányosan fekvő csikból áll, melyek közül a felső vörös, a középső fehér, az alsó zöld. Mind a két mező közép-csikjain egy-egy sárga keretü czimerpaizs van, a szélektől egyenlő, egymástól pedig kétakkora távolságnyira elhelyezve. A lobogó-rúdhoz közelebb álló paizs vörös udvarát széltében fehér öv választja ketté; a lobogó-rudtól messzebb eső, hosszában kétfelé osztott paizs joboldali vörös udvarában három zöld halom fölött arany koronából kiemelkedő kettős fehér kereszt látszik. Mindkét czimer fölött sárga korona diszlik, és pedig a belső fölött pártás nyilt korona, a külső fölött a magyar Szent-István-korona. A lobogó szélessége ugy aránylik hosszához, mint a kettő a háromhoz."
[15] A dinasztia tagjainak rangbeli helyzetét a mezőben elhelyezett koronák száma jelezte, a főhercegeknél ez a lobogóelem hiányzott.
[16] Ezek száma ellentengernagynál egy, altengernagynál kettő, tengernagynál három volt.
[17] Králik Miklós: Magyar tengerészeti igazgatás. Budapest 1905. 68-69. o.
[18] A közös kis címerben a két állam kiscímerét az uralkodóház címere és az "Indivisibiliter ax inseparabiliter" jelmondat köti össze. A kiscímert 1915, 1916-ban uralkodói kéziratok állapították meg. Erre sajátos módon csak a dualizmus legvégén került sor, a magyar jogi szakirodalmat a közös jelképek használata mindig élénken foglalkoztatta. Példa lehet: Kmety Károly: Elmélkedés a magyar nemzeti czimer és lobogó jussáról. Budapest, 1903; Darday Dezső: Lobogó-ügyünk a tengeren. Fiume, 1908; Horváth Sándor: A magyar állam czímere és a kétfejű sas (Tanulmány a közös czímer és jelvények kérdéséhez), Budapest 1912; Csánki Dezső: Az új magyar és úgynevezett közös czímerekről. Budapest 1916
[19] Vagyis a cs. és kir. Jacht Hajóraj. Alapszabályai "Statuten des unter dem Allerhöchsten Protectorate Sr. Kais. Un kön. Apostolischen Majestät des Kaisers und Königs Franz Joseph I. stehenden kaiserlichen und königlichen Yacht-Geschwaders. Triest 1891
[20] A Statutum ezeket közli is.
[21] A császári korona és a horgony.
[22] Az állami támogatás katonai feltételekhez kötése a korszak valamennyi tengeri hatalmánál bevett gyakorlat volt.
[23] A Tenger 1914. 1-15. o.
[24] Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete. Budapest 2001., Krámli Mihály: A Császári és Királyi Haditengerészet és Magyarország. Magyarország szerepe a közös haditengerészet fejlesztésében. Pécs 2004
[25] Palatinus Krisztián: Az SMS Szent István csatahajó története. Pécs 2001. Kézirat. Freivogel, Z.: Tauchgang um das k.u.k. Schlachtschiff SZENT ISTVÁN. Marine-Arsenal. Specialban 8. Wölfersheim-Bernstadt 1998
[26] A Tenger 1916-os évfolyamában, 49-59. o. riportszerű elevenséggel számolt be az ünnepségről.
[27] Rákosi Jenő, a Budapesti Hírlap főszerkesztője, a zászló adományozója a bécsi hadügyminisztérium tengerészeti osztálya főnökhelyettesének a zászlóátadás ceremóniáját előkészítő egyik iratában diplomatikusan azt írja ".. a zászlóba bele van dolgozva egy régi zászlószalag darabja, melyhez történeti emlék fűződik. Uo.: 53. o.
[28] A szolgálati nyelv német, az udvarias sorhajókapitány beszédében több magyar betét van! 55-56. o.
[29] A flottaátadási ceremónia leírására lásd: Csonkaréti Károly: Horthy, a tengerész. Budapest 1993. 134-136. o.
[30] Csonkaréti Károly-Benczúr László: Haditengerészek és folyamőrök a Dunán 1870-1945. Budapest én. 281-283. o. alapján.
[31] Emlékkönyvvel, ereklyegyűjteménnyel, haditengerészeti témájú két domborművel.
[32] Idézi Csonkaréti-Benzur: Uo. 282. o.
[33] Schmalenbach, Paul: Schwerer Kreuzer Prinz Eugen. München 1993. 34-38. o. Horthynak a cirkáló parancsnokai bejelentették a hajóparancsnokság átvételét, a kormányzó ismételten küldeményeket juttatott el a legénységhez.
[34] Schmalenbach (1993): 254-261. o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár.
Visszaugrás
