Az Európai Tanács üdvözli a Brexit-tárgyalások első fordulójában elért eredményeket, melyek az Európai Bizottság Közleményében, illetve az Európai Unió és az Egyesült Királyság tárgyalóinak Közös Jelentésében körvonalazódnak. A Felek elviekben egyetértettek az alábbi három kérdésben: a) az Egyesült Királyságban az uniós polgárok, illetve az Unió területén a brit állampolgárok jogainak védelme; b) az Észak-Írország különleges helyzetére vonatkozó keretek; c) a pénzügyi rendezés. A megállapodásban felhívják a tárgyalókat arra, hogy a kilépésnek az - első fordulóban még nem tisztázott - feltételeivel kapcsolatban is fejezzék be a munkát, valamint kezdjék el a Kilépési Megállapodás tervezetének előkészítését. Az elért eredmények ellenére az ír határkérdés megoldásának nincs reális esélye, s a tárgyalási folyamat jogilag rendezett befejezése sem várható.
A 2016-os Brexit-népszavazást követően az Egyesült Királyság kormánya jó kilenc hónapos késéssel nyújtotta be kilépési szándéknyilatkozatát az Európai Tanácsnak. Az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) 50. cikke szerint a bejelentéstől számított két év elteltével - hacsak a határidőt nem hosszabbítják meg - a britek uniós tagsága akkor is megszűnik, ha a kilépésről rendelkező megállapodás nem jön létre. Ismert, hogy az Európai Tanács 2017. december 15-én adott felhatalmazást a tárgyalások második fordulójának megkezdésére, amikor már a Brexit utáni kapcsolatokról is dönteni kell. A folyamat jogilag rendezett lebonyolítására azonban csak akkor lenne esély, ha a felek néhány hónap alatt valamennyi nyitott kérdésben megegyeznének. A kilépésről rendelkező megállapodást ugyanis a Bizottság ajánlására és az Európai Parlament jóváhagyásának megszerzése után a Tanács fogja megkötni. Ezt követően a megállapodást az Egyesült Királyság Parlamentjének és az Unióban maradó tagállamok (EU 27-ek) törvényhozó testületeinek is jóvá kell hagyniuk.
Ismert, hogy a tárgyalások első szakaszában a felek három kérdést tekintettek "különösen fontosnak". Ezek: 1. a polgárok jogai; 2. az Írország/Észak-Írország közötti jövőbeli kapcsolat; 3. a pénzügyi elszámolás. Az első szakasz lezárását a szakértők többsége úgy értékelte, hogy a kiemelt kérdésekben a felek továbbra is csak szándéknyilatkozatokat fogalmaztak meg. Meglehetősen keveset lehet tudni a - kilépési szerződésbe ténylegesen beépíthető - jogilag értelmezhető konkrétumokról. Az állam- és kormányfők lényegében maguk is megerősítették ezeket az aggodalmakat: "Az Európai Tanács hangsúlyozza, hogy a második szakaszra tervezett tárgyalások előrehaladásának feltétele az első szakaszban vállalt kötelezettségek maradéktalan tisz-
- 173/174 -
teletben tartása és azok jogi rendelkezésekbe való mielőbbi pontos átültetése" (F. I. kiemelése)[2].
Az Európai Bizottság sem látja túl optimistán a 2017. december közepéig kialakult helyzetet. Értékelése szerint a tárgyalások első szakaszában a három kiemelt témakörön kívül egyéb ügyekkel is foglalkoztak, ezekben azonban csak "korlátozott előrehaladást" sikerült elérni. Idetartoznak:
- az Euratommal kapcsolatos (nukleáris vonatkozású) kérdések;
- a kilépés előtt az uniós jog alapján a piacon forgalomba hozott termékek folyamatos elérhetőségének biztosítása;
- igazságügyi együttműködés polgári és kereskedelmi ügyekben;
- rendőrségi és igazságügyi együttműködés a büntetőügyekben;
- folyamatban lévő uniós bírósági eljárások;
- folyamatban lévő uniós közigazgatási eljárások;
- uniós intézmények, ügynökségek és szervek működésével kapcsolatos kérdések.
2017-ben összesen hat tárgyalási fordulóra került sor, ennek ellenére több - gazdasági szempontból különösen fontos - ügyet még napirendre sem tűztek. Ez a tény azok véleményét erősíti, akik a tárgyalásokat anarchikusnak, a jogilag rendezett kilépést pedig kifejezetten reménytelennek látják. A késlekedés a folyamat egésze szempontjából nem sok jót ígér, miután a bonyolult - komoly érdekkülönbségeket hordozó - kérdésekben gyors megegyezés amúgy sem várható. Az Unió például már 2017 szeptemberében előterjesztette a szükséges dokumentumokat a még napirendre sem került ügyekben:
- a szellemitulajdon-jogok (a földrajzi jelzéseket is beleértve);
- a folyamatban lévő közbeszerzési eljárások;
- az Unióból való rendezett kilépés érdekében megoldandó vámügyi kérdések;
- a kilépés időpontja előtt megszerzett vagy feldolgozott adatok felhasználása és az információk védelme.[3]
Az Európai Tanács Iránymutatása szerint az Európai Unió egyik alapvető vívmánya, hogy az uniós polgárok és családtagjaik bármely tagállamban élhetnek, munkát vállalhatnak vagy tanulmányokat folytathatnak. Ezért a tárgyalások során meg kell állapodni az érintett brit és uniós állampolgárokat megillető kölcsönös garanciákban. E garanciáknak biztosítaniuk kell, hogy ötévnyi folyamatos jogszerű tartózkodást követően jogot lehessen szerezni a huzamos tartózkodásra.
Az Unió álláspontja szerint a kilépésről rendelkező megállapodásnak meg kell védenie az érintett uniós és brit állampolgárok, valamint családtagjaik azon jogait, amelyekkel a kilépés időpontjában az uniós jog értelmében rendelkeznek. Ezek mindenekelőtt a szabad mozgáshoz kapcsolódó jogok, de idetartoznak azok a jogok is, amelyeknek megszerzése folyamatban van, sőt azok is, amelyek egy későbbi időpontban illetik majd meg őket.
A főtárgyalók által kialakított közös álláspont szerint az érintett uniós és brit állampolgárok, valamint családtagjaik életük hátralévő részében továbbra is gyakorolhatják az uniós szabályozásból eredő jogaikat egymás területén. Ennek feltétele, hogy az említett jogok a Közös Jelentésben "meghatározott időpontnak" nevezett időpont előtt választott életpályán alapuljanak. A "meghatározott időpont" egybeesik a brit kilépés időpontjával, illetve - amennyiben átmeneti időszakra kerül sor - az átmeneti időszak végének időpontjával. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett állampolgárok és családtagjaik továbbra is úgy élhetnek, vállalhatnak munkát vagy folytathatnak tanulmányokat, ahogyan most teszik, és továbbra is vonatkozik rájuk az állampolgárság alapján való hátrányos megkülönböztetés tilalma. Esetükben kizárólag azok a kivételek alkalmazandók, amelyek az uniós jogból erednek.
Egyetértés van abban is, hogy azoknak a személyeknek, akik még nem szereztek jogot a huzamos tartózkodásra (nem éltek legalább öt évig a fogadó államban) - a kilépésről rendelkező megállapodás értelmében - teljes körű védelemben kell részesülniük. Vagyis az Egyesült Királyság kilépése után is megszerezhetik a huzamos tartózkodásra vonatkozó jogot.
A megállapodás fontos eleme a családegyesítési jog. Eszerint a kilépési megállapodásnak védenie kell az uniós vagy brit állampolgárral még nem egy államban élő házastársak, regisztrált élettársak, szülők, nagyszülők, gyermekek, unokák, és tartós kapcsolatban élő személyek arra vonatkozó jelenlegi jogait, hogy a jövőben csatlakozzanak hozzájuk. Megjegyzendő, hogy mindez a jövőbeli párkapcsolatokra is vonatkozik, vagyis azokra is érvényes, akik a fentiekben említett "meghatározott időpontban" még nem élettársak vagy házastársak.
A kilépésről rendelkező megállapodásnak valamennyi gyermeket védenie kell, függetlenül attól, hogy mikor és hol született. Az egyetlen kivétel a Brexit után születendő gyermekekre vonatkozik, ha a szüleikre eleve nem terjed ki a kilépésről szóló megállapodás hatálya.
A tárgyalók megállapodtak abban, hogy a polgárok a lehető legegyszerűbb közigazgatási eljárások keretében érvényesíthetik anyagi jogaikat. Csak olyan igazolások, doku-
- 174/175 -
mentumok beszerzése igényelhető tőlük, amelyek feltétlenül szükségesek annak eldöntéséhez, hogy teljesülnek-e a jogszerű tartózkodás feltételei. Az uniós polgároknak az Egyesült Királyság által létrehozandó úgynevezett "különleges státusz" iránti kérelmet kell majd benyújtaniuk, amelyben érvényesíthetik a kilépésről rendelkező megállapodásban rögzített jogaikat. A költségek nem lehetnek magasabbak annál, mint amit a brit állampolgároknak a hasonló dokumentumok kiállításáért kell fizetniük. Ha valaki már rendelkezik a huzamos tartózkodásra jogosító okmánnyal, akkor azt illetékmentesen cserélheti le a "különleges státuszt" biztosító dokumentumra.
Az eljárásokban a tévedéseket, a nem szándékos mulasztásokat vagy a kérelmek benyújtási határidejének túllépését arányos megközelítés alapján kell kezelni. Egyetlen polgárt sem szabad megfosztani a kilépési megállapodás alapján őt megillető jogoktól, amíg az illetékes hatóságok nem hoznak ügyében jogerős határozatot vagy a "különleges státusz" iránti kérelemről nem születik jogerős ítélet.
A polgárok megőrzik az egészségügyi ellátásra, a nyugdíjra és az egyéb szociális ellátásokra való jogosultságukat is. Ha egy államtól pénzbeli ellátásra jogosultak, akkor azt abban az esetben is megőrzik, ha másik államban kívánnak élni. Az Egyesült Királyság kilépése után igényelt juttatások esetében az Unióban vagy az Egyesült Királyságban korábban eltöltött biztosítási, munkavégzési vagy tartózkodási időt figyelembe kell venni.
A felek végül is egyetértettek abban, hogy a kilépési megállapodásba foglalt jogokra a polgárok közvetlenül hivatkozhatnak, s a jogértelmezési kérdésekben fenn kell tartani az Európai Unió Bíróságának (EUB) joghatóságát. A brit főtárgyaló kötelezettséget vállalt arra, hogy az Egyesült Királyság elsődleges jogszabályt fogad el e tárgyban, s a kilépési megállapodásnak a polgárok jogaira vonatkozó részét maradéktalanul beépíti a jogrendjébe. A joghatóságról folyó - eddig is meglehetősen éles - vita azonban várhatóan folytatódik, elsősorban az alábbiak miatt[4]:
- az Egyesült Királyság bíróságainak az EUB-nak a brit kilépés után hozott, vonatkozó határozatait is figyelembe kell venniük;
- ha adott ügyben létezik európai ítélkezési gyakorlat, akkor a brit bíróságok kérdéseket intézhetnek az EUB-hoz. "Helyénvaló" - legalábbis a Bizottság szerint -, hogy ez a mechanizmus a polgárok jogaira vonatkozó megállapodás alkalmazásának kezdő időpontjától számított 8 éven belül előterjesztett jogviták esetében rendelkezésre álljon;
- célszerű előirányozni az ítélkezési gyakorlat bíróságok közötti megosztását, valamint annak lehetőségét, hogy a brit kormány és a Bizottság beavatkozó lehessen a releváns ügyekben;
- a Bizottságnak az uniós Szerződésekkel összhangban figyelemmel kell követnie a polgárok jogainak végrehajtását és alkalmazását az Unión belül. Az Egyesült Királyságban egy független nemzeti hatóság fogja betölteni ugyanezt a szerepet. A Bizottság álláspontja szerint e hatóságnak nemcsak befogadnia kellene az uniós polgárok panaszait, hanem megfelelő jogi lépéseket is kellene tennie a nevükben az Egyesült Királyság bíróságai előtt. Az idézett dokumentum szerint a Bizottság kitüntetett figyelmet szentel e kérdésnek a tárgyalások második szakaszában, amikor a hatóság szerepét fogják megvitatni.
Az első tárgyalási szakasz lezárását értékelő szakértői vélemények egységesek abban, hogy az ír határkérdés ügye továbbra is tisztázatlan, s a lehetséges jogi megoldások helyett brit részről csak újabb és újabb politikai deklarációk születnek. Köztudott, hogy Írország Nagy-Britannia kiválását követően az EU külső határává válik, ahol az uniós jog szerint a személy- és áruforgalom ellenőrzése kötelező. Az írek és az észak-írek közötti határ jelenleg szabadon átjárható, és - az 1998-as, ún. nagypénteki megállapodás óta - ez jelenti a béke legfőbb biztosítékát a vallási ellentétek által is megosztott szigeten.
Az ír határ ügye a kilépési tárgyalások egyik legérzékenyebb kérdése: a témakör különleges súlyát az is jelzi, hogy a brit miniszterelnök a decemberi csúcs előtt külön nyilatkozatban fordult az északírekhez. A szokatlan, levélformát öltő dokumentum pontokba foglalta London álláspontját, s - többek között - kategorikusan kizárta a majdani merev határokat (hard border).[5] Eszerint:
1. A brit kormány a jövőben is megőrzi és támogatja Észak-Írország konszenzuson alapuló, szerves kapcsolatát az Egyesült Királysággal. Nem marad semleges, ha ki kell nyilvánítania a brit államszövetség iránti elkötelezettségét.
2. Fenntartja és megőrzi Észak-Írországnak az Egyesült Királyság egységes piacán elfoglalt státuszát. Miután ez a legfontosabb piac az északír árucikkek és szolgáltatá-
- 175/176 -
sok számára, a teljes körű és korlátozásmentes hozzáférést a jövőben is biztosítani kívánja.
3. Nem lesznek új, belső határok Nagy-Britannia és Észak-Írország között. Észak-Írország és Írország között - a merev határok elvetése mellett - a közös utazási övezetet (Common Travel Area) is fenn fogja tartani.
4. Az Egyesült Királyság - beleértve Észak-Írországot - kilép az Európai Unió egységes piacából és elhagyja vámuniót. A már elért megállapodás ezen az alapvető tényen nem változtat.
5. A kormány továbbra is elkötelezett és védeni kívánja a Belfasti Megállapodásban rögzített észak-déli kooperációt, és igényli a közösségek közötti együttműködés folytatását.
6. Az Egyesült Királyság - beleértve Észak-Írországot - kikerül az Európai Unió Bíróságának joghatósága alól.
Az Egyesült Királyság kötelezettséget vállalt arra, hogy - amennyiben a fentiekben vázolt célok a jövőbeni kapcsolatok keretében nem érhetők el - akkor az EU-val kötendő megállapodásban az ír sziget különleges körülményeinek kezelésére "egyedi megoldást" javasol.
Mint látható, a miniszterelnök nyilatkozata rendkívül határozottnak mutatkozott a jövőbeli ír határ ügyében. Ehhez képest a Bizottság - ugyancsak december 8-án keltezett - közleménye lényegében elutasítja a brit álláspontot, jóllehet a dokumentum megfogalmazói jóval diplomatikusabbak voltak: "Bár az Egyesült Királyság továbbra is elkötelezett az iránt, hogy a kilépés után is védelmezze és támogassa a folyamatos észak-dél együttműködést minden területen és minden keretrendszerben, a közös álláspont szerint az Egyesült Királyság az EU és az Egyesült Királyság közötti átfogó kapcsolat útján kívánja megvalósítani ezt a védelmet és a szigorú határellenőrzés visszaállításának elkerülését. Ez a szándék nehezen látszik összeegyeztethetőnek az Egyesült Királyság azon kinyilvánított döntésével, hogy kilép a belső piacból és a vámunióból"[6] (F. I. kiemelése).
A nehézségek eleve ott kezdődnek, hogy az észak-déli együttműködés központi szerepet játszott/játszik a nagypénteki (belfasti) megállapodás eddigi sikerében. Az együttműködés viszont az elmúlt húsz évben jórészt a közös uniós jogi és szakpolitikai keretekre támaszkodott. A főtárgyalók az első fordulóban tartott egyeztetéseik során meg is állapították, hogy az együttműködés folytatása (netán jövőbeli fejlesztése) szempontjából a legjelentősebb kockázatot az Észak-Írország és Írország közötti szabályozási eltérések jelentik. Az EU-nak értelemszerűen ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a szóba jöhető megoldások ne érintsék Írországnak a belső piacon belüli helyzetét és ennek megfelelően a belső piac integritását sem. Ezért a főtárgyalók megállapodtak például abban, hogy olyan szabályozási lehetőséget is megvizsgálnak, amelynek alapján az uniós polgársághoz kötődő jogok az Észak-Írországban lakó ír állampolgárokat a brit kiválás után is megilletik.
További probléma, hogy a nagypénteki (belfasti) megállapodásban a felek speciális szerepet és felhatalmazásokat biztosítottak Észak-Írország kormányának (Northern Ireland Executive), a Nemzetgyűlésnek (Northern Ireland Assembly) és - a közösségek közötti kapcsolatok fejlesztésében különleges szerepet játszó - Észak-Dél Miniszteri Tanácsnak (North-South Ministerial Council) is. Az első szakaszt lezáró megállapodásban a felek azzal nyugtatják a kétkedőket, hogy a második szakaszban külön fejezet keretében fogják tárgyalni az Írországra/Észak-Írországra vonatkozó kérdéseket.[7]
A fentiek fényében észszerű kompromisszumnak tűnik, hogy a határon átnyúló (például a határ menti konfliktusos régiók kohézióját erősítő PEACE és INTERREG) programokat a jelenlegi programozási időszakon túl is folytatni kívánják, s ezekben az Egyesült Királyság is hajlandónak mutatkozik partnerként részt venni. A Bizottság ennek fejében vállalta, hogy javasolja a programok folytatásához szükséges források tervezését a következő többéves költségvetésben: természetesen figyelembe véve az azokban meghatározott irányítási kereteket.
Az ír sziget jelenlegi belső határa Nagy-Britannia kilépésével szükségképpen az EU külső határává válik. Ezért ezekben a kérdésekben a felek kizárólag az európai jogot sértő politikai alkut köthetnek[8], miután jogi szempontból semmiféle "egyedi megoldás" nem lehetséges. Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés egyértelműen fogalmaz: az Unió a személyek ellenőrzések alóli mentességét csak a belső határokon biztosítja. Emellett olyan politikát alakít ki, amelynek célja a személyek ellenőrzésének és a határátlépések eredményes felügyeletének biztosítása a külső határokon.[9]
Feltehetően az Európai Bizottság is ebből indult ki, amikor Barnier főtárgyaló 2018. február 28-án bemutatta a Kilépési Megállapodásra (Withdrawal Agreement) vo-
- 176/177 -
natkozó saját javaslatát.[10] A közel 120 oldalas nemzetközi szerződéshez külön jegyzőkönyvet is csatoltak (Protocol on Ireland/Northern Ireland), amely a határkérdéssel összefüggő részletes szabályokat tartalmazza és speciális intézményi megoldásokat is javasol. Ennek lényege, hogy a brit kilépés után az ír sziget az EU és az Egyesült Királyság által közösen szabályozott különleges övezetté alakul (common regulatory area - CRA). A deklarált cél, hogy az észak-déli együttműködés biztosítható legyen, védjék a sziget egységes gazdasági érdekeit, és az 1998-as nagypénteki megállapodásban vállalt kötelezettségek továbbra is teljesíthetőek maradjanak.
A közös szabályozási övezetnek nem lehetnek belső határai, vagyis az áruk és a személyek szabad mozgását biztosítani kell. Tilos bármilyen behozatali vagy kiviteli vám alkalmazása, illetve mennyiségi korlátozás bevezetése az Unió és Észak-Írország között. Ez a szabályozási javaslat a lényeget tekintve azt jelenti, hogy - a brit miniszterelnök korábbi határozott nyilatkozatai ellenére - Észak-Írország az Egyesült Királyság kilépése után is a vámunió tagja marad.
A Brexit-tárgyalásokról szóló eddigi tudósítások meglehetősen eltérő nagyságú (40, de akár 100 milliárd eurót is elérő) brit fizetési kötelezettségekről szóltak. Az elemzőkben az a benyomás keletkezett, hogy a vita Nagy-Britannia kilépésének valamiféle egyszeri pénzbeli ellentételezéséről, netán szankcionálásról folyik. A probléma azonban a valóságban ennél sokkal bonyolultabb: Nagy-Britannia - hasonlóan a többi tagállamhoz - "ezer szállal" kapcsolódik az Európai Unió költségvetéséhez és pénzügyi intézményeihez. A felek ezért a tárgyalások első szakaszában elsősorban arra törekedtek, hogy megállapodjanak egy méltányos módszertan főbb elveiben. Az Egyesült Királyságnak ezen elvek alapján kell majd teljesítenie az Unió tagjaként vállalt valamennyi fizetési kötelezettségét, tehát nem "büntetésről", hanem valóban elszámolásról van szó. A britek ugyanis nemcsak a még esedékes költségvetési befizetéseikkel tartoznak (lásd különösen a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretet). Az Európai Beruházási Bankkal, az Európai Központi Bankkal, a törökországi menekülteket támogató eszközzel, az uniós vagyonkezelői alapokkal, a tanácsi ügynökségekkel, illetve az Európai Fejlesztési Alappal szemben is vannak kötelezettségeik.[11]
Az elfogadott módszertan várhatóan nem zárja le, inkább tovább generálja a - pénzről lévén szó - meglehetősen éles vitákat. A megállapodás annak deklarálásával indul, hogy az Egyesült Királyság Unióból való kilépése miatt egyetlen tagállamnak sem szabad többet befizetnie vagy kevesebb támogatásban részesülnie. Az Egyesült Királyságnak ugyan teljesítenie kell a rá eső részt a tagsága alatt vállalt kötelezettségekből, de nem kell többet vagy korábban befizetnie annál, mintha tagállam maradt volna.
A teljesítendő fizetések ütemezése további értelmezési problémákat vet fel, különös tekintettel a brit tagság megszűnését követő, ún. átmeneti időszakra, ami - a dolgok pillanatnyi állása szerint - 2020. december 31-ig tartana. Az Egyesült Királyság 2019-ben és 2020-ban még úgy járul hozzá az EU éves költségvetéséhez, mintha tagállam maradt volna. Emellett a rá eső résszel a 2020. december 31-én fennálló költségvetési kötelezettségvállalások finanszírozásához is hozzá kell járulnia. A fentieken túlmenően az Egyesült Királyság továbbra is felel az EU függő kötelezettségeinek rá eső részéért, mégpedig a kilépés időpontjában meghatározottak szerint. A költségvetésben, programokban és szakpolitikákban való részvétel következtében keletkezett jogi ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek esetében a határidő 2020. december 31.[12]
Az elfogadott módszertan szerint a 2019. és 2020. évi uniós költségvetésben az Egyesült Királyság befizetéseit és részesedését oly módon kell kiszámítani, mintha tagállam maradt volna. 2020 után a britek uniós költségvetésben való részesedése az Egyesült Királyság által a költségvetéshez a 2014-2020 között nyújtott hozzájárulások átlaga alapján kiszámított százalékos arány lesz.
A fentiekhez hasonlóan, az intézményi hozzájárulások problémája sem látszik egyszerűnek. Az Európai Beruházási Bank esetében például a főtárgyalók megállapodtak abban, hogy az Egyesült Királyság a kilépése napján lehívható tőkéje összegével megegyező garanciát biztosít az ekkor fennálló műveletállomány biztosítása érdekében. E garancia meghatározott ideig fennmarad, majd - ezen állomány amortizációjának megfelelően - csökken. 2019 végétől részletekben ugyan visszatérítik az Egyesült Királyság befizetett tőkéjét, de a briteknek a visszatérített befizetett tőkét felváltó további garanciát kell biztosítaniuk.
Mint többször is utaltunk rá, a tárgyalások első szakasza 2017 decemberében a három fő kérdésben való megegyezés alapján lezárult. Ennek komolyságát és jogi megalapozottságát azonban jól érzékelteti a pénzügyi elszámolásról szóló fejezet egyik záró mondata: "az elfogadott módszertan végrehajtásának gyakorlati vetületeivel és a teljesítendő fizetések ütemezésével a tárgyalások második szakasza foglalkozik."[13]
- 177/178 -
Az állam- és kormányfők 2017. december 15-én közzétett Iránymutatása nem hagy kétséget afelől, hogy valójában ki diktálja a Brexit-tárgyalások feltételeit. A brit kilépéssel kapcsolatos számos bizonytalanság egyike volt, hogy a tagállamok jelenlegi politikai megosztottságának negatív hatása lesz-e a történelmi jelentőségű tárgyalásokra. Ehhez képest eddig maradéktalanul érvényesült az a fontos alapelv, miszerint - a tagállamok helyett - a Bizottságnak, illetve a főtárgyaló Michel Barnier-nek kell képviselnie a közös álláspontot.
Ezért különösen fontos az Európai Tanács dokumentuma, amelyben üdvözlik a tárgyalások első szakaszában elért - a Bizottság Közleménye és a Közös Jelentés által ismertetett - eredményeket.[14] Az állam- és kormányfők mindezt elegendőnek látták ahhoz, hogy a tárgyalások második szakasza elkezdődjön, amelynek az átmenet kérdéseivel és a leendő viszonyrendszer kereteivel kell majd foglalkoznia. Az EiT azonban - mint már utaltunk rá - jogi szempontból nem látja megalapozottnak az eddigi eredményeket, ezért a második tárgyalási szakasz feltételéül szabja, hogy a vállalásokat mielőbb "jogi rendelkezésekbe" foglalják.
A kilépési megállapodás majdani londoni elfogadtatása szempontjából talán az egyik legsúlyosabb probléma a kétéves átmeneti időszakra vonatkozó brit javaslat sorsa. Az Európai Tanács ugyan "tudomásul veszi" a kezdeményezést, és egyetért azzal is, hogy tárgyalások kezdődjenek egy olyan - kilépés utáni - átmeneti időszakról, amely alatt Nagy-Britanniában az uniós vívmányok egésze alkalmazandó. Komoly politikai feszültségek adódhatnak azonban abból, hogy az Egyesült Királyság ekkor már - harmadik ország lévén - nem képviseltetheti magát az uniós intézményekben és a döntéshozatali folyamatokban sem vehet részt. Már-már udvariatlan a brit tárgyalópartnerekkel szemben az a megfogalmazás, amely szerint "az ilyen átmeneti rendelkezéseknek - amelyek a kilépésről rendelkező megállapodás részét fogják képezni - az Unió érdekében kell állniuk, azokat egyértelműen meg kell határozni és pontosan meghatározott időtartamra kell hozni."[15]
Az Európai Tanács dokumentuma tételesen fel is sorolja, mit jelent az "uniós vívmányok alkalmazása" az átmeneti időszakban. Ide kell érteni az uniós intézmények, testületek, hivatalok és ügynökségek által elfogadott jogszabály-módosításokat is, amelyeket mind az Egyesült Királyságban, mind az EU-ban alkalmazni kell. Az uniós szabályozási, költségvetési, felügyeleti, igazságszolgáltatási eszközök és struktúrák igénybevétele ugyancsak kötelező, és e körben az Iránymutatás az Európai Unió Bíróságának hatáskörét külön is kiemeli. Ahogy a polgárok jogainak érvényesítéséről szóló alfejezetben már utaltunk rá, az EUB joghatósága érzékelhetően a tárgyalások egyik leginkább vitatott témakörévé vált. A "brexitisták" a nemzeti szuverenitás korlátozását látják a majdani jogviták közös eldöntésében, de - egyelőre legalábbis úgy tűnik - ebben a fontos kérdésben sem az Európai Tanács, sem az EP nem enged.
Miután az Egyesült Királyság az átmeneti időszakban is a vámunió és az egységes piac része marad, a négy ismert alapszabadságot továbbra is alkalmaznia kell. Vagyis az állam- és kormányfők egységesen is kiálltak a - külön-külön már többször hangoztatott - alapelv mellett, miszerint nem fogadják el az uniós szabályok britek szempontjából kedvező "kimazsolázását" (cherry picking). Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Londonnak továbbra is meg kell felelnie az uniós kereskedelempolitikának, alkalmaznia kell a közös vámtarifát, és értelemszerűen az uniós vámokat is be kell szednie. Emellett biztosítania kell, hogy a határokon minden kötelezően előírt uniós ellenőrzést elvégezzenek a harmadik országokkal szemben.
E kemény átmeneti szabályok rögzítése mellett az Európai Tanács ismét megerősítette, hogy "szoros partnerséget" kíván kialakítani az Egyesült Királyság és az Európai Unió között. A politikai szándékok egyszerűsége és a jogi megoldások bonyolultsága azonban itt is megjelenik: a leendő viszonyrendszerre vonatkozó megállapodást csak akkor lehet majd véglegesíteni és megkötni, amikor az Egyesült Királyság már harmadik országnak minősül. Addig az Unió csak "készen áll arra", hogy előzetes és előkészítő megbeszéléseket kezdjen annak érdekében, hogy a leendő viszonyrendszerre vonatkozó, átfogó koncepció szülessen. Ezt a koncepciót majd a kilépésről rendelkező megállapodást kísérő politikai nyilatkozatban kell ismertetni.[16]
Az előzmények alapján nem meglepő, hogy az Európai Tanács idézett Iránymutatása befejezett ténynek tekinti a "hard Brexit"-et, vagyis az Egyesült Királyság azon deklarált szándékát, hogy - az átmeneti időszak lejárta után - nem vesz részt a vámunióban és az egységes piacban. Ennek megfelelően kívánja kialakítani a kereskedelemre és a gazdasági együttműködésre vonatkozó megközelítését oly módon, hogy garantált legyen a jogok és kötelezettségek közötti egyensúly. Megmaradjanak az egyenlő versenyfeltételek, ne legyen fennakadás a más, harmadik or-
- 178/179 -
szágokkal folytatott kapcsolatokban, különös tekintettel arra az elvre, hogy meg kell őrizni az egységes piac integritását.
Az Európai Tanács a jövőbeli gazdasági kapcsolatokra vonatkozó elvi álláspontját nyilvánvalóan nem fenyegetésnek szánta, de a brit tárgyaló fél számára e néhány mondat is kellően vészjóslónak tűnhet. Elegendő arra utalnunk, hogy a britek az átmeneti időszakban ugyan már tárgyalhatnak más országokkal, de az a - mintegy 750-re becsült - nemzetközi szerződés, amelyet a gazdasági kapcsolataik újjáépítése érdekében meg kell kötniük, legkorábban csak 2021. január 1-jét követően léphet hatályba.
A londoni City és az üzleti körök vélhetően ettől is tartva ellenezték Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból, de fellépésük - köztudottan - nem volt elegendő a "brexitisták" meggyőzéséhez. Ehhez képest egy 2018 januárjában kiszivárgott kormánydokumentum[17] számszerűsítette is a várható veszteségeket, amelyekkel a brit gazdaságnak - a tárgyalási végeredménytől függően - számolnia kell. Eszerint: a) ha a tárgyalások eredménytelenül, vagyis az Európai Unióval való megállapodás nélkül végződnek, akkor a kétoldalú kapcsolatokban a WTO-szabályoknak kell érvényesülniük. Ebben az esetben a brit gazdaság növekedése 15 év múlva mintegy 8 százalékkal marad el a jelenlegi előrejelzések alapján várható szinttől; b) ha sikerül szabadkereskedelmi megállapodást kötni az Unióval, akkor az elmaradás mértéke 5 százalék; c) a Theresa May által többször kizárt "soft Brexit" esetében[18] viszont az elmaradás "csak" 2 százalékos lenne.
A számszerűsíthető makrogazdasági veszteségek mellett, egyelőre az uniós szakpolitikákkal összefüggő számos szervezeti és finanszírozási kérdés is megoldatlan. Nem ismert például a britek részvétele az EU-s és EURATOM kutatási programokban, de az ERASMUS diákcserékből való kimaradás is érzékeny veszteségeket jelent Nagy-Britannia számára. Meg kell oldaniuk a (civil) nukleáris ellenőrzés meglehetősen költséges és szakmailag bonyolult feladatait, amit eddig az Egyesült Királyság területén az EURATOM látott el. Ennek hiányában például a brit kórházak számára is nélkülözhetetlen izotópok szállítása sem lehetséges, és a hasonló - át nem gondolt - szakpolitikai problémák hosszan sorolhatók.
Az Európai Tanács a jövőbeli gazdasági együttműködésre vonatkozó álláspontját értelemszerűen csak a brit kormány által közölt szándéknyilatkozatok ismeretében alakíthatja ki. Ezért továbbra is szoros figyelemmel fogja kísérni a tárgyalásokat és a tárgyalók számára további iránymutatásokat fog elfogadni. Egyúttal azonban fel is szólítja az Egyesült Királyságot, hogy tegye egyértelműbbé a leendő viszonyrendszerre vonatkozó álláspontját.[19]
Az Unió intézményeivel foglalkozó szakértők szerint az Európai Parlament régóta törekszik egyfajta hatalmi ellensúly szerepet betölteni az Európai Tanáccsal szemben, amely - mint korábban utaltunk rá - a Brexit-ügyben túllépte a Szerződésekben rögzített hatáskörét. A tárgyalások első fordulójának lezárása idején azonban az EU két alapintézménye között teljesnek látszik az összhang. Ez nemcsak a kilépésről rendelkező megállapodás Tanács általi megkötése miatt, hanem az integráció jövője szempontjából is kifejezetten biztató.[20]
Az Európai Parlament által jegyzett dokumentum egyes elemeiben - például az eddigi tárgyalások értékelésekor - még az állam- és kormányfőknél is markánsabb álláspontot képvisel. Szerintük maradtak még "függőben lévő kérdések" az Egyesült Királyság EU-ból való rendezett kilépésének előkészítése terén. Ezeket még a megállapodás véglegesítése előtt tisztázni kellene, hogy "egyértelmű jogi szövegbe" foglalhatók legyenek. Az EP által külön kiemelt ilyen ügyek:
- a polgárokat megillető jogok alkalmazási körének a jövőbeli partnerekre való kiterjesztése;
- a polgárok jogaival összefüggésben könnyített, bejelentésen alapuló, díjmentes adminisztratív eljárás biztosítása, amelynek során a bizonyítási teher az Egyesült Királyság hatóságaira hárul, amennyiben a bejelentést kifogásolják. Emellett az eljárás egyetlen formanyomtatvány benyújtásával elindítható legyen;
- a polgárok jogainak értelmezésével kapcsolatban az EUB határozatainak kötelező érvényűvé tétele, továbbá egy független nemzeti hatóság (ombudsman) kijelölése, amelynek a polgárok panaszainak ügyében kell eljárnia;
- az Unión belüli szabad mozgáshoz való jog jövőbeli biztosítása mindazon brit polgárok számára, akik jelenleg az EU-27 valamelyik tagállamában élnek;
- az Észak-Írország és Írország tekintetében vállalt kötelezettségek érvényesítésének teljes körű biztosítása.
Az európai képviselők testülete ezért lényegében jogfenntartó nyilatkozatot tesz.[21] A végleges kilépési megállapodással kapcsolatban valamennyi jogát fenntartja: e mon-
- 179/180 -
dat tényleges súlyát az adja, hogy az EUSZ 50. cikkének (2) bekezdése szerint a megállapodás életbeléptetéséhez az EP egyetértésére van szükség.
Az Európai Parlament dokumentuma azt is rögzíti, hogy az EU és az Egyesült Királyság új kapcsolatait szabályozó megállapodásról csak azt követően lehet hivatalosan tárgyalni, amikor Nagy-Britannia távozott az EU-ból és harmadik országgá vált. Csak abban az esetben fogja a kilépési megállapodás részeként elfogadni az EU és az Egyesült Királyság jövőbeli kapcsolatára vonatkozó keretet, ha az megfelel az alábbi elveknek:
- egy harmadik ország, amely nem a tagállamokéival azonos kötelezettségeket teljesít, nem élvezheti ugyanazokat az előnyöket, amelyek az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamait megilletik;
- a belső piac és a négy szabadság integritásának védelme, az ágazatonkénti különbségtétel nélkül;
- az EU döntéshozatali autonómiája;
- az uniós jogrend és az EUB szerepkörének megóvása;
- a nemzetközi kötelezettségek által meghatározott normák betartása az Egyesült Királyságban. E körbe bele kell érteni az alapvető jogokat, valamint az uniós jogszabályokat és szakpolitikákat a környezetvédelem, az éghajlatváltozás, a fogyasztóvédelem, az adókijátszás és adóelkerülés elleni küzdelem, a tisztességes verseny, az adatvédelem és a magánélethez való jog, a kereskedelmi és a szociális munkavállalói jogok, különös tekintettel a szociális dömping elleni biztosítékokra, a megfelelést garantáló egyértelmű végrehajtási mechanizmussal együtt;
- a harmadik országokkal és szervezeteikkel fennálló uniós megállapodások fenntartása, beleértve az EGT-megállapodást;
- az Unió pénzügyi stabilitásának garantálása és az uniós szabályozási és felügyeleti rendszernek és standardoknak való megfelelés, valamint azok alkalmazásának biztosítása;
- a jogok és kötelezettségek közötti megfelelő egyensúly, beleértve az arányos pénzügyi hozzájárulást.[22]
Az Európai Parlament konkrét javaslatot is tesz a brit kilépést követő jogi kapcsolatok újrarendezésére. Álláspontja szerint ehhez megfelelő keretet adhat az EUMSZ társulási megállapodásokra felhatalmazó szabálya.[23] Ez rendezhetné az új kereskedelmi kapcsolatokat és azzal az előnnyel is járna, hogy - rugalmas eszközként - különböző szakpolitikai területeken is lehetővé tenné a szorosabb együttműködést. Az EP javaslata szerint egy ilyen megállapodás négy pillérre épülne. Ezek: a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok; a tematikus együttműködési formák; a belső biztonság; a külpolitikai és biztonsági együttműködés. Az EP külön kitér arra, hogy - miután az Egyesült Királyság számos polgára erős ellenérzését fejezte ki az uniós polgárokat megillető jogai elvesztése miatt (EUMSZ 20. cikk) - az EU-27-ek vizsgálják meg, hogyan lehetne ezen enyhíteni. Ez természetesen csak az elsődleges jog, vagyis a Szerződések által megszabott kereteken belül lehetséges, a viszonosság, az egyenlőség, az egyenértékűség és a megkülönböztetésmentesség alapján.
Az Európai Parlament azzal is egyetért, hogy az átmeneti intézkedések csak akkor hagyhatók jóvá, ha azok időben korlátozottak és legfeljebb három évre szólnak. Ezen időszak alatt az uniós vívmányok és szervezeti hatáskörök akkor is kiterjednek az Egyesült Királyságra, ha az már nem lesz része az Unió intézményeinek. Ezzel kapcsolatban külön kiemelik, hogy az uniós vívmányok bármilyen változtatása ezen idő alatt - az átmeneti intézkedések tartalmával összhangban - a döntéshozatalból kimaradó Egyesült Királyságra is automatikusan kiterjed.
Az európai képviselők is érvényesíteni kívánják a jövőbeli megállapodások hatálybalépésével kapcsolatos szigorú elveket. Eszerint az Egyesült Királyság által a kilépést követően harmadik országokkal megtárgyalt bármilyen jövőbeli kereskedelmi megállapodás csak az átmeneti intézkedések érvényességének lejárta után léphet életbe. A kilépési megállapodás részeként rögzített átmeneti időszak, csak az említett megállapodás hatálybalépését követően kezdődhet meg.[24]
A brit kilépésről szóló tárgyalások első fordulója 2017 decemberében hivatalosan lezárult, és - a még bonyolultabbnak ígérkező - második forduló ezekben a hetekben kezdődik. A tárgyalások végeredményét ma még csak találgatni lehet, de az Egyesült Királyság tagsága 2019 márciusában akkor is megszűnik, ha az Unióval a kilépési feltételekről nem sikerül megállapodnia. Ez a "no deal" állapotát jelentené, vagyis a Szerződések Nagy-Britanniára ezt követően már nem lennének alkalmazhatók. Az EUSZ 50. cikk (3) bekezdése elvben ugyan lehetővé teszi, hogy az Európai Tanács egyhangú döntésével - az érintett tagállammal egyetértésben - meghosszabbítsa a kétéves tárgyalási határidőt. Ennek azonban a jelen esetben jogi és politikai korlátai egyaránt vannak. Az Európai Parlament már korábban jelezte, hogy a - tagsági viszony folyamatosságát feltételező - tárgyalási időszak meghosszabbításához nem, csak a brit kilépést követő "átmeneti időszakhoz" hajlandó hozzájárulni. Ha nem így tenne, akkor a
- 180/181 -
britek elvben még a - 2019 májusában esedékes - EP-választásokon is részt vehetnének, s tagsági viszonyuk akár a 2021. január 1-jével induló új költségvetési ciklusba (Multiannual Financial Framework) is "áthúzódna".
A Brexit-tárgyalások második fordulójának lezárására így mindössze néhány hónap maradt. 2018. szeptember-októberig ugyanis a kilépésről rendelkező megállapodás valamennyi kérdésében egyetértésre kellene jutni, ideértve az átmeneti időszakról szóló részletes szabályokat is. Technikai értelemben ugyanis ez lenne az előfeltétele annak, hogy a tárgyaló felek által már jóváhagyott - vélhetően terjedelmes - dokumentumokat az EU-27-ek nemzeti törvényhozói, valamint a brit Parlament elé terjesszék. Egyelőre a jogi szakértők körében is csak találgatások folynak arról, hogy mi a teendő, ha a Megállapodás például nem kapja meg a nemzeti parlamentek jóváhagyását, netán valahol kisebb vagy nagyobb módosításokat javasolnak. A nem hivatalos felmérések szerint egyébként a brit konzervatív képviselők egy része sem tekinthető "brexitistának", de a kilépési szerződés esetleges elutasítása lényegében a 2016-os népszavazási döntés "felülírásával" lenne egyenértékű. A helyzet bonyolultságát jelzi, hogy a "bennmaradáspárti" tory képviselők - sajtóértesülések szerint[25] - képesek és készek arra, hogy a Munkáspárttal és más, kisebb politikai erőkkel együtt többséget szerezzenek a Parlamentben a vámuniós tagság érdekében. Márpedig a brit kormány szándékaival ellentétes parlamenti lépés nem csupán az Egyesült Királyságban idézne elő belpolitikai válságot, hanem egyúttal az EUSZ kilépésről szóló nevezetes 50. cikkének alkalmazhatóságát is megkérdőjelezné.
A fentiek, valamint az elfogadott dokumentumok vázlatos áttekintése alapján levonhatónak látszik az a következtetés, hogy Nagy-Britannia jogilag rendezett kilépése az Európai Unióból aligha lehetséges. A szabadkereskedelmi megállapodásokról általában évekig szoktak tárgyalni, de a Brexit esetében ez nyilvánvalóan kivitelezhetetlen: az egyeztetések utolsó hónapjaitól csak újabb és újabb rögtönzésekre épülő "politikai megoldások" várhatók.
Ezt a feltevést látszik erősíteni a Kilépési Megállapodás - már idézett - bizottsági javaslata is, amely szerint Észak-Írország a vámunió része maradna. A londoni Parlamentben a szerződéstervezetet egyelőre nagy felháborodással fogadták, s voltak képviselők, akik az Európai Uniót egyenesen alkotmányos válság előidézésével vádolták meg. A politikai érzelmek azonban nem változtatnak azon a tényen, hogy a jogi lehetőségek száma meglehetősen korlátozott. Különösen abban az esetben nem nagy a "választék", ha a Brexit-döntés visszavonásával, illetve a szerződéskötés nélküli kilépéssel nem számolunk. Az Európai Gazdasági Térségben maradás (norvég modell) változatát a brit kormány korábban már több alkalommal is elutasította. A Kanada-EU szabadkereskedelmi megállapodás (áruk kereskedelmére vonatkozó vámunió) elvileg "másolható" lenne ugyan, de az ír határ bonyolult ügyében ez nem jelentene megoldást. Így szinte kizárásos alapon az egyetlen jogi lehetőségnek az látszik, ha a tárgyaló felek bilaterális alapon kötnek "valamilyen" szabadkereskedelmi megállapodást. Ennek elvben az Egyesült Királyság egészére kellene vonatkoznia, de az ágazati mélységű részletszabályokról a kilépés időpontjáig már a legjobb politikai szándékok megléte esetén sem lehet megegyezni.
Az első forduló tapasztalatai és a hivatalos dokumentumokból "kiolvasható" jogi problémák sokasága mindenkit meggyőzhet arról, hogy a kilépés a csatlakozási tárgyalásokhoz hasonlóan bonyolult. Ismert, hogy például Magyarország uniós felkészülése a jogharmonizációs folyamat és a közigazgatási kapacitások kiépítésével jó tíz évig tartott. Nagy-Britannia esetében a piacok csaknem fél évszázados szerves fejlődése eredményeképpen épült ki az Európával összekötő gazdasági és jogi "finomszerkezet". Mindezt türelmes szakértői munkával is csak hosszú évek alatt lehetne komoly veszteségek nélkül lebontani, majd - ezt követően - mindkét tárgyaló fél számára elfogadható módon újraépíteni. Amint azt a kiszivárogtatott kormányzati dokumentum készítői "írásba adták", a britek esetében csak az önmaguknak okozott károk mértéke lehet kérdéses.
A Brexit viszont az EU-27-ek számára pozitív következményekkel is járhat. Nagy-Britannia kilépése miatt jelentősen megváltoznak a gazdasági erőviszonyok: az euróövezet tagjai az egyesített GDP-nek immár 85 százalékát képviselik. Remélhető, hogy az egységesülést a csatlakozásuk óta akadályozó britek távozásával a valutaövezet felgyorsítja a szükséges intézményi reformokat (közös pénzügyminiszter, költségvetési unió). A nemzeti valutájukhoz ragaszkodó tagállamok válaszút elé kerülhetnek: követik az élen járókat, vagy akár a gazdaságuk leértékelődésével is számolniuk kell. A német kormány megalakulása után a francia-német tandem megint Európa motorjává válhat. Angela Merkel az idei davosi csúcstalálkozón a "brexitistáknak" is üzent. Szerinte a brit kilépés "sajnálatos" ugyan, de az Európai Unió számára ösztönzést jelent.
Mint a fentiekből láthattuk, az eddigi tárgyalások nem a sikerekről szóltak. Az Egyesült Királyság egyre nyilvánvalóbb gazdasági veszteségei arról győzhetik meg a tagállamokat, hogy az EU továbbra is az integráció mélyítésében érdekelt. ■
JEGYZETEK
[1] Lásd elsősorban: A Bizottság Közleménye az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke szerint az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások állásáról, Brüsszel, 2017. 12.8. COM(2017) 784 final (a továbbiakban a Bizottság Közleménye); Joint Report from the negotiators of the European Union and the United Kingdom Government on progress during phase 1 of negotiations under Article 50 TEU on the United Kingdom’s orderly withdrawal from the European Union (a továbbiakban: Közös Jelentés); Az Európai Tanács (50. cikk) ülése (2017. december 15.) - Iránymutatások, Brüsszel, 2017. december 15. (Or.en) EUCO XT 20011/17 (a továbbiakban az Európai Tanács Iránymutatása); A Tanács Főtitkársága Kiegészítő Irányelvei a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságával a tagállam Európai Unióból való kilépésének szabályait meghatározó megállapodásról folytatandó tárgyalásokra vonatkozóan. Brüsszel, 2018. január 29. XT 21004/18 ADD 1 REV 2; Az Európai Parlament 2017. december 13-i állásfoglalása az Egyesült Királysággal folytatott tárgyalások jelenlegi állásáról [2017/2964(RSP)] (a továbbiakban: az Európai Parlament állásfoglalása).
[2] Az Európai Tanács Iránymutatása: 1. oldal.
[3] Bizottság Közleménye: 4. oldal.
[4] Lásd részletesen a Bizottság Közleményét: 8. oldal.
[5] Commitments to Northern Ireland, The Prime Minister 10 Downing Street 8 December 2017. 2. oldal.
[6] A Bizottság Közleménye 9. oldal.
[7] Uo. 10. oldal.
[8] Mindez már előfordult a Brexit történetében. Az Európai Tanács például az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) szerint nem láthat el jogalkotási feladatokat. Ennek ellenére - Nagy-Britannia bennmaradása érdekében - jogsértő módon megígérte a briteknek a Szerződések olyan tartalmú módosítását, amely szerint az Európa népei közötti egyre szorosabb egységre utaló hivatkozások (ever closer Union) az Egyesült Királyságra nem vonatkoznak. Az Európai Tanács ülése (2016. február 18-19.) - Következtetések, Brüsszel 2016. február 19. (OR.eu) EUCO 1/16. 16. oldal.
[9] Az Európai Unió működéséről szóló Szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata (EUMSZ): 67. cikk (2) bekezdés, illetve 77. cikk (1) bekezdés b) pontja.
[10] European Commission Draft Withdrawal Agreement on the withdrawal of the United Kingdom of Great Britain and Northeern Ireland from the European Union and the European Atomic Energy Community, Position Paper - Commission to EU27 28 February 2018.
[11] Lásd részletesen a Bizottság Közleménye és a Közös Jelentés dokumentumokat.
[12] Bizottság Közleménye 11. oldal.
[13] Uo. 11. oldal.
[14] Az EiT álláspontját az Európai Tanács már idézett Iránymutatása alapján foglaljuk össze.
[15] Uo. 2. oldal.
[16] Uo.
[17] A sajtónak kiszivárogtatott kormányzati dokumentum: "EU Exit Analysis - Cross Whitehall Briefing", amelynek részletes elemzése - többek között - a Financial Timesban is olvasható: Secret Brexit Analysis warns of financial hit to Britain, January 30, 2018.
[18] Ebben az esetben Nagy-Britannia - norvég mintára - tagja maradna az Európai Gazdasági Térségnek (EGT).
[19] Az Európai Tanács Iránymutatása 3. oldal.
[20] Lásd részletesen az Európai Parlament hivatkozott állásfoglalását.
[21] Uo. 3. oldal.
[22] Uo. 3. oldal.
[23] EUMSZ 217. cikk: Az Unió egy vagy több harmadik országgal vagy nemzetközi szervezettel, kölcsönös jogok és kötelezettségek, közös fellépés és különleges eljárások által jellemzett társulást létrehozó megállapodásokat köthet.
[24] Uo. 4. oldal.
[25] Wolfgang Münchau: A customs union would avoid the worst of all post-Brexit worlds, Financial Times, February 25. 2018.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi docens, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola.
Visszaugrás
