"Vádalku", vagy legalábbis az, amit a közvélekedés annak gondol, Magyarországon 2018 előtt nem létezett, és az akkor hatályba lépett - e téren radikális módosításokat hozó - új büntetőeljárási törvény (2017. évi XC. törvény) is a frissen megalkotott eljárási intézményre inkább az "egyezségkötés" kifejezést használja. A nyugati világ nagy jogrendszereiben sem olyan régóta élvezi azt az elismertséget, mint ami a mindennapok híreiből kitűnik. Még Amerikában, az intézmény modernkori hazájában is úgy vélekedtek - még a második világháborút követő években is - az emberek a vádalkuról, mint a bírósági korrupció melegágyáról, hiszen látszólag azoknak kedvezett, akik bűnösnek tűntek, azokkal szemben, akik viszont ártatlannak vallották magukat.[1]
Ha grammatikailag közelítjük meg a kérdést, a hatályos magyar büntetőeljárási törvény az "alku" szót magát nem is tartalmazza. Nem ok és cél nélkül vitázik ugyanis már erről hosszú ideje a jogtudomány, milyen elnevezéssel is lehetne kellően pontosan visszaadni az intézmény hazai formájának a lényegét, amelyben a "vád" és az "alku" kifejezések sokáig egymással összeegyeztethetetlennek tűntek. A vádalku kifejezéssel szemben e vitában korábban, még az előző eljárási törvény hatályban léte alatt Tremmel Flórián[2] a "nyomozási alku", Bócz Endre[3] a "védekezési alku", Farkas Ákos[4] - figyelemmel az angolszász gyökerekre - a "beismerési alku", míg Belánszki Gyula[5] - az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága R. (87) 18. számú Ajánlása alapján - a "bűnösségi alku" kifejezés mellett tört lándzsát.
Bócz Endre véleménye szerint "céltalan szélmalomharc lenne az elnevezés ellen küzdeni, legyen az mégoly ostoba és félrevezető. Törődjünk bele, hogy van".[6] A fenti mondatok hűen tükrözik a jogásztársadalom vádalkuval kapcsolatos dilemmáit, legalábbis az elnevezését illetően. Ugyanakkor a fogalommeghatározás sem tűnik könnyűnek, lévén, hogy az egyes országok gyakorlata merőben eltér egymástól, és még abban sincsen egyetértés, hogy milyen elemek megvalósulása esetén beszélhetünk egyáltalán vádalkuról (vádelejtésnek, vádmódosításnak vagy egyetértett büntetéskiszabási indítványnak kell-e történnie).[7] Az egyszerűség kedvéért hivatkoznék a talán leggyakrabban idézett fogalommeghatározásra, amely szerint - és én is ezt vallom - vádalkuról akkor beszélhetünk, amikor "a terhelt beleegyezik abba, hogy bűnösnek vallja magát az ellene felhozott vád tekintetében, bízva abban, hogy mindezért cserébe valamit kap az államtól".[8]
De nem csak Magyarország van e téren nehéz helyzetben. A nálunk jóval fejlettebb német jogban például mindjárt hatféle kifejezést használnak egyszerre a - magyarhoz hasonlóan formálisan szinte nem is létező - jogintézmény megnevezésére: Verstaendigung, Absprache, Vereinbarung, Vergleich, Deal, Schuldbekenntnis. Mindezek közül a Verstaendigung került általános érvényű fogalomként meghatározásra, míg a szóismétlések elkerülése végett az Absprache és a Vereinbarung használata vált még német nyelvterületen elfogadottá.[9]
A kontinentális típusú vádalku ugyanakkor gyökeresen eltér az angolszász típusú vádalkutól, jelen tanulmányomban pedig a jelentősebb európai uniós országok, illetve a nemzetközi jog vádalkuval kapcsolatos gyakorlatát kívánom a főbb részleteik összehasonlításával bemutatni.
A kontinentális típusú vádalku bemutatásánál elsősorban magának a vádalku intézményének az egyes jelentősebb európai uniós államok, így Spanyolország, Olaszország és Németország büntetőjogában való megjelenésre kívánok koncentrálni, melyek közül a Spanyolországra és az Olaszországra vonatkozó rész forrása Thomas Weigend: Absprachen in auslaendischen Strafverfahren. Eine rechtsvergleichende Untersuchung zu konsensualen Elementen im Strafprozess című összehasonlító műve volt, amelyben annak szerzője a jogintézmény kialakulásának kezdeti folyamatát, illetve rögzülését vette végig az érintett országok kapcsán.
Weigend szerint a spanyol büntetőeljárásjog már a 19. század óta ismeri a bűnösség beismerésének egy speciális formáját, az úgynevezett "conformidad"-ot (egyezség). A gyakorlatban mindazonáltal az intézmény eredetileg nem játszott jelentős szerepet, mivel a terhelt feltétel nélküli és teljes beismerő vallomását igényelte, kizárólag az ügyészi elképzeléseknek megfelelően. Az 1989-ben bevezetett, a "rövidített eljárásokat" érintő
- 24/25 -
jogszabályváltoztatások hatására a "conformidad"-dal kapcsolatos rendelkezések sokkal inkább alkalmazhatóakká váltak.
Az eredeti szabályok szerint az eljárás menete a következőképpen alakul: Az ügyész a vádirat benyújtásakor a büntetés mértékére nézve is indítványt terjeszt elő a bíróságon. Ezt követően a vádiratot kézbesítik a vádlottnak, akinek minden egyes vádpont vonatkozásában nyilatkoznia kell, hogy az azokban foglaltakat elismeri-e. Azokban az esetekben, ahol az ügyész által kiszabni indítványozott büntetés mértéke nem haladja meg a hatévi szabadságvesztést ("pena correccionál"), és a vádlott egyetért az ügyész büntetéskiszabási ajánlatával, megteheti az ún. "conformidad absoluta" nevű nyilatkozatot. Amennyiben ezt követően az eljárás összes többi résztvevője is egyetért a fenti javaslattal, a bíróság bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül, kizárólag az iratok tartalma alapján kiszabja az indítványozott büntetést, amelytől azonban joga van kizárólag a vádlott javára eltérnie.
A nyilatkozat megtételére ugyanakkor mindvégig a főeljárás megkezdéséig lehetősége nyílik a vádlottnak. Ezen időpontig pedig a büntetéskiszabási indítvány hatálya mindenképpen fennmarad, és kötelező érvénnyel bír a bíróságokra nézve.
A "conformidad" intézménye a vádalku csíráját hozta be a spanyol büntetőeljárásba. Mivel ugyanis az ügyészség a gyakorlatban a büntetéskiszabási indítványát szinte mindig a büntetési tételkeret felső határához igyekezett igazítani, ezzel sikerült hatékonyan rávezetnie a vádlottakat a főeljárásról való lemondásra, valamint a "conformidad" lehetőségének az igénybevételére.
A "conformidad" alkalmazásának a lehetősége egyúttal egy kényelmes "menekülési" útvonalat is biztosított a kirendelt védők számára arra, hogy elegánsan kibújhassanak a nem kívánt kirendelések teljesítésének a kötelezettsége alól. Annak a lehetősége mellett, hogy a vizsgálóbíró az ügyet a bűnösség beismerése esetén ítélethozatal céljából nyomban a vizsgálóbíró elé utalhassa, a kialkudott "conformidad" az egyszerűsítés célját is szolgálja.
A jogszabály ugyan a megegyezés eredményeként indítványozható büntetés mértékéről kifejezetten nem rendelkezett, de az intézmény 1989-ban hatályba lépett új szabályozása nyomán kialakult joggyakorlat a kérdést hallgatólagosan rendezni tudta. Amellett ugyanis, hogy a korábbi "feltétel nélküli" conformidad szabályai szinte változatlanul fennmaradtak, a bevezetett "rövidített eljárásokkal" kapcsolatban kialakult új joggyakorlat a "conformidad" alkalmazhatóságát kiterjesztette a tizenkét évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményre nézve is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
