A tanulmány a demokratikus magyar Országgyűlés 30 éves munkájában és a magyar politikai rendszerben egyaránt reprezentatív szerepet játszó házelnökök előtt tiszteleg. Az Országgyűlés elnökei azért számítanak a demokratikus rendszerünk kiemelkedő közjogi méltóságai közé, mert a rendszerváltás során, az alkotmányos átmenet a magyar parlamentarizmus hagyományainak megfelelően pozicionálta a törvényhozó testületet. Az áttekintés alapja, hogy a parlament hatásköreinek, belső működési szabályainak átalakításából, és ezek későbbi alkotmányos, házszabályi reformok útján történt átformálásából vezetjük le a T. Ház elnökének szerepét és szerepfelfogását. A tanulmány bemutatja a házelnök magyar politikatörténetben játszott szerepét, és a magyar politikai elit sajátosságait tükröző szociológiai hátterüket és vezetői profiljukat is
A tanulmány a demokratikus magyar Országgyűlés 30 éves munkájában és a magyar politikai rendszerben egyaránt reprezentatív szerepet játszó házelnökök előtt tiszteleg. Az Országgyűlés elnökei azért számítanak a demokratikus rendszerünk kiemelkedő közjogi méltóságai közé, mert a rendszerváltás során, az alkotmányos átmenet a magyar parlamentarizmus hagyományainak megfelelően pozicionálta a törvényhozó testületet. Áttekintésünk alapja, hogy a parlament hatásköreinek, belső működési szabályainak átalakításából, és ezek későbbi alkotmányos, házszabályi reformok útján történt átformálásából vezetjük le a T. Ház elnökének szerepét és szerepfelfogását.
A demokratikus törvényhozás működésének megértéséhez lényeges ismernünk mind az 1989. évi demokratikus alkotmánymódosítás,[1] mind pedig az 1985-ben választott Országgyűlés fejlődéstörténete[2] által hozott újdonságokat. Az Országgyűlés alkotmányos státusza, politikai súlya és belső működésének rendje sajátos összefüggésben állnak, és ezek az 1989-1990-es fordulatban érdemi változáson mentek át. Ennek a fordulatnak a központi eleme volt a korábbi egypárti
- 5/6 -
képviselet pluralista, többpárti népképviseletté válása, valamint az Országgyűlés alkotmányos hatásköreinek érdemi feladattá válása, így a törvényhozás elfoglalta a demokratikus rendszerekre jellemző helyét a hatalommegosztásban. A korábban a szocialista államrendben mellőzött, valódi parlamenti funkciók fokozatosan újraéledtek már 1989 előtt. A korábban nemhogy érdemi törvényhozást és parlamenti ellenőrzést nem végeztek az Országgyűlések, de üléseket is alig tartottak, bennük politikai megosztottságnak, érdemi politikai vitáknak helye nem lehetett. Az 1985-ös választásokkal, majd a demokrácia csomagterv kivitelezésével, a visszahívások nyomán bekerülő ellenzékiekkel és a kerekasztal-tárgyalásokkal lépésről lépésre vette fel az Országgyűlés a demokratikus fordulatszámot, jóllehet működése ebben a ciklusban, a házelnöki poszt szempontjából is, még nem éri el[3] a rendszerváltás utáni üzemszerűséget. Az 1985-1990-es ciklus házelnökei így csak kisebb, a testületi működés adminisztratív tapasztalatát hagyhatták demokratikusan választott utódaiknak - akiknek immár egy pártpolitikai érdekek mentén versengő parlament elnöklését kellett tanulva elvégezni.
Éppen a többpárti parlament demokratikus "működtetésének" igénye eredményezte a korábban nem létezett Házbizottság létrehozását. 1990 áprilisában a pártok képviselőcsoportjai az alakuló ülés előkészítése során állapodtak meg ebben. "A magyar parlamentarizmus történetében korábban nem volt példa ilyen, az Országgyűlés elnökéből és alelnökeiből, illetőleg a frakciók vezetőiből álló testület létrehozására. (Az 1990-94-es ciklusban a független képviselők megbízottja is tagja volt a Házbizottságnak.) A külföldi parlamentek többségében különböző elnevezéssel (Főbizottság, Elnökség, Állandó Büro, Öregek Tanácsa stb.) hasonló összetételű és feladatkörű szerv működik. E minták szolgáltak alapul az Országgyűlés Házbizottságának megalakításához. Az Országgyűlés 1990-ben a Házbizottság alapvető feladatát az Országgyűlés folyamatos működésének biztosításában, az ülések napirendjének kialakításában, a törvényjavaslatok és egyéb indítványok bizottsági tárgyalásának előkészítésében, az Országgyűlést érintő legfontosabb személyi döntések előzetes egyeztetésében jelölte meg. A Házbizottság ügyrendje a feladatkört részletesebben is meghatározta. Az 1990-94-es ciklusban az ügyrendi bizottság mellett a Házbizottság jelentős szerepet vállalt a hiányzó házszabályi rendelkezések állásfoglalásokkal történő "pótlásában", elősegítve ezzel az Országgyűlés "kiegyensúlyozott működését.[4]" Mint látható, többnyire olyan működési-egyeztetési feladatokkal ellátott testületről beszélhetünk, amely a házelnök munkáját nem egyszerű-
- 6/7 -
en segíti, de a törvényhozás egészét, a játékszabályokat és kereteket illetően egyfajta többpárti konszenzus iránti igényt intézményesített (azzal együtt, hogy konszenzus hiányában a házszabályok később megengedték annak pótlását a házelnök egyszemélyi vagy a plenáris ülés többségi döntésével).
Az Országgyűlés az alkotmányrevízió után is maradt a "legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti" szerv, de immár a demokratikus hatalommegosztás elve érvényesült, így érdemi törvényhozó munkának (a törvényjavaslatokhoz érkező képviselői indítványok tömegével), folyamatos ellenőrző tevékenységnek (kérdések, interpellációk garmadája, később vizsgálóbizottságok szaporodása), (érdemi előkészítést igénylő vagy alternatívákat is biztosító) személyei döntéseknek, valódi és sokszor elkeseredett politikai vitáknak adott teret. Ezzel a parlament a magyar politikai rendszer legfontosabb fórumává vált, megszabadulva az 1989-90-es ciklus végi legitimációs kritikáktól. A demokratikus választások révén a népképviselet elve valóban érvényesült. A legfőbb államhatalmi ág az Országgyűlés a parlamentáris kormányzati rendszerben elfoglalt új, kiemelt helye az elnökének is kellő közjogi és politikai tekintélyt kölcsönzött.
Az Országgyűlés elnöke alkotmányos - az Alkotmányban említett - közjogi méltóság, jóllehet jogállását tekintve az 1949. évi XX. törvény csak a megválasztása puszta tényéről rendelkezett. Az Alkotmány szövege alapján az Országgyűlés elnökének három fontosabb feladatkörét tudjuk rögzíteni: a törvényalkotással,[5] az államfő helyettesítésével valamint a rendkívüli jogrenddel[6] kapcsolatos feladatok. A törvényhozó hatalmi ág elnökeként (az Országgyűlés működésével) meghatározott feladatok ezenfelül tulajdonképpen hiányoztak az Alkotmányból, az Országgyűlés ülése összehívásának kisebb kivételével, illetve hogy a feloszlatására irányuló szándéka esetén a köztársasági elnök konzultálni köteles vele.[7] A gyakorlatban ezen alkotmányos hatáskörök közül az 1989-et követő harminc esztendőben a törvényalkotásra és az államfő helyettesítésére irányulókkal éltek a házelnökök. Megjegyezzük, hogy a rendszerváltás történelmi helyzete is indokolta a közjogi méltóságok helyettesítési rendjének szabályozását. Az Alkotmány rendelkezése értelmében[8] a köztársasági elnök átmeneti akadályoztatása esetén, vagy ha a köztársasági elnök megbízatása valamely okból idő előtt megszűnik, az új elnök hivatalba lépéséig az államfői jogkört (bizonyos korlátozásokkal) az Országgyűlés elnöke gyakorolja. Ezen feladatkörében Magyarország rendszerváltás utáni történetében három házelnök járt el: Szűrös Mátyás 1989 után a köztársaság kikiáltását követően, Göncz Árpád az 1990-es alakuló ülés után, míg Kövér László 2012-ben az államfő lemondása utáni hónapokban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
