A rovatban közöljük Hanák András indítványát az Alkotmánybírósághoz, amelyben a testület hatáskörének az Alkotmánybíróságról szóló törvényben és az alkotmányban történt megkurtítása alkotmányellenességét állítja, és arra kéri a bírákat, hogy az AB történetében először nyilvánítsanak alkotmánysértővé, és semmisítsenek meg egy alkotmánymódosítást. A testület lapzártánkig nem foglalt állást a saját hatáskörét érintő indítványról.
A Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága
1015 Budapest, Donáti u. 35-45.
Tisztelt Alkotmánybíróság!
Alulírott magánszemély, egyben ügyvéd (az ügyvédi iroda címe zárt mellékletben) indítványozom, hogy a tisztelt Alkotmánybíróság állapítsa meg az Alkotmányt módosító 2010. évi CXIX. törvény ("Törvény") rendelkezéseinek alkotmányellenességét, és alkotmányellenességükre tekintettel azokat a kihirdetés napjára visszamenőleges hatállyal semmisítse meg. Az ezzel való szoros összefüggés okán állapítsa meg az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CXX. törvény ("AB Módosító Törvény") rendelkezéseinek alkotmányellenességét, és azokat a kihirdetés napjára visszamenőleges hatállyal semmisítse meg.
Minden alkotmánybíróság történetében eljön egy vagy több olyan helyzet, amikor kivételesen nehéz döntés előtt állnak a bírák. Van, amikor a döntés súlya és jelentősége nem látható rögvest, van, amikor az teljesen nyilvánvaló. Az Alkotmánybíróság elé kerülő ügyek zömében mindig "nehéz ügyek". Amit az indítványozó ebben a helyzetben kivételesen nehéz döntésnek nevez, az azért nehéz, mert annak súlya - némi tautológiával - intellektuálisan, morálisan és egzisztenciálisan is nehéz. Ezt tetézi, hogy annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a Bíróságnak jogában áll-e alkotmánymódosító törvényt megsemmisítenie, egy nehéz dilemma eldöntésének eredménye. Elöljáróban megelőlegezzük álláspontunkat: igen, jogában áll.
"32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság az Alkotmányban meghatározott esetek kivételével felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.
(2) A költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az Alkotmánybíróság akkor vizsgálhatja felül, ha az erre irányuló indítvány az alkotmányellenesség okaként kizárólag az élethez és emberi méltósághoz való jog, a személyes adatok védelméhez való jog, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó 69. § szerinti jogok sérelmét jelöli meg, és nem tartalmaz egyéb okot.
(3) Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat. A költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az Alkotmánybíróság akkor semmisíti meg, ha azok tartalma az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát, vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó 69. § szerinti jogokat sérti."
Az Alkotmány 70/I. §-ának (2) bekezdését módosítja:
"(2) A közterhek viselésére szolgáló forrásokból, valamint az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek részéről juttatott jövedelemre, az adott adóévet megelőző ötödik adóévtől kezdődően, törvény a jövedelem mértékét el nem érő kötelezettséget állapíthat meg."
Az indítványban a Törvény által felülvizsgálhatatlanná és az Alkotmánybíróság által megsemmisíthetetlené nyilvánító tárgyköröket a továbbiakban Tiltott Tárgyaknak fogjuk nevezni. Ezek a költség-
- 81/82 -
vetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények, ha azok tartalma nem sérti az élethez és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadságát vagy a magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat.
A Törvény elfogadása nélkülözte az alkotmányozáshoz szükséges körültekintés és deliberáció legminimálisabb szintjét is. Ennél gyorsabban és ilyen csekély körültekintéssel a világ demokratikusnak nevezhető országaiban még nem fogadtak el érdemi alkotmánymódosítást.
Az első szöveg alig egy órával az Alkotmánybíróság 1268/B/2010. (X. 26.) sz. határozatának ("AB Határozat") kihirdetését követően már benyújtásra került a Parlament számára. Ez azt jelzi, hogy a törvénytervezet már az Alkotmánybíróság döntésének kihirdetése előtt megszületett. Igazi, erős felindulásból elkövetett alkotmányozási folyamat indult be. Ezt az alkotmánymódosító törvénytervezet sem a Kormány nyújtotta be, mindvégig képviselői indítványokról volt szó. A tervezetek megismerésére és megvitatására rendkívül szűkös lehetőséget biztosított az Országgyűlés. Természetesen azt lehet mondani, hogy a kétharmad birtokában nincs szükség érdemi megismerhetőségre és megvitatásra, elégséges, hogy a gyors eljárás végén a kétharmad az igen gombot nyomja meg. Álláspontunk szerint az Alkotmánybíróság nem elégedhet meg ezzel. Ha bízunk a képviselők álláspontjának alakíthatóságában, akkor a meggyőzésre, a vitára kellő időt kell biztosítani. A kormányzó erőkkel általában szimpatizáló személyek is vitatták a tervezeteket, az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítését. Egyáltalán nem kizárt, hogy ha Salamon képviselő, Navracsics képviselő és még néhány - egyéb esetekben - gondolkodó fő jobban megismerhette volna a tervezetek ellen szóló érveket, akkor esetleg másként szavaznak.
Az első tervezet még azon kérdéseket szándékolta tiltott tárgyakká minősíteni, amelyekben nem lehet népszavazást tartani. Amikor kiderült, hogy a népszavazási tilalmakhoz igazított hatáskörszűkítés minden tekintetben elfogadhatatlan, ráadásul konfúzus is, alig másfél napi alkotmányjogi bizottsági ötletbörze eredménye volt a második tervezet szövege, amely már a Tiltott Tárgyakat állapította meg. Ennek az volt a diszkrét bája, hogy az Alkotmánybíróság megállapíthatott volna alkotmányellenességet, de a megsemmisítés eszközéhez nem nyúlhatott volna. Ezt a csúfságot kiküszöbölendő született meg, órákkal a Törvény elfogadása előtt, szintén egyéni képviselői módosító indítványra, az indítványunkban támadott végső szöveg.
A megfontoltság és a körültekintés teljes hiányát jelzi az a körülmény is, hogy a harmadik változat 32/A. § (6) bekezdésében még "a párt" megnevezés szerepelt, és csak a köztársasági elnöknek küldött verzió húzta ki az "a" névelőt. Filológiai elemzésünk nem tudta megállapítani, hogy az "a" névelő elhagyása még a végszavazás előtt vagy az után következett-e be.
Álláspontunk szerint a fenti eljárás nem elégíti ki a törvényhozásra az Alkotmány jogállami klauzulája alapján elvárható minimális követelményeket. De alkotmányozni végképp nem lehet ilyen eljárásban. sem a parlamenti ellenzék, sem a szándékot, a megoldást és a kivitelezést erősen vitató szakmai elit, sem a kérdést alaposan ismerő civil szervezetek nem fejthették ki álláspontjukat. Holott korábbi alkotmánybírák, közéleti notabilitások jelezték, hogy a szándékolt megoldás nem elfogadható. Minderre egyáltalán nem volt kíváncsi az alkotmányozó parlamenti többség. Az Országgyűlés egyetlen bizottsága sem hívott meg külső szakértőket, jogvédő civil szervezeteket. A szavazásra bocsátott végső tervezetet egyetlen bizottság sem vitatta meg. A Törvény ilyen módon történt elfogadása nem felel meg az Alkotmány 2. §-ában foglalt jogállamiság legalapvetőbb mércéjének.
Itt jegyezzük meg, hogy méltatlan helyzetnek tartjuk azt, hogy az Alkotmánybíróság döntését már kihirdetése előtt ismerte a kormányzat, így egy órának sem kellett eltelnie a határozat kihirdetését követően, és már készen is állt az alkotmánymódosító kormányzati válasz. Érdemes lenne tenni annak érdekében, hogy ilyen helyzet többé ne fordulhasson elő. Ez a helyzet ugyanis azt a látszatot kelti, hogy esetleg maguk az alkotmánybírák egyike szivárogtatta ki a döntést. Nem jó látszat ez.
A Törvény 3. §-a nyilvánvalóan alkotmányellenes. A Törvény a kihirdetését követő napon lépett hatályba. Mivel a Törvény egy pénteki napon lett kihirdetve, az egy szombati napon lépett hatályba. Ez a megoldás semmilyen felkészülési időt nem bizto-
- 82/83 -
sít. A megismerésre sincs lehetőség, hacsak azt nem feltételezzük, hogy az állampolgár a hétvégéin tájékozódik az alkotmánymódosítás részleteiről. Valamilyen érdemi tartamú felkészülési időt szinte valamennyi törvénynek biztosítania kell. Az Alkotmánybíróság számos döntésében foglalkozott a felkészülési idővel. Ezeket foglalta össze a 436/B/2010. (IV. 26.) AB határozat. Mindegyik korábbi döntésnek ellentmond az azonnali hatálybalépés.
További formai alkotmányellenességként értékelendő, hogy a Törvény elmulasztja annak rendezését, hogy az miként alkalmazandó a folyamatban levő ügyekben. A folyamatban levő ügyekben történő alkalmazás megjelölésének hiánya azért is alkotmányellenes, mert az Országgyűlés tudatában volt annak, hogy számos indítvány került az Alkotmánybíróság elé, amely a Tiltott Tárgyak körébe eső ügyekben tett kifogást, illetve a 70/I. §-ban foglalt közteherviselés kapcsán kérte törvények megsemmisítését.
A fenti két hiányosság nem pusztán a Törvény 3. §-ának alkotmányellenességét, hanem a Törvény egészének alkotmányellenességét eredményezi.
A Törvény nem teljesíti a normavilágosságból fakadó minimális elvárásokat sem. Erre tekintettel az Alkotmánybíróságnak ezen az alapon akkor is meg kell semmisítenie a Törvényt, ha a testület egyébként nem kívánna belebocsátkozni annak a kétségkívül nehéz kérdésnek a taglalásába, hogy van-e hatásköre arra, hogy felülvizsgálja az alaptörvényben megvalósított - és legalábbis az indítványozó álláspontja szerint - "tartalmilag alkotmánysértő" rendelkezéseket. Vegyük szemügyre mindenekelőtt a normavilágossággal kapcsolatos legfontosabb alkotmánybírósági megállapításokat.
Az Alkotmánybíróság az 53/2009. (V. 6.) AB határozatban összefoglalta a normavilágosság alkotmányos követelményével kapcsolatos, több korábbi döntésében is megjelenített álláspontját. E szerint "[a]z Alkotmánybíróság gyakorlatában az értelmezhetetlen, illetve az önkényes jogértelmezést lehetővé tevő norma sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésből eredő jogbiztonságot". Hivatkozik a határozat a korábbi 42/1997. (VII. 1.) AB határozatra, amely kimondta, hogy "[a]lkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható".
Az Alkotmánybíróság 2009. évi határozata idézte a 10/2003. (IV. 3.) AB határozatot is, mint amely rögzíti, hogy "...a jogbiztonságnak része a világos, felismerhetően értelmezhető és egyértelmű normatartalom. A normaszöveg értelmezhetetlensége kiszámíthatatlan helyzetet teremt a norma címzettjei számára, lehetőséget ad az önkényes jogalkalmazásra." A 34/1994. (VI. 24.) AB határozat értelmében pedig "az alapjogi korlátozás alkotmányossága minimálisan feltételezi a korlátozó norma tartalmi megállapíthatóságát". A 13/2001. (V. 14.) határozat szintén úgy fogalmaz, hogy "a jogszabály-szöveg olyan hiányosságai, mint a homályosság, vagy az, hogy pontosan nem értelmezhető, különösen sértik a jogbiztonságot akkor, amikor a rendelkezések alkotmányos alapjogok korlátozását teszik lehetővé".
A normavilágosság követelménye - álláspontom szerint - kiemelkedően fontos egy olyan törvény esetében, amely magát az alkotmányt módosítja, mégpedig úgy, hogy a módosítás következtében alapvető jogok korlátozására és az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésére egyaránt sor kerül. Még ha feltételeznénk is, hogy mindez célját tekintve helyes, indokolt és alkotmányjogilag "legitim" jogalkotói lépés, annyi mindenképpen elvárható és számon kérhető, hogy az alkotmánymódosítás tartalma érthető, ellentmondásmentes és egyértelmű legyen. Ha a Törvény ennek a minimális előfeltételnek sem felel meg, úgy az Alkotmánybíróság nem tehet mást, mint hogy azt megsemmisíti, ily módon is megfontoltabb munkára ösztönözve az alkotmánymódosító jogalkotót.
A jelen esetben a Törvényt több, feloldhatatlan jogalkotói hiba terheli.
A 2. § - módosítva az alkotmány 70/I. §-ának (2) bekezdését - a visszamenő hatályú adófizetési kötelezettség jószerével egyetlen tartalmi korlátjaként megállapítja, hogy az csak az adó alapját képező jövedelem "mértékét el nem érő" lehet, vagyis az adó mértéke nem lehet a megszerzett jövedelem száz százaléka. Még egyszerűbben, bár kissé jogászi nyakatekertséggel fogalmazva: az adófizetési kötelezettség nem írhatja elő az adótárgy tulajdonának teljes körű elvonását. Annak ellenére, hogy természetesen vitatható, hogy egy akár 99%-ot vagy történetesen 98%-ot elérő mértékű, visszamenőleges hatállyal megállapított adófizetési kötelezettség alkotmányos-e, induljunk ki abból a hipotézisből, hogy a törvényhozó ilyen tartalmú rendelkezése elvben összeegyeztethető az alaptörvénnyel. Ehhez képest a
- 83/84 -
70/I. § (2) bekezdését elfogadó Országgyűlés akarata az volt (nem lehetett más), mint hogy biztosítsa: a száz százalékos mértékű közteher előírására viszont már ne legyen alkotmányos lehetőség.
A Törvény 1. §-a azonban erről a jogalkotói szándékról nem vesz tudomást és az alkotmány 32/A. §-át új (2) bekezdéssel kiegészítve a központi adónemekről rendelkező törvény alkotmányellenességének vizsgálatát csak az ott felsorolt alapvető jogok sérelmére hivatkozással teszi lehetővé. A tulajdonhoz való jog alkotmánysértő korlátozása a tételes felsorolásban még arra az esetre szűkített tartalommal sem szerepel, amikor a 2. §-ban foglaltak szerinti kifejezett tilalomba ütköző módon kerül sor az adófizetési kötelezettség előírására. A Törvény két paragrafusában megállapított, két, az alkotmányban rögzített rendelkezés (vagyis egyfelől, hogy az adó mértéke nem járhat az adótárgy teljes elvonásával, másfelől pedig, hogy a tulajdonhoz való jog kiiktatásra kerül az adótörvények alkotmányossága vitatásának jogcímei közül) közötti nyilvánvaló ellentmondást a jogalkotó elmulasztotta feloldani.
Az Alkotmánynak a Törvény 1. §-ával megállapított új 32/A. § (2) bekezdése tételesen felsorolja azokat az alapvető jogokat, amelyek hivatkozási alapul szolgálhatnak a költségvetéssel (annak végrehajtásával) és az adókkal (illetékekkel, járulékokkal, vámokkal, helyi adók "központi feltételei"-vel) kapcsolatos törvények alkotmánybírósági felülvizsgálatához. A Törvény szigorú taxációt tartalmaz, ezt a felsorolás elején a "kizárólag" határozószó használatával is megerősíti.
Miként az előző pontnál tettük, most is tekintsünk el attól a sajátságos jogi megoldástól, hogy a Törvény különbséget tesz az egyes alapjogok védelemre való érdemessége között, és vizsgáljuk a törvényi rendelkezést pusztán abból a szempontból, hogy sérül-e a normavilágosság követelménye. A Törvény az Alkotmánybíróság eljárását megalapozó releváns, "védelemre érdemes" alapjogok tételes felsorolását úgy zárja le (a mondatot úgy folytatja), hogy további feltételül szabja, hogy az Alkotmánybíróság által a felülvizsgálatra akkor kerülhet sor, ha az indítvány "nem tartalmaz egyéb okot". A rendelkezés megfogalmazásával, így az "és" kötőszó alkalmazásával a törvényt elfogadó Országgyűlés egyértelművé tette, hogy olyan együttes feltételt kívánt előírni a költségvetéssel és közterhekkel összefüggő törvények alkotmányossági vizsgálata kapcsán, ahol az indítványnak egy pozitív és egy negatív (tiltó) előfeltételt kell teljesítenie. Egyrészt az indítványban nevesíteni kell a 32/A. § (2) bekezdésében szereplő valamely alapvető jogot, mint amely a vitatott törvény következtében alkotmányba ütköző módon sérül, másrészt nem tartalmazhat olyan "egyéb okra" történő hivatkozást, amelyre a Törvénnyel megállapított új alkotmányszöveg nem ad lehetőséget. Az Alkotmánybíróság a benyújtott indítványok érdemi vizsgálatába a Törvény szerint akkor és csak akkor kezdhet, ha a konjunktív feltételpár mindkét eleme teljesül.
Ez azonban azt eredményezi, hogy valamely, a módosított Alkotmány alapján is alkotmánysértő jogszabályi rendelkezés sem vizsgálható érdemben, ha az indítványozó - akár tévedésből - a Törvénynyel összeegyeztethetetlen hivatkozást, okot, illetve indokot is tartalmaz. Mi több, a kizáró szabály úgy is értelmezhető, hogy ha az indítványban maga az Alkotmánybíróság látna - akár a "szoros összefüggés" okán, akár egyébként - "egyéb okot", mert például az indítvány a tulajdonjog nyilvánvaló sérelmét is magában foglalja, akkor sem jogosult az Alkotmánybíróság a kifogásolt jogszabály felülvizsgálatára, megsemmisítésére. A 2. § végső szövege a törvényalkotás végső fázisában, a zárószavazás előtt tett módosító javaslat formájában került benyújtásra, vagyis akkor és olyan jogi forma igénybevételével, amelynek épp az értelemzavaró, inkoherens előírások kiszűrését kellene biztosítania. Nem azt tette, a zavart oly mértékben növelte, hogy az a normavilágosság követelményét sérti.
Nem csökkenti a jogalkalmazó zavarát, ha az Alkotmány 32/A. § (2) bekezdését összeveti a (3) bekezdéssel. Míg a (2) bekezdés az alkotmánybírósági felülvizsgálatot az előbbiek szerinti együttes feltételek teljesüléséhez köti, addig a (3) bekezdés az alkotmánysértő jogszabályok megsemmisítéséhez már csak azt a feltételt támasztja, hogy a támadott jogi rendelkezés az alkotmányban tételesen felsorolt valamelyik alapjogot - és ne mást - sértsen. A Törvényt elfogadó Országgyűlésnek biztosítania kellett volna a két bekezdés között a tartalmi összhangot, vagy úgy, hogy a (2) bekezdésből az "egyéb ok"-ra utalás elhagyásra kerül, vagy akként, hogy az a (3) bekezdésben is szerepel.
Az AB Törvénynek az AB Módosító Törvény által megalkotott 40. §-a nem "követi le" teljes mértékben a kapkodva összerakott Törvény 1. §-ában foglalt módosításokat. Lényegében az új 32/A. § (3) be-
- 84/85 -
kezdését követi azzal a - legalább két - súlyos értelmezési hibával, hogy (i) a "nem tartalmaz egyéb okot" feltétel itt nem jelenik meg, továbbá (ii) a "kizárólag akkor semmisíti meg" kitétel kizárólag itt szerepel, míg a Törvényben nem.
A fenti ellentmondások egy jogállamban a normavilágosság és egyértelműség végzetes hiányát eredményezik. Mivel értelmezéssel sem teremthető meg a normavilágosság, az AB Módosító Törvény megsemmisítése indokolt.
A normavilágosság komoly sérelme figyelhető meg az Alkotmánynak a Törvény 1. §-ával megállapított, már hivatkozott 32/A. § (2)-(3) bekezdéseiben felsorolt alapjogi lista (voltaképpen listatöredék) esetében is. Mindkét bekezdés elsőként nevesíti az "élethez és emberi méltósághoz való jogot". Ezt követően az új alkotmányszöveg további alapvető jogokat sorol fel. Tekintsünk el most is attól, hogy a nevesített alapjogok kiválasztása, illetve más alapjogok említésének mellőzése mivel indokolható, illetve indokolható-e bármivel. Ezt a kérdést az indítvány 6. pontja taglalja. A szabály alkalmazhatósága (valós tartalmának megállapíthatósága) szempontjából ugyanis annak helyes vagy helytelen volta nem releváns.
Álláspontom szerint az Alkotmány új rendelkezésének tartalma nem egyértelmű, és ez - figyelemmel arra, hogy olyan alapvető kérdést kíván szabályozni, hogy valamely alapvető jog sérelme a költségvetést vagy a közteherviselést érintő jogszabály esetén az Alkotmánybíróság előtt felülvizsgálható-e - komoly jogbizonytalanságot, ezáltal pedig a jogállamiság sérelmét idézi elő. Miről is van szó?
Az Alkotmánybíróság közel húszéves gyakorlata az emberi méltósághoz való jogot olyan "anyajogként" tételezi, amelyből a jogalkalmazó (az élet által felvetett új és új helyzetekhez igazodóan) további, az Alkotmányban adott esetben nem is nevesített jogokat származtathat, vezethet le. Az emberi méltósághoz való jog Alkotmányban való szerepeltetése - hasonlóan a Polgári törvénykönyv általános személyiségi jogra vonatkozó rendelkezéséhez - lehetőséget adott és ad arra, hogy az Alkotmánybíróság olyan újabb alapvető jogokat nevesítsen, amelyek magában az Alkotmányban nem olvashatók. Ha pedig így van, felmerül a kérdés, hogy az Alkotmány újonnan megállapított rendelkezéseiben olvasható tételes felsorolás valójában teljes körű listát tartalmaz-e, vagy pedig az emberi méltósághoz való jogra történő hivatkozással további, nem nevesített jogok megsértése esetére is megnyitja az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetőségét.
Az alkotmánymódosítást elfogadó országgyűlési többség deklarált szándéka kétségkívül az volt, hogy a Törvény az alapjogsérelem miatti alkotmányos jogorvoslat lehetőségét érdemben korlátozza. Azáltal azonban, hogy az emberi méltósághoz való jogot az elfogadott felsorolásban úgy szerepeltette, hogy nem kapcsolt hozzá értelmező megjegyzést, elkerülhetetlenül komoly értelmezési zavart eredményez a tekintetben, hogy az alkalmazott megoldás lezárja-e a lehetőséget olyan alkalmazási-értelmezési lehetőségek előtt, amelyek az Alkotmánybíróság két évtizedes gyakorlatából szervesen következnek.
A normavilágosságot sértő törvényszerkesztési, fogalmazási hibák sora még folytatható volna. Így esetenként tisztázatlan az egyes nevesített alapjogok viszonya más, nem nevesített jogokhoz. Ha például az Alkotmány kiemeli a személyes adatok védelméhez való jogot, abba beleértendő-e - kifejezett említés hiányában is - a közérdekű adatok megismeréséhez való jog, a gondolat- és lelkiismereti szabadságból következik-e a véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletben tartása a 32/A. § alkalmazásában?
Megállapítható, hogy egy alkotmánymódosítás esetén a kodifikációs munka színvonala nem jogtechnikai kérdés, az nem intézhető el egy "legyintéssel", mondván, hogy elég, ha a parlamenti többség tudja, hogy mit is akart az alkotmánymódosítással mondani. A szövegnek mindenki számára egyértelműnek és világosnak kell lennie. Mivel a Törvényt több súlyos kodifikációs hiba terheli, az Alkotmánybíróságnak pusztán ezen okból a Törvény megsemmisítéséről kell határoznia.
További érveink a Törvény érdemi rendelkezéseit érintik. Elöljáróban szükségesnek látszik annak indoklása, hogy jogában áll-e az AB-nak érdemi tekintetben elbírálnia egy alkotmánymódosítás alkotmányellenességét.
- 85/86 -
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában több döntés támasztja alá azt a tételt, hogy az Alkotmánybíróság nem vizsgálhat felül és nem semmisíthet meg tartalmi okokra hivatkozva egyetlen alkotmánymódosítást sem. A tétel forrása a 23/1994. (IV. 29.) AB végzés ("AB Végzés"), amelyet több esetben is megerősített a testület. Az Alkotmány Kommentárja is ezt a felfogást tükrözi. Mindezen kétségtelenül létező autoritások mellett az indítványozó számára úgy tűnik, hogy kirívó, értelmezéssel el nem hárítható, alkotmányon belüli konfliktus esetén az alkotmánymódosítás megsemmisíthetősége mégiscsak egy első ízben felmerülő alkotmányjogi kérdés, a várható határozat pedig egy "first impression" döntés.
Annyi bizonyos, hogy a kérdést nem az dönti le, hogy van-e megváltoztathatatlansági klauzulája a magyar Alkotmánynak. Egyébként van, csak "láthatatlan": a jogállamiság, a demokratikus legitimáció egy szintjének elfogadása és betartása teszi láthatóvá. Ebből a láthatóvá váló jogállamisági szintből következik, hogy bizonyos kirívó, alkotmányértelmezéssel el nem hárítható ellentétek esetében az ellentét másik pólusa bizonyosan alkotmányellenes. Az ugyanis nem fordulhat elő, hogy az Alkotmány egyik bekezdésben [a 70/I. § (1) bekezdésben] arányos közteherviselést ír elő az alaptörvény, és rögvest az azt követő második bekezdésben [a 70/I. § (2) bekezdésben] egy alkotmánymódosítás csaknem 100%-ig terjedő (a jövedelem mértékét el nem elérő), visszamenőleges hatályú büntető adó kiszabását tegye lehetővé. Ebben az esetben olyan kirívó ellentétről beszélhetünk, amelyről nyugodtan elmondhatjuk, hogy annak egyik pólusa alkotmányjogilag "nem igaz". Ha a (2) bekezdés lenne igaz, akkor nincs arányos közteherviselés (hacsak nem fizet mindenki, minden jövedelmére 98%-os adót). Mivel a Törvény semmilyen módon nem tükrözi azt a szándékot, hogy az arányos közteherviselést a törvényhozó-alkotmányozó el kívánta volna távolítani az Alkotmány szövegéből, csakis arra a következtetésre juthatunk, hogy a (2) bekezdés alkotmányellenes. Ugyanígy nem lehet a jogállamisággal összeegyeztethető az Alkotmányban egy büntető jellegű fizetési kötelezettséget megállapító visszaható hatály. A választás ebben a kérdésben még egyszerűbb: vagy van jogállamiság, és akkor nem létezik ez a típusú, minden ízében represszív visszaható hatály, vagy megtartjuk és majdani értelmezésre bízzuk a visszaható hatályú büntetést megengedő alkotmánymódosítást, de akkor nem létezik jogállamiság. És természetesen nem lehet alkotmányos alapjog és általános elv az egyenlő elbánás (a diszkrimináció tilalma) és ennek megszüntetése nélkül durván elválasztani alapjogokat az alkotmánybírósági felülvizsgálat megengedhetősége szempontjából. Ez a fajta durva és indokolhatatlan megkülönböztetés az alkotmány rendszerébe ütközik, ha komolyan vesszük a diszkrimináció tilalmát. Azok a kirívó ellentétek, amelyekről a fentiekben szóltam, választást követelnek. Mégpedig oly módon, hogy igazi kierkegaardi "vagy-vagy" kérdéseket vetnek fel. Vagy az egyik igaz és alkotmányos és akkor másik nem, vagy a másik igaz, de akkor nem létezik jogállami alkotmányosság. A jelenleg még fennálló magyar alkotmányos rendben ugyanis nem minden "alkotmány", ami formális elfogadását követően annak fénylik.
Természetesen tanulmányoztuk a Kommentárt is, az ott kifejtettek legfeljebb annyiban lépnek túl azon, hogy az alkotmánymódosítás felülvizsgálata fogalmilag lehetetlen, hogy azt olyan logikai lehetetlenségre alapozza, amelyben az összemérhetőség mércéje hiányzik, mivel az Alkotmány mércéjével nem mérhetünk alkotmánymódosítást. A "fogalmilag (logikailag) lehetetlen" érv mindazonáltal intellektuálisan meglehetősen gyenge. A Kommentár esetében, amely határozottan kiáll az Alkotmány teleologikus értelmezésének lehetősége mellett, ez igen meglepő, mert ez ilyen értelmezés is eljuthatna oda, hogy kirívó ellentmondások nem oldhatók fel az értelmezés eszközeivel. Vagy-vagy.
Az AB Végzés egyébként egy szűk problémakört, a választójog és az állandó lakóhely problémáját érintette, különösebb indoklás nincs is benne. Nem állt fenn komoly ellentét az általános választójog elve és az állandó lakóhelyet előíró alkotmánymódosító szabály között. Az alkotmánymódosításban foglaltak összhangban álltak az Alkotmány elveivel és értékrendjével, hasonló szabályok élnek Európa kipróbált demokráciáiban is. Hogy voltaképpen mennyire sovány és intellektuálisan leegyszerűsítő a "fogalmilag (logikailag) lehetetlen" érv, azt éppen annak a Kilényi alkotmánybírónak a napokban tett nyilatkozata jelzi, aki az AB Végzést írta. E nyilatkozatában a volt alkotmánybíró kijelentette, hogy a Törvényt követően a jogállami klauzula szövegét nyugodtan ki lehet húzni az Alkotmányból. Nyilván úgy véli, hogy ha nem a jogállami klauzulát húzzuk ki az alaptörvényünkből, akkor a tartalmi felülvizsgálat mégiscsak megengedett, nem áll fenn fogalmi kizártság. Ha nem így véli, akkor következetlen, nem néz szembe a "vagy-vagy" helyzet természetével. Nem lenne szerencsés, ha a tisztelt Alkotmánybíróság is hasonlóan vélekedne a "vagy-vagy" helyzet természetét illetően.
Az értelemszerűen, a magától értetődő, a fogalmilag kizárt megállapítások nem értelemszerűek, nem magától értetődőek, hanem éppenséggel egy
- 86/87 -
fogalmilag bezárt világban mozognak, amelynek nem sok köze van az egyszerű pozitivizmustól egy keveset is elszakadó alkotmányértelmezéshez.
Álláspontunk szerint a tartalmi felülvizsgálhatóság az Alkotmányon belüli ellenmondás esetben is fennáll, az Alkotmánybíróságot megilleti az Alkotmány értelmezésének a joga, és ennek keretén belül bizonyos, az értelmezéssel el nem hárítható, kirívó ellentmondásokat oly módon is elbírálhat, hogy az Alkotmánnyal kirívó módon ellentétben levő módosítást semmisíti meg. Az egyszerű ellentmondás kezelhető a megvizsgált törvények alkotmányosságának elbírálás során is. Ebben az eljárásban el lehet dönteni, hogy miként hat ki az ellentmondás a törvény alkotmányosságára. Elismerjük tehát, hogy az esetek többségében az Alkotmányon belüli ellentmondás esetében alkotmányértelmezésre kell törekedni, de ha a testület a kirívó, értelmezéssel el nem hárítható ellentmondásba ütközik, akkor az alkotmánymódosító törvény megsemmisíthető. Mivel ez igazi "vagy-vagy" helyzet. Ha az ilyen alkotmánymódosítást elfogadjuk, akkor az Alkotmány, de legalábbis annak valamely kardinális intézménye sérül. Amennyiben az alkotmánymódosítás és az Alkotmány között kirívó ellentét áll fenn, az Alkotmánybíróságnak módja van arra, hogy az Alkotmány szövege, rendszere, értékrendje alapján döntsön és az alkotmánymódosítást is megsemmisíthesse. Ha ezt nem tehetné meg ezekben a kirívó esetekben, akkor az súlyos krízist teremtene az alkotmányértelmezés és az alkotmányvédelem terén. Jobb is, ha ezt teszi a testület, és nem hagyja, hogy a megsemmisítésre érdemesült alkotmánymódosítás során elburjánzódjon az alkotmányellenes törvényhozás. Jobb, ha nem születik visszaható hatályú törvényi tényállás, ha nem kerül törvénybe nyilvánvalóan büntető jellegű adó, és nem történik diszkrimináció az alapjogok mentén.
Azt, hogy a "fogalmi kizártság" aligha meggyőző válasz, egy blogbejegyzés is megvilágítja. A Jogvélemény portálon Lukas főhadnagy néven blogoló szerző szerint ha ezt elfogadnánk, akkor holnaptól a megfelelő kétharmados többséggel elfogadott alkotmánymódosítás révén akár rabszolgatartásra is berendezkedhetünk, mely keretében például a rabszolga (valamint gyümölcsének) eladása esetén az államot - Tiltott Tárgykörbe tartozó - illeték és elővásárlási jog illetné meg. Ha ezt az alkotmánymódosítást nem vizsgálhatná felül tartalmi értelemben az Alkotmánybíróság, akkor ez a szép új világ is kialakítható lenne egy-két rövid alkotmánymódosítás formáját tekintve érvényesnek tekinthető elfogadásával.
Rövid kitérőt teszünk a tartalmi összhang és a kirívó ellentmondás tárgyában. Az Alkotmány olyan instrumentum, amely a jogrend legmagasabb szintű szabályrendje, annak elvei, értékrendje, intézményei és szabályai relatíve koherens rendszert alkotnak. Odáig nem mennénk el, mint például Carl Schmitt vagy Hans Kelsen (vagy akárki, akire hivatkozni szoktak), akik szerint mindig tökéletes lenne az összhang, de az bizonyos, hogy tetszés szerint (önkényesen) akkor sem állíthatók be egy alkotmányba bizonyos rendelkezések, ha azokat formálisan érvényes alkotmánymódosításként fogadta el a törvényhozó vagy az alkotmányozó.
Egy bizonyára nem tökéletes példával élnénk. Ha Beethoven kilencedik szimfóniáját tekintjük az alkotmánynak, akkor azt tudhatjuk, hogy a mű d-mollban íródott (amely meghatározza az összhangzatát) és négy tételből áll. Negyedik tétele vokális zene, szinte mindannyian ismerjük a kórus által megszólaltatott örömódát. Tegyük fel, hogy lehetőségünk van ennek a darabnak, mint az alkotmánynak, a módosítására. Sok minden megtehetünk. Többek közt azt is, hogy lecseréljük az alkotmányt, de ebben az esetben az többé már nem a kilencedik szimfónia. Ha csupán módosítani kívánjuk ezt a szimfóniát, akkor is számos lehetőség adódik, de a meglévő adottságaihoz mindazonáltal alkalmazkodni kell. Komponálhatunk esetleg egy újabb kórust az első tételbe, valamelyest módosíthatunk az összhangzaton is, de arról nem feledkezhetünk meg, hogy ha a harmóniát meg kívánjuk őrizni, akkor csak óvatosan térhetünk át más hangzatra, mondjuk D-dúrra. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy létezik modern zene, elismerjük, hogy ennek ismeretében a módosítás széles körű is lehet. Beépíthetők rendhagyó részek, a modern zene több vívmánya, de több dolog azért mégsem lehetséges. Nem lehet atonális zenével módosítani a moll hangzatot, nem lehet a modern dodekafónia vívmányát beleszőni a kilencedik szimfóniába. Schönberg (és Adrien Leverkühn) dodekafóniája önmagában megáll, de nem elegyíthető a kilencedik szimfóniával. A kettő együtt kakofóniát eredményezne. Természetesen azt megtehetjük, hogy teljesen kicseréljük az alkotmányt egy ilyen tizenkét hangú atonális harmóniára, de az természetesen egy más zeneművet eredményez. Annyi biztos: bizonyos dolgok nem férnek meg a már meglévő összhangzattal, harmóniával.
- 87/88 -
Az Alkotmánybíróság ebben a tárgykörben kialakított gyakorlata egyértelmű. Nem alkotmányos az olyan megkülönböztetés, amely meghatározott jogok érvényesíthetősége tekintetében az "alapjogok" mentén tesz - a szükségesség és arányosság kívánalmát ki nem elégítő - megkülönböztetést. Márpedig a Törvény ezt teszi. Az Alkotmánybíróság gyakorlatának egy markáns vonulata az egyenlő bánásmód követelményét az egyenlő méltóságból vezeti le. Ebben az indítványban nem szükséges kitérnünk arra, hogy mennyiben kielégítő ez az elvi kapcsolat. Meglátásunk szerint a legtöbb diszkriminációt tiltó klauzula a méltóság mellett, olykor helyett, az egyenlő szabadságot védi. Kétséges tehát, hogy a méltóságot lehet-e oly módon értelmezni, hogy az közvetve minden esetben lehetővé tenné, hogy az Alkotmánybíróság valamennyi Tiltott Tárgy tárgyában eljárhasson.
A Törvény lényegében ötletszerűen, minden észszerű magyarázat nélkül négy alapvető alkotmányos jog (vagy jogkör) sérelme tekintetében teszi lehetővé, hogy az Alkotmánybíróság a hatásköri korlátozás ellenére eljárhasson, míg legalább ennyi vagy kétszer ennyi fajsúlyos alapvető jogot kirekeszt a felülvizsgálat tilalmát jelentő kivételekből. Felsorolnánk ezen lényeges alapjogokat:
- A személyi szabadsághoz való jog (55. §)
- A jogképesség (56. §)
- A bírósági eljárási garanciák (57. §)
- A véleménynyilvánítás szabadsága, a sajtószabadság (61. §)
- A gyülekezési jog (62. §)
- Az egyesülési jog (63. §)
- A választójog (70. §)
- A diszkrimináció tilalma (70/A. §)
- A közteherviselés (70/I. §)
- Az alapjogok bíróságokon történő érvényesíthetőségének joga (70/K. §),
és végül, de valóban nem utolsósorban a tulajdonhoz való jog (13. §).
Máris "fals", hogy a Törvény szerint az Alkotmánybíróság a "szóló törvényeket" vizsgálja felül. Természetesen formailag ezeket teszi, mert minden törvény "szól" valamiről, de lényegében, a forma mögött a dolog materiális oldalát tekintve, az Alkotmánybíróság meghatározott törvényi szabályokat (tilalmakat, előírásokat, klasszifikációt) vizsgál felül abból a szempontból, hogy a szabály tartalmi (materiális) értelemben összeegyeztethető-e az Alkotmány előírásaival.
Álláspontunk szerint semmilyen ésszerű magyarázat nincs arra nézve, hogy mi került be a kivételekbe és mi maradt ki. Teljesen önkényes a kiválasztás és a távoltartás. Miért nincs benne a választójog? Ha cenzust vezetünk be, és a roma 10.000 forintot fizet, míg a magyar csak 5000-et, akkor ismét a méltósághoz kell-e folyamodnunk, vagy egyáltalán nem bírálhatja el az ilyen durva diszkriminációt az Alkotmánybíróság? Vajon miként okozhatja az élethez való jog sérelmét egy tiltott tárgyú törvény? Miként olthat ki életet az adó? Mondjuk ha csökkentik az egészségügyi járulékot, akkor ez az élethez való jog sérelmét jelenti? Ha a költségvetés a rákos kezelésére külön járulékot vet ki vagy az abortuszt nem fedezi? Vagy ha az 1%-ot nem lehet egyháznak utalni, akkor ez érinti a vallásszabadságot?
És - hogy a legkirívóbb ellentmondásra hívjam fel a figyelmet - a három nagy alapjog (a szólás, gyülekezés, egyesülés szabadsága) miért maradt ki? Különösen akkor, ha közeli kuzinjai, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága a kivételek között szerepelnek.
Általában nehéz, közvetett "kapcsolat" létezik a költségvetési és fiskális szabály és az alapjogi sérelem között. Az Alkotmánybíróság eddigi bőséges és szerteágazó gyakorlata azt mutatja, hogy a Tiltott Tárgyak körében született jogszabályok döntően a közteherviselést, a tulajdont és az egyenlő bánásmódot sértették meg. Ezen alkotmányos jogok azok, amelyeket a Tiltott Tárgyak körébe eső jogalkotás tipikusan megsért. Ezek eltávolítása a kivételek köréből nyilvánvalóan önkényes és teljességgel irracionális, mert ami valóban tipikus, ily módon releváns és valóban racionális, éppen az marad ki.
Aki ismeri az Alkotmánybíróság gyakorlatát és a való életet, az jól tudja, hogy éppen ami távoli, ezoterikus és irreleváns, az került a kivételek közé. Úgy tűnik, hogy ez a megközelítés szándékos szellemi erőfeszítés eredménye volt. Mindez rosszhiszemű visszaélés a polgárok türelmével. Az történt, hogy az alkotmányt módosítani kívánó hályogkovács-törvényhozók kiválasztottak négy olyan alapjogot, amelyről azt gondolták, hogy a költségvetési vonzatú és egyéb adótörvények jószerivel sohasem sérthetik meg azokat.
Ily módon éppen azon alapjogok maradtak ki, ahol közvetlen és nyilvánvaló kapcsolat áll fenn: a legtöbb esetben a tulajdonhoz való jog, a közteherviselés és az egyenlő bánásmód tekintetében. Ez tel-
- 88/89 -
jességgel ésszerűtlen, megalapozatlan és önkényes alkotmánymódosítás. Éppen az marad ki, ahol a legközvetlenebb a kapcsolat a Tiltott Tárgyak és egy alapvető jog között: a közteherviselés és a tulajdonjog.
Összegzésként:
A Törvény 1. és 2. §-ai önmagukban is ésszerűtlen, megalapozatlan és önkényes rendelkezések. Céljukban, szándékukban és hatásukban diszkriminatív szabályok. Ezen felül:
- Azáltal, hogy a 70/I. §-ban foglalt közteherviselés kimarad a kivételek közül, teljesen ellehetetlenül a közteherviseléssel kapcsolatos sérelmek felülvizsgálhatósága. Semmi és semmilyen módon nem vizsgálható felül egy olyan alapjog tekintetében, amely alapja minden polgári demokráciának. Persze ez volt a cél, de határozottan állíthatjuk, hogy ez nem "legitim cél" egy demokratikus jogrendben, és a megvalósítás módja is sérti az egyenlő elbánás, a jogállamiság elveit. Ezzel a közteherviselés teljesen kiüresedik. írott malaszt marad vagy - a másik, kormányzati oldalról tekintve a dolgokat - felesleges ballaszt.
- Az, hogy a tulajdonjog kimaradt, az részben félreértése annak, hogy alapjog-e (mert természetesen az), részben azt eredményezi, hogy a tulajdonjog védelme lényeges módon megnehezül, ellehetetlenül.
Ebben a még mindig 1949. évi XX. törvényként hivatkozandó Alkotmányban, annak egészét és részleteit tekintve, ezen rendelkezéseket nem lehet akarni és kimondani. Mint jeleztem, az alkotmányjog ismeri a vagy-vagy helyzeteket. Ahol ilyesmit ki lehet mondani, az nem a mai ismereteink szerinti alkotmány, hanem egy merőben másik alkotmány; az esetleg az eredeti 1949. évi XX. törvény, vagy egy plebejusi pátens vagy uralkodói diploma.
Aligha igényel részletes kifejtést, hogy a költségvetési és adótörvények az élet természetes menetében leginkább a tulajdon védelmével és a közteherviselési szabállyal kerülhetnek szembe.
A tulajdonjog alapjog, ezt egyértelművé tette az Alkotmánybíróság. Annak kizárása a kivételekből teljeséggel ésszerűtlen, megalapozatlan és önkényes. Ha létezik a joggal (alkotmánnyal) való visszaélés tana az alkotmányjogban, akkor nyilvánvaló módon abba ütközik.
A tulajdon funkciója az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint plurális, többféle érdeket véd, értéket testesít meg. Egy része személyiséget, méltóságot véd, ily módon talán még visszacsempészhető lenne a felülvizsgálható tárgykörök körébe. De ne bízzuk erre az értelmezésre a bizonytalan jövőnket. A tulajdonjognak az alkotmánymódosítás báránybőrében történő ellehetetlenítése önmagában is alkotmányellenes.
Minden jogrend implicit módon vagy az alkotmány értelmezése révén tartalmaz olyan elvet, miszerint a tulajdon elvétele csak közcélból, a jog által elírt eljárásban, teljes kártalanítás mellett történhet meg. A készülő alkotmány is errefelé hajlik. A mai alkotmánybírósági gyakorlat lényege is ebben áll. Ez a modern tulajdonvédelem. Az természetesen vita tárgya lehet, hogy egy tulajdont érintő törvény és az annak alapján történő állami intézkedés "elvétel"-e (el- vagy kisajátítás) vagy a tulajdonjog egyszerű szabályozása. Olykor akár szabályozási elvétel, akár kisajátítás is előfordulhat. De akár a hagyományos, akár a szabályozási kisajátítás esetében alapjognak tekintendő, hogy azért megfelelő (jószerivel teljes) és azonnali kártalanítás jár.
Ebből a kötelezettségből vagy jobban szólva ígéretből nem lehet alkotmánymódosítással kiszerződni. Természetesen bele lehet írni egy alkotmányszövegbe, hogy csak töredék kártalanítás jár, mert válság van, vagy azért, mert a tulajdon pofátlanság, de ez az instrumentum már nem az "az alkotmány", amelyet Budapesten, Karlsruhéban és a capitoliumi dombon értelmezünk.
Az Alkotmánybíróság többnyire a közteherviselési szabállyal vetette össze az adószabályokat, és ennek előírásai körében állapított meg alkotmányellenességet (pl. a vagyonadó, a családi pótlék, az elvárt adó tekintetében). A közteherviselési klauzulát eddig szinte minden megtámadott adószabályt illetően alkalmazta az Alkotmánybíróság, talán túlzottan sokat is, és olykor nem éppen körültekintően. De ha valóban olyan alkotmányt akarunk, amelyben érvényesül a közteherviselés, és ennek alkotmányos garanciája is van, amely nem pusztán a nép igazságérzetére épít, akkor ez egyszerűen nem lehet Tiltott Tárgy.
Miként a 98%-os "pofátlanság" adó mutatja, ártatlannak tűnő adó- és járulékszabályokkal, legin-
- 89/90 -
kább, a dolgok természetes menetéből következően, a közteherviselés előírása sérülhet. Ennek Tiltott Tárggyá való visszaminősítése lényegében a közteherviselésre vonatkozó alkotmányos alapjog kiüresítését eredményezi. Eddig nem mehet el egyetlen alkotmánymódosítás sem. Ha mégis elmegy, akkor az alapjogi "arcátlanság".
A Törvény 3. §-ában foglalt [a 70/I. § (2) bekezdést érintő] módosítás egyértelmű felhatalmazást ad a büntető jellegű adóra. Ez szöges ellentétben áll a közteherviselés és az adóztatás alapvető, meglévő alkotmányos elveivel. Ellentétes a nemzetközi egyezményekben foglalt állami kötelezettségekkel. Annak húsz évvel a rendszerváltást követően egyértelműnek kellene lennie, hogy az adózásnak sem célja, sem eredménye nem lehet bűntető jellegű jogkövetkezmény. Ezt egy alkotmánymódosítás sem teheti lehetővé.
Az 5 évre kiterjesztett visszaható hatály pedig nem csupán a jogállami klauzula egyik legalapvetőbb elvébe ütközik, hanem az alkotmánymódosítással való visszaélést jelenti. A 70/I. § (2) bekezdése jelenleg az Alkotmány szövegében ad felhatalmazást büntető jellegű jogkövetkezmény visszaható hatályú alkalmazására (ráadásul 5 évre visszamenően). Ez alkotmányellenesség a négyzeten (vagy talán a köbön). Ennek alapján formailag alkotmányossá, de legalábbis felülvizsgálhatatlanná válna minden olyan törvény, amely olyan adóterhet állapít meg, amelyről annak címzettjei a jövedelem megszerzése pillanatában még semmit sem tudhatnak.
A jogállamiság klauzulát nem lehet felfüggeszteni. Nem lehet kimondani, hogy bizonyos esetekben a jogállamiságból következő elv maga a Tiltott Tárgy, amely nem vizsgálható felül mindaddig, amíg az Alkotmánybíróság létezik a magyar jogrendben. Nem lehet elfogadni, hogy a jogállamiság legalapvetőbb elvei nem vonatkoznak olyan megoldások esetében, amelyek Tiltott Tárgyakat érintenek.
Tiszteletteljes kéréssel zárom indítványomat: kérem annak sürgősséggel történő megtárgyalását és elbírálását annak érdekben, hogy a már eddig elfogadott, Tiltott Tárgyakat érintő törvényeket mielőbb elbírálhassa az Alkotmánybíróság. Ezen törvények egy része botrányosan alkotmányellenes, más részük nyilvánvalóan gyanús, míg egy csekélyebb hányaduk a megszokott "nehéz esetek" kérdését veti fel. Az indítványnak helyt adó döntés megnyithatná az utat a fenti törvények megnyugtató vizsgálata számára. Azt mindenképpen indokoltnak tartanám, hogy a döntés még az új alkotmány elfogadása előtt szülessen meg. Ez lehetővé tenné annak kifejtését, hogy mely előírások férnek meg az európai jogállamiság elveivel, és - bármilyen nemes, preambulumban kifejtett hivatkozások ellenére - melyek esnek igen mesze ettől a fától.
Budapest, 2010. december 8.
Őszinte tisztelettel,
dr. Hanák András ■
Visszaugrás
