Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Varga Zsolt: A Magyary Program margójára (Jegyző, 2011/5., 15. o.)

Dr. Navracsics Tibor úr, miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy "Magyary Zoltán két világháború közötti munkássága hatással van az utókorra is, hiszen az akkori problémák és a rájuk adandó válaszok a modern államigazgatás problémái is."

Ez így igaz. Aki egy kicsit is érdeklődik a Program előzményei iránt, tisztában van vele, hogy Magyary professzor állhatatos munkássága a két világháború közötti időszak egyik legnagyobb vállalkozásában, az akkor működő közigazgatás teljes vizsgálatával, a feltárt tények alapján az ellentmondások felszámolására irányult. Ehhez a munkához minden segítséget, támogatást megkapott a kormányzattól, a miniszterelnök, gróf Bethlen István rendeletében tette kötelezővé minden közigazgatási szervnek, hogy támogassa a feladat elvégzését.

Olvasva az akkor feltárt ellentmondásokat és képtelenségeket, nem kerülhetem meg, hogy ne vonjak párhuzamot az akkori és a mai valóság között.

Az összefoglaló dolgozatban szerepel egy ügy, melynek során az adóztatással kapcsolatosan pár fillér (!) eltérést keresett a felettes közigazgatási szerv a jegyzői kimutatásban való eltérés miatt. Ez a teljes bevételhez képest hibahatáron belül volt, akár kerekítési különbözetként is kezelhető lett volna a kérdés.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére