A letéti szerződés kiinduló definíciója. A letét legegyszerűbb, legrövidebb meghatározása szerint nem más, mint idegen dolog felelős őrzése, vagy felügyelete.[1]
A letéti szerződés megkötésével kapcsolatos dilemmák. E fogalommeghatározás azonban nem teljes, hiszen nem válaszol arra a kérdésre, hogyan jön létre a letét, vajon formális, vagy nemformális (konszenzuális, szóbeli, v. alakmentes) szerződésről volna-e szó. Ezenkívül, felmerül a kérdés, hogy létrejövetelétől, egyes válfajainál, módozatainál fogva is, melyek egyfelől az őrző, azaz a letéteményes, másfelől a letétes v. letevő jogai és kötelezettségei. Ha e szerződés ingyenes, értelemszerűen csupán a letéteményesnek van (őrzési) kötelezettsége, a letétesnek nincs. Ekkor is kérdés, hogy az őrzőnek mely fokú gondosságot kell tanúsítania. Továbbá az is kérdés, hogy a letéteményes jogosult-e a letett dolog használatára vagy sem. S ha a válasz - legalábbis a letét valamely változatában - igenlő, vajon az ilyen letét, igazán letét "marad-e", vagy már más nevesített szerződéssé (pl. bérlet) alakult-e át, illetve a letétnek egy alfajáról, avagy a letéttel vegyes szerződésről (munkaszerződés és letét) volna-e szó. Főszabály szerint a letett dolog az őrző részéről nem vehető használatba, ő a dolgot nem is gyümölcsöztetheti (ususfructus értelmében). Ugyanakkor, főszabály szerint az őrző, a letéteményes a dolognak csupán ideiglenes birtokosa, de valamely változatában, azaz fajlagos letéti tárgy esetében lehet tulajdonosa is. Főszabály szerint a letét tárgya egyedi, vagy zártkörűen fajlagos, de egyes letéti típusnál lehet fajlagos dolog is.
Ha a letét visszterhes, felmerül a kérdés, hogy ez egymagában kihat-e az őrzés kívánt gondossági fokára (felelős őrzés, custodia). Az a kérdés is tárgyalható, hogy vajon a letét tárgya csak ingó, vagy netán ingatlan is lehet. Továbbá az is vitatott kérdés, hogy az őrzés tárgyától függően, vagyis attól, hogy egyedileg, vagy fajlagosan meghatározott dologról van-e szó, a több letétes arányos rész-tulajdonosává mikor válhat. Felmerül továbbá az a kérdés is, hogy ingyenes, akár visszterhes letét-változat esetében, ki viseli a letett dolog (karbantartási) költségeit, nemkülönben tönkremenetelének kockázatait. Tehát az a kérdés is körül járható, ki viseli és mennyiben, a letett dolog tönkremenetelének, sérülésének, elvesztésének kockázatát, azaz a kártérítési kötelezettség mértéke és faja (szerződési vagy esetleg deliktuális). Számos egyéb vitás kérdés is felmerülhet. Természetesen ezekre a kérdésekre nem lehet "univerzális" válaszokat nyújtani, hiszen a letét az egyes tételes jogok szerint tartalmaz eltérő válaszokat, s ennélfogva csupán kísérlet szintjén adhatók meg a válaszok, figyelemmel a jogfejlődés állandó és változó tapasztalataira, valamint a Ptk., a Ptk.-k (összehasonlító módszerrel vizsgált) szabályaira.
Hogy választ keressünk arra a kérdésre nézve, hogy a letét ingyenes-e, továbbá arra, hogy konszenzuális-e, reál szerződés-e, vagy netán formális, szükséges egy rövid jogösszehasonlítási kitekintés, ami a hazai, magyar jog szemszögéből is relevánsnak tűnik. Amit a (a) francia, (b) német, (c) osztrák és a (d) svájci tételes jog, azaz az ezekben az országokban a letétre vonatkozó jogfejlődésre tekintettel kívánunk megvizsgálni, tekintettel a megegyező (konvergens) és egymástól eltérő (divergens) megoldásokra.
A francia jogban első helyen Ambroise Collin- és Henri Capitant, a XX. század legnevesebb francia szerzői közé tartozó állásfoglalását mutatjuk be.[2] A szerzők a különböző szerződési típusokat elemezve és osztályozva, többek között, létrejövetelük módja alapján, megkülönböztetik a konszenzuális (contrats consensuels), a reál- (contrats réels) és a formális szerződéseket (contrats solennels).[3] Ennek az osztályozásnak alapja, mércéje, nem annyira a
- 433/434 -
szerződések jogi természete, hanem létrehozatalának módja, azaz a létrehozatalukhoz szükséges különböző feltételek. A konszenzuális szerződéseknél létrehozásukhoz szükségtelen bárminemű alakszerűség. A szerződés létrehozásához csupán a felek puszta (szóbeli) akaratmegegyezése (szerződéskötési ajánlat elfogadása) szükséges. Ez az egyszerű akaratmegegyezés hozza létre a szerződést. Tehát ezeknél a szerződéseknél a szóban kinyilatkozott, avagy kifejezett, megegyező jogügyleti akarat tekinthető jogkeletkeztetőnek. Ezzel szemben, a formális szerződések olyanok, amelyeknek a keletkezéséhez a puszta jogügyleti akarategység mellett szükséges valamely kötelező alaki kellék (megj. ami nem mindig írásbeli alakszerűség, s ez lehet pl. a letétnél az átadás), s ennek hiánya a szerződés semmisségét vonja magával. Ezeknél a szerződéseknél a forma jogkeletkeztető tényező (forma dat esse rei). A francia jog szerint a formális szerződések körébe tartozik a házassági szerződés, az örökbefogadási szerződés stb., amelyeknél a szerződés létrejöveteléhez különböző kötelező formális elemek betartását követeli meg a törvény. Notariális, közjegyzői formát követel meg a törvény az ajándékozásnál[4], a házasságkötési szerződésnél[5], a jelzálogi szerződésnél[6], a szubrogációnál[7]. A francia elmélet szerint a klasszikus reálszerződések is alapvetően a konszenzuális szerződések körébe tartoznak, de nem minden formalitástól (alakszerűségtől) mentesek. Ezek a formalitások abban nyilvánulnak meg, hogy létrehozatalukhoz szükséges egy dolognak, az egyik fél részéről, a másik fél javára történő átadása. A francia jogban (a római jogi hagyományokra tekintettel) négy reálszerződés van: 1. a mutuum - kölcsön; 2. a commodatum - haszonkölcsön; 3. a depositum - letét és a 4. pignus - zálogszerződés. A kölcsönnél pénz-, a letétnél egy dolog átadásának ígérete áll fenn. Közös e szerződéseknél az, hogy a szerződés megkötését megelőzi a felek között létrejött előszerződés (avant-contrat), mely az ígérettevőt arra kötelezi, hogy az ígért dolgot átadja a címzettnek. Az ígért dolog átadása után, létrejön a szerződés, azzal, hogy az előszerződéssel összhangban, pl. a letétnél, a letéteményes köteles a dolgot visszaszolgáltatni. Azzal, hogy a letéteményes rendszerint az átadott dolgon csupán birtokot szerez, tulajdont nem. A Code civil 1915. szakasza értelmében, a letét átadással jön létre[8] és ettől kezdve, a letéteményes (az őrzés mellett) azon kötelezettségével jár, hogy a letett dolgot természetben, azaz változatlanul visszaadja a letétesnek.[9] Ez azt jelenti, hogy a francia XX. századi jogban a letéti szerződés alapvonulatában ingyenes, és megkötésének módja tekintetében a reálszerződések körébe tartozik.[10] A viszonylag újabb, XX. századvégi és XXI. század elejei francia jog-
- 434/435 -
irodalom is támogatja a letét alapvető, rendszerinti, főszabályi változatában, az ingyenességet és a reálszerződési jelleget.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
