E rövid tanulmány kapcsán mindenekelőtt arra kell az olvasót figyelmeztetni, hogy a nagyigényű és átfogó cím csupán egy igen szerény vállalkozást takar. Jelen írás célja ugyanis nem lehet, már csak a terjedelmi korlátok miatt sem, az ismert és elismert jogfilozófus etikához kapcsolódó kutatásainak bemutatása. Célja sokkal inkább az, hogy Peschka Vilmos[1] gondolatrendszere segítségével rámutasson az etika és a jog határterületén elhelyezkedő problémák egy lehetséges megközelítésére és magyarázatára.
Peschka Vilmos életműve a második világháborút követő magyar szocialista jogelméleti gondolkodás meghatározó fejezete. Minden bizonnyal Peschka volt e korszak egyik legkiemelkedőbb jogfilozófusa, aki azonban több ponton is szakított a korszakban uralkodó, Szabó Imre nevéhez köthető és marxista-leninista alaptételeken nyugvó, szocialista normativizmusnak is nevezett jogelméleti kiindulóponttal.[2] Műveit egyértelműen áthatotta egy nyitottabb, a hivatalos kánontól számos ponton távolságot tartó, találóan "nyugati marxistának" is nevezhető szemlélet. E témaválasztásokban is megnyilvánuló nyitottságot egészítette ki írásainak könnyedsége és szellemessége. Egyértelmű, hogy Peschka a korszak általános jogelméleti kánonával összehasonlítva nyitottabb és a nyugati elméleti gondolkodás-
- 41/42 -
sal szoros kapcsolatot tartó szemléletet képviselt, mely több ponton is jelentősen különbözött a korszakban hivatalosnak tekintett és alapvetőn az ideológiai pártosságot céljául kitűző jogelméleti kutatásoktól.
Peschka életműve tematikusan igen gazdag; szinte teljességében átfogta a jogelmélet klasszikus alapkérdéseit, azonban több ponton ki is lépett a jogelmélet hagyományos keretei közül. Munkáiban többek között foglalkozott a jogviszonyelmélet alapvető kérdéseivel,[3] a jogalkotás és a jogforrás-elmélet problémáival,[4] a kortárs jogfilozófia kulcsproblémáival,[5] Max Weber jogszociológiájával,[6] az etika eredményeinek jogelméleti alkalmazhatóságával[7] és átfogó, rendszeres jogelmélet kidolgozására is kísérletet tett.[8] Mint az előbbiekből látható tudományos munkássága nem szűkíthető a jogelméletre, hanem abban a klasszikus eszmetörténet valamint a jogelmélet egyes határterületeivel - mint például a jogalkotás- és jogszabálytannal vagy az etikával - érintkező pontokat is találhatunk.
Az Etika vonzásában című műve, összehasonlítva más műveinek fogadtatásával a korszak jogirodalmában - például a Max Weber jogszociológiája vagy a Jog és jogfilozófia című kötetek -, viszonylag szerényebb visszhangot váltott ki[9] és az utókor is kevesebb figyelmet fordított rá.[10] E rövid tanulmány e gazdag életműből mégis ezzel a kötettel kíván foglalkozni; a jog és etika összefüggéseinek kérdései ugyanis a jogelmélet egyik "örökzöld", aktualitását sosem elvesztő területét alkotják, és ezért napjainkban is tanulságos lehet Peschka megállapításait jobban megvizsgálni.
- 42/43 -
E kötet Peschkának a hetvenes évek második felében végzett etikai tárgyú kutatásait foglalja össze; gerincét az Arisztotelész politikaelméletéről és a német klasszikus filozófia (Kant, Fichte és Hegel) tanairól szóló, a hetvenes évek végén az Állam- és jogtudományban már publikált két fejezet alkotja.[11] Nyilvánvaló, hogy a tanulmányok megírása során Peschkában már kialakult az a koncepció, mely alapján az előbbi, alapvetően eszmetörténeti jellegű, de az eszmetörténeti dimenziókon több ponton túlmutató tanulmányokat egy átfogóbb jogelméleti összefüggésrendszerbe kívánta összeilleszteni. E keretbefoglalás eredménye a kötet utolsó Adalékok a jog társadalomontológiájához című zárófejezete, amely elméleti igénnyel rendezi és illeszti be a társadalomontológia szélesebb összefüggései közé a korábbi eszmetörténeti kutatások során kikristályosodó megállapításokat. Ilyen értelemben e mű tehát részben eszmetörténeti jellegű,[12] részben pedig elmélet-alkotó vagy legalábbis elmélet-kiegészítő természetű is.
Általánosságában vizsgálva a kötet gondolatmenetét, két szellemi forrásvidéket különböztethetünk meg. A szerző merít a klasszikus filozófiai örökségből, mint ezt az előbbiekben már említett két fejezet is jelzi, Arisztotelész, Kant, Fichte és Hegel tanaiból. A klasszikus görög és német filozófia valójában a mű ún. narratív kontextusát[13] alkotja, azaz azt az elbeszélői környezetet - beleértve a terminológiát és az ahhoz szorosan kapcsolódó problémafelvetéseket is -, melyben a szerző állításait és tételeit megfogalmazza, továbbá amely szókincsével a problémafelvetéseire is választ keres.
Az idézeteket és a lábjegyzeteket áttekintve azt is meg lehet állapítani, hogy a gondolatmenet társadalomelméleti hátterét egyértelműen a marxizmus klasszikusai és Lukács György[14] elméleti tételei alkotják. Ez
- 43/44 -
egyértelművé teszi, hogy Peschka gondolatrendszerének hátterében egy lukácsi inspirációk alapján megújított, és így a leninizmus és a sztálinizmus számos túlideologizált állításától megtisztított marxista jogelméleti alapvetés állt. E gondolatrendszer feladata az átfogó, rendszeralkotásra is alkalmas társadalomontológiai háttér biztosítása volt.
Intellektuális értelemben tehát e mű egyedi kezdeményezés, ugyanis egy szakfilozófia nézőpontjából kísérletet tesz két, egymástól számos ponton eltérő filozófiai hagyomány összehangolására: a jogelméleti problémafelvetéseket - mint például a jog kapcsolata más szabályozó rendszerekkel, a morális kategóriák szerepe és működése a jogban, a jog érvényességének összefüggése az erkölccsel és az etikummal, a jog és az értékek kapcsolata - Peschka a klasszikus filozófiai örökség "univerzális"[15] hangszerelését felhasználva a lukácsi társadalomfilozófia elméleti keretében kívánta kifejteni.
A műfaji kérdéseket illetően Peschka kifejezetten felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy hiba lenne egy, a tudományos monográfiákkal szemben támasztott elvárásoknak minden tekintetben megfelelő munkát elvárni ettől a kötettől. Művét a szerző "jogfilozófiai esszének" tekinti, a szerzői szubjektivitás ugyanis sokkal nagyobb szerepet játszik benne, mint egy tudományos műben általában szokásos. Erre jó példa, hogy a bemutatott és részletesen elemzett klasszikus szerzőknél Peschka kifejezetten jelzi, hogy kiválasztásuk egyértelműen az ő szubjektív érdeklődésén alapult; továbbá a kötetet az is az esszé műfajához kapcsolja, hogy az egyes részek és gondolatmenetek nem tekinthetők egyszer és mindenkorra lezártnak, valamint a teljességre sem törekszenek.[16] Peschka explicit módon nem mondja ki, de mégis egyértelmű, e részek továbbgondolásra sarkallják az olvasót és így a szerzővel való szellemi párbeszédre bíztatnak.
Peschka művében számos jogelméleti tételt fejt ki részletesen a klasszikus filozófiai örökséget és a lukácsi társadalomontológia kereteit felhasználva. Jelen tanulmány ezek közül kettőt kíván részletesebben bemutatni,
- 44/45 -
mivel ezek segítségével feltárulhat Peschka gondolatvilága és jogelméleti irányultsága.
Az első bemutatandó elméleti problémakör a különféle morális kategóriák megjelenése és működése a jogban. Ez a kutatási terület azért kiemelkedően fontos, mert a jogtörténet évszázadai során a jogrendszerekben számos, alapvetően erkölcsi eredetű vagy morális tartalommal rendelkező fogalom jelent meg, és e fogalmak jogi metamorfózisa egyáltalán nem magától értetődő. A morális háttérrel rendelkező fogalmak, mint például az igazságosság vagy a felelősség, átáramlása egy minőségileg is eltérő jellemzőkkel rendelkező szabályozórendszerbe - a jogba - egyszerre több problémát is felvet. A morális fogalmak ugyanis olyan szabályozó rendszer elemei, amely természeténél fogva az egyediség filozófiai kategóriáján alapul, hiszen az erkölcs világa alapvetően az egyén belső, szubjektív lelki életével áll kapcsolatban, míg ezzel szemben a jog legfontosabb filozófiai ismertetőjegye az általánosság, mely nélkül a jog léte és működése elképzelhetetlen lenne. Az egyediség és általánosság ilyen konfliktusa miatt megalapozottan merülhet fel az a kérdés, hogy egyáltalán elképzelhető-e a morális fogalmak közvetlen, tartalmi változások nélküli "transzplantációja" a jogban?
Peschka válasza e kérdésre egyértelműen nemleges, elméletében ugyanis fokozottan hangsúlyozza, hogy az erkölcsi tartalommal rendelkező fogalmak csak az etikum[17] közvetítésével válhatnak jogivá, a közvetlen átültetés eleve kudarcra van ítélve.[18] További fontos észrevétele, hogy amikor egy fogalom az egyik rendszerből a másikba kerül át, például az etikumból a jogba, akkor a szabályozórendszer filozófiai sajátosságainak megfelelően a fogalom elveszíti eredeti, természetszerű jellegzetességeit és az új rendszer jellemzőinek megfelelő tartalommal töltődik fel.[19]
Előbbi állítását Peschka Arisztotelész igazságosság fogalmának példájával illusztrálja, kifejtve, hogy az etikum szférájában még eredendően plurális természetű igazságosság - Arisztotelész ugyanis mérték és szám
- 45/46 -
szerinti igazságosságról beszél, azaz több értelmezési lehetőséget is fenntart - a jog szférájában egyoldalúvá válik és a szám szerinti igazságosság értelmezési tartományára szűkül, mivel a jog általános természeténél fogva szükségképpen egyenlő jogalanyokat tételez fel.[20] Peschka a felelősség fogalmánál is hasonló átalakulásra hívja fel a figyelmet; a felelősségből "jogiasulása" során fokozatosan eltűnik a morális vétkesség követelménye, mely azonban az erkölcsi felelősség legalapvetőbb eleme. A jogot meghatározó általánosság tehát szükségképpen átalakítja a jogba más szférákból bekerülő és így jogivá váló fogalmak tartalmát, ezért hibás kezdeményezés, ha ezeket kizárólag morális nézőpontból kívánjuk értékelni.
A második alapvető fontosságú kérdés a jog érvényességének összefüggése az erkölccsel és az etikummal. Kötetében Peschka részletesen kifejti, hogy az egyedi morális meggyőződések - azaz a joggal szemben megfogalmazott egyéni kételyek vagy ellenérzések - a jog általános érvényességét egyáltalán nem érinthetik. A jog érvényesülése és az egyéni morális indítékok között az egyediség és az általánosság már előbbiekben említett filozófiai különbsége miatt nem lehet közvetlen kapcsolat, és így egyikük sem befolyásolhatja a másikat.[21]
Az etikum szemszögéből vizsgálva a kérdést Peschka azonban már az egész problémát teljesen más szempontból közelíti meg. Véleménye szerint ha az egyéni morális meggyőződések egy meghatározott etikumhoz kapcsolódnak és azt reprezentálják, akkor annak már lehet hatása a jogra és így annak érvényességére is. Ugyanis ha az adott morális döntések mögött álló etikum a fennálló jog érvényességét elfogadja, sőt támogatja, akkor ez minden bizonnyal a jog társadalmi bázisának a megszilárdulásához és elfogadottságának növekedéséhez is vezet. Amennyiben e hatás ellentétes irányú, azaz negatív, akkor a jog társadalmi bázisát gyengítheti, sőt a társadalmi elfogadottság erodálásával annak megszűnését is jelentheti.[22]
E gondolatmenet tehát a jogi érvényesség és az etikum szoros összefonódását emeli ki, és valójában arra mutat rá, hogy lehetetlen olyan jogrendszer hosszú távú fenntartása, mely egyáltalán nem veszi figyelembe az egyedi morális meggyőződésekből kiformálódó, a társadalom etikai meggyőződését széles körben megjelenítő etikum tartalmi vonatkozásait.
- 46/47 -
Peschka előbbi konklúzióját tovább gondolva az is megállapítható, hogy a jog hosszútávon elképzelhetetlen az adott társadalom etikai felfogásával összhangban álló morális-etikai megalapozás nélkül, és így nem lehet "önjáró" jelenség, mely kizárólag egy kis csoport érdekeit jeleníti meg.
Egy korszak hivatalos jogelméleti álláspontját legpontosabban az egyetemi jogelméleti tankönyvekből ismerhetjük meg. E kötetek foglalják össze ugyanis azokat a jogelméleti tételeket, melyek a hallgatók jogszemléletének megalapozására és a jogról vallott alapnézeteiket kialakítására hivatottak. Különösen igaz ez a hetvenes évek Magyarországára, ahol a jogelmélet egyetemi oktatása az elméleti tudás átadása mellett kifejezett ideológiai funkciót is kapott, és ezért pártosságát, elfogultságát egyáltalán nem tagadták, hanem tankönyvi szintre emelték.[23]
A jogelméleti oktatás kifejezett ideológiai funkciója miatt lehet érdemes Peschka előbbi tételeit e "hivatalos", tankönyvi állásponttal összevetni. Ez az összehasonlítás pontos képet adhat Peschka gondolatrendszerének a "hivatalos" felfogáshoz viszonyított szellemtörténeti pozíciójáról, és így segíthet Peschka etikai tárgyú kutatásainak a kor szellemi-tudományos koordinátarendszerében történő elhelyezésében is.
Az előbbi összehasonlításban nincs különösebben nehéz dolgunk, mivel ezeket a problémákat a tankönyv éppen csak érinti, néhány elszórt fragmentum mellett a jog és az erkölcs kérdéseinek pusztán egy rövidebb fejezetet szentel.[24] A tankönyv ír például a jogi és erkölcsi normák párhuzamos létezésének lehetőségéről, továbbá arról is, hogy előbb-utóbb
- 47/48 -
minden társadalmi osztály létrehozza a magatartást szabályozó rendszereket, beleértve az erkölcsöt. Azonban jogot alkotni csak az uralkodó osztály képes, mert az ehhez "szükséges kényszer intézményesített eszközeivel, az állammal" csak ez az osztály rendelkezik.[25] E nézőpontból az erkölcs tehát egy bizonytalan, a jog mögött álló kényszert ellenpontozni hivatott, ilyen kényszerítési lehetőséggel nem rendelkező normarendszer példáját szolgáltatja.
Szembetűnő, hogy a jog és az erkölcs kérdéseit hat oldalban vizsgáló fejezet jogról és erkölcsről beszél, és így nem tesz különbséget az egyéni erkölcsi megfontolások, azaz a morál és a társadalmi vagy csoport-etikai meggyőződést a különösség szintjén kifejező etikum között. Ebből következően e rész megállapításai elméletileg messze nem olyan kidolgozottak, mint Peschka korábban bemutatott tételei.
A jog és erkölcs kapcsolatát vizsgálva a tankönyv szerzője például kiemeli, hogy a szocialista erkölcs általános elfogadottsága "különös fontosságú a jogszabályok követése szempontjából".[26] De magyarázatot, indoklást már nem fűz ehhez az állításhoz, a gondolatmenetet és annak következményeit nyitva hagyja. Ami sokkal érdekesebb, hogy a tankönyv ezután kitér a jog és erkölcs konfliktusának lehetőségére, és úgy véli, hogy "a szocialista jog szabályaival való "erkölcsi" szembefordulásnak lehetősége elszigetelt, periférikus eset, az egyes ember tudati elmaradottságából folyóan."[27] Ezt az alapproblémát, mely a jog működésének egyik "örök" és legalapvetőbb kérdése, a szerző tehát a szocialista szükségleteket helyesen tükröző jog és egy történelmileg túlhaladott erkölcsi norma konfliktusaként jeleníti meg. E leegyszerűsítésen keresztül pedig megfosztja történeti dimenzióitól, mely egyben az ehhez kapcsolódó történelmi tapasztalatok elvetését is jelenti.
Az előbbiekkel összevetve tisztán látszik, hogy Peschka valódi tudományos igényességgel és igazi kutatói ethosszal vizsgált olyan jogelméleti problémákat, melyeket a hivatalos tudományosság egyáltalán nem, vagy csak érintőlegesen, és gyakran ideológiai keretben méltatott figyelemre.
- 48/49 -
Ha az Etika vonzásában című kötetet mai szemmel vizsgáljuk, és így teret engedünk a szubjektivitásnak - ami minden bizonnyal Peschkának sem lenne ellenére -, akkor az olvasót elsőként a kötet könnyed és élvezetes nyelvezete lepheti meg, mely fontos bizonyíték arra, hogy még a legelvontabb problémákról is lehetséges olvashatóan és olvasmányosan írni.
A kötet tartalmát illetően a mai olvasót elsősorban a szerzőnek a jogelmélet egyik alapproblémája, a jog és erkölcs kérdéskörének tekintetében megfogalmazott kérdésfeltevései és az azokra adott következetes és tudományos igényű válaszai ragadhatják meg. Még akkor is, ha a lukácsi társadalomontológia minden bizonnyal nem tartozik napjaink legszélesebb körben elterjedt tudományos megközelítései közé, és korunk fiatal kutatói közül sokan különféle okokból nem tudnak vagy akarnak e felfogás kiindulópontjaival azonosulni. Peschka műve valójában ékesszólóan bizonyítja azt, hogy a kutatói munka legfontosabb előfeltételi a stílus és az ethosz, melynek elsajátítása és megőrzése kortól, politikai rendszertől és filozófiai alapállástól is független.■
- 49 -
JEGYZETEK
[1] Peschka Vilmosról lásd: LAMM V.: Peschka Vilmos (1929-2006). Állam- és Jogtudomány, 2006/3. 357-360. és VARGA CS.: Vilmos Peschka (1929-2006). Archiv für Rechts- und Sozialphilosophie, 2007/2. 253-255.
[2] A szocialista normativizmus jogelméleti tanainak ismertetést és főbb pontjainak összefoglalását lásd: SZILÁGYI P.: A jogfogalom és a törvényesség Szabó Imre jogelméletében. Leviatán, 2003. 69-73.
[3] PESCHKA V.: A jogviszonyelmélet alapvető kérdései. KJK, Budapest, 1960.
[4] PESCHKA V.: Jogforrás és jogalkotás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965.; PESCHKA V.: A jogszabályok elmélete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979.
[5] PESCHKA V.: A modern jogfilozófiai alapproblémái. Gondolat, Budapest, 1972.
[6] PESCHKA V.: Max Weber jogszociológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1975.
[7] PESCHKA V.: Az etika vonzásában. Akadémia Kiadó, Budapest, 1980.
[8] PESCHKA V.: A jog sajátossága. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.; PESCHKA V.: Appendix ‘A jog sajátosságához'. KJK-MTA JTI, Budapest, 1992.
[9] A kötetről két recenzió jelent meg a hazai jogirodalomban. Nagy Gábor ismertetésében az elismerés mellett polemizál Peschka egyes állításaival, például a fogalomhasználat klasszikus vagy marxista jellege kapcsán, lásd: NAGY G.: Néhány gondolat Peschka Vilmos "Az etika vonzásában" című munkájáról. Magyar Jog, 1981/7. 662-665. Takács Albert recenziója pedig inkább a semleges bemutatásra korlátozódik, lásd TAKÁCS A.: Peschka Vilmos: Az etika vonzásában. Jogtudományi Közlöny, 1981/3. 216-218.
[10] A teljesség igénye nélkül: Szigeti Péter Peschka elemzésében ezt a kötetet nem említi, lásd: SZIGETI P.: A marxista jogelmélet funkcionalitása Magyarországon, 1963-1988 között. Leviatán, 2003. 18-25. Varga Csaba átfogó, a magyar marxista jogelméletről írt tanulmányában egyetlen említést és lábjegyzetet szentel neki, lásd: VARGA CS.: A szocializmus marxizmusának jogelmélete. Világosság, 2004/4. 98.
[11] PESCHKA V.: A jog és az erkölcs összefüggésének néhány mozzanata a klasszikus német filozófiában. Állam- és Jogtudomány, 1978/4. 491-537. és PESCHKA V.: Jogelméleti kérdések az arisztotelészi etika aspektusából. Állam- és Jogtudomány, 1979/3. 385-424.
[12] Az eszmetörténeti jelző annak ellenére is megállja a helyét, hogy Peschka kifejezetten elhárítja művétől az elmélettörténeti jellemzést. Peschka: Az etika vonzásában. i. m. 7.
[13] Vö. Simone Goyard-Fabre megállapításaival, aki Montesquieu-ről szóló könyvében részletesen elemzi, hogy a klasszikus görög antikvitás szellemi öröksége miként biztosított Montesquieu számra illusztrációkat és vonatkoztatási pontokat tételei megfogalmazása és kifejtése során. GOYARD-FABRE, S.: Montesquieu la nature, les lois, la liberté. Presses Universitaires de France, Paris, 1993. 13-24.
[14] Lukács mellett Peschka még Heller Ágnes munkáira - pl. Az arisztotelési etika és az antik ethos vagy A mindennapi élet - hivatkozik többször.
[15] Peschka a vizsgált filozófusokban és munkásságukban olyan gondolkodókat lát, akik meghatározott kérdések kapcsán a tér és az idő esetlegességein felülemelkedő, folyamatos párbeszédet tartanak fenn, és így munkásságuk szerves egységet alkot. E ponton Babits irodalomelméleti gondolataira hivatkozik. PESCHKA: Az etika vonzásában. i. m. 88-89.
[16] Uo. 9.
[17] Az etikum jelenségét Peschka a jog és a morál közé helyezi, lényegi jellemzőjének azt tartja, hogy benne az egyedi morális döntésekből formálódik ki a különösséget megjelenítő etikai csoportmeggyőződés. Ebből következik, hogy e szférából hiányoznak az objektivált képződmények, továbbá lényegénél fogva plurális természetű. Peschka így ír erről: "Így már az erkölcsi bűnösség, vétkesség, gondosság mértéke sem az individuumban, hanem valamiféle társadalmi (család, csoport, réteg stb.) zsinórmértékében van. A morális kategóriák alárendelődnek az erkölcsi törvényeknek s így feloldódnak az etikumban." Lásd részl.: uo. 82-83 és 126.
[18] Uo. 180.
[19] Uo. 181.
[20] Uo. 182., részl. uo. 55-56
[21] Uo. 185.
[22] Uo. 186.
[23] Szabó Imre így ír a jogelmélet pártosságáról: "A pártosság a marxista-leninista állam- és jogelméletben ezek szerint annyit jelent, hogy ez az elmélet [...] c) elméleti harcot folytat az állam és a jog idealista, a valóságnak ellentmondó elméleteivel szemben, amelyek ma a tőkésosztály érdekeit szolgálják, és a burzsoá állam- és jogelmélet különböző irányaiban fejeződnek ki. Antalffy GY.-SAMU M.-SZABÓ I.-SZOTÁCZKY M.: Állam- és Jogelmélet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1978. A jogelmélet "ideológia-karbantartó" szerepét a szociológia példáján keresztül mutatja be FLECK Z.: Szocialista jogelmélet és szociológia. Jogelméleti szemle, 2003/4. http://jesz.ajk.elte.hu/fleck16.html lásd kül. az "Egy pozícióharc fejezetei" c. részt. (Érdemes arra is felhívni a figyelmet, hogy Fleck Zoltán jelzi, hogy Peschka e kérdésben is eltért a hivatalos felfogástól.)
[24] Antalffy-SAMU-SZABÓ-SZOTÁCZKY: i. m. 386-392. (3. § A jog és az erkölcs; 1. A jog és az erkölcs fogalmi elhatárolása; 2. A jog és erkölcs viszonya a szocialista társadalomban.)
[25] Uo. 338.
[26] Uo. 390.
[27] Uo.
Lábjegyzetek:
[1] Fekete Balázs, Tudományos segédmunkatárs, MTA Jogtudományi Intézete, 1014 Budapest, Országház u. 30.; egyetemi adjunktus, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar, Budapest, E-mail: fbazsa@jak.ppke.hu
Visszaugrás
