"Alkotmányjogi tekintetben is lehetséges ezeken a bizonytalan alapokon is a színvonalas, tapintatos, a sajtószabadságot tiszteletben tartó, alkotmányjogi tesztekre tekintettel lévő, következetes jogalkalmazó munka."
"A politikai képviselet uralta médiahatóság a hivatalbóli vizsgálat jogosultságával (sőt akár anélkül is) bármikor, bármely műsorszolgáltatót teljesen jogszerűen, a bíróság előtt érvényesíthetően elnémíthat."
"A magában tekintve nem alkotmányellenes szabályozás alapján persze, rossz szerepfelfogással, kialakulhat alkotmányellenes gyakorlat, de talán helyesen látja az Alkotmánybíróság, hogy ez ellen megfelelő és elegendő védelmet a bírói út jelent."
1. A felkérés nem csupán megtisztelő, de még nyelvileg is érdekes. A szerkesztőség az állampolgári jogok országgyűlési biztosai, ombudsmanszerűségek és néhány központi hatóság (közöttük név szerint az ORTT) "szabadságjogvédelmi gyakorlatának" elemzését kéri. Ezúttal nehézséget okoz számomra a "nem túl hosszú esszé" mint műforma. Tervezek ugyanis, természetesen hosszabb formában és más műfajban egyszer majd tanulmányt írni húsz hónapos ORTT-elnökségemről, arról a kísérletről, amely a médiahatósági munka reformját kísérelte meg, és amely talán az eljövendő szabályozás és hatósági gyakorlat számára sem érdektelen részeredményeket hozott.
Azért ez a szerkesztőség által alkalmazott "szabadságjogvédelmi gyakorlat" érdekes és óvatos fordulat. Es indokolt is. Merthogy nem alapjogvédő gyakorlatot említ. Ami egyfelől az alkotmányjogi beszéd szemszögéből világosabb, de egyúttal problematikus is lenne, mert az alapjogvédelemhez, ha azt emberi jogi partizánok végzik, különleges attitűdöt, ha pedig közjogi szervek, akkor alapjogvédő jogalkalmazási technikákat szoktunk társítani, és valójában ilyenkor mindenekelőtt alapjogvédő bíróságokra gondolunk.
Ha a nemzetközi ombudsmani mezőnyt tekintjük, főleg az adatvédelmi biztosi gyakorlatot, találkozunk ehhez hasonlóval, de nem ilyennel. Aki a problémára kíváncsi, kezébe veheti Sólyom László nevezetes, a hazai adatvédelmi biztosi joggyakorlatot elemző, Az ombudsman "alapjog-értelmezése" és "normakontrollja" című tanulmányát (amely a Fundamentum 2001/2. számában jelent meg), amelyben az olvasó persze nem csupán a normakontrollt, de az alapjog-értelmezést is gondosan idézőjelbe téve találja, miközben azért a szerző mindkét minősítést valóságosnak, a produktumot pedig a magyar alkotmányjog részének minősíti.
Első nekibuzdulásomban arra gondoltam, összehasonlítom az ombudsmani és a hivatali jogvédelem sajátosságait, azután meg arra, hogy helyszűke miatt is úgy ésszerű, ha itt csak a médiahatóságról írok, mégpedig annak gyűlöletbeszéd joggyakorlatáról, ám végül az inkább "ennél is kevesebbet, de alaposabban" elv alapján azt választottam, hogy csupán egyetlen, nem sokkal a megválasztásom után készült döntésünkről írok, mégpedig az első szabadságjog-védelmi döntésről, és az azzal kapcsolatos alkotmányjogi dilemmákról. Ez felel meg leginkább a szerkesztőség felkérésének is.
2. A nyomtatott sajtó esetében a tartalom tekintetében (legalábbis a nyílt) állami beavatkozás lényegében a kezdetektől szalonképtelen, sőt gyűlöletes volt (a magyar polgári forradalom azzal a mondattal kezdődött, hogy "[k]ivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését"). A demokratikus államok korán belátták, hogy tartózkodni kénytelenek a tartalmi és a technológiai, terjesztési korlátozásoktól. (Azért azt nagyon jellemzőnek tartom, hogy például a magyar Tanácsköztársaság a papírhiányra hivatkozva korlátozta az írott sajtót, aminek például Kassák lapja is kárvallottja lett.) Az elektronikus médiában viszont már az 1920-as évektől törvények állapították meg, hogy a rádiópiacra való belépésre senkinek nincs alanyi joga, ellenben az állam a közérdekre hivatkozva szabályozza állami monopóliummal is és a frekvenciák kiosztásával is a piacra lépés lehetőségét. Aztán a rádiózásban és a televíziózásban megszüntették, enyhítették az állami monopóliumokat, a médiarendszereket liberalizálták, de az elektronikus média piacán mind az állam szerepe, mind a politikai befolyás, igaz, csökkenő mértékben és nagy nemzeti, sőt földrajzi eltérésekkel -meggyőzőek például Paolo Mancini földrajzi (látszólag, mert persze valójában kulturális) kategóriái, amelyekkel például a mediterrán és az észak-európai modellek között különbséget tesz - a mostani időkig fennáll. A digitális korban a hozzáférés és a tartalom szabályozásának alkotmányos érvei vagy elvesztették relevanciájukat, vagy meggyengültek; mindazonáltal, még ha a fejlődés a korlátok bomlása irányába mutat is, ezek az igények egyelőre fennállnak ma is, az Európai Unió jogában a tartalomszabályozó hatóság fenntartására irányuló tagállami
- 102/103 -
kötelezettség formájában is. Az érvek meggyengülését nem követi automatikusan a beavatkozás csökkenése. Vannak azonban érzékelhető változások. Szerintem a legfrissebb és legörvendetesebb fejlemény, amely azonban a magyar szabályozást és médiapiacot teljesen elkerülte (és természetesen hiányzik a Fidesznek a kézirat lezárása után nyilvánosságra került katasztrofális médiatörvény-csomagjából is), az a piaci önszabályozás és az együtt szabályozás térnyerése, amelyben a konvergens és a nem konvergens modellben is a piaci szereplők, illetve a hatóság együttműködése enyhíti az állam túlsúlyát. Pedig ez a követelmény a magyar alkotmányos szabályozásból is kiolvasható. Az Alkotmánybíróság több határozatában is visszatérően hangsúlyozta, hogy alkotmányellenes, ha akár magának az Országgyűlésnek, akár a kormánynak, akár a társadalom valamely csoportjának - a pártokról már nem is szólva - a műsorok tartalmára "meghatározó tartalmi befolyása" lehet [37/1992. (VI. 10.) AB határozat]. Az 1/2007. (I. 18.) AB határozat a frekvenciakorlát érvét a digitális korban sem tekinti teljesen okafogyottnak, de érvelése tanúsága szerint önmagában már elégtelennek tartja a tartalomkorlátozásra, melléteszi hát a befolyásolási képességet, amely egyébként, némi késleltetéssel bár, de nagy valószínűséggel szükségképpen együtt hanyatlik a frekvenciaszűkösség fokozatos megszűnésével. Ugyanis - ez gondolatkísérletként könnyen belátható - ahogy bővül a kínálat, úgy terül szét és foszladozik a kivételes befolyásolás képessége. A tartalom szabályozásának ez az érve az alkotmányjogban még kevésbé áll szilárd alapon, mint a frekvenciaszűkösség. Hiszen ha van elég műsorszolgáltatási lehetőség, nincs szükség olyan eljárásra, amely eldönti, kié legyen a jogosultság. Mégis ma még a tartalomkorlátozás alkotmányos indoka a rádiók és televíziók jelenleg meglévő kivételes közvélemény formáló ereje: "Azáltal, hogy a média a legszélesebb nyilvánosságot biztosítja a legkülönfélébb vélemények számára, és napjainkban ez képezi a legfontosabb információforrást, a szólásszabadság egyéb megnyilvánulási formáihoz képest a médiában megjelenő véleményeknek sokszoros a hatása, rendkívül nagy a befolyása az emberek gondolkodására, a közvélemény formálására" (1006/B/2001. AB határozat).
"Általánosan elfogadott, hogy a rádiós és televíziós műsorszolgáltatás véleményformáló hatása és a mozgóképek, hangok, élő tudósítások meggyőző ereje sokszorosa az egyéb információs társadalmi szolgáltatások gondolkodásra ható erejének" [1/2007. (I. 18.) AB határozat]. Talán ez okozza azt is, hogy az Alkotmánybíróság, voltaképpen a hatályos joggal szemben, amely a műsorszolgáltató belső pluralizmusát is megköveteli, anélkül, hogy ezt a szabályt alkotmányellenesnek minősítené, most már inkább a külső pluralizmus követelménye mellett érvel (ne az egyes műsorszolgáltató, hanem a piac egésze legyen sokszínű, kiegyensúlyozott).
Ez a vázlatos kitérő csak arra jó, hogy jelezzem: a médiahatósági hatáskörök sorának, ezek között a tartalomszabályozásnak is, ingatagok az alkotmányos alapjai. Ugyanakkor alkotmányjogi tekintetben is lehetséges ezeken a bizonytalan alapokon is a színvonalas, tapintatos, a sajtószabadságot tiszteletben tartó, alkotmányjogi tesztekre tekintettel lévő, következetes jogalkalmazó munka, miközben mindez persze nem függetleníthető egészen a jelzett problémahalmaztól. Ez a feszültség, amellyel itt nem foglalkozom a továbbiakban, mindenesetre izgalmas kérdés, s nem lehet vállvonogatással elintézni. A felkérés tartalmában mindenesetre az ombudsmanszerű működésre kérdez rá, ez pedig ezúttal felment az alól a nagyon súlyos feladat alól, hogy a műsorszolgáltatási jogosultság megszüntetéséig terjedő szankciórendszerrel is foglalkozzam, ami pedig egyike a médiaszabályozás legvitathatóbb területeinek.
A továbbiakban a húsz hónapnyi ORTT-elnöki időszakomból a legelső alapjogi ügyön keresztül a hivatal jogalkalmazási mozgásterét igyekszem bemutatni, annál is inkább, mert az alapjogi jogalkalmazás technikái korábban kétségkívül nem voltak jellemzőek a hatósági munkában. (Ugyanakkor érdemes a nagyobb figyelemre a gyűlöletbeszéd, mert a mondott időszakban a magyar jogban éppen az ORTT jelentette a - viszonylag - leghatékonyabb eszközt a gyűlöletbeszéddel szembeni állami fellépésben.)
3. Az alapjogvédő ügyek sorát ezek szerint az Igazság ára című produkció vizsgálata nyitotta.
A műsorszolgáltatási jogosultság felfüggesztését tartalmazó és a további jogsértéstől való tartózkodásra felhívó 748/2008. (IV. 29.) ORTT határozat hatósági ellenőrzést követően hivatalból indult vizsgálat nyomán 2008. április 29-én született. A vizsgálat alkotmányos kereteinek kijelölése, ahogy azt az előzőek is mutatják, nem egyszerű feladat, ám e nélkül nincs jogi helyességre igényt tartó jogalkalmazói döntés. A kiindulópont a médiatörvény, a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (Rttv.) 3. §-a (2) bekezdése: "A műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat." Ez a rendelkezés, összhangban a törvény egyéb hatásköri rendelkezéseivel, az alkotmány minden alapjogvédelmi és alapjogot érvényesítő szabályát a médiahatóság által érvényesítendő jog részévé teszi, parancsolóan írja tehát elő az alapjogi jogalkalma-
- 103/104 -
zást. Így különösen érthetetlen, hogy a médiahatóság működéséből korábban miért hiányzott szinte teljesen az alapjogi jogalkalmazás (az alapjogi jogalkalmazás, persze, nem azonos azzal, hogy emlegetjük az alkotmányt).
Az Alkotmánybíróság a magánszféra védelmében irányadó követelmények meghatározásában, küszködve a médiahatósági hatáskörök fentebb jelzett bizonytalanságaival, helyesen, további alkotmányos jogalkalmazási csapdákat fedezett fel, de azt nem állítanám, hogy mindegyiket sikerült kikerülnie. Ennek az írásnak alapvetően nem tárgya az alkotmánybírósági döntések bírálata, mindenesetre ezek a jogalkalmazót, mint majd látjuk, egyébként nem teljesíthetetlen artistamutatványra kényszerítik. Az Alkotmánybíróság által észlelt két csapda az ex officio vizsgálat lehetősége, valamint az érintett önrendelkezési joga, különös tekintettel a természetét tekintve paternalista hivatali jogvédelem sajátosságaira. Ezek ellentmondásait kellett kerülgetnie és megoldania az Alkotmánybíróságnak. A testület törvényértelmezésében az "ORTT feladata annak vizsgálata, hogy a műsorszolgáltatási jogosultságot szerzett rádiók és televíziók működése megfelel-e a törvényben és a műsorszolgáltatási szerződésben foglaltaknak. Ez nem jelentheti a műsorok előzetes tartalmi vizsgálatát, mert az eleve összeegyeztethetetlen volna az Alkotmány 61. § (2) bekezdésével. Az ORTT mint közigazgatási szerv a Médiatörvény 112. § (1) bekezdése alapján utólag szankcionálhatja a műsorszolgáltató jogsértő működését. Általában az ORTT határozattal szembeni bírói felülvizsgálat léte elegendő garanciát jelent arra, hogy indokolatlanul ne indulhasson ex officio eljárás. Az, hogy a hivatalból kezdeményezett vizsgálat megfelel-e a sajtószabadsághoz való alapjognak, függ a konkrét eljárástól és a kiszabható jogkövetkezménytől. Külön megfontolást igényel például az az indítványozók által felvetett kérdés, hogy a személyhez fűződő jogok védelme érdekében alkotmányosan van-e lehetőség ex officio eljárás megindítására" [46/2007. (VI. 27.) AB határozat].
A hivatalbóli vizsgálat jogosultságát, egyetértve az AB-val, én sem tartom önmagában alkotmányellenesnek, feltéve, hogy a médiahatóság kellő önmérséklettel használja. A magában tekintve nem alkotmányellenes szabályozás alapján persze, rossz szerepfelfogással, kialakulhat alkotmányellenes gyakorlat, de talán helyesen látja az Alkotmánybíróság, hogy ez ellen megfelelő és elegendő védelmet a bírói út jelent.
Persze, elvben. Nem elvben, hanem a gyakorlatban a pártirányított médiahatóság, különösen, ha az kétpárti, és még különösebben, ha egypárti (egyoldali), életveszélyes a sajtószabadságra, a demokráciára.
A politikai képviselet uralta médiahatóság a hivatalbóli vizsgálat jogosultságával (sőt akár anélkül is) bármikor, bármely műsorszolgáltatót teljesen jogszerűen, a bíróság előtt érvényesíthetően elnémíthat, megfoszthat a műsorszolgáltatási jogosultságtól, hiszen könnyű bizonyítani, hogy többször és súlyos jogsértést követett el. Ennek akadályai, ha megvannak még, jogon kívüliek; a törvénysértően kiosztott országos rádiós pályázatok által felmutatott erkölcsi terhekkel ma talán nehéz lenne további ilyen döntéseket meghozni. (Vagy éppen könnyebb: lehet hivatkozni a bevált gyakorlatra, ki tudja?)
Ami a második kérdést illeti: jól látja az Alkotmánybíróság, ha a válasza vitatható is, hogy az Alkotmány médiahatóság általi általános alkalmazásának nehézségein túl a személyiségi jogvédelem terén további gondok akadnak. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megállapította, hogy az ORTT az Rttv. 112. § (1) bekezdésében foglalt jogkövetkezményeket alkalmazva szankcionálhatja a műsorszolgáltató cselekményét, ha úgy találja, hogy a műsorszolgáltató a médiatörvény rendelkezéseit megsértette. A szankcionálási jog arra az esetre is fennáll, ha a műsorszolgáltató tevékenysége sérti az emberi jogokat és, ha már így van, ebből nyilvánvalóan nem hagyható ki a magánszféra sem. Tehát az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy "[a] Médiatörvény 112. § (1) bekezdése alapján az emberi jogok védelmében, adott esetben pedig az emberi jogok önrendelkezési és a magánszférát védő aspektusait jelentő személyhez fűződő jogok védelme érdekében is indulhat eljárás". Csakhogy - különösen a hivatalból indított eljárásokban - miként lehet biztosítani a jog alanyainak önrendelkezését?
Az Alkotmánybíróság értelmezésében, helyesen, az önrendelkezési jognak "fontos tartalmi eleme - egyebek között - az egyén joga arra, hogy az igény állapotába került alanyi jogait a különböző állami szervek, így a bíróság előtt is érvényesítse. Az önrendelkezési jog azonban, mint az általános cselekvési szabadsághoz való jog, a jogérvényesítéstől való tartózkodás, a nem cselekvés jogát is magában foglalja. Mivel ez a jog az egyén autonómiájának védelmére szolgál, általában mindenkinek szabadságában áll eldönteni, hogy jogai és törvényes érdekei védelmére nyitva álló és alkotmányosan biztosított ható-
- 104/105 -
sági igényérvényesítési utat igénybe veszi-e, vagy attól tartózkodik" [1/1994. (I. 7.) AB határozat].
Az önrendelkezés tehát azt a jogot is magában foglalja, hogy valaki jogsérelme esetén ne vegyen igénybe bírói utat, illetve jogait más módon ne érvényesítse. "Ha a műsorszolgáltató személyhez fűződő jogot sért, a jogsérelmet szenvedett személy dönt arról, hogy a jogsértést elkövető műsorszolgáltatóval szemben érvényesíti-e személyiségi jogait" [46/2007. (VI. 27.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az ORTT - az Rttv. 3. § (2) bekezdését alkalmazva - közigazgatási eljárásban nem az egyes jogalanyokat ért jogsérelmekről dönt. Az Rttv. idézett bekezdése alapelvi rendelkezés, "az ORTT ennek megfelelően a közigazgatási eljárás során annak megállapítására jogosult, hogy a műsorszolgáltató az emberi jogok tiszteletben tartásával tevékenykedik-e, és az egyes műsorainak témája, jellege, nézőpontja nem sérti-e az emberi jogokban megjelenő alapvető értéket".
Az Alkotmánybíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy az ORTT a személyhez fűződő jogokkal kapcsolatban a műsorszolgáltató által elkövetett alkotmányos sérelmeket, az ilyen sérelmeket okozó műsorokat is vizsgálhatja és szankcionálhatja, de úgy, hogy a jogokat a közigazgatási eljárásában mintegy alanytalanná téve vizsgálja az alapjogi sérelmet. Az alanytalan személyiségi jog, bizony, fából vaskarika. Sőt, noha ez már teljesen indokolatlan, bár az alanytalan jogból, igaz, nem jó logikával, de következhet az az érvelés, hogy az ORTT azt vizsgálhatja, hogy a sugárzott műsor nem sérti-e "az emberi jogokban megjelenő alapvető értéket". Ez már nagyon kétes megfogalmazás. Szöveghű értelmezésben azt kelne) értenünk alatta, hogy itt, áttörve az alkotmány által biztosított alapvető jogok katalógusának határait, az Alkotmánybíróság felszólítására akár az ezek mögötti (egyetlen) érték vizsgálatára is kiterjeszthetné az ORTT a vizsgálatát. Az itt hivatkozott érték, ha lúd, legyen kövér, valahol a természetjog világának a határán is túl kell hogy legyen (a magam részéről Robespierre Legfőbb Lényére gyanakszom). Miután ez már nincs kifejtve és a későbbiekben nincsenek következményei sem, lehet, hogy csak szóbotlással állunk szemben.
Megjegyzem, nézetem szerint a bíróság ennek a nagyon is valós dilemmának a gödréből, egyszerűbben és tisztább módszerrel is kimászhatott volna, éppen az ombudsmani jogvédelem nyomvonalán haladva: mondhatta volna azt is, hogy az eljárás megindítása és lefolytatása során az érintett önrendelkezését a hatóságnak, egyéni jogsérelmeket vizsgálva, folyamatosan biztosítania kell. Ez, ha nem is egyszerű követelmény, de ahogy az ombudsmanoknál és az ORTT-hez hasonlóan komoly szankciókat alkalmazó Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárásaiban, valószínűleg itt is megvalósítható lett volna, méghozzá ugyancsak a médiatörvény keretein belül maradó jogértelmezéssel. Ha ezt a hatóságnak mégsem sikerülne alkalmazni, az már nem az Alkotmánybíróság vétke lenne.
Az Alkotmánybíróság ezen megállapításai - tekintettel arra is, hogy nem a döntés rendelkező részében találhatók - elvben nem zárják ki azt a bírói gyakorlat szerint korábban visszaigazolt, jogszerűnek minősített lehetőséget sem, hogy az ORTT akár individuális sérelem nyomán is eljárhat az Rttv. 3. § (2) bekezdésének számonkérése érdekében. Mindemellett itt és az ezt követő vizsgálatok során is a 46/2007. (VI. 27.) AB határozat indokolásában foglaltakat szem előtt tartva az adott műsor jellege, nézőpontja, témája törvényességének vizsgálatára szorítkoztunk az eljárás során. A jogsérelmet ezek szerint úgy kellett vizsgálni, mintha semmi más nem lenne, csak a képernyő és a hangszóró által közvetített üzenet, hogy az maga alkotmányos-e. Kiderült, legalábbis az én megítélésem szerint, hogy van helyes és értelmes alkalmazási tartománya a vitatható törvénynek és az ezt ugyancsak vitatható tartalommal értelmező alkotmánybírósági magyarázatnak. Ezeknek megfelelve is lehet még hatékony a jogalkalmazás. Erre jó példa az alábbi ügy.
A tényállás alapján - a műsorszolgáltató önmeghatározása szerint - Az igazság ára "egy pszichológiai játék, amely a jelentkezők őszinteségére alapoz". Összesen hat fordulóban huszonegy kérdésre kell a játékosoknak válaszolniuk a húszmillió forintos egyéni nyereményért. A stúdiófelvétel előtt minden jelentkező hazugságvizsgálaton vesz részt, ahol kétszáz kérdést tesznek fel nekik. A kérdések témái az általánostól, köznapitól egészen a személyesig terjednek. A készítők a műsor során tisztában voltak vele, mikor jelzett "igaz" vagy "nem igaz" választ a hazugságvizsgáló gép. A játékosnak minden esetben el kell fogadnia a hazugságvizsgáló eredményét. A kérdések egyre szenzitívebbé, kellemetlenebbé válnak.
A vizsgált adásban a következő párbeszéd hangzott el:
- 105/106 -
Műsorvezető: Undorodott már saját magától?
Játékos: Igen.
Műsorvezető: Szilikonmelle van?
Játékos: Igen.
Műsorvezető: Le is fekszik a zenészekkel?
Játékos: Igen.
Műsorvezető: Szeretkezett már egyszerre több férfival?
Játékos: Igen.
Műsorvezető: Az a kérdés, hogy hazudott-e a vizsgálaton. Kötözték ki már szex közben?
Játékos: Igen. Ne nézzen rám ilyen kérdően! Mire kíváncsi, nem akarok technikai részleteket...
Műsorvezető: Van nyoma?
Játékos: Nem, a tetováláson [...] [Ezt követően a játékos tetoválásának jelentésére terelődik a szó, amely Pedro Almodóvar egyik filmjének (Kötözz meg és ölelj!) a címét rejti.]
Műsorvezető: Fizettek Önnek valaha a szexért?
Játékos: Nem.
Műsorvezető: A válasz hamis [A játékos és a háttérben lévő barátok is hitetlenkednek.]
Játékos: Ez nem lehet, ti is tudjátok, hogy nem lehet. [A barátaihoz fordul.]
Játékos hozzátartozója: Ez marhaság!
Játékos: Nem!
Műsorvezető: A poligráf ezt mutatta ki...
Játékos: Tudom, tudom, hogy nem kérdőjelezhetem meg, csak valószínű, hogy önmagában ez annyira kínos kérdés, hogy az ember már a hallatán, ugye, ideges, hogy egyáltalán miért feltételezi a kérdésfeltevő ezt a kérdést.
Műsorvezető: "[...] sajnos tizenhat kérdésig jutottál, nagyon sajnálom, de nagyon köszönöm, hogy itt voltál."
[A zokogó, összeomlott lányt barátai támogatják, kísérik el.]
Az alkotmánybírósági útmutatásnak megfelelően az ORTT határozat érvelése nincs tekintettel azokra a körülményekre, amelyek a műsorszolgáltató által közzétett műsorszámok készítésével vagy a szereplőkkel kötött szerződésekkel kapcsolatosak. Nem vizsgáltuk a hazugságvizsgáló készülék alkalmazásának sem a jogszerűségét, sem a megbízhatóságát, alkalmazhatóságának szakszerűségét sem, ahogy a műsorban részt vevők szerződéses hozzájárulásának jogszerűségét sem, tehát hogy informált beleegyezést adhattak-e a vizsgált esetben. Annál maradtunk, hogy az Rttv. 3. § (2) bekezdése csak a műsorszám tartalmára vonatkoztatható, médiaügyben nem vizsgálható sem a műsorkészítés folyamata - a közreműködők munkajogi vagy polgári jogi szerződéseinek tartalma -, sem a műsor utóélete, a műsor esetleges büntetőjogi, polgári jogi vagy szerzői jogi következményei. Minden olyan szempontot kizártunk, amely alanyi jogokra vonatkozna.
Az Alkotmánybíróság több döntésében is értelmezte az Alkotmány 54. § (1) bekezdésének oltalma alatt álló emberi méltósághoz való jog tartalmát, és ennek során kifejtette: "az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva - a klasszikus megfogalmazás szerint - az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá" [64/1991. (XII. 17.) AB határozat].
Az Alkotmánybíróság következetes értelmezése szerint az emberi méltósághoz való jog a személyiségi jogok "anyajoga", amely a magánélet védelmét szolgáló további jogokat is magában foglal. Ilyen jogként nevesítette az Alkotmánybíróság - többek között - a magánszférához való jogot. "A magánszférához való jogot az Alkotmány konkrét, szubjektív alapjogként nem nevezi meg, de a magánélet szabadságához való jog kétségkívül az egyén autonómiájának védelmére szolgáló olyan alapjog, amely az ember veleszületett méltóságából ered, amelynek tehát az általános személyiségi jog - az emberi méltósághoz való jog - szubszidiárius alapjoga" [56/1994. (XI. 10.) AB határozat].
Az Alkotmánybíróság értelmezése mellett az ORTT határozat hivatkozik az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt egyezmény 8. cikkének rendelkezésére is, amely önállóan nevesíti a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot. "Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák."
Az emberi személyiségnek tehát van a jog által védelmezett, mindenki által érinthetetlen benső magva, mivel a személyes adatokkal való rendelkezést az alkotmányos elmélet kivonta a protektív jogok köréből és önrendelkezési joggá formálta. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ember saját személyiségét illető rendelkezési szabadsága, azaz önrendelkezési joga - amint az az alkotmányos elméletben mára Magyarországon is uralkodó felfogás lett - szerződéssel nem szüntethető meg. "Az Alkotmány 59. §-ában biztosított személyes adatok védelméhez való jognak eszerint az a tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát általában csakis az érintett beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő személyes adatát" [15/1991. (IV. 13.) AB határozat].
- 106/107 -
Mindezeket figyelembe véve Az igazság ára című műsor tartalmát vizsgálva az ORTT-határozat megállapította: a műsorszolgáltató által "pszichológiai játéknak" nevezett sorozat alkotmánysértő üzenete azt közvetíti, hogy az emberi személyiségnek nincsen integráns, érinthetetlen tartománya, az ember átlátszóvá alázható. A műsorban részt vevők a magánélet legbensőbb körének feltárására pénznyeremény elérése érdekében vállalkoznak, így a műsor azt az üzenetet hordozza, hogy a magánszféra és az emberi méltóság nem sérthetetlen, anyagi érdekből nyilvánossá tehető, konzumálható.
A műsor - amelynek több korábbi külföldi verzióját is jogi botrányok sora kísérte, például az egyik dél-amerikai változatában élő adásban ismerte be az általa elkövetett emberölést az egyik játékos -azt az elvárást támasztja szereplőivel szemben, hogy a megnyerhető pénzösszegért cserében testi és lelki azonosságuk előre meghatározatlan legbensőbb részét tegyék hozzáférhetővé a nyilvánosság számára. A játékosok, a kérdés-felelet sorozat előrehaladtával, mivel a kérdések egyre bensőbb titkokra irányulnak, mintegy csúszós lejtőre kerülve önrendelkezési joguk végső maradékát is elveszítik. A műsor résztvevői olyan helyzetbe kerülhetnek, amelyben különleges személyes adataik feletti ellenőrzésük megszűnik, akár még a válasz esetleges megtagadása esetén is (hiszen mivel pénzért vállalták előzetesen az önfeladást, még a nagy összeget veszni hagyó válaszmegtagadást is a kérdésben megfogalmazott állítás beismerésének fogja tekinteni a néző), ez pedig elzárja a személyiség teljes feladása előtti menekülési utakat. Ez önmagában is összeegyeztethetetlen az emberi méltóság, a magánélet tiszteletben tartása mindenkire kiterjedő kötelezettségével. [Megjegyzem, hogy a határozat az Rttv. 5/B. § (3) bekezdésének vizsgálata során egyéb médiajogi jogsértést is megállapított és a korhatár besorolását is jogsértőnek találta, ennek bemutatása azonban, mivel tárgyunktól távolabb esik, itt szükségtelen.]
Az igazság ára című műsor egész jellege, alapkoncepciója, nézőpontja súlyosan sértette a magánszféra sérthetetlenségét, az információs önrendelkezés és az emberi méltóság feltétlen tiszteletének az Alkotmány 54. §-ában és 59. §-ában meghatározott alkotmányos követelményeit, ezáltal pedig az Rttv. 3. § (2) bekezdésének rendelkezését. ■
Visszaugrás
