Mottó: "A gyermekvédelem a közigazgatás költészete. Ami nemeset és magasztosat oltott Isten az emberi szívbe, az mind megszólal, ha arról van szó, hogy azokon a védtelen ártatlanságokon segítsünk, kiknek a szeretet teremtő ereje létet adott, de kiket megtartani az élet számára nem képes. A gyermekvédelem az emberiség nagy és szent ügye, s emellett nálunk nemzeti ügy is."
(Széll Kálmán az állam gyermekvédelmi kötelezettségeiről, 1901)
Ha az idézet után nem lenne ott, hogy kitől származik, illetve a dátum, hogy mikor íródott, azt is gondolhatnánk, hogy napjainkban fogalmazódott meg, hiszen jelenleg áthatja a közbeszédet annak hangsúlyozása, hogy a gyermekvédelem nemzeti ügy. Tehát több mint száz éve töretlen a kormányzati politikában a gyermekvédelem fontossága. A számos - általam vizsgált - gyermekbántalmazási esetnél én mégis inkább úgy éreztem, hogy a mottó kijelentő módban megfogalmazott első mondata végén inkább kérdőjel használata lenne indokolt.
A cikk megírásának indítéka az, hogy tavaly volt tízéves a gyermekvédelmi gyámság intézménye. Ennyi idő elegendő ahhoz, hogy megalapozottan lehessen mérleget vonni és nyilatkozni arról: a gyermekvédelmi gyámság jogintézménye beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, vagyis elérte-e azt a célt, amiért a jogalkotó létrehozta. Mi volt a cél? A gyermekvédelmi gyámság létrehozásának egyik célja a profiltisztítás volt, tehát feloldani azokat az érdekütközéseket, amely a fenntartói, intézményi, gondozói érdekek és a gyermek érdeke között feszülnek.[1] A gyermekvédelmi gyámság intézményének bevezetése előtt ugyanis a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek gyámságát elsősorban az azt vállaló nevelőszülő, másodsorban a gyermekotthon vezetője látta el. A manapság sokat emlegetett bicskei Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthonban történt bántalmazás esetében,[2] a 2011-es büntetőeljárásban láttuk, hová vezetett az, hogy a bántalmazott gyermekek gyámja az az igazgató, majd annak helyettese volt, akivel szemben a büntetőeljárás indult.[3] Többek között a bicskei eset is hozzájárult ahhoz - éppen a visszaélések elkerülése érdekében -, hogy a gyereket gondozó személy, valamint a gyerek érdekeit és jogait képviselő gyerekvédelmi gyám ne lehessen ugyanaz a személy. A másik nyomós érv a gyermekvédelmi gyámság bevezetése mellett az volt, hogy a szakellátott gyermek[4] mellett legyen legalább egy olyan személy, aki ún. életútfelelősként végigkíséri a gyermeket a szakellátásban eltöltött ideje alatt, hiszen a gondozási helye többször is megváltozhat, de a gyermekvédelmi gyám személyének változatlannak kell maradnia. Ezáltal lehet megteremteni ugyanis annak feltételét, hogy a gyermek a gyermekvédelmi gyámjával olyan bizalmi viszonyt tudjon kialakítani, hogy azt is el merje mondani neki, ha bármilyen sérelem éri a gondozási helyén. Ennélfogva a gyermekvédelmi gyámoknak kiemelt jelentőségük van a bántalmazás észlelésében és a bántalmazási eset kivizsgálásának elindításában. Írásomban azokra a rendszerszintű anomáliákra, hibákra igyekszem rámutatni, amelyek sajnálatos módon minden jogszabályi szigorítás ellenére a mai napig tetten érhetők a gyermekvédelmi szakellátásban, jelentősen akadályozva ezzel a gyermeki jogok érvényre jutását.
Jelen írásnak nem az a célja, hogy a gyermekbántalmazás kérdéskörét komplex módon járja körbe,[5] csupán a mér-
- 14/15 -
földkövek felvillantásával szeretnék rámutatni, hogy honnan hová jutottunk el. Nagyon messziről indultunk. Az újkorig a gyerekeket a szüleik - elsősorban az apa - tulajdonának tekintették, ők döntöttek a gyermek életének fontos kérdéseiben. Csak a római birodalom végnapjaiban, a kereszténység államvallássá tétele előtt nem sokkal nyilvánította a törvény emberölésnek a szülő által elkövetett gyermekgyilkosságot.[6] Irodalmi olvasmányainkból és történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy a gyermek megölésén kívül a felnőttek mit csináltak a gyermekekkel: feláldozták az isteneknek, Luigi Magni: Legyetek jók, ha tudtok című filmjében a bíboros szexuálisan zaklatta a fiatal Leonettót. Copperfield Dávidból kegyetlen fenyítésekkel próbálták kiverni a rosszat és megmenteni a lelkét, Móricz Zsigmond Árvácska című regényében Kartács gazda megerőszakolja az óvodás Csörét. József Attila Levegőt! című versében leírja, hogy "Pedig hát engemet/sokszor nem is tudtam, hogy miért,/ vertek, mint apró gyermeket". Az iskolákban a testi fenyítés és az érzelmi bántalmazás mindennapos dolog volt, mint ahogy a gyermekek dolgoztatása, munka célú kizsákmányolása is. És mindezeket a borzalmakat minden következmény nélkül megtehették, mert nem voltak olyan szabályok, amelyek ezek ellen a bántalmazások ellen megvédték volna a gyermekeket. A szemléletváltást a gyermekekkel való bánásmód terén a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény (a továbbiakban: Gyermekjogi Egyezmény) megszületése hozta, amely kimondta, hogy a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz ad jogot.[7] Hazánk szinte az elsők között, 1991-ben ratifikálta az Egyezményt. Ennek hatására született meg az 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (a továbbiakban: Gyvt.), amely tartalmazza a gyermeki jogokat. A számos gyermeki jog közül írásomban a gyermek bántalmazással szembeni jogára koncentrálok.[8] A gyermekbántalmazás fogalmát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) alkotta meg 1999-ben, és azóta a gyermekvédelem ezen meghatározást használja, mely szerint: "A gyermek bántalmazása és elhanyagolása (rossz bánásmód) magában foglalja a fizikai és/vagy érzelmi rossz bánásmód, a szexuális visszaélés, az elhanyagolás vagy hanyag bánásmód, a kereskedelmi vagy egyéb kizsákmányolás minden formáját, mely a gyermek egészségének, túlélésének, fejlődésének vagy méltóságának tényleges vagy potenciális sérelmét eredményezi egy olyan kapcsolat keretében, amely a felelősségen, bizalmon vagy hatalmon alapul."[9]
2005. január 1. napjával került be a gyermekvédelmi törvénybe a gyermekek mindenfajta bántalmazásának a tilalma.[10] Korábban "csak" az embertelen bánásmód és a kínzás tilalma szerepelt benne. Európában Magyarország a 14. ország volt, amelyik megtiltotta a gyermekek verését, és bármiféle fizikai bántalmazását.[11] Svédország volt az első, ahol a világon elsőként, 1979-ben tiltották be a testi fenyítés minden gyerekekkel szemben alkalmazott formáját. Amit azonban kevesen tudnak, hogy ez a tiltás a családokra vonatkozott, mert az iskolákban már évekkel korábban, 1958-tól tilos volt a fizikai büntetés.[12] Hol voltunk mi még akkor? Óhatatlanul eszembe jutnak saját iskolás éveim (1969-ben kezdtem az első osztályt): a körmösök, fülhúzások, térdepeltetések, "kokik", szamárpadba ültetések és egyéb megszégyenítések mindennaposak és "természetesek" voltak, elfogadott nevelési eszköznek számítottak. Azt, hogy érzelmi bántalmazás is létezik, nem is tudtuk és a mai napig nagyon lassan alakul ennek a bántalmazási formának a megítélése, de ha lassan is, azért egyre szélesebb körben kerül be a köztudatba a lelki erőszak léte. Erre is saját példát hozok. A karácsonyi ünnepek alatt ismét látható volt Szabó Magda méltán híres regénye, az Abigél filmes adaptációja. Pont annál a jelenetnél kapcsoltam be a tévét, amikor a Matula rettegett igazgatója - Torma Gedeon - példás büntetést rótt ki néhány növendékre, mert matuláshoz nem méltó módon megszegték a folyosói séta rendjét, a következő szavakkal (nem szó szerinti idézet): Ezzel magukra vonták nevelőik neheztelését. Ezért büntetésül és megszégyenítésképpen elfoglalják helyüket a szégyenpadon és átélik azt a gyalázatot, hogy büntetésük ideje alatt nem tartoznak a társaik közösségéhez. Rögtön felkaptam a fejem, hogy ez bizony érzelmi bántalmazás. A regényt kb. harminc évvel ezelőtt olvastam és akkor a "szemem sem rebbent" ennél a résznél. Kétségtelen, hogy sokkal nehezebben tetten érhető, mérhető és ezáltal bizonyítható az érzelmi bántalmazás, mint például a fizikai, pedig nagyon mély nyomokat hagy az ember pszichéjében. Ancsel Éva szavaival: "A testi sértésekről készíthető látlelet, így az is megállapítható, hogy hány napon belül gyógyulnak, de ki mondja meg egy szóról, egy hangsúlyról, egy vállvonogatásról vagy egy röhögésről, hogy meddig lehet utána életben maradni, s miféle belső vérzésekbe hal bele ilyenkor az ember?[13] Ma már tudjuk, hogy a gyermekek bántalmazása - még az érzelmi bántalmazás is - nagyon súlyos negatív elváltozásokat okoznak a gyermeki agy fejlődésében. A rossz bánásmód negatívan befolyásolhatja az agynak a gondolkodásért, tervezésért, érvelésért és döntéshozatalért felelős részét.[14] Amerikai kutatók MRI-
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
