A jogszabály-alkotás nem öncélú tevékenység: a jogi rendelkezések célja minden esetben a társadalmi-gazdasági viszonyok, jelenségek szabályozása, rendezése. Ily módon a valóság és a jogi rendelkezések között mindig szoros a kapcsolat, s a hitelbiztosítékok köre azoknak a területeknek az egyike, ahol a gazdasági szükséglet nagyon erősen sürgeti a leginkább megfelelő jogi megoldások kidolgozását.
A hitelbiztosítékokkal kapcsolatos kérdések a tőkekereslet és - kínálat viszonylagos egyensúlya esetén is folyvást felszínre kerülnek, tőkeszegény időszakban pedig különös jelentőséget kapnak. A biztosítékok szerteágazó és népes családjából az utóbbi évtizedekben előtérbe kerültek azok a dologi hitelbiztosíték-típusok, melyek segítségével ingó dolgok anélkül terhelhetőek meg, hogy azokat a hitelező birtokába bocsátanák, illetve éppen az adós részére kerülnek átadásra. Ezen biztosítékok közül a legjelentősebbek: az ingó jelzálogjog, a biztosítéki tulajdonátruházás és a tulajdonjog fenntartása.
Hazánkban a tőkekereslet kielégítése szintén megoldásra váró probléma. Az utóbbi években hangsúlyt kaptak azok a felvetések, amelyek ennek a helyzetnek a javítását célozzák. 1996-ban a Polgári Törvénykönyvet módosító zálogjogi novella megteremtette ingó dolgok jelzálogjoggal történő megterhelésének lehetőségét, szakítva így azzal a megszokott rendszerrel - mely a magyar jogi szabályozás történetében korántsem volt minden időszakban jellemző -, mely szerint ingók biztosítékul történő lekötése csak azok átadása útján lehetséges, a hitelező védelmének és a gazdasági forgalom biztonságának garantálása érdekében. Az ingó jelzálogjogi nyilvántartás kialakítása komoly előrelépést jelent, jelentőségét emeli az a tény, hogy nem valamely egységes módszerhez történő csatlakozásról van szó, hiszen az ingó hitelbiztosítékok fenti típusai korántsem jelennek meg az egyes jogrendszerekben egységes és tiszta formában. Ahány ország, annyi megoldás-rendszerről lehet beszélni.
A Ptk. nem ismeri a biztosítéki tulajdonátruházás Németországban elterjedt intézményét, a kötelmi jogi különös rész adásvételről szóló fejezete azonban lehetővé teszi a tulajdonjog fenntartását.
Tanulmányunk célja az alábbiakban a tulajdonjog-fenntartás jogi természetének, rendszerének elemzése, különös tekintettel hitelbiztosítéki funkciójára, illetve ennek lehetőségére. Kitérünk ennek keretében a Magánjogi Törvényjavaslat megoldására, a korszak bírói gyakorlatára, az akkor felvetődött legfontosabb kérdésekre, a mai szabályozásra továbbá a tulajdon-fenntartás lényeges vonatkozásainak tükrében bemutatunk néhány külföldi példát. Ez különösen azért lényeges, mert ez a biztosítéki forma számos más ország jogrendszerében is megjelenik, ám szinte csak az elnevezés és az alapforma egységes, az általuk betölthető és betöltött feladat, jogi hatásuk nem az. A tanulmány zárása arra a kérdésre keres választ, hogy szükség van-e a jelenlegi helyzetben a tulajdonjog-fenntartás lehetőségének biztosítására, s amennyiben igen, megfelel-e a követelményeknek a hatályos szabályozás vagy indokolt lenne-e szélesebb körben lehetővé tenni ennek a biztosítéki eszköznek az érvényesülését.
A Ptk. 368. §-ának (1) bekezdése értelmében az eladó a tulajdonjogot csak a szerződés megkötésekor, írásban és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítéséig tarthatja fenn. A (2) és (3) bekezdések a jogi hatásról rendelkeznek - szűkszavúan.
A tulajdonjog-fenntartás biztosítéki szerepét azáltal tölti be, hogy a felek megállapodása értelmében az eladó a dolgot a vevő birtokába bocsátja, de a tulajdonjogot fenntartja, az csak a vételár teljes kiegyenlítésekor, az utolsó részlet megfizetésével száll át. A hitelezői pozíciót a tulajdonosi helyzet szilárdítja meg.
1. A tulajdon-fenntartásnak mint biztosítéki eszköznek sarkalatos pontja a tulajdonjog átszállása. Az átszállás időpontját tekintve két rendszer különíthető el1: a kötelmi rendszer - ez az angol, illetve francia megközelítés - és a dologi rendszer - ez érvényesül a német jogban, valamint a magyar szabályozásban is.
A kötelmi rendszer kiindulópontja, hogy a tulajdonjog már a szerződés megkötésével átszáll, a megállapodás és az átruházás nem válik el egymástól, illetve ez az elválasztás nem erőteljes.2 (Ez természetesen meghatározza a tulajdonjog-fenntartás szabályozását is.) A német BGB határozottan elkülöníti a kötelmi ügyletet, a megállapodást és a dologi jogügyletet, a tulajdonjog átruházását. Ez a megoldás egyszerűvé tette a tulajdonjog fenntartásának szabályozhatóságát.3 A hazai megoldás szintén ezt az elvet követi, az érvényes jogcímen történő megállapodás mellett szükséges, hogy a tulajdonjog átszállása külsődlegesen is megjelenjék - ezáltal valósul meg az ingó tulajdonátruházás mint dologi hatályú szerződés.4
Tulajdon-fenntartás esetén ez a két mozzanat elválik egymástól (Eörsi utal arra, hogy ez éppen azon területek egyike, amelyek a kötelmi és dologi rendszert egymáshoz közelítik5). A felek megállapodnak - ez a többnyire vételi szerződés önmagában nem feltételes, csupán a tulajdonjog átruházása tolódik el6, egy felfüggesztő feltételhez kötődve. Az átadás megtörténik, de a felek akarata a traditio ellenére nem célozza a tulajdonjog átszállását, illetve a vevő vételár-fizetésétől függően a későbbi időpontban történő átszállást célozza. (Az átadás mögött álló akarat a döntő annak jogi hatása szempontjából.)
2. A római jog nem ismerte a tulajdonjog-fenntartás kikötését, mivel az eladót ez a jogosítvány törvénynél fogva megillette.7 Annak az elvnek az érvényre juttatása érdekében, mely szerint az adásvétel szinallagmatikus jellege kizárja, hogy bármelyik félnek a másik részére hiteleznie kelljen, az eladó a dolgot zálogként mindaddig magánál tarthatta, amíg a vevő nem egyenlítette ki a teljes vételárat. Amennyiben pedig az eladó a dolgot már a vételár kifizetése előtt átadta a vevő részére, a tulajdonjog nem szállt át, kivéve, ha az eladó más biztosítékot kapott vagy kifejezésre juttatta, hogy a vételár törlesztésére haladékot ad.8 A tulajdonjog fenntartása tehát nem kikötésként, kivételként jelentkezik, hanem ellenkezőleg: alapesetként.
Az adásvétel szinallagmatikus ügylet abban az esetben is, ha az eladó a tulajdonjogot fenntartja - azaz, amikor a kötelmi szerződés keretében a felek abban állapodnak meg, hogy a tulajdonjog egy feltétel későbbi beálltával - a vevő vételár-tartozásának teljes törlesztésével száll át a vevőre. A felek megállapodásukkal valójában kölcsönös hitelezési ügyletet hoznak létre: az eladó átadja a dolog birtokát, ám ez csupán részletteljesítés, "adós" marad a tulajdonjog átruházásával, míg a vevő a vételárrészletek tekintetében minősül adósnak.9
A tulajdonjog fenntartásának lehetőségét nemcsak az a tény alapozza meg, hogy nem a traditio, hanem a felek akarata döntő a tulajdonjog átszállásának időpontjára nézve, hanem a fentiek alapján az is, hogy az adásvételi megállapodás pactum reservati dominii kikötése mellett is vétel marad.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
