Magyarország közelgő európai uniós taggá válására tekintettel a Gazdasági és az Igazságügyi Miniszter együttesen 2000. júniusában "Előterjesztést" (továbbiakban: E.) tett közzé[1] a Munka Törvénykönyvének (a továbbiakban: Mt.) "jogharmonizációs célzatú" módosítására, amely különösen a munkaidőt, a pihenőidőt és a szabadságot, valamint a túlmunkát, ezen kívül pedig a csoportos létszámleépítést érintő változásai heves kritikát váltottak ki a médiában és az Országos Munkaügyi Tanácsban a szakszervezetek részéről a munkavállalói jogok tervbe vett csorbítása miatt.[2] A munkáltatói érdekvédelmi szövetségek viszont sorra visszautasították a szakszervezeti kifogásokat; sőt még további "keményítéseket" igényeltek.
Az érdekegyeztető tárgyalások eredményeként augusztus 22-re elkészült az "E" második, módosított változata. A továbbiakban azt vizsgáljuk meg. hogy az itt felvázolt témákat érintő módosítások mennyiben állnak összhangban az Európai Közösség (EK) ide vonatkozó irányelveivel és az Európai Unió (EU) tagállamainak e jogintézményeket érintő szabályaival, valamint gyakorlatával.
1. A 93/104/EK irányelv 2. cikkelye értelmében munkaidő minden olyan időtartam, amely alatt a munkavállaló jogszabály, ill. szokás alapján dogozik, rendelkezésre áll vagy feladatokat teljesít. A napi munkaidőt az irányelv nem határozza meg, csak a hetit, mégpedig 48 órában. Rendkívüli munkavégzéssel, azaz túlórával, vagy pihenőnapon, illetőleg vásár-, és ünnepnapon végzendő munkával ez a maximum átléphető, azonban a 16. cikkely kimondja, hogy a 48 órában megállapított heti legmagasabb munkaidő átlagának 4 hónapon belül ki kell jönnie, vagyis az állag a 4 hónapot nem haladja meg.[3]
A magyar Mt.-nek az "E"-vel módosítandó 117. § (1) bek-e a munkaidőt akként határozza meg, hogy az a munkavégzés kezdetétől annak a befejezéséig tartó időszak. Ebből a megfogalmazásából a munkaidő tartalmi oldala hiányzik és így nem tartalmazza a készenlétet, vagyis a rendelkezésre állást sem. Ehelyett készenléti jellegű munkakörről beszél, amely akkor áll fenn. ha a tényleges munkavégzés időtartama a napi munkaidő kétharmadát nem haladja meg vagy a tényleges munkavégzés időtartama nem mérhető. Ezzel összefüggésben az által beiktatandó 117/A. § szerint a teljes munkaidő napi
- 493/494 -
8 óra, amely 12 órára emelhető készenléti jellegű munkakör, családi munkavállalás és - az "E" első változatában ezen kívül - még a saját munkaidőbeosztás esetén, mely utóbbi azonban az "E" második változatában már nem szerepel. Ez a jelen téma szempontjából a "készenléti jellegű" munkakörnél az érdekes, mivel az itteni meghatározás kedvezőtlenebb a munkavállalóra, mint az irányelvi előírás. Az irányelv szerint ugyanis munkavégzés a rendelkezésre állás is, és arra is a napi, valamint a heti munkaidőmaximálás érvényes. Ezen kívül az Mt.-nek a heti munkaidőkeretre vonatkozó szabályai az "E" általi módosításban sem maximálják azt. Ezért értelemszerűen a heti munkaidő maximálisan 48 óra lenne akkor, ha az Mt. 12. §-a nem biztosítana a munkavállalónak heti két pihenőnapot. Ebből levezetve a heti munkaidő Magyarországon 40 óra. Ezzel szemben a rendszertani és a logikai szövegértelmezés azt mondatja velünk, hogy az "E" 117/A. § (2) bekezdésében szereplő előbb felsorolt kivételek esetében - minthogy nincs semmiféle korlátozás - lehetőség van a heti 40 órás keretet 20 órával túllépni. Így az itt említett kivételt jelentő munkakörök esetében a heti munkaidő akár 60 óra is lehet. Ez viszont ellentétes az irányelvben lefektetett 48 órás heti munkaidőkeret maximummal.
Az irányelv ezen túlmenően azonban arra buzdítja az Unió tagállamait, hogy a szociális partnerekkel egyetértésben rendezzék a munkaidő és keretének a meghatározását, amely a legtöbb tagállamban részben törvényalkotási úton, részben tarifális megállapodásokkal az irányelvi maximumnál kisebb óraszámban kerül a megállapításra. Ezt figyelembe véve bár törvényi szinten Németországban, Írországban, Olaszországban, Hollandiában és Portugáliában 48 óra a heti munkaidő, országos szintű tarifális szerződéssel - ez az itt említett sorrendben -ténylegesen 36,9 órára, 39 órára, 40 órára, 37.5 órára, valamint 42 órára csökken le. Ezzel szemben Belgium, Finnország, Görögország, Luxemburg, Ausztria, Svédország és Spanyolország esetében a törvényi szint már csak 40. Franciaországban pedig csak 35 órában állapítja meg a heti törvényes munkaidőt, amelyet tarifális megállapodás Belgiumban 37,8 órára, Finnországban 39 órára, Ausztriában pedig 38,6 órára tovább csökkent. Dániában és az Egyesült Királyságban a heti munkaidő hosszát csak tarifaszerződés, illetve "collectiv bargaining" állapítja meg 37, ill. 38,8 órában.[4]
Összevetve ezt a magyar helyzettel, bár - miként már jeleztük - a heti munkaidőt az Mt. "expressis verbis" nem határozza meg, azonban abból, hogy főszabályként a napi munkaidőt 8 órában állapítja meg (Ml. 117. § (1) bek.), valamint abból, hogy a munkavállalónak heti két pihenőnapot biztosít, az következik, hogy a heti munkaidő főszabályként Magyarországon 40 óra, ami a fent már említett esetekben (Mt. 117. § (2) bek.) felmehet 60 órára. A heti 40 órás munkaidőmeghatározás - miként már kifejtettük - nemcsak hogy összhangban áll az irányelvvel, hanem megfelel a tagállamok heti munkidőmeghatározási átlagának is. Az Mt. 117. § illetve az "E" 117/A. § (2) bek.-ben meghatározott már említett előző változat szerinti három, az újabb viszont csak két munkaviszonyi helyzetre vonatkozó heti 60 óra minden vonatkozásban összeegyeztethetetlen az EU munkajogi normáival.
2. Ami a túlmunkát és a heti pihenőnapon, valamint a vasár-, és ünnepnapon történő munkavégzést, vagyis ami a rendkívüli munkavégzést illeti, az irányelv 8. és 16. cikkelye két korlátozást ír elő. Az egyik, hogy a napi 24 órás absztrakt munkaidőt figyelembe véve az éjszakai munkavégzés ideje nem lehet több 8 óránál, ezen felül azonban túlmunkát még lehet végeztetni a munkavállalóval, vagyis túlórázhat. Kivétel ez alól. ha az éjszakai munka egészségre ártalmas, vagy nehéz testi jellegű. Ez esetben az itt említett túlórára kötelezés kizárt. A másik korlát, hogy a rendkívüli munkavégzések összidőtartama 4 havi időkeretet számítva nem lépheti túl a heti 48 órának megfelelő maximális átlagot. Itt is azonban az irányelv az egyes államokra bízza, hogy a szociális partnerekkel egyeztetve állapítsa meg az összeszámítási időkeretet, amely azonban négy hónapnál magasabb nem lehet.[5] A heti munkaidőt a tagállamok az irányelv intenciójának megfelelően általában öt napos munkaidőre elosztva állapítják meg 8 órában meghatározva.
Ezt figyelembe véve Németországban a napi munkaidő a heti 48 óra főszabályként 8 óra, amely túlórával együtt maximum 10 óra lehet, de csak akkor, ha a pihenőnapi rendkívüli munkavégzéssel együtt 6 hónapon vagy 24 héten belül a napi 8 óra átlagát nem lépi túl (Arbeitzeitordnung=AZO).[6] A munkaidő jogi szabályozása Görögországban a német jogtudósok kodifikációs közreműködése miatt a némethez hasonló. A túlmunkával a napi munkaidő maximum 9 óra lehet, a pihenőnapon végzendő munkával együtt pedig heti 48 óra, melyet 6 hónapos átlagban kell kiegyenlíteni. Ausztriában ugyancsak német hatásra a napi munkaidő 8 óra. amely túlmunkával 2 órával túlléphető. Így a napi munkaidő maximum 10 óra lehet, heti átlagban azonban nem lépheti túl a túlmunka az 5 órát, éves viszonylatban pedig a 60 órát. Ezt figyelembe véve az Arbeitzeitgesetz (Azg.) szerint a heti rendes munkaidő 40 óra, amely maximum 50 órára emelhető fel.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
