Könyvet írni a római jog felelősségi rendszeréről, vagy akár annak egyetlen intézményéről is, embert próbáló vállalkozás. Nem csupán azért, mert számos, egymásnak nem ritkán ellentmondó forrás áll rendelkezésre, hanem azért is, mert még az egyes részkérdések irodalma is igen jelentős, nem beszélve arról, hogy bár a római jogászok napjaink jogászi logikáját nem egy esetben messze túlszárnyalják, gondolkodásmódjukra általában véve nem jellemző a Puchta nevével fémjelezhető szigorú fogalmi tudományosság. Következésképpen a mai jogi műnyelv kifejezéseit használva kell szólni egy olyan kor és társadalom jogi valóságáról, amelyben - akárcsak az azt követő korszakokban - Peter Stein képszerű kifejezésével élve a források jogi szupermarketje állt a megoldást kereső jogászok rendelkezésére.[1] Mindezekből látható, hogy a kismonográfia szerzője, Siklósi Iván, az ELTE AJK Római Jogi Tanszékének tanársegédje, aki egy régóta dédelgetett témát dolgozott fel, jóllehet kutatási területe elsődlegesen a jogügyletek érvényességének és hatályosságának kérdése, nem kis fába vágta a fejszéjét, amikor belekezdett "A custodia-felelősség néhány kérdése a római jogban" című munka megírásába. A könyv a Római Jogi Tanszék Publicationes Instituti Iuris Romani Budapestinensis c. kiadványsorozatában jelent meg, 2009-ben; a kötet lektorálását Földi András professzor végezte. A megjelenés helye alapján a szerző munkájával elsősorban a szűk szakami-tudományos közönséget szólítja meg, azonban a custodia-felelősség kérdése ennél tágabb kör érdeklődésére tarthat számot. Kifejezetten hasznos a hallgatók számára, mivel az oktatás során nincs mód a custodia-felelősséggel összefüggő valamennyi probléma részletes taglalására. A könyvben ismertetett kérdések egytől egyig olyanok, amelyekkel a szerző még egyetemista korában szembesült, és az ezekből adódó kérdések sarkallták a kutatás megkezdésére.
Már a mű címe is fegyelmezett mértékletességet sugall: a szerző mindössze arra vállalkozik, hogy a custodia-felelősség egyes kérdéseit tárja az olvasó elé. Ezek között kiemelkedő hely jut a custodia-felelősség mibenlétének, az objektív és szubjektív custodia-teóriának, valamint a custodia-kötelezettek körének, egyszersmind a custodia-felelősség határainak. Az objektív, illetve a szubjektív custodia-teóriák között a szerző közvetítő álláspontot képvisel - felfogását akként is lehetne aposztrofálni, mint mérsékelten objektivista álláspontot: összességében elfogadja az objektív custodia-felelősség felfogását, azonban javasol némely korrekciókat, amelyek által az objektív irányzat hiányosságai pótolhatók.
Már a könyv első átlapozása nyomán nyilvánvaló, hogy mind a primer, mind a szekunder források feldolgozása igen alapos, és a mű teljes egészében értő módon történik. Siklósi jó érzékkel szegmentálja az egyes szerzők gondolatmenetének magját, különösen találóak az egyes idézetek. Az illusztris primer forrásanyag főszövegben történő feldolgozása mellé ugyanakkor kifejezetten hasznos lett volna egy forrásmutató, hiszen ezáltal a könyv sokkal könnyebben kezelhető lenne.
Tartalmi szempontból a szerző kezdetben tisztáz néhány alapvető fontosságú kérdést (az interpoláció-mentesség "vélelme", az objektív irányzat elfogadása bizonyos korrekciókkal), ezt követően szentel néhány szót a tanulmány szerkezetének. Ez a rövid szerkezeti ismertető szükséges része a könyvnek, ugyanis az olvasó nem volt részese az alkotói folyamatnak, ekként elképzelhető, hogy az olvasó szempontjából az egyes fejezetek helye, illetőleg az egyes kérdések taglalásának mikénti sorrendje megkérdőjelezhető. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezzel nem kívánjuk a választott szerkezeti megoldás helyességét elvitatni, egyfelől azért, mivel a mű szerkezetének kialakítása a legteljesebb mértékben a szerző szabadsága, amely nagyban függ attól, hogy az írás során a szerző fejében él egy kép a mű végső szerkezetéről. Másfelől pedig azért, mert a választott szerkezeti felépítés egyáltalán nem megy a gondolatmenet követhetőségének rovására: a mű mindvégig koherens, a közölni kíván információk elérnek az olvasóhoz. A második
- 553/554 -
fejezetben a szerző mintegy előkészíti a terepet a custodia-felelősség elemzéséhez: bemutatja a felelősségi rendszer fejlődését, az archaikus jogtól egészen a posztklasszikus és iustinianusi korszakig, és már ebben a fejezetben kifejti bizonyos, a custodia-felelősség kérdésével összefüggő álláspontját. Mivel már kezdettől fogva szóba kerül a custodia-felelősség objektív és szubjektív felfogása, ekként a történeti áttekintést követően logikusan következik eme két értelmezésnek, valamint a közvetítő álláspontnak a bemutatása. Ebben a körben a szerző időrendi sorrendben mutatja be az egyes, a custodia-felelősséggel foglalkozó romanisták vonatkozó nézeteit, amely feldolgozás a szekunder irodalom egyfelől alapos, másfelől értő ismeretéről tesz tanúbizonyságot. Ugyanakkor elképzelhető lenne ennek a kérdéskörnek egy másfajta taglalása is, jelesül egy olyan, amelynek keretében az objektív, illetőleg a szubjektív irányzat egyes képviselőinek nézetei csoportosítva kerülnének bemutatásra, az egyes irányzatokat lezáró alfejezet végén absztraháló jelleggel összefoglalva mind az objektív, mind pedig a szubjektív és a közvetítő értelmezés mibenlétét. Érthető persze, hogy a szerző tartózkodott a feldolgozásnak ettől a megközelítésétől, mivel az általa többször hivatkozott Serrano-Vicente "Custodiam praestare. La prestación de custodia en el derecho Romano" című, 2007-ben napvilágot látott monográfiájában ezt a megközelítésmódot alkalmazta.[2] Mindeme objektív és szubjektív nézetek fényében ismerteti a szerző a custodia-felelősség lényegét, valamint a custodia-kötelezett adósok körét.
Utóbbi fejezet nagyon körültekintően veszi számba az ide sorolható kötelezetteket (a haszonkölcsönbe vevő, az árut a szerződés megkötése után magánál tartó eladó, a locatio-conductio körében az idegen dolgot átvevő vállalkozó, valamint a dologbérlő, a kézizálog-hitelező, a dolog őrzésére önként ajánlkozó letéteményes, továbbá a közös dolgot őrizetében tartó socius): mindenkor forrásokból kiindulva kerül sor a szekunder irodalomban egy-egy részkérdés körül kialakult polémia bemutatására. Az ezt követő fejezet az objektív custodia-felelősséget járja körül, arra keresve a választ, hogy mit is jelentett a custodiam praestare kifejezés. Az itt kifejtésre kerülő gondolatok szervesen kapcsolódnak a munka elején szereplő rövid etimológiai áttekintéshez, hiszen ekként válik teljessé az őrzés és a szigorú felelősség kapcsolatát bemutató kép. Ez utóbbi körben a felelősség szigorú volta abból adódik, hogy egy szerződéses jogviszonyban a custodia-kötelezett vétkességére tekintet nélkül felelt a dologban bekövetkezett bizonyos károkért. A romanisztikában az egyébként nem forrásszerű casus minor elnevezéssel illetik mindazokat az eseményeket, amelyek a custodia-Melősséget kiváltották: a szerző további elemzése éppen az eme casus minorok mibenlétének feltárása irányába fordul. Ennek kapcsán vizsgálja azt a kérdést is, hogy milyen körülmények között került sor az actio furti aktív legitimációjának kiterjesztésére. Szintén e helyütt vizsgálja a damnum ab alio iniuria datum és a rapina eseteiben a custodia-felelősség megállapíthatóságát, és arra a következtetésre jut, hogy egyik esetben sem lehet custodia-felelősségről beszélni - összességében ezt a két kategóriát sorolja a casus minor kifejezéshez hasonlóan nem forrásszerű, mégis zseniális casus medius körébe, amelyek esetében - a vis maiorral egyetemben - a kötelezett mentesül a felelősség alól. Végezetül sor kerül a custodia-felelősség és a receptum nautarum cauponum stabulariorum egymástól való elhatárolására. A szerző Földi András professzor idevágó kutatásai nyomán[3] elvi éllel hangsúlyozza, hogy a custodia- és a receptum-felelősség elsősorban terjedelmében, szigorában tér el egymástól. Az utóbbi ugyanis, éppen az ebben a körben megkerülhetetlen salvum fore receptio következtében messze túlmutat a casus minorok körén: eredetileg a vis maiorért való helytállás is ide értetett, a klasszikus korban azonban erre az esetre már exceptiót biztosított a hajós részére.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
