Jelen tanulmány az Európai Jog előző számában "Az Alapjogi Charta alkalmazási köre I." címen megjelent írás második része. A két részletben megjelenő esszé azt vizsgálja, hogy a Charta rendelkezései mennyiben vonatkoznak a tagállami aktusokra.
A dolgozat első fejezete az Charta alkalmazási körével kapcsolatos elméleti kérdések, második fejezete az uniós bírósági ítélkezési gyakorlat, harmadik fejezete pedig az esetleges jövőbeli megoldások elemzésével foglalkozik.
A tanulmány első része bemutatta a Charta alkalmazási körével kapcsolatos megszorító, valamint kiterjesztő megközelítésmódokat.
A jogirodalom, a Bíróság ítélkezési gyakorlata alapján, három csoportba sorolja a Charta alkalmazási körébe tartozó eseteket. Az első csoportba azok az esetek tartoznak, amelyekben a tagállami aktus az uniós jog végrehajtását vagy annak érvényesülését biztosítja. A második csoportba a Szerződésekben foglalt alapvető szabadságok tagállamok általi korlátozásának az uniós jog által megengedett esetei tartoznak. Az első két csoportba tartozó eseteket (a Wachauf, a Kücükdeveci, valamint az ERT ítéleteket) a tanulmány első része ismertette.
A harmadik csoportot azok az esetek alkotják, amelyekben a belső jogi szituáció és a tagállami aktus valamely egyéb kapcsolódási pontot mutat az Unió jogrendjével. E rész ezen ítéletek ismertetésével kezdődik.
A Charta 51. cikk (1) bekezdésének tágabb értelmezése szerint a Chartában foglalt jogok alkalmazási köre egybeesik az uniós jog hatályával. Ennek értelmében a tagállamokat minden olyan esetben kötik a Charta rendelkezései, amikor e jog hatályán belül cselekszenek. Az egyetlen feltétel az uniós joggal való kapcsolat megléte. Ez a kapcsolat többféle módon is létrejöhet, például amennyiben az uniós jog valamely szabálya az adott helyzetre alkalmazható[137] vagy ha a tényállás egyéb (például határokon átnyúló) elemei a tagállami szabályozást az uniós joghoz kapcsolják.[138]
E harmadik kategória határai a legkevésbé egyértelműek, az egyediesített ítélkezési gyakorlatra tekintettel pedig nehéz általános érvényű következtetéseket levonni.[139] Villalón főtanácsnok szerint ezen egyedi helyzetek (beleértve az első két kategóriába tartozó eseteket is) közös jellemzője, hogy azokban a mérlegelési mozgástérrel rendelkező tagállamok közhatalmi aktusainak vizsgálatát az uniós jog jelenléte igazolja. Ez a jelenlét pedig elég erőteljes ahhoz, hogy az alapvető jogok biztosítása áthelyeződjön az Unió felelősségi területére.[140]
Egyes szerzők szerint az alapvető jogok érvényesülésére vonatkozó, és a Chartához fűzött magyarázatok által is hivatkozott Annibaldi-ítélet e tág értelmezés előtt nyitotta meg az utat.[141] Erre tekintettel az ebbe a csoportba tartozó ítéletek bemutatását ezzel a jogesettel kell kezdenünk.
A tagállami szabályozás uniós joggal fennálló kapcsolatát több tényező is megalapozhatja, ezek szemléltetésére választottam a fent említett Annibaldi, valamint a DEB, az McB, az NS, és a legutóbb született Åkerberg ítéleteket.
a) Az Annibaldi-ügy
Az Annibaldi-ügyben az alapeljárás felperese az illetékes olasz szerv azon döntését sérelmezte, amellyel visszautasított gyümölcsös telepítésének engedélyezésére vonatkozó kérelmét. Az engedély megtagadása alapjául egy természetvédelmi terület létrehozásáról rendelkező új tartományi törvény azon előírása szolgált, amely megtiltotta egyes tevékenységek folytatását a védett területén. A mezőgazdasági termeléssel foglalkozó felperes gyümölcsöst kívánt telepíteni a tulajdonában lévő, részben a védett területen fekvő ingatlanon. Az engedély megtagadása, véleménye szerint, sértette a Szerződés egyes rendelkezéseit,[142] valamint a tulajdonhoz, a vállalkozás szabadságához és az egyenlő bánásmódhoz való alapvető jogokat.[143]
Az olasz bíróság előzetes döntéshozatali kérelmében a tagállami szabályozás alapvető jogokkal, valamint a Szerződés rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát kérte a Bíróságtól.[144]
A Bíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy van-e hatásköre a kérelem megválaszolására. Ennek körében emlékeztetett az ERT-ügyben kimondott általános elvekre.[145] A továbbiakban azt értékelte, hogy az olasz jogszabály a közösségi jog keretébe tartozik-e. A Bíróság a szerződés több rendelkezését[146] megvizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy adott esetben nem áll fenn olyan körülmény, amely arra engedne következtetni, hogy a nemzeti szabályozás célja a közösségi jog - akár a mezőgazdaságra, akár a környezet védelmére vonatkozó rendelkezéseinek - végrehajtása lett volna.[147] Még ha a törvény közvetett módon hatást is gyakorol a mezőgazdasági piacok közös szervezésére, annak célja nem vitatottan a környezet és a terület kulturális javainak védelme volt. Az általános hatáskörű tartományi jog-
12/13
szabály nem illeszkedett a közös agrárpolitika keretébe. A Bíróság kiemelte, hogy a közösségi jogban nincs a kisajátítással kapcsolatos szabályozás, valamint a közös mezőgazdasági politikával kapcsolatos intézkedések sincsenek hatással a mezőgazdasági tulajdonra. Mindezek alapján a tartományi törvény a tagállamok hatáskörébe tartozó területet érint.[148]
Következésképpen, a közösségi jog aktuális állapotában, a környezet és a természeti javak védelme érdekében természetvédelmi park létrehozásáról rendelkező nemzeti szabályozás "olyan helyzetre vonatkozik, amely nem tartozik a közösségi jog körébe",[149] azaz a Bíróságnak nincs hatásköre a feltett kérdések megválaszolására.
Az Annibaldi-ítéletet sokan úgy értelmezik, hogy annak alapján a Charta alkalmazási körébe beletartozik minden olyan helyzet, amelyben az uniós jogrend általános elvei érvényesülnek.[150]
b) A DEB-ügy
Az előzetes döntéshozatali eljárás alapjául szolgáló ügyben[151] a DEB társaság keresetet terjesztett elő a német állam uniós jog alapján fennálló felelősségének megállapítása iránt. Azért kért kártérítést, mert a vonatkozó irányelvek késedelmes átültetése miatt nem tudott hozzáférni a német hálózatüzemeltetők gázhálózataihoz, és így a szállítókkal kötött gázszállítási szerződésekből fakadóan nyereségtől esett el. Rossz anyagi helyzetére hivatkozva az eljárásban költségmentesség engedélyezése iránti kérelmet terjesztett elő, amelyet a német bíróságok mind első, mind másodfokon elutasítottak. Érvelésük szerint nem teljesültek az engedélyezés jogszabályban előírt feltételei. Ugyanakkor kérdésként merült fel a tagállami bíróságban a vonatkozó szabályozás és az uniós jog összhangja, különös tekintettel a Francovich-üggyel[152] fémjelezett ítélkezési gyakorlatra.[153]
Emiatt a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatali kérelmet terjesztett elő, amelyben az uniós jogban sokszor hivatkozott tényleges érvényesülés elvének értelmezését kérte. Arra kívánt választ kapni, hogy - az adott perbeli helyzetben - a hivatkozott elvvel ellentétes-e az olyan nemzeti szabályozás, amely jogi személy számára költségmentességet csak igen szigorú követelmények fennállása esetén, gyakorlatilag csak közérdekből biztosít. Fontos hangsúlyozni, hogy az alapeljárást képező per tárgya az állam uniós jog alapján fennálló felelősségének megállapítására volt.[154]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
