A lízingszerződés, így a pénzügyi lízingszerződés is több szerződés elemeit egyesítő vegyes szerződés, amelyre vonatkozóan részletes hatályos szabályozást sem a Ptk., sem más jogszabály nem tartalmaz. A jogi szabályozás hiányossága miatt a pénzügyi lízingszerződésekkel kapcsolatos vitás kérdések eldöntése a jogalkalmazóra hárul, s ezen belül is kiemelkedő szerepe van a mára már a lízingszerződés lényegi kérdéseiben egyre egységesebbé kikristályosodó bírói gyakorlatnak. Meg kell azonban jegyezni, hogy egységes és letisztult állandó bírói gyakorlatról nem beszélhetünk, hiszen a mai napig születnek egymásnak ellentmondó bírói ítéletek, határozatok a lízing témakörében.
A jogalkalmazók feladata nem könnyű, hiszen a gazdasági élet egyre bonyolultabb szerződési konstrukciókat generál, melynek következtében az egyes lízingszerződések között is lényeges eltérések lehetnek. A tényállás feltárását követően már a minősítés problémát okozhat a jogalkalmazók számára, ami a lízingszerződés polgári jogi szabályozásának hiányából és a szerződés vegyes[1] jellegéből fakad.
A konkrét jogvita eldöntése során a jogalkalmazónak elsődlegesen magának a lízingszerződés rendelkezéseiből illetve annak mellékletét képező általános szerződési feltételekből, a Ptk. kötelmi jog általános részéből, alapelveiből, valamint a konkrét lízingszerződéshez legközelebb álló Ptk.-ban nevesített szerződésre vonatkozó rendelkezésekből kell kiindulnia.[2] A lízingszerződések vegyes jellege miatt annak eldöntése, hogy az adott lízingszerződés tekintetében melyik polgári jogilag szabályozott és nevesített szerződésre vonatkozó szabályanyag analóg alkalmazására van lehetőség, nem könnyű feladat. Ezt a kérdést ugyanis nem lehet leegyszerűsíteni oly módon, hogy az operatív lízing inkább a bérlet, míg a pénzügyi lízing inkább a részletvétel, illetve kölcsönszerződés jegyeit hordozza magán. Minden egyes konkrét jogvita kapcsán kell a jogalkalmazónak állást foglalni abban, hogy mely szerződésre vonatkozó, milyen rendelkezések analóg alkalmazása indokolt.
Ha a pénzügyi lízingszerződésekkel kapcsolatosan közétett bírósági döntéseket és határozatokat áttekintjük, akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy a lízingszerződéssel kapcsolatosan nemcsak tisztán polgári, kereskedelmi jogi, hanem büntetőjogi,[3] adójogi,[4] pénzügyi tárgyú döntések is születtek. A következőkben a pénzügyi lízingszerződés jogalkalmazás által kimunkált polgári jogi aspektusait kívánom feltárni, így a bírói gyakorlat feldolgozása során a polgári, kereskedelmi jogi tárgyú bírósági döntések vizsgálódására szorítkozok. A közzétett bírósági határozatokat az általuk felvetett jogvita természete és témája alapján csoportosíthatjuk, rávilágítva ezáltal is a gyakorlatban legtöbbször felvetődő és a jogalkalmazást leginkább foglalkoztató lízingszerződéssel kapcsolatos vitás kérdésekre.
A pénzügyi lízing magyarországi megjelenését követően a lízingszerződés fogalmi elemeit, a lízingszerződés más szerződéstípushoz való kapcsolatát, vagy éppen a pénzügyi és az operatív lízing elhatárolását kiemelő eseti döntések figyelhetőek meg.
A tényállás minősítését befolyásoló és a lízingszerződés minimális és szükséges fogalmi elemeinek meghatározására törekvő bírósági ítéletek után, egyre gyakrabban jelentek meg a lízingszerződés érvényességével, különösen annak feltűnő értékaránytalanság, vagy tisztességtelen általános szerződési feltétel alkalmazása miatti megtámadhatóságával foglalkozó jogesetek.
Témájuk szerint külön csoportot képezhetnek azok az eseti döntések, amelyek a lízingbe vevő kárveszély viselési kötelezettségével és a biztosítók ezzel kapcsolatos helytállásával foglalkoznak.
A jogesetek legnagyobb számban a lízingszerződés megszegésének, és ezen belül is a hibás teljesítés illetve a késedelem problematikáját vetik fel. Jelentős számú eseti döntés taglalja továbbá a szerződés megszűnésének és a felek közötti elszámolás vitatott kérdéseit, valamint ezzel kapcsolatosan a lízingdíj mibenlétét.
Végezetül napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk olyan döntésekkel, amelyek akár a lízingbe adó, akár a lízingbe vevő felszámolásával illetve a lízingügylet, mint hárompólusú jogviszony, harmadik szereplőjével, az adásvé-
- 334/335 -
teli szerződés eladójával kapcsolatos jogviszonyra fókuszálnak.
A következőkben az előzőekben vázolt tematika mentén kívánom bemutatni a néha ellentmondásos, de egyre inkább kikristályosodó bírói gyakorlatot.
Tekintettel arra, hogy a lízingszerződések több szerződéstípusból építkeznek, a jogalkalmazás számára is sok esetben gondot okoz annak megítélése, hogy a lízingszerződés melyik Ptk.-ban nevesített szerződéstípushoz áll a legközelebb. Az 1990-es évek jogalkalmazási gyakorlatában még fellelhetőek olyan bírósági határozatok,[5] amelyek a rendszerváltást megelőzően meghonosodott operatív lízingből kiindulva a lízingszerződések bérleti elemeit tekintik hangsúlyosnak. A 90-es évektől kezdődően azonban folyamatosan jelennek meg olyan eseti döntések, amelyek a bérleti szerződés szabályainak alkalmazása mellett a részletvétel szabályait is irányadónak tekintik a lízingszerződéssel kapcsolatos jogvita eldöntése során.[6] A egyes lízingdíjak elévülésével kapcsolatosan több eseti döntésben megállapította az eljáró bíróság, hogy az elévülés az egyes díjrészletek vonatkozásában fogalmilag kizárt, a követelés elévülésének kezdő időpontja nem a ki nem fizetett részlet esedékességének, hanem a végeladási ár esedékességének az időpontja.[7] Az elévülési idő kezdetének ily módon történő meghatározása is a részletvétel szabályain alapszik. Hasonlóan a részletvétel szabályaiból vezeti le a jogalkalmazás a kárveszélyviselés lízingbe vevőre történő telepítését.
Érdekes módon a 90-es évek elején a kölcsönszerződések szabályainak alkalmazása és ezáltal a pénzügyi lízingszerződés hiteljogviszonyt megtestesítő jellege kapcsán még ellentétes tartalmú eseti döntések születtek. Az egyik határozat szerint a lízingszerződés a Ptk. különös részében nem szabályozott, atipikus szerződés, amely speciális szerződéses rendelkezéseket tartalmaz, és amely nem hasonlítható a Ptk.-ban szabályozott kölcsönszerződéshez, így lízingszerződés esetén a kölcsönszerződésre irányadó felmondási szabályok nem alkalmazhatóak.[8] Ezzel szemben egy másik eseti döntésben az eljáró bíróság megállapította, hogy pénzügyi lízing esetén hitelnyújtásról van szó, annak megkötésére általában akkor kerül sor, ha lízingbe vevőnek nincsen elegendő pénze az egyes berendezések megvásárlására, vagy anyagi eszközeit nem kívánja beruházásra fordítani.[9] A gyakorlatban alkalmazott pénzügyi lízingszerződések a lízingbeadót megillető felmondási okok körében ma már rendre tartalmazzák azokat az okokat, amelyeket a Ptk. kölcsönszerződésnél szabályoz.
Egyre egységesebb a bírói gyakorlat abban, hogy a lízingszerződés atipikus, tartalmában vegyes, a bérlet és a részletvétel valamint a kölcsönszerződés elemeit egyesítő szerződésnek tekinthető.[10]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
