Az osztrák mintára és a múlt század második felében megalkotott bevezetett Telekkönyvi Rendtartással ingatlan-nyilvántartási rendszert az 1972. évi XXXI. törvény a kommunista rendszer igényei szerint alakította át. E törvénynek az 1997. évi CXLI. törvénnyel történt hatályon kívül helyezésével és az ingatlan-nyilvántartás újraszabályozásával jelentős mértékben modernizálódott és a nyugat-európai ingatlan-nyilvántartáshoz közeledett az ingatlan-nyilvántartás magyar rendszere. Ez azonban elsősorban technikai, nem pedig strukturális jellegű közelítést jelent. Az 1972. évi XXXI. törvénnyel megalkotott új szocialista ingatlan-nyilvántartási rendtartás ugyanis megszüntette az elsőfokú járási, illetve városi bíróságokhoz telepített telekkönyvi hatóságokat és az ingatlan-nyilvántartást a helyi (az akkori városi, illetve járási) bíróságoktól áthelyezte a helyi (akkori városi, illetve járási) földhivatalokhoz. Jóllehet, tartalmilag a régi német osztrák mintájú Telekkönyvi Rendtartás élt tovább, azonban azzal, hogy a volt kataszteri hivatalok kibővítésével kialakított földhivatalokhoz telepítették az ingatlan-nyilvántartással összefüggő hatósági tevékenységet és a nyilvántartás egész rendszerét. Így a magyar ingatlan-nyilvántartás lényegesen eltávolodott attól a rendszertől, amely Magyarországon a tsz.-szervezés időszakáig jól működött és amely a germán jogterületen ma is hasonlóképpen funkcionál.
Az új magyar ingatlan-nyilvántartási törvény ugyanis ezt követően is megmaradt annál az alapelvnél, hogy az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos hatósági nyilvántartásba vételi és nyilvántartás vezetési feladatokat a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) alá tartozó földhivatalok lássák el. Közelítés a nyugat-európai germán ingatlan-nyilvántartási rendszerhez abban nyilvánult csak meg, hogy bevezetésre került az ingatlanok gépi adatfeldolgozása és adatnyilvántartás rendszere. Különbség azonban az, hogy míg a nyugat-európai, pontosabban az Európai Gazdasági Térség államaiban a gépi adatfeldolgozás és nyilvántartás központja az igazságügyi minisztériumban van, addig nálunk az FVM földhivatali főosztályán.
Az ingatlan-nyilvántartásnak az 1972. évi XXXI. törvénnyel történt gyökeres átrendezése, majd az 1997. CXLI. törvénnyel megvalósított átfogó reformja ellenére a lemaradás még mindig igen jelentős mértékű. A földhivatalok igyekeznek az igen terjedelmes hátralékot feldolgozni és az ingatlan-nyilvántartást a tényleges tulajdoni és birtokhelyzettel összhangba hozni. Ez mindmáig nem sikerült. A lemaradást behozni annak ellenére nehéz, hogy a földhivatalok túlnyomó része a kérelmek mögött meghúzódó joghelyzetek tüzetesebb vizsgálata nélkül gyakran a bejegyzést elszenvedő felek kifejezett tiltakozása ellenére célszerűségi és gyorsasági alapon kellő körültekintés nélkül döntenek. Ebbe belejátszik a privatizációval elindult ingatlanforgalom nagyméretűvé növekedése, amelynek folyamatában az ingatlanok egy nem lebecsülendő része részben korrupciók, részben pedig felületes ügyintézés következtében visszaélésszerűen cserélt gazdát. Ismeretes az is, hogy ügyvédi segítséggel lakásüzérek hada tudott megfosztani jogos lakástulajdonosokat tulajdonuktól és átjátszani illegális lakásüzéreknek a földhivatalokon keresztül történő tulajdonjog bejegyzése mellett.
E körülmények amellett szólnak, hogy az ingatlanokkal kapcsolatos jogok és tények többségének konstitutív bejegyzése szigorú jogi kontrollal történjen meg. A földhivatali szervezet erre önmagában nem képes egysíkú közigazgatási szervezeti jellege miatt.
A magyar ingatlan-nyilvántartási rendszer azt követően is, hogy a bírósági szervezettől a kataszteri hivatali szervezethez került át, továbbra is a germán jogkeletkeztető jellegű maradt, ellentétben a jogokat csak deklaráló azzal a francia rendszerrel, ahol az ingatlanokkal kapcsolatos nem konstitutív, hanem csak deklaratív jogokat és tényeket nem a telekkönyvi hatóságként is működő bíróság, hanem a részben privát vonású közjegyző jegyzi be és gondoskodik a nyilvántartásbavételről. Ebben a rendszerben a közjegyző nem kutakodik a jogcím valódisága és megalapozottsága iránt. A deklaratív jelleggel bejegyzett jogot a sérelmező ugyanis perrel bármikor megtámadhatja.
A frankofon ingatlan-nyilvántartásnak ez a rendszere került bevezetésre Ó-Romániában, vagyis a Regátban, Bulgáriában és a cári Oroszországban, amely utóbbi ezt vezette be Lengyelország második felosztása után Lengyelország keleti felén. A kommunizmus hatalomra jutását követően ez az ingatlan-nyilvántartási rendszer némi változtatással e régióban továbbra is fennmaradt, sőt részben ki is terjedt, mivel szovjet befolyásra Lengyelország egész területén közjegyzői hatáskörbe került az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos hatósági tevékenység. Ugyanakkor Romániában továbbra is Regát területére korlátozódott ez a rendszer, mivel Erdélyben a kommunizmus időszakában is a régi magyar Telekkönyvi Rendtartáshoz hasonló osztrák ingatlan-nyilvántartási rendszer, vagyis a bírósági hatáskörű telekkönyv intézménye funkcionált. A kommunizmus első (kelet-európai), illetve második (közép-európai) világháború utáni hatalomra jutásával annyi változás következett be ezekben az államokban, hogy a közjegyzői magánirodákat beintegrálták a bíróság szervezeti keretei közé és a hatáskörükbe tartozó feladatokat a közjegyzők bírósági hivatalnokokként látták a továbbiakban el. Ezzel mintegy az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos hatósági teendők is bekerültek a bíróság szervezeti keretei közé. Ily módon bizonyos fokú közeledés következett be a klasszikus germán típusú telekkönyvi hatósági rendszerhez.
A kommunista-reálszocialista rendszernek 1989/90-es közép-kelet-európai látványos összeomlásával járt politikai és gazdasági rendszerváltást követően megtörtént közjegyzői privatizáció okán az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos hatósági tevékenység megint kikerült a bírósági hatáskörből és "félig priváttá" vált. Ez rendkívüli mértékben elősegítette az illegális ingatlanforgalom kétes tulajdoni és használati jogcímekkel történő legalizálását. Az ebből származó tulajdonosi és használói/birtoklási jogosultság bizonytalanságainak kiküszöbölése érdekében Románia az 1990-es évek közepén a Regátban is szakított az ingatlan-nyilvántartás francia mintájú deklaratív közjegyzői rendszerével és az Erdélyben működő korábbi magyar, illetve germán típusú konstitutív bírósági telekkönyvi rendszert tette általánossá az újonnan megalkotott ingatlan-nyilvántartási rendtartásban. Romániát mindebben az ingatlantulajdonszerzés és az ingatlanhasználat, valamint rendelkezés biztonságának a megerősítése vezette, ami összefügg EU-felvételi törekvéseivel.
Mint már szó esett róla, hasonló problémákkal Magyarország is küszködött és küszködik ma is. Ingatlankalózok etikailag kétes ügyvédek segítségével fosztanak meg egyedül álló idős és anyagilag rászorult személyeket lakástulajdonuktól, a földhivataloknál legalizáltatva a kétes módon megszerzett új tulajdonjogi helyzetet. Nem feltételezzük, hogy ezeknél és a hasonló kétes ügyleteknél, valamint tulajdonjogi bejegyzéseknél a földhivatalok részéről korrupció, tudatos szemet hunyás húzódna meg. Sokkal inkább a földhivatalok sokrétű feladatokkal való leterheltsége játszik közre a felületes, nem kellő körültekintő ügyintézésekben.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
