A rendszerváltozást követően a polgári eljárásjog területén is szükségessé vált azon jogintézmények kiiktatása a jogrendszerből, amelyek nem feleltek meg a jogállamiság követelményeinek.
Ezek egy része esetében a felállított Alkotmánybíróság határozata siettette a változtatások végrehajtását, más esetekben pedig az egyébként is aktuálissá vált jogalkotási feladatok keretében került sor a szükséges koncepcionális módosítások végrehajtására. Ilyen pl. a Pp. alapelveinek módosulása.
A változások jelentős részével kapcsolatban elmondható, hogy azokat a joggyakorlat igényei követelték ki a jogalkotástól, de végrehajtásuk során a törvénymódosítás maximálisan szem előtt tartotta az Alkotmánybíróság által kidolgozott elvi tételeket (pl. a jogorvoslat körében), illetve az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a bírósági eljárásokra vonatkozó ajánlásait.
A számos jogszabályváltozás következtében ma már elmondható, hogy a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény, a Pp. alapvetően korszerű jogintézményeket tartalmazó kódex, amelyek nagyrészt megfelelnek a jelen kor követelményeinek is. Ezzel együtt mégsem lehetünk teljesen elégedettek, hiszen az immár félévszázadossá vált eljárási törvény szerkezete, szövege a számos módosítást követően nem mondható egységesnek, minden tekintetben koherensnek, így feltétlenül megérett a helyzet arra, hogy a nem túl távoli jövőben egy új polgári eljárási törvény szülessen meg, amelynek keretében olyan új jogintézmények bevezetésére is sor kell, hogy kerüljön, mint az elektronikus iratok fogadása illetve kézbesítése a bíróságok által.
Az eljárásjognak olyan eljárási rendet kell teremtenie, amely képes a perek gyors, dinamikus lefolytatására. Az ennek érdekében végrehajtott módosítások alapján, illetve a társadalmi-gazdasági berendezkedés megváltozása miatt a perjogi alapelvek is más értelmezést igényeltek. Ugyanakkor a gyorsítás követelményét szolgáló jogszabály-módosítások objektív határa az alapelvek sértetlenül hagyása volt. Így pl. a felek egyenjogúságát, a szóbeliség, közvetlenség alapelveit nem sérthetik a megváltoztatott rendelkezések sem.
A módosítások irányára az volt jellemző, hogy egyes, korábban deklarált alapelvek érvényesülését kiteljesítették, felerősítették. Így pl. a tárgyalási elvet (a per eldöntéséhez szükséges adatok szolgáltatása a felek kötelezettsége) és a rendelkezési elvet. A szabályozás növelte a fél felelősségét és az egyéni felelősség növelésével már nem volt akadálya annak, hogy pl. a mulasztás jogkövetkezményeit is szigorúbban szankcionálja a törvény, ami ismét a gyorsabb eljárást alapozhatja meg.
A bíróságoknak az igazság kiderítésére való törekvési kötelezettsége is új megvilágításba került. A törvény már nem tartalmazza a bíróság általános kitanítási kötelezettségét, azt csak a perbeli jogok és kötelezettségek vonatkozásában érvényesíti. Így a bíróság a felet kioktatja arra - ha nincs jogi képviselője -, hogy pl. bírósági meghagyás kibocsátását kérheti (ha annak jogszabályi feltételei fennállnak), de nem oktatja ki arról, hogy szerződés nemteljesítéséből eredően az anyagi jog alapján milyen igényt lehet támasztani, illetve arról sem, hogy a kereseti kérelem kimeríti-e a felet megillető jogokat. A bíróság azon feladata, hogy az igazság kiderítésére törekedjék, csak a felek rendelkezési jogának, illetve a tárgyalási elvnek a tiszteletben tartásával érvényesülhet.
Ez összefüggésben áll azzal hogy, a törvény célja, a bíróság és a törvényi igazság-fogalom viszonya a rendszerváltozással, az Alkotmány módosításával gyökeresen megváltozott. A polgári per alapelvei nem egy abszolút, anyagi jogi értelemben vett igazságosság elérését szolgálják. A Polgári perrendtartásnak azt kell garantálnia, hogy a jogvita eldöntésének rendje, az a mód, ahogy a vitás ügy elbírálásra kerül, tisztességes legyen. A Kódex egészének éppúgy, mint az egyes törvényi rendelkezéseknek az a rendeltetése, hogy hozzásegítsen az első fejezetben rögzítésre kerülő alapelvek együttes érvényre jutásához.
A korábbi szabályozási irányt megerősítve egyértelművé tette a törvény azt is, hogy az "ügy urai" maguk a felek, ők határozzák meg a per tárgyát és ezáltal a bíróság eljárási mozgásterét. Az igazságosság eljárásjogi értelemben vett lényege ehhez képest nem ad módot pl. arra, hogy a bíró a bizonyítási eljárást mindaddig folytassa, amíg álláspontja szerint az szükséges. A felek jogosultak a bizonyítási eljárási teherre vonatkozó rendelkezések, elvek ismeretében dönteni arról, hogy előterjesztenek-e további bizonyítási indítványt, vagy tartózkodnak attól. A bíróság feladata ezzel összefüggésben a jóhiszemű joggyakorlás biztosítása, és ha kell, az ezzel ellentétes magatartás szankcionálása.
A rendelkezési elv tiszteletben tartásához kapcsolódik, hogy a Pp. a hivatalból elrendelhető bizonyítás lehetőségét általában kiiktatta, mint olyan rendelkezést, amely a bíróság pártatlansága szempontjából aggályos, amely kedvezőtlen a perek futamidejét tekintve, s amely a felek szabad önrendelkezésével, a tőlük elvárható aktivitással ellentétes irányba mutat. A törvény ezért a hivatalból való bizonyítás elrendelését csak akkor teszi ma már lehetővé a bíróság számára, ha azt maga a Pp. vagy más törvény kifejezetten megengedi. (A rendelkezési jogra vonatkozó új szabályozásban az első lépést az 1995. évi LX. törvény valósította meg.)
A Pp.-nek az alapelveket tartalmazó I. fejezetét az 1999. évi CX. törvény újraalkotta. Ennek során természetesen néhány fontos alapelvet változatlan tartalommal épített be a szabályokba, másokat azonban koncepcionálisan újragondolt, illetve új, a Pp.-ben eddig nem szereplő alapelv beépítésére is sor került.
A Pp. egyértelművé kívánta tenni azokat a rendező elveket (a hivatalbóliság elvének visszaszorítását, a perhatékonyság érvényre juttatását, a peres felek perbeli esélyegyenlőségének elősegítését, a nyilvánosság elvének az Európai Emberi Jogi Egyezménnyel összhangban történő garantálását), amelyek a törvény egyes tételes előírásaiban válnak konkrét eljárási szabályokká.
A törvény szerinti alapelvek nem csupán a felektől, illetve más perbeli személyektől várják el azt, hogy tartózkodjanak a peres eljárás tisztességtelen akadályozásától, hanem a bírósággal szemben is követelményként írják elő, hogy gondoskodjon a per ésszerű időn belüli befejezéséről. A törvény az Emberi Jogi Bíróság eseti döntéseit is figyelembe véve utal azokra a szempontokra, amelyek a per ésszerű időn belül történő befejezésének megítélésekor relevánsak. A Pp. kizárja annak lehetőségét, hogy a perbeli jogait visszaélésszerűen gyakorló fél a mulasztása, vagy adott esetben kifejezetten rosszhiszemű magatartása ellenére számon kérje a bíróságon az eljárás késedelmes voltát. Az eljárás sajátosságainak (a jogvita tárgyának és természetének) figyelembevétele az ésszerű pertartam megállapítása kapcsán ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a bíróság leterheltsége, ügyhátraléka önmagában igazolásul szolgálhat a jogszolgáltatás késedelmességére. A törvény ily módon eleget tesz annak az alkotmányos elvárásnak is, amely az alaptörvény 57. § (5) bekezdésében került kimondásra.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
