A helyreállító (resztoratív) igazságszolgáltatás pusztán negyed évszázad alatt néhány szórványos kísérleti projektből társadalmi mozgalommá nőtt. Az angolszász országokból indult ki, ma már azonban a büntető igazságszolgáltatási rendszer új paradigmájaként, a hagyományos igazságszolgáltatás lehetséges alternatívájaként aposztrofálhatjuk. A helyreállító igazságszolgáltatási programokat nemcsak egyének és közösség alapú szervezetek alkalmazzák és támogatják, hanem kormányzati szervek is. Az erecske rendkívül rövid idő alatt folyóvá duzzadt. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy mégsem veheti át a hagyományos igazságszolgáltatástól a stafétabotot. Nem használható ugyanis panaceaként, azaz mindenre hatásos gyógyírként, varázsszerként. Nem a hagyományos igazságszolgáltatás helyett, hanem amellett, azzal párhuzamosan érvényesül, és jut mind nagyobb szerephez napjainkban. Ez a tendencia a jövőben remélhetőleg még inkább erősödni fog.
A helyreállító igazságszolgáltatásnak implikációi vannak a társadalmi és gazdasági rendszerünkre, de arra is, hogy milyen módon éljük személyes életünket. A legismertebb formái - az áldozat-elkövető mediáció, a körök és a konferencia - folyamatosan finomodnak a tapasztalatok eredményeképp, illetve abból a célból, hogy a résztvevők szükségleteit minél jobban kielégítsék.
Minden társadalmi beavatkozásnak vannak azonban látens, nem szándékolt következményei. Ha a helyreállító igazságszolgáltatási mozgalmat szemléljük, három lehetséges fenyegetést találunk. Először is a helyreállító igazságszolgáltatást eltéríthetik a lényegétől, és olyan célokra használhatják, amelyek eléggé különböznek az eredetileg szándékolt céloktól. Másodszor: megőrizheti az integritását, de olyan marginalizálttá válhat, hogy gyakorlatilag hatástalan. Ez történhet például akkor, ha a helyreállító megközelítéseket csak az úgynevezett "kisebb problémák" kezelésére használják anélkül, hogy beillesztenék a büntető igazságszolgáltatás átfogó rendszerébe. Harmadszor: a helyreállító igazságszolgáltatás talán túl individualizált vagy astrukturális, amely figyelmen kívül hagyja, sőt állandósítja a társadalmi problémákat. Komoly kulturális torzítások vannak abban a tekintetben is, ahogy jelenleg megfogalmazzák és alkalmazzák a helyreállító igazságszolgáltatást.
A kritikai kérdések olyan kérdések, amelyek hatással vannak a terület integritására vagy irányára - beleértve az elmélet vagy a gyakorlat réseit és az esetleges eltévelyedés veszélyét is. A "kritikai" kifejezés azt érzékelteti, hogy ezek a kérdések döntőek a terület szempontjából, de magában foglal egy kétkedő, kritikai hozzáállást is a területtel szemben.
A helyreállító igazságszolgáltatás két alapvető értékét kell gyakorolnunk: a tiszteletet és az alázatosságot. Tiszteletben kell tartanunk azokat, akik vitatják, illetve azokat is, akik egyetértenek vele. Alázatossággal kell rendelkeznünk ahhoz, hogy felismerjük a határait annak, amit tudunk, és beolvasszunk más tényeket is saját ismereteinkbe.
Gerry Johnstone azt a kérdést teszi fel, hogy valójában mi is a helyreállító igazságszolgáltatás.
A helyreállító igazságszolgáltatás legtöbb támogatója elsősorban abban érdekelt, hogy kigondolja a bűntettel, vétséggel és az erőszakkal való bánás egy újító szándékú módját. Néhányan úgy tartják, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás folytatása azt is magába foglalja, hogy elkötelezzük magunkat olyan "társadalmi interakciós minták alkotása mellett, amelyek előmozdítják az emberi méltóságot, a kölcsönös tiszteletet és az azonos jólétet."3
John Braithwaite szerint a helyreállító igazságszolgáltatás nem egyszerűen a büntető igazságszolgáltatási rendszer megreformálásának egy módja, hanem a teljes jogrendszer, a családi életünk, a munkahelyi viselkedésünk, a politikai gyakorlatunk megreformálásának egy módja. A világ igazságszolgáltatási módozatának teljes, holisztikus megváltoztatását vizionálja.4
A szerző elsőként arra fókuszál, hogy a helyreállító igazságszolgáltatást mi különbözteti meg a bűncselekményre való reagálás más, jobban megalapozott módozataitól. Ebben a tekintetben is különböző álláspontokkal találkozhatunk:
Ha az ítélkezés során valakit bűncselekmény elkövetésében bűnösnek találnak, az ítélethozók a legálisan elérhető tartományból egy vagy több büntetést is kiválaszthatnak. A kortárs nyugati társadalmakban megtalálható a pénzbüntetés, a próbára bocsátás, a közérdekű munka, a börtönbüntetés és néhány helyen a halálbüntetés. A helyreállító igazságszolgáltatást lehet úgy értelmezni, hogy egy új választási lehetőséget akarnak hozzátenni ehhez a listához, és bátorítani akarják az ítélethozókat arra, hogy megfelelő esetekben alkalmazzák is azt. Azt remélik, hogy amint világossá válnak a helyreállító igazságszolgáltatással járó előnyök, a bűncselekmények túlnyomó részében ez fog az ítélkezés rutintípusává válni.
Ezen általános megállapítások után a szerző azt veszi górcső alá, hogy valójában mi is különbözteti meg a helyreállító ítéleteket az ítélet más típusaitól.
• Az elkövetőtől elvárják azt, hogy vegyen részt egy találkozón a sértettel vagy a sértett képviselőjével és esetleg a bűncselekmény többi közvetlen érintettjével, úgymint a sértett családtagjaival, sőt akár a saját családtagjaival is. Az ilyen találkozókon az elkövetők kötelesek tiszteletteljesen meghallgatni a bűncselekmény által érintettek elmondásait, és elvárják tőlük azt, hogy az áldozat összes kérdésére válaszoljanak. Ebben az értelemben véve tehát a helyreállító igazságszolgáltatás annyiban különbözik más ítélkezési módoktól, hogy megkívánja az elkövetőtől a szemtől szembe találkozást azokkal, akiket az ő magatartása sértett, és megköveteli, hogy konstruktív, tiszteletteljes párbeszédet folytasson velük.
• Az elkövetőtől elvárja továbbá, hogy kérjen bocsánatot, és vállalja a jóvátételt. Míg a retributív igazságszolgáltatásban az elkövetőtől elvárják, hogy megfizessen a bűneiért azáltal, hogy fájdalomnak veti alá magát (pl. a bebörtönzéssel járó fizikai és lelki fájdalmak), addig a helyreállító igazságszolgáltatásban pozitív tettekkel az áldozataik hasznára kívánnak lenni a jóvátétel keretében.
• A jóvátétel konkrét módjába pedig nem avatkoznak bele a hivatásos bírák, hanem azt a helyreállító konferencia résztvevői, az áldozat, az elkövető és a többi érdekelt határozzák meg. A fő cél az, hogy a felek megegyezésre jussanak abban, hogy mi legyen az ügy megoldása.
A helyreállító igazságszolgáltatás ezen ismérvek alapján hasonlít az informális, közösségi alapú mediációs eljáráshoz, amelyben egy laikus mediátor arra tesz kísérletet, hogy egy konfliktus részesei között megegyezést hozzon létre anélkül, hogy szorosan kötve lenne az előírt jogi megoldásokhoz. Az egyetlen nyilvánvaló kényszer az, hogy a megegyezés egyik fél emberi jogait sem sértheti, és az elkövető által vállalt egyik resztoratív cselekvés sem lehet oly mértékben punitív, hogy meghaladja azon felső határokat, amelyeket a bíróságok vagy a törvényalkotók az adott bűncselekményfajtára alkalmasnak találnak.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
