Szeretettel köszöntöm a Fontes Iuris Olvasóit, akik - szeretném hinni - vagy újak, vagy hűségesek. A pár éve elhunyt, magyar születésű nagyszerű amerikai történész, John Lukacs szerint az írás nem a gondolat rögzítése, megjelenítése, hanem beteljesítése. A jogtudomány - mint minden tudomány - önálló szaknyelvvel, sajátos logikával rendelkezik. Ahhoz, hogy művelője megértesse másokkal, előbb magának kell megértenie - ebben segít az írás, amely rendszerezésre késztet, letisztítja az eszméket, ötleteket. Minden gondolat első próbája, hogy le lehet-e világosan írni. Ha nem, akkor talán érdemes felülvizsgálni. Azzal, hogy az Igazságügyi Minisztérium kiadja ezt a folyóiratot, egyebek között azt a lehetőséget akarja megadni a jogot tudományos igényességgel is művelni akaró munkatársainak és a kollégáknak, hogy formába öntsék, kiteljesítsék egy-egy elképzelésüket bizonyos témákról, amelyekben munkájuk során elmélyedtek. Ezek a témák általában - bár nem feltétlenül - valamilyen kodifikációhoz kapcsolódnak, hiszen az Igazságügyi Minisztérium kiemelt feladata a jogszabály-előkészítés.
Az interjú rovatot ezúttal Varga Zs. András, a Kúria elnöke tisztelte meg azzal, hogy megosztja velünk ars poeticának is felfogható elképzeléseit a Kúriának a magyar igazságszolgáltatásban betöltött szerepéről, az új jogegységi eljárásokról, ezek belföldi és külföldi megítéléséről, az intézményre nehezedő növekvő ügyteherről, a jövő évben esedékes országgyűlési választásokhoz kapcsolódó feladat- és hatásköreiről, közvetítő szerepéről az Alkotmánybíróság és a két nagy európai bíróság, a strasbourgi és a luxemburgi között. Szót ejt a koronavírusjárvány által is katalizált digitalizációnak az igazságszolgáltatásban is látható folyamatáról. Mesél továbbá a Velencei Bizottság tagjaként szerzett tapasztalatairól, a testület és az Európai Bizottság paradox intézményes kapcsolatáról. Szó esik még az emberi méltóságról mint a jog számára szinte megközelíthetetlen, definiálhatatlan és mégis abszolút védelemben részesítendő valóságról, annak belső korlátjáról. Belső, immanens korlát az, amely nem szegényít, hanem gazdagít minket - ismét csak John Lukaccsal szólva.
Kiemelt tanulmányunk szerzője ezúttal Gyimesi Tamás Ferenc, címe és témája pedig Az I. világháború hatása a magyar polgári eljárásjogra és az igazságügyi szervezetre. Inter arma silent leges, vagyis a háborúban nemcsak a múzsák, hanem a törvények is hallgatnak - tartja egy Cicerónak tulajdonított mondás. Annyi bizonyos, hogy az I. világháború olyan katasztrófa volt, amelyet Európa talán máig sem tudott kiheverni, s ha a Nyugatnak van alkonya, akkor a naplemente 1914-ben kezdődött. A hazánkra nézve szinte megsemmisítő következményeit nem szükséges részletezni. De "van, amit még egy világháború sem tudott elpusztítani": a dolgozat annak megállapításával kezdődik, hogy az I. világháborút megelőző időkben a magyar polgári eljárásjog és a kereteit adó bírósági rendszer olyan magas, európai szintre fejlődött, hogy azt sem a háború alatt bevezetett részleges különleges jogrend, sem az 1919-es proletárdiktatúra, de még Trianon sem tudta lerombolni, legfeljebb egyes elemeit lerontani. Az 1911-ben elfogadott Plósz-féle polgári perrendtartás harmincnyolc évig maradt hatályban, így a II. világháborút is túlélte. Sőt, nemrég elfogadott új polgári perrendtartásunk számára is sok tekintetben modellül, kiindulópontként szolgált. A szerző ezt követően a csonka Magyarország területén maradt bíróságok rendszerében beállott változásokat ismerteti a Horthy-korszak ideje alatt. Érdekes megállapítást tesz, amikor az ügyteher növekedéséről ír az 1938-ig terjedő időszak vonatkozásában, hogy azután eljusson bizonyos, az igazságszolgáltatás napjainkra kialakult kereteire nézve releváns tanulságokig és megfontolásokig.
A közjogi rovatban Sereg Péter A hazai központi költségvetési eljárás tervezési folyamatának jogi elemzése című tanulmánya olvasható. A szó legnemesebb értelmében vett ismeretterjesztő mű áll előttünk. A szerző bemutatja és érzékelteti a központi költségvetés tervezési folyamatának rendkívüli összetettségét, amelynek során évről évre megszületik Magyarország adott évi gazdálkodásának alapdokumentuma. Ismerteti a tervezési eljárás törvények által szigorúan szabályozott menetét, többféle lehetséges módszerét, és azoknak az intézményeknek a szerepét, amelyek nélkül nincs költségvetés: Kormány, Országgyűlés, Költségvetési Tanács, Állami Számvevőszék. A költségvetés nem légüres térben készül, amennyiben összhangban kell lennie a Kormány többéves programjával és az európai uniós konvergenciakritériumokkal. Különösen izgalmas a különböző tervezési módszerek ismertetése, amelyek lehetőséget kínálnak az egyes országoknak, hogy a leginkább megfelelő technikát kiválasszák a kívánt cél elérése érdekében.
A büntetőjog tudományából kapunk ízelítőt Jancsó Gábortól, aki az új büntetőeljárási törvényünk első novelláját elemzi, különös tekintettel a jogorvoslati rendszer változásaira. A téma iránt érdeklődő olvasó megtudhatja, mi a különbség a fellebbezés korlátozása és a korlátozott fellebbezés jogintézményei között, s hogy mindennek mi köze van a szintén újdonságként megjelenő beismeréshez, vagy éppen a felülmérlegelés tilalmához. Semmilyen kodifikáció nem lehet örök érvényű, bármilyen gondos is a munka. A jogalkalmazás a novella hatálybalépése óta is vet fel újabb és újabb dilemmákat, így a szerző további módosítást sem zárna ki.
- 3/4 -
A magánjog, és ezen belül a szellemi tulajdonjogok világába kalauzol A digitális szerzői jogi szabályozás legújabb lépcsője - a CDSM irányelv átültetésének háttere és eredményei címmel írott tanulmány Baranyi Róbert és Ujhelyi Dávid tollából. Ismeretes, hogy a szóban forgó rövidítés azt az uniós irányelvet takarja, amely a digitális egységes piacon a szerzői és szomszédos jogokról szóló korábbi joganyagot vizsgálja felül, korszerűsíti. Az ennek magyar átültetése kapcsán született megoldásokat ismerteti az írás. A törvénymódosítás - a rendelkezésre álló uniós keretek között - megvalósítja a techóriások társadalmi teherviselésbe való eddigieknél erőteljesebb bevonását, a sajtókiadók bevételeinek kompenzációja útján a médiapluralizmus megőrzését. Különös figyelmet szentel a szerzői jogi jogosultaknak a felhasznált tartalmaik felhasználásával keletkezett bevételekből való részesedésre. Korunk egyik ellentmondása érhető tetten abban, hogy miközben a technológiai óriásvállalatok a globalizációnak nagy nyertesei és alakítói is egyben, a szellemi tartalmakat ténylegesen előállítók kiszolgáltatottakká válnak az említett vállalatok nyomasztó erőfölényével szemben. Az uniós és a tagállami jogalkotás teljes fegyvertárának bevetésével lehet csak az egyensúlyt helyreállítani.
A nemzetközi és uniós jogi rovatban olyan írást tesz közzé egy ötfős szerzői gárda, amelynek témájánál e pillanatban nehezen lehetne kurrensebbet találni. Traser Julianna Sára, Béres Nóra, Marinkás György, Pék Erzsébet és Benyusz Márta közös tanulmánya azt vizsgálja, hogyan jelenik meg az uniós jog elsőbbségének elve néhány tagállami, köztük a magyar alkotmánybíróság joggyakorlatában. A vita korántsem új. A szerzők felidézik, hogy az uniós jog, és ezzel az Európai Unió Bírósága szupremáciájának elvét ebben a formában nem a Szerződések, még kevésbé a tagállami alkotmányok, hanem épp az említett luxemburgi bírói fórum mondta ki előbb 1964-ben, majd 1970-ben a Costa kontra E.N.E.L., illetve az Internationale Handelsgesellschaft-ügyben. Ez a hiátus - szinte törvényszerű módon - mára súlyos jogviták melegágya lett. Az eltelt fél évszázad során egyes alkotmánybíróságok részéről - változó erősségű - ellenállás szerveződött. A német alkotmánybíróság többször képes volt megrengetni a globális pénzpiacokat, amikor például megtiltotta vagy megnehezítette az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programjának végrehajtásában való német részvételt. A 2021. október 7-i lengyel alkotmánybírósági ítélet az uniós jog, illetőleg a lengyel alkotmány elsőbbségéről értekezett; ennek nyomán a nemzetközi közvélemény egy része már az Európai Unió végét, vagy legjobb esetben is Lengyelország távozását vizionálta. A szerzők kitágítják és elmélyítik a diskurzust azzal, hogy néhány más tagállam, köztük hazánk alkotmánybíróságainak esetjogát is megvizsgálják. Megközelítésük árnyalt, nem menekülnek el a probléma összetettsége elől. Írásuk abba az irányba mutat, hogy a magyar Alkotmánybíróság által is előnyben részesített, a Luxemburg és a tagállami alkotmánybíróságok közötti párbeszéd lehet az egyetlen követendő és követhető út. Ellenkező esetben a jogvita, amely az alkotmányos identitás témájához is leágazik, a kereteket szétfeszítő feszültséghez vezethet.
Remélem, ezzel a rövid ajánlással is sikerült felkeltenem az érdeklődést e lapszámunk iránt! Kívánok minden kedves Olvasónknak tartalmas időtöltést és jó egészséget! ■
Visszaugrás
