Számos kérdés merül fel a jogelmélet és a joggyakorlat egymásra hatásának vonatkozásában: a joggyakorlat oldaláról nézve az, hogy a jogelméletek hatással vannak-e a joggyakorlatra, és ha igen, ez hogyan jelenik meg az ítéletekben vagy egyébként a jogesetek megoldásában? Magyarázhatóak-e a bírói ítéletek jogelméleti fejtegetésekkel? A jogelmélet oldaláról vizsgálva: a jogelméleti fejtegetésekben mennyire kapnak szerepet a konkrét gyakorlati jogesetek megoldásai? Ezek a kérdések a jogelmélet és a joggyakorlat kölcsönhatásának kérdéskörében túl általánosnak, e rövid tanulmány terjedelmében számomra megválaszolhatatlannak tűnnek, így célszerű ezeket egy adott polgári anyagi- eljárásjogi jogintézmény gyakorlati érvényesülése során vizsgálni. Az általam választott téma a felperes keresetindításhoz kapcsolódó keresetjog elméletekhez kötődik. A keresetjog elméletek a bírói jogvédelemmel összefüggő jogosultságokkal és kötelezettségekkel foglalkoznak. A jogdogmatikai kérdés, amelyet felvet az, hogy milyen jogon fordulhat a felperes a bírósághoz? Egyáltalán jogosultságról van-e szó, amely a bíróság oldalán meghatározott kötelezettségeket keletkeztet vagy csupán lehetőségről, amelynek a következményei esetlegesek? Ezekre a kérdésekre keresnek választ a különböző keresetjog elméletek[1]: (1) a magánjogi szemléleten alapuló keresetjog elmélet, (2) a közjogi szemléleten alapuló keresetjog elméletek: az absztrakt keresetjog elmélet, a konkrét keresetjog elmélet, a kettős keresetjog elmélet, és a (3) modern keresetjog elméletek: a szocialista keresetjog elmélet, az igazságszolgáltatási igény, a keresetjog és a bírósághoz fordulás joga.
A vizsgálati módszer tekintetében tanulmányom legfőbb célja az egyes keresetjog elméletek joggyakorlatra kifejtett hatásainak vizsgálata, vagyis milyen mértékben és hogyan hasznosíthatóak a magyar jogrendszer keretein belül a jogviták megoldásában. A jogelmélet és a joggyakorlat kölcsönhatásának tekintetében az is fontos kérdés, hogy a jogelmélet milyen gyakran és milyen mélységben foglalkozik az egyes jogesetek megoldásaival, azonban - gyakorló jogászként - erre csak következtetni tudtam az általam olvasott - leginkább az elmúlt száz évet átfogó - magyar és német nyelvű jogelméleti, jogbölcseleti tanulmányok megismeréséből. Mielőtt a fenti kérdésekre választ keresnék, indokolt bizonyos alapfogalmak tisztázása, amelyeket a keresetjog elméletek bemutatásakor használok, különösen a polgári perre és annak céljára; a keresetre; a polgárok jogvédelmi igényére, a jogérvényesítésére; a bírósághoz fordulás jogára; az igazságszolgáltatási igényre és a joghoz jutásra vonatkozóan.
Kiindulópontként hangsúlyozom, hogy a keresetindítás a bírósághoz fordulás jogához kapcsolódik, amely a jogállamiság egyik legfontosabb alapjoga. Keletkezése arra a tilalomra vezethető vissza, amely nem engedte meg az alanyi jogok önhatalmú érvényesítését. Az állami jogrend tehát megköveteli a polgároktól, hogy a jogszabályi előírások szerint éljenek és cselekedjenek: aki ezt a kötelezettségét megszegi, az nemcsak mások jogait sérti meg, hanem az állami jogrenddel szembeni engedetlenséget is kifejezésre juttatja, ezért az államnak kötelessége, hogy a tekintélyén esett csorbát kiköszörülje. A bírói hatalom gyakorlását tehát az állam létérdeke parancsolja, mivel nem engedheti meg, hogy cselekvése határait másokkal szemben mindenki önként szabja meg, de ezt sem, hogy ezt nem állami felhatalmazással bíró intézmény tegye.[2] A bírósági szervezet megjelenése és működése azonban nem járt együtt a bírósághoz fordulás jogának alanyi jogként való elismerésével, ez utóbbira a XX. század második felében került sor.
A fél a bíróságtól a polgári perben[3] kér jogvédelmet[4], amely - a ma általánosan elfogadott álláspont szerint[5] - a Magyary Géza által megfogalmazott kettős jogviszony keretében működik: "két, egymástól feltételezett közjogi viszonyból áll az állam és mindegyik peres fél között, amelynek alapján az állam egyik fél kérelmére a másik meghallgatás után a felek cselekvését egy bizonyos magánjogi viszony keretében meghatározza."[6] Plósz Sándor szerint a per eljárás, cselekmények láncolata, amelyek valamely magánjog érvényesítésére szolgálnak: az alak, amelyben az anyag érvényesül.[7] A polgári per céljának dualista megfogalmazása szerint tehát a polgári per célja egyrészt az egyéni alanyi jogok érvényre juttatása, másrészt a jogrend védelme és a jogbéke megőrzése.[8] Ehhez az egyéni érdekvédelmi igényhez, illetőleg az állami célhoz kapcsolódik szorosan az állampolgárnak a jogvédelemhez, a bírósághoz forduláshoz fűződő joga, hiszen - miként Richard
- 118/119 -
Schott írja - "ahogyan az állam polgára mindenkor köteles az állam védelmére kelni, ugyanúgy az államnak is kötelessége állampolgárait jogvédelemben részesíteni mások támadásával szemben [...]".[9] A jogérvényesítés fogalma ezért a polgári per jogvédelmi szerepéhez kapcsolódik. A polgári per jogvédelmi céljának kidomborítása a XX. század első felének jogirodalmában "dívott",[10] amely szerint a bíróság előtti polgári jogérvényesítés legfőbb eszköze a per, melyet XX. századi magyar perjogászok "jogvédelmi eljárásnak" is neveztek.[11]
A polgári jogvédelmi eljárás a keresettel[12] indul, jogvédelem bírói eszköze pedig az ítélet.[13] A pert az indíthatja meg, aki a vitában érdekelt és/vagy a felperesi pozícióba kerül a kereset benyújtásával.[14] Iuventius Celsus[15] megfogalmazása szerint: "Nihil aliud est actio, quam ius quod sibi debeatur, iudicio persequendi" ("a kereset nem más, mint jog arra, hogy perrel érvényesíthessük azt, ami jár nekünk").[16] A kereset (indokolt) kérelem a bírósághoz jogsegély, az állam bírói hatalmának gyakorlása iránt. A kérelem indokolása azon magánjogi jogviszony megjelöléséből áll, melyre vonatkozólag a felperes a felek cselekvésének meghatározását kéri,[17] vagyis az anyagi jogszabályoknak szükség esetén az állami hatalom: a bíróság (utóbb végrehatás) útján való kikényszerítését jelenti.[18] Ez alapján a kereset a polgári per útján érvényesíthető alanyi jog védelmének elsődleges eszköze[19]. E szerint a bíróság a polgári peres eljárás szabályai szerint nyújt jogvédelmet abban az esetben, ha az igény formájában kifejezésre juttatott alanyi jogot megsértik, vitatják vagy veszélyeztetik. A kereset nem függ a perbe vitt alanyi jog tényleges létezésétől, elég azt állítani, vagyis nem csak a létező anyagi jogot lehet igény (alanyi jog) formájában érvényesíteni. A kereset definíciója ezért két okból sem pontos: egyrészről az anyagi jogi igény a valóságban fennálló követelést jelenti, a perjogi igény ennek csak az állítását, amely csak bizonyítottság esetében egyezik meg az anyagi jogi igénnyel és eredményezi az annak megfelelő ítéleti döntést. Másrészről vannak esetek, amikor a felek között még nem jön létre jogviszony, azt csak a bíróság ítéletet hozhatja létre[20], ezért - jogviszony hiányában - a kereset benyújtásakor még nem beszélhetünk alanyi jogról, illetőleg annak védelméről csupán arról, hogy a tárgyi jog rendelkezéseinek a bíróság érvényt szerezzen. Ezekben az esetekben a keresetet nem az alanyi jog védelme, hanem a tárgyi jog érvényesítése eszközének kell tekintenünk[21]
Az igény nem kifejezetten jogi fogalom: a vélt vagy meglévő jog vagy jogos szükséglet alapján támasztott követelés, óhaj, kívánalom. [22] A jogirodalomban a felperes igényének, mint jogi fogalomnak különböző meghatározásait találhatjuk[23], amelyeket két fő csoportra oszthatunk: anyagi jogi és eljárásjogi igényekre. Az anyagi jogi (magánjogi) igény maga a jogvita tárgya, melyet a jogcímmel azonosítunk. Az eljárásjogi igények három csoportra bonthatók[24]: (1) a "jogvédelmi igény" (Rechtsschutzanspruch), melyet Adolf Wach vezetett be a polgári eljárásjog irodalmába[25];(2) az igénynek az a felfogása (prozessuale Anspruch), amely szerint a felperes a bíróságtól kedvező ítélet hozatala útján való jogvédelmet kér[26]; (3) az anyagi jogi igénytől elhatárolt eljárásjogi igény (prozessuale Anspruch) a perbeli jogállítással azonosított (Rechtsbehauptung) igény, ami a jogvédelmi kérelem (Rechtsschutsgesuch) alapja,amely már a perben érvényesített anyagi jogi igényt jelenti[27]. A jogvédelmi igény tehát - a jogirodalomban évtizedek során kikristályosodott felfogás szerint - a feleknek az állammal szembeni igénye a jogi helyzetüknek megfelelő, kedvező jogvédelemre, éspedig ítéleti igény marasztalási, megállapítási vagy jogalakító ítéletre;végrehajtási igény az anyagi jogi igénynek a bírósági végrehajtás útján történő érvényesítésére vagy biztosítási igény a követelések kielégítésének a biztosítására zárlat vagy ideiglenes intézkedés elrendelése révén.[28] Ma már egyértelműen elhatároljuk az igény fennállását (alanyi jog) annak esedékességétől (bíróság előtti érvényesíthetősége)[29]. A XIX-XX. században a jogvédelmi igényről folytatott polémia eredményeként tisztázódott az is, hogy a jogvédelem - azaz a jogérvényesítés lehetősége - nemcsak azáltal valósul meg, ha a bíróság a felperes keresetének helyt ad, hanem akkor is, ha a felperes alaptalan keresetét elutasítja, hiszen ilyenkor az alperes jogai részesülnek védelemben.
A jogérvényesítés körében a jogalkotó széles körű lehetőséget biztosít az érdekeltek számára, hogy jogszolgáltatási intézményeket (bíróság, közjegyző, közvetítő stb.) vegyenek igénybe jogi konfliktusaik rendezésére, vagyis biztosítja a bírósághoz (egyéb hatósághoz) fordulás lehetőségét a jogkereső számára. Az igazságszolgáltatási igény pedig lényegében a feleknek az állammal szembeni igénye az igazságszolgáltatási (jogszolgáltatási) tevékenység kifejtésére, amely alkotmányos alapokon nyugvó alanyi közjogi jogosítvány a felek számára. Így kapcsolódik a jogérvényesítés fogalmához a joghoz való hozzáférés, vagyis a joghoz jutás vizsgálatának kérdése. "Mit is jelent a joghoz jutás?" - teszi fel a kérdést Blankenburg, majd folytatja: "Azt, hogy a jogot mindenki számára hozzáférhetővé, az anyagi, eljárásjogi ismereteket mindenki számára elérhetővé kell tenni."[30] Mauro Cappelletti és Bryant Garth az 1970-es években útjára indított "Access to Justice"-kutatás egyik alaptéziseként fektette le, hogy bármely anyagi vagy eljárásjogi jogosultság léte, így a perindítás is értelmetlen annak hatékony érvényesíthetősége
- 119/120 -
nélkül. Ezért az 1970-es évek végén a joghoz jutást úgy definiálták, mint a polgárok számára biztosított bármilyen - államilag támogatott - lehetőséget arra, hogy anyagi jogaikat érvényesítsék.[31] E szemszögből közelítve tehát a jogérvényesítés minden esetben egy a joghoz való hozzájutást megelőző fogalom, a jogérvényesítés ugyanis azt mutatja meg, hogy kik előtt és milyen feltételekkel áll nyitva a jogszolgáltatás, míg a joghoz jutás a jogérvényesítést már feltételező kategória. A jogérvényesítés és a joghoz jutás fogalma közötti különbség tehát abban ragadható meg, hogy Cappelletti a joghoz jutás keretében már nem egyszerűen jogérvényesítésről, hanem "hatékony jogérvényesítésről" beszél.[32]
Cappelletti egy 1992-ben megjelent cikkében - lényegesen távolabbi perspektívából közelítve - a joghoz jutást már egyszerre tekinti jogelméleti megközelítésnek és gyakorlati reformprogramnak.[33] A program befejezése óta eltelt három évtized múltán a jogirodalom is globálisabb meghatározását adja a fogalomnak. Napjainkra a joghoz jutás fogalma a szegények joghoz és igazságszolgáltatáshoz való hozzáférését biztosító reformtörekvésekkel és reformmozgalmakkal forrt egybe. Matthias Kilian osztrák eljárásjogász szerint a joghoz jutás egy igen terjedelmes koncepció: körülírható olyan utakként, lehetőségekként, melyeket a személyek arra használhatnak, hogy jogi információkhoz jussanak, jogi szolgáltatásokat vehessenek igénybe, és jogvitáikat megoldhassák.[34] Ineke van de Meene és Benjamin van Rooij holland kutatók megfogalmazásában a joghoz jutás olyan reformtörekvések összessége, amely a joghoz és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésben hiányt szenvedő szegények és a társadalom peremére szorultak ("marginalizálódottak") hatékony jogérvényesítésének előmozdítására fókuszál.[35] Christine Parker ausztrál szerző véleménye szerint a "joghoz jutás mozgalma" a jogalkotók, a reformerek, valamint a jog- és társadalomkutatók világméretű koalíciója a jogérvényesítéshez való hatékonyabb hozzáférés elérése érdekében.[36]
A kereset és a keresetjog nem azonos fogalmak. A keresetjog a bírósági jogvédelemmel összefüggő jogosultságokat és kötelezettségeket jelenti, míg a kereset a bírósági jogvédelem eszközére utal.
A kereset - mint a perindítás eszköze - tudományos vizsgálatát a perjogban azok a XIX. században született munkák alapozták meg, amelyek mélyrehatóan foglalkoztak a polgári per alapvető jogintézményeivel. Ezek közül a kereset jogi természete volt az egyik meghatározó téma. Az olasz Giuseppe Chiovenda[37] és a magyar Plósz Sándor[38] kivételével a keresetjog-elmélet képviselői a XIX. század második felében a német jogtudósok köréből kerültek ki.[39] A politikai változások eredményeképpen - a XX. században - a szocialista magyar és német jogirodalom az akkori eljárásjog tudomány egyértelmű elutasító álláspontja miatt- a teóriát elvetők tudományos tekintélye és a felhozott érvek súlya okán - azonban csak tudománytörténeti szinten foglalkozhatott a jogvédelmi igény kérdésével.[40]
A keresetjog elméletek ma is szellemi kihívást jelentenek a jogtudomány - különösen a polgári eljárások - számára ami azzal magyarázható, hogy közvetlen összefüggésben vannak a perjogi dogmatika számos alapvető és mindmáig megoldatlan vagy vitatott kérdéseivel: például az eljárásjogba beágyazott polgári anyagi jogi elemek problémájával; a keresetjog magánjogias vagy közjogias megközelítésével, a bíró - felperes - alperes közötti jogviszony természetének megítélésével; a perelőfeltételek tanával; a jogvédelmi érdekek megfogalmazása körüli elméleti és tételes jogi bizonytalansággal; a polgári per céljának és társadalmi rendeltetésének a mindenkori értékelésével vagy az alkotmányosan garantálható jogvédelemnek a polgári per útján történő realizálódásával.[41]
A kereset fogalma, sőt e fogalom kettős jelentése (kereset, keresetjog) már a római jogban is ismert volt[42], ezért nem tekinthető véletlennek az, hogy a keresetjoggal való tudományos igényű foglalkozás a római jogi "actio" [43] tanának az alapjairól indult.[44] A római jog - amely Németország nagy részében pandektajogként 1900. január 1-jéig hatályban volt - az alanyi jogot az actioval, azaz a perlési joggal azonosította.[45] Kezdetben ugyanis nem különítették el a magánjogi keresetjogot és a keresetet, mint perindító (peralapító) cselekményt egymástól, mivel az anyagi és az eljárásjog közötti megkülönböztetés csak lassan alakult ki.[46]
Ezen elmélet legnevesebb képviselője Carl Friedrich Savigny, aki a keresetet a magánjognak egy meghatározott tevékenységgel történő megsértéséből származtatta, amely a sértett és a sértő, vagyis a felperes és az alperes között egy új - a kötelemhez hasonló természetű - magánjogi jogviszonyt hoz létre.[47] Álláspontja szerint a keresetjog a magánjog részét képezi, csupán a kereseti cselekmény (Klaghandlung), valamint annak feltételei és formája tartozik a perhez.[48] A Savigny-féle álláspont tehát azt hangoztatta, hogy a keresetjog előfeltétele a felperes alanyi magánjogának a fennforgása, továbbá ennek a jognak a védelemre való rászorultsága a jog veszé-
- 120/121 -
lyeztetése, illetve megsértése esetére. Savigny szerint kereseti joga annak van, akinek alanyi magánjoga van, mert ez magában foglalja a sértett vagy veszélyeztetett magánjogot, valamint a magánjogi érdek kényszer útján történő érvényesítésének jogát is. Szerinte a kereseti jog az alanyi magánjog "dinamikus állapotában"[49]. Ez a szemlélet" köldökzsinórként kötötte az eljárásjogot a magánjoghoz".[50]
A Savigny-féle jogsértési teoria azonban csak a marasztalásra irányuló kereset jogalapját tudta megindokolni, a megállapítási és a jogalakítási keresetét azonban nem. A megállapítási kereset jogi természete körüli vita eredménye a későbbiekben ezért az lett, hogy a keresetjog problémája a magánjogból a közjogba tevődött át.[51]
Savigny tanának érdeme feltétlenül az, hogy világos és élesen elhatárolt fogalmakat ad meg, azonban - Plósz Sándor szerint - a jogsértés nem alapja a keresetnek, csupán külső, indító oka, valamint vannak esetek, amikor a pozitív jog rendelkezései a jog megsértése előtt is engednek keresetet.[52]
Bernhard Windscheid [53]- Savignyvel szembehelyezkedve - az 1856-ban megjelent könyvében a keresetjogot már az állammal szemben érvényesíthető jognak nevezte, míg az ellenféllel szembeni jogot igénynek.[54] Vagyis a perbeli jogok és kötelezettségek egy sajátos kötelmi viszonyt alkotnak, melyek alanyai a felek és a bíróság.[55] Álláspontja szerint az actio egy speciális római intézmény, a mai jog szempontjából nem is beszélhetünk actióról:[56] A rómaiaknál volt ugyanis actio előleges jog nélkül is, melyben a praetor a jogot actio alakjában adta meg (praetoria actio esetei). A kereset alatt Winscheid - a XIX. század második felében - olyan kereseti cselekményt értett, amely azt a jogot jelenteti, melynél fogva kereset indítható, azonban ez nem lehet egyenlő az igénnyel. Szerinte kereseti jog helyett igényről kell beszélnünk, mivel az az alapja a kereseti jognak, mint következménynek.[57] Theodor Muther élesen bírálja Windscheid nézetét, szerinte ugyanis az actio eredeti értelmében keresetforma: a felperes a formula megadása előtt igénnyel bír annak megadására, midőn a praetor edictumában bizonyos esetekre ilyen formulát ígér. Az actio tehát, mint jog, igény a formula megadására. Előfeltétele a jog, mely alkalmas bíróság előtti érvényesítésre, valamint annak megsértése. Az igény a formula megadására a praetor ellen, mint az állami igazságszolgáltatás képviselője ellen irányul (közjog) és különbözik az eredeti jogtól, mely valamely magánszeméllyel szemben áll fenn (magánjog). A sértés két közjogi természetű jogot létesít, a keresetjogot a sértett részére, az állami jogsegélyre, és egyet az állam részére, a sértő ellen, a sértés megszüntetésére. [58] Plósz Sándor bizonyos pontjaiban helyesnek véli Muther nézetét, azonban az államnak a sértő elleni igénye és annak a magánjogtól való megkülönböztetése hamar megdől ott, hogy nem az állam, hanem a sértett az állam segítségével érvényesíti a jogot a sértő ellen.[59]
Ernst Immanuel Bekker álláspontja szerint az actio - ami jog a jogvédelemre - az előfeltétele az igény kényszer útján történő érvényesítésének, vagyis a magánjogi és a közjogi jogosítvány együttesen van jelen a keresetben: a felperes magánjogi jogosítványa az alperes ellen a perbebocsátkozásra és közjogi jogosítványa az állam ellen a bírói döntésre.[60] Bekker a "Die Aktionen des Römischen Privatrechts" c. kétkötetes művében az actio és az igény fogalmak szétválasztását fontosnak tartotta: az actio a feltétele az igény kikényszeríthetőségének. Actio az a jog, amely a iudicium (ítélet) megalapításánál létezőnek tekintendő, igény az, amit a bíró elismerni hivatva van. A kettő felett a római perben két különböző személy, a magistratus és a iudex határoztak."[61] Bekker szerint az actio feltétlen jogosultságot jelent, a sértett követelheti a bíróságtól, mint az állam közegtől, az actioval meghatározott összefüggésben álló igények megvizsgálását, az sértőtől pedig, hogy ezen megvizsgálást eltűrje. Theodor Muther és Plósz Sándor is úgy véli, hogy nem helyes, hogy az igény (Anspruch) definíciójába a bíró személyét is belevonta Bekker.[62]
Az actio (anyagi jog) és az igény (eljárásjog) különválasztása a fél fogalma tekintetében a jogirodalomban kétféle nézet kialakulását segítette elő: a materiális vagy anyagi jogi félfogalom szerint csak az lehet peres fél, aki a perbeli jogviszonyban jogosítottként, illetve kötelezettként szerepel, vagy legalábbis - az elmélet egy későbbi módosított változata szerint - a perben ezt állítja. A processzuális vagy eljárásjogi félfogalom már sokkal általánosabban határozza meg a felek személyét: a felperes az, aki a keresetével az eljárást megindítja és az alperes az, akivel szemben az eljárás megindul. A fél fogalma e szerint független attól, hogy a peres fél a perbeli anyagi jogi jogviszonyban valóban félként szerepel-e vagy sem.[63]
A materiális fél fogalma azonban a mai joggyakorlatban nem állja meg a helyét, melyre vonatkozóan több példát is találunk hatályos jogunkban: amikor a bíróság a bizonyítás lefolytatása után- ítéletben - elutasítja a felperes keresetét, ez azt jelenti, hogy a felperes nem is lehetett volna peres fél, hiszen az anyagi jogosultsága hiányzott, vagyis a keresetlevelet már az eljárás kezdetén idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítana a bíróságnak; a tényleges anyagi jogosultság hiányában, annak perben történő állítása sem indokolható akkor, ha a felperes azért indít pert, hogy a jogosultságának hiányát vagy a vitatott jogviszony fenn nem állásának megállapítását kéri a bíróságtól.[64] További ellenérv az anyagi
- 121/122 -
jogi félfogalommal szemben, hogy a per megindításának a joga elsősorban ugyan valóban a vitában érdekelt felet illeti meg, ám a felperesi pozíció mégsem tekinthető minden esetben önkéntesnek, mivel a jogszabályok az anyagi jogi jogosult helyett más szerveket is (például ügyész, jegyző, gyámhivatal, szakszervezet) feljogosíthatnak a keresetindításra. Ezekben az esetekben a pervitelre jogosultság nem esik egybe az anyagi jogi jogosultsággal.[65] A hatályos magyar jogszabályok - az elmúlt száz évben[66] - a fél fogalmát általában processzuális értelemben használják, ezért a jogirodalom is ezt az álláspontot követi, azonban vannak kivételek[67], amelyek esetében a materiális és a processzuális fél erőteljesen elkülönül egymástól. A jogdogmatikai kérdés - melyben ez az elmélet hasznosítható - tehát egyrészről az, hogy: az anyagi jogi jogosult feleken kívül mely peralanyok járhatnak el - a materiális felekkel azonos jogokkal és kötelezettségekkel - a perben ?Másrészről pedig az, hogy hogyan határoljuk el a feleket a per egyéb résztvevőit egymástól[68]?
Már a magánjogon alapuló keresetjog kritikája során megjelent a közjogi szemlélet, de a magánjogi szemléleten történő valódi túllépést - a XIX. század második felében - azonban Carl Friedrich von Gerber jelentette, azzal, hogy meghirdette az "alattvalók" igényét az állammal szemben érvényesíthető jogvédelemre, amellyel megalapozta a keresetjog alanyi közjogként való értelmezését.[69] Ezt követte a polgári per közjogi jogviszonyként való felfogása Oscar Bülow részéről.[70] 1868-ban megjelent munkájában Bülow dolgozta ki a perjogi jogviszony azon elméletét, amely szerint a per az anyagi jogtól (igénytől) teljességgel különböző, önálló jogviszony, amelyből a peres felek és a bíróság számára kölcsönösen jogok és kötelezettségek származnak.[71] A keresetjog magánjogi gyökereinek végleges elszakítására tehát a XIX. század utolsó harmadában került sor, amikor az absztrakt keresetjog elmélet képviselői a keresetjogot függetlenítették a perbe vitt magánjogtól. A keresetjog ezek szerint nem egyéb, mint, mint az állampolgárnak az állammal szembeni absztrakt jogosítványa, amely független az anyagi magánjogtól.[72] A keresetjog tehát közjogi jogosítvány az állammal szemben, azaz jog az elbírálásra, amely teljesen független attól, hogy a felperesnek az alperes ellen valóban magánjogi jogosítványa van-e, ez utóbbi majd a perben, a jogerős ítéletben dől el.[73]
Ezt az álláspontot a magyar Magyary Géza akként fejtette ki, hogy "miután a felek a bírói felségjog alapján jutnak a perben az állammal jogviszonyba, ebből következik, hogy ez a jogviszony közjogi természetű, mivel a bírói felségjog gyakorlása is az. A közjogi jogviszony ugyanis mindig egy olyan jogviszony, amely az államnak, mint mindenki fölött álló személyiségnek viszonyát saját tagjaihoz határozza meg. E jogviszony mindig két egyenlőtlen tényezőnek az államnak és tagjainak jogviszonya, amelyben az előbbi fölé, az utóbbiak pedig alá vannak rendelve és amelyből jogosultság csak az előbbit illeti, kötelezettség pedig csak az utóbbiakat terheli."[74]
A magyar Plósz Sándor a keresetet, mint perindító cselekményt olyan közjogi jogosultságnak nevezte, amelynek révén az államtól a jogvita tárgyalása (peralapítás), az alperestől pedig perbe bocsátkozás követelhető. Aki tehát keresetét a bíróságra benyújtja, egyrészről a bíróságtól követelheti szabályos keresete elfogadását és ez alapján idézés kibocsátását, ítélet meghozatalát, másrészről ellenfelétől azt, hogy a keresetre nyilatkozzon. Így az alperest is közjogi perbeli kötelesség terheli, aki a perviszonyba a közjog folytán, és mint az államnak vagy bíróságnak alávetett személy tartozik részt venni.[75] A jogvita tárgyalásához azonban a magánjognak léteznie nem kell, elegendő azt a felperesnek állítania.[76] A keresetjog a bíróság igénybevételének a jogát jelenti, függetlenül a bírósági eljárás eredményétől: " a keresettel peralapítást követelnek éspedig joggal vagy jog nélkül, az előbbi esetben a peralapítást keresztülviszem, az utóbbi esetben nem."[77]
Plósz az absztrakt elmélet legkövetkezetesebb képviselőjének minősülne, ha nem tételezné fel a közjogi keresetjog mellett párhuzamosan létező magánjogi keresetjog létezését is, amelyet a magánjog immanens tulajdonságának nevez.[78] Ezek alapján a kereset - Plósz szerint - annyiban illeti meg a felperest, amennyiben egy konkrét magánjogi jogviszonyt állít.[79] Vagyis a per megalapításához - a processzuális értelemben vett keresetjoghoz - a valós jogalapnak fenn kell állnia, ez viszont vitássá teszi a kereset közjogi jellegét.[80] A felperesnek az állam elleni közjogi jogosítványát mindösszesen azzal indokolta, hogy a per megindításához a bíróság eljárási cselekményére is szükség van: a bíróság, mint az állam szerve kötelességét megsérti, ha nem teljesíti a perjogi szabályok előírásait, de ez a kötelezettség az igazságos ítélet meghozatalára nem terjed ki.[81]
Hasonló nézeteket fejtett ki a német Heinrich Degenkolb keresetjogról szóló tanulmányában: a kereset közjogi természetét az indokolja, hogy "a fél a rendezett jogállamban az önsegélyért kapja cserébe a keresetet, ez az ára annak, hogy az önsegélyről lemond. Ez a keresetjog vonatkozásában azt jelenti, hogy a keresetjog egyik oldala az alperesnek a felperessel szembeni perbe bocsátkozási kötelessége, másik
- 122/123 -
oldala a felperesnek az állammal szembeni "ítéleti várománya", amely nem a kedvező, hanem csak a "törvénynek megfelelő" ítéletre szól.[82] Degenkolb egy későbbi tanulmányában[83] - a konkrét keresetjog képviselőivel vitatkozva - a per előtti absztrakt keresetjogot, mint perre való jogot (Recht auf Prozess) megkülönbözteti a "tiszta eljárásjogi keresetjogtól" (Recht auf rechtliches Gehör). Ez a szemlélet már előrevetítette a keresetjog dualisztikus felfogását, a keresetindítási és a kereseti jog elválasztását.[84] A Degenkolb és Bülow közötti tudományos vita során Bülow változtatott korábbi álláspontján, miközben éles kritikával illette Degenkolbot. Bülow elméletének lényege az, hogy a felek minden perbeli cselekménye csak joggyakorlás és nem kötelességteljesítés: az alperesnek a perben joga van ellentmondani (Abwehrprincip), de senki sem kényszeríti erre, tehát nem kötelessége. A per a jog kiderítésére (Rechtsvergewisserungs-operation) irányul, a nélkül, hogy az állam átvállalná a jog védelmét a fél helyett.[85]
Az absztrakt keresetjog elmélet azzal mozdította elő a perjogi dogmatika fejlődését, hogy a keresetjogot függetlenítette a perbe vitt anyagi jogtól, azonban a keresetindítási jogosultság jellegére és az alperesnek a felperessel szembeni perbebocsátkozási kötelezettségére[86] nem adott kielégítő magyarázatot.[87]
Ennek az elméletnek a napjaink bírói joggyakorlatába történő átültetése azt jelenti, hogy ha a keresetlevél a jogszabályi követelményeknek megfelel, a bíróság köteles lesz az ügyben eljárni, akár van érvényesíthető anyagi joga a felperesnek, akár nincs, vagyis nemcsak a valós, de a vélt jogsérelmekre is kiterjesztették az állammal szembeni jogvédelmi igényt. Abban az esetben, ha a felperesnek nincs valós jogsérelme az alperessel szemben, akkor a bíróság a felperes keresetét - ítéletben - elutasítja, amely res iudicata-t[88] eredményez a jogvita szempontjából. A felperes keresete vagy az alperes viszontkeresete a felperessel szemben - negatív megállapítási (viszont) kereset előterjesztése útján - kifejezetten arra irányulhat, hogy a bíróság ítéletben mondja ki, mely szerint közte és az alperes között nincs jogviszony.
Egy évtizeddel az absztrakt keresetjog elmélet után, az ezzel szemben megnyilvánuló vitában egy újabb elmélet született: a konkrét keresetjog elmélet. Az absztrakt és a konkrét keresetjog elméletet a jogtörténet szívesen állítja szembe egymással, pedig helyesebb lenne egymás kiegészítéséről beszélni.[89] A jogvédelmi igényről szóló elmélet keletkezésétől fogva két táborra szakította a processzualistákat. A többség tagadja, vagy legalábbis vitatja a létezését, mert nem ismeri el azt, hogy a felperes és az alperes az állammal, illetve a bírósággal szemben jogot formálhatna a kedvező döntésre. A kisebbség - Adolf Wach tanítását[90] továbbfejlesztve - mind a mai napig újabb és újabb érvekkel próbálja igazolni a kedvező ítéletre való igény fennállását.[91]
A konkrét keresetjog elmélet képviselői egyetértettek azzal az absztrakt keresetjogban kikristályosodott állásponttal, hogy a keresetjog azt is megilleti, akinek sem alanyi magánjoga, sem ehhez kapcsolódó jogvédelmi érdeke nincs az állammal szemben, de az ilyen keresetindítást csupán lehetőségnek tekintették, nem pedig jogosultságnak. A konkrét keresetjog elmélet képviselői (Adolf Wach[92], Paul Langheineken[93], Konrad Hellwig[94], Bacsó Jenő[95]) szerint a keresetjog azt illeti meg, akinek valóságos, azaz konkrét anyagi jogosultsága van, mely szerint a felperes az állammal(bírósággal) szemben a keresetének megfelelő, kedvező tartalmú ítéletre tarthat igényt.[96] A keresetjog e szerint a jogvédelmi igény egyik alfajának, az ítéleti igénynek felel meg, amely a feleknek a kedvező ítéletre való jogát jelenti. A jogvédelmi igény fogalma ezért tágabb a keresetjognál, mivel a kielégítésére a peren, illetőleg a bírói ítéleten kívül más állami jogvédelmi eszközök is szolgálnak (pl. végrehajtás, ideiglenes intézkedés).[97] Van ettől eltérő álláspont is, például az ítéleti igény és a keresetjog fogalma szinonimaként szerepelt Paul Langheineken könyvében[98]
Wach későbbi munkájában[99] kifejtett álláspontja szerint a felperest megillető közjogi jogosítvány a jogvédelemre nemcsak az állam, hanem az ellenfél - az alperes - ellen is irányul: az ellenfelet közjogi kötelezettség terheli, amelynél fogva az ellenfél a jogvédelmi cselekményt elviselni, eltűrni tartozik.[100]
A konkrét keresetjog elmélet képviselői elismerték az alperes jogvédelmi igényét, ami azt jelentette, hogy ha a keresetindítást a felperes jogának tekintjük, akkor - Kondrad Hellwig szerint - el kell ismernünk az alperes jogát arra, hogy alaptalan kereset esetén, annak elutasítását kérje (Freisprechungsanspruch), azonban mindkét fél igénye a bíróság kedvező ítéletre irányul. A magyar Bacsó Jenő "megállapítási igénynek" nevezi az alperes igényét: "Míg a felperes a jogvédelmet a kereseti kérelemhez képest vagy marasztaló, vagy megállapító, vagy jogállapot-változtató ítélet alakjában nyeri, addig az alperes, mint ilyen, a perben csak megállapító ítélet által való védelemben részesül, amiből következik, hogy az alperesnek, mint ilyennek, jogvédelmi igénye nem más, mint a jog megállapító ítélet által való védelemre."[101]
Wach a per tárgyára tekintettel, úgy gondolta, hogy azt a perbe vitt anyagi jogviszony és a felperes és alperes jogvédelmi igénye egyaránt képezi. Kondrad Hellwig, Friderich Stein és James Goldschmidt is helytelennek gondolta ezt a megállapítást, ugyanis
- 123/124 -
az állammal szemben érvényesíthető igény eltér a felperesnek az alperessel szemben érvényesíthető igényétől.[102]
A konkrét keresetjog elmélet képviselői nagy hangsúlyt fektettek a jogvédelmi igény feltételeinek meghatározására, amelyeket - Kondrad Hellwig hatására - elválasztottak a perelőfeltételektől, azonban a polgári eljárásjogi törvények nem tesznek különbséget a perelőfeltételek és a jogvédelmi előfeltételek között, így a gyakorlatban - tételesjogi magyarázat hiányában - ez használhatatlannak bizonyult és így az elmélet "legsebezhetőbb" pontjává vált.[103] A fogalmak időtálló és pontos meghatározásán kívül a jogvédelmi igénnyel szemben felhozott legnyomatékosabb ellenérv az is, hogy a feleknek nincs joguk a bírói hatalmat gyakorló állammal szemben a kedvező tartalmú ítéletre. Nem található ugyanis egyetlen olyan jogforrás sem, amely az államnak vagy a bíróságoknak az erre vonatkozó kötelességét kimondaná.[104]
A Savigny -féle magánjogias szemléletet meghaladóan, a kereset közjogi jellegét mind az absztrakt, mind a konkrét elmélet képviselői elfogadták és azt hasonlóan is indokolták (önsegélyről való lemondás[105], mindenkit megillető jogvédelmi igény[106]) A közjogi keresetjog elméletnek - a rövid időn belüli - két ágra szakadása azzal magyarázható, hogy jelentős nézetkülönbség alakult ki abban a kérdésben, hogy a keresetjog által elérhető jogvédelem kit[107], kivel szemben[108], milyen mértékben[109] és milyen előfeltételekkel[110] illet meg, mely álláspontokkal a jogvédelmi igényről szóló tanítás a XX. század első évtizedeiben a tudományos bírálatok középpontjába került. Bírálói mind gyakorlati jelentőségét, mind pedig teoretikus értékét vitatták, és mint "tudományosan terméketlent" elutasították. Képviselői tagadták, hogy a felperesnek a kereset benyújtása előtt bármilyen joga lehetne a kedvező ítéletre, mivel az ítéleti jogosultság csak a tárgyalás berekesztésekor keletkezik, amikor a bíróságnak vagy a felperes vagy az alperes javára kell eldöntenie az ügyet.[111] Az elutasítás mellett azonban kísérlet történt az absztrakt és a konkrét keresetjog- elmélet összeegyeztetésére is, mellyel megszületett a magyar Magyary Géza által képviselt "kettős-keresetjog elmélet"[112], aki azt mondta, hogy annak, akinek magánjogát megsértették vagy veszélyeztették kétségtelenül van kereseti joga, azonban akin sérelem nem esett, annak is van, miután a törvény ezt ugyanolyan bánásmódban részesíti.[113] Mindenkit megillet a perindítás joga, biztosíték nélkül, ugyanis, ha az biztosíték követeléséhez lenne kötve, nagymértékben megnehezítené a felperes helyzetét. Akár az is előfordulhatna, hogy a felperes nem részesül jogvédelemben. Ezért a jog inkább eltűri az alaptalan perek indítását, mintsem egy valóban sértett vagy veszélyeztetett jogtól a védelmet megvonja. Magyary tehát úgy gondolja, mindenkinek van keresetjoga, tehát mindenki indíthat pert, biztosíték nélkül. Minden felperes azonos bánásmódban részesül, attól függetlenül, hogy keresete mennyire megalapozott. Mindez azt szolgálja, hogy ne szenvedjen joghátrányt az, akinek jogát valóban sértették vagy veszélyeztették. Mindemellett Magyary kiemeli az igazmondás kötelességét, ami annyit tesz, hogy a felperes köteles a jogvédelmi tényeket a valóságnak megfelelően előadni, továbbá megállapítja, hogy a felperes keresetével szemben áll az alperes védelmi joga, annak biztosítására, hogy az alperest jogtalan hátrány ne érje.[114]
Ezen elmélet gyakorlati jelentősége egyrészről a bírósághoz fordulás alapjogának előrevetítése, másrészről a perelőfeltételek és a jogvédelmi igény (a sikerrel járó kereset) előfeltételeinek kettéválasztása. Már Hellwig megállapította, hogy a perelőfeltételek és az anyagi jogi feltételek hiánya esetében azok jogkövetkezménye megegyezik: a bíróság az ügy érdemében határozatot nem hozhat, viszont az előbbi esetben a felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül, míg az utóbbi esetben a felperes keresetét ítéletben utasítja el a bíróság, kimondva, hogy a "felperesnek ez idő szerint nincs joga az állam bíróságánál jogvédelmet kérni."[115]
Az absztrakt és a konkrét keresetjog elméleteket rengeteg kritika érte, ezért sem az egyik, sem a másik nem vált elfogadhatóvá a perjogi dogmatika számára, azonban a modern keresetjog elméletekben felfedezhetjük mindkettő hatását.[116] Josef Kohler szerint[117] a per kizárólag a felek közötti jogviszony, mert a perben csak a felek között keletkeznek jogok és kötelezettségek. A bíróság közjogi tényezőként működik közre a perben, azonban ez nem teszi a bíróságot a közjogi jogviszony részesévé, mert a bíróságnak nincs jogi érdeke a perben. A perből egyébként sem származik jogosítvány a felek részére a bírósággal szemben, mivel az állam - az igazságszolgáltatás útján - csak a feladatát teljesíti a felek irányában. Kohler szerint az, hogy az embereknek nincs jogosítványuk jogvédelemre az állammal szemben elsősorban az bizonyítja, hogy a jogvédelmet senki sem tekinti szerzett jognak.[118] Julius Wilhelm Plank álláspontja[119] ettől eltérő: a jogrend a jogviták eldöntését az államra ruházza és e célra külön szervet hoz létre: a bíróságot és kényszeríti az állampolgárokat arra, hogy jogvitájukat a bíróság előtt rendezzék. E szerint beszélhetünk egyrészt a bíróság közjogi kötelezettségéről, másrészt a felek
- 124/125 -
közjogi jogosítványáról. Ennek következtében egy jogviszony jön létre a bíróság és a felperes között és esetleg a bíróság és az alperes között, amennyiben az alperes a felperes által kért kényszer alkalmazását ellenzi.[120] Planc álláspontjából az következik, hogy a kereset jogosítvány a bíróság irányába, mert a rendelkezési elv alapján a pert megindítani vagy meg nem indítani kizárólag a felperestől függ, mellyel elismeri a közjogi keresetjogot, melynek eljárásjogi és anyagi oldalát különbözteti meg. Az eljárásjogi oldal azt jelenti, hogy az alperes - a felperes keresete alapján - kényszeríthető a perbe bocsátkozásra; a materiális oldal pedig azt, hogy az alperes a kereseti igény teljesítésében marasztalható.[121]
A mai polgári eljárásjog-tudomány képviselői általában egyetértenek abban, hogy a kereset az anyagi jogon kívül magában foglalja a jog vagy a jogos érdek érvényesítését is.[122] Gáspárdy László erre figyelemmel a jogérvényesítés fogalmát kettébontja: »világosan meg kell különböztetni egymástól azt az elvont lehetőséget, hogy valaki egy polgári igazságszolgáltatási eljárás kezdeményezője lehessen ("kereseti jog") attól a konkrét helyzettől, hogy az eljáráskezdő személy a sikerfeltételek birtokában van ("kereshetőségi jog").«[123] A keresetindítási jog a perlési jogosultságot, a kereshetőségi jog pedig az igény érvényesíthetőségére vonatkozó jogot jelenti. A keresetindítási jog lényegében az absztrakt, míg a kereshetőség jog a konkrét keresetjog modern kifejeződésének tekinthető.[124]
A jogérvényesítés fogalmának kettősségére tekintettel külön kell választani az "eljáráskezdő képességtől" az "eljárás-nyertességi" feltételeket. Az eljáráskezdő képesség, más szóval a jogi önérdek-érvényesítés, illetve ennek mellőzése közvetlenül mindig szubjektív állásfoglalás eredménye, amely mögött különféle tényezők hatásai állnak.[125] Az eljárás-nyertességi feltételek azonban az esélyegyenlőség megvalósíthatóságához kötődnek.
A XIX. századi liberális perszemlélet azt követelte a polgári eljárástól, hogy a jogvitákat a "legrövidebb, legegyszerűbb és legbiztosabb" úton döntse el. A pert az egyéni érdek megvalósításának tekintették. A század végén ehhez még további jogpolitikai követelményként járult a "jogbéke megőrzése" és a "jogrendnek, mint egésznek a védelme" is. A XX. századi szocialista eljárásjogban - a korábbi liberális perszemlélettel szemben - a bíróság fő feladata az volt, hogy "felderítse a peres felek valódi jogait és egymáshoz való viszonyát", ezért a szocialista polgári per célját, a bíróság feladatát a Polgári perrendtartásról szóló törvény[126] - a szovjet polgári eljárásjogi kódex mintáját követve - az anyagi igazság kiderítésében jelölte meg. Ez annyit jelentett, hogy a bíróságnak hivatalbóli bizonyítással kellett gondoskodnia arról, hogy a felek perbeli jogaikat helyesen gyakorolják és perbeli kötelességeiknek eleget tegyenek, az anyagi jogok maximális védelmének szem előtt tartásával. A bíróság kötelességévé vált, hogy aktív tevékenységével a valóságos tényállást, a felek valódi jogait, egymáshoz való viszonyát feltárja, vagyis az objektív igazságot kiderítse.[127]
A szocialista eljárásjog tudomány a burzsoá (liberális) keresetjog elméleteket kategorikusan utasította el[128], azonban a helyébe állított, de nagyon szűkszavúan kifejtett szocialista keresetjog elmélet sem tudott elszakadni az absztrakt és a konkrét keresetjog gyökereitől, amint azt a "processzuális" és a "materiális" keresetjog megkülönböztetése is mutatja.[129] A szocialista polgári eljárásjogi tudomány különböztet keresetjog és keresetindítási jog, valamint anyagi és eljárásjogi értelemben felfogott keresetjog között.[130] Ezen elmélet képviselői (Abramov, Gurvics, Klejnman, Jugyelszon) szerint különbséget kell tenni az eljárási és az anyagi értelemben felfogott keresetjog között.[131] Eljárásjogi értelemben a keresetjog a keresetindítási jogot jelenti, vagyis a felperes jogát arra, hogy bírósághoz forduljon, melynek előfeltétele a felek perbeli jogképessége mellett a keresetlevél kötelező tartalmi elemeinek megléte is. Az anyagi jogi értelemben vett keresetjog alapján a bíróságtól a keresetnek helyt adás követelhető, melynek feltétele a létező jogosultság, mely jogvédelmet igényel.[132] Névai László szerint a kereseti jog "eljárási értelemben" azt jelenti, hogy: "...A bíróság abból indul ki, hogy csak az léphet fel keresettel felperesként, aki saját alanyi jogát érvényesíti, vagy fel van jogosítva idegen alanyi jog érvényesítésére. A bíróság ellenőrzi a jogosultságot és azt, hogy az érvényesített jog valóban védelemre szoruló (pl. a követelés lejárt) állapotban van-e. Az anyagi értelemben vett kereseti jog szorosan összefügg azzal az alanyi joggal, melynek védelmére irányul a kereset. A bíróság tehát a továbbiak folyamán megvizsgálja a felperes perbe vitt jogviszonyának lényeges mozzanatait, ellenőrzi a bizonyítékokat és mérlegeli a bizonyítás eredményét. Ez a tevékenység az alanyi értelemben vett kereseti jog fennállásának megállapítását célozza."[133] Ezt tükrözi az "igény" fogalmának meghatározása is: "az igény nem külön alanyi jog, hanem az alanyi jognak csupán egy létszakasza: az az állapot, amelyben már minden feltétele beállott az állami kényszer igénybevételének."[134]
A modern államjogi teóriák hatásának köszönhetően a jogvédelmi igény teljes elutasítása helyébe
- 125/126 -
ezen elmélet árnyaltabb megítélése lépett. Mivel a jogvédelmi igény nemcsak a kedvező ítéletre való jogot, hanem a feleknek egy tágabb értelembe vett igényét is jelenti az állammal szembeni jogvédelmi cselekmények teljesítésére, ez utóbbi összeegyeztethetőnek bizonyult az államnak az általános jogvédelem teljesítésére irányuló kötelezettségével. Ennek a felismerése lehetővé tette a mindkét felet megillető, az általános értelembe vett jogvédelem teljesítésére irányuló és az állammal szemben érvényesíthető jog gondolatának az elfogadását. Ez azt jelenti, hogy a bíróság, mint az állam jogalkalmazó szerve köteles a perben az anyagi jogot alkalmazni és a jogvitát - ennek megfelelően - a felperes vagy az alperes javára eldönteni.[135]
Az igazságszolgáltatási igény elméletének (Justizanspruch) képviselői (James Golschmidt[136], Karl Heinz Schwab[137], Walter Habscheid[138], Leo Rosenberg[139]) szerint a feleknek ez az állammal szembeni igénye az igazságszolgáltatási(jogszolgáltatási) tevékenység kifejtésére, amely nem lehetőség, hanem alanyi közjog, amely alkotmányos alapokon nyugszik.[140] Ez a keresetlevél benyújtásával egyidejűleg keletkezik az állammal (bírósággal) szembeni igényként, ezt megelőzően az absztrakt keresetjog által nevesített egy mindenki számára nyitva álló lehetőségről beszélünk, mely szerint - az anyagi jogi megsértésétől vagy veszélyeztetésétől függetlenül - a fél a bírósághoz fordulhat. A jogvédelem teljesítése tehát nem a bíróság szabad mérlegelésétől függ és nem egyfajta kegy a felek számára, de ebből nem a kedvező ítéletre keletkezik igény - ahogyan azt a konkrét keresetjog képviselői állították - hanem a jogvédelmi kérdés vizsgálatára és eldöntésére.[141]
A bírósághoz fordulás joga a keresetjog egyik modern kifejeződésének tekinthető. Szűkebb az igazságszolgáltatási igénynél, mivel csak a bíróság által nyújtott jogvédelemre vonatkozik[142], de magában foglalja a keresetindításhoz való jogot és a bíróság érdemi döntésére való igényt. Tartalma alapján egyrészről több mint az absztrakt keresetjog elméletben megfogalmazott keresetindítási lehetőség, másfelől kevesebb, mint a konkrét keresetjog elméletben feltételezett jog a bíróság általi kedvező ítéletre.[143]
Az ENSZ közgyűlése által elfogadott 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. cikke[144] az igazságszolgáltatással kapcsolatos emberi jogokkal foglalkozik. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában deklarált elvek alapján az ENSZ Közgyűlése 1966-ban két egyezségokmányt fogadott el. Ezek közül az igazságszolgáltatással kapcsolatos legfontosabb jogokat a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya tartalmazza.[145] A bírósághoz fordulás joga szempontjából fontos dokumentum Az Emberi Jogok 1969. évi Amerikai Egyezménye, melynek 8. cikke "a kifogástalan tárgyaláshoz való jog" címszó alatt foglalkozik a bírósághoz fordulás jogával.[146]
Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló 1950. november 4. napján kihirdetett Római Egyezmény 6. cikke kimondja, hogy mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában [...]. A Római Egyezmény tehát biztosítja a tisztességes eljáráshoz, így a bírósági eljáráshoz való hozzájutás jogát is. A Delcourt v. Belgium ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a Római Egyezmény értelmében vett demokratikus társadalomban a méltányos igazságszolgáltatáshoz való jog kitüntetett helyet foglal el, ezért a 6. cikk (1) bekezdésének megszorító értelmezése nem lehetséges.[147] Ebből pedig az következik, hogy a polgári ügyekre is vonatkozó 6. cikk (1) bekezdése tartalmilag a jogegyenlőség garanciájának egyik aspektusát rögzíti, amely szerint senki sem zárható el a bírósághoz való hozzáférés, vagyis a jogérvényesítés lehetőségétől. A Római Egyezményt valamennyi uniós tagállam ratifikálta, ezért a tisztességes eljáráshoz való jog közös európai érték. Az Európai Unió Alapjogi Chartája továbbfejlesztette a Római Egyezmény 6. cikk (1) bekezdésének rendelkezéseit.[148] A Charta 47. cikk (3) bekezdése szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja; továbbá mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget tanácsadás, védelem és képviselet igénybevételéhez. Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani, amennyiben az igazságszolgáltatás hatékony igénybevételéhez erre szükség van.[149] Ez a rendelkezés már igazságszolgáltatáshoz való hatékony hozzáférés feltételeit garantálja.
Mind az öt nemzetközi dokumentum szövege tartalmazza azt, hogy a bíróságnak igazságos vagy méltányos és nyilvános eljárás keretében kell a polgárok jogairól és kötelezettségeiről dönteni. A nyilvánosság - a nagy francia forradalom óta - a büntető és a polgári eljárás legfontosabb alapelvei közé tartozik. Az igazságosság, illetve a méltányosság követelménye ugyanakkor természetjogias színezetű, amely deklarációként (vagy elérendő cél megjelöléseként ) elfogadható és helyeselhető, de a gyakorlati megvalósítása - a polgári per jellegéből következően - ne-
- 126/127 -
hézségekbe ütközik. Hogy az alapelv és a gyakorlat közötti nyilvánvaló ellentmondást feloldhassuk, az igazságosság fogalmát nem filozófiai értelemben, hanem szociális értelemben kell használnunk, vagyis a polgári bíróságok előtti eljárásban a társadalmi igazságosságnak kell megvalósulnia.[150]
A magyar szabályozás tekintetében Farkas József már az 1980-as évek közepén hangsúlyozta, hogy a bírósághoz fordulás joga, melynek értelmében jog keletkezik annak államtól való követelésére, hogy a bíróság a kereseti kérelemmel érdemben foglalkozzon, és abban döntsön, minden jogalanyt megillet.[151] Németh János ugyancsak figyelmeztetett arra, hogy egyetlen jogállam sem kérdőjelezi meg a bírósághoz fordulás jogának és ezzel együtt az igazságszolgáltatás hozzáférhetőségének alkotmányos alapjogi mivoltát sem, ami azt a követelményt támasztja az állammal szemben, hogy ezt az alkotmányos jogot - valamint annak érvényesüléséhez szükséges személyi, gazdasági stb. feltételeket - köteles biztosítani.[152]
Magyarországon az 1980-as évek második felében bekövetkező politikai rendszerváltás és az ahhoz kapcsolódó demokratikus alkotmányozás időszakában a bírósághoz fordulás jogának hangsúlyozása kiemelt jelentőségű volt, hiszen a szocialista Alkotmány[153] ebből csupán a bírósági igazságszolgáltatás kizárólagosságát szabályozta.[154] A rendszerváltást kezdetét jelző alkotmánymódosítás során a bírósághoz fordulás joga a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya szerinti megfogalmazásban kapott helyet az Alkotmányban[155], amely a törvény előtti egyenlőséget jogérvényesítési szempontból deklarálja, tehát valójában eljárásjogi garancia arra, hogy jogainak érvényesítése tekintetében a bíróság (törvény) előtt mindenki egyenlő eséllyel rendelkezik.[156]
A feleknek a perek tisztességes lefolytatásához való jogát olyan eljárás érvényesíti, amely biztosítja az alapelvek érvényesülését az eljárásban. Ennek keretében a bíróság feladata annak elősegítése, hogy a felek a jogvitájuk elbírálásához, a per tisztességes lefolytatásához, és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogaikat érvényesíthessék. E jog perbeli érvényesítése egyrészt azt jelenti, hogy a bíróság - a törvény által - a polgári peres, illetve nem peres eljárásra utalt jogviták eldöntését nem háríthatja el, másrészről, hogy köteles biztosítani azokat a feltételeket, amelyek a fél jogérvényesítő képességének megteremtéséhez szükségesek (pl. költségmentesség, pártfogó ügyvéd kijelölése, a fél szóban előterjesztett kérelmének jegyzőkönyvbe foglalása stb.)[157] Ennek elmulasztása esetén a fél a bírósággal szemben kártérítést igényelhet.[158]
A bírósághoz fordulás jogának legáltalánosabb értelmezése alapján tehát mindenki jogosult jogainak érvényesítése érdekében arra, hogy bírósági vagy egyéb jogérvényesítő eljárást kezdeményezzen.[159] Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy ez ténylegesen még nem jelenti azt, hogy a vitás ügyeivel mindenki bírósághoz tudna fordulni, tekintettel arra, hogy egy peres ügy költségeit az anyagilag hátrányosabb helyzetben lévő személy nem biztos, hogy vállalni tudja.
Peter Mes tanulmányának bevezetőjében azt bizonygatja, hogy egy tudományos vizsgálat kiindulópontja nem minden esetben a jogintézmény praktikus vagy dogmatikus értéke, mivel a jogelméleti fogalmak megalkotásának minden esetben van létjogosultsága, jelentősége.[160]
A hatályos tételes jog - jelen témánál a magyar polgári perrendtartás - felvilágosítást nyújt arról, hogy a magánjogi jogosultságokat hogyan lehet érvényesíteni, a magánjogi kötelezettségek teljesítését milyen eszközök igénybevételével lehet elérni, ha azokat az ellenérdekű fél önként nem teljesíti. Ezen megfontolást alapul véve a jog egyértelműen gyakorlati irányultságú: a cselekvésre irányul, az emberi tevékenységet és magatartást irányítja, amelyeket az egyes tételes jogtudományok részletesen ismertetnek. Miért van tehát szükség jogelméletek létrehozására, a jogdogmatika mellett jogfilozófiára? - teszi fel a kérdést Moór Gyula egy monográfiájában,[161] amelyre ekként válaszol: "a tételes jog normákat tartalmaz, követendő szabályokat állít fel az emberi magatartásra nézve, ezért célokat tűz ki az emberi cselekvés számára. A tételes jog ekként vezet el a célok világába. A célok világának a rendje, az eszközök és célok összefüggése pedig már nem pusztán ok-okozati kapcsolat, ahhoz hozzátapad az "érték" gondolata. Vagyis a jog célokat tűz ki az emberi cselekvés számára, ezáltal értékeszmét teremt, amely így értékállóvá teszi azt."[162] Ez a joggyakorlat nyelvére lefordítva azt jelenti, hogy a jog cselekvést ír elő, de az embernek nem pusztán cselekednie kell, hanem helyesen kell cselekednie, felvetődik tehát a kérdés: helyes-e az a cselekvés, amit a jog előír?[163] A jogelméletek segítenek - a jogpolitika által alkotott és a joggyakorlat által alkalmazott - tételes jog helyességének vagy helytelenségének megítélésében, mivel a jog kritikája nem tételes jogi kérdés.[164] A különböző jogpolitikai érdekek azonban ellentétben állhatnak egymással, ekkor a jogfilozófia által alkotott jogelméletek segítenek hierarchikus rendet teremteni az értékek világában.
A fenti eszmefuttatásunk alapján egyértelmű, hogy a dogmatikus és a jogelméleti megközelítésre egyaránt szükség van a jogfejlődés szempontjából, azonban újabb kérdések merülnek fel: a gyakorlati
- 127/128 -
jogászok képesek-e a jogi szabályozások okaival, hatásaival, a helyes jogszabályok tartalmával foglalkozni vagy szerencsésebb ezt egy külön tudományág (például jogfilozófia, jogbölcselet, jogszociológia, politológia) jeles képviselőire bíznunk? Mivel az "igazi" jogász nem elégedhet meg pusztán a tételes jog ismeretével, hanem mindazon filozófiai, szociológiai, társadalom és jogtörténeti ismeretekkel is rendelkeznie kell, amelyek a szóban forgó problémák megoldásához szükségesek, helyesebb-e ezeknek a problémáknak a megoldását a tételes jogászokra bízni?[165] - teszi fel a kérdéseket Moór Gyula. Vagyis indokolt-e a tételes jogszabályokat vizsgáló jurisprudenciát és a tételes jogszabályok tartalmától elvonatkoztató, a tételes jogtudományok feltevéseit vizsgáló jogfilozófiát egymással összekapcsolnunk? Moór Gyula válasza az, hogy " ha a jogfilozófiai problémák megoldását is a tételes jogtudományra bízzuk, akkor ezt a saját feladatától térítjük el, azonfelül nem lehetünk biztosak afelől sem, hogy ezeknek a kérdéseknek a vizsgálatánál azzal az alapossággal fog-e eljárni, amellyel eljárna, ha nem kellene tekintetét állandóan a maga sajátos feladata felé fordítania."[166]
Jelen tanulmány vizsgálatának középpontjába állított (keresetjog) elméletek - képviselőik útján -versenyeznek egymással, hol egymást erősítve, hol cáfolva megállapításaikat. Minden álláspont a lehető leglogikusabb, legtámadhatatlanabb, ezzel a "legidőtálóbb" megoldást igyekszik megtalálni úgy, hogy kritikai alapon illeti a korábbi elméleteket lényegi megállapításait.
Az utókor - egyrészről - a fogalom-meghatározások és egyes logikai következtetések megalkotása miatt tekint hálás szívvel a keresetjog elmélet képviselőire, melyek - többnyire - az egymás elméleteit vizsgáló kritikai észrevételeken alapultak. A fogalom-meghatározások tekintetében például Leo Rosenberg - a jogvédelmi igény elméletének nagy ellenfele - azt fejtegeti, hogy mindenki alkot egy saját normarendszert[167], amely alapján egy konkrét jogi norma értelmezhetővé válik. A XIX. század pandektajogi dogmatikájában a legnagyobb érdemnek az számított, hogy újabb megkülönböztetéseket és elnevezéseket kitaláltak."[168] Rosenberg a jogvédelmi igény elméletének művelői számára csak annyi "mentséget" talált[169], hogy a polgári eljárásjog tudományt a jogvédelmi szükséglet fogalmával gazdagították." Egy másik példa az igazságszolgáltatási igényhez (Justizanspruch) kapcsolódik, ugyanis az absztrakt és a konkrét keresetjogra zúduló kritika következtében sem az egyik, sem a másik elmélet nem válhatott elfogadhatóvá a tudomány számára, ezért a német perjogi dogmatikában - az elméletek legelőremutatóbb hatásaként - egy olyan semleges fogalom született, amely egyfelől alkalmasnak bizonyult a keresetjog tartalmának a megmagyarázására, másfelől kiindulópontul szolgált a bírósághoz fordulás jogának a megalapozásához is.[170] Másrészről a keresetjog elméletek által felvetett jogdogmatikai problémák - a mai joggyakorlat szempontjából is - több kulcsfontosságú kérdés köré csoportosíthatóak, ezek közül - álláspontom szerint - a legfontosabbak: (a) a valós jogsérelmeken túl, a vélt sérelmek peresíthetősége a perlőfeltételek tanának tükrében; (b) a felperes joga a kedvező ítéletre az alperessel szemben, az állam (bíróság) jogvédelmi feladata keretében; (c) a polgári per célja és társadalmi megítélése (d) a bíróság- felperes-alperes közötti (magánjogi, közjogi) jogviszony természete; (e) az igény fogalma és peresíthetősége.
(a) A mai joggyakorlatban az egyik legfontosabb - és máig megoldatlan - probléma az, amely szerint csak a valódi jogsértés legyen peresíthető vagy a vélt jogsérelmek esetében is indítása be az állam az igazságszolgáltatási gépezetét, a bírósághoz fordulás jogának túlságosan tág értelmezése alapján? A bírósághoz fordulás jogának jelenlegi szabályozása összhangban van a nemzetközi egyezményekben szereplő jogállamiság követelményével, azonban ennek - a valós jogvitákon túlmenően - a vélt jogvitákra való kiterjesztése a perek elhúzódását, a bíróság leterheltségét növeli, így a valódi jogsérelmek feltárására kisebb "erőforrás" hasznosítható a bírósági szervezetrendszeren belül.[171] Ezzel kapcsolatban Lábady Tamás a perelőfeltételek szabályainak[172] jelentőségére hívja fel a figyelmet. Azok ugyanis, a polgári eljárás egyszerűsítését és gyorsítását szolgálva, korlátozzák az eleve eredménytelen eljárások kibontakozását. Továbbá megjegyzi, hogy ugyanúgy, ahogy az anyagi- és eljárásjog szorosan kapcsolódik egymáshoz, úgy az anyagi és eljárási értelemben vett keresetjogok sem függetlenek egymástól. Lábady a kereseti jogviszony - mint komplex jogviszony - tartalmi és alaki elemeinek a vizsgálatából kiindulva határozza meg azokat az előfeltételeket, melyek mellett joga van a félnek ahhoz, hogy bírósághoz forduljon. E jogviszony elemeinek valamely tartalmi vagy formai fogyatékossága adja meg a keresetindítási jog korlátait, melyek között Lábady megkülönböztet alanyit, tárgyit, tartalmit, illetve időbenit.[173] Lábady szerint a keresetindítás, mint eljárásjogi intézmény, célja a jogvédelem biztosítása. A jogvédelem azonban csak valamely valóságos jog fennállásához kapcsolódik. Ezért aztán nem lehet a polgári eljárás céljával ellentétesnek nevezni az alaptalanul indított pert, hiszen az anyagi jog létezésének hiányában valóságos jogvédelem fel sem merülhet.[174] Ez a megközelítés a szocialista polgári eljárásjog időszakában született, a politikai rendszerváltást követően - a demokratikus államberendezkedést követően - ettől eltérő
- 128/129 -
álláspontot képviselt a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának 1993. évi határozata[175], amely szerint alkotmányellenes a bíróságnak a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül történő elutasítsa, ha a felperes követelése "nyilvánvalóan alaptalan" vagy "lehetetlen szolgáltatásra (megállapításra) irányult. Az Alkotmánybíróság döntésének indokolásában rámutatott arra, hogy a bírósághoz fordulás joga nem jelenthet korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra, de az egyébként szükségszerű perelőfeltételek vizsgálata nem érinthetik, és nem korlátozhatják az alapvető jog lényeges tartalmát.[176]
A mai - jelentősen megváltozott - hatályos szabályozás figyelembevételével a bíróságok nagyon nehéz helyzetbe kerültek az alaptalanul indított perek "kiszűrése" kapcsán. A polgári perrendtartás ugyan előírja a felperes számára azt, hogy "a keresetlevélben feltüntesse az érvényesíteni kívánt jogot, az annak alapjául szolgáló tényeknek és azok bizonyítékainak előadásával"[177], azonban ennek "orvoslására" a bíróságnak hiánypótlási végzés kibocsátása áll rendelkezésre, nem a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítása.[178] Erre a hiánypótlásra az eljárás során akár többször is sor kerülhet, hiszen a bírói gyakorlat szerint a keresetlevél elutasítására csak akkor kerülhet sor, ha a hiányosságok miatt a keresetlevél elbírálása lehetetlen. A nem ilyen hiányokat az eljárás során pótolni kell.[179] Erre általában nem az anyagi jog kérdések kapcsán kerül sor, hanem eljárásjogi jellegű hiányosságok miatt[180] A bíróságnak a tárgyalási elv alapján nincs hivatalbóli bizonyítási lehetősége, kizárólag a felek által elé tart bizonyítékok alapján dönthet, melyek előterjesztésére a feleknek gyakorlatilag az első fokú határozat (ítélet) meghozataláig lehetősége van.
(b) A a felperes joga a bíróság kedvező ítéletre az alperessel szemben a felek perbeli legitimációjához (kereshetőségi jog, igényérvényesítési jogosultság) kapcsolódik, ami a perindítási jog és a felek perbeli jogképességének fogalmán kívül eső, alapvetően anyagi jogi kérdés: a fél és a per tárgya közötti anyagi jogi kapcsolatra, a félnek a vitában való anyagi jogi érdekeltségére vonatkozik, vagyis azt jelenti, hogy a felperest megilleti-e a keresettel érvényesített jog az alperessel szemben. Ennek hatályos szabályozása a joggyakorlatban azért problematikus, mert a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításának esetei[181] lényegében csak - szűk körben - akkor alkalmazhatóak, ha a per megindítására jogosult (felperesi) és a perelhető (alperesi) személyi kör egyértelműen - jogszabályilag - nevesítve van[182], különben az a szabály érvényesül, mely szerint "annak elbírálása, hogy a felperes igényérvényesítési jogosultsága" (kereshetőségi joga) az általa megnevezett alperesekkel szemben fennáll-e, az ügy érdemére tartozó olyan anyagi jogi kérdés, amely tárgyában a bíróságnak ítélettel kell határoznia. Ez esetben nem kerülhet sor sem a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasítására, sem a per megszüntetésére."[183] A perbeli legitimáció hiánya esetében így a kereset ítélettel való elutasításának van helye, amely nem jelent kedvező határozatot a felperesre nézve, de amíg ezt érdemi döntésében (ítéletben) a bíróság kimondhatja, addig hosszas bizonyítást kell lefolytatnia a perbeli legitimáció tisztázása érdekében, vagyis a határozathozatal szempontjából feleslegesnek bizonyuló tárgyalások sorozata nem mellőzhető.
(c) A polgári per célja és társadalmi megítélése tárgyában le kell szögeznünk, hogy a peres eljárás szabályait tartalmazó Polgári perrendtartással - ahogy egyébként az összes jogszabállyal - szemben alapvetően azt a követelményt támasztjuk, hogy a jogbiztonságot, az alapjogok és az alapelvek érvényesülését, érvényesíthetőségét biztosítsák.[184] Az 1989-es politikai rendszerváltást követő Polgári perrendtartás módosítás[185] - a jogvita igazságos eldöntése helyébe[186] - a kor követelményeinek megfelelően - egy új percélt fogalmazott meg: a tisztességes eljárás követelményét, amely az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok védelméről szóló Egyezmény 6. cikkében foglaltak szerint - a jogviták pártatlan eldöntését kívánja biztosítani a felek számára.[187]
A bíró több oldalról is szorult helyzetben van: a felek gyors és igazságos ítéletet várnak tőle, amelynek - a felek álláspontja szerinti - elmaradása az eljáró bíró elleni kártérítési per egyik leggyakoribb oka, de a jogszabályi felhatalmazása az igazság kiderítésére (hivatalbóli bizonyítás) egyértelműen hiányzik. Az ésszerű időn belüli elbírálás vonatkozásában a felek részére "a kifogás az eljárás elhúzódása miatt" jogorvoslat rendelkezésre áll[188], amely - az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok védelméről szóló Egyezmény 6. cikkében szereplő - ésszerű időn belül való eljárás elvéhez kapcsolódik, de ennek előterjesztésének okai - a bíróság számára törvényben megállapított határidő elmulasztása és a mulasztóval szembeni intézkedés indokolatlan mellőzése és a bíróság utolsó érdemi intézkedése óta eltelt ésszerű időtartam, amely alatt a bíróság az eljárási cselekményt elvégezhette volna[189] - gyakorlatilag az eljáró bíróval szembeni védelmet biztosítja a felek számára, amely azért problematikus, mert a három hivatkozási okból csak egy konkretizálható.
A probléma lényege az "igazság" eltűnése a polgári perből. Mivel a bíróság nem folytat le hivatalbóli bizonyítást[190], nyilvánvaló, hogy nem garantálható az igazság kiderítése, a bíróságnak csupán az a feladata, hogy biztosítsa azt, hogy "a felek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és az ésszerű időn belüli befejezéséhez való jogát érvényesíthessék."[191] "Ezzel a különbségtétellel hangsúlyozottá
- 129/130 -
vált a különbség a döntés igazságossága és az eljárás igazságossága között. A törvénymódosítás[192] a bíróságot "felmentette" az alól a kötelezettsége alól, hogy az ítéleti tényállást a történeti tényállással egyezően állapítsa meg. A döntés igazságosságának követelményét - Kiss Daisyvel összhangban - én sem tartom "meghaladott", idejétmúlt kategóriának. A felek vitájában nem hozható döntés a tényállás minél szélesebb körű felderítése, a jogsértést kiváltó okok megismerése és vizsgálata, a társadalmi összefüggések mérlegelése, a felek személyi körülményeinek figyelembe vétele nélkül. Ha a döntés ebben rejlő igazságosságának a követelményét elvetjük, a jogkereső állampolgárok elveszítik az esélyt arra, hogy a vitás ügyekben a bírói döntés valóban megoldást hozzon és ne további feszültséget gerjesszen.[193] Már a római jogász Iuventius Celsus álláspontja az volt, hogy a jog nem pusztán az állam által kikényszerített magatartási szabályok összessége, hanem van egy végső rendeltetése, ez pedig az igazságosság érvényre juttatása.[194] A döntés igazságosságának kérdése mellett a másik probléma, melyet a hivatalbóli bizonyítás eltörlése gerjeszt: a bíró döntésképtelensége. Ez indokolatlan tárgyalás elnapolásokkal a tárgyalás elhúzódását eredményezheti, továbbá az elsőfokú bíró félelmét az érdemi határozatának másodfokon történő hatályon kívül helyezése miatt bizonyítottság hiányára hivatkozással.
(d) A bíróság és a felek közötti eljárásjogi (közjogi) jogviszony az eljárási jogok gyakorlása és az eljárásjogi kötelezettségek teljesítése tekintetében fontos tényező, továbbá annak vizsgálatát igényli, hogy, hogy a felek között - egymással szemben - fennállhat-e a magánjogi jogviszonyon túlmenően eljárásjogi (közjogi) jogviszony, amelynek következtében a felek egymással szemben válhatnak közvetlen közjogi jogosultakká és kötelezettekké. Ennek a kérdésnek gyakorlati jelentősége - álláspontom szerint - abban áll, hogy azok között, akik esetében az eljárásjogi (közjogi) jogviszony fennáll - a keresetindítási alanyi joggal szemben - a bíróságra nézve kötelezettség keletkezik a kereseti kérelem kivizsgálására a szükséges bizonyítás lefolytatásával, az alperesre nézve pedig az ex lege perbenállási kötelezettségre.
A bíróság-felperes-alperes közötti jogviszony problémája a mai joggyakorlat működésében egyrészt akként "csapódik le", hogy a felek és az állam (bíróság) viszonyát érintő kérdésekben egyértelművé kell tenni, hogy a bíró valamely tételes jog vonatkozó szabályainak tartalmát fejti-e ki vagy pedig jogpolitikai kívánalmaknak igyekszik megfelelni, amely jogfejlődési irányokat jelöl ki, vagy általános érvényű tételeket nyilvánít ki. Ennek keveredése a jogfejlődést veszélyeztető folyamatot gerjeszthet, mivel más-más feladat ellátása a cél: az első esetben a jogszabályok tartalmának kifejtése, a másik esetben pedig a jogszabályok által kiváltott következmények vizsgálata. A juristprudencet tehát élesen el kell választanunk a jogelméletek alkotására hivatott jogbölcselőtől, jogszociológustól, politikai jogtudomány képviselőitől[195], a Hans Kelseni "tiszta jogelmélet" (reine Rechtslehre) tana alapján[196].
Másrészről a felek, illetve a felek és az állam közötti jogviszony alapján a felperes peranyagszolgáltatási (tárgyalási elv) és alperes perbebocsátkozási kötelezettségégének terjedelme kérdéses. A felperes vonatkozásában abban a kérdésben, hogy a kereset tényalapját milyen részletességgel kell a keresetlevélben megjelölni a jogirodalom különbséget tesz a kereset individualizálásának és a szubsztanciálásának elve között. Az előbbi szerint a kereset alapja nem a tényállítás, hanem a jogállítás, ezért a kereset elsősorban az érvényesíteni kívánt jogot határozza meg, a tényállítások és a bizonyítékok megjelölése nem feltétlenül szükséges, így a felperesnek csak annyit kell előadnia a keresetlevélben, amennyi ahhoz szükséges, hogy a benne érvényesített jog minden más jogtól megkülönböztethető legyen. A szubsztanciálási elv - ezzel ellentétben - azt mondja, hogy a felperes a valóság kiderítéséhez szükséges tényeket a keresetlevélben elő kell, hogy adja.[197] A magyar hatályos Polgári perrendtartás a szubsztanciálásának elvet követi.[198] Az alperes - a felperes kereseti követelésével szembeni - nyilatkozata (ellenkérelem), amely vagy a per megszüntetésére (alaki ellenkérelem) irányulhat vagy érdemi védekezést :viszontkereset, beszámítási kifogást (érdemi ellenkérelem) tartalmazhat, gyakorlatilag az alperes perbe bocsátkozását jelenti, amit vagy az első tárgyaláson, többnyire szóban, vagy már azt megelőzően - a keresetlevél kézhezvételét követően - írásban terjeszthet a bíróság elé[199]. A fenti szabályozás ellenére - összhangban a hivatalbóli bizonyítás hiányával - a bíró csak törekedhet arra, hogy a felek az ügyre vonatkozó részletes tényelőadásaikat és bizonyítási indítványaikat legkésőbb az első tárgyalásom megtegyék. A jogalkotó - a perelhúzás megakadályozására - tulajdonképpen egy jogvesztést eredményező szankciót (ami a fél előterjesztésének bevárása nélküli határozathozatalt jelenti) helyez kilátásba arra az esetre, ha a felek bármelyike a tényállításainak, nyilatkozatainak, bizonyítékainak előterjesztésével indokolatlanul késlekedik és azt a bíróság felhívására sem pótolja[200], azonban - hivatalbóli bizonyítás nélkül - ennek terjedelme nem körülhatárolható, mivel a törvény csak a gondos és az eljárást elősegítő pervitelnek megfelelő időben történő előadást írja elő[201], így a bírák ennek a szankciónak az alkalmazását kerülik a gyakorlatban. Ez tulajdonképpen a hanyag felperesi magatartás és az alperesi perelhúzás lehetőségét igyekezne visszaszorítani az adott jogszabályi keretek között, de sajnos ezt nem
- 130/131 -
igazán teszi lehetővé, ezért - álláspontom szerint - abban az esetben, ha a bíró lehetőségei a jogvita valós feltárására «gyengülnek» a perben, vagyis a bíróság és a felek közötti közjogi jogviszony terjedelme csökken, akkor a felek közötti közjogi jogviszony erősítése válik indokolttá, különböző szankciók kilátásba helyezésével.[202] Egyetértek ugyanis Névai Lászlónak azzal a megállapításával, hogy a polgári eljárás egyszerűsítésének és gyorsításának egyik igen jelentős tényezője a feleknek a saját ügyükre való fokozottabb koncentrálása[203], amelyre a jogalkotónak minden lehetséges eszközzel törekednie kell.
Lényegében a mai viszonyok között - a szabályozás pontatlansága miatt - az eljárás igazságosságának legfőbb biztosítéka a bíró.[204] A bíró a hivatását esküjéhez híven köteles gyakorolni, igazságszolgáltatási feladatainak teljesítését nem tagadhatja meg, a rábízott ügyekben folyamatosan, lelkiismeretesen köteles eljárni,[205] vagyis a bíró mérlegeli a felek perbeli előadásainak, nyilatkozatainak terjedelmét, az érdemi döntéshez szükséges tényállás felderítésének mértékét, azonban egyértelmű jogszabályi előírások, hatékony szankciók alkalmazhatósága nélkül néz szembe a felek és jogi képviselőik perelhúzó taktikájával, igazságos ítélet iránti igényeikkel és a másodfokú bíróság tényállás felderítési elvárásaival.
(e) A keresetjog elméletek mutattak rá arra a fontos kérdésre, hogy az igény tartalmilag menynyire azonos a felet megillető anyagi joggal, illetve kötelezettséggel. A fogalom-meghatározások eredményeként tisztázódott, hogy az anyagi jogi igény és annak bíróság előtti érvényesíthetősége nem esik feltétlenül egybe[206], de ezen túlmenően is számos kérdés merül fel a joggyakorlatban: pl: egy anyagi jogi igény(egy jogviszony) esetében több konkuráló, igényt megalapító jogszabály fennállása esetében (többszörösen megalapozott igény) a jogszabályok konkurenciájáról beszélünk, vagyis azonos tényállás esetén értelmezés kérdése, hogy melyik alkalmazható, rangsort e tekintetben nagyon nehéz megállapítani a jogszabályok között. A mai - többnyire koncepciótlan - jogszabály-alkotási "dömping" világában a jogalkalmazók és a jogkereső állampolgárok is nagyon nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a rendelkezési elv[207] alapján a bírósági gyakorlatban - a felek által megjelölt - jogcím kérdésében is bizonytalanság van. Abból kell kiindulnunk, hogy a hatályos szabályozás alapján az "ügy urai" a peres felek, ők határozzák meg a per tárgyát, és ezáltal a bírósági eljárás mozgásterét is.[208] A kereseti kérelemhez kötöttséget a joggyakorlat ugyan nem azonosítja teljes egészében a jogcímhez kötöttséggel, arra hivatkozással, hogy a bíróság feladata a kereseti kérelem alapjául szolgáló jogviszony elbírálása és a döntést nem akadályozhatja az, hogy a felperes a követelése jogcímét helytelenül jelölte meg,[209]ennek "korrigálására" a bíróság részéről azonban csak akkor kerülhet sor, ha a helyes minősítéshez valamennyi tény, bizonyíték, adat rendelkezésre áll,[210]aminek pedig a hivatalbóli bizonyítás hiánya szab gátat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kereset alapja (anyagi jogi) és a kereseti kérelem (processzuális igény) szoros összefüggésben van egymással, ezért nem lehet szó érvényesíthető igényről a jogalap megállapítása nélkül és jogalapról érvényesíthető igény hiányában, amely az ítéleti döntés, a hozzá kapcsolódó jogerő és annak terjedelme szempontjából is jelentős kérdéseket vet fel.[211]
Az egyes keresetjog elméletek joggyakorlatra kifejtett hatásainak fentebb részletezett vizsgálata során körvonalaztam, hogy azok milyen szempontok szerint hasznosíthatóak a jogviták megoldásai során. Számomra - több kulcsfontosságú és megoldásra váró jogi probléma mellet - két fontos végkövetkeztetés leszűrésére adtak alkalmat a bevezetőben feltett kérdésekre adott válaszok: Az egyik a jogelméletek és a joggyakorlat kölcsönhatásának kérdése, amelyet vizsgálva megállapítottam, hogy: a jogelmélet a joggyakorlatba beépülve alakítja a társadalmi tudatot, ami még jobb megoldásokra inspirálja a jogalkotót. A jogelméletek gyakorlatilag egyfajta konstruktív kritikát képviselnek, amelyek a jogfejlődésben elengedhetetlenül szükségesek. Nagyon fontos a jogelméletek objektivitása, mivel az elvont vagy életidegen jogelméleti megoldások nem hatnak megtermékenyítően a joggyakorlatra, ezért a jogi kultúrára sem képesek hosszabb távon hatást gyakorolni. Álláspontom szerint a jogirodalomban megfogalmazott jogelméleteknek - egy adott jogintézmény fejlődésének szem előtt tartása céljával - minden használható érvet ezerféle változatban ki kell fejtenie ahhoz, hogy a jogalkotóra, jogalkalmazókra kellő mértékű befolyást gyakoroljon. Ehhez pedig a jogalkalmazóknak legalább annyira kell ismerniük a jogelméletet, amennyire a jogelmélet képviselőinek a joggyakorlatot, a hatékonyság csak a kölcsönösség elve alapján biztosítható.
A másik pedig a jogalkalmazók - különösen a bírák - és a jogelmélet képviselői társadalmi szerepvállalásával kapcsolatos, amely szerint munkájukat a bírák esetében az egyes jogesetekhez kapcsolódó ítéletekben kinyilvánított mindenkori jogpolitikai célok érvényesítésén túlívelő, a jogtudósok részéről pedig tanulmányok, tudományos igényű elemzések alkotása útján kinyilvánított, a jogi kultúra, vagy inkább az egyetemes emberi kultúra alapját képező tevékenységnek[212] kell tekinteni, amely hidat épít a jogelmélet és a joggyakorlat között, a társadalmi értékek hatékonyabb érvényesülése céljából. Ez a polgári eljárásjog területén az eljárás egyszerűsítése, gyorsítása, hatásfokának növelése és a társadalmi elvárásokhoz való közelítését jelenti. ■
- 131/132 -
JEGYZETEK
[1] Kengyel Miklós: Magyar Polgári Eljárásjog. Osiris, Budapest 2008. 221. o.
[2] Magyary Géza: A magyar polgári peres eljárás alaptanai. A perbeli cselekmények tana, Franklin-társulat, Budapest 1898. 6. o.
[3] Az állami bíráskodás, a peres eljárás a célból jött létre, hogy elkerülje a jogsértések önhatalommal, önbíráskodással való megoldását, melyek további jogsértésekhez vezethetnek. A sérelmet állító fél fordult panaszával a bírói döntésre jogosulthoz (törzsfőhöz, királyhoz, törzs gyűléséhez) és sérelmének orvoslását kérte. Ebből alakult ki az eljárást megindító panasz, a kereset. A római jog által szabályozott perben az eljárás azzal kezdődött, hogy a felperes előadta követelését és kérte a megfelelő formula kiadását. Ha az alperes a keresettel szemben védekezett, a praetor megadta a keresetet, kinevezte a bírót, a kiállított formulát ismertette a felekkel, a jelenlévőket pedig felhívta tanúnak. Ezt a szakaszt nevezzük peralapító magisztrátusi aktusnak, azaz, litis contestatio-nak, melyben a felek vitás ügyüket a formulában foglalt feltételek mellett a kinevezett bíró döntésére bízzák. A litis contestatio feladata, hogy a felek között a ténybeli és jogi vita tisztázása. In Hámori Vilmos: Anyagi jog és kereset. Jogtudományi Közlöny 1978. 10. 616. o.
[4] Az állam törvényi felhatalmazással a bíróságon kívül más jogi fórumokra is átruházhatja a döntési jogosítványát, például a választottbíróságra, azonban a választottbírói döntés mindig két szerződést feltételez: az egyik a felek között jön létre, akik megállapodnak abban, hogy jogvitájukat az állam bírósága helyett egy harmadik személy dönt el, a másik a felek és ezen harmadik személy között jön létre, aki a döntést magára vállalja. Ezek közjogi viszonyokat nem, csak magánjogi viszonyokat keletkeztetnek, Magyary Géza: i.m. 1898. 19. o.
[5] Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. Osiris, Budapest 2008. 37-38. o.
[6] "kettős jogviszony elmélet" Magyary Géza: i.m. 1898.11. o.
[7] Plósz Sándor: A keresetjogról. In Összegyűjtött dolgozatai. Magyar Tudományos Akadémia Kiadó, Budapest 1927. 3. o.
[8] Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. Osiris, Budapest 2005. 38-39.o
[9] Schott, Richard: Das Armenrecht der deutschen Zivilprozeßordnung. Gustav Fischer, Jena 1900, 1. o.
[10] Jancsó György: Magyar polgári törvénykezési jog. Lepage Lajos Könyvkereskedése, Kolozsvár 1908. 3. o; Falcsik Dezső: A polgári perjog tankönyve. Grill, Budapest 1910. 12. o; Magyary Géza Magyar polgári perjog. Franklin, Budapest 1913. 5. o.
[11] Magyary Géza - Nizsalovszky Endre: Magyar polgári perjog. 3. kiadás. Franklin, Budapest 1939. 1. o.
[12] A magyar jogirodalom a kereset elemei között különbséget tesz a kereset tárgya, illetőleg tartalma között. A kereset tárgya az érvényesíteni kívánt anyagi jog, a kereset tartalma a bíróság döntésére irányuló határozott kérelem, a tekintetben, hogy a fél milyen jogvédelmet kér a bíróságtól. Ez alapján különbséget tehetünk: marasztalási, megállapítási és jogalakítási kereset között. In Kengyel Miklós: A keresetindítás In: A polgári perrendtartás magyarázata 1. In: Németh János- Kiss Daisy (szerkesztők), 2. átdolgozott kiadás, Complex Kiadó, Budapest, 2006. 712.o.
[13] Falcsik Dezső: A polgári perjog tankönyve. Grill, Budapest 1910. 9. o.
[14] Kengyel Miklós: Magyar Polgári Eljárásjog. Osiris Budapest 2008. 217. o.
[15] Iuventius Celsus a Kr. u. II. században élt jogtudós
[16] "An action is nothing else but the right to recover by judicial process that which is owing to one.". In: Digest 44, 7, 51, see in Straumann Benjamin: Is Modern Liberty Ancient? Roman Remedies and Natural Rights in Hugo Grotius's Early Works on Natural Law, Law and History Review, Vol 27. No.1. Spring 2009. http://www.historycooperative.org/journals/lhr/27.1/straumann.html (18 May 2011).
[17] Magyary Géza: i.m. 1898. 154. o.
[18] Hámori Vilmos: i.m. 1978. 611. o.
[19] Névai László: A kereset In: Szilbereky Jenő - Névai László(szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata I. kötet, Budapest, 1976. 645.o. vö. Kengyel Miklós: A keresetindítás In: Németh János - Kiss Daisy (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata 1. In: Második átdolgozott kiadás, Complex Kiadó, Budapest 2006. 711. o. Egyéb eszközök is rendelkezésére állnak a feleknek a jogvita eldöntésére: fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem, kérelem a nemperes eljárásokban stb.
[20] Pl. apaság, anyaság megállapítása
[21] Hámori Vilmos: i.m. 1978. 618. o.
[22] Igény: "Kíván, követel valamit, amire valamely eredmény, cél érdekében feltétlenül szüksége van, amire rászorul." A magyar nyelv értelmező szótára, 3. kiadás, Budapest 1970. 451-452. o., vö. Hámori Vilmos: i.m. 1978. 611.o. "Konkrét formában mutatkozó szükséglet." In Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára, http://meszotar.hu/keres/igény (2011.05.22)
[23] Az "igényt", mint jogi fogalmat először Windcheid fejtette ki, mely szerint "a római jogban a jogrend nem a jogok rendszere, hanem a bíróilag érvényesíthető igények rendszere és az actio ennek kifejezése, amely azonban nem azonos a jogigénnyel." In Windcheid, Bernhard: Die Actio des römischen Civilrechts vom Standpunkte des heutigen Rechts. Düsseldorf 1856. 2, 5, 46. o.; Vö. Hámori Vilmos: i.m. 1978. 611. o.
[24] Hámori Vilmos: i.m. 1978. 611.-612. o.
[25] A magánjogi igény egybeesik az állam elleni jogvédelmi igénnyel In Nizsalovszky Endre: Az alanyi magánjog és a perjog, Budapest 1942. 25. o.
[26] Ezt a nézetet Leo Rosenberg, Friedrich Lent, Friedrich Stein, Seuffert-Wallsmann és Baumbach képviselték.
[27] Nikisch, Artur: Der Streitgegenstand im Zivilprozess, Tübingen 1935. 91. o.
[28] Rosenberg, Leo: Lehrbuch des Deutschen Zivilprozessrechts (Lehrbuch), Berlin 1927. 259.o., vö. Kengyel Miklós: A jogvédelmi igény, mint a polgári eljárás - jogtudomány "termékeny tévedése". Jogtudományi Közlöny 1986. 11. sz. 550. o.
[29] Például: bíróság előtt nem érvényesíthető követelések (naturalis obligacio) vagy jogvesztő határidők esetében
[30] Blankenburg, Erhard: The Lawyers' Lobby and the Welfare State: The Political Economy of Legal Aid. In Regan, Francis -Paterson, Alan - Goriely, Tamara - Fleming, Don (eds.): The Transformation of Legal Aid. Comparative and Historical Studies. Oxford University Press, First Edition, New York 1999. 131. o.
[31] Cappelletti Mauro: Access to Justice. Comparative General Report, III. Zugang zum Recht, RabelsZ40, 1976. 673-674. o.
[32] Cappelletti Mauro - Garth Bryant: Access to Justice as a Focus of Research. Windsor Yearbook of Access to Justice. Vol. 1, X-XI. 1981
[33] Cappelletti, Mauro: Access to Justice as a Theoratical Approach to Law and Practical Programme for Reform. South African Law Journal 1992. 1. 22.o.
[34] Kilian, Matthias Zugang zum Recht - Wege zur Gerechtigkeit. Entwicklungslinien und Erkenntnisgrundlagen. Österreichisches Anwaltsblatt 2008. 4. 2008. 156. o.
[35] van de Meene, Ineke - van Rooij, Benjamin: Access to Justice and Legal Empowerment. Leiden University Press, Amsterdam 2008. 6-7. o.
[36] Parker, Christine: Just Lawyers: Regulation and Access to Justice, Oxford University Press, 1999. 30. o.
[37] Vö. Giuseppe Chiovenda: Saggi di diritto processuale civile, Bologna 1904. Nuovi saggi di diritto processuale civile, Napoli 1912
[38] Vö. Plósz Sándor: A keresetjogról, In Összegyűjtött dolgozatai. Budapest 1927
[39] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 550. o.
- 132/133 -
[40] Vö. Farkas József: Bizonyítás a polgári perben. Budapest 1956. 12-22. o., Kengyel Miklós: i.m. 1986. 550. o.
[41] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 550. o.
[42] A kereset szó mai értelemben többféle jelentéssel bír, pl.: peres úton való jogérvényesítés iránti igény, felperesi kérelem stb....Az actio fogalmát a római jogban nehéz meghatározni, mert több jelentéssel bírt: (a)Az actio mint agere "űzni, hajtani, tenni, csinálni" ige származéka eredetileg cselekedetet, cselekvést, a magistratus előtt végzett cselekvést jelentett. A feleknek ez az ünnepélyes eljárása, amely a törvények előírása szerint zajlott tehát a per in iure szakaszát, de magát a pert is jelentette.
(b) Az actio szó másik jelentése a felperes perkezdő cselekménye.
(c) Perindítási engedély (d) Keresetjog (e) Az actio szóval ezen felül gyakran egy meghatározott perfajtát jelöltek (actio civilisactio honoraria,actio in ius,actio in factum,actio in rem,actio in personam,actio certa,actio incerta,condictio, vindicatio,petitio, querela, stb.; a pretor peren kívüli jogsegélyei: interdictum, in integrum restituio, praetori stipulatio, kereset kiadásának megtagadása, exceptio, replicatio, missio in possessionem) (f)Az actio szó egy elvontabb jelentése: magasabb kategóriát jelentő keresettípus, mellyel a perek egy-egy meghatározott csoportját jelölték (pl. az actio ex stipulato in personam actio).
[43] A római jog actio (kereset) fogalma: a felperes perindító cselekménye, elsősorban tisztán alaki cselekmény, mely nem függött az anyagi jogtól. Az actio anyagi értelemben az alanyi magánjogot jelentette, abban a létszakában, melyben a jogosult azt már peres úton érvényesíthette. Ezt igénynek (keresettel érvényesíthető alanyi jog) nevezzük. A modern jogrendszerekben az alanyi jog természetéből következik, hogy a keresettel érvényesíthető, ezzel szemben a római jogban az alanyi jog csak akkor létezett, ha a praetor keresetet adott. A modern jogokban csak egyféle kereset van, amely valamennyi alanyi jog érvényesítésére szolgál. Ezzel szemben a római jog szerint annyi féle alanyi jog volt, ahány kereset létezett mivel általában a keresetfajták megalkotása teremtette meg az egyes alanyi jogokat. Keresetjogi gondolkodás, azt jelentette, hogy nem úgy gondolkodtak, hogy "valamire jogom van", hanem úgy hogy a praetor keresetet ad valamire. A modern magánjog önálló anyagi jogszabályok rendszere, ezzel szemben a római jogban az anyagi jogi szabályok perjogi, keresetjogi megfogalmazásban jelentek meg. A praetori actiókkal az igényt közvetlenül érvényesítették, anélkül, hogy a praetor előzetesen egy annak megfelelő alanyi jogot megfogalmazott volna.
[44] Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog. Tízedik átdolgozott kiadás, Osiris, Budapest 2010. 221. o.
[45] A rómaiaknál a magánjogban sértett félnek jogosítványa volt a praetor - mint az állam szerve - ellen jogsegélyre, de ennek előfeltételét képezte, hogy a félnek sértett magánjoga legyen. In Paulovics Anita: A jogerő kérdése a perjogtudományban és a közigazgatásban. http://www.mjsz.uni-miskolc.hu/201001/6_Paulovi-csanita.pdf (2011.05.10) Vö. Muther Theodor: Zur Lehre von der Römischen Actio, dem heutigen Klagerecht, der Litiscon testation und der singularsuccession in obligationen. Andreas Deichert, Erlangen 1857. 45. o.
[46] Paulovics Anita: i.m. 2011
[47] von Savigny Carl Friderich: System des heutigen römischen Rechts, Berlin 1841-1856, V. kötet, 4-6. o., vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 550. o.
[48] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 550. o.
[49] Plósz Sándor: i.m. 1927. 5-6. o.
[50] Kengyel Miklós: A keresettől a bírósághoz fordulás jogáig. Tanulmányok Szamel Lajos tiszteletére, In: Ádám Antal (szerk.): Studia Juridica, Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs 1989. 1. o.
[51] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 551. o.
[52] Vö. Plósz Sándor: i.m. 1927
[53] Még Windscheid előtt állapította meg Jakob Friedrich Fries (1773-1843) "Politic" c. posztumusz munkájában: "Törvények, melyek az emberek értelmes és akaratlagos tevékenységét előírják a társas életben, az alávetettekkel szemben megkötöttséget, kötelezettségeket állapítanak meg, melyeket mások magatartására nézve írnak elő. Ez a másikkal szembeni jogosultság és az én jogom az igény, amit részemre az ilyen törvény biztosít". In Gysin Arnold: Rechtsphilosophie und Grundlagen des Privatrechts, Frankfurt am Main 1969. 230. o. Dernburgnál az igény, kereseti jog és kereset fogalmak összefolytak, ugyanis szerinte az igények az alanyi értelemben vett keresetből fejlődtek ki, mely jelenti egyrészt a követelés érvényesítésére való jogot, másrészt a teljesítésre való kötelezés iránti kérelmet. Dernburg, Heinrich: Pandekten I. Bd. 6. Berlin 1900. 86. o., vö. Hámori Vilmos: i.m. 1978. 611. o.
[54] Windscheid Bernhard: Die Actio des römischen Zivilrechts vom Standpunkte des heutigen Rechts. Düsseldorf 1856. 222-223.o., vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986.551. o.
[55] Cristoph Martin: Vorlesungen über die Theorie des deutschen gemeinen bürgerlichen Processes. Brockhaus, Leipzig 1855. 14. o., vö. Paulovics Anita: i.m. 2011
[56] Windscheid úgy határozza meg az actio fogalmát, mint "jogosultság akaratunkat bírói úton érvényesíteni". A rómaiaknál az actio a jog helyett volt (obligationalis jog), az in rem actióknál pedig a kötelmi természetű igény helyett. Ott a polgár azt nyerte, amit a bíróság (Gericht) megadott és nem azt, amire a jog igényt adott. A magisztrátus által adott actio volt tehát a fontos, aki a jog felett állva, segélyét megadta vagy megtagadta. Windscheid, Bernhard: i.m. 1856. 222-223. o. Vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 550. o
[57] Plósz Sándor: i.m. 1927. 14.-15. o.
[58] Plósz Sándor: i.m. 1927. 16.-17. o.
[59] Plósz Sándor: i.m. 1927. 17. o.
[60] Bekker, Ernst Immanuel: Die Aktionen des römisches Privatrechts. Band I. Berlin, Vahlen 1871-1873 Bd. 1 Ius civile Bd. 2 : Prätorisches richterliches kaiserliches Recht
[61] Bekker, Ernst Immanuel: i.m. 1871-1873. 15. o.
[62] Plósz Sándor: i.m. 1927. 19-21. o.
[63] Kengyel Miklós: i.m. 2008. 139. o.
[64] Erre a példa a negatív megállapítási kereset, melyben a felek közötti jogviszony fennállásának ítéletben történő kimondását kéri a felperes a bíróságtól.
[65] Kengyel Miklós: i.m. 2008. 138.o.
[66] A Polgári perrendtartásról szóló 1911.évi I. törvénycikk, 1952.évi III. törvény
[67] Például: az ügyész által indított perben az anyagi jogosult is félként részt vesz Pp.64.§ (3) bek.
[68] A felperes és az alperes elhatárolása a beavatkozótól, szakértőtől, tanútól.
[69] von Gerber, Carl Friedrich.: Über öffentliche Rechte, Lauppsche Buchhandlung, Tübingen 1852
[70] Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog, Tízedik, átdolgozott kiadás, Osiris, Budapest 2010. 221. o.
[71] Bülow Oskar: Civilprocessualische Fictionen and Wahrheiten. Activ für civilische Praxis LXII. 1879. 1-96. o., ld. még Bülow Oskar: Die Lehre von prozesseinreden und Prozessvorasusetzungen. Emil Roth, Giessen 1868. Vö. Paulovics Anita: i.m. 2011
[72] Kengyel Miklós: i.m. 2010. 222. o.
[73] Paulovics Anita: i.m. 2011
[74] A felek és az állam alárendeltségi viszonya abból is egyértelmű, amely joghátrányokat az állam(bíró) fűz bizonyos jogcselekmények elmulasztásához: pl. alperes a felperes keresetére nem nyilatkozik, akkor a keresetben felhozott tényeket valónak fogadja el a bíróság és ekként határoz a kereset tárgyában; Magyary Géza: i.m. 1898. 6-7. o.
[75] Plósz Sándor: i.m. 1927. 30-33. o.
[76] Kengyel Miklós: i.m. 2008. 222. o.
[77] Plósz Sándor: i.m. 1927. 31-32. o.
[78] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 551. o.
[79] Vö. Plósz Sándor: A kereseti jogról. Magyar Igazságügy 5. sz. 1876. 232-243. o.
[80] Magyary Géza véleménye szerint Plósz Sándor elméletének legnagyobb hibája, hogy a pert egységes, de mégis
- 133/134 -
háromoldalú jogviszonynak tekinti a felperes, az alperes és az állam között. A szerző szerint azonban minden jogviszony csak kétoldalú lehet: az egyik a jogosult, a másik a kötelezett oldala. Mindkét oldalon szerepelhetnek ugyan többen, de feltétel az, hogy a jogosultság, illetve a kötelezettség valamennyire nézve azonos legyen. Magyary Géza: i.m. 1898. 51. o.; ld. még Paulovics Anita: i.m. 2011
[81] Plósz Alexander: Beitrage zur Theorie des Klagerechts. Duncker und Humbolt, Leipzig 1880. 107. o., Paulovics Anita: i.m. 2011
[82] Degenkolb, Heinrich: Einlassungszwang und Urteilsnorm, Beiträge zur materiellen Theorie der Klagen inbesondere der Anerkennungsklagen. Bretikopf und Hartel, Leipzig 1877. 31-32. o. , 41.o., vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 551. o.
[83] Degenkolb, Heinrich: Der Streit über den Klagerechtsbegriff In Beitrage zum Zivilprozess. Leipzig 1905
[84] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 551. o.
[85] Paulovics Anita: i.m. 2011
[86] Degenkolb álláspontja szerint az alperes közvetlenül a felpereshez és nem a bírósághoz való viszonyából tartozik perbe bocsátkozni, azért mert az alperesnek segítenie, közreműködnie kell ahhoz, hogy a perben ítélet születhessen. Ezt a közreműködést a felperes személyiségéből folyó jogán követelheti. Személyiségének elismerését követelheti a felperes azzal, hogy bírói útra lép, különösen azért, mert az önbíráskodástól el van tiltva. A keresetjog, mint személyiségéből folyó jog, közjog, miután a személyiségi jog is az. Az alpers fenti kötelezettségét azonban korlátok kell kapcsolni: egyrészt ahhoz, hogy a felperes jóhiszemű legyen, másrészt ahhoz, hogy a felperesnek valódi jogi érdeke álljon fent az alperessel szemben, azaz a keresetén túl fennálló jogosítványa. Degelkolb a feleknek az államhoz való viszonyát nem vizsgálja, ezzel kapcsolatban mindösszesen annyit jegyez meg, hogy az állam elvárhatja, hogy az, akit nyilatkozatra felhív, az igazat mondja. Paulovics Anita: i.m. 2011
[87] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 551. o.
[88] Ítélt dolog: A jogerős bírósági határozat anyagi jogereje kizárja azt, hogy a felek (vagy jogutódaik), ugyanabból a tényalapból származó, ugyanazon jog iránt, új keresetet indíthassanak vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tegyék. [Pp. 229.§(1) bek.]
[89] Kengyel, Miklós: i.m. 2008. 222. o.
[90] Wach Adolf: Handbuch des deutchen Civilprozessrechts, I. Band, Leipzig, Duncker und Humbolt, 1855. Wach Adolf: Defensionspricht und Klagerecht, Grünhuts Zeitschrift, 1979. 516-558. o., Wach Adolf: Der Feststellungsanspruch. Dunker und Humbolt, Leipzig 1889
[91] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 550. o. Mes Peter: Der Rechtsschutzanspruch. Prozessrechtliche Abhandlungen. Heft 28, Köln 1970 29-30. o., vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 550. o.
[92] Wach, Adolf: Handbuch des Deutchen Civilprozessrechts, I. Band, Leipzig, Duncker und Humbolt, 1855. Wach Adolf: Defensionspflicht und Klagerecht, Grünhuts Zeitschrift, 1979. 516-558. o., Wach, Adolf: Der Feststellungsanspruch. Dunker und Humbolt, Leipzig 1889
[93] angheineken Paul: Der Urteilanspruch. Ein beitrag zur Lehre vom Klagerecht (Urteilsanspruch) Leipzig 1899
[94] Hellwig Konrad: Anspruch und Klagerecht. Beiträge zum Bürgerlichen und zum Prozessrecht, Jena 1905. 8. o. Vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 552. o.
[95] Vö. Bacsó Jenő: A jogvédelem előfeltételei a polgári perben. Máramarossziget 1910
[96] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 552. o.
[97] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 552. o.
[98] Langheineken Paul: i.m. 1899. 8-13.o. Vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 552. o.
[99] Wach Adolf: Der Feststellungsanspruch. Dunker und Humbolt, Leipzig 1889
[100] Paulovics Anita: i.m. 2011
[101] Bacsó Jenő: i.m. 1910. 35. o. Vö i.m. Kengyel Miklós 1986. 552-553. o.
[102] Schwab, Karl Heinz: Zur Wiederbelebung des Rechtsschutzanspruchs. Zeitschrift für Zivilprozess. 81. kötet, 1963. 420. o. Hellwig, Konrad: Anspruch, 141.o., Klagrecht 55.o.,-Goldschmidt, James: Zwei Beiträge zum materiellen Justizrecht. München und Leibzig 1914. Goldschmidt, James: Der Proceß als Rechtslage. Eine kritik des processualen Denkens. Berlin 1925. Zivilprozeßrecht, Berlin 1929. Vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 553-554. o.
[103] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 555. o.
[104] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 555. o.
[105] Degenkolb, Heinrich: i.m. 1877. 31-32. o., vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 551. o.
[106] Langheineken Paul: Der Urteilanspruch. Ein Beitrag zur Lehre vom Klagerecht (Urteilsanspruch) Leipzig 1899. 17. o. Vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 552. o.
[107] Ha a keresetindítást nem egyszerűen a felperes előtt nyitva álló lehetőségnek, hanem jognak tekintjük (ahogyan azt az absztrakt keresetjog képviselői tették), akkor azt is el kell ismernünk, hogy az alaptalan kereset esetében az alperesnek perbeli joga keletkezik arra, hogy a kereset elutasítását kérje. Amennyiben a felperesnek a kedvező ítéletre való igénye megalapozatlan, az alperesi oldalon keletkezik a jogvédelmi igény, vagyis a bíróságnak az alperes javára kell döntenie. In: Kengyel Miklós: i.m. 1986. 553. o.
[108] A jogvédelmi igény elsősorban az állam (bíróság) ellen irányul, akitől - meghatározott feltételek esetében - a jogvédelmi cselekmények kikényszeríthetőek. Wach álláspontja szerint a jogvédelmi igény az alperessel szemben is érvényesíthető, akinek tűrni kell a jogvédelmi cselekményeket. Ezt a választ a jogirodalom elutasította, ugyanis az alperes tűrési kötelezettsége az állammal szemben áll fenn és nem a felperessel szemben. Bacsó szerint felesleges az alperes kötelezettségének kimondása, mert a törvény in abstracto, a bírói ítélet pedig in concreto az alperest akarat és hozzájárulása nélkül, amúgy is kötelezi. A felperes az államhoz fordul jogvédelemért, nem pedig az alpereshez, aki jogvédelmet amúgy sem adhatna, legfeljebb a jogvédelemmel szemben fennálló kötelezettségét teljesíti. In Wach, Adolf: Handbuch des Deutchen Civilprozessrechts, I. kötet, Leipzig 1855. 19. o. Az alperes jogvédelmi igényének részletes elméleti kidolgozása Oscar Bülow nevéhez köthető. Vö. Bülow Oskar: Klage und Urteil. Eine Grundfrage des verhaltnisses zwischen privatrecht und Process. Zeitschrift für Deutschen Civilprocess. XXXI. kötet. 1903. 260-261. o., Bacsó Jenő: i.m. 1910. 23-24. o., vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 553. o.
[109] Wach megkettőzte a per tárgyát: egyrészről a perbe vitt anyagi jogviszonyt, másrészről a felperes és az alperes jogvédelmi igényét tekintette annak. Álláspontja szerint jogvédelmi igény akkor is fennállhat, ha perbe vitt jogról nem beszélhetünk. Erre példának hozta fel a felperes negatív megállapítási keresetét, melynek célja nem az alanyi jog kapcsán az ellenérdekű fél kötelezése, hanem a felperes sértetlen jog helyzetének fenntartása. In Wach, Adolf: Handbuch des deutchen Civilprozessrechts, I. Band, Duncker und Humbolt, Leipzig1855. 19-23. o., vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 552. o.
[110] Langheineken szerint a jogvédelmi igény érvényesítése négy feltételtől függ: a tényállástól, a jogvédelmi igény jogilag jelentős voltától és az anyagi, eljárásjogi szabályok megtartásától. In i.m. Langheineken Paul 1899. 21-33.o. Vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 552. o.
[111] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 554. o.
[112] Kengyel Miklós: i.m. 2008. 222-223. o.
[113] Magyary Géza - Nizsalovszky Endre: i.m. 1939. 353. o.
[114] Magyary Géza: Magyar Polgári Perjog. Budapest 1939. 357-358. o.
[115] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 552. o.
[116] Kengyel Miklós: i.m. 2008. 223.o.
[117] Kohler, Josef: Der Process als Rechtsverhältnis. Mannheim 1888
- 134/135 -
[118] Paulovics Anita: i.m. 2011
[119] Plank Julius Wilhelm: Lehrbuch des deutschen Civilprocessrechts. Band III. Civilprocessrechts. Band III. C.H. Beck, Nördlingen 1887
[120] Plank, Julius Wilhelm: i.m. 1887. 199., o. vö. Paulovics Anita: i.m. 2011
[121] Paulovics Anita: i.m. 2011
[122] Kengyel Miklós: i.m. 2005. 212. o.
[123] Gáspárdy László: A jogérvényesítést elsegítő és akadályozó körülmények vizsgálata a magyar polgári igazságszolgáltatásban. Magyar Tudományos Akadémia Kiadványa, Budapest 1985. 4. o.
[124] Kengyel Miklós: i.m. 2006. 718-719. o.
[125] "A jogalany egyedileg elvégzett prognózisára objektív oldalról ható tényezők: a megteendő jogi lépés várható költségvonzata, a felbecsülhető időigény, a jogászi segítség (képviselet, tanácsadás) hozzáférhetősége, a marasztaló határozat végrehajthatósága, a fórum földrajzi elérhetősége. Szubjektív oldalról ható motivációs tényezők az egyéni prognózisra: a társadalmi szokásokhoz való igazodás, a döntés előtt álló jogalany személyes érintettsége ("ingerküszöbe"), a lehetséges jogi lépés sikeressége vagy sikertelensége felől alkotott vélekedés, a megteendő lépések és a pszichés megterhelés felmérése, a döntő fórumról alkotott vélemény, az ellenfél retorziója miatt érzett aggodalom vagy ennek hiánya, a környezet várható reagálásának felmérése az esetleges lépés függvényében, az önkifejezés (megértés) lehetőségei." Gáspárdy László: i.m. 1985. 4. o.
[126] A polgári perrendtartásról szóló 1952.évi III. törvény 3.§
[127] Farkas József - Kengyel Miklós: Bizonyítás a polgári perben. Budapest 2005. 15-19. o., Bacsó Jenő: A polgári eljárás mint a társadalmi igények érvényesítésének eszköze. Jogtudományi Közlöny 1974. 9. sz. 484. o.
[128] Haney, Gerhard: Der kapitalistische Zivilprozess und die imperialistische Theorie vom Rechtsschutzbedürfnis in ihrer Funktion des Zerstörung der bürgerlichen Gesetzlichkeit. Jena 1961. 107-108. o., vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 556. o.
[129] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 556. o.
[130] Lábady Tamás: A keresetindítási jog, különös tekintettel a III. Ppn. új perelőfeltételeire. Magyar Jog 1975. 8. sz. 445. o.
[131] Abramov, Sz. N.: Szovjet polgári eljárás. Moszkva 1952. 155. o., Klejnmann, A. F.: Szovjet polgári eljárás, Moszkva 1954. 24. o. Gurvics M. A.: A keresetjog. Moszkva-Leningrád 1949. Jugyelszon, K. Sz.: A bizonyítás problémája a szovjet polgári eljárásjogban. Moszkva 1951., Kengyel Miklós: i.m. 1986. 556. o.
[132] Kengyel Miklós: Magyar Polgári Eljárásjog. Osiris, Budapest 2010. 223. o.
[133] Hámori Vilmos: A keresetjog és az eljárásjogi jogviszony a polgári perben. Jogtudományi Közlöny 1979. 8. sz. 521. o.
[134] Világhy Miklós - Eörsi Gyula: Magyar polgári jog. I. kötet. Budapest 1962. 164. o.
[135] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 555. o.
[136] Goldschmidt James: Zwei Beiträge zum materiellen Justizrecht, München und Leipzig 1914., Der Prozess als Rechtslage. Eine Kritik des processualen Denkens, Berlin 1925., Zivilprocessrecht, Berlin 1929
[137] Schwab, Karl, Heinz: Zur Wiederbelebung des Rechtsschutzanspruchs, Zeitschrift für Zivilprozess. 81. kötet, 1963. 420. o. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 554. o.
[138] Habscheid, Walter: Besprechung von Fasching, Kommentar zu den österreichischen Zivilprozessgesetzen, Zeitschrift für das gesamte Familienrecht. 1967. 61. o. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 556. o.
[139] Rosenberg Leo: Lehrbuch des deutschen Zivilprozessrechts, Berlin 1927
[140] Rosenberg Leo - Schwab Karl Heinz - Gottwald Peter: Zivilprozessrecht, München 1993. 13-14. o.
[141] Kengyel Miklós: i.m. 2010. 223. o.
[142] Az igazságszolgáltatást nem kizárólag a bíróságok gyakorolják: választottbíróság, gazdasági-és munkaügyi döntőbizottságok, békéltető testületek, stb.
[143] Kengyel Miklós: i.m. 2010. 224. o.
[144] "Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kőtelezettségei felől, másrészt minden ellene emelt bűnügyi vád megalapozottsága felől." (10. cikk)
[145] "A bíróság előtt mindenki egyenlő. Mindenkinek joga van arra, hogy ártatlannak tekintsék mindaddig, amíg bűnösségét a törvény szerint be nem bizonyították, és arra, hogy pártatlan bíróság általi tisztességes és nyilvános tárgyalásban legyen része."(14. cikkely)
[146] "Minden személynek joga van a meghallgatásra megfelelő biztosítékok mellett és ésszerű időn belül az illetékes, független és pártatlan, a törvény által előzőleg létesített bíróság előtt bűnügyben ellene előterjesztett vádak indokolása vagy polgári, munka, pénzügyi vagy egyéb jellegű jogainak vagy kötelezettségeinek az eldöntése céljából." (8. cikk)
[147] Delcourt v. Belgium ügyben 1970. január 17. napján hozott ítélet; ECHR 2689/65; Series A No. 11.
[148] Scholler Heinrich: Der gleiche Zugang zu den Gerichten. Jura 2004. 2. sz. 119. o.
[149] Official Journal 2007/C 303/01. A Charta magyar fordítása "költségmentességet" tartalmaz, az angol változatban viszont "legal aid", a francia nyelvűben "aide juridictionnelle", a német fordításban "Prozesskostenhilfe" szerepel, ezért a fogalom alatt valamennyi költségkedvezményt és ingyenes vagy kedvezményes képviseletet jelentő jogi segítségnyújtást kell érteni.
[150] Kengyel Miklós: A keresettől a bírósághoz fordulás jogáig. In: Ádám Antal (szerk): Tanulmányok Szamel Lajos tiszteletére. Studia Iuridica, Pécs 1989. 118. sz. 142. o.
[151] Farkas József: A polgári eljárásjog alkotmányos szabályozása. In: Trócsányi László (szerk.) Az eljárási jogok az alkotmány rendszerében. MTA Államtudományi Kutatások Programirodája, Budapest 1986 22. o.
[152] Németh János: A polgári eljárásjog reformja. Magyar Jog 1986. 3. sz. 203. o.
[153] 1949.évi XX. törvény 45. §
[154] Névai László álláspontja szerint "a Magyar Népköztársaságban [...] az igazságszolgáltatást kizárólag a bíróságok gyakorolják." Névai László - Szilbereky Jenő (szerk.): A polgári perrendtartás magyarázata: Polgári eljárásjog. Negyedik változatlan kiadás. Tankönyvkiadó, Budapest 1976. 70. o. Névainak a bíróságok igazságszolgáltatási monopóliumát valló álláspontja azonban már a szocialista per időszakában sem állta meg a helyét, hiszen igazságszolgáltatási feladatokat a gazdasági és munkaügyi döntőbizottságok, egyes tanácsi szervek és a közjegyzők is gyakoroltak.
[155] Kengyel Miklós: i.m. 2005. 38. o. Ez a rendelkezés a 2012. január 1. napján hatályba lépett "Magyarország Alaptörvényének" XXVIII. cikk (1) bekezdésében változatlan megfogalmazásban szerepel.
[156] 191/B/1996. AB határozat, ABH 1997, 629, 631.
[157] Pp.7.§ (1)-(2) bek.
[158] Pp. 2.§ (3) bek.
[159] Kengyel Miklós: i.m. 1989. 137. o.
[160] Mes Peter: Der Rechtsschutzanspruch, Prozessrechtliche Abhandlungen, Heft 28. Köln 1970. Vö. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 550. o.
[161] Moór Gyula: Bevezetés a jogfilozófiába, Filozófiai Könyvtár Sorozat, Pfeifer Ferdinánd könyvkereskedése, Budapest 1923. 9. o.
[162] Moór Gyula: i.m. 1923.19. o.
[163] A "helyes jog" a tételes jog tartalmának magasabb értékmérő (erkölcs) szempontjából való megítélése Moór Gyula: i.m. 1923. 29. o.
[164] Moór Gyula: i.m. 1923.23. o.
- 135/136 -
[165] Moór Gyula: i.m. 1923. 33. o.
[166] Moór Gyula: i.m. 1923. 34. o.
[167] A normarendszer az a séma, amely alapján egy konkrét jogi norma értelmezhetővé válik.
[168] Rosenberg Leo: i.m. 1927. 259.o. Kengyel Miklós: i.m. 1986. 553. o.
[169] Kengyel Miklós: i.m. 1986. 554. o.
[170] Kengyel Miklós: i.m. 1989. 138. o.
[171] Vö. Lábady Tamás: A keresetindítási jog, különös tekintettel a III. Ppn. új előfeltételeire. Magyar Jog és Külföldi Jogi Szemle 1975. 9. sz. 445. o.
[172] Pp. 130.§(1) bekezdés, Pp.157.§
[173] Vö. Lábady Tamás: i.m. 1975. 447-453. o.
[174] Lábady Tamás: i.m. 1975. 449. o.
[175] 59/1993. (XI.29) AB határozat
[176] ABH 1993.355, Kengyel Miklós: A keresetindítás In: A polgári perrendtartás magyarázata 1. In: Németh János - Kiss Daisy (szerk.), Második átdolgozott kiadás, CompLex Kiadó, Budapest 2006. 720-721. o.
[177] 1952.évi III. tv. 121.§ (1) bek. c) pont
[178] 1952.évi III. tv. 130.§ (1) bek. j) pont
[179] Bírósági határozat: BH. 1988. évi 3/109. s.m., forrás: Kengyel Miklós: i.m. 2006. 805. o.
[180] Pl. a felperes az alperes lakcímének téves megjelölését követően a hiánypótlásban közli a bírósággal, hogy az alperes helyes címét nem tudja megjelölni (Legfelsőbb Bíróság Gf. V. 30 518/1988 - BH 1988. évi 11/414. sz.) forrás: i.m. Kengyel Miklós 2006. 805. o.
[181] Pp. 130.§ (1) bekezdés g) pont
[182] Pl. személyállapottal kapcsolatos perek, kényszerű pertársaság esetei (tulajdonostársak)
[183] BH 2001.388, BH 2001.201" BH. 1999.182. forrás: Kengyel Miklós 2006.802.o.
[184] Kiss Daisy: Hol az igazság? Kételyek és aggályok a Polgári perrendtartás utóbbi módosítása kapcsán. http://www.kissdai-syestarsa.hu/pub/daisy_holazigazsag.pdf. (2011.05.19.)
[185] A Polgári perrendtartást módosító 1999.évi CX. törvény
[186] Bíróságnak a tárgyi valóságot tükröző objektív igazságot akkor is meg kellett állapítania, ha bármelyik fél nem tett eleget a bizonyítási kötelezettségének. Farkas József: i.m. 1956. 23-27.o., Kengyel Miklós: i.m. 2008. 33. o.
[187] Az Alkotmánybíróság már egy 1992. évi határozatában kimondta, hogy az anyagi igazság kiderítésére nincs alkotmányos garancia: "Az Alkotmány a bírósági eljáráshoz biztosít alanyi jogot és nem azt garantálja, hogy annak eredménye minden esetben helyes lesz." (9/1992 (I.30.) AB határozat) A magyar Alkotmánybíróság értelmezése szerint a "tisztességes eljárás" követelménye magában foglalja a bírósággal és az eljárással szemben megkövetelt tulajdonságokat (pl. "igazságos tárgyalás") és egyben biztosítja az Alkotmányban írt valamennyi eljárási garancia érvényesülését is (esélyegyenlőség; független és pártatlan bíróság biztosítása a felek részére, ügyek ésszerű időn belüli elbírálása a bíróság részéről). (6/1998 (III.11.) AB határozat), Kiss Daisy: i.m. 2011
[189] Pp. 114/A. § (2) bek. a)-c) pontok
[190] kivétel ez alól a státus-perek csoportja
[191] Pp. 2.§ (1) bekezdés vö. Kiss Daisy: i.m. 2011
[192] A polgári perrendtartást módosító 1999.évi CX törvény
[193] Kiss Daisy: i.m. 2011
[194] "A jog a jó és méltányos művészete" ("Ius est ars boni et aequi"). Ulpianus D.1.1.1.1.
[195] Moór Gyula: i.m. 1923. 34. o.
[196] A tiszta jogtan célja, hogy politikai, etikai, erkölcsi, és természettudományos felfogástól mentes, és azoktól élesen elhatárolódó jogtudományt teremtsen, a "Sein" (valóság, a "van" világa) és a "Sollen" (érték, a "legyen" világa) megkülönböztetésével. Kelsen Hans: Reine Rechtslehre, Zweite, vollständig neu bearbeitete und erweiterte Auflage 1960, Nachdruch Österreichische Staatsdruckerei, Wien 1992
[197] i.m. Kengyel Miklós 2006. 713.o.
[198] Pp. 121.§ (1) bek.
[199] Pp.139.§
[200] Pp. 141.§ (6) bek.
[201] Pp. 141.§ (2) bek.
[202] Álláspontom szerint erre jó példák az angol "payment-into-court" rendszer vagy az amerikai Michigan Mediation mechanizmus. A "payment-into-court" rendszer: Az alperes felajánl egy összeget a felperesnek. Ha a felperes elfogadja az összeget, véget ér a per. Ha azonban a felperes visszautasítja az ajánlatot, és az eljárás végén neki ítélt összeg kevesebb, mint amit az alperes felajánlott, ő fizeti a saját költségein felül az alperes költségeit is az ajánlat napjától kezdve. Ha a felperesnek a felajánlottnál nagyobb összeget ítélnek meg, akkor úgy tekintik mintha az alperes nem tett volna ajánlatot. Capelletti, Mauro: i.m. 1976. 708. o.
A Michigan-rendszer: ha a felperes a kártérítési ügyekben nem fogadja el az alperes által felajánlott kártérítési összeget, az eljárás végén a felajánlott összeg minimum 110 százalékának megfelelő kártérítést kell megítélni ahhoz, hogy a perköltségek szempontjából ne legyen pervesztes. Amennyiben pervesztes lesz (110 százaléknál alacsonyabb összegű kártérítés ítélnek meg), az eljárás költségeit neki kell megfizetnie és ezen felül az ellenfél ügyvédjének díját is. Hasonló a helyzet akkor is, ha a felperes tesz egyezségi ajánlatot az alperes felé: amennyiben az alperes az ajánlatot nem fogadja el, és a per végén az ajánlat 90 százalékát elérő összegű kártérítést ítélnek meg a felperesnek, az alperes viseli az előbb említett perköltségeket. A Michigan-rendszer tehát "megbünteti" mind az alperest, mind a felperest, ha nem fogadnak el egy tisztességes (fair) egyezségi ajánlatot. Fontos, hogy a Michigan-rendszer tartalmaz egy előzetes kalkulációt is a várható költségekről, ami a felek számára lehetővé teszi, hogy a perköltség kapcsán objektív véleményre hagyatkozzanak. Capelletti, Mauro: i.m. 1976. 709. o.
[203] Névai László: A polgári per hatékonyságának problémái a gazdaságirányítás új rendszerében. Jogtudományi Közlöny 1970. 10. sz. 522. o.
[204] Kiss Daisy: i.m. 2011
[205] A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény 21.§
[206] "Az anyagi jogi igény a valóságban fennálló követelést jelent, a perjogi igény ennek csak az állítását, amely csak bizonyítottság esetében egyezik meg az anyagi jogi igénnyel és eredményezi az annak megfelelő ítéleti döntést.... Vannak esetek, amikor a felek között még nem jön létre jogviszony, azt csak a bíróság ítéletet hozhatja létre, ezért - jogviszony hiányában - a kereset benyújtásakor még nem beszélhetünk alanyi jogról, illetőleg annak védelméről." Hámori Vilmos: i.m. 1978. 618. o.
[207] A polgári eljárásjogi alapelvek közül a rendelkezési elv fejezi ki a leghangsúlyosabban a feleknek és a bíróságnak a per tárgyához való viszonyát." A bíróság - a törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatokhoz kötve van." Pp. 3.§ (2) bek.
[208] Kengyel Miklós 2008. 76. o., "ne eat iudex ultra petita partium."
[209] BH 1980.9/341, BH 2003.7/279
[210] EBH 2004.1143
[211] Hámori Vilmos: i.m. 1978. 619. o.
[212] Szabadfalvi József: Viszony az elődökhöz, Világosság 2004. 4. sz. 5-21. o., Horváth Barna: Bevezetés a jogtudományba, Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Rt., Szeged 1932
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus.
Visszaugrás
