Tóth Judit: Hogyan készül a bírósági tolmács? (MJNY, 2018/1., 44-47. o.)

Tolmácsolás a bíróságon. Szerk: Horváth Ildikó, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2017. 158 oldal

Nincs kész recept, csak a kétértelmű kérdésre kétféle válasz: sok éven át képzik a jogi szövegekben jártasságot szerző tolmácsokat, azaz gyorstalpaló tanfolyamon biztosan nem; másfelől a tolmács meglehetősen nehezen tud felkészülni egy-egy bírósági tárgyalási eseményre, mert nem kap hozzá megfelelő írásos anyagot, forgatókönyvet, szóbeli eligazítást, keresetlevelet, nem beszélgethet a szereplőkkel. Ezért röviden csak azt jelenthetjük ki, hogy a bírósági tolmácsok (fel)készítése kézműves és kevéssé nagyipari módszerekkel érhető el. Ez a kép bontakozik ki a recenzens számára.

A kötet két részben bontja ki a témát: az elsőben a bírósági tolmácsolás általános szakmai és etikai kérdéseit tárgyalja a szerkesztő, aki egyben az ELTE Btk Fordító-és Tolmácsképző tanszékén oktat, valamint Németh Gabriella, aki a kiadványt és a tolmács- és fordítóképzést is támogató OFFI Zrt. vezetője. E minőségében elsősorban a bírósági tolmácsolási munka etikai dilemmáit foglalja össze. A kötet második felében pedig öt esettanulmányt olvashatunk, hogy e különös rész által megérthessük, milyen a tolmács és fordító nézőpontja egy büntetőjogi, munkaügyi, családjogi, menekültügyi és polgári peres eljárásban. Az esetelemzők számot adnak az egyetemi képzésről is, a kiválasztott szakdolgozatok segítségével. Kiváló ötlet, ami akkor lett volna még sikeresebben megvalósítható, ha a szerkesztő egy valóban teljesen kívülálló személy, aki kemény kézzel kiveszi a tartalmi és irodalmi ismétléseket, ugyanakkor rábírja a szerzőket, hogy a nemzetközi kitekintést, összehasonlítást erősítsék fel. Ugyanis a magyarra és a magyarról fordítás szakmai nehézségeinél nem valamilyen hungarikumról van szó. A jogi szövegek tolmácsolása, fordítása világszerte, sőt az EU-ban különösen sok gazdasági, emberi jogi, szakmai és intézményi figyelmet kap. Például jó lett volna a dolgozatokból megtudni, hogy az EULITA olyan nemzetközi nonprofit szervezet, amelyben a jogi tolmácsok, fordítók szakmai és etikai kérdésekről nem csak rendszeresen vitatkoznak, de olyan segédanyagokat is készítenek, amelyek a képzésben és a jogi szövegek átültetésében egyaránt hasznosíthatók. Sajnos a teljes jogú tagsági feltételeknek megfelelő magyar tagja nincs az antwerpeni székhelyű szervezetnek, csak a társult tagok közt tevékenykedik az OFFI (feltehetőleg a tolmácsok hiteles listájának hiánya miatt), valamint egy tolmácsnő (Kovács Tímea). Erről a szervezetről Farkasné Puklus Márta írásából értesülhettünk (2017), de itt lett volna a lehetőség, hogy megtudjuk: vajon használják-e az EULITA keretében elfogadott fordítási útmutatót vagy a különböző nyelvű szószedeteket?[1] Vagy arról, hogy mi a véleménye a 2010-ben a büntetőeljárásban a fordításhoz, tolmácsoláshoz való jogot kibontó uniós irányelvről a leendő tolmácsoknak.[2] Hiszen az erős hivatkozási alap lehetne, ha munkájukat, a szükséges felkészülési igényeket nem akarják kellő komolysággal hazánkban figyelembe venni, miként erre a nemzetközi szakmai szervezet összefoglalójában is rámutatnak.[3] Ilyen utalást nem találtam a kötetben, pedig jelezték a dolgozatírók, hogy többféle szakmai háttéranyagot ismernek és használnak.

A nemzetközileg kidolgozott szabványok lehetnének a kapaszkodók Magyarországon is, hogy a jogi szövegek tolmácsolása szakmaként kapjon elismerést, ugyanis az informális fordítás, amit barátoknak, családtagoknak valaki megcsinál, az híján van a minőségi és a kompetenciák szerinti követelményeknek, valamint a szakmai etikai szabályzat szerinti magatartásnak. A jogi tolmácsolás végfelhasználója kétféle csoportba sorolható: (a) az idegen nyelvi szolgáltató olyan emberekkel ért szót és kommunikál, akik nem kellően jártasak ebben, miközben jogi ügyben járnak el. A jogi környezetben megszólalónak biztosítani kell a minősített jogi tolmácsok használatát annak érdekében, hogy elkerüljék az eljárások késedelmét és a kommunikációs hibákat; (b) olyan emberek, akik nem kommunikálnak kellőképpen az adott jogi környezetben használt idegen nyelven, de a jogi ügy megoldása érdekében ez szükséges. Ők csak akkor férhetnek hozzá a tisztességes eljáráshoz, ha a kellően jó minőségű jogi tolmácsolási szolgáltatásokat intézményesen biztosítják számukra (Katschinka 2017). Ez a kiindulópont, és a kötet írásai is igazodnak egy közös szerkezethez, miszerint áttekintik az eljárásban a feleket

- 44/45 -

és szövegalkotási stratégiájukat, a partnerek célját, érzelmi kötődését, a tolmácsolási eseményt, annak szerkezetét, az etikai dilemmákat, valamint utalnak a használt nyelvi segédeszközökre, a terminológiai gyűjteményekre, mindezt a tolmácsolás elméleti szakirodalmára és saját tapasztalataikra támaszkodva.

Horváth Ildikó kiemelte a tisztességes tárgyaláshoz való jog (amely a fair eljáráshoz való jogon belül helyezkedik el) és a nyelvi jogok jelentőségét, bár érdekes lett volna továbbgondolni: milyen a kapcsolat az uniós polgárok mozgási szabadsága, a diszkrimináció tilalma és a kisebbségek identitáshoz való joga között, amely egyszerre jelenik meg a bírósági tolmács munkájában. Magyarország ugyanis részese a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Kartájának (1992)[4], de ez a kötetben egyáltalán nem kap külön figyelmet, noha a tolmácsok, fordítók felkészítését és jogi nyelvi ismereteit még jobban próbára teszi a kisebbségi nyelvi kommunikáció, hiszen lehetnek regionális, dialektusban jelentkező eltérések a standardizált (európai) nyelvekhez képest. A kisebbségi jogvédelem is érzékelte, hogy nincs megfelelően kiképzett ilyen nyelvi szakember az igazságszolgáltatásban, mert nincs ilyen tolmácsolásra igény - ami ha lenne, akkor vajon lenne egyből kisebbségi nyelvet értő bírósági tolmács?[5] A bírósági tolmácsolásban annak valamennyi formája (szinkron[6], konszekutív, fülbe súgásos, blattolós) alkalmazandó, miként ezt az esettanulmányok megerősítik, illetve jelzik, hogy alig fordul elő a két vagy ennél több tolmács egyidejű munkavégzése, azaz a tolmácsolás iránya gyakran változik az egyetlen tolmács számára a több szereplő közti kommunikációban.

Az írás összefoglalja a bírósági tolmácsolás jellemzőit és alapelveit, amelyből megfogalmazható, melyek a jó tolmács sajátosságai:

- tisztában van a szerepével, miszerint a jogi következmények az általa tolmácsoltak alapján dőlnek el;

- nem élezi, hanem tompítja, feloldja és kezeli a szereplők érdekkülönbségéből eredő konfliktusokat;

- képes egyidejűleg akár több irányba figyelni, mert egyszerre többen is beszélnek, de neki az eljárásban releváns nyilatkozatot, beszédet kell tolmácsolnia;

- megoldja a gyors tempó- és nyelvváltásokat, eltérő nyelvi regiszterek közti ugrálást a beszélők megszólalásai, kulturális és szituációs háttere alapján;

- semlegesen és torzításmentesen adja vissza a célnyelven az elhangzottakat, támaszkodva helyzetfelismerő képességére és szakmai, valamint életbeli tapasztalataira;

- kerüli, hogy felhívja magára a figyelmet, mert közvetítő és nem eljárási szereplő;