Megrendelés

Jogértelmezés* (Fontes, 2019/2., 42-44. o.)

Szemelvény a közigazgatási jog területéről

A kereshetőségi jog egyes kérdései a közigazgatási perben

Jogalkalmazói megkeresés kapcsán az a jogértelmezési kérdés merült fel, hogy milyen hatása lehet a felperes ingatlanon fennálló haszonélvezeti joga megszűnésének a folyamatban lévő közigazgatási perre.

Az alapügyben, a folyamatban volt építéshatósági eljárás során, a hatóság az eljárás tárgyát képező ingatlannal szomszédos ingatlanon haszonélvezeti joggal bíró személytől megtagadta az ügyféli jogállást, aki ily módon nem élhetett jogorvoslattal a rá nézve kedvezőtlen hatósági döntés ellen. A haszonélvezeti jog jogosultja - az ügyféli jogállása megállapítása érdekében - közigazgatási pert indított, melynek eredményeképpen a közigazgatási bíróság megállapította, hogy az építkezéssel érintett ingatlannal szomszédos ingatlanon fennálló haszonélvezeti jogára tekintettel megilleti őt a szomszédos ingatlannal kapcsolatban zajló építésügyi hatósági eljárásban az ügyféli jogállás. Erre tekintettel az építésügyi hatóság megküldte az építési engedélyt az - immáron ügyfélként a hatósági eljárásban részt vevő - haszonélvezeti jog jogosultjának, akinek az álláspontja szerint ez az engedély nem felel meg sem a helyi építésügyi szabályoknak és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény[1] vonatkozó rendelkezéseinek sem, ezért e döntés ellen fellebbezéssel élt, majd a másodfokú hatóság hatályon kívül helyezésre irányuló kérelmét elutasító döntése ellen közigazgatási pert indított. A közigazgatási per jelenleg is folyamatban van.

Mindezek ellenére az épület kivitelezése befejeződött, bár használatbavételi engedélyt még nem kapott az építtető. A befejezett épület olyan - az építési engedélyben meghatározott beépítési hányadot is meghaladó - módon épült fel, hogy a szomszédos ingatlan tulajdonosa időközben az ingatlan értékesítése mellett döntött, aminek érdekében a közigazgatási pert megindító felperes haszonélvezeti jogáról lemondott, azt az ingatlan-nyilvántartásból törölték.

A jogértelmezési kérdés ebből fakadóan ott ragadható meg, hogy a haszonélvezeti jog megszűnésével hogyan alakul a korábbi haszonélvező felperes perbeli jogállása, illetve hogy a folyamatban lévő közigazgatási perre a megváltozott jogi helyzet milyen hatással bír.

A felperes vélelmezte, hogy haszonélvezeti joga esetleg a közigazgatási per megszüntetéséhez vezethet, erre vonatkozóan kért jogi állásfoglalást.

A helyzet jogi értékelése során megállapítható volt, hogy a közigazgatási bíróság helyesen állapította meg, hogy az építkezéssel érintett ingatlannal szomszédos ingatlanon fennálló haszonélvezeti jogára tekintettel megilleti a szomszédos ingatlannal kapcsolatban zajló építésügyi hatósági eljárásban az ügyféli jogállás a haszonélvezőt.

Megállapítható volt továbbá az is, hogy ez a hatósági eljárásban fennálló ügyféli jogállás magába foglalja a hatóság döntése elleni keresetindítási jogot az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 114. § (1) bekezdése és erre tekintettel a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 17. § a) pontja szerint.

A Kp. 17. § a) pontja alapján ugyanis a per megindítására az jogosult, vagyis felperes az lehet, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási tevékenység közvetlenül érinti. E rendelkezés értelmezésével kapcsolatban ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy az nem természetszerűleg esik egybe a hatósági eljárás ügyféli személyi körével - a perindításra jogosultak körét a törvényalkotó elválasztotta az ügyféli minőségtől[2] -, hiszen a közigazgatási bíráskodás elsősorban szubjektív jogvédelmet biztosít, ily módon a keresetindításra jogosultak köre tágabb körben került meghatározásra az Ákr.-beli ügyféli személyi körnél.

Perindításra mindezek alapján tehát alapvetően az jogosult, aki azt állítja, hogy a közigazgatás vitatott tevékenysége

- jogát, vagy jogos érdekét,

- közvetlenül érinti.[3]

Ahol a keresetindítás egyik alapvető feltétele tehát valamely jog, vagy jogos érdek érintettsége, ahol a jog esetében valakinek saját jogát vagy kötelezettségét állapítja meg a határozat, míg

- 42/43 -

a jogos érdek alapján vett érintettséghez elegendő a határozat reá való kihatása.[4] A jogos érdek kapcsán kiemelendő továbbá, hogy jogos érdeknek minősül minden olyan érdek, amelyet a jogi szabályozás valamilyen módon elismer vagy véd.

A másik feltétel e jog, vagy jogos érdek közvetlen érintettsége a közigazgatási tevékenység által, ahol a közvetlen érintettség elsősorban az adott személy helyzetére gyakorolt hatás felől vizsgálható, és az érintettség adott fokát a bíróságnak minden esetben hivatalból vizsgálnia kell.

A tárgybeli építési engedély ügyében tehát a haszonélvezeti jog fennállása biztosította az építési engedély megtámadására irányuló Ákr.-ben és Kp.-ben biztosított keresetindítási jogot, az Ákr.-beli ügyféli jogállás, és a Kp.-ben a haszonélvezeti jogon alapuló közvetlen érintettség miatt.

És noha a Kp. rögzíti azt,[5] hogy a bíróság a közigazgatási tevékenység jogszerűségét - ha törvény eltérően nem rendelkezik - a megvalósításának időpontjában fennálló tények alapján vizsgálja, e felperesi minőséget megalapozó feltételeknek nem csak a közigazgatási tevékenység megvalósításakor és a keresetlevél benyújtásakor, hanem a teljes per folyamán fent kell állniuk. Ennek oka abban kereshető, hogy a közvetlen érintettség vizsgálata és hiányának megállapítása óhatatlanul összefügg a kereshetőségi jog vizsgálatával, továbbá, hogy e kereshetőségi jognak - vagyis annak, hogy a keresettel fellépő fél jogosult-e a perbeli igény érvényesítésére - a per folyamán végig fent kell állnia.

A kereshetőségi jog tehát az Ákr.-beli ügyféli jogállástól - és a perbeli jogképességtől - különböző kérdés, attól elkülönítetten vizsgálandó. És mivel a kereshetőségi jog (ügylegitimáció) nem eljárásjogi, hanem anyagi jogi kérdés[6], amely a félnek a jogvitában való anyagi jogi érdekeltségére vonatkozik, és így az a jogvita érdeme körében bírálható el, ezért azt a bíróságnak hivatalból[7] kell figyelembe vennie.

Az ügyféli minőség tehát arra ad választ, hogy az adott közigazgatási cselekmény tekintetében létezik az ügyfélnek valamely kérdés tekintetében közvetlen joga vagy jogos érdeke, amelynek tekintetében jogsérelem is érheti. A kereshetőségi jog pedig arra ad választ, hogy a jogsértés és az érvényesíthető alanyi jog vagy jogos érdek közötti kapcsolat fenn is áll.[8]

Ennek jelentősége abban ragadható meg, hogy a kereshetőségi jog hiányát, vagy megszűnését tehát - vagyis, ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a felperes a kereset megindítására nem volt, vagy már nem jogosult - el kell különíteni a perindítási jogtól, mert az nem a per megszüntetéséhez vezet, hanem a keresetnek a Kp. 88. § (1) bekezdés b) pontja[9] alapján ítélettel való, hivatalbóli érdemi elutasításához, hiszen a Kp. 88. § (1) bekezdés b) pontja már egyértelműen a kereset elutasításának egyik esetköreként rögzíti azt, ha a felperesnek nincs kereshetőségi joga.

Míg tehát az eljárást megszüntető végzés az ügy érdemét tekintve nem minősül "ítélt dolognak", vagyis adott esetben a megszüntetési ok orvoslását követően a keresetindítási határidőn belül ismét megtámadható a döntés, vagy a megszüntető végzés elleni sikeres jogorvoslat esetén a per tovább folytatódhat, a keresetet érdemben elutasító döntés - jogerőre emelkedése esetén - a felekre nézve res iudicata joghatással bír, ami azzal jár, hogy ezen ítélet jogereje kizárja, hogy e hatósági döntés kapcsán ugyanazok a felek egymás ellen új keresetet indíthassanak, vagy az ítéletben már elbírált jogsértést egymással szemben egyébként vitássá tehessék.

Összességében tehát elmondható, hogy a felperesi jogállást, a kereshetőségi jogot mindig egyedileg kell a perben érdemben vizsgálni. Ennek megfelelően a Kp. 17. § a) pontja alapján pert indíthat az, aki az Ákr. szerinti ügyfél (vagyis érinti valamely vonatkozásában jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási ügy) de ha keresete alapján az ő jogának vagy jogos érdekének közvetlen érintettsége nem, vagy jelen esetben a folyamatban lévő perben - az időközben megszűnt haszonélvezeti jogra tekintettel - már nem állapítható meg, akkor a keresetet érdemben, ítélettel el kell utasítani.

* * *

Szemelvény a közszolgálati jog területéről

A szülői pótszabadság arányosítása

Kérdésként merült fel, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 102. § (3) bekezdése[10] alapján a szülői pótszabadság a gyermek születésének illetve a tizenhatodik életév betöltésének évében a Kttv. 106. § (3) bekezdésére[11] figyelemmel teljes mértékben, vagy arányosítva illeti meg a köztisztviselőt.

A Kttv. rendelkezései alapján köztisztviselőnek alapszabadság, valamint különböző jogcímeken pótszabadság jár. A pótszabadságok körébe tartozik a Kttv. 102. § (1) bekezdése szerinti szülői pótszabadság, amely alapján a köztisztviselőnek

- 43/44 -

a tizenhat évesnél fiatalabb egy gyermeke után kettő, két gyermeke után négy, kettőnél több gyermeke után összesen hét munkanap pótszabadság jár. A Kttv. 102. § (3) bekezdése szerint a szülői pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.

A Kttv. szülői pótszabadságra vonatkozó szabályának eredete a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényig[12] (a továbbiakban: régi Mt.) vezethető vissza, amely ebben a tekintetben háttérjogszabályként szolgált a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény vonatkozásában. A Kttv. kodifikációja során a jogalkotó megszüntette a régi Mt. háttérjogszabály funkcióját, viszont több jogintézményt is átemelt belőle - köztük a szülői pótszabadságra vonatkozó rendelkezéseket is. Ennek megfelelően az átemelt rendelkezések értelmezése igazodik a korábbi szabályozáshoz - amely változatlan tartalommal a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben is megtalálható.

Az MK 100. számú állásfoglalása alapján a szülői pótszabadság arányosítására nincs lehetőség: a régi Mt. 132. § (2) bekezdésének szabályai "nem teszik a pótszabadságra jogosultság előfeltételévé a teljes évnek munkaviszonyban, illetve munkában töltését. Ehhez képest a pótszabadságra jogosultság azt a munkavállalót is teljes egészében megilleti, aki év közben szült, vagy pl. a gyermekgondozási szabadságról év közben tér vissza, illetve év közben kerül a munkáltatóhoz. A pótszabadság arányosításának tehát abban az évben, amikor a kiskorú született, vagy amikor a 16. életévét betöltötte, e címen nincs helye" A 4/2016. (III. 21.) KMK vélemény "hatályon kívül helyezte" az MK 100. számú állásfoglalását, de az arányosítás kapcsán nem változott meg az értelmezési gyakorlat.[13]

A fentiek alapján megállapítható, hogy a szülői pótszabadás arányosítására nem ad lehetőséget a Kttv., a 106. § (3) bekezdés szerinti arányosítást a Kttv. 101. § (3)-(7) be-kezdése[14] szerinti pótszabadságok meghatározásánál kell alkalmazni.

* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs. * * * ■

JEGYZETEK

* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve kötelező ereje nincs.

[1] Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény.

[2] Kommentár a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényhez (szerkesztette: Barabás Gergely/F. Rozsnyai Krisztina/Kovács András György).

[3] Kp. 17. § a) pontja: "A per megindítására jogosult az, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási tevékenység közvetlenül érinti"

[4] Kovács András: Piacszabályozás és jogorvoslat. HVG-ORAC, Budapest, 2012, 140. o.

[5] Kp. 85. § (2) bekezdése.

[6] A 2/2004. KJE közigazgatási jogegységi határozat rögzítette, hogy a kereshetőségi jog anyagi jogi kérdés, amely a félnek a vitában való anyagi jogi érdekeltségére vonatkozik, és így a jogvita érdeme körében bírálható el, hiánya a kereset ítélettel való elutasítását eredményezi, emiatt el kell különíteni a perindítási jogtól.

[7] A Kp. 85. (3) bekezdés c) pontja alapján.

[8] Kommentár a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvényhez (szerkesztette: Barabás Gergely/F. Rozsnyai Krisztina/Kovács András György).

[9] Kp. 88. § (1) bekezdés b) pontja: "A bíróság a keresetet elutasítja, ha a felperes jogának vagy jogos érdekének közvetlen sérelme nem állapítható meg."

[10] Kttv. 102. § (3) A pótszabadságra való jogosultság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.

[11] Kttv. 106. § (3) Ha a szabadság mértékét érintő változásra év közben kerül sor, akkor a kormánytisztviselő számára a szabadság arányos része jár.

[12] Régi Mt. 132. § (2) A munkavállalónak a tizenhat évesnél fiatalabb

a) egy gyermeke után kettő,

b) két gyermeke után négy,

c) kettőnél több gyermeke után összesen hét

munkanap pótszabadság jár. A pótszabadság szempontjából a gyermeket először a születésének évében, utoljára pedig abban az évben kell figyelembe venni, amelyben a tizenhatodik életévét betölti.

[13] "Az MK 100. számú foglalásban rögzítetteket a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény szabályozza, az állásfoglaláshoz képest eltérő tartalommal [Mt. 294. § (1) bekezdés ha) és hb) pontok]. Ezért az állásfoglalás hatályon kívül helyezése indokolt"

[14] Besorolástól függő pótszabadság, vezetői pótszabadság, a föld alatt állandó jelleggel, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó kormánytisztviselőt megillető pótszabadság, a kettős egészségi ártalomnak kitett munkakörben foglalkoztat megillető pótszabadság.

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére