Napjaink igen aktuális témája a jogharmonizációs, illetve jogegységesítési folyamatok kérdése szinte egyetlen területet sem hagy érintetlenül, így az okirati forgalom kérdését sem. A nemzetközi gazdasági kapcsolatok élénkülésével egyre inkább szükségessé válik az okiratoknak az országhatárokat, sokszor a különböző jogi kultúrák határait átlépő szabad áramlását gátló tényezők feltérképezése, az akadályok lebontása.
Az okiratokkal kapcsolatos szabályokra fokozottan igaz, amit általánosságban megfogalmazhatunk az európai polgári eljárásjog vonatkozásában: alacsony harmonizációs szint jellemzi, a már meglevő uniós normák és tervezetek csak a felmerülő kérdéseknek egy töredékét érintik, kapcsolódási pontokkal - és erre irányuló biztató tendenciákkal, - de egyelőre összefüggő rendszert még nem alkotva. Az előírások széttöredezve találhatók meg az egyes jogforrásokban.
A határon átlépő okiratoknak a joghatás kiváltására való alkalmassága a nemzetközi szintű szabályozás hiányosságai és az ennek révén keletkezett vákuumot kitöltő nemzeti jogok különbözősége miatt számos sajátos problémát vet fel. Ezeket leginkább az elismerés és a végrehajthatóvá nyilvánítás előfeltételei között kell keresnünk. Itt nagyrészt fogalom-meghatározási, elhatárolási gondok vetődnek fel, de fokozott figyelmet igényel a nemzetközi vonatkozású ügyekben az külföldről származó okiratok valódiságának mint a bizonyító erő előfeltételének kérdése és a bizonyításfelvételnél tapasztalható jogi kultúrákban gyökerező különbözőségek feloldásának problematikája is.
Schütze egyik munkájában kísérletet tett arra, hogy általánosságban összegezze a nemzetközi vonatkozású ügyek speciális problémáit. Az általa említettek közül az okiratok tekintetében a következőket érdemes kiemelni: 1. nyelvi problémák (pl. az idegen nyelven szerkesztett okiratok fordításának, hitelesítésének problematikája), 2. a bizonyítás jogának különbözőségei, amelyek a felek esélyeit nagymértékben módosítják a határon átívelő pereskedés során, hiszen a bizonyítás messzemenően meghatározza az eljárás kimenetelét.1 Idegen környezetben nyilvánvalóan nehezebb a bizonyítás.
Az okirati bizonyítás során külföldi elemként értékelendő, ha az okirat mint tárgyi bizonyítási eszköz külföldi. A másik jellemzően a jogsegély kapcsán felmerülő nemzeti vonatkozás, ha az okirat külföldön található (tehát nem kell feltétlenül külföldinek lennie abban az értelemben, hogy az külföldön, vagy külföldi hatóság által került kiállításra). A bizonyítás során felmerülő külföldi elemek egybegyűjtése során Magyary találóan úgy fogalmazott: "az állam bíróságainak [...] sokszor a pert csak olyan bizonyító eszközök alapján lehet elbírálniok, amelyek nem az ő (ti. az állam - H. V.) területén, hanem azon kívül keletkeztek vagy azon kívül léteznek".2
Külföldi közokirattá minősülést a kiállítónak egy külföldi államhoz való tartozása alapozza meg, azé az államé, amely a közhatalmat a közokirat kiállítása tekintetében rá ruházta. Így a Pp. értelmezése alapján külföldi közokiratok a külföldi bíróság, közjegyző vagy más hatóság által kiállított közokiratok, akkor is ha egy másik állam Magyarországra delegált konzuli tisztségviselője állította ki azt belföldön. Tehát nem a kiállítás helye válik ilyen módon az elhatárolás alapjává. De fordítva is igaz a tétel, a magyar külképviseleti hatóság által külföldön kiállított közokirat belföldinek számít.
A jogirodalomban külföldi magánokirat a külföldön kiállított magánokirat.3 A Pp. ennél óvatosabban fogalmaz, külföldön kiállított magánokiratról beszél, azonban nem nevezi azt külföldi magánokiratnak. Mindenesetre a Pp. 198. § a magánokiratok tekintetében külföldi elemnek nem más állam polgára általi kiállítást tekinti, hanem a helyszínhez fűz jogkövetkezményeket a magánokiratok vonatkozásában.
A definícióalkotási, elhatárolási kérdések nagyrészt a közokirattá minősítés kapcsán jelentkeznek. Ennek fokozott jelentőségét az adja, hogy a közokiratokhoz tipikusan fokozott bizonyító erő és jellemzően közvetlen végrehajthatóság kötődik. A közokirat fogalmának olyan meghatározása, amely összhangba hozható minden uniós tagállam jogrendszerével, nem csekély feladat.
Az okiratok mint bizonyítási eszközök a kontinentális jogokban jelentős szerephez jutnak. Ez a jelentőség a gyakorlatban egyre fokozódik, ezért figyelmet kell fordítanunk a bírósági eljárásban történő felhasználás során felmerülő egyik legfontosabb tisztázandó kérdésre: a valódiság vizsgálatára. "A külföldi okiratok vonatkozásában sok gondot okoz a külföldi formai előírások és a szervezeti rendszer ismeretének hiánya - az az alap, amelyre a valódiság vélelme alapítható lenne.
A közokirat származási államának intézményrendszerét az oda delegált diplomáciai illetve a konzuli képviselet ismeri jól, vagy legalábbis könnyen és gyorsan tud róla információt gyűjteni. Könnyebb tehát a helyzete az aláírás valódiságának megítélése során.4 Ezek az indokok vezettek a nemzetközi gyakorlatban a felülhitelesítés intézményének kialakulásához. A felülhitelesítés a formalitások szempontjából a bizonyító erő megerősítése, Hargitai olvasatában: "a felülhitelesítés szolgálja ezt a formális adatációt".5
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az ügyleti forgalom manapság már egyszerűbb és gyorsabb megoldásokat követel, ami a felülhitelesítési rendszer felpuhulásának megindulásához vezetett már a XX. század második felében, elsőként egyes nemzetközi szerződések keretei között, utóbb pedig az ún. "brüsszeli rendeletek" által.
A bizonyítás jogának európaizálása ugyan régóta napirenden van, a mérföldkövet azonban a tamperei csúcstalálkozó jelentette, ahol határozott időtűzéssel konkrét célok kerültek megfogalmazásra. Az eddig megvalósult egységesítés a bizonyításfelvétel technikáját érintette, további egységes szabályrendszer lenne szükséges pl. az okiratkiadás, ill. az okiratokba való betekintés területén.6 A bizonyítás jogának teljes egységesítése, - amennyiben ez egyáltalán lehetséges - várhatóan nem valósul meg az elkövetkező évtizedben. Ezért válik különösen fontossá, hogy a közös európai jog részévé még nem vált (és nemzetközi egyezmények által le nem fedett) területek vonatkozásában ismerjük és esetlegesen alkalmazni is tudjuk a külföldi jogok szabályait, valamint meghatározzuk azokat a kapcsolóelveket, amelyek a nemzetközi vonatkozású ügyekben az egyes nemzeti jogok esetleges kollízióját feloldják.
Korábban utaltunk rá, hogy a külföldi közokiratok valódiságának igazolására kialakult felülhitelesítés klasszikus rendszere a múlt század második felében már túl lassú és körülményes eljárásnak tűnt. A gazdasági élet és ügyleti forgalom gyorsulása a globalizáció korában egyre erőteljesebben követeli a fenti eljárást kiváltó megoldások keresését. A feladat nem egyszerű, hiszen a külföldi okiratokkal szembeni bizalmatlanság, - ami tulajdonképpen a felülhitelesítés intézményének létrehívója volt - a perjogi kultúrákban mélyen gyökerezik és nem minden alap nélkül való. Olyan technikát kell kidolgozni, amely a XXI. század tempójának is megfelel, de a biztonság sem sérül, hiszen a közokirathoz fűződő joghatások nem elhanyagolhatók, így az elismerésnek (végrehajthatóságnak) megfelelő garanciákon kell nyugodnia.
A felülhitelesítés tulajdonképpen az az alakiság, amellyel az okirat felhasználása szerinti ország diplomáciai, konzuli tisztviselője igazolja az aláírás valódiságát, hogy az aláíró milyen minőségben járt el, és adott esetben azt, hogy az okiraton levő pecsét vagy bélyegzőlenyomat valódi. A belföldi hatóságok és a közjegyzők által kiállított okiratok a bíróságok előtt ismertek, így a valódiság megállapítása különösebb nehézséget rendszerint nem szokott okozni. Ezzel szemben a külföldi okiratok kapcsán a bíróság gyakran igénybe veszi olyan személy segítségét, aki a külföldi viszonyokat ismeri ahhoz, hogy meg tudja állapítani az okirat valódiságát.7 Ez vezetett a felülhitelesítési eljárás kialakulásához, amely mint a hitelesítési láncolatot8 lezáró művelet, egy meglehetősen bonyolult és időrabló eljárás, amint említettük: a származási országgal szembeni bizalmatlanságot fejezi ki, amely nem minden esetben indokolt. Éppen ezért számos két- és többoldalú nemzetközi egyezmény irányozza elő a könnyítést, így pl. "A külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről" Hágában, az 1961. október 5. napján kelt egyezmény, amelyhez Magyarország is csatlakozott és az 1973. évi 11. törvényerejű rendelettel került kihirdetésre.
Az egyezmény értelmében a felülhitelesítés helyére ugyanazzal a joghatással az ún. "apostille" lép, egy meghatározott mintának megfelelő hitelesítési záradék (tanúsítvány) a származási ország illetékes hatóságától. A hitelesítési záradék bizonyító erejének megítélése a lex fori elve szerint történik. Az apostille-t a okirat származási államának illetékes hatósága adja ki. A 9. cikk értelmében a részes államok hatóságai és bíróságai nem kívánhatnak meg ennél szigorúbb hitelesítési formát, sőt a hágai egyezmény lehetővé teszi, hogy külön nemzetközi szerződésekkel az eljárást még tovább egyszerűsítsék.
A tanúsítvány kiállítását az okirat aláírója vagy birtokosa kérheti. Ha a tanúsítvány szabályszerűen lett kitöltve, bizonyítja az aláírás valódiságát, azt hogy az okiratot aláíró személy milyen minőségben járt el az adott esetben azt, hogy az okiraton levő pecsét vagy bélyegzőnyomat valódi (5. cikk). Az apostille önmagában nem bizonyítja, hogy az okirat az 1. cikk alkalmazási körébe tartozik, tehát pl. a magánokiratból nem lesz azáltal közokirat, ha tévesen ilyen záradékkal látták el. Az 5. cikk mindössze annyit állapít meg, hogy az apostille a valódiság megdönthető vélelmét alapozza meg, nincs meghatározva azonban, hogy ez milyen eszközzel dönthető meg. Így felmerül az a kérdés, hogy az okirat származási államának, vagy annak az államnak a jogát alkalmazzuk, amely államban az okiratot mint bizonyítási eszközt fel kívánják használni. A jogirodalom arra az álláspontra helyezkedett, hogy egyéb rendelkezés hiányában a lex fori elve az irányadó. Tehát minden olyan ellenbizonyítás megengedett, amelyet annak az államnak a joga ismer, ahol az okiratot előterjesztették bizonyítási eszközként. Amennyiben az okirat felhasználása során egy másik szerződő államban alapos kétely merül fel az okirat valódiságát illetően, akkor meg lehet keresni a záradékoló hatóságot, hogy vizsgálja meg az apostille adatainak a nyilvántartásaival való egyezőségét.9 A 4. cikk egy nemzetközileg egységes formát10 határoz meg a tanúsítvány kiállítására, amelyet magára az okiratra vagy a túloldalára (pl. bélyegzés formájában) vezetik rá, vagy külön lapot állítanak ki róla, de ez utóbbi esetben azt az okirattal fizikailag összekapcsolják.
Európai szinten igyekeznek lazítani ezeken a követelményeken, az eddig szabályozott területek mindegyikén eltekintettek a formai többletkövetelményektől.11
A közokiratok szabad áramlását biztosító egyik legfontosabb uniós jogforrás az ún. Brüsszel-I. rendelet. Ennek tárgyi hatálya alá - az 1. és az 57. cikk együttes értelmezése alapján - azok a közokiratok (így közjegyzői okiratok is) tartozhatnak, amelyek tárgya valamilyen polgári, illetőleg kereskedelmi jogviszony, ezzel kapcsolatos igény. Az 57. cikk alkalmazhatóságának nemcsak tárgyi, hanem időbeli korlátai is vannak. A 66. cikk ugyanis kimondja, hogy a rendelet kizárólag a hatálybalépését követően és az alaki követelményeknek megfelelően elkészített vagy közokiratként nyilvántartásba vett okiratokra alkalmazható.
Az 57. cikk kimondja, hogy az alaki követelményeknek megfelelően elkészített vagy közokiratként nyilvántartásba vett és valamely tagállam területén végrehajtható okiratot más tagállam területén végrehajthatóvá nyilvánítanak a Brüsszel-I. rendeletben előirányzott ún. exequatur (végrehajthatóvá nyilvánítási) eljárás keretében. A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás a külföldi határozatok és más közokiratok belföldi végrehajthatóságát megalapozó eljárás,13 a végrehajtás elrendelésének előfeltétele.14
A közokiratnak valamely tagállamból származónak kell tehát lennie az 57. cikk alkalmazhatóságához. Az okiratban szereplő, illetőleg azt aláíró magánfelek tartózkodási helyének, székhelyének itt nincs jelentősége.
A Brüsszeli-I. rendelet nem határozza meg közelebbről a közokirat fogalmát. A kontinentális jogrendszer államainak joga, így például a francia és a német jog között - a hagyományos okiratokra vonatkoztatva - nincs lényeges különbség. Az angolszász jogászi gondolkodásban egy teljesen eltérő felfogás uralkodik a kérdést illetően.15 A nemzeti rendszerek sokfélesége ellenére szükség van egységes fogalomalkotásra, amely közösségi szintű, nemzetek feletti, elszakad a nemzeti jogoktól. A definícióalkotás előtörténetét az Európai Unióba újonnan belépett államoknak az Brüsszeli Egyezményhez16 való csatlakozását megelőző jelentésekig érdemes visszavezetni. A figyelem középpontjába a Jenard-Möller-jelentés néven ismertté vált dokumentum kerül, amely egy autonóm fogalomalkotást kísérelt meg. Eszerint az okiratot készítő személy tevékenységének az okirat tartalmát is érintenie kell. "Összeurópai jelleggel" határozza meg a - Brüsszeli Egyezmény 50. cikk szerinti - közokirattá minősítés kritériumait, melynek lényegét három feltétel megvalósulásában látja:
1. az okiratba foglalást egy hatóságnak kell végeznie,
2. az okiratba foglalási tevékenységnek az okirat tartalmára kell vonatkoznia (és például nem kizárólag az aláírásra),
3. abban az országban, ahol kiállították végrehajthatónak kell lennie.17
A kiállító személyének alapvető jelentősége van a közokirattá minősülés során. A külföldi közjegyző, konzul és egyéb közokiratba foglalásra feljogosított személy e minőségében a közhatalom gyakorlójaként rendelkezik a közokiratba foglaláshoz szükséges "hatalommal".
A Jenard-Möller-jelentés második lényeges fogalmi ismérvként arra utal, hogy az okirat-szerkesztői tevékenységnek az okirat tartalmának létrehozata- lára is ki kell terjednie. A bírói, illetve közjegyzői hatáskörbe utalt aláírás-hitelesítés nem teszi a jelentés értelmében az okiratot közokirattá a közhatalommal felruházott személy közreműködése ellenére sem, hiszen a tartalmat ők nem vizsgálják.
A harmadik kritérium a jelentés a származási állam joga szerinti végrehajthatóságban látja. Az okiratnak önmagában kell végrehajthatónak lenni, nem elegendő tehát, ha perben vagy más hasonló eljárásban ruházzák fel végrehajthatósággal.18
A közokirat fogalmi ismérveivel az Európai Bíróság egyetlen, de kiemelkedő jelentőségű ítélete foglalkozik, amely az Unibank kontra Christensen-ügyben19 1999-ben született még a Brüsszeli Egyezmény 50. cikkéhez kapcsolódóan.20 A Európai Bíróság megállapította, hogy az 50. cikk alá eső okiratok bizonyító erejének vitathatatlannak kell lennie, mivel ezek a bírósági ítélettel azonos módon végrehajthatóak. Az ilyen jellegű bizonyító erőhöz meg kell követelni egy hatóság vagy más erre az okirat származási állama által feljogosított személy közreműködését. Az előterjesztett okiratnak a kiállítás államának joga szerinti a bizonyító erőre vonatkozó előfeltételeknek kell megfelelnie. A magánokiratokhoz nem kapcsolódik ilyen bizonyító erő. Az ítélet a Brüsszeli Egyezmény kapcsán született, de - ez utóbbit felváltó - 44/2001/EK rendelet hatálybalépését követően sem veszítette el aktualitását. A rendeletben az 57. cikk foglalkozik a közokirati minőség kérdésével, ám az előfeltételeket valójában érintetlenül hagyva. A rendelet hatálybalépésével e kérdéskör tekintetében tehát nem változott a jogi helyzet, ezért a Brüsszeli Egyezményhez fűzött autonóm értelmezés vonatkoztatható a Brüsszel-I. rendelet 57. cikkére is.
Az alakszerűségi követelmények megléte vonatkozásában a "locus regit actum" elve érvényesül, tehát azt az okirat készítésének helye szerinti jog alapján kell megítélni.21 Az 57. cikk (3) bek. értelmében a bemutatott okiratnak meg kell felelnie a származási tagállamban a hitelesség megállapításához szükséges feltételeknek. Ez a megoldás ott okozhat problémát, ahol meghatározott szerződések vonatkozásában eltérő formai követelményeket írnak elő az egyes tagállamokban. Tehát nem biztos, hogy például közokirati formát.22 Az 57. cikk (4) bekezdés első mondata szerint az 53-56. cikk alkalmazandó a bemutatásra kerülő okiratokra is. Ez alapján olyan a kiállító által kibocsátott kiadmányra van szükség, amely a származási állam joga által támasztott követelményeket kielégíti, és amely alapján a származási államban a végrehajtás lefolytatható lenne. Ezt az okiratot kell előterjeszteni a végrehajtás államában. Az előterjesztett okirat teljes bizonyítékul kell, hogy szolgáljon a tartalom és a valódiság vonatkozásában. Pusztán egy fénymásolat nem elegendő.23
Az 56. cikk értelmében a rendelet hatálya alá tartozó közokiratok mentesülnek a felülhitelesítés vagy más alaki követelmények alól az exequatur-eljárás során. Így tehát az apostille sem szükséges, amelyet a 1961-es Hágai Egyezmény ír elő.
A rendelet tárgyi hatálya alá tartozó közokiratok ugyanazokkal a feltételekkel hajthatók végre, mint a bírósági határozatok, amennyiben valamelyik tagállamban állították ki és ott végrehajthatónak számítanak. A rendelet értelmében csak akkor tekinthető végrehajthatónak az okirat, ha a kiállítás államában minden továbbiak nélkül végrehajtható lenne, azaz a végrehajtási jogcím megszerzéséhez pert vagy más hasonló eljárást nem kell lefolytatni. Ez akkor is érvényes, ha az okiratot egy másik tagállamban történő végrehajtás céljából állították ki,24 feltéve hogy a származási államban is végrehajtható lenne. Ennek az államnak a joga határozza meg, hogy melyik követelést lehet egyáltalán okiratba foglalni, és milyen feltételek mellett lesz ez végrehajtható.25
Új elem a Brüsszeli Egyezményhez képest a végrehajtást kérő által csatolandó tanúsítvány. Egyes szerzők álláspontja szerint a tanúsítvány kiadása például a végrehajtható közjegyzői okiratok vagy a közigazgatási hatóságok által kiállított tartási megállapodások esetében nem a bíróságot terheli, hanem a kiállítót.26 Ezzel szemben a rendelet vonatkozó szövegrésze a következőképpen hangzik: "Annak a tagállamnak a hatáskörrel rendelkező hatósága, ahol a közokiratot elkészítették vagy nyilvántartásba vették, bármely érdekelt fél kérelmére az e rendelet VI. mellékletében szereplő formanyomtatványnak megfelelő tanúsítványt bocsát ki." [57. cikk (4) bek.] Hazánkban a Vht. 21-23/A. §-ban felsorolt közokiratok alapján a végrehajtás elrendelésére jogosult bíróság bocsátja ki ezt a tanúsítványt. Amennyiben a szükséges adatok rendelkezésre állnak a végrehajtást foganatosító bíróság is jogosult a tanúsítvány kiállítására. Mindezek előfeltétele, hogy a közokirat már végrehajtási záradékkal látták el vagy a záradékolásnak lenne helye [Vht. 31/C. § (1) bek.]. A Vht. 20. § értelmében a közokiratokat az adós lakóhelye, illetőleg székhelye - ezek hiányában az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyának helye - szerinti helyi bíróság látja el végrehajtási záradékkal, vagyis ez a végrehajtást elrendelő bíróság, amely a Brüsszel-I. rendelet VI. melléklete szerinti tanúsítvány kiállítására is jogosult.
Az érintett okirat és a tanúsítvány előterjeszthető az eredeti nyelven, a fordítás csak a bíróság ennek előterjesztésére irányuló felhívása nyomán válik szükségessé. A bíróság az eljárás bármely szakaszában - akár a jogorvoslati eljárás során is - megkövetelheti, hogy a fordítást bemutassák, ha nincs abban a helyzetben, hogy az idegen nyelvű okiratot fel tudja dolgozni.27
Amennyiben a Brüsszel-I. rendelet alapján kíván a végrehajtást kérő a közokiratra alapított igényeinek érvényt szerezni, a végrehajtási eljárást megelőzően az ún. exequatur-eljárást mindenképpen le kell folytatni. Exequatur-eljárás alatt lényegében azt a speciális eljárást értjük, amelynek során a végrehajtás szerinti tagállamban az adott közokiratot végrehajthatóvá nyilvánítják.28 Itt tulajdonképpen a származási államnak az ottani végrehajthatóságra vonatkozó igazolása alapján dönt a végrehajtási állam bírósága a végrehajthatóvá nyilvánításról.
Az 57. cikk (1) bekezdése visszautal a 38. és azt követő cikkek alkalmazhatóságára a határozatnak nem minősülő egyéb közokirati formák esetében. A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás során a bíróság azt vizsgálja, hogy fennállnak-e az 57. cikk (1) bek. első mondatának feltételei. A végrehajtás államának közrendjével való összeegyeztethetőséget ebben a fázisban nem vizsgálják. A Brüsszel-I. rendelet hatálybalépését követően a végrehajtás első szakasza automatikussá vált. Nem vizsgálják felül a joghatóságot, illetőleg a nemzeti hatásköri szabályok megsértését. Maga a Brüsszel-I. rendelet nem is tartalmaz ilyen típusú szabályokat a közokiratok tekintetében, így ezek megsértése kérdésként fel sem merülhet.29 Az eljárást könnyíti és gyorsítja a VI. mellékletbeli egységes tanúsítvány, ami az exequatur-eljárásban a származási államban való végrehajthatóság megállapíthatóságát hivatott szolgálni, ehhez tartalmazza a szükséges információkat.
A Brüsszeli Egyezmény szabályozásától eltérően a Brüsszel-I. rendelet 57. cikk (1) bek. második mondatának értelmezése során arra a következtetésre juthatunk, hogy az esetleges elutasítási okokat csak a jogorvoslati eljárás során lehet vizsgálni. A végrehajthatóság megállapítását ekkor is kizárólag abban az esetben utasíthatja el, ha az okirat végrehajtása a címzett nyilvánvalóan a tagállam közrendjébe ütközne. Az adós ellenben nincs arra szorítva, hogy a kizárólag a közrendre hivatkozva élhessen jogorvoslattal. Természetszerűleg arra is hivatkozhat, hogy nem voltak meg a végrehajthatóvá nyilvánítás előfeltételei. A végrehajthatóvá nyilvánítási kérelemmel foglalkozó elsőfokú bíróság nem vizsgálja az említett elutasítási ok fennállását. Ez megfelel a határozatokra vonatkozó 41. cikkbeli szabályozásnak, amely a végrehajtás gyorsítását szolgálja.30
A nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló 805/2004/EK rendelet egyes, - a Brüsszel-I. rendelet hatálya alá tartozó követelések esetében - megadja a végrehajtást kérő fél számára a döntési lehetőséget a tekintetben, hogy a Brüsszel-I. rendelet szabályainak megfelelően avagy az imént említett új rendelet szabályaira alapozottan kéri-e az okiratának végrehajtását a származási államtól különböző tagállamban. Az utóbbi esetén az exequatur-eljárás kiesik, elegendő az okirathoz a származási államban kéri a 805/2004/EK rendelet 9. cikke szerinti tanúsítványt, melynek hatálya kiterjed a többi tagállamra is. A rendelet által rögzített szabályokra alapozottan a származás államában ily módon "az európai végrehajtási jogcímmé" - vagy a rendelet hivatalos magyar fordításának szóhasználatával élve "európai végrehajtható okirattá"32 - nyilvánított okirat a rendelet területi hatálya alá tartozó bármely tagállamban - további alaki követelmény és különösen végrehajthatóságot kimondó határozat nélkül - végrehajtható lesz.
A rendelet hatálya bírósági határozatokra, bírósági egyezségekre és egyéb közokiratokra terjed ki, amelyek polgári és kereskedelmi jellegű ún. "nem vitatott követeléseket" érintenek. A rendelet célkitűzése szerint az exequatur-eljárás eltörlését meg kell valósítani minden olyan helyzetben, amelyet az adósnak a követelés vitatásától való igazolható tartózkodása jellemez. A vitatás hiányának fenn kell állnia mind a tartozás jogcímét, mind pedig az összegszerűségét illetően.33 Az előkészítő munkálatok során a tagállamok döntő többsége amellett érvelt, hogy az európai végrehajtási jogcím nem korlátozható az olyan speciális gyorsított eljárásokban nyert jogcímekre, mint például a fizetési meghagyás. Azzal érveltek, hogy az európai végrehajtási jogcímnek át kell fognia azokat az eseteket is, ahol az adós nem kifogásolja az igényt (mulasztási ítéletek), vagy kifejezetten egyetért azokkal (bírósági egyezségek, közjegyzői okiratok). A rendelet tág definíciót tartalmaz arra nézve, hogy mit kell "nem vitatott követelésnek" tekinteni.34
A rendelet 4. cikkének 3. pontja a következőképpen definiálja a - hatálya alá tartozó - közokiratokat: "a) egy hivatalosan közokiratként kiállított vagy bejegyzett irat, amelynek közhitelessége: az aláírásra és az irat tartalmára vonatkozik; és egy hatóság vagy a származási tagállam e célra felhatalmazott más szerve által került megállapításra; vagy b) a közigazgatási hatóságok előtt kötött vagy általuk hitelesített megállapodás a tartási kötelezettségekről." E közokirat-fogalom az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlatára vezethető vissza. A Brüsszeli Egyezmény még meglehetősen kevés rendelkezést tartalmazott a közokirat fogalmának meghatározása tekintetében, e téren a Brüsszel-I. rendelet sem hozott különösebb változást. A 805/2004/EK rendelet tett egy igen fontos lépést a fogalom-meghatározásnak a rendelet szövegébe emelésével, építve az Európai Bíróság jogfejlesztő tevékenységének eredményeire.35 A Jenard-Möller-jelentés, valamint az Európai Bíróság ítélete által kiszűrt fogalmi elemeket tette a rendelet kisebb módosításokkal a kodifikált jog részévé.
A 805/2004/EK rendelet gyakorlati jelentősége döntő mértékben attól függ, hogy milyen feltételek mellett tekintendő egy követelés nem vitatottnak, és esik a rendelet hatálya alá. Az európai végrehajtási jogcímmé nyilvánítható okiratok két csoportját különböztethetjük meg. Az elsőhöz azokat soroljuk, amelyeknél az adós a jogcím kiállításában tevékenyen közreműködött, (például egyezségkötéssel a bíróság előtt, vagy a közjegyzői és más közokirat kiállításánál). A másodikba azok az esetek tartoznak, amelyeknél az adós a követelést az egész kontradiktórius eljárás folyamán nem vitatta; vagy amelyeknél abból kell kiindulnunk, hogy az adós a követelést a továbbiakban nem kívánja vitatni. Ugyanez vonatkozik arra az helyzetre, ha a fizetési meghagyással szemben nem védekezik.36 Olyan követelésekről van szó, amelyeket az adós igazoltan nem vitat sem a jogalap tekintetében, sem öszszegszerűségében. A másodikként tárgyalt esetben abból kell kiindulni, hogy az adós passzivitása tudatos, vagy azért, mert az igényt jogosnak tartja, vagy mert tudatosan figyelmen kívül hagyja.37
A rendelet 25. cikke - a végleges szövegváltozatában - pusztán a származási államban való végrehajthatóságot jelöli meg előfeltételként a rendelet hatálya alá tartozóság mellett: "A tagállamok egyikében végrehajtható, a 4. cikk 2. pontja szerinti követelésre vonatkozó közokiratot a származási tagállam által kijelölt hatósághoz intézett kérelem alapján európai végrehajtható okiratként kell hitelesíteni a III. melléklet szerinti szabványos formanyomtatvány felhasználásával. A származási tagállamban európai végrehajtható okiratként hitelesített közokiratot a többi tagállamban a végrehajthatóvá nyilvánítás szükségessége és végrehajthatósága megtámadásának lehetősége nélkül végre kell hajtani." [25. cikk] A közokiratok tekintetében a kérelemről dönteni jogosult hatóság kijelölése is tagállami hatáskörbe tartozik. Magyarországon erre a közokiratot kiállító hatóság székhelye szerint illetékes helyi bíróság jogosult [Vht. 31/C. § (6) bek. b) pont].
Az adósnak a követelésről megfelelő információval kell rendelkeznie. Ez az európai végrehajtási jogcímmé nyilvánítás egyik fontos előfeltétele. Annak biztosítása érdekében, hogy az adós megfelelő tájékoztatást kapjon a követelésről, az eljárást megindító iratnak vagy azzal egyenértékű iratnak tartalmaznia kell a következőket: a) a felek neve és címe; b) a követelés összege; c) amennyiben a követelés után kamatot igényelnek, a kamatláb és azon időszak, amelyre kamatot igényelnek, kivéve, ha a származási tagállam joga szerint a törvényes kamat automatikusan hozzáadódik a főköveteléshez; d) a követelés jogalapjának megjelölése. [16. cikk] A rendelethez készített javaslatok szövegében a közokiratok európai végrehajtási jogcímmé nyilvánításának előfeltételeként még szerepelt az a kitétel, hogy az okirat kiállítása előtt az adóst szabályszerűen kioktatták a minden tagállamra vonatkozó közvetlen végrehajthatóságot illetően, és ezt a kioktatást az okiratban egy - az adós által aláírt - záradék igazolja. Az elfogadott rendelet szövegéből ez a kitétel azonban sajnálatos módon hiányzik. A kitanítási kötelezettség biztosíthatná az érdekeltek - elegendő információn alapuló - hozzájárulását az okirat kiállításához.38
A magyar jogrendszerben a közjegyzői okiratok végrehajthatósága tekintetében találunk hasonló szabályozást. A Vht. 21. §-a szerint a bíróság abban az esetben láthatja el végrehajtási záradékkal a közjegyzői okiratot, ha az tartalmazza: a) a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalást, b) a jogosult és a kötelezett nevét, c) a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét) és jogcímét, d) a teljesítés módját és határidejét. Ha a kötelezettség feltételnek vagy időpontnak a bekövetkezésétől függ, a végrehajthatósághoz az is szükséges, hogy a feltétel vagy időpont bekövetkezését közokirat tanúsítsa. A közjegyzői okirat alapján végrehajtásnak akkor van helye, ha az abba foglalt követelés bírósági végrehajtási útra tartozik, és ha a követelés teljesítési határideje letelt (Ktv. 129. §).
A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlése azzal jár együtt, hogy a határozat vagy más közokirat, amelyet a származás szerinti tagállamban európai végrehajtási jogcímmé nyilvánítottak a végrehajtás tekintetében úgy kezelendő, mintha a végrehajtás államban hozták volna meg, vagy állították volna ki.39 Eszerint az európai végrehajtási jogcím hatálya - Dániát leszámítva - kiterjed az összes tagállamra. Itt valóban egy költség- és időtakarékos eljárásról van szó, hiszen az egyszeri európai végrehajtási jogcímmé nyilvánítás bármely (akár több) tagállamban lehetővé teszi az adós ellen vezetett végrehajtást anélkül, hogy azok mindegyikében át kellene esnie a határozatnak az ún. exequatur eljáráson.40 Az új szabályozás jelentőségét a legszemléletesebben Rechberger szavait idézve vázolhatjuk fel: ezzel a rendelettel a jövőben az Európai Igazságügyi Térségben "szabadon áramló" határozatok, illetőleg végrehajtható okiratok "álma" valósággá válhat.41 Stadler szerint mindenképpen egy rendszer-, ha nem egy paradigmaváltásról van szó.42
Az Európai Unió alapszabadságai egy fokozott mobilitás lehetőségét teremtik meg, nemcsak az áruk és szolgáltatások terén. A személyek szabad mozgásából, a letelepedési jog gyakorlásából adódóan már ma is sok uniós polgár él és adott esetben hal meg külföldön. Az örökléssel kapcsolatos okiratok elismerése és végrehajtása jelenleg azonban még egyik rendelet hatálya alá sem tartozik, de az elmúlt évek nemzetközi konferenciáin egy esetleges jövőbeli szabályozásra vonatkozó megfontolást érdemlő javaslatok hangzottak el e tárgykörben.
A hágai program nyomán 2005-ben egy ún. Zöld Könyv készült az öröklési és végrendelkezési jogról43, amely négy nagyobb témakörben [kollíziós kérdések, öröklési eljárások (joghatóság, elismerés, végrehajtás), egységes európai öröklési bizonyítvány, végrendeletek európai nyilvántartása] bocsátott vitára kérdéseket, megteremtve ezzel a konzultáció alapját a jogalkotási folyamatban.
A tárgyalt terület folyamatosan fejlődik, jelenleg is zajlik egy európai kodifikációs munka, melynek keretei között e kérdést egy újabb rendelet megalkotásával kívánják rendezni. E rendelet a közokiratok kölcsönös elismerését volna hivatott szabályozni. Felmerült az ún. "európai közokirat" megteremtésének gondolata is, melyet egy - a közokiratot készítő hatóság által kiállított - ún. megfelelőségi tanúsítvány kíséretében "utaztathatnának" az Európai Igazságügyi Térségben. A külföldön azonos joghatást kiváltó dokumentumok közrendi megfelelőségét a jövőbeni rendelet minimumszabályai garantálnák. ■
JEGYZETEK
1 Schütze, Rolf: Rechtsverfolgung im Ausland. Probleme des ausländischen und internationalen Zivilprozeârechts. Verlag Recht und Wirtschaft, Heidelberg, 2002, 29-30. p., 160. p.
2 Magyary Géza: A magyar perjog nemzetközi vonatkozásai (1902) In: Összegyűjtött dolgozatai. MTA, Budapest, 1942, 295. p.
3 Farkas József: Fejezetek a polgári perbeli bizonyítás köréből. Kézirat, 1987, 22. p.
4 Schmidt, Holger: Verträge auf dem Gebiet der Legalisation. In: Bülow / Böckstiegel / Geimer / Schütze: Der internationale Rechtsverkehr in Zivil- und Handelssachen. Band III. Stand: März 1980, Beck, München, 760. 5. p.
5 Hargitai József: Külföldi okiratok diplomáciai (konzuli) felülhitelesítése. Magyar Jog, 1194/10, 606. p.
6 Heß, Burkhard / Müller, Achim: Verordnung 1206/01/EG zur Beweisaufnahme im Ausland. ZZP 6 (2001) 176-177. p.
7 "Általában [...] a fogadó állam belső szabályai önmagukban is részletesen szabályozzák az okiratkészítés és az okiratok felülhitelesítésnek rendszerét és ezt gyakran körjegyzék formájában közlik az oda akkreditált külképviseletekkel. Általában közlésre kerül az is, hogy mely hivatalok küldik meg a külképviseleteknek aláírás és bélyegzőmintáikat." Hargitai: i. m. 609. p.
8 Ld. részletesebben: Harsági Viktória: Okirati bizonyítás a modern polgári perben. HVG-ORAC, 2005, 164-165.p.
9 Schmidt: i. m. 761.13-761.14. p.
10 Az egységességet, és így a könnyű azonosíthatóságot szolgálja pl. az a rendelkezés, hogy címet "Apostille (Convention de la Haye du 5 octobre 1961)" francia nyelven kell feltüntetni.
11 Ld. Kengyel Miklós - Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris, Budapest, 2006, 310., 361., 482-483., 571.p.
12 A Tanács 44/2001/EK rendelete (2000. december 22.) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról. HL L 12. 2001. 01. 16. 1. p.
13 Geimer, Reinhold - Schütze, Rolf: Europäisches Zivilprozessrecht. München, 2005, Beck, 611. p.
14 Ld. Részletesebben Kengyel Miklós / Harsági Viktória: Európai polgári eljárásjog. Osiris, Budapest, 2006, 428-430. p.
15 Vö. Schlosser, Peter: Bericht zum 1. Beitrittsübereinkommen mit Dänemark, Irland und dem Vereinigten Königreich. ABl. EG 1979, C 59., Nr. 226.; Geimer, Reinhold: Freizügigkeit vollstreckbarer Urkunden im Europäischen Wirschaftsraum. Praxis des Internationalen Privat- und Verfahrensrecht, 2000, 367. o.; ld. Részletesebben: Harsági Viktória: Okirati bizonyítás a modern polgári perben. HVG-ORAC, Budapest, 2005, 211-214. p.
16 Az 1968-as Brüsszeli Egyezmény a bírósági joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról polgári és kereskedelmi ügyekben. HL C 27. szám, 1998. 01. 26.
17 Jenard, Paul - Möller, Gustaf: Bericht zu dem Übereinkommen über die gerichtliche Zuständigkeit und die Vollstreckung gerichtlicher Entscheidungen in Zivil- und Handelssachen vom 16.9.1988. ABl. EG 1990, C 189., 57-121., Art. 50., 51.
18 Geimer: i. m. 367. p.
19 Unibank kontra Christensen C-260/97. sz. ügyben 1999. június 17-én hozott ítélet (ECR 1999, I-03715.).
20 Ld. részletesebben Kengyel - Harsági: i. m. 480-481. p.; Pointer, Jannet A. / Burg, Edwige: EU Principles on Jurisdiction and Recognition and Enforcement of Judgements in Civil and Commercial Matters. T.M.C. Asser Press, The Hague, 2004, 29-35. p.
21 Kropholler, Jan: Europäisches Zivilprozessrecht. Kommentar zu EUGVO und Lugano Übereinkommen. Heidelberg, 2002, Verlag Recht und Wirtschaft, 479. p.
22 Vö. Szászy István: Nemzetközi polgári eljárásjog. Budapest, 1963, KJK, 292. p.
23 Thomas, Heinz / Putzo, Hans: Zivilprozeßordnung mit Gerichtsverfassungsgesetz, den Einführungsgesetzen und europarechtlichen. München, 2003, Beck, 1842. p.
24 Például az angol közjegyző, aki tipikusan külföldön történő felhasználás céljából állít ki közjegyzői okiratot. Ld. Harsági Viktória: Okirati bizonyítás a modern polgári perben. Budapest, 2005, HVG-ORAC, 213-214. p.
25 Staudinger, Ansgar: Öffentliche Urkunden und Prozessvergleiche. In Rauscher, Thomas (ed.): Europäisches Zivilprozeßrecht. München, 2004, Sellier, 458. p.
26 Schlosser, Peter: EU-Zivilprozessrecht. Kommentar. München, 2003, Beck, 315-316. p.; Klauser, Alexander: Europäisches Zivilprozessrecht. Wien, 2002, Manz, 258. p.
27 Kropholler: i. m. 481-482. p.
28 Ld. részletesebben: Kengyel - Harsági: i. m. 428-432. p.
29 Geimer-Schütze: i. m. 703. p.
30 Kropholler: i. m. 488-489. p.
31 Az Európai Parlament és a Tanács 805/2004/EK rendelete (2004. április 21.) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról, HL L 143., 2004. 4. 30., 15. p.
32 Nem tűnik szerencsésnek a rendelet magyar szövegezésében az "európai végrehajtható okirat" elnevezés, hiszen a "végrehajtható okirat" kifejezésből a magyar jogászi logika szerint leginkább a végrehajtási lapra, a záradékolt okiratra [vö. Vht. 10. §] lehet asszociálni. Ez a rendelet logikájának megértésénél zavaró lehet, hiszen a Vht. szerinti végrehajtható okirat kiállítását nem váltja ki a magyar nyelvű rendeletszövegben "európai végrehajtható okiratkénti hitelesítésnek" nevezett eljárás. A terminológiával kapcsolatos problémák részletesebb kifejtését ld. Harsági Viktória: A nem vitatott követelések végrehajtása az Európai Igazságügyi Térségben. Európai Jog, 2005/6. sz. 23-24. o., Kengyel - Harsági: i. m. 149-150. p.
33 Rechberger, Walter H.: Das europäische Zivilprozessrecht am Vorabend der großen Erweiterung der Europäischen Union. In Kiss Daisy - Varga István (szerk.): Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Budapest, 2003, ELTE Eötvös Kiadó, 729. p.
34 Tenreiro, Mário - Seoane, José Alegre: The Creation of an European Judicial Area in Civil and Commercial Matters: What Can the EU Do? In Storme, Marcel (ed.): Procedural Laws in Europe. Towards Harmonisation. Antwerpen, 2003, Maklu, 466. p.
35 Tulajdonképpen az Unibank kontra Christensen-ügyben hozott döntésnek a közokiratot definiáló részének a rendelet szövegébe történő átemelésével.
36 Geimer, Reinhold: Das Brüssel I-System und seine Fortentwicklung im Lichte der Beschlüsse von Tampere. In Kiss Daisy - Varga István (szerk.): Magister artis boni et aequi. Studia in honorem Németh János. Budapest, 2003, ELTE Eötvös Kiadó, 241-242. p.
37 Stellungsnahme des europäischen Wirtschafts- und Sozialausschusses zu dem "Vorschlag für eine Verordnung des Rates zur Einführung eines europäischen Vollstreckungstitels für unbestrittene Forderungen" [KOM(2002)159.endg.] ABl. EG 2003, C 85., 1. Rn. 1.4.
38 Yessiou-Faltsi, Paleyia: Die Folgen des Europäischen Vollstreckungstitels für das Vollstreckungsrecht in Europa. In Gottwald, Peter (ed.): Perspektiven der justiziellen Zusammenarbeit in Zivilsachen in der Europäischen Union. Bielefeld, 2004, Gieseking, 231. p.
39 Geimer, Reinhold: The Brussels Convention - Successful Model and Old-timer. European Journal of Law Reform, 2002, 27. p.
40 Vö. Kengyel-Harsági: i. m. 147., 149. p.
41 Rechberger, Walter H.: i. m. 729. p.
42 Stadler, Astrid: Das Europäische Zivilprozessrecht - Wie viel Beschleunigung verträgt Europa? Kritisches zur Verordnung über den Europäischen Vollstreckungstitel und ihrer Grund. Praxis des Internationalen Privat- und Verfahrensrecht, 2004, 5. p.
43 Zöld Könyv - Öröklés és végrendelet. COM (2005) 65 végl., CELEX: 52005DC0065, [online] <http://europa.eu.int>
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Harsági Viktória egyetemi docens, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Polgári Eljárásjogi Tanszék A szerzőnek a Közjegyzők Közlönye 2006/11-12. számában (3-8. o.) megjelent "A közjegyzői okiratok végrehajtása az Európai Unióban a 44/2001/EK rendelet és a 805/2004/EK rendelet tükrében" c. tanulmányának aktualizált és kibővített változata. Előadásként elhangzott a 19. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon, 2007. november 17-én, Keszthelyen.
Visszaugrás
