Mindenekelőtt indokolt szükségszerűség a figyelmet arra összpontosítani, hogy a címben megjelölt gondolat honnan ered, részleteiben milyen feladatok megvalósításáról van szó és milyen módon lehet azokat teljesíteni, végezetül pedig arról van szó, időszerű-e a szóban lévő célkitűzés. Az önálló balesetbiztosítási ág megvalósításához alapul szolgál az Országgyűlés 60/1995. (X. 29.) OGY határozata a társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról. A határozatot az Országgyűlés az 1991. október 15-i ülésnapján fogadta el. A határozat megállapítja, hogy a társadalombiztosítás akkor hatályos rendszerét számos feszültség és ellentmondás jellemzi, pénzügyi helyzete instabil, nem rendelkezik megfelelő tartalékalappal, s az ellátások biztosításmatematikai megalapozása nem történt meg. Kiemelte, hogy a szociális biztonság legátfogóbb intézménye a jövőben is az állam által garantált, széles körre kiterjedő kötelező társadalombiztosítás legyen.
Meg kell határozni a kötelező társadalombiztosítási rendszerbe tartozó feladatokat, ezekből a kockázatok sajátosságai alapján ki kell alakítani az önálló biztosítási ágakat, ki kell alakítani mindezek működése érdekében a kötelező járulékfedezeti rendszert. A tanulmány címében megjelelő feladat megvalósítása érdekében az OGY kiemeli, hogy el kell határolni a nyugdíjbiztosítási és a betegségbiztosítási ágat, de a betegségi biztosítási ágon belül - átmenetileg - az önálló balesetbiztosítási ág kialakulásáig - mintegy jövőbeni figyelemfelhívó tényként -elkülönítetten kell nyilvántartani a balesetbiztosítási ellátásokat.
Az előzőekben kifejtett elvi alapok azt támasztják alá, hogy az önálló balesetbiztosítási ág kialakítása időszerű, előkészítő szervezési és kodifikációs feladat.
1. Amennyiben felmerül, hogy az 1991 óta eltelt időben ebben a kérdésben nem történt semmi fejlemény, ezt a gondolatot el kell oszlatni, ugyanis 1994. január 1. napjától hatályba lépett a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.), amely az Alkotmányban, közelebbről a 70/D. §-ban foglalt alapelveknek megfelelően rendezi az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés szabályait - a prevenciót - ennek tárgyi és szervezeti feltételeit, s az OGY határozat elveinek megfelelően most már a törvény szintjén - miniszteri indokolás -mondja ki az önálló balesetbiztosítási ág kialakításának szükségességét.
2. Az OGY határozat 1-3. pontjaiban megfogalmazott rendező célkitűzések végrehajtása 1998. január l-jével valósultak meg, amikor is a következő négy - ellátást biztosító - törvény lépett hatályba, számozásuk sorrendje szerint:
- 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről;
-1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) a társadalombiztosítási nyugellátásról;
-1997. évi LXXXII. törvény (Mny.) a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról;
- 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebt.) a kötelező egészségbiztosítási ellátásairól.
A felsorolt törvények felosztása szerint - ugyan bírálható módon külön-külön egymásra utaló megoldást választva - szabályozzák a társadalombiztosításban részt vevő biztosítottak jogait és kötelezettségeit, a kötelező részvétel elveit, s az állam feladatait (Tbj. 2. §, 3. §); a társadalombiztosítási ellátásokra való jogosultságot (Tbj. 14. §), amely a baleseti ellátásokat is magába foglalja.
Jogalkalmazói problémákat vet fel az a kodifikációs megoldás, hogy az Ebt. 52. §-a határozza meg
- az üzemi baleset és
- a foglalkozási betegség
fogalmát, amelyek bekövetkezése esetén a sérelmet szenvedett baleseti ellátásra jogosult, még abban az esetben is, ha a Tny. alapján baleseti nyugellátási igény elbírálásáról van szó (megjegyzés: az üzemi baleseti jegyzőkönyv felvételét az Ebt. R. 43. §-a szabályozza).
A társadalombiztosítási baleseti ellátások rendszere a reparációt, az anyagi ellátáshoz való jogot biztosítja.
3. A baleseti sérültek helyzetét vizsgálva, akik valamilyen ellátásra (kártérítésre) szerezhetnek jogosultságot, főszabályként - munkaviszonyban (Mt., Ktv., Kjt., stb.) állók, illetve biztosítottak (Tbj. 5. §) köréből adódnak.
A baleset fogalmát meghatározva is a megosztottság jelei mutathatók ki. Az Mvt. 87. §-a meghatározza
- a baleset,
- a munkabaleset
fogalmát, szabályozza a munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések bejelentési, kivizsgálási és nyilvántartási rendjét, a munkabaleseti jegyzőkönyv feltételét.
Amint már az előzőekben volt szó róla, társadalombiztosítási jogalkalmazás területén üzemi baleset a terminus technikus. Ha a munkabaleset és üzemi baleset fogalmát egybevetjük, lényeges eltérésekről van szó, pl.: az Mvt. nem ismeri az útibaleset fogalmát. Ezek az eltérések indokolják (?) a kétféle baleseti jegyzőkönyv alkalmazását az igény érvényesítése során. A foglalkozási betegségek bejelentéséről és kivizsgálásáról, nyilvántartásáról külön jogszabály rendelkezik.
Nem új keletű az igény, hogy az az ember, aki akaratán kívül megélhetését, létfenntartását nem tudja már munkavégzéssel biztosítani, valamilyen módon ellátásban részesüljön. Ismert, hogy a Krisztus előtti Athénben az akkori görög állam gondoskodott a testileg és szellemileg elesett polgárairól. Az antik Rómában a szegénygondozás már magasabb fokon valósult meg. Augusztus császár uralkodása idején naturaliákat, élelmiszereket osztottak szét a szegények között. A középkorban a szegények gondozásában részt vett a Katolikus Egyház, Nagy Károly azzal szavazott meg tizedet az Egyháznak, hogy ennek fejében köteles a betegekről, a munkanélküliekről gondoskodni. (Dr. Bikkál Dénes: A társadalombiztosítás elmélete és politikája 1941.)
Az előzőekhez képest jelentős fordulatot jelentett az alapanyag feltárásban, bányászatban és feldolgozásban a bányászok és a kézművesek megjelenése, akik a nehéz és ártalmas munkavégzés következményeképpen, ennek okán megbetegedtek, foglalkozási ártalomban megrokkantak, vagy ezekkel okozati összefüggésben idő előtt meghaltak. Az ebben érdekeltek spontán kezdeményezéssel segélyezési alapot létesítettek, saját befizetéseikből alapot képezve részesültek segélyben, rászorultság, ráutaltság esetén.
Magyarországon már 1224-ből találunk nyomokat a bányászok támogatására.
A munkavégzéssel összefüggő balesetek (munka, üzemi) bekövetkezése során bizonyított tény, hogy megjelenésük a nyersanyagok feltárása, feldolgozása folyamatában jelentek meg. Ugyancsak régóta ismertek a munkavégzéssel kapcsolatosan kialakult más ártalmak megjelenése is. A foglalkozási orvostan történetének első szakasza meglehetősen hosszú időt ölel fel. Már az Ókorban ismert volt pl. a kovácsok süketsége (halláskárosodása), "hangos" munkájuk miatt. Adatok vannak a velencei aranyművesek higanymérgezéseire. Villanova, Agricola (orvosok) kimutatták a fémek okozta foglalkozási eredetű kórképet. A jelzett folyamat az Újkorban, majd az ipari forradalom következtében újratermelődött és így a munkavédelem elhárító (megelőző) hatókörébe került a foglalkozási ártalmak feltárása és azok megelőzése.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
