1. Az elmúlt másfél évtized történései, de tulajdonképpen az egész XX. század egyrészt felvetette az európaiság, az európai integráció kérdéskörét, ugyanakkor az egyes államok sorsa nemegyszer képlékenyen alakult. Kidolgozásra került a szakirodalomban egy differenciált kontinenskép. Európa átfogó szintetizáló joghistóriájára kiragadott példák lehetnek: Hans Hattenhauer: Europäische Rechtsgeschichte. Heidelberg 1992, illetve Ruszoly József: Európa jogtörténete. Budapest 1996, és ugyancsak tőle Európa alkotmánytörténete. Budapest 2005.
Az összkép azonban mozaik jellegűnek is tekinthető: a nemzeti alkotmány- és jogtörténeti monográfiák fundálják a fő vonalak rögzítését, egy-egy jelentős térség alapirodalma nélkül aligha lehetne hiteles szintézisre jutni. Az európai államok formálódásával, a joghistória-tudomány új megállapításai segítségével megújulhat, biztos alapokra épülhet az a műfaj, amelyet európai jogtörténetnek nevezhetünk. Tehát: az államok joghistóriáját új meg új munkákkal kell a szakma művelőinek gyarapítaniuk! A nemzeti önismeretnek párosulnia kell a környezet nemzeteinek megismerésével, olyan történeti régiókban pedig, ahol korunk "politikai-közjogi földcsuszamlásokat" hozott (vagy hoz), ez a históriai, joghistóriai igény még sürgetőbb! Délszláv alkotmány- és jogtörténeti munkásságával Heka László ennek a feltáró, közvetítő és alapozó tevékenységnek figyelemre méltó szakértője.
2. A magyar jogtörténetírás érdeklődését elsőként a magyar-horvát államközösséget vizsgáló monográfia keltheti fel.[1] A két nemzet hatása egymásra óriási volt, de a Monarchia szétesése után a horvát történeti és jogtörténeti irodalom közel ismeretlen lett Magyarországon, "pedig a horvát történelem a magyarnak kiegészítő, merem állítani nélkülözhetetlen része éppúgy, mint a magyar történelem is része a horvátnak". Ezzel egyetértve jogosnak tekinthető a közeledés, kölcsönös megértést elősegíteni kívánó jogtörténészi feladatkitűzés.
A munka gazdag, hazai jogtörténeti tudományunk számára nyelvi alapjai miatt nehezen hozzáférhető irodalmi anyagot tár fel, bőséges lábjegyzeteléssel. Heka László más műveivel egységbe foglalva a majdani nagymonográfia igényli a név- és tárgymutatót, és dicséretesen megválasztott térképanyagának tökéletesített reprográfiai kivitelezését. A munka szerkezete a horvátok honfoglalásával indít, a magyar-horvát államközösség szakaszolása (Könyves Kálmántól a hosszú XIX. századig) harmonikus alkotmánytörténeti bemutatást tesz lehetővé. A recenzens a horvát jogi rendszert taglaló fejezetet kiemelten figyelemre méltónak tartja, mert az intézménytörténet felé nyit utat. A publikáció záróköve Horvátország 1918 utáni fejlődésének vázolása.
3. A jogi kultúrtörténet iránti fogékonyságom okán örömmel fogadom Heka László másik könyvét is, amely mintegy fundamentuma a szerző horvát jogtörténészi tevékenységének.[2] A gazdagon illusztrált kötet közvetíti a több mint 800 évig velünk közös államban élő horvát nemzet történelmét, néprajzát, művészetét és irodalmát. A szerző előszavában joggal szögezi le: "... egy 'új', még nem teljesen felfedezett ország 'titkait' tárjuk fel, minden olvasónak kellemes órákat kívánok a könyv böngészéséhez". Az alkotmánytörténet "háttérkönyve" valóban kultúrmissziót tölt be tartalmi gazdagságával!
4. A vajúdó modernkori Délkelet-Európa egyik alapelemének, Szerbiának állam- és jogtörténetét tárgyalja a szerző egyik legújabb műve.[3] A munka irodalmi apparátusa és jegyzetanyaga imponáló. A hazai jogtörténeti irodalmat a vizsgált térség nemzeti szakirodalmának megállapításaival feltétlenül gazdagítja. A térképek és az ábrák ezt a véleményünket tovább erősítik. Heka kismonográfiájában végigkísérhetjük a déli szlávok és államaik, különböző territóriumaik nehéz történelmi sorsának alakulását Bizánctól a tragédiákkal terhes XX. század végéig. A birodalmi alávetettség és az erőteljes integrációs szerepfelvállalás között leng ki az az inga, amelyben az olvasó megismerheti Szerbia állam- és jogtörténetét. Természetesnek gondoljuk a magyarországi szerbek viszonyainak és a Vajdaság problematikájának kiemelését. A könyv az egyház szerepét hangsúlyozva főpapi archontológiát is közöl. A magunk részéről úgy gondoljuk, hogy egy újabb, bővített kiadás esetén részletes mutatókkal lenne szerencsés kiegészíteni a könyvet.
A könyv záró fejezetének utolsó bekezdése a maga teljes komolyságával veti fel, hogy Európa politikusai számára a XXI. század elején miért komoly probléma a Balkán. "Ebben a térségben több olyan válság is kezdődött, amely számos áldozattal járt, és amely a Balkánt végleg lőporos hordóvá változtatta." Remélhetőleg a történelemből e téren mégiscsak lehet tanulni - és Heka László ehhez a tananyaghoz jelentős mértékben hozzátette a maga munkáit. Ezt
- 135/136 -
annál is inkább megállapíthatja zárszóként a recenzió, mert a szerző a délszláv joghistória hazai közvetítésében dicséretes termékenységet mutat, amit bizonyítanak korábbi munkái, példaként említve: Horvát alkotmány- és jogtörténet 1-2. (2000, 2004), A délszláv államok alkotmánytörténete (2002). ■
JEGYZETEK
[1] Heka László: A magyar-horvát államközösség alkotmány- és jogtörténete. Bába Kiadó, Szeged 2004. 268 p. (A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával.)
[2] Heka László: Horvátország kulturális és művészettörténete. Bevezetés a kroatisztikába. Bába Kiadó, Szeged 2004. 403 p. (Az NKÖM támogatásával.)
[3] Heka László: Szerbia állam- és jogtörténete. Bába Kiadó, Szeged, 2005. 244 p. (Az NKÖM támogatásával.)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár.
Visszaugrás
