A környezetvédelem új megvilágításba helyezte a szubjektumot a joggyakorlatban és a jogtudományban. A szubjektum szerepének relevanciája kérdőjeleződött meg a környezetvédelem állami és társadalmi, valamint individuális értékei kapcsán. Nem vitás, hogy a környezetvédelem új értékrendet teremtett, azaz hogy valójában egy újszerű értékrend szülte a környezetvédelmet. Ezek az értékek az első és a második generációs emberi jogok egyenes következményeként, az emberi jogok egy újabb generációjának termékeiként jelentek meg a szociális-ökonómiai működésben. Innen pedig egyenes út vezetett a joghoz.
A jogtudomány és a joggyakorlat egymással párhuzamosan fejlődött. Nem állíthatjuk, hogy a környezeti értékek kizárólag a dogmatikusok körében fogalmazódtak meg. A jogszabályok megalkotása során a jogfejlesztő kazuisztikára és a jogdogmatika eredményeire egyaránt támaszkodhatott a jogalkotó. Míg egészen a XX. század közepéig a dogmatika túlsúlya érvényesült, a XX. század közepétől lépésről lépésre átértékelődött a dogmatika funkciója a jogban, és mindinkább a gyakorlat felé tolódott el a hangsúly. És ezt követően indult fejlődésnek a környezetjog institúciórendszere. A környezetvédelemben tehát a kazuisztika hatása a jogalkotásra értelemszerűen erősebben érvényesült, mint a dogmatikus elemek. Mindazonáltal ez utóbbiról sem feledkezhetünk meg. Igaz, néhány jogtudós munkásságáról van szó, akik valóban elkötelezetten kutatták a hazai és a külföldi zöldjogot, és sikerült is hatniuk a legiszlációra.
A kurrens jogpolitikai narratívákban sokszor felmerül a zöldkérdés, a környezetvédelem problematikája. Nemcsak a politikusokat, de a jogpolitikusokat is erősen foglalkoztatja a környezetvédelmi jogminimum meghatározása. A környezetvédelmi jogminimum azt a legkevesebb, de már elégséges környezetvédelmi színvonalat jelenti, melyen Magyarország - illetve általában egy-egy állam - fenntartható fejlődésre képes. Ezt a minimumot mindenképp el kell érni, tehát ennyit feltétlenül jogszabályokba, közjogi szervezetszabályozó eszközökbe kell integrálni. Azt, hogy mennyi, valamint milyen a környezetjogi minimum, nehéz megállapítani. Magyarországon ez egyébként sem csak a belpolitika függvénye. A szomszédos és általában a szövetséges államok mind szupranacionális szinten, mind a nemzetközi jog szintjén megkövetelik a fenntartható fejlődést, és többé-kevésbé elő is írják valamilyen normatív formában.
Ahogy más szövetséges államok, úgy Magyarország sem érte még el a fenntartható fejlődéshez szükséges környezetjogi optimumot, de gazdasági-politikai szövetségeseink szemében a környezetjogi minimum is előrelépés. Ezt Magyarország biztosan elérte, és túl is haladta. Ugyanez nem mondható el a gazdaságilag vergődő és sokszor környezetvédelmi szempontból is alulteljesítő dél-európai országokról. Ezekben az országokban az Európai Unió bírósága számos esetben mutatott rá a zölddeficitre. Ugyanakkor Észak szinte utolérhetetlen környezetvédelmi példát szolgáltat. A környezetvédelmen jól mérhető a rule of law maradéktalan érvényesülése, a jogállamiság reális és élhető formája. A környezetvédelemben - és más szabályozási területeken is hasonlóan - nem olyan jogállamiságra van szükség, ahol rugalmatlan, innovációra képtelen jognormák uralkodnak. A rule of law - kivált a környezetvédelemben - az emberi szabadságjogok által irányított jogalkotáshoz kötődő joguralmat jelent.
A szubjektum szerepe a világtörténelem és a jogtörténet során időről időre újradefiniálódik. A szubjektum szerepéről természetesen már a római jog kapcsán is szólhatunk, de ennyire régre nem kell visszanyúlnunk, hogy lássuk annak környezetjogi vonatkozásait.
A szubjektum bűnt, azaz deliktumot követhet el. A szubjektum bűne a polgári jogban a vétkesség, azaz a deliktualitás. A szubjektum büntetőjogi bűnösségének fokai Magyarországon jól illeszkednek a vétkesség alsó és felső határaihoz. Aki vétkes, nem feltétlenül bűnös is: erre utal az általában elvárhatóság és a tőle elvárhatóság kategóriája. Mégis, ha a bűnösség fennáll, általában a vétkesség is megáll. Ennek természetesen nem szabad automatikusnak lennie. Az általában elvárható magatartás nem biztos, hogy az adott esetben inkriminált elkövetőtől is elvárható. A helyzet azonban inkább fordított irányban mutatkozik. A kérdés jobbára az, hogy az elkövetőtől elvárható magatartás hiánya alapján beszélhetünk-e az általában elvárhatóság hiányáról is. Erre két válasz létezik:
- a konkrét esetben a tőle elvárhatóságot nem teljesítő elkövetőre lehet, hogy vonatkoztatható az általában elvárhatóság hiánya is;
- szélesebb körben már nem biztos, hogy egy bűnös elkövető bűnösségének mércéjéhez lehet igazítani a polgári jogi vétkesség általános kereteit.
A büntetőjogi bűnösség és a polgári jogi vétkesség közelíthető egymáshoz, de még Magyarország jogrendje szerint sincs szó automatikus identifikálásról. Ilyetén automatizmust leginkább az szülhet, hogy a bűnelkövető magánjogi elmarasztalása sokszor a büntetőjogi felelősség megállapítása nyomán történik.
A veszélyes üzemi felelősség során a szubjektum magatartásának relevanciája megkérdőjeleződik. Szubjektív veszélyes üzemi felelősség esetén az elháríthatóság kategóriája ugyan beemeli a szubjektumot a felelős-
-334/335-
ségi szerkezetbe, hiszen, ha elhárítható volt a kár, akkor az a szubjektum tevésének vagy mulasztásának hiánya miatt következett be. Az objektív veszélyes üzemi felelősség esetén viszont kizárólag az üzemkörön belüliségen alapul a felelősség. Ekkor tehát az egyénnek (a szubjektumnak) nem állt módjában magatartásával elhárítani a kárt. Az objektív veszélyes üzemi felelősség esetén az elháríthatóság kategóriájára nincs szükség a felelősség megállapításához.
Az elháríthatóság mint szubjektív kategória nem feltétlenül jelenti, hogy ez a vétkességnek az 1959. évi magyar Ptk. 339. §-a szerinti jelentéskörébe is beletartozik. Az elháríthatóság valójában a szubjektivitásnak egy másik fogalma. A bevett polgári jogi dogmatika szerint ez nem vétkesség, de a szubjektum viselkedésétől függő, tehát szubjektív minőség. Ebben az értelemben az "elháríthatóság" fogalma az "általában elvárhatóság" fogalma helyett jut érvényre, hiszen megelőzi az általános deliktuális felelősséget. Igaz, csak időben előzi meg, mert ha a Ptk. 345. §-a szerinti veszélyes üzemi felelősség elévül, akkor még fennmarad a Ptk. 339. §-a szerinti általános deliktuális felelősség, amikor a károkozónak már nem üzemkörön kívüliséget és elháríthatatlanságot (konjunktív feltételek) kell bizonyítania a felelősség alóli mentesüléshez, hanem azt, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ez főszabály szerint azt jelenti, hogy három év elteltével a veszélyes üzemi felelősség ugyan elévül, de az általános deliktuális felelősség még további két évig fennáll. Bűncselekmény esetén a polgári jogi felelősség temporális dimenziója egészen a bűncselekmény büntethetőségének elévüléséig tolódik ki [Ptk. 360. § (4) bek.]. A büntetőjogi bűnösség a Btk. 10. §-ának (1) bekezdése szerint a bűncselekmény fogalmi eleme. Előfordulhat, hogy a bűnösséget akár hosszabb idő eltelte után is bizonyítani kell. Ebben az esetben a temporális elhúzódás ahhoz vezethet, hogy a veszélyes üzemi felelősség elévültével a magát exkulpálni akaró károkozónak a polgári jogi vétlenségét akár hosszabb idő után is bizonyítania kellhet. A bűnösség és a vétkesség kölcsönhatása egyértelműen kimutatható egy komplex felelősségtanban alkalmazott rendszertani értelmezéssel. A környezetvédelmi jog ennek nem az egyedüli, de elemzésre igen alkalmas, számos fontos gyakorlati helyzettel szolgáló területe. Ez részben a környezetvédelem minden jogágat érintő jellegéből ered, részben pedig abból, amiként a környezethasználathoz kapcsolódó lex specialisok a lex generalisokhoz viszonyulnak a joggyakorlatban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
