Bíbor Kiadó, Miskolc, 2010. 307 old.
A múlt év őszén jelent meg Szabó Miklós szerkesztésében a Nyelvében a jog című kötet,[1] amely alapvetően a Miskolci Egyetem kutatói által 2000 és 2003 között végzett, az igazságszolgáltatás szociolingvisztikai vizsgálatát célzó kutatási program eredményeit mutatja be. A könyv jelentősége és tartalma azonban - mint az reményeim szerint az alábbi ismertetésből is kitűnik - túlmutat a tudományos eredmények puszta közlésén.
A kötetben szereplő első tanulmány Szabó Miklós "Nyelvi átfordítások a jogban" című írása. A szerző - aki egyúttal a könyv szerkesztője és a kutatói program vezetője volt - már korábban is foglalkozott a jog és a nyelv összefüggéseinek jogbölcseleti szempontú elemzésével,[2] valamint a jogi kommunikáció[3] és a retorika témáival,[4] így méltán tekinthetjük a hazai jogtudományban a "jog és nyelv" kutatási irány úttörőjének. A jelen tanulmányban egy a jogalkotás és a jogalkalmazás folyamatának értelmezésére egyaránt alkalmas elméleti modellt vázol, melyet kommunikáció-elméleti, lingvisztikai és jogelméleti elemek szintetizálásával hoz létre. A javasolt modell lényege, hogy a jogi folyamatok elemzéséhez a fordítás - mégpedig a nyelven belüli, intralingvális fordítás - koncepcióját használja
- 575/576 -
fogalmi keretként. Véleményem szerint a tanulmányban megjelenő vázlat ugyan eleget tesz az adott szociolingvisztikai kutatás teoretikus megalapozási igényeinek, mégis részletesebb kifejtés és megvitatást érdemelne a jövőben eredetisége[5] és elméleti implikációinak gazdagsága miatt.
A következő tanulmányban[6] Dobos Csilla - az alkalmazott nyelvészet művelője - vezeti be az olvasót J. L. Austin beszédaktus-elméletétől indulva a pragmatika alapfogalmaiba, melyek segítségével ragadja meg a tárgyalótermi kommunikáció sajátosságait. Részletesen elemzi a tárgyalótermi kommunikációban elhangzó különböző beszédaktusokat, valamint a bírósági tárgyalások beszédaktus-szerkezetét, külön-külön taglalva a bírói, az ügyészi és a védői megnyilatkozásokra jellemző beszédaktusokat. Ezt követően mutatja be, hogy a jogi diskurzus-elemzés eredményeiből milyen következtetések adódnak az együttműködési elv és a társalgási maximák érvényesülésére nézve a tárgyalótermi kommunikáció kontextusában. Végezetül megvizsgálja, hogy milyen problémákat okoz a pragmatikai kompetenciák különbözősége a jogi szakemberek és a laikusok közötti kommunikációban.
Két szakirodalmi áttekintést nyújtó fejezettel folytatódik az elméleti alapok szélesítése. Vinnai Edina az angol-amerikai jogelméleti irodalomban az 1970-es évektől formálódó "jog és nyelv" kutatási területének eredményeit veszi számba írásában, felfejtve a sziociolingvisztika, a jogi szemiotika, a "jog és irodalom" és - a legújabban megjelenő - igazságügyi nyelvészet (forensic linguistics) egymással összefonódó, és kölcsönösen inspiráló törekvéseit.[7]
- 576/577 -
Sajgál Mónika - a német nyelv- és irodalomtudomány kutatója - a német lingvisztikai szakirodalomban tekinti át a jogi környezetben zajló szóbeli kommunikáció kvalitatív módszerrel végzett - vagyis a részt vevő megfigyelés metódusára épülő - kutatásainak az elmúlt négy évtizedben született eredményeit. A német szakirodalomban egyértelműen kimutatható az angol-amerikai kutatási eredmények hatása: ez nem csupán a kvalitatív kutatások mögött álló elméleti keretek - a fenomenológia, az etnometodológia, illetve a pszichoanalízis kínálta fogalmi készletek - tekintetében, hanem a kutatások tematikájában is érzékelhető. Így a német kutatások szintén főként a büntetőeljárásra és azon belül is a bírósági tárgyaláson folyó kommunikációra összpontosítanak. A német és az angolszász kutatási irányok közötti különbség leginkább abban ragadható meg, hogy a német kutatásokban a nyelvtudományi megközelítés dominál, így e kutatási terület inkább a "nyelv és jog" megnevezéssel jelölhető.[8]
Immár az aktuális empirikus kutatás elemzési szintjére érkezve két külföldi kutató - mindketten nyelvészek - írása előzi meg a miskolci anyag ismertetését. Ludger Hoffmann két (német) büntető bírósági kihallgatáson készült felvétel diskurzus-elemzésén keresztül mutatja be a sajátos, jogi intézményekre jellemző aszimmetrikus kommunikációs helyzet következményeit, illetve a résztvevők - a kihallgatást végző bíró és a tanú, illetve a gyanúsított - kommunikációs stratégiáit.[9] A szerző szerint e stratégiák lényege, hogy a felek különböző normalitás-mintákat igyekeznek mozgósítani identitásuk és a kommunikációban elfoglalt pozíciójuk meghatározása érdekében. Mint azt Hoffmann összegzésében kiemeli: "A bíróság előtt nem egyszerűen a materiális valóságról van szó, hanem tudásfolyamatokról, amelyekben nagy szerepet játszanak a normalitássémák. A jogi intézmények képviselői gyakran éppen a norma fogalmát megkerülve "normalitásokban" gondolkodnak, hoznak döntést és készítenek indokolást."[10]
- 577/578 -
Martha L. Komter ugyancsak a (holland) büntetőeljárás intézményeiben zajló kommunikációt vizsgálja empirikus anyagra támaszkodva, azonban az ő érdeklődésének középpontjában nem a bírósági szakasz, hanem a rendőrségi nyomozás folyamán zajló kihallgatások diskurzus-elemzése áll. A szerző elsősorban azokat az "átfordításokat" vizsgálja, amelyek az élőszóban elhangzott vallomások jegyzőkönyvbe foglalása közben történnek, illetve hogy a jegyzőkönyvezés aktusa hogyan hat vissza a kihallgatáson folyó konverzáció szerkezetére. Komter hangsúlyozza, hogy a jegyzőkönyvkészítés során kialakuló kérdés-felelet-gépelés struktúra nehezen feloldható konfliktusokat eredményez a "jó" kihallgatási technikák - különösen a nyitott kérdések alkalmazása - és a "jó" lejegyzés módszerei között. Ebből fakad, hogy a jegyzőkönyv egyáltalán nem rögzíti hűen a kihallgatás során elhangzottakat, s nem derül ki belőle az sem, ha a kihallgató nyomás alá helyezi a gyanúsítottat, vagy saját szavait adja a gyanúsított szájába. Mindezekre csupán a jegyzőkönyv nyelvezetének mesterkéltségéből következtethetünk - a jegyzőkönyvek helyes értelmezéséhez tehát tudatában kell lennünk a kihallgatók feladatai összetettségének, ismernünk kell a jegyzőkönyvezés elemzett nehézségeit, és tisztában kell lennünk a nyomozati eljárás e szakaszában zajló tevékenységek kockázatainak természetével.[11]
A voltaképpeni kutatási anyag elemzésére térve ismét Vinnai Edina veszi át szót. Dolgozatában - szorosan kapcsolódva Martha L. Komter gondolatmenetéhez - a magyar büntetőeljárásban vizsgálja a kihallgatás és a jegyzőkönyvezés intézményi szabályait, illetve ezek érvényesülésének problémáit főként a rendőrségi kihallgatások során készült felvételek konverzáció-elemzése révén.[12] A szerző vázolja azokat a témákat is, amelyek a kutatás lezárását követően életbe lépett új büntetőeljárási törvény megváltozott szabályozásai folytán tarthatnak számot további vizsgálatokra.
Noha Vinnai Edina is érinti a büntetőeljárás bírósági szakaszában zajló kommunikáció elemzését az elhangzott beszéd jegyzőkönyvezése szempontjából, ennek átfogó lingvisztikai analízisére Dobos Csilla vállal-
- 578/579 -
kozott. Részletesen tárgyalja azokat a nyelvi átfordításokat, amelyekre egyrészt a bíróságon élőszóban zajló kommunikáció írásbeli rögzítése, vagyis a jegyzőkönyvezés folyamán kerülnek sor, másrészt pedig, amelyek a laikusok és a jogi szakemberek közti beszélgetésekben jelentkeznek.[13] A szerző Hans Georg Gadamer gondolatmenetét idézve hívja fel a figyelmet a fordítás és az értelmezés aktusának azonos természetére, amiből azonban következik a bírói hermeneutika korlátja is. Miként a fordító, úgy az értelmező esetében is igaz, hogy az általa adott értelmezés csak addig fogadható el, amíg az a "dolgot szólaltatja meg, melyet a szöveg mutat neki, tehát olyan nyelvet talál, amely nem csak az övé, hanem az eredetinek is megfelel."[14]
Sajgál Mónika az egyik rendőrségi kihallgatóson készült felvétel - melynek az elemzés céljára készített átiratát a tanulmányhoz csatolt függelék tartalmazza - példáján mutatja be a társadalmi pozicionálás és a nyelvi-interaktív cselekvés lehetőségeit a tanúkihallgatásban.[15] Eszmefuttatása részben kapcsolódik Ludger Hoffamnn korábbiakban ismertetett elméleti meglátásaihoz, de ezt kiegészíti az angolszász irodalomban - elsősorban az Erving Goffman munkássága nyomán - kibontakozó szociálpszichológiai kutatások eredményeivel, amelyek a társadalmi kategorizálás és az identitás nyelvi konstrukciójának, az énkép (self image) kialakításának összefüggéseit vizsgálják az intézményes keretek között zajló kommunikációban.
Szabó Miklós tanulmánya zárja az elemzések fűzérét, melyben a szerző a kutatási anyagból vett példák során végighaladva mutatja be, hogy milyen nyelvi műveletek eredményeként keletkezik a jogeset a valóság kaotikus "tényálladékából", azáltal hogy az eljárás folyamán a résztvevők újra és újra elmesélik - s közben újra és újra lefordítják és értelmezik - az eset alapjául szolgáló történetet.[16] A szerző így mintegy az empirikus anyagon
- 579/580 -
teszteli a bevezető eszmefuttatásában vázolt elméletét, s egyúttal keretbe foglalja a kötet anyagát.
A könyv két függelékben csatolt írással zárul, melyek a kutatás menetét, illetve bizonyos módszertani részletkérdéseket taglalnak. Vinnai Edina vázolja röviden a kutatási program megvalósításának történetét,[17] melyből itt csak néhány mozzanatot szeretnék kiemelni. A beszámolóból megtudhatjuk, hogy a program szervezői és résztvevői között szerepelt néhány olyan kutató, akik a kötetben nem közöltek önálló tanulmányt. Így Klaudy Kinga - akinek fordításelméleti kutatásai[18] nyilvánvalóan inspirálták a kutatási cél megfogalmazását és lingvisztikai operacionalizálását - és a kutatás lezárását követően tragikus hirtelenséggel elhunyt Loss Sándor, aki múlhatatlan érdemeket szerzett a hazai empirikus jogszociológiai és jogi antropológiai kutatások terén.[19]
A kutatás történetének egyik - azt mondhatjuk, sajnos szinte visszatérő és megszokott - fordulata külön figyelmet érdemel. Az eredeti terv szerint a kutatók felvételeket készítettek volna egyes ügyeket végigkísérve az eljárás szakaszain, így mind a büntető, mind pedig a polgári ügyek bírósági szakaszában zajló kommunikációkról is. Ezt azonban meghiúsította, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács megtagadta a kutatás engedélyezését. A kutatóknak ezért nem állt módjukban végrehajtani a kutatási program egészét, s csupán néhány büntető és egy szabálysértési ügy tárgyalásán készíthettek felvételt. Az elmúlt évtizedben a magyar bírói kar egyre következetesebben zárkózik el mindenféle külső szakmai kontroll - különösen a jelentős kritikai potenciállal bíró empirikus jogszociológiai vizsgálódások - lehetősége elől, a bírói függetlenség sérthetetlenségére hivatkozva. Esetünkben a helyzet iróniája abból fakad, hogy a tervezett kutatás kifejezetten elméleti alapkutatásnak tekinthető, amelynek csekély a közvetlen gyakorlati relevanciája, így valójában semmilyen politikai vagy a szakmai reputációt érintő kockázatot sem vállaltak volna az illetékesek annak engedélyezésével. Talán nem ártana felidézniük azt a szervezetszociológiai közhelyet, miszerint ha egy szervezet a külvilággal
- 580/581 -
folytatott információcseréjében elveszíti a feed back lehetőségét, akkor csak válságokon keresztül képes alkalmazkodni a környezet változásaihoz.
Érdemes még kiemelnünk a kutatás történetéről szóló beszámolóból, hogy a gyűjtött empirikus anyagot egy speciális adatbázis létrehozásával a kutatók hozzáférhetővé tették a további elemzések és vizsgálatok számára is. Az anyag egy részéről kifejezetten nyelvészeti elemzéseket lehetővé tevő átiratok formájában is rögzítették. Tulajdonképpen ez utóbbi feladat módszertani problémáit világítja meg a kötet utolsó írásában Sajgál Mónika.[20]
Mint azt a bevezetőben jeleztem, a kötet mind tartalmát, mind pedig jelentőségét tekintve túllép az aktuális kutatási eredmények puszta közlésén. Az alábbiakban ezt a véleményemet szeretném néhány érvvel alátámasztani.
Már önmagában a végzett kutatás is kiemelkedő jelentőségű, mert bár az igazságszolgáltatás szociológiájának nélkülözhetetlen része lenne az ilyesfajta szociolingvisztikai vizsgálatok, azonban a hazai jogtudományban ez mindenképpen úttörő jellegűnek tekinthető. Ráadásul a kutatók példaértékű, professzionálisan kivitelezett interdiszciplináris kutatást végeztek, s ebbe beleértem nem csak a kutatás szervezését, hanem a nyelvészekkel való együttműködést is, aminek termékeny volta nagyon plasztikusan megmutatkozik a kötetben is. A kutatási program tartalmi céljaként megfogalmazottakon túl annak szintén lényeges eredménye továbbá, az az adatbázis, amit a további vizsgálódások megalapozásához hoztak létre a kutatók.
A kötet erényeinek számbavételekor először is annak - a Szabó Miklós más műveire egyébként is jellemző - logikai feszességét említeném. A könyv szépen vezeti az olvasót az elméleti általánosságoktól a konkrét kutatási eredmények bemutatásáig. Ez azért is lényeges, mert így az az empirikus kutatások menetének kitűnő illusztrációját nyújtja, és egyúttal megvilágítja az operacionalizálás fázisának módszertani nehézségeit is. A kutatásmódszertan bemutatásának igénye indokolja a kötet függelékébe helyezett tanulmányok beemelését is. Másodsorban kiemelném a vonatkozó szakirodalom nagyon széles körű áttekintését, melyben külön fejezetet kapott az angol-amerikai és a német nyelvű irodalom bemutatása.
- 581/582 -
Harmadszor: az egymásra épülő elméleti és módszertani bevezető fejezetek valóban jól megvilágítják a kutatásban használt fogalmakat és összefüggéseket, még a nyelvészetben járatlan olvasók számára is. Negyedszer: a szerkesztő (vagy a kutatócsoport) nagyon szerencsésen választotta ki a két külföldi szerző esettanulmányát, amelyek nem csak illusztrálják a már vázolt fogalmakat és elméleti problémákat, hanem egyúttal összehasonlítási alapot is jelentenek a saját kutatási eredmények értelmezéséhez és értékeléséhez - módszertani és tartalmi szempontból egyaránt. Ötödször: didaktikai szempontból nagy erénye a könyvnek, hogy nagyon sok és jól kiválasztott példával világítja meg az elméleti és gyakorlati összefüggéseket, következtetéseket.
A fentiekre tekintettel evidensen adódik a kérdés: voltaképpen mire jó ez a könyv? A könyv hozadéka szerintem több vonatkozásban ragadható meg: (1) a kutatási eredmények magas szintű feldolgozása, közzététele - vagyis az igazságszolgáltatás és általában a jogalkalmazás szociológiai kutatásának bővítése szociolingvisztikai vizsgálódásokkal; (2) ajánlható jogász alapképzésben speciális kollégium tananyagául; (3) a doktori képzésben használható lenne a könyv nem csupán a tartalma miatt, hanem mint az empirikus kutatások módszertanának illusztrációja is.
Szerintem az említett vonatkozások közül az utóbbi kettő, vagyis az oktatási aspektusok a hangsúlyosabbak. Ennek az alapvető oka nyilvánvalóan az, hogy a kutatócsoport - rajtuk kívülálló körülmények miatt - nem tudtátok végigvinni az eredeti kutatási programot. Reménykedjünk azonban, hogy az intézményes akadályok előbb-utóbb leküzdhetők lesznek, és - a szerkesztőnek a kötet előszavában írt szavait idézve - az első lépést követi majd a második, és a továbbiak. ■
- 582 -
JEGYZETEK
[1] Nyelvében a jog (Szabó M. szerk.). Bíbor Kiadó, Miskolc, 2010.
[2] Ld.: SZABÓ M.: Szó szerint ... A jog és nyelv interferenciájáról. In: Jog és nyelv (Szabó M. - Varga Cs. szerk.). Budapest, 2000. 1-55.
[3] Ld.: SZABÓ M.: Kommunikáció általában és a jogban. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2002.
[4] Ld.: SZABÓ M.: Trivium. Grammatika, logika, retorika joghallgatók számára. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2001.
[5] Az amerikai jogelméletben mindenesetre találkozhattunk hasonló kísérlettel, ami azonban a fordítás mint irodalmi műfaj analógiáját kísérelte meg a jogi folyamatok interpretációjában hasznosítani. Vö.: WHITE, J. B.: Justice as Translation. An Essay in Cultural and Legal Criticism. University of Chicago Press, Cicago, 1990.
[6] Dobos Cs.: Jogi pragmatika. A tárgyalótermi kommunikáció pragmatikai szempontú vizsgálata. In: Nyelvében a jog. I. m. 29-63.
[7] VINNAI E.: A "jog és nyelv" kutatások. In: Nyelvében a jog. I. m. 65-90. A szerző a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara Jogelméleti és Jogszociológiai Tanszékének munkatársa, aki már korábban is vett részt hasonló, mikroszociológiai módszerrel végzett empirikus kutatásban. Ld.: VINNAI E.: A cigányasszony esete a papokkal - avagy a perkultúra-kutatás a feljegyzések tükrében. In: Amabilissimus. A legszeretetreméltóbbak egyike. Loss Sándor emlékkönyv (Szabadfalvi J. szerk.). Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Debrecen, 2005. 329-340.
[8] SAJGÁL M.: A kvalitatív kutatási módszertan lehetőségei és korlátai a jog és nyelv kapcsolatának tükrében. In: Nyelvében a jog. I. m. 91-116.
[9] HOFFMANN, L.: Jogi diskurzusok a normalitás és a normativitás határán. In: Nyelvében a jog. I. m. 117-136.
[10] Uo. 136.
[11] KOMTER, M. L.: Rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvek összeállítása Hollandiában. In: Nyelvében a jog. I. m. 137-151.
[12] VINNAI E.: A diskurzus kötött rendje. Kihallgatás és jegyzőkönyvezés a magyar büntető eljárásban. In: Nyelvében a jog. I. m. 153-191.
[13] DOBOS Cs.: Élőbeszéd és diskurzusrögzítés a tárgyalóteremben. In: Nyelvében a jog. I. m. 193-227.
[14] A szerző Gadamert idézi. Uo. 227.
[15] SAJGÁL M.: "El fogom mondani jó bőven itten az arnyszép lányoknak ..." A társadalmi pozicionálás és nyelvi-interaktív cselekvés lehetőségei egy tanúkihallgatásban. In: Nyelvében a jog. I. m. 229-260.
[16] Szabó M.: Jogeset születik. In: Nyelvében a jog. I. m. 261- 286. A tanulmány címe kissé félrevezető, mert a szerző a dolgozat bevezetőjében az orator fit, poeta nascitur mondást idézi, amit összegzésében causa fit, res nascitur-ként parafrazál: vagyis az ügy az, amit "csinálnak", és az ügy alapját képező dolgok "születnek" - ellentétben azzal, amit a cím sugall.
[17] VINNAI E.: A kutatás története. In: Nyelvében a jog. I. m. 289-292.
[18] Ld. KLAUDY K.: Fordítás I. Bevezetés a fordítás elméletébe. Scholastica Kiadó, Budapest, 1997.
[19] Loss Sándor válogatott írásait ld. in: Amabilissimus. I. m. 19-134.
[20] SAJGÁL M.: A nyelvi adatok rögzítése. A transzkripciós munka. In: Nyelvében a jog. i. m. 293-307.
Visszaugrás
