"Az új Európában (...) a legkülönbözőbb népek, a legkülönbözőbb kormányok és a legkülönbözőbb személyiségek mindannyian a saját történelmükkel és nagyon is eltérő elvárásokkal léptek a közös jövő építésének nehézségekkel teli útjára. Ezt a jövőt a békének, a toleranciának és a kulturális sokféleségnek kell meghatároznia. Megvalósítása pedig immár közös ügyünk lett."[1]
Funkcióját tekintve a kultúra közösségképző, identitásteremtő jelenség,[2] megjelenési formáiból adódóan azonban gyakran a kereskedelmi jog hatálya alá tartozó áruként vagy szolgáltatásként jelenik meg.[3] A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok liberalizációjával együttjáró kulturális dömping, valamint a kulturális homogenizáció[4] veszélye hatékony nemzetközi jogi eszközök megteremtéséért, továbbá nemzetközi kulturális együttműködésért kiált.[5] Míg nemzetközi helyzet egyre fokozódik, a közösség kulturális politikája csak lassan kapcsol.
Gazdasági erejéből és nemzetközi szerepéből fakadóan az Európai Közösség (EK) a kereskedelem kontra kultúra[6] vitában döntő szerepet vállalhatna magára;[7] megfelelő jogi eszközök kidolgozásával pedig jelentősen hozzájárulhat a tagállamok kultúráinak, valamint a közös európai értékeknek terjesztéséhez, ismertségük, fennmaradásuk feltételeinek javításához. A Közösség kulturális hatáskörei ugyan megteremtették a kulturális értékek közös ápolásának és védelmének esélyét, annak jogi alapjai azonban súlyos ellentmondásokat rejtenek magukban. A kulturális kapcsolatok elmélyítésére, a tagállami és az európai kulturális hagyományok megőrzésére irányuló erőfeszítéseket éppen az alapul szolgáló szerződéses felhatalmazás, illetve az arra épülő közösségi gyakorlat fékezi. És míg a Közösség harmadik országok felé a kulturális sokféleség őrzőjeként kíván fellépni,[8] addig a befelé, a belső piac egységének védelmében, a Tagállamok által folytatott kulturális célzatú intézkedésekkel szemben kevésbé bizonyul elnézőnek.[9]
Az Európai Közösség harmadik országok, valamint nemzetközi szervezetek felé folytatott kulturális politikájának feltárását a tudományos kutatás jobbára elkerülte, annak ellenére, hogy globalizálódó világunkban a kulturális értékek megőrzése egyre erőteljesebb igényként merül fel a liberalizált kereskedelmi kapcsolatok tükrében.[10] Jelen írás a közösségi kulturális hatáskörök fejlődését, valamint a kulturális politikát érintő legfontosabb problémákat veszi számba. A Közösség kulturális hatáskörei fejlődésének leírását követően az Európai Közösségről szóló Szerződés (EKSZ) kultúráról szóló címe kerül bemutatásra, tekintettel a kulturális hatáskörök természetére, a vonatkozó jogi eszközökre valamint a kultúra közösségi fogalmára. A közösségi "kulturális külpolitika" vázlatát követően a dolgozat a közösségi kulturális politika gyakorlatának, valamint jogi alapjainak kritikájával zárul.
A kultúráról szóló címnek a Maastricht-i Szerződésmódosítás alkalmával az alapító szerződésbe való 1992-es beiktatását megelőzően a Közösség semmiféle kifejezett hatáskörrel nem rendelkezett a kultúra területén,[11] hiszen a Közösség megformálása során az alapítóatyák tollát elsősorban gazdasági célok vezették.[12] Ennek megfelelően a kulturális élet területét a többségi álláspont kizárólagos tagállami hatáskörnek tekintette.[13]
Hamar kiderült azonban, hogy a gazdaság különböző ágazataiban végbemenő integráció kihatással van mind a kultúrára magára, mind a Tagállamok kulturális politikáira egyaránt.[14] Habár a Szerződés nem tartalmazott felhatalmazást a Közösség számára a kulturális szférában való cselekvésre, a Bizottság már igen korán foglalkozott a kultúra kérdésével.[15] A "Közösség tevékenysége a kulturális szektorban"[16] című közleményét a Bizottság 1977-ben adta ki, s ezt a Maastricht-i Szerződés-módosításig három további azonos témájú közlemény követte.[17] Közleményeiben a Bizottság a kultúrának egy gazdasági célok mentén formált fogalmát[18] tette magáévá. Kijelentette, hogy bár a Közösség a kultúra területén nem rendelkezik hatáskörökkel, a közös piac érintettsége esetén azonban abban az esetben is eljárhat, ha tevékenysége a kulturális szférára is kihatással van. Ezzel a Bizottság a kulturális szempontokat a gazdasági élet területére vetítve a közös piac megvalósításának függvényévé tette, míg magát a kulturális politikát a Tagállamok számára fenntartott területnek nyilvánította.[19] A közösségi cselekvésre való felhatalmazásnak a Bizottság által nyújtott tág értelmezését ugyan az Európai Közösségek Bírósága is megerősítette joggyakorlatában,[20] azonban rámutatott arra is, hogy a tagállami kulturális politikák egyszersmind a piaci szabadságok érvényesülését korlátozó "kényszerítő követelményeket" is megalapozhatnak.[21] Mindazonáltal a Tagállamok által hozott, piaci szabadságokat korlátozó intézkedéseket megalapozó, alapszerződésben foglalt,[22] valamint "íratlan" kivételeknek szűk értelmezése, a diszkrimináció tilalmának, valamint az arányosság elvének szigorú vizsgálata csupán kevés kulturális célzatú tagállami intézkedést engedett át a Bíróság szűrőjén.[23]
A hatásköri rend ilyen irányú "átlépése" számos feszültséghez vezetett.[24] A Tagállamok szemszögéből nézve a Közösség a belső piac jegyében illuzórikussá tette a kultúra területén őket megillető kizárólagos kompetenciákat. A Közösség által vindikált hatáskörök gyakorlása ugyanis - a szupremácia valamint az előfoglalás elveinek hatására - közvetve a Tagállamok kulturális politikájuk alakítására rendelkezésre álló mozgásterét csökkentette. A Közösség ugyanakkor kifejezett felhatalmazás híján képtelen volt közvetlenül és eredeti módon alakítani magát a kulturális szektort. Hiába jelentkezett az igény a Tagállamok kultúrpolitikai erőfeszítéseinek támogatására, illetve a közös európai értékek ápolására,[25] erre elsődleges jogi felhatalmazás hiányában a Közösségnek közvetlenül semmi lehetősége nem volt.
Elsősorban ezen ellentmondások feloldása érdekében[26] iktatta a Maastricht-i Szerződés-módosítás az alapító szerződésbe a kultúráról szóló, önálló címet.[27] A Közösség újdonsült szerződéses felhatalmazása azonban nem csupán esélyt teremtett egy felelős közösségi kulturális politika folytatására, hanem amennyiben ez lehetséges, még nagyobb ellentmondásokkal terhelte a kulturális hatáskörök rendjét.
A maastricht-i felülvizsgálattal többek között a 3. cikk (1) bekezdésének q) pontjával,[28] a Közösség kulturális feladatait előíró rendelkezéssel, illetve az új 151. cikkel,[29] a kultúra területén való közösségi cselekvésre irányuló önálló felhatalmazással gazdagodott az EKSZ. A közösségi kulturális politikát szabályozó XII. címnek egyetlen cikke öt bekezdésre tagolódik, melyek összesen négy relációt szabályoznak:
- Az első bekezdés a Közösség és a Tagállamok viszonyát szabályozza a kulturális szektor tekintetében, és arra kötelezi a Közösséget, hogy tartsa tiszteletben a nemzeti és regionális kultúrák sokféleségét és támogassa azok fejlődését. Ezzel egy időben kötelezi a Közösséget a közös kulturális értékek előmozdítására.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
