1. A magyar állam- és jogtörténet mai kutatója nagy örömmel fogadja az 1848-1867 közötti osztrák minisztertanácsi jegyzőkönyvek, a lassan húsz kötetet elérő forráskiadásának újabb dokumentumát. A munka egyrészt a közös, összefonódó osztrák-magyar történelem következtében a szakmában is felhasználandó eredeti, primér anyagot nyújt, másrészt a forrásedició klasszikusan igényes példája: a kísérő monográfia értékű bevezető tanulmánnyal, a standard magyar irodalmat is felölelő bibliográfiával, a tagolt, roppant részletes mutatóval, a rövidítések, és az azóta elavult, nagyobbrészt hivatali német szakkifejezések jegyzékével. A kötet gondozója Stefan Malfèr, aki egyúttal az egész kiadási vállalkozás új vezetője is lett. Az ő szakszakmai kvalitásait jellemzik az ezret meghaladó számú jegyzőkönyvi lábjegyzetek és mindenekelőtt az emlékiratok nehezen hozzáférhető anyagát a levéltári forrásokkal, a konfrontált irodalmi megállapításokkal összefonó, briliáns stílusú, élvezetes szakmai stílusú bevezető tanulmány. Csak helyeselhető, hogy a forráskiadásnál a közös minisztertanácsok jegyzőkönyveinek kiadását végző magyar történész műhelyek véleményét is figyelembe vették.
2. 1859 nyarától a solferinói vereség következményének volt tekinthető a lassú kihátrálás a neoabszolutizmus politikai zsákutcájából. A vizsgált időszak dokumentumai (a 119 rendes miniszter-konferenciai jegyzőkönyv, és a minisztérium-programot kidolgozó, 13 rendkívüli, zárt körű konferenciadokumentum július-augusztusban) a változásoknak többértelmű lassú előjelei voltak, mint a luxemburgi kiáltvány 1859 július 16-áról, amely ígéreteket tartalmazott a törvényhozásban és a közigazgatásban végrehajtandó korszerű javításokról. Ennek tekinthető az a minisztériumi program is, amelyet ugyancsak ettől az időtől kezdve dolgoztak ki, és amely a gr. Rechberg-minisztérium működésének alapja lett, és vázlatosan megfogalmazott, akár továbbértelmezhető, mérsékelt reformígéreteket tartalmazott. A korszak nagypolitikájának stílusára jellemző, hogy csak a legbizalmasabb államférfiak vettek ennek kidolgozásában részt, a teljes terjedelmet soha nem hozták nyilvánosságra, és ahogy a kötet szerkesztője megemlíti, maguk a történészek sokáig nem használták fel teljes egészében. Ezért érezte ez a munka feltétlenül szükségesnek, hogy ennek az alapvető programnak teljes létrejöttét mellékletben, a rendes jegyzőkönyvek után közölje.
3. Az Osztrák Birodalom ebben az időben kritikus pénzügyi helyzetben volt. Az államadósságok az egekbe szöktek, a pénzügyi világ bizalmát csak úgy lehetett helyreállítani, hogyha azok ellenőrzésére független testületet hoznak létre. El kellett indulni azon az úton, amelynek során az állami kiadásokat jelentősen csökkentik, a katonai költségvetésre is kiterjedően. Elengedhetetlen volt, hogy az állami költségvetés megállapításában a minisztertanácsnak és a megerősített Birodalmi Tanácsnak jelentős szerep jusson. Mindezek kiharcolásában Bruck pénzügyminiszternek óriási szerepe volt, és meg kell állapítanunk, hogy ezek a látszólag pénzügyi eredmények apró, de határozott lépéseket jelentettek az alkotmányos Ausztria kiépítésében, amely 1861-gyel felgyorsulva 1867-ben beteljesedést is nyert. Az állam külföldi hitelezői sok tekintetben társadalompolitikai követelményeket is támasztottak: a londoni hitelezők az izraeliták emancipációja irányába tett jelentős lépésekhez is ragaszkodtak.
4. A fegyverrel levert Magyarország megbékítése, s vele a majdani kiegyezés folyamata nagyon nehezen indult meg. Ennek fejlődésében szinte pókháló finomságú közvetett módszerekkel találkozunk, amelyekkel a magyar ókonzervatívok felelős kormányzati személyiségeket igyekeztek befolyásolni, vagy magára I. Ferenc József császárra törekedtek óvatos politikai hatást gyakorolni. Ide sorolható Jósika, Dessewffy Emil, Hollán Ernő emlékirata, utóbbi Széchenyi István által közvetítve. Ezek a törekvések azonban ebben az időben nem jártak sikerrel, és a Wiener Zeitung novemberben egyenesen cáfolta a magyarokkal való tárgyalásokat. A magyar ügyekkel kapcsolatban elmozdulásra csak 1860 elején került sor, amikor maga a császár fogadta a protestáns küldöttség vezetőjét, Vay Miklós bárót, aki néhány hónap múlva az Októberi Diploma magyarországi korszakának egyik kulcsfigurája lett. Igaz, hogy a politikai cikkcakkok másik oldalán ekkor terv készült Magyarország katonai megszállására, de 1860 áprilisában a főkormányzói székben Albrecht főherceget
- 183/184 -
a népszerű magyar származású Benedek Lajos váltotta fel, és 1860. május közepén visszavonták a protestáns pátenst.
5. A már említett protestáns pátens mondhatni az egyik repedés volt a késő neoabszolutizmus rendszerén, amelyen keresztül a magyarországi politikai feszültségek robbanásszerűen nyilvánosságra jutottak. Maga az 1859 szeptember 1-jei dátummal kibocsátott pátens a hónap közepére vált ismertté és nagyon erősen korlátozta az egyházak autonómiáját: a tisztségviselők állami megerősítésével és a magyarokkal szemben a szlovákoknak, valamint a németeknek kedvező területi beosztással. Szeptember végén a tiszai ágostai evangélikus egyházkerület késmárki gyűlése hevesen tiltakozott. Sajátos, hogy ennek során a protestálók vezére egész életében kormánypárti politikus volt, Zsedényi Ede, akinek az, hogy vallási lelkiismerete szavára hallgatott, több hónapi börtönt eredményezett. Ez a kormány számára igen kínos lehetett, sok ülésen foglalkoztak az üggyel, hiszen az érintett politikus egyébként igen megbízható hívüknek számított. A protestáns pátens ügyében tiltakozó egyházi gyűlések mellett küldöttségek sora kereste fel Bécset, magához a császárhoz is bejutottak ezek képviselői. Végül is a pátenst - amelynek kiadását egyébként Dessewffy a "legkolosszálisabb os-tobaság"-nak nevezte - gyakorlatilag visszavonták.
6. Jellemző ebben az átmeneti időszakban a közvélemény megnyilvánulásától való beteges félelem. A Schiller-évfordulót 1859 őszén az egész német nyelvterület pompás külsőségekkel ünnepelte meg, az ünnepségek kérdését a miniszteri konferencia összesen hét ízben tárgyalta. Hübner rendőrminiszter bizonyos korlátozásokat akart (esetleg egy központi hangversenyrendezvénnyel), elsősorban azért, hogy a kormány presztízsét is megőrizze, "hisz az ünnepség egész Németországban szokatlan érdeklődést kelt, és más székhelyvárosokban pompás előkészületeket tettek", és ezenkívül, hogy az esetleges banketten a pohárköszöntők ne keltsenek zavart. Jellemző, hogy Konstant von Wurzbach olyan "Schillerbuch"-ot szerkesztett, ahol csak száraz életrajznak, az emlékműveknek, méltatásoknak jutott hely, bár díszes kivitelben, de mégiscsak mindenfajta gyújtóanyagot nélkülözve. Magyarországon a kormány nyugtalanságát a novemberi, Kisfaludy Károly sírjánál megtartott nemzeti tüntetés váltotta ki.
7. A sikeres kormányintézkedések között tarthatjuk viszont számon azt, hogy erődítmények lebontásával Bécs városának arculatát máig is meghatározó módon térben kibővítették. Ennek pénzügyi bebonyolításában a székes- és főváros érdekeivel szemben alapvetően az osztrák állam financiális érdekeit érvényesítették. Sikernek mondható a több emberöltőt megért, 1859 december 20-i iparrendtartás tető alá hozatala is.
8. A történetírás az 1866-os vereséghez köti az államvezetési stílussal kapcsolatos kiábrándulás döntő pillanatát, amely végül is a kiegyezés rendszeréhez vezetett. 1859 azonban az apró lépésekkel és megtorpanásokkal együtt mégis nagyon fontos, az események lényege, hogy az eddigi rendszer sokszorosan meggyöngült. Vonatkozik ez a császárra, egyrészt a külpolitikai és a katonai vereség miatt, valamint annak következtében, hogy vele szemben a kormányzat, élén ismételten miniszterelnökkel, megerősödött. A katonai bürokrácia a szervezési hibák és a rossz fegyverzet következtében háborút veszített, több mint száz tábornokot elmozdítottak, hadiszállítási visszaélések miatt perek sorozata indult. Az autokratikus centralizáló kormányzati rendszer is meggyengült, és a klerikális erők ugyancsak vesztettek befolyásukból az emancipáció és a protestáns pátens kérdésében. Politológiai szempontból megállapíthatjuk, hogy az ezután következő hónapokban 1860. őszéig a különböző konzervatív és liberális erők szabadabb mozgástérhez jutottak. A minisztérium programja, eredeti szándékán túlmenően, az Ausztria kríziséből kivezető úton új eszközök alkalmazását is lehetővé tette.
9. Az ismertetést a kötet bevezető tanulmányának záró bekezdésével tudjuk legjobban összefoglalni: "Az 1859-es év eseményei arra kényszerítették a császárt és a kormányzatot, hogy abban a politikai zsákutcában, amelybe 1851-ben léptek be megálljanak, és arra szorította őket, hogy megforduljanak, és ezt a zsákutcát lassan elhagyják. Így nézve ez az év a fordulat éve volt és az egyik legfontosabb a Monarchiának a liberális alkotmányos államhoz vezető úton." ■
Lábjegyzetek:
[1] A szerző tanszékvezető egyetemi tanár.
Visszaugrás
