A Családi Jog folyóirat interjúsorozatot indított, amelyben olyan kiváló tudósok és gyakorlati szakemberek munkásságát mutatja be, akik egész életüket a családjognak szentelték[1]. "Életút" cikksorozatunk interjúalanya ezúttal dr. Filó Erika, aki oktatói pályáját 1973-ban a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának (PTE ÁJK) Családjogi Tanszékén egyetemi adjunktusként kezdte meg, majd a kandidátusi fokozata megszerzése után egyetemi docensként tanított tovább. 1977-ben a Családjogi és Nemzetközi Magánjogi Tanszék vezetője, majd a tanszékek összevonása óta a Családjogi és Szociális Jogi Csoport vezetője lett a 2005-ben történő nyugdíjba vonulásáig Továbbképzéssel 1975 óta foglalkozott: kezdetben az ELTE Pécsi Kihelyezett Tagozatát, majd 1989-tól 2007-ig a PTE ÁJK Továbbképző Szekcióját vezette. 1995 óta a családjog tantárgy mellett mind az alap-, mind a szakirányú képzésben oktatta munkatársaival a magyar és az európai szociális jogot, gyermeki jogokat, nemzetközi gyermekvédelem tantárgyat.
A családjogi kutatások és kodifikációs tevékenység keretében mind a Csjt. Novellák és egyéb Csjt. módosítások, mind a Gyermekvédelmi törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyvének előkészítő munkálataiban, kodifikációs bizottságaiban részt vett.
A hazai és nemzetközi konferenciákra készült tanulmányok és számos cikk mellett már 1979-ben kari jegyzetet ír, majd országos tananyagot készít Pap professzor tankönyvének átdolgozásával. Társszerzője a családjogi kézikönyveknek, családjogi kommentároknak, a családjogi törvény magyarázatainak, valamint a gyermeki jogok és gyermekvédelem könyveinek, magyarázatainak is 1988-tól napjainkig.
Munkásságát, oktatói és kutatói tevékenységét számos elismeréssel honorálták, így többek között 2004-ben a Pro Facultate Juridico Politica Universitatis Quinqueecclesiensis érdemérem arany fokozatával, 2007-ben pedig a köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki.
A docens asszonnyal folyóiratunk szerkesztőbizottságának azon tagja készített interjút, aki számára a docens asszony nem csupán szakmai életútját meghatározó tanára volt, hanem barátsága is végig kísérte eddigi pályáján, életén. A szakmai tiszteletre tekintettel az interjú készítése során a magázódásnál maradtak.
1. Tisztelt Tanárnő! Hogyan terelődött érdeklődése a családjog felé, és kik voltak a példaképei a családjog oktatásában?
Egyetemi éveim alatt a polgári jogi diákkör tagja voltam. Pap Tibor professzor polgári és családjogász volt a példaképünk, aki sok nyelven beszélt (angol, francia, cseh, szlovák, lengyel, orosz stb.) és a környező országok családjogászait rendszeresen meghívta, konferenciákat és szakmai tanácskozásokat tartott. Az egyetem elvégzése után a családjogi munkaközösség tagjaként csatlakoztam Pap Tibor munkájához és számos cikket írtam a családjogi gyakorlat problémáiról. Részt vettem továbbá az MTA Állam- és Jogtudományi Intézet által szervezett családjogi jogszabályok hatályosulásának vizsgálatában. Ezekben az években a pécsi egyetemen a családjog önállósult a polgári jog nagy családjától és önálló tanszékként működött. Már hallgató koromban érdekeltek mind a polgári jog, mind a családjog elméleti vonatkozásai, ezért a gyámügyi főelőadói munkaköröm mellett továbbra is a tanszék gondozásában működő munkaközösség tagja maradtam. Ugyanakkor 1962-ben harmadéves hallgatóként férjhez mentem, majd egy leány és egy fiúgyermek anyjaként szemléltem a nagybetűs "Életnek" a családi élet gyakorlatában is megnyilatkozó jellemzőit, ami egy másik kihívást jelentett már számomra.
2. "Míg élsz, egyre tanulj, és soha abba ne hagyd."[2] Az ELTE Jogi Továbbképző Intézet létrehozása 1973-ban Sárándi Imre professzor javaslatára történt, akit a jogászképzés reformátoraként tartják számon. Docens asszony vezetője volt az ELTE Pécsi Kihelyezett Tagozatának, majd az önálló Továbbképzési Szekciónak. Hogyan kapcsolódott be az akkori Pécsi Jogi Kar a posztgraduális képzések egységes követelményrendszerébe?
A jogi továbbképzés gondolatát valóban Sárándi Imre professzor vetette fel. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karának fiatal dékánjaként (1966-1972) és a jogászképzés reformátoraként jutott arra a következtetésre, hogy a jogászok sem fejezhetik be tanulmányaikat a diploma megszerzésével. Átgondolt és tervezett továbbképzésre van szükség, mert
- 33/34 -
folyamatosan változik a tételes joganyag, időről időre átalakul a jogalkotás és a jogalkalmazás mögötti szemlélet is. E kettő együtt, vagyis az élő jog módosulásai és a bennük kifejezésre jutó gazdasági és társadalmi fejlemények elengedhetetlenné teszik a jogi pályán tevékenykedő diplomások folyamatos önképzését.[3]
A jogi továbbképzés indításáról és a Jogi Továbbképző Intézet létrehozásáról szóló 175/1973. MM utasításnak megfelelően az egyetemi továbbképzés keretében kellett gondoskodni a jogászok szakismereteinek elmélyítéséről, az új tudományos eredmények megismertetéséről, valamint a meghatározott szakirányú jogi továbbképzésről. Az egyetemen folyó jogi továbbképzés elvi irányítását a rektor felügyelete alatt működő Jogi Továbbképző Tanács gyakorolta.[4] A Jogi Továbbképző Intézet egyetemi intézetként működött, továbbá szervezeti és működési szabályzatát a Jogi Továbbképző Tanács előterjesztése alapján az ELTE Egyetemi Tanácsa állapította meg. A Jogi Továbbképző Intézet feladatát képezte többek között a különböző továbbképzési formák kezdeményezése és azok szervezése, az egyes továbbképzési lehetőségekről való folyamatos tájékoztatás, kiadványok megjelentetése, valamint az Intézeten kívül folyó jogi továbbképzés és képzés elősegítése. Ezen feladatokhoz kapcsolódott 1974-ben a pécsi, majd a szegedi jogi kar. Az ELTE Jogi Továbbképző Intézet Tanácsának döntése alapján kihelyezett tagozat létesült először ELTE Jogi Továbbképző Intézet Pécsi Alközpont, majd Kihelyezett Tagozat elnevezéssel.[5]
A jogi továbbképzés, szakosító képzés szaktanácsadással, tananyagok és tansegédletek készítésével és kiadásával történt. A továbbképzési formák jellegét, időtartamát és az abban való részvétel feltételeit a továbbképzés céljának megfelelően kellett megállapítani. A részvétel meghatározott felsőfokú végzettséghez, valamint valamely munkakör betöltéséhez vagy munkáltatói javaslathoz kötődött.
Az ország első Jogi Továbbképző Intézete és kihelyezett tagozatai az 1974/1975-ös tanévben több mint kétezer hallgatóval kezdte meg a jogász és nem jogász végzettségű szakemberek általános, szak és céltanfolyamok keretében történő továbbképzését. A jogi szakvizsga 1991-ig nem volt egységes, vagyis más vizsgafeltételek vonatkoztak a bírósági fogalmazókra, ügyvédjelöltekre és más a jogügyi előadókra.
A Pécsi Állam- és Jogtudományi Kar 1982-től a Janus Pannonius Tudományegyetem, majd a felsőoktatási integrációt követően 2000-től a Pécsi Tudományegyetem (PTE) keretein belül folytatja működését. Jogi Karunkon a képzések nagy részét cél- és szakképzések szervezése jelentette. E továbbképzések az alapképzésben megszerzett ismeretek elmélyítését, megújítását az új jogi és határtudományi ismeretek megismerését biztosította a jogász és jogi alapképzettséggel nem rendelkezők számára. A céltanfolyamok az új vagy módosított jogszabályok gyors és hatékony megismerését tették lehetővé. A rövid - egy, két napos - képzések iránt mutatkozott kiemelkedő érdeklődés. E képzések jelenleg - a tanszékek inaktivitása, és részben leterheltsége miatt - hiányoznak a továbbképzés repertoárjából.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
