Megrendelés

Erdős Károly - Nagy Dávid: 2014. évi fizetésképtelenségi és csőd-helyzetkép I. (CH, 2016/4., 8-11. o.)

Bevezetés

A 2008-2009. évi radikális, pénzügyi, bankrendszeri, gazdasági válság globálisan, a világgazdaság egészét, szinte minden egyes nemzetgazdaságot erőteljesen megrázta. A második világháború óta bekövetkezett legnagyobb világgazdasági válság hosszan tartóan, az egymást követő évek során hatással volt a vállalatok, a gazdasági társaságok ágazatonkénti egyedeire, a vállalkozási és magánszférában egyaránt likviditási problémákat okozva csődhelyzetek ismétlődő sokaságának kialakulását, létrejöttét idézte elő.

- 8/9 -

A 2008-2013. évek fizetésképtelenségi válságának, csőd-helyzetképének áttekintését az európai (nyugati és közép-keleti) régiókban, továbbá az amerikai és orosz gazdaságok egészében folyamatosan elvégeztük a CREDITREFORM Gazdaságkutató Intézet, a CÉGKÖZLÖNY, továbbá a FOE (Felszámolók és Vagyonfelügyelők Országos Egyesülete), továbbá a céginformációs szolgáltatók adatbázisainak összegzései, elemzései révén. Az összegzett megállapítások különböző tanulmányait megjelenítettük a társasági jog, a csődjog és a fizetésképtelenség szakmai folyóirataiban, különbözői fórumain közreadtuk. Mindezt átfogó, szakmai, szakértői háttéranyag biztosításának célzatával a fizetésképtelenség és csődjog szakterületén tevékenykedő résztvevők és érdekeltek mindegyikének.

A következőkben - az előzőek folytatásaként - a 2014. év egészében áttekintjük a számok és fejlemények tükrében globálisan, a világgazdaság egyes kiemelt régióiban: a csődök 2013/14. évek folyamán történt adatait és változásait országonként, a csődhelyzetek alakulását gazdasági ágazatonként, területenként. A lezárt éves mérlegek elemzésével bemutatjuk a vállalatok finanszírozási likviditási helyzetét (a forgalom, bevételek, árrések, nyereségek alakulása, a tőkeellátottság, a követelések kiegyenlítésének napokban mért futamidejei), mindezek révén a vizsgált időszak egészében bemutatva, érzékeltetve azoknak az előző évekhez viszonyított változási dinamikáját is.

A 2014. évi fizetésképtelenségi helyzetkép Nyugat-Európában

Az elmúlt 2013-as esztendőt Európa-szerte az átmeneti gyenge gazdasági dinamikusság jellemezte. Sok országban volt még recesszió, helyenként változatlanul magas (növekvő) az államadósság és még mindig a gazdasági és pénzügyi válság utóhatásával több nemzetgazdaságban is folyt a küzdelem.

Mindazonáltal azonban már Nyugat-Európa 17 államából 15 ország tudott 2014-ben csökkenő csődszámokat felmutatni.

A vállalkozások eredménymutatói az aktuális (több mint 3 millió vállalkozást felölelő) mérlegek alapján azonban még kevésbé biztatóak. A vállalkozások többsége (56,9%) negatív, illetve alacsony, maximum 5%-os eredményességi mutatóval rendelkezett. Az előző évben ennél kevesebb, 52,3 százalékos volt a kisebb hatékonysággal működő cégek aránya.

A 2014-es esztendő Európa számára azonban a gazdasági stabilizálódás helyenkénti jelei mellett egyidejűleg fokozódó politikai nyugtalanságot is jelentett. A kontinens keleti részén az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus egyre jobban kiéleződött és végül egy bizonytalan kimenetelű, elhúzódó katonai összecsapásba, háborúba torkollott.

Az általános gazdasági stabilizálódás azonban még gyenge és nem is érzékelhető mindenütt. Az adósságválság továbbra is megoldatlan, több ország pénzügyi helyzete (különösen Görögországban) veszélyeztetetté vált, ahol még az eurózónából való kilépés réme ismét szóba került.

Az egyes nyugat-európai nemzetgazdaságokban az elmúlt évek során regisztrált vállalati csődök számát és az utóbbi két év összevetésével a változás dinamikáját is nyomon követhetjük az 1. számú táblázat révén.

1. táblázat: Vállalati csődök Nyugat-Európában (2010-2014)

20142013201220112010Változás
2013/14 %-ban
Belgium10 73611 73910 85710 2249 570–8,5
Dánia4 0494 9935 4565 4686 461–18,9
Németország24 03026 12028 72030 12032 060–8,0
Finnország2 9543 1312 9562 9442 864–5,7
Franciaország60 54860 98059 55649 50651 060–0,7
Görögország330392415445355–15,8
Nagy-Britannia15 24016 02117 76518 46717 468–4,9
Írország1 1641 3651 6841 6381 525–14,7
Olaszország16 10114 27212 31110 84410 089+12,8
Luxemburg8451 0161 033961918–16,8
Hollandia6 6458 3757 3736 1767 211–20,7
Norvégia4 8034 5643 8144 3554 435+5,2
Ausztria5 6005 6266 2666 1946 657–0,5
Portugália7 2008 1317 7636 0775 144–11,5
Svédország7 1587 7017 7377 2297 546–7,1
Svájc5 8676 4956 8416 6616 255–9,7
Spanyolország6 3928 9347 7995 9104 845–28,5
Összesen179 662189 855188 076173 219174 463–5,4
Eurózóna147 649154 750150 665135 322138 045–4,6

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Tartalomjegyzék

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére