A határokon átnyúló polgári ügyek vonatkozásában általában nem az elbírálandó jogkérdés okoz nehézséget, hanem legelőször az, hogy melyik bíróság járhat el, kinek van joghatósága, majd annak eldöntése, hogy melyik anyagi jog alapján kell a jogvitát megítélni. A joghatósággal kapcsolatos kérdésre adandó válasz megadásához az Európai Unión belüli felek esetén a 44/2001/EK rendelet (Brüsszel I.), illetve az annak helyébe lépett 1215/2012/EU rendelet[1] ad iránymutatást, Unión kívüliekre a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr.
Az általános polgári és kereskedelmi joghatósági szabályokhoz képest a fizetésképtelenségi eljárásokhoz szorosan kapcsolódó perek esetén ez másképp van. Az Európai Uniónak a fizetésképtelenségi eljárásról szóló 1346/2000/EK rendelete[2] (a továbbiakban: fizetésképtelenségi rendelet) és az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EuB) gyakorlata a fizetésképtelenségi eljárások esetén néhány meghatározott perfajtánál az általános joghatósági szabályoktól eltérő módon határozza meg azt a tagállamot, amelynek bírósága a per lefolytatására jogosult.
Így a fizetésképtelenségi eljáráshoz (Magyarországon a felszámolási eljáráshoz) kapcsolódó megtámadási perek - ha a "külföldi elem" két vagy több állam jogszabályainak alkalmazására teremt elvi lehetőséget, azaz határokon átnyúló eljárásokról beszélünk - abban a tagállamban, és annak a tagállamnak a joga alapján kezdeményezhetők, ahol a főeljárást indították. A kérdés a továbbiakban már csak az, hogy melyek azok a perek, amelyek olyan szorosan kapcsolódnak a fizetésképtelenségi eljárásokhoz, hogy azokat eltérő tagállamban nem lehet lefolytatni. Jelen tanulmányban ezt a kérdést kívánom körbejárni az EuB határozatai nyomán.
Ahhoz, hogy az ilyen perekkel kapcsolatos specialitások érthetőek legyenek, szükség van előzetesen néhány alapfogalom megvilágítására.
A fizetésképtelenségi rendelet 3. cikke szerint ott kell az adós főeljárását megindítani, ahol a fő érdekeltségeinek a központja van. A rendelet vélelmezi, hogy a gazdálkodó szervezeteknek az a fő érdekeltségei központja, ahol a bejegyzett székhelyük van, de ez a vélelem megdönthető. Bizonyítható tehát, hogy bár az egyik tagállamban van bejegyezve az adós (például Cipruson), a gazdasági tevékenységét egy másik tagállamban végzi, amely tevékenység harmadik személyek számára is nyilvánvaló, így a fő érdekeltségeinek a központja ebben a másik tagállamban van. Ez azután meghatározza azt is, hogy ellene ebben a tagállamban is indítható főeljárás, nemcsak abban a tagállamban, ahol a székhelye van.
Az adóssal szemben csak egy főeljárás indítható. Ha több tagállamban is megindítják, akkor ott kell lefolytatni a főeljárást, ahol az előbb megindult. A főeljárás fizetésképtelenségi szakértője járhat el az adós bárhol fellelhető vagyonának összegyűjtése, értékesítése érdekében, a főeljárást megindító tagállam szabályai által meghatározott jogokkal, a főeljárás szerinti tagállam nemzeti szabályai szerint kell a hitelezők igényét nyilvántartásba venni, azokat rangsorolni.
Az eljárásban alkalmazandó jog tehát - függetlenül attól, hogy az adósnak valójában hol van vagyontárgya az Európai Unióban, vagy a hitelezője mely országban honos - mindig a főeljárást megindító tagállamnak a joga (lex concursus). Ettől eltérést csak a fizetésképtelenségi rendelet szabályai adnak, így például abban az esetben nem a főeljárásban alkalmazandó jogot kell alkalmazni, amikor másodlagos eljárást indítanak az adóssal szemben egy másik tagállamban.
A fizetésképtelenségi rendelet (12) preambulumbekezdése szerint a főeljárás megindítása után azokban a tagállamokban, ahol az adósnak telephelye van - emberi erőforrással, anyagi javakkal nem ideiglenes gazdasági tevékenységet végez -, a helyi hitelezők érdekében, vagy a vagyon egyszerűbb kezelése miatt másodlagos eljárás megindítására van lehetőség. Az ilyen másodlagos fizetésképtelenségi eljárás csak felszámolási típusú eljárás lehet a hatályos fizetésképtelenségi rendelet szerint, azaz a telephely megszüntetésére kell irányulnia.
A másodlagos eljárást annak a tagállamnak a joga szerint kell lebonyolítani, ahol azt megindították (28. cikk), helyi fizetésképtelenségi szakértőt kell kirendelni, akinek főszabály szerint ebben a tagállamban található vagyontárgyakra terjed ki hatásköre (csak a fizetésképtelenségi rendeletben meghatározott esetben "lépheti át" a határt a vagyon visszaszerzése érdekében).
A másodlagos eljárásban bejelentkezett hitelezőket ennek a tagállamnak a fizetésképtelenségi joga szerint kell besorolni és elsősorban az ott fellelhető vagyonból kell kielégíteni.
A fizetésképtelenségi rendelet 16. cikke alapján a fizetésképtelenségi eljárást megindító határozatot minden tag-
- 166/167 -
államban attól kezdve el kell ismerni, amikor az hatályossá válik az eljárás megindításának helye szerinti államban.
A fizetésképtelenségi eljárás lefolytatására, befejezésére vonatkozó határozatok - ideértve az egyezséget jóváhagyó határozatot is - elismeréséről a 25. cikk rendelkezik. E cikknek a második albekezdése szerint az elismerésre vonatkozó szabályokat a fizetésképtelenségi eljárásokból közvetlenül származó és hozzájuk szorosan kapcsolódó határozatokra abban az esetben is alkalmazni kell, ha azokat egy másik bíróság hozta."
A fizetésképtelenségi rendelet tehát a 4. cikk szerint alkalmazandó jog alapján a fizetésképtelenségi eljárásból származó, ahhoz szorosan kapcsolódó, az eljárás megindításának helye szerinti tagállam bíróságai által hozott határozatok esetén azok elismerésével lehetővé teszi, hogy a fizetésképtelenségi eljáráshoz szorosan kapcsolódó pereket a főeljárás szerinti tagállamban folytassák le, annak ellenére, hogy esetleg a Brüsszel I. rendelet értelmében más tagállamnak állna fenn joghatósága.
Az eltérő joghatósági szabályt a fizetésképtelenségi eljárások specialitása indokolja, hiszen a következő fejezetetekben kifejtett ügytípusok annyira szorosan kapcsolódnak a nemzeti fizetésképtelenségi szabályozáshoz, hogy elképzelhetetlen lenne a fizetésképtelenségi eljárást az egyik tagállam joga szerint, míg a pert - vagy a perek közül némelyet - a másik tagállam joga szerint lefolytatni.
A határokon átnyúló fizetésképtelenségi ügyekhez kapcsolódó perekben a joghatóság megállapíthatóságának alapköveit az EuB a fizetésképtelenségi rendelet elfogadását jóval megelőző Gourdain-ügyben fektette le[3]. Az EuB döntésének alapjául szolgáló tényállás szerint egy francia bíróság határozatával arra kötelezte a Németországban lakó ügyvezetőt, hogy a cég adósságának egy részét a saját vagyonából fedezze. A határozat végrehajtására indult eljárásban a német bíróság megkeresése alapján az EuB a Brüsszeli Egyezmény 1. cikkének értelmezése során kimondta: a polgári jogi keresetek alapján született ítéletek akkor tekinthetők fizetésképtelenség-specifikusnak, ha közvetlenül fizetésképtelenségi eljárásokból erednek és azokhoz szorosan kapcsolódnak.[4] Az ilyen jellemzőkkel bíró kereset ennélfogva nem tartozik a Brüsszeli Egyezmény, illetve a Brüsszel I. rendelet hatálya alá.[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
