A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 134. §-a meghatározza a munkáltató munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó kötelezettségét, valamint annak tartalmát. A nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli munkaidőnek, valamint a készenlét kezdő és befejező időpontjának. A törvény kifejezetten nem rendelkezik a munkaidő-nyilvántartásnak a munkavégzés helyén tartásának követelményéről, annak fizikai fellelhetőségéről, illetve hozzáférhetőségéről, azonban a Kúria 1/2022. Jogegységi határozata (Jpe.IV.60.014./2022/9. szám) egyértelmű iránymutatást ad a munka törvénykönyve munkaidő-nyilvántartási kötelezettségre vonatkozó szabályainak értelmezésével a munkaidő-nyilvántartás "hol tartásával" kapcsolatos jogi kérdésében. A tanulmány röviden bemutatja a Kúria munkaidőnyilvántartással kapcsolatos joggyakorlatát, valamint az e tárgykörben meghozott jogegységi határozatát.
Section 134 of Act I of 2012 on the Labour Code sets out the employer's obligation to keep records of working time and the content of such records. The records aforementioned shall be updated on a daily basis and shall contain facilities to identify the time of commencement and ending of any regular and overtime work and stand-by duty. The law does not explicitly provide for the requirement to keep the records of working time, or for its physical location or accessibility. The Curia however, in its uniformity decision 1/2022 (Jpe.IV.60.014./2022/9) provides clear guidelines on the interpretation of the Labour Code's rules regarding the obligation to keep a records of working time in relation to the "whereabouts" of the records of working time. The study briefly presents the case law of the Curia on the records of working time and its uniformity decision on the subject.
A munkaidő-nyilvántartási kötelezettség már 1999-ben megjelent a hazai munkajogi szabályozásban. E kötelezettség bevezetésének célja a munkaügyi ellenőrzések hatékonyabbá tétele, valamint a munkavállalók fokozottabb védelmének biztosítása volt.
A Munka Törvénykönyve [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)] tartalmaz és a hatályba lépését megelőző törvényi szabályozás is tartalmazott a munkaidő nyilvántartására vonatkozó rendelkezéseket. Az elmúlt huszonnégy évben a szabályozás ugyan kisebb-nagyobb módosításokon átesett, de a jogszabály munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó rendelkezései röviden és nagyon tömören fogalmaznak. Ebből következően a bírósági ítélkezési gyakorlat a nyilvántartással kapcsolatos követelmények értelmezésében kiemelt szerepet játszik.
A tanulmány egyrészt elemzi a munkaidőnyilvántartási kötelezettségre vonatkozó fő rendelkezéseket, bemutatja fő ismérveit, másrészt rendszerezi a jelenleg hatályos munkaidőnyilvántartási kötelezettségre vonatkozó szabályok értelmezésével összefüggő releváns kúriai döntéseket és kiemelten tárgyalja az e tárgyban született jogegységi határozatot.
A munkaidő-nyilvántartási kötelezettség már 1999-ben megjelent a hazai munkajogi szabályozásban. A rendszerváltás után, 1992. július 1-jén lépett hatályba a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (az ún. régi Mt.), amely 1999. augusztus 17. napjától tartalmazta a munkaidő nyilvántartására vonatkozó szabályokat. Ugyanis az 1999. évi LVI. törvény 17. §-a beiktatta a régi Mt.-be azon 140/A. §-t, amely rögzítette a munkaidő nyilvántartására vonatkozó alapvető előírásokat.[1]
- 2084/2085 -
A munkáltatók számára 1999 óta kötelező a munkaidőről és a pihenőidőről szóló nyilvántartások vezetése. E kötelezettség bevezetésének célja volt, hogy egyrészt eredményesebbé és megalapozottabbá tegye a munkaügyi ellenőrzéseket, másrészt pedig, hogy biztosítsa a munkavállalók fokozottabb védelmét.[2] A jogszabályhoz fűzött miniszteri indokolás rögzítette, hogy a törvény "a munkaidőről szóló munkáltatói nyilvántartás előírásával meg kívánja könnyíteni a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályok alkalmazását és ellenőrzését, tekintettel arra, hogy a Munka Törvénykönyv e rendelkezéseinek kijátszásával kerül sor leggyakrabban a fekete (szürke) munkavégzésre".[3] A munkaidő-nyilvántartás gyűjtőfogalom, amely magában foglalja a munkaidővel és pihenőidővel kapcsolatos, illetve a munkavállaló hosszabb időtartamú pihenéshez való jogával összefüggő, rendszerezett adatokat.[4]
A munkaidő-nyilvántartási kötelezettségnek megkülönböztethető a közjogi és a magánjogi funkciója. "A munkaidő-nyilvántartási kötelezettség közjogi funkciója a munkavállaló Alaptörvényben biztosított és a munkajogi szabályokban konkretizált munkaidővel, pihenőidővel és munkabiztonsággal összefüggő jogainak érvényre juttatása azáltal, hogy a munkáltató a munkavállaló védelmét biztosító szabályok teljesítését olyan nyilvántartásban köteles rögzíteni, mely munkaügyi hatósági ellenőrzés tárgyát képezi."[5] "A munkaidő-nyilvántartás magánjogi funkciója a munkaszerződés közvetett tárgyát képező rendes és rendkívüli munkaidővel, készenléttel történő elszámolás. Ez az elszámolás elsődlegesen a beosztott és be nem osztott munkaidő munkabérrel történő elszámolását jelenti az Mt. által meghatározott tényállások mentén, másodlagosan pedig a felek egymás irányába fennálló munkaidő-elszámolását."[6]
A fent leírtak alapján egyértelműen megállapítható, hogy a munkaidő és a pihenőidő nyilvántartásának több szempontból is garanciális jelentősége van, biztosítja a munkaidővel és pihenőidővel kapcsolatos munkavállalóvédelmi - a munkavállaló egészségét és biztonságát védő - szabályok megtartásának ellenőrizhetőségét, valamint a munkabér elszámolásának az alapja is, akár havibéres a munkavállaló, akár munkaidőkeretben vagy elszámolási időszak alapján végzi a munkáját. Ilyen garanciális jelentőségű nyilvántartások nélkül nehezen lenne ellenőrizhető, hogy valójában milyen időtartamban foglalkoztatnak egy munkavállalót, kiadták-e az éves szabadságát, a munkáltató betartja-e a túlmunkára vonatkozó szabályokat, vagy akár a túlóra kifizetése megtörtént-e.
A munkaidő-nyilvántartás jogi struktúrája tehát két síkon jelenik meg. Egyrészt a munkáltató-munkavállaló kapcsolatában a nyilvántartási kötelezettség teremti meg a lehetőséget a munkavállaló részére az igényérvényesítésre, mivel a nyilvántartás alapján a kifizetés helyessége és mértéke ellenőrizhetővé válik. Másrészt a munkáltató-állam kapcsolatban is megmutatja a foglalkoztatás vonatkozásában a határozott állami elvárást, amelynek megsértése esetén közigazgatási eljárásban szankcionálható a jogkövető magatartás elmaradása.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 134. §-a határozza meg a munkáltatók munkaidő-nyilvántartási kötelezettségét.
Az Mt. 134. § (1) bekezdése alapján a munkáltató köteles nyilvántartani a rendes és a rendkívüli munkaidő,[7] a készenlét és a szabadság, valamint az
- 2085/2086 -
önként vállalt túlmunka tartamát. Ez lényegében megegyezik a régi Mt. 140/A. § szerint meghatározott adattartalommal. Az Mt. 134. §-ához fűzött indokolás szerint: "A törvény a munka- és pihenőidő nyilvántartásával kapcsolatban - némi pontosítás mellett - lényegében fenntartja a hatályos Mt. szabályozását, tekintve, hogy azok a gyakorlatban beváltak. A kiegészítés alapja azokban az esetekben, amikor a munkaidő-beosztás nem változik és a munkavállaló szokásosan eszerint végzi a munkáját, a munkáltató csak a beosztástól való eltérés rögzítésére köteles."
A 2018. évi CXVI. törvény 10. §-a egészítette ki 2019. január 1-jei hatállyal a 134. § (1) bekezdését egy d) ponttal, amely szerint a munkáltató nyilvántartja a 109. § (2) bekezdése, valamint a 135. § (3) bekezdése szerinti megállapodás alapján teljesített rendkívüli munkaidő tartamát is.[8] Kötetlen munkarend esetén a rendes és rendkívüli munkaidő, illetve a készenlét nyilvántartására vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni, azonban ilyen munkarend esetén sem kizárt a munkaidő nyilvántartása.[9]
A nyilvántartási kötelesség legfontosabb eleme annak naprakész vezetése. Az Mt. 134. § (2) bekezdése értelmében, a nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő, valamint a készenlét kezdő és befejező időpontjának is.
A jogalkotó az Mt. 134. § (3) bekezdésében a rendes és a rendkívüli munkaidő tekintetében azt a változást vezeti be, hogy az írásban közölt munkaidő-beosztás annak a hónap végén történő igazolásával, azonban a változás naprakész feltüntetésével is vezethető.
Az Mt. 134. § (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy a munkáltatónak nyilván kell tartania a 92. § (2) bekezdés, a 99. § (3) bekezdés, a 109. § (2) bekezdés, valamint a 135. § (3)-(4) bekezdés szerinti megállapodásokat. Eszerint a munkáltató nyilvántartja készenléti munkakörben a munkáltató és a munkavállaló, illetve a munkáltató vagy a tulajdonos és hozzátartozója közötti megállapodásokat a hosszabb napi munkaidő tekintetében; a jelzett személyi körben a munkaidő beosztására vonatkozó megállapodást; az önként vállalt túlmunkára vonatkozó megállapodásokat, valamint a 135. § (4) bekezdésében érintett személyi kör tekintetében a kollektív szerződésben foglalt megállapodást.[10]
A munkaidő-nyilvántartás tekintetében a törvény nem tartalmaz előírást sem az alakiság, sem a forma tekintetében. A nyilvántartásból azonban minden olyan adatnak megállapíthatónak kell lennie, amelyet az Mt. 134. §-a előír. Az adatokból aggálytalanul és egyértelműen meghatározhatónak kell lennie, hogy a munkavállaló mikor, mely időtartamban, mely időpontban, milyen jellegű munkát végzett, az adott munkavégzésre ügyelet vagy készenlét alatt került sor. A munka- és pihenőidő nyilvántartásával kapcsolatos törvényi követelményeknek nem felel meg egymagában a jelenléti ív, a belépőkártyával történő regisztrálás és a kizárólag a bérszámfejtés adatait tartalmazó igazolás.[11] A jelenléti ívek vezetésénél, illetve a beléptető kártyával történő regisztrálás esetén ugyanis gyakori probléma, hogy nem különíthető el egymástól a munkahelyre történő megérkezés és a munkavégzés tényleges megkezdésének időpontja.[12] A munkaidő-nyilvántartásnak meg kell felelnie a teljesség, a hitelesség, az ellenőrizhetőség és a naprakészség elvének. A törvény kifejezetten nem rendelkezik arról, hogy a munkaidő-nyilvántartást kinek kell vezetnie, csak azt írja elő, hogy az Mt. 134. § (1) bekezdése szerinti adatokat nyilván kell tartani. E kötelezettségnek azonban nyilvánvalóan a munkáltató a címzettje.
Kötetlen munkarend esetén - a fent leírtak alapján -a rendes és a rendkívüli munkaidő, illetve a készenlét nyilvántartására vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni. Ezzel a rendelkezéssel összefüggésben említhető meg a Kúria Mfv.II.10.086/2016/6. számú döntése.
A tanulmány e pontjában - a terjedelemre való tekintettel nem teljeskörűen - bemutatásra kerül a jelenleg hatályos munkaidő-nyilvántartási kötelezettségre vonatkozó szabályok értelmezésével összefüggő több releváns kúria döntés.
A Kúriának a munkaidő-nyilvántartási kötelezettséggel összefüggő ítélkezési gyakorlata elsősorban a munkaügyi ellenőrzések során hozott közigazgatási határozatok felülvizsgálatához kapcsolódik. A munkaügyi ellenőrzések során tett megállapítások és az ezekhez fűződő intézkedések jelentős részben a munkaidővel, a pihenőidővel kapcsolatos munkajogi szabályok megsértésével és ezen belül is a munkaidő-nyilvántartások vezetésével függenek össze.
A munkaidő-nyilvántartások tekintetében mindenképpen említésre méltó a Kúria Mfv.lI.10.363/2015/4. számú döntése,[13] amelyben a
- 2086/2087 -
Kúria a munkaidő-nyilvántartással összefüggésben több fontos elvet rögzített. Egyrészt kimondta, hogy a munkaidő-nyilvántartás körében a törvény nem ír elő alaki követelményt, így annak vezetése bármilyen formában történhet, ha kétséget kizáróan tartalmazza az Mt.-ben előírt elemeket. Az Mt. továbbá nem rögzíti feltételként azt, hogy az Mt. -ben előírt elemeknek egy dokumentumban kellene szerepelnie. Másrészt rögzítette, hogy a munkáltató a nyilvántartás módszerét és módját maga határozza meg és a nyilvántartás vezetésébe a munkavállalót is bevonhatja. Harmadrészt a Kúria rögzítette, hogy a munkaidő-nyilvántartás akkor felel meg a naprakészség elvének,[14] amennyiben a munkáltató erre nézve a munkavállalót kioktatja, ellenőrzi és gondoskodik arról, hogy a nyilvántartással összefüggő hiányosságot még aznap, előre szabályozott eljárási rendnek megfelelően pótolja.[15]
A munkaidő-nyilvántartáshoz kapcsolódik az Mfv.II.10.048/2016/7. számú ítélet is, amelyben a Kúria megállapította, hogy ha a felek nem alkalmazzák az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény mellékletében szereplő munkaszerződés mintát, úgy az Mt. 203. § (4) bekezdésének megfelelően kötelesek vezetni a munkaidő-nyilvántartást, amelynek - az Mt. 134. § (1) bekezdés a) pontja szerint - tartalmaznia kell a rendes és rendkívüli munkaidőt.
A Kúria az Mfv.III.10.740/2017/7. számú határozatában kimondta továbbá, hogy a munkáltató kötelezettsége nem csupán a munkaidő nyilvántartására terjed ki, hanem annak ellenőrzésére is. Ez utóbbi elmulasztása esetén nem hivatkozhat arra, hogy a feltüntetett adatok valótlanok.[16]
A kötetlen munkarend esetén - a fent leírtak alapján - a rendes és rendkívüli munkaidő, illetve a készenlét nyilvántartására vonatkozó szabályokat nem kell alkalmazni. Ehhez kapcsolódóan említhető meg a Kúria Mfv.II.10.086/2016/6. számú határozata, amelyben a felperes az áruházvezető-helyettesek esetében is az Mt. e rendelkezéseit alkalmazva járt el, ami azt támasztja alá, hogy az érintett munkavállalók tényleges foglalkoztatására kötött munkarendben került sor. A döntés értelmében a munkáltató az érintett munkavállalók esetében nem mentesült a munkaidő nyilvántartásának kötelezettsége alól.[17]
- 2087/2088 -
A Kúria jogegységi feladatokért felelős elnökhelyettese - a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 32. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján - előzetes döntéshozatali indítvány alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását kezdeményezte, mivel a Kúriának a munkaügyi hatósági ellenőrzéssel összefüggő két ítélete eltérő megállapításokat, részben ellentétes követelményeket tartalmazott a munkaidőnyilvántartás munkavégzés helyszínén tartásával összefüggésben.
A Magyar Közlöny 2022. augusztus 16-án kihirdetett 136. számában jelent meg a Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának 1/2022. JEH határozata (Jpe.IV.60.014/2022/9. szám) a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény munkaidő-nyilvántartási kötelezettségre vonatkozó szabályainak értelmezéséről.
A tanulmány e ponton belül bemutatja a jogegységi eljárás alapjául szolgáló határozatok tartamát, valamint a Kúria jogegységi határozatát.
A Kúria által elbírált előzetes döntéshozatali indítvány alapja volt a 2019. március 11 -én kelt Kfv.X.38.354/2018/6. számú ítélet, valamint a 2019. szeptember 9-én kelt Kfv.X.37.156/2019/5. számú ítélet. Ezen munkaügyi hatósági ellenőrzési határozatokkal összefüggő bírósági ítéleteket a munkáltatók által alkalmazott munkaidőnyilvántartási módszerekkel kapcsolatban hozták. Releváns közös elemük az volt, hogy mindkettő szem előtt tartotta a munkaidő és a pihenőidő hazai és európai szabályozási célját, azaz azt, hogy a munkaidővel és a pihenőidővel kapcsolatos munkavállaló-védelmi szabályok megtartása megítélhető legyen. Az eltérés abban állt, hogy a Kfv.X.37.156/2019/5. számú határozat megállapította, hogy "közömbös, hogy a munkaidőnyilvántartás fizikailag hol lelhető fel, illetve hozzáférhető-e a munkavégzés helyszínén", míg a Kfv.X.38.354/2018/6. számú határozat szerint "a munkaidő-nyilvántartásnak meg kell felelnie a teljesség, az ellenőrizhetőség, a naprakészség, a hitelesség és a munkavégzés helyén tartás követelményének".
A perbeli esetben a felperes mint munkáltató üzletében tartott ellenőrzés alapján a munkaügyi ellenőrzést végző hatóság bírságot szabott ki a munkáltatóra, mert megállapítása szerint a munkáltató 17 fő munkavállaló tekintetében megsértette a munkaidő-nyilvántartásra vonatkozó Mt. 134. § (1)-(3) bekezdésében foglaltakat.
A hatóság megállapítása szerint az élelmiszerüzletben az ellenőrzés időpontjában bemutatott tárgyhavi munkaidő-nyilvántartás 2017. december 28-31. munkavégzési napokra előzetesen kitöltött munkaidő adatokat tartalmazott, a boltvezető nem tudott naprakész munkaidőnyilvántartást bemutatni. A hatóság a határozatában azt hangsúlyozta, hogy a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetése abban az esetben teljesül, ha az eseményszerű, valóságon alapuló és nem utólagosan, a nap végén kerül kitöltésre. Az ellenkező értelmezés nem tenné lehetővé például annak érdemi vizsgálatát, hogy egy adott napon mely időpontban kezdődött a munkavégzés, amely időpont egyébként a bérszámfejtés alapjául is szolgálhat. A felperes keresetében a hatósági határozat megsemmisítését kérte, mert álláspontja szerint az eseményszerű munkaidő-nyilvántartás követelménye az Mt. 134. §-ának rendelkezéséből nem következik. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította az Mt. 134. § (1)-(3) bekezdése és 97. § (4) bekezdése alkalmazásával. A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és szükség esetén a bíróság új eljárásra kötelezését kérte a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (Kp.) 85. § (1)-(2) bekezdése és az Mt. 134. § (1)-(3) bekezdése bíróság általi megsértése miatt.
A Kúria megalapozottnak minősítette a felperes munkáltató felülvizsgálati kérelmét és a jogszabálysértő ítéletet a közigazgatási cselekményre kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte.
A határozat indokolása szerint az Mt. 134. §-a a munkavállaló védelmét szolgáló szabály. A munkáltató a nyilvántartás módszerét és módját maga határozza meg, a nyilvántartás vezetésébe a munkavállalót is bevonhatja. Akkor felel meg a törvénynek a munkáltató eljárása, ha ennek megfelelően a munkavállalót kioktatja, ellenőrzi és gondoskodik arról, hogy amennyiben a nyilvántartással összefüggő hiányosság merül fel, azt még lehetőleg aznap, előre szabályozott eljárási rendnek megfelelően pótolja. Mindezek megvalósulása esetén nem állapítható meg, hogy a munkáltatót mulasztás terheli. A munkáltató a munkaidő kezdetét és végső időpontját köteles rögzíteni, a munkaidő kezdeti időpontjának rögzítésével kapcsolatos késedelméből azonban még nem következik, hogy a munkaidő tartama még aznap nem kerül rögzítésre, az Mt. 134. § (1) bekezdése szerinti adatok vezetése nem naprakész. Az Mt. 134. § (2) bekezdéséből a munkaidő megkezdésének az azzal egy időben történt (eseményszerű) dokumentálási kötelezettsége nem következik. A Kúria e körben hivatkozott korábbi döntéseire (Mfv.II.10.363/2015/4., EBH 2016.M.13.).
A Kúria kitért továbbá arra, hogy a jogalkotó a naprakészség követelményét írta elő az Mt. 134. §-ában, amely nem feleltethető meg az eseményszerűség követelményének. A Kúria arra is
- 2088/2089 -
rámutatott, hogy az előre kitöltött adatok fogalmilag nem lehetnek naprakészek, hiszen olyan időszakra vonatkoznak, amikor a munkavállaló részéről teljesítés még nem történt. A munkaidőnyilvántartás naprakész vezetésének követelménye, így annak ellenőrzése is csak adott napra vagy a múltra nézve értelmezhető, a jövőre nézve nem."[18]
A perbeli esetben az alperes a munkaügyi ellenőrzése során három írásbeli munkaszerződéssel rendelkező munkavállaló jogviszonyát vizsgálta. A helyszíni ellenőrzés kezdetekor két munkavállaló vonatkozásában a helyszínen nem volt bemutatható a munkaidő-nyilvántartás, a később helyszínre érkező munkavállaló a saját és még egy munkavállaló munkaidő nyilvántartását bemutatta. A harmadik munkavállaló esetében munkaidőnyilvántartás bemutatására egyáltalán nem került sor. Mindezekre tekintettel a hatóság határozatában megállapította, hogy a munkáltató megsértette az Mt. 134. §-a által szabályozott munkaidőnyilvántartási kötelezettségét.
A határozat rögzíti, hogy két munkavállaló a bemutatott jelenléti ívek szerint az ellenőrzés napján 7:30-kor kezdte meg a munkát. Munkaügyi szabálytalanságként került megállapításra, hogy az ellenőrzés kezdetén a munkavállalók jelenléti ívei nem voltak a helyszínen. Egy munkavállaló vonatkozásában a hatóság megállapította, hogy az ellenőrzés időtartama alatt munkaidő-nyilvántartás nem került bemutatásra. A felperes munkáltató kereseti kérelmében a hatósági határozat felülvizsgálatát és a közigazgatási cselekmény megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint az alperes tévesen jutott a munkaidő nyilvántartásának naprakész vezetésének követelményét illetően arra a következtetésre, hogy a munkaidő-nyilvántartásnak valamennyi munkavégzési helyen szakadatlanul a munkavállaló birtokában kell lennie. Az alperes a kereset elutasítását kérte a határozataiban foglalt jogi és ténybeli indokai fenntartásával. Érvelése szerint a munkaidő-nyilvántartásnak naprakészen a munkavégzés helyszínén kell rendelkezésre állnia. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította az Mt. 134. §-a alkalmazásával. Az ítéleti érvelés szerint a nyilvántartási adatokat naprakészen a munkahelyen, azaz a tényleges foglalkoztatás helyén kell vezetni. Nem fogadható el a foglalkoztatás helyétől eltérően a munkáltató székhelyén, esetleg a könyvelőirodában történő nyilvántartás vezetése sem, mert így a nyilvántartás naprakész volta és hitelessége válik kétségessé. A bíróság az Mt. 134. §-ához fűzött magyarázatra és a Kúria Mfv.II.10.363/2015/4. számú ítéletére hivatkozott, amely szerint a munkaidő-nyilvántartásnak meg kell felelnie a hitelesség, ellenőrizhetőség és a naprakészség elvének. A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet és az alperesi hatóság határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte a Kp. 121. § (1) bekezdése alapján. A felperes munkáltató felülvizsgálati kérelmét a Kúria alaposnak találta és a jogerős ítéletet a jogszabálysértő közigazgatási határozatra kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte. Az ügyben arról kellett dönteni, hogy a naprakészség követelményéből - az Mt. 134. §-a - levezethető-e, hogy a munkaidő-nyilvántartásnak a munkavégzés helyén elérhetőnek kell lennie.
A Kúria indokai szerint az Mt. 134. §-a mint tételes jogi szabályozás és más, az Mt.-ben rögzített tételes jogi norma sem tartalmaz a munkaidő-nyilvántartás hollétével kapcsolatosan semmilyen előírást a munkáltató vonatkozásában. Az Mt. csupán néhány tartalmi és formai követelményt állít fel, mint például a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetése.
A Kúria utalt továbbá a bírói gyakorlatra, amely szerint az Mt. 134. §-a szerinti munkaidőnyilvántartás naprakész vezetésének követelménye nem feleltethető meg az eseményszerűség követelményének, a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetése és annak ellenőrzése fogalmilag csak az ellenőrzéssel érintett munkanapra, vagyis a múltra nézve értelmezhető. Mindebből az következik, hogy közömbös, hogy a munkaidőnyilvántartás fizikailag hol lelhető fel, illetve hozzáférhető-e a munkavégzés helyszínén. Ha ugyanis bár a munkavégzés helyszínén van a nyilvántartás, ám abban az aznapi munkaidő kezdete ellenőrzésekor még nincs bejegyezve, önmagában jogsértés nem állapítható meg. A helyszínen tartott nyilvántartásnak egyedül az adott napi munkaidő kezdete ellenőrzése vonatkozásában lenne jelentősége, a korábbi napokra rögzített adatok hitelességét nem lehet kétségbe vonni önmagában azért, mert az aktuális napi munkakezdés rögzítése a hatóság álláspontja szerint szabálytalan. A munkaidő-nyilvántartás naprakészségét önmagában nem teszi kétségessé az, hogy a dokumentum a hatósági ellenőrzés időpontjában a munkavégzés helyén nem áll rendelkezésre, ugyanis számos technikai megoldás áll a munkáltató rendelkezésére, hogy ennek hiányában is naprakészen vezesse a munkaidő adatokat.[19]
A Kúria jogegységi határozatában a "naprakészség" törvényi követelményéből, valamint a munkaidőnyilvántartási kötelezettség céljából kiindulva foglal állást a munkaidő-nyilvántartás "munkavégzési helyen tartás" kötelezettsége kérdésében.
A legfőbb ügyész is kifejtette álláspontját a jogegységi indítvánnyal kapcsolatban, amelynek keretében rögzítette, hogy a munkaidő-nyilvántartás naprakészsége és annak fellelhetőségi helye között nincs lényegi és szükségszerű összefüggés, nem vonható le alappal olyan következtetés, hogy a
- 2089/2090 -
munkaidő-nyilvántartás naprakészségének törvényi követelménye csak akkor valósulhat meg maradéktalanul, ha azt a munkavégzési helyen vezetik. A régi Mt. rendelkezéseinek értelmezése kapcsán kialakult bírói gyakorlat[20] - amely szerint a nyilvántartást a munkavégzés helyén kell vezetni - abból ered, hogy a technikai fejlettség korábbi szintjén a nyilvántartás esetleges hiányosságainak mielőbbi felszámolása így volt biztosítható.
A Kúria álláspontja szerint a munka törvénykönyve vonatkozó szabályaiból megállapítható, hogy a "naprakészség" törvényi követelménye valójában nem a munkaidő-nyilvántartás vezetésének az időbeliségéhez, hanem annak a tartalmához kötődő követelményt jelent. A munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetése és annak fellelhetőségi helye között tehát nincs közvetlen összefüggés, így a naprakészség törvényi követelményéből nem vonható le alappal olyan következtetés, hogy a munkaidő-nyilvántartást a munkavégzés helyszínén kell tartani.
A munkaidő-nyilvántartási kötelezettség céljából kiindulva lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a nyilvántartásnak milyen követelményeknek kell megfelelnie, szerepel-e ezek között a "munkavégzési helyen tartás" kötelezettsége. Megállapítható, hogy a munkaidő-nyilvántartás céljából nem következik általános érvénnyel a "helyben tartás" kötelezettsége, azonban, ha a munkáltató azt csak olyan módon képes bemutatni az azt ellenőrizni jogosultak számára, hogy annak következtében a munkaidő-nyilvántartással szemben támasztott követelmények ellenőrizhetősége sérül, nem tesz eleget a munkaidő-nyilvántartás vezetésére vonatkozó jogszabályon alapuló kötelezettségének. A munkaidő-nyilvántartási rendszerek és a munkavégzés jellegének sokszínűsége tehát azt eredményezi, hogy csak konkrét esetben, a nyilvántartás munkáltató által alkalmazott módszerére és a munkavégzés körülményeire, jellegére tekintettel lehet eldönteni azt, hogy az említett célokat figyelembe véve a munkáltató eleget tett-e a munkaidőnyilvántartásra vonatkozó jogszabályi kötelezettségének.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 134. §-a meghatározza a munkáltató munkaidő nyilvántartására vonatkozó kötelezettségét, valamint annak tartalmát. A törvény szerint a nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő, valamint a készenlét kezdő és befejező időpontjának is.
A Kúria Mfv.II.10.363/2015. számú határozata a munkaidő-nyilvántartások tekintetében kiemelkedő bírói döntésnek minősül, mivel a munkaidőnyilvántartással kapcsolatban későbbiekben irányadó elveket fogalmazott meg.
Kimondta egyrészt, hogy a munkaidő-nyilvántartás körében a törvény nem ír elő alaki követelményt, így annak vezetése bármilyen formában történhet, ha kétséget kizáróan tartalmazza az Mt.-ben előírt elemeket. Az Mt. továbbá nem rögzíti feltételként azt, hogy az Mt.-ben előírt elemeknek egy dokumentumban kellene szerepelnie. Másrészt megerősítette, hogy a munkáltató a nyilvántartás módszerét és módját maga határozza meg, és a nyilvántartás vezetésébe a munkavállalót is bevonhatja. Harmadrészt a Kúria rögzítette, hogy a munkaidő-nyilvántartás akkor felel meg a naprakészség elvének, ha a munkáltató erre nézve a munkavállalót kioktatja, ellenőrzi és gondoskodik arról, hogy a nyilvántartással összefüggő hiányosságot még aznap, előre szabályozott eljárási rendnek megfelelően pótolja.
A munkaidő-nyilvántartással kapcsolatban bemutatásra kerültek az Mfv.II.10.048/2016/7; az Mfv.III.10.740/2017/7., Mfv.II.10.086/2016/6., a Kfv.X.38.354/2018/6. és a Kfv.X.37.156/2019/5. számú döntések is.
A Kúria az 1/2022. számú jogegységi határozatában egyértelmű iránymutatást ad a munkaidőnyilvántartási kötelezettség értelmezésével kapcsolatban azon kérdésre, hogy a munkáltatónak a nyilvántartást hol kell tárolnia. A Kúria rögzítette, hogy az Mt. kifejezetten nem írja elő a munkáltatónak, hogy a munkaidő-nyilvántartást a munkavégzés helyszínén tartsa, ugyanakkor azt - a szabályozás céljára tekintettel - objektíven, megbízhatóan, naprakészen és mindezek ellenőrzését lehetővé tévő módon kell vezetnie.
[1] Kun Attila: A munkaidő nyilvántartásának főbb szempontjai, Munkaügyi Szemle, 2005/10, 4952.
[2] Dudás Katalin: A munka- és pihenőidő szabályai, Wolters Kluwer, Budapest, 2014.
[3] Máriás Attila: A munkaidő nyilvántartás, In: Visegrád 18.0-A XVIII. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai (szerk.: Pál Lajos-Petrovics Zoltán), Wolters Kluwer, Budapest, 2021.
[4] Nagykommentár a munka törvénykönyvéhez (szerk.: Bankó Zoltán-Berke Gyula-Kiss György-Szőke Gergely László), Wolters Kluwer, Budapest, Magyarország;
[5] Pál Lajos: A munkaidővel kapcsolatos fogalmak, In: Visegrád 15.0 (szerk.: Pál Lajos-Petrovics Zoltán), Wolters Kluwer, Budapest, 2018.
[6] Pál Lajos: A teljesített munkaidő fogalma és a teljesítés elmulasztásának jogkövetkezménye, Pécsi Munkajogi Közlemények, 2017/2.
[7] Cséffán József: A Munka Törvénykönyve és magyarázata, Szegedi Rendezvényszervező Kft., Szeged, 2021.
[8] A magyar munkajog. Kommentár a gyakorlat számára (szerk.: Radnay József-Ádám Lóránt), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2020.
- 2090/2091 -
[9] A munka törvénykönyvének magyarázata (szerk.: dr. Kardkovács Kolos), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2016.
[10] Kommentár a munka törvénykönyvéhez (szerk.: Bankó Zoltán-Berke Gyula-Kajtár Edit-Kiss György-Kovács Erika), Wolters Kluwer, Budapest, 2014.
[11] Tass Edina: A munkaidő-nyilvántartási kötelezettség a bírói gyakorlatban, In: Quid Juris? Ünnepi kötet a Munkaügyi Bírák Országos Egyesülete megalakulásának 20. évfordulójára (szerk.: Bankó Zoltán-Berke Gyula-Tálné Molnár Erika), Kúria-Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar - Munkaügyi Bírák Országos Egyesülete, Budapest-Pécs, 2018.
[1] A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény.
[2] A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény.
[1] Kúria Mfv.II.10.363/2015/4.
[2] Kúria Mfv.II.10.246/2012/6.
[3] Kúria Mfv.II.10.048/2016/7.
[4] Kúria Mfv.II.10.086/2016/6.
[5] Kúria Mfv.III.10.740/2017/7.
[6] Kúria Kfv.X.37.156/2019/5.
[7] Kúria Kfv.X.38.354/2018/6.
[8] A Kúria Jogegységi Panasz Tanácsának 1/2022. JEH határozata (Jpe.IV.60.014/2022/9. szám). ■
JEGYZETEK
[1] Az ún. régi Mt. 1999. augusztus 17-től hatályos 140/A. §-a a munkáltatók munkaidő-nyilvántartási kötelezettségét az alábbiak szerint határozta meg: A munkáltató köteles nyilvántartani a munkavállalók rendes és rendkívüli munkaidejével, szabadságának kiadásával, egyéb munkaidő-kedvezményével kapcsolatos adatokat. A szabályozás kisebb-nagyobb módosításokon esett át, először a 2001. évi XVI. törvény 16. §-a egészítette ki - Az (1) bekezdés a) pontjában előírt szabályt nem kell alkalmazni, ha a munkavállaló a munkaideje beosztását vagy felhasználását maga jogosult meghatározni - a 140/A. §-t a (2) bekezdéssel. Ezt követően a 2003. évi XX. törvény 24. §-a 2003. július 1-jei hatállyal bővítette az (1) bekezdés a) pontját, amely szerint a munkáltató köteles továbbá nyilvántartani a munkavállalók ügyeletével, készenlétével kapcsolatos adatokat is. A 2005. évi CLIV. törvény 12. §-a pedig (3) bekezdéssel - nyilvántartásból megállapíthatónak kell lennie naptári naponként vagy egybefüggő 24 óránként a beosztott, valamint a teljesített rendes és rendkívüli munka, továbbá az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontjának egészítette ki az Mt. 140/A. §-át
[2] Kun Attila: A munkaidő nyilvántartásának főbb szempontjai, Munkaügyi Szemle, 2005/10, 49.
[3] A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény, a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény, valamint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló T/626. számú törvényjavaslat indokolása a 17. §-hoz.
[4] Dudás Katalin: A munka- és pihenőidő szabályai, Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 95.
[5] Máriás Attila: A munkaidő nyilvántartás, In: Visegrád 18.0-A XVIII. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai (szerk.: Pál Lajos-Petrovics Zoltán), Wolters Kluwer, Budapest, 2021, 134-135.
[6] Uo.
[7] Mt. 86. § (1) bekezdése szerint munkaidő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama. A rendes és a rendkívüli munkaidő megkülönböztethetőségének oka a rendkívüli munkaidő elrendelhetőségének korlátozása, valamint a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés díjazásának eltérő szabályozása. Az Mt. a rendkívüli munkaidőnek több típusát különbözteti meg. A munkaidővel kapcsolatos fogalmakat részletesen bemutatásra kerülnek Pál Lajos: A munkaidővel kapcsolatos fogalmak (dogmatikai adalékok) és A teljesített munkaidő fogalma és a teljesítés elmulasztásának jogkövetkezménye című tanulmányában. [Pál Lajos: A munkaidővel kapcsolatos fogalmak, In: Visegrád 15.0 (szerk.: Pál Lajos-Petrovics Zoltán), Wolters Kluwer, Budapest, 2018, 104-129.; Pál Lajos: A teljesített munkaidő fogalma és a teljesítés elmulasztásának jogkövetkezménye, Pécsi Munkajogi Közlemények, 2017/2, 81-89.]
[8] A munkaidő-nyilvántartásnak 2019. január 1-től kell tehát kiterjednie a munkavállaló által önként vállalt túlmunka tartamára. Az Mt. 109. § (2) bekezdése az önként vállalt túlmunkáról rendelkezik, amely a munkavállaló és a munkáltató írásbeli megállapodása alapján a naptári évenként 250 óra rendkívüli munkaidőn felül naptári évenként legfeljebb 150 óra rendkívüli munkaidőt jelent. A 135. § (3) bekezdése lehetővé teszi, hogy a kollektív szerződés által lehetővé tett, legfeljebb évi 300 óra rendkívüli munkaidőn felül a munkavállaló a munkáltatóval kötött írásbeli megállapodás alapján naptári évenként legfeljebb 100 óra önként vállalt rendkívüli munkát végezzen.
[9] Cséffán József: A Munka Törvénykönyve és magyarázata, Szegedi Rendezvényszervező Kft., Szeged, 2021, 412.; Pál [2018] i.m. 15.
[10] Nagykommentár a munka törvénykönyvéhez (szerk.: Bankó Zoltán-Berke Gyula-Kiss György-Szőke Gergely László), Wolters Kluwer, Budapest, 2019, 470.
[11] A magyar munkajog. Kommentár a gyakorlat számára (szerk.: Radnay József-Ádám Lóránt), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2020, 481-482.
[12] A munka törvénykönyvének magyarázata (szerk.: dr. Kardkovács Kolos), HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2016, 270.
[13] Az ítéleti tényállás szerint a munkáltatónál elektronikus munkaidő-nyilvántartás működött, a munkavállalóknak a munkaidő megkezdésekor blokkoló kártyát kellett használniuk, amelynek használatára előzetesen kioktatták őket. A szabályzat rögzítette, hogy ha a munkaidő-nyilvántartásban valamely adat nem kerül rögzítésre, a munkavállaló jelenlétében jegyzőkönyvet kell felvenni, és a munkavállaló által meghatározott adattal kell a munkaidő-nyilvántartást pótolni. Az egyik munkavállaló két napon elfelejtette lehúzni a kártyát a munka megkezdésekor, mindkét esetben még az adott napon jegyzőkönyvben rögzítették a hiányzó adatokat. A munkaügyi hatóság e két napon ellenőrzést végzett a munkáltatónál és megállapította, hogy a munkavállaló esetében az elektronikus rendszer nem tartalmazta a munkakezdés időpontját. A munkaügyi hatóság a munkáltatót a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésére kötelezte. A felülvizsgálati kérelem folytán eljárt Kúria megállapította, hogy az elektronikus nyilvántartási rendszer nem tartalmazta az adott munkavállaló munkavégzése megkezdését követően rövid idővel a munkakezdés időpontját, amely önmagában további bizonyított körülmények hiányában nem ad alapot az Mt. 134. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak megsértésének megállapítására.
[14] Cséffán i.m. 413.; Berke Gyula és Kiss György professzor úr egyaránt úgy fogalmaz, hogy a nyilvántartási kötelesség legfontosabb eleme annak naprakész vezetése. [Kommentár a munka törvénykönyvéhez (szerk.: Bankó Zoltán-Berke Gyula-Kajtár Edit-Kiss György-Kovács Erika), Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 439.]
[15] Az Mfv.II.10.246/2012/6. számú ítéletben - a már hatályon kívül helyezett régi Mt. 140/A. §-ában foglalt szabályozásra támaszkodva - is megjelenik a naprakészség elve, amely rögzíti, hogy az előre kitöltött jelenléti ív nem felel meg a jogszabály követelményeinek, a munkaidő beosztástól való eltérést tényszerűen és naprakészen tartalmaznia kell a nyilvántartásnak.
[16] Az ítéleti tényállás szerint felperesnek a bérelszámoló munkaköre ellátása mellett többlet feladatokat is el kellett látnia, ezért a törvényes munkaidőt jelentősen meghaladó időt töltött a munkahelyén munkavégzéssel. A munkaviszony létesítésétől kezdve vezetett jelenléti íveket az egyesület elnökével, majd a létesítményvezetővel igazoltatta. A felperes kezdeményezte túlmunkadíj címén a túlóra elszámolását. Az alperes érvelése szerint a felperest a bérelszámolói munkakörétől eltérően nem foglalkoztatta. A felperes visszaélésszerűen, az alperes elnöke jóhiszeműségét kihasználva számfejtett magának díjazást olyan túlmunkáért, amelyet sem szóban, sem írásban nem rendelt el az alperes számára. A felülvizsgálati kérelem folytán eljárt Kúria kifejtette, hogy alapvetően a túlmunka végzésére a munkáltató elrendelése alapján kerülhet sor, de az is túlmunkának minősül, ha az annak elrendelésére jogosult személy tudomásul veszi, hogy a munkavállaló túlmunkát végez, és igazolódik, hogy a túlmunka végzésre elrendelés hiányában is a munkáltató érdekeit szem előtt tartva szükség volt. Az alperesnek nemcsak a munkaidő nyilvántartása, hanem a nyilvántartás valóságának ellenőrzése is a kötelezettsége, a nyilvántartás hiányosságait, az ellenőrzési kötelezettség elmulasztását a munkavállalóra nem háríthatja. A bíróság a közvetett bizonyítékok értékelésével is megállapíthatja a munkavállaló által teljesített túlmunka idejét, amennyiben a munkáltató a munkaidő-nyilvántartási és -ellenőrzési kötelezettségének nem tett eleget. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, ugyanis a másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az alperes felhívás ellenére érdemi indokolás és számítás nélkül vitatta a felperes által becsatolt és aggálytalannak tekinthető adószakértői számítást, amelyet nem szakvéleményként, hanem mint az alperes által érdemben nem vitatott felperesi előadást vett figyelembe.
[17] Tass Edina: A munkaidő-nyilvántartási kötelezettség a bírói gyakorlatban, In: Quid Juris? Ünnepi kötet a Munkaügyi Bírák Országos Egyesülete megalakulásának 20. évfordulójára (szerk.: Bankó Zoltán-Berke Gyula-Tálné Molnár Erika), Kúria-Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar-Munkaügyi Bírák Országos Egyesülete, Budapest-Pécs, 2018, 460-461.
[18] A döntés elvi tartalma: Az Mt. 134. §-a szerinti a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének követelménye nem feleltethető meg az eseményszerűség követelményének. A munkaidőnyilvántartás naprakész vezetése és annak ellenőrzése fogalmilag csak az ellenőrzéssel érintett munkanapra vagy a múltra nézve értelmezhető.
[19] A döntés elvi tartalma: az Mt. 134. §-a szerinti a munkaidő-nyilvántartás naprakész vezetésének követelményéből nem vonható le az a következtetés - tételes jogszabályi rendelkezés hiányában -, hogy a munkaidő-nyilvántartásnak a munkavégzés helyén ténylegesen elérhetőnek kell lennie.
[20] Mfv.II.10.825/2011/5; Mfv.II.10.585/2011/4. és Mfv.II.10.646/2011/4. számú ítélet, amelyben a régi Mt. rendelkezéseit alkalmazva mondta ki a Kúria a munkaidő-nyilvántartás munkavégzési helyen tartásának kötelezettségét. Ezek a határozatok nem képezték a jogegységi eljárás tárgyát, mivel az értelmezést igénylő jogszabályi rendelkezés időközben a tartalmát érintően módosult.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD, főtanácsadó, Kúria; címzetes egyetemi docens Szegedi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális jogi Tanszék; megbízott oktató Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
Visszaugrás
