Megrendelés
Jegyző és Közigazgatás

Fizessen elő a Jegyző és Közigazgatásra!

Előfizetés

Dr. Komáromi Éva: A jó állam születése - Közigazgatási szakmai nap Sárospatakon (Jegyző, 2011/3., 9. o.)

2011. április 28-án Közigazgatási szakmai napot rendeztünk Sárospatakon.

Az esemény megszervezését azért kezdeményezte városunk vezetése, mert úgy éreztük nagy igény lenne egy olyan szakmai fórumra, ahol a közigazgatás - államigazgatás aktualitásairól és várható változásairól hiteles információkat kaphatnánk.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot Dr. Csonka Ernő helyettes államtitkár képviselte, aki a területi közigazgatás átszervezésének eddigi folyamatáról adott elő egy prezentációt, valamint ismertette a hallgatókkal a jó állam születése megszervezésének kormányzati modelljét. Előadása második felében röviden ismertette a járások kialakításának aktuális kérdéseit.

Ezt követően prof. Dr. Torma András a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Államtudományi Intézetének vezetője - A középszint néhány elméleti kérdése - című előadásában a történeti előzmények bemutatása után az északi és a déli államberendezkedési modell összehasonlító elemzésén keresztül a középszint (és a járás, mint lehetséges irányítási szint) gyakorlatban is működő megoldásait taglalta.

A szünetet követően két környékbeli előadót hallgattunk meg. Oleárné dr. Kádas Marianna Mezőzombor címzetes főjegyzője a Zemplén Környéki Jegyzők Egyesületének elnöke - elsősorban a jegyzők -, míg Májer József Bodrogkeresztúr polgármestere a Zemplén Település Szövetség Elnöke - a polgármesterek szemszögéből elemezte a közigazgatás aktuális helyzetét és mindketten a bizonytalan jövőt latolgatták...

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére