A Világbankot (The World Bank) 1945-ben hozták létre a II. világháború győztes államai, azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a tagországoknak gazdasági felzárkózásukhoz, a szegénység leküzdéséhez, miközben az ugyanakkor létrehozott Nemzetközi Valutaalap (IMF) a nemzetközi pénzügyi rendszer stabilitása felett őrködik. A Világbank ma 181 tagországot tömörít, s a nemzetközi pénzintézetek közül a legtöbb fejlesztési kölcsönt folyósítja a fejlődő országoknak és az átalakuló gazdaságoknak: évente 20-25 milliárd dollárt[1]. Nem csupán ezzel, hanem tanácsadással, a nemzetközi tapasztalatok továbbadásával, vagy - ahol az hasznos - a külföldi magántőke-beruházások ösztönzésével is igyekszik hozzájárulni az emberek szociális helyzetének javításához, a mezőgazdaság, oktatás, egészségügy, a nyugdíjrendszer színvonalának emeléséhez. Az elmúlt ötven évben 140 országban mintegy 6000 fejlesztési program kidolgozásában és végrehajtásában vett részt.
Módjában áll-e egy ilyen intézménynek, hogy fejlesztési kölcsönei odaítélésekor számot vessen a támogatandó ország emberi jogi helyzetével? A kérdés a Világbank számára is aktuális.
A Világbank a tagországok tulajdonában van. A hét vezető ipari ország - "a Hetek" - együttesen a részvények 45 százalékát birtokolják, ebből az USA kezében van az összes részvény 17 százaléka. Ez vétójogot biztosít számára olyan fontos döntéseknél, mint a tőkeemelés, vagy az alapszabály megváltoztatása, ezekhez ugyanis 85 százalékos szavazati többség szükséges, A Világbank a tagországok delegáltjaiból (legtöbbször miniszterekből) álló kormányzótanács rendelkezései szerint működik. A kormányzótanács évente ül össze, s a két közgyűlés között a 24 tagú igazgatótanácsra hárul az irányítás.
Az öt legnagyobb részvényes (USA, Japán, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország) saját képviselővel rendelkezik az igazgatótanácsban. Hasonlóképpen Oroszország, Kína és Szaúd-Arábia is. A többi 16 tanácstag egy-egy országcsoportot képvisel (Magyarország képviselője jelenleg az az ausztriai miniszterasszony, aki egyben Ausztria, Belorusszia, Belgium, Csehország, Kazahsztán, Luxemburg, Szlovákia, Szlovénia és Törökország érdekeit is képviseli).
Az operatív vezetés az igazgatótanács elnökének feladata. Az igazgatótanács hagyja jóvá a Világbank kölcsöneit és hozza meg a kulcsfontosságú üzletpolitikai döntéseket. Az operatív munkát végző tisztviselők 6 regionális térségre osztva végzik a munkájukat: 1) Afrika; 2) Kelet-Ázsia és Csendes-óceán térség; 3) Dél-Ázsia; 4) Európa és Közép-Ázsia; 5) Közép-Kelet és Észak-Afrika; és 6) Latin-Amerika és Karib-térség. Minden régió élén egy alelnök áll. A Világbank-csoporthoz tartozik a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD), a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA), a Nemzetközt Pénzügyi Társaság (IFC), a Többoldalú Beruházásbiztosítási Intézet (MIGA), a Döntőbíróság Nemzetközi Központja (ICSID) és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC),
A Világbank a hitelkihelyezések fedezetét túlnyomórészt nemzetközi kötvénykibocsátással teremti elő. A kölcsönfelvevő ország egy főre jutó jövedelme nem haladhatja meg az 5445 dollárt. Az IDA ezen belül is azoknak az országoknak nyújt hitelt, amelyekben az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 925 dollár alatt van, a többi, tagország pedig az IBRD-tól kérhet hitelt. Az IDA hitelei kamatmentesek, bár itt is felszámítanak 1 százalék kezelési költséget Lejáratuk 35-40 év, 10 év türelmi idővel. AZ IBRD-kölcsönöket szintén 1 százalék költség terheli. A kölcsönök fel nem használt része után is kell 0,75 százalék díjat fizetni a készenléti költség fedezésére. A hitelnyújtási ügyletek további tranzakciós díjjal járnak. Mindemellett a Világbank kölcsönfeltételei - a legtöbb tagország számára - előnyösebbek, mint amilyeneket a nemzetközi tőkepiacokon el tudnak érni.
Az IBRD tagországai a részvényeiknek csak 6 százalékát Fizették be ténylegesen. Lemondanak viszont a nyereség után járó osztalékról, amit a bank a tőkeerejének növelésére fordíthat. Az IDA és IBRD közösen adja ki az éves jelentést (World Bank Annual Report), és osztozik a hitelkérelmet előkészítő személyzeten és az azokat jóváhagyó igazgatótanácson.
A MIGA a befektetések politikai kockázatát garantálja, az ICSID pedig vitás üzleti ügyek jogorvoslatával foglalkozik. Miközben a Világbank kizárólag a kormányoknak, illetve - állami garancia mellett - különböző hatóságoknak, helyi kormányzatoknak nyújt
- 90/91 -
kölcsönöket, addig az IFC a magánvállalkozásokat támogatja hitelnyújtással, tőkebefektetésekkel. Emellett tanácsadó szerepet vállal a változó gazdaságok tőkepiacainak szervezésében, a privatizációban, s közreműködik a kis- és középvállalkozásokat támogató befektetési alapok megteremtésében.
Az elmúlt években egyre gyakrabban érte kritika mind a bank misszióját, mind működési módszereit, mind pedig hitelpolitikájának hatását. Az egyszerűség kedvéért a következő oldalakon csak a Világbank két intézményével: az IBRD-vel és az IDA-val foglalkozunk. Ezek helyeznek ki közvetlenül fejlesztési hiteleket vagy támogatásokat a fejlődő országokba, s ezzel hozzájárulnak a kormányzás és az emberi jogi fényezők alakulásához.
Az emberi jogok - Bilder definíciója szerint - olyan követelések összessége, amelyeket a jelenkori társadalmak többsége alapvetőknek fogad el, és amelyek megteremtéséért a követelők különleges energiákat hajlandók mozgósítani; az emberi jogok követelői pedig azon egyének és csoportok, amelyek tudatában vannak a hatalomhoz és a társadalomhoz fűződő viszonyuknak[2]. A kormányoknak kötelességük a nemzetközi nyilatkozatokban és egyezményekben deklarált emberi jogok védelmezése.
A Világbank régóta ellenáll azoknak a javaslatoknak és kéréseknek, hogy a kölcsönök és hitelek megítélésében figyelembe vegye a támogatni szándékozott országok kormányairól készített emberi jogi beszámolókat, Alapszabálya ugyanis megtiltja a Világbanknak, hogy a "gazdasági körülmények" mellett más szempontokat is figyelembe vegyen[3].
A szervezeti és működési szabályzat azt is kimondja, hogy "a bank döntéseire és tisztviselőinek munkájára nem lehetnek hatással a tagok politikai ügyei; a bank döntéseit nem befolyásolhatják az érintett tag(ok) politikai jellemzői. Minden döntés csakis gazdasági megfontolásokon alapulhat..."[4] Egy másik rendelkezés - a 3. §, 5. bekezdés, b) pontja - egyértelműen kimondja, hogy a döntéshozatalnál a bank nem veheti figyelembe a "politikai vagy más nem gazdasági vonatkozású hatásokat vagy megfontolásokat", hanem "csakis a gazdasági megfontolások és a hatékonyság" szempontjai alapján dönthet.
A bankot illetően egy elemző azt is megjegyezte: "Szó szerint értelmezve [a bank alapszabályát], a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank ... nem mérheti fel egy ország 'teljesítményét' az emberi jogi jelentések alapján. Bármennyi embertelenséget is említsen az országról szóló beszámoló, ez nem befolyásolhatja az IBRD döntését."[5] Ugyanez az elemző egyébként módosítási javaslatot terjesztett elő, azt szorgalmazva, hogy az alapszabály tegye lehetővé az emberi jogi kötelezettségek teljesítésének figyelembevételét a Támogatási döntéseknél.[6]
Ezen jogi megkötések ellenére többször is előfordult, hogy a Világbankot tisztán politikai megfontolások befolyásolták[7]. Az emberi jogok területén valójában a politikai realitás irányítja a Világbank és az ENSZ kapcsolatát. A jogi főosztály vezetője, Ibrahim Shihata kifejtette, hogy a bank a normák szerint tulajdonképpen nem tudna kölcsönt nyújtani egy olyan országnak, ahol az emberi jogokat súlyosan megsértik, és/vagy amikor a Biztonsági Tanács döntései olyan feltételeket teremtenek, hogy a kölcsönről szóló határozat-terv nem tudná megszerezni a bank igazgatótanácsának többségi támogatását[8]. Ráadásul, mutatott rá Ibrahim Shihata, a Világbankot is kötelezhetik az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntései, úgy is mint jogszabályok, és úgy is mint egy banki politika, amely szerint "a politikai jogok megsértése ... olyan méreteket ölthet, hogy a banknak is figyelembe kell vennie... Ilyenkor ezek a visszaélések olyan, a bankra vonatkozó nemzetközi kötelezettségeket vetnek fel, amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsával közösen hozott döntések írnak elő"[9].
Shihata nemrég kijelentette: "Fel fogjuk mérni, hogy néhány alapvető emberi jog, mint például a megfelelő életkörülményekhez, az oktatáshoz, a helyes táplálkozáshoz, az egészséghez való jogok milyen szoros összefüggésben vannak a szegénység mérséklésének problémájával... A bank szegénység elleni küzdelmének jelentőségét nem lehet túlhangsúlyozni, hiszen Földünk nagy részén számos alapvető emberi jog gyakorlása nem kezdődhet meg ennek megoldása nélkül"[10].
1995-ben végzett vizsgálata után a bank mégis úgy találta, hogy a gazdasági fejlődés és a polgári és politikai jogok között kevéssé közvetlen a kapcsolat[11], és továbbra is csak a gazdasági fejlődés szempontjából közvetlenül fontos emberi jogokat veszi figyelembe döntéseinél. Bárhogyan is születnek a döntések, nem szabad elfelejteni, hogy a gazdasági támogató folyamatok nemcsak gazdasági hatásokkal járnak.
A kényszerű áttelepítés (a lakosság kötelező áttelepítése, ha egy-egy projekthez szükséges az általa lakott terület) az egyik legbonyolultabb és legvitatottabb téma, amivel a banknak szembe kell néznie. Az indiai Sardar Sarovar gát- és öntözőrendszer-projekt kapcsán
- 91/92 -
a Morse-bizottság 1992-es beszámolója[12] erősen bírálta a bank áttelepítési módszereit. Válaszként a bank átvizsgálta az 1986 és 1993 közötti időszak összes áttelepítési akcióját, és 1994 áprilisában nyilvánosságra hozta a tanulmány eredményét "Áttelepítés és fejlesztés" címen (in: The Resettlement Report').
Ebben maga a bank is elismeri, hogy a kötelező áttelepítések során a helyi és nemzetközt jogszabályokban garantált egyéni és csoportjogok megsértésének lehetősége nagy, ezért ez az ügy sokkal kényesebb a többi projekttevékenységnél... Az érintett személyek érdekeinek tiszteletben tartása az áttelepítések során nemcsak a jogi előírások betartását jelenti, de egy általánosabb eredményt is: egy egészséges, az érintett egyének számára is megérthető és követhető fejlesztési gyakorlat kialakítását. Mindehhez nem elég a megfelelő jogi keretek megléte, hanem szükséges a felfogásváltozás is, amely során az áttelepítettek kiváltságainak, jogainak, szükségleteinek és kulturális identitásának tiszteletben tartása is előtérbe kerül[13].
Az áttelepítéseket szabályozó mai bankpolitika és -előírások kimondják, hogy a "projektben érintett személyeket" is be kell vonni a kivitelezésbe - csakhogy ez csak azután érvényes, amikor a projektet már "kijelölték, vagyis a döntés megszületett arról, hogy a projektet beindítják.[14]"
Az eddigi áttelepítések átvilágításakor a bank átvizsgálta a híres kínai dossziét is. Kína olyan súlyos akadályokat gördít az alapvető emberi jogok gyakorlása elé, mint a szólás-, a sajtó-, a gyülekezési és az egyesülési szabadság korlátozása, vagy a bíróság függővé tétele a Kommunista Párt Központi Bizottságától, vagy a civil szervezeteket sújtó szigorú jogi követelmények, amelyek megnehezítik a független csoportok kialakulását és működését, elsősorban akkor, ha a kormányt kritizáló, vagy annak álláspontjától eltérő véleményt képviselnek[15]. Mindemellett a korrupció is súlyos probléma, éppúgy, mint az, hogy a kormány korlátozza az információhoz jutást, visszatartva többek között az olyan híreket is, amelyek a közbiztonságot is érinthetik, főleg ha azok a kormányra nézve kényelmetlenek[16].
A bank portfóliójáról és a Kína területén történő áttelepítésekről szóló beszámolók mégis vagy teljesen figyelmen kívül hagyják Kína megdöbbentő jogi körülményeit, vagy megszépítve említenek egyes jelenségeket, néhol közvetlenül vagy közvetve utalva azok esetleges "előnyeire" is[17].
Kínában egyes kritikusok szerint körülbelül 10 millió embert kényszerítettek lakóhelyének elhagyására a Világbank által támogatott gátépítések során. Az ezeket követő nyilvános tiltakozások sok országban kormányzati megtorlást és az emberi jogok újabb megsértéseit vonták maguk után. Ez azonban nem akadályozta meg a bankot abban, hogy tovább támogassa a projekteket[18].
A bank által most megvizsgált 200 jelenlegi projekt közel felének egyébként semmilyen kidolgozott áttelepítési terve nem volt a projekt értékelésének idején, ami az áttelepítési politika egyértelmű megsértése.
Az Őslakosok kifejezés a bank számára "olyan csoportokat jelöl, amelyek külön társadalmi és kulturális identitással rendelkeznek, megkülönböztetve magukat egy domináns társadalomtól, amely a fejlesztési program során hátrányos helyzetbe kényszeríti őket". Az őslakosok - világszerte több mint 300 millióra becsülik a számukat - több mint 70 országban, szinte minden éghajlati zónában élnek[19]. Közös tulajdonuk a föld, a víz, az erdő és egyéb természeti források, amelyeket egy-egy csoportjuk gyakran kollektívan használ, s amely használat gyakran a magán- vagy családi vagyonukat egészítik ki.
A Világbank őslakosokkal kapcsolatos politikája 1982-ig nyúlik vissza; ekkor intézkedései még viszonylag elszigetelt törzsi csoportokat étintettek. Elsősorban a földhöz fűződő jogok védelmezésére és az egészségügyi szolgáltatások biztosítására összpontosított; főleg azokra az erdőlakó őslakosokra, akiket Dél-Amerika mélyen fekvő területeinek a Világbank által finanszírozott projektjei érintettek[20].
A bank 1991-ben új politikát határozott meg amely az őslakos fogalmát kiterjeszti olyan csoportok körére is, akiket társadalmi és kulturális identitásuk megkülönböztet a velük azonos helyen élő más társadalmaktól, és akik szoros kapcsolatban élnek őseik földjével, valamint akiknél megvan annak a veszélye, hogy hátrányos helyzetbe kerülnének a fejlesztési program során[21]. Ez az átdolgozott irányadás előírja egyrészt, hogy a banknak biztosítani kell, hogy az őslakosok is élvezhessék a fejlesztési projektek hasznát, másrészt, hogy el kell kerülni vagy csökkenteni kell a bank által támogatott projektek őslakosokat sújtó káros harásait[22]. Az új politika arra is törekszik, hogy a "fejlesztési program teljes tiszteletben tartsa az emberi méltóságot, az emberi jogokat és a kulturális egyediséget"[23].
Azonban a tibetiek és egyes emberi jogi szervezetek tiltakozása ellenére a Világbank, a nemrég meghozott döntése alapján, 100 millió dollár kölcsönt szavazott meg a kínai kormány számára, hogy Tibet északkeleti tartományában, Amdoban (Qinghai) tervezett, sokat vitatort projektjét finanszírozza. A terv ellenzői szerint a projekt drasztikusan megváltoztatja
- 92/93 -
a terület demográfiai összetételét azáltal, hogy 60 000 szegény földművest költöztet át Nyugat-Tulan megyébe, s ezáltal a tibetiek az eredetileg általuk lakott területen kisebbségben lesznek. (61) (Lásd: http://www.tibet.com)
Az 1967-es pénzügyi évben a bank a "Nők a fejlesztési programokban" című kezdeményezéssel állt elő, abból a megfontolásból, hogy a nők bevonása segíteni fogja az egyéb fejlesztési célok megvalósítását, úgy mint "az erőforrások hasznosabb és eredményesebb kiaknázása, a szegénység megszüntetése, megfelelő családi támogatási rendszerek kidolgozása és a népszaporulat korlátozása"[24]. Az 1992 októberében felállított főtanácsadói intézmény "A Nemek Egyenjogúságáért" (korábban: a női ügyek titkársága) is mutatja, hogy a Világbank egyre nagyobb figyelmet szentel a nemek közötti egyenlőségnek.
1994 áprilisában a bank igazgatótanácsa elfogadta "a nők részvételének fokozása a gazdasági fejlesztésben" politikáját amely teljes ménékben "legitimálja" a nemek közötti egyenlőség kérdéséhez kapcsolódó stratégiákat a bank kölcsönzési politikáján belül. A bank kijelenti, hogy e változás célja, hogy "biztosítsa, hogy a nők nem szorulnak a fejlesztési programok peremére..."[25]. Ez a tervezet számos javaslatot terjesztett elő a kormányok számára, többek között törvényreformokat is, növelte a jogi garanciákat, és az ügyészi, bíró és rendőri pozíciókban a nők részvételi arányát[26].
Néhány adatból világossá válik, mennyire fontos ez a terület a bank számára. Például 1991 és 1995 között a latin-amerikai és a Karib-tengeri térség 1,380 millió US dollárt fektetett az egészségügybe, s ebből számos projekt az anyák és gyerekek gondozását, valamint a szegény rétegek bevonását tűzte ki célul. Az 1995-ös költségvetési évben a Világbank tevékenységeinek körülbelül 28 százaléka tartalmazott a nemi egyenjogúság elérését célzó programokat, és további 9 százaléka nemek közötti egyenlőségről szóló vitákat. Ez áttörést mutat az 1988-as 11 és 5 százalékhoz képest[27]. Az 1998-as költségvetési évben elfogadott nemi egyenjogúság specifikus projektek teljes összege 2,451 millió dollár volt.
Habár a bank ma már folyamatosan részt vesz olyan projektekben, amelyek célja a nemi egyenlőtlenségek csökkentése és a nők részvételének növelése gazdasági fejlesztésben azáltal, hogy az országoknak nyújtott támogatásokba beépíti a nemi egyenjogúságról szóló pontokat is[28], a nemi diszkrimináció mégis sok tagországban általános probléma maradt. Továbbá, a szociális hálók egyes kisegítő elemei - elsősorban a táplálkozással kapcsolatosak - érintik a nőket is, de "a szociális támogatások munkahelyteremtő programjaiban a nők egyértelműen hátrányos helyzetbe kerülnek.[29]"
Hosszan sorolhatnánk azokat az országokat, amelyek kölcsönt és/vagy hitelt kapnak a Világbanktól annak ellenére, hogy kormányuk következetesen és módszeresen megsérti az emberi jogokat. Az Amnesty International éves beszámolóinak összefoglalója, vagy az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Országjelentések az emberi jogok gyakorlatáról című éves kiadványa egyértelmű bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy sok kormány teljesen figyelmen kívül hagyja saját polgárainak alapvető jogait. A bank irányításában felmerült az a dilemma, hogy ha a Világbank ezen jogsértéseket figyelmen kívül hagyja, az gátolja-e a gazdasági fejlődést, és aláássa-e a bank támogatásának eredményességét. Íme három ilyen ország esete három különböző régióból.
Habár a szocialista katonai kormány megbukott, az emberi jogi helyzet nem változott. Az Amnesty International szerint a kormány kritikusainak és az ellenzékieknek százai vannak letartóztatásban. Jelentések érkeztek az ellenzék tagjainak kínzásáról, valamint "eltűnésekről" és bírósági eljárás nélküli kivégzésekről is[30].
Néhány esetben volt bírói tárgyalás, de a legtöbb politikai vagy egyéb meggyőződése miatt letartóztatott foglyot - a korábbi években letartóztatottak ezreit - vádemelés és tárgyalás nélkül tartják börtönben. A korábbi kormánytagok közül 46-tal szemben folytatnak eljárást a bírói szakban, és további több mint 2000 korábbi kormány- vagy párt-tisztviselővel szemben készítenek elő eljárásokat.
E gyászos emberi jogi jelentések ellenére Etiópia több mint 1 billió dollárt kapott a Világbanktól 1991 óta[31].
- 93/94 -
A demokrácia és a jogállami rend hosszú története ellenére Mexikó emberi jogi helyzetére is jellemzőek a politikai meggyőződésük miatt letartóztatott személyeket soroló listák. Emberi jogi aktivisták és újságírók lettek áldozatai halálos fenyegetéseknek, támadásoknak vagy más zaklatásoknak. A hadsereg és a rendőrség kínzásai és kegyetlenkedései országszerte elterjedtek. Legalább 30 embert nyilvánítottak "eltűnt" személynek, és sokakat bírósági tárgyalások nélkül végeztek ki[32]. Folyamatosan érkeztek jelentések a hadsereg és más katonai jellegű szervezetek emberi jogi visszaéléseiről, amelyek feltehetően a kormány végrehajtó tevékenységével, kábítószer- valamint felkelés-ellenes akcióival voltak kapcsolatban[33]. Mindezek ellenére Mexikó 8,325 millió amerikai dollárt kapott a Világbankról 1993 és 1998 között. Továbbá a Világbank Mexikóval kapcsolatos új stratégiája 5,2 milliárd dollárt helyezett kilátásba a szegény rétegek segítésére, a gazdasági fejlődés növelésére, és a kormányzási reformok támogatására.
Ebben az országban, amely a térség bajnokának számít a demokráciai fejlődés szempontjából, politikai vagy egyéb meggyőződésük miatt bebörtönzött foglyok ezreit önkényesen tartóztattak el. A kínzás és az embertelen bánásmód általános jelenség volt, amely legalább 300 letartóztatásban lévő fogoly halálához vezetett. Sok esetben a fogva tartás körülményei is az embertelen bánásmód fogalomkörébe sorolhatónak bizonyultak. Folytatódtak az eltűnések, és a bírósági tárgyalások nélkül végrehajtott kivégzések százairól érkeztek jelentések. Bírói úton legalább 40 embert ítéltek halálra, és ebből 5 kivégzést végre is hajtottak. A fegyveres politikai csoportok súlyos emberi jogi visszaéléseket követtek el, mint kínzások, túszok szedése és polgári lakosok kivégzése[34]. Mindezek ellenére, az 1993-tól 1998-ig tartó ciklusban a Világbank 11,419 millió dollár hitelt szavazott meg Indiának.
A Világbank, amely egykor a világ első számú nemzetközi támogató intézményének számított, most küzd az életben maradásért. Az elmúlt években a bank küldetése, működése és a kölcsönök megítélésének politikája egyre alaposabb átvilágítások alá került. Néhányan a bank legnagyobb adományozói közül ugyanis - elsősorban az Amerikai Egyesük Államok - egyre elégedetlenebbek a sorozatos sikertelen projektek és a bank egyre kockázatosabb kölcsönnyújtási portfoliója miatt, valamint fokozatosan visszavonják hozzájárulásaikat a bank "puha-kölcsön" pénztárából: a Nemzetközi Fejlesztési Társulásból (IDA).
A radikálisok azt szeretnék elérni, hogy a Világbank felelősségre vonható legyen a tevékenységeiért. Szerintük olyan arányban kellene elengednie a kölcsönök törlesztését, amilyen arányban felelős volt az általuk támogatott projektek sikertelenségében (hiszen a hatalmas kölcsönökből egyes diktátorok, mint például Mobutu, Marcos, Pinochet, Amin, Duvalier. Stroessner, Suharto, stb., gazdagodtak meg, s nem jutott el a pénz nagy része oda, ahol szükség lett volna rá).
Mindezek mellett a Világbankra a 21. században is folyamatosan szükség lesz, hogy támogassa és elősegítse földünk forrásainak újraelosztását a gazdagabb országoktól a szegényebbek felé - hacsak egy olyan újabb intézet létre nem jön, amelyik kedvezőbb feltételekkel nyújt kölcsönöket. Tulajdonképpen a Világbank egész Tevékenységének az a lényege, hogy pénzt kölcsönözzön a gazdag országok tőkepiacáról, és ezt az összeget befektesse a szegényebb országokban. Az alapítók elmélete szerint ezek az átutalások fejlesztik az egész világ gazdaságát, hiszen a befektetett összegek visszakerülnek a gazdagabb országokba az exportszállítások bevételein, a befektetésekből származó hasznon és egyéb nyereségeken keresztül. Ez tehát olyan üzlet, amiben mindenki jól jár - és bizonyítékok is vannak arra, hogy ez az elmélet működik.
A legtöbb ország számára ma még mindig a Világbank jelenti a fejlesztési támogatás legfőbb forrását. Az 1999-es költségvetési évben, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD) és a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) együtt közel 29 milliárd dollárt fektetett be. Azoknak az országoknak a számára, ahol a kormány súlyos emberi jogi visszaéléseket követ el, sokszor csak a bank és a hasonló helyi intézmények (az Inter-Amerikai-, az Afrikai-, az Ázsiai- és az Európai Fejlesztési Bankok) jelentik az egyetlen támogatási forrást. Ezért a Világbank politikájának és programjainak rendkívül nagy hatásuk van a támogatásban részesülő országukra, nemcsak a támogatási összegen keresztül, de közvetve is, amikor modellt szolgáltatnak a kormányok támogatási politikájának és programjainak, valamint a helyi pénzintézeteknek is.
Ebben az írásban csak néhány példát ragadtunk ki a Világbank gyakorlatából, az intézmény és mechanizmusai azonban természetesen jóval összetettebbek. A bank és az általa előidézett gazdasági mozgások hatásait ma is folyamatosan elemzik, ám erről viszonylag kevés hír áll a hazai érdeklődők rendelkezé-
- 94/95 -
sére. Az információk azonban nem zártak, s az itt olvasott néhány gondolatindító mozaikdarab jóval teljesebb képpé egészíthető ki. ■
JEGYZETEK
[1] The World Bank: Govemance and Human Rights 1995, 8. o.
[2] International affairs, Vol. 49., no 3., 1973.
[3] The World Bank: Governance and Human Rights at 17.
[4] Az IDA szervezeti és működési szabályzatából,
[5] Levison "Multicultural Financing Institutions: What Form of Accountability?", 36. o. (Az 1992. évi Emberi Jogi Konferencia anyaga, 1992 január 24., Washington, D.C).
[6] Uo, 41. o.
[7] Az USA által korábban bevezetett embargók Vietnammal, Nicaraguával, Etiópiával és más szocialista országokkal szemben.
[8] Ibrahim F. I. Shihata, "Human Rights, Development and International Financial Institutions" (Az 1992. évi Emberi Jogi Konferencia anyaga, 1992. január 24., Washington, D. C).
[9] Uo.
[10] Ibrahim F. I Shihata, "The World Bank and Human Rights: An analysis of the Legal Issues and Record of Achievement", 1998. január 8.
[11] The World Bank: Governance and Human Rights 1995, 34. o.
[12] Independent Review
[13] Uo, 1/4., 19. o.
[14] Uo, xix, 73. o.
[15] Általában lásd: az Amnesty International, a Human Rights Watch, a Critique of the US. Department of State's Country Reports on Human Rights Practices és U.S Department of State, Country Reports on Human Rights Practices beszámolóit
[16] Lásd: Seth Fasten 'China's Anti-Graft Drive grows; So does Graft,' New York Times, 1995. augusztus 10.
[17] Governance and Human Rignts, 88. o.
[18] irnweb@irn.org, Irternational Rivers Network, 1999. július 11.
[19] Shelton Davis and William Partridge in: "http://www.woddbank.org/html/extdr/toc.html"
[20] Uott, valamint: Cindy M. Buhl, 'A citizen Guide to the multilateral Development Banks and Indigenous Peoples: The World Bank' (Bank Information Center, Washington, DC 1994 november).
[21] Shelton Davis and William Partridge in: "http://www.worldbank.org/html/extdr/toc.html", 1999. június 12,
[22] World Bank, Operational Directive (OD) 4.20, 2 (1991. szeptember)
[23] OD 4.20 6.
[24] World Bank Annual Report, 1988, 44. o.
[25] World Bank Annual Report, 1994, 37. o.
[26] Lorie L. Heise, with Jacqeline Pitanguy and Adriene Germain, Violence Against Women, The Hidden Health Burden, Discussion Paper No, 255 (World Bank: 1994).
[27] World Bank Annual Report, 1998-1995.
[28] World Bank Annual Report, 1998, 66. o.
[29] Jessica Vivian in; 'Social Safety Nets and Adjustment in Developing Countries,' Inter Press, Third World News Agency (IPS)1995.
[30] A részletekről lásd Al report, 1998 and 1999.
[31] World Bank Annual Report, 1991-1999.
[32] AI report, 1998.
[33] AI report, 1999.
[34] AI report, 1998, 1999.
Visszaugrás
