A demokrácia hosszú, befejezetlen utazása ismét válaszúthoz érkezett. A globalizáció, a negyedik ipari forradalom társadalmi következményei komoly kihívást jelentenek a liberális képviseleti demokrácia számára. A kihívásra olyan válaszok is születtek, amelyek a választást, mint a többségi akarat megjelenítésének eszközét jelölik meg a liberális képviseleti demokrácia válsága okozójának (David Van Reybrouck: A választások ellen, Gondolat Kiadó, 2017). Eszerint a választás éppen a többség kizárását jelenti a hatalom gyakorlásából. Gyógyírként, a demokrácia részvételi jellegét erősítendő, a sorsolás beemelését javasolja a társadalmi akarat hatalomban való megjelenítése eszközeként. A populizmus, a populista pártok erősödését is a mindenkori többség képviselettel szembenálló módjának keresése hozta magával. (A francia sárga mellényesek mozgalma például a kétfordulós többségi francia választási rendszer reformjának követelésében az arányosabbá tétel mellett a sorsolás bevezetését is megfogalmazza).
A demokrácia elméletének és működésének egyik legfontosabb kiindulópontja valóban a közakarat politikába történő transzformálásának, vagyis a többség (ki)választásának, többség és kisebbség viszonyának megfelelő elrendezése, a politikai választás. Nagy Levente könyve azt kívánja bebizonyítani, hogy nem maga a választás a demokrácia problémáinak okozója. Kiindulópontja, hogy a liberális parlamenti demokrácia szükséges, de nem elegendő feltétele a választás, a demokrácia működése nem kizárólag a választási rendszertől, annak kiválasztásától függ. Ugyanakkor a szerző szerint is válságba került a liberális demokrácia, és annak képviseleti jellege. A válságból való kilábalásnak azonban más útját keresi, folytatva az előző könyvében (Nagy Levente: Választás és arányosság, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2015) elkezdett elemzését, a különböző választási rendszerek áttekintését annak érdekében, hogyan lehetne a demokrácia működésének mai gyakorlatát a választási eljárásban történő változtatásokkal javítani.
- 159/160 -
meg a gondolatmenet követését, de a végén mégis kiderül, hogy szükségesek a megállapítások érvényességének igazolásához. Mind a nemzetközi, mind a hazai szakirodalomban eléggé ritkán fordul elő a társadalmi választás matematikai-közgazdasági indíttatású szavazáselméletének és a politikai választással foglalkozó választáspolitológiának összekapcsolási kísérlete (McLean, Hill, Mészáros, Mészáros-Szakadát, néhány matematikai folyóiratban megjelenő cikk).
A kötet tulajdonképpen két, a helyét önállóan is megálló részből áll. Az első rész teoretikus, politikai filozófiai, eszmetörténeti fejezeteiben a politikai filozófus szerző megalapozza a második rész szavazáselméleti és politikaelméleti vizsgálódását. Nagy Levente a bevezető fejezetben indokolja meg, hogy arra a kérdésre, lehet-e a többség alapján felépíteni a politikai berendezkedést, csak alapos, interdiszciplináris - demokráciaelméleti, történeti, alkotmányjogi, politikai filozófiai, politikatudományi, eszmetörténeti, döntéselméleti, fogalomelméleti - elemzésbe ágyazva lehet válaszolni. Ez a teljesen jogos, indokolt megközelítés egységesíti a mű két részét. A többséggel kapcsolatban ugyanis mind akadémiai körökben, mind politikai szinten, mind a közvéleményben rengeteg félreértés, politikai felhangú félremagyarázás, megközelítés található. Vannak, akik a többségi elvet a demokrácia alapvetésének tartják, és vannak, akik a demokrácia aláásójának, az emberek alapvető jogainak ellentmondó elvként és gyakorlatként minősítik. A mű zárójeles címe éppen ennek az ellentmondásnak, a kérdéssel kapcsolatos dilemmának találó jelzése. A szerző művében nem törekszik a probléma eldöntésére, hanem árnyaltan, sokoldalú elemzéssel, elmélet és gyakorlat összekapcsolásával elemezve mutatja ki, hogy nincs egyértelmű válasz a többség ambivalens értelmezésének feloldására. A mű egészét végigkíséri a többségi elv ellentmondásainak, előnyeinek és hátrányainak bemutatása.
A 2. és 3. fejezet a többség összetett fogalmát járja körül. Ehhez részletes fogalomelméleti, fogalomtörténeti, fogalomszerkezeti vizsgálatot végez. Fontosnak tartja a többség és a többségi elv megkülönböztetését és elválasztását. Először a többség fogalmát értelmezi. Mit jelent a mennyiségi többség, aminek megtalálására a választás irányul, és melynek több útja lehetséges. Megkülönbözteti a mennyiségi és politikai többséget, ami kissé mesterkéltnek tűnik, és ellent is mond annak a megállapításának, hogy a mennyiségi többség a politikai többségre, a politikai hatalom birtoklására irányul. Az viszont kétségtelen, hogy a választási eljárásnak szerepe van a mennyiségi és politikai többség esetleges eltérésében. Lényeges gondolat azonban az, hogy a mennyiségi többség nem jelent mindenre kiterjedő mennyiségi fölényt, hanem helyzetfüggő többletmennyiség. A többség változatainak és típusainak bemutatását követően a többségi elv fogalmának kettősségét fejti ki. Ennek a résznek nagyon fontos mondanivalója, hogy a többségi elv "a többségi akarat érvényesítésével egy kisebbségi elit uralmát" akadályozza meg, másrészt pedig megakadályozza "a többséget abban, hogy önkényes vagy zsarnoki uralmat gyakoroljon a kisebbségek fölött." A többségi elv a képviselethez kötődő fogalom, a képviselők kiválasztását és egyben közügyi döntéseket jelent, az egyéni szavazatok kollektív döntéssé aggregálásával. A szerző részletesen
- 160/161 -
sorra veszi a többségi elv anomáliáit, a demokráciát, a szabadságot, pluralizmust veszélyeztető vonásait. A mellette és ellene szóló érvek felsorolása után arra a következtetésre jut, hogy a többség, a többségi elv, a többségi hatalom demokratikus keretek között tartható kordában, a számszerű, mennyiségi többség csak tartalommal együtt jelent képviseleti demokráciát. "Egyetlen demokráciában sem létezhet olyan szempont vagy kritérium, amely önkényesen felülírhatja a többségi (mennyiségi) szabályt, a többség azonban csak és csakis világosan meghatározott feltételek, alkotmányos korlátok között alkalmazható demokratikus keretek között." A többség és a többségi elv így lehetővé teszi a népszuverenitás, a "népfelség", a politikai egyenlőség elvének érvényesülését
A 4. fejezet időutazásra hívja az olvasót. Ez a rész egy önálló munkát is megérdemel. A kötetbe történő beemelését az indokolja, hogy segít a "melyik, milyen többséghez" kötődő választási rendszerek - a következő fejezetekben kifejtendő szerepének - jobb megértéséhez. Ebben az eszmetörténeti részben a politikai gondolkodás kiemelkedő képviselőinek a többséggel, többségi szabállyal, többségi uralommal, és ezeknek a képviseleti demokráciához való viszonyával kapcsolatos gondolatait mutatja be szerző. A többség kérdése, és létrehozásának módja már a premodern időszakban is felmerült, de elsősorban doktrinaként, hogy mit jelent a többség. A képviseleti rendszert elvető Rousseau is foglalkozik a többséggel, ő a közakaratot azonosítja a többséggel. A képviseleti demokrácia elméleti kérdéseinek megalapozását Locke-hoz köti a szerző, aki nagy hatást gyakorolt az amerikai alapító atyákra. A modern értelemben vett többségi elv és többségi uralom alapjait Jefferson, Madison és Hamilton rakta le. Kiemeli Jefferson megállapítását, hogy a többség akaratának kell képeznie a társadalom egészének akaratát. Kiemelkedő jelentőségűnek tartja és részletesen elemzi Tocqueville többséggel kapcsolatos gondolatait. Az amerikai demokráciával kapcsolatban ő veti fel a "többség zsarnoksága" lehetőségét és elkerülhetőségét. A sok idézetet tartalmazó részt szerintem még egy - a témához közvetlenül kapcsolódó, a problémákat legplasztikusabban kifejező - idézettel lehetett volna illusztrálni: "Utálatosnak és istentelennek tartom azt a tételt, mely szerint a kormányzás dolgában egy nép többsége mindent megtehet; ugyanakkor minden hatalmat a többség akaratából eredeztetek. Vajon ellentmondok-e önmagamnak?" - teszi fel a kérdést.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
