A jelen tanulmány a parlamentarizmus és demokrácia viszonyát vizsgáljuk eszme- és problématörténeti nézőpontból. a reprezentáció problémájának, a reprezentációfogalom jelentés történetének tárgyalása után bemutatjuk a demokrácia két alapmodelljének, illetve értelmezési változatainak kialakulását.
Bár a "repraesentatio" fogalmát számtalan összefüggésben és különböző tudományokban alkalmazzák, azonban történeti eredetét és funkcióját tekintve elsősorban jogi és politikai fogalomként játszott, s játszik továbbra is meghatározó szerepet, nem csupán a politikatudományban, az alkotmányelméletben és alkotmányjogban, hanem - konstitutív és regulativ szerkezeti elvként - a mo-
- 145/146 -
dern demokratikus politikai rendszerekben is. A reprezentáció fogalmának bennünket érdeklő jelentése voltaképpen a közvetítés paradox módjára utal: valami vagy valaki, ami vagy aki nincs jelen, azaz téridőbeli értelemben távol van, a reprezentáció közvetítésével jelenvalóvá válik, a helyettesítés-képviselés révén valóságos kapcsolat aktualizálódik, sőt, ez a kapcsolat mint alak, szó eredeti értelmében megjelenítődik és ábrázolódik.[1] A reprezentáció specifikus, a nemegyidejűt egyidejüsítő és a nem jelenlévőt megjelenítő funkciója lehetővé teszi, hogy valamit vagy valakit távollevőként, s ugyanakkor mégis jelenlevőként képzeljenek, illetőleg gondoljanak el. A reprezentációban a reprezentáns által jelenvalóvá tett másik, vagyis a reprezentált lehet konkrét vagy isteni személy, vallási vagy világi intézmény, a reprezentáció tárgyai lehetnek elvont eszmék, ideális értékek, ill. általuk integrált vallási vagy profán közösségek és társulások, úgymint az egyház, az állam, a nép, a nemzet. A reprezentáció eleve magában rejti a hozzárendelés paradoxnak tűnő kényszerét, amennyiben a reprezentáns cselekvéseit mindenkor a reprezentáltnak számítják be, s ezért e cselekvések által politikailag és jogilag közvetlenül az állam, a nép, a nemzet válik jogosulttá, ill. kötelezetté. A reprezentációban azonban - mint arra a szó eredetileg kettős jelentése is utal - nem csupán jogokat és kötelezettségeket létesítő normatív kapcsolat jön létre, hanem a szimbolikus önábrázolás dimenziójában a két különböző "fél" között valamiféle azonosság is kifejeződik. A nem azonosak e paradox értelmű azonosságát valamilyen közös - vallási vagy profán világképben feltárt - értékhorizontra történő előzetes irányulás és együttes hivatkozás teremti meg. Ezen a ponton fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a reprezentáció politikai-alkotmányjogi jelentését és jelentőségét nem lehet csupán a képviselés normatív-konstitutív funkciójára szűkíteni. Magától értetődőségnek számít, hogy a politikai folyamatban materiális és ideális érdekeket, értékeket érvelő módon képviselnek és döntésekben érvényre juttatnak, azonban - s ez már nem annyira magától értetődő - a képviselés legitim minőségéhez ezen túlmenően elengedhetetlen még a képviselt és képviselő imaginárius azonosságának szimbolikus reprezentációja, vagyis mitikus, képszerű-narratív ábrázolása is. Ha pedig a reprezentációt a hatalom legitimitásának problémasíkján értelmezzük, ami egyébként is megkerülhetetlen, akkor a tényleges legitimitási hitek kialakítása és megerősítése szempontjából a szimbolikus (ön)ábrázolás funkciója is konstitutívnak bizonyul, legalábbis a tapasztalat ezt igazolja vissza.
- 146/147 -
A reprezentáció fogalmának jelentésében tehát egyértelműen megkülönböztethető a normatív (helyettesítés-képviselés) és a szimbolikus (ábrázolás) funkció. Ez a megkülönböztetés azért rendkívül lényeges, mert csak e funkciók együttes érvényesülése biztosíthatja a reprezentációban rejlő értelmi cél beteljesülését: a reprezentáns a reprezentáltat (rendek, nép, nemzet, társadalom, emberiség) valakivel (pl. egy monarchával) szemben, vagy, amennyiben ilyen címzett nem létezik, olyan valamiért reprezentálja, amelyet, mint pl. a demokráciát, a cselekvők önértéknek tartanak a saját részleges perspektívájukból. Mindebből persze a reprezentáció jogi és politikai jelentésének a különbsége is következik, mivel a jogi reprezentáció aktuális vagy virtuális címzett nélkül értelmetlen.
A reprezentáció eredetileg tisztán jogi fogalomként az eljárás-, az öröklési és a nemzetközi jogban a képviselő helyettesítő cselekvését, s belőle a képviseltre átháramló kötelezést jelentette. Számunkra az a fordulópont bír jelentőséggel, amikor a teológusok az egyházat (corpus mysticum) korporációként, azaz jogi személyiséggel bíró testületként (persona repraesentata elmélete) kezdték értelmezni. A jogi fogalom politikai transzformációját teológiai összefüggésben elsőként Aquinói Szt Tamás hajtotta végre, amikor a monarchia államformájának elsőbbségét azzal indokolta meg, hogy csak a monarchia képes Isten uralmát a földön jelenvalóvá tenni, azaz reprezentálni. Az immár politikai-államjogi jelentéssel is bíró terminus teológiai és szekularizált értelmezése, s ezzel együtt persze a hatalom legitimitásának vallási és profán megalapozása is, történetileg az olasz városállamok politikai gyakorlatában kezdett egyre inkább eltávolodni egymástól. A vizsgált probléma megértése szempontjából döntő mozzanat, hogy a középkori korporációs elméletekben egyértelműen különbséget tettek képviseleti és identitás reprezentáció között. Minden emberek által létrehozott szervezet korporáció, tehát olyan testület (persona ficta et representanta), amelyre jogai és kötelességei egy helyette és számára cselekvő curator révén háramlanak át. A reprezentáns azonban nem egyszerűen képviseli a testületet mint jogi személyt, hanem annak egységét, az idő változásától és a személyek váltakozásától független identitását "megtestesíti", azaz "szimbolikusan ábrázolja" a corpus-caput séma alapján. A középkori nyugati, ún. illegitim városfejlődésben[2] világosan, mondhatni a maga ideáltipikus tiszta-
- 147/148 -
ságában megfigyelhető a reprezentáció jelentésének e kettős szerkezete. A város egyfelől mint egységes községi szervezet saját jogot alkot, autonóm képviseleti szervekkel (tanács), bírósággal és hatósággal rendelkezik, melyek megválasztásának joga teszi a városban lakót politikai értelemben polgárrá. A középkori nyugati városfejlődés "illegitimitása" létrejövetelének forradalmi jellegében rejlik, amennyiben coniuratióval, azaz a kölcsönös védelem és a testvéri segítségnyújtás érdekében esküvel megerősített fegyverbarátság kötésével, a fejedelemtől jogokat bitorolnak el és mint autonóm polgárok jogokat statuálnak maguknak. Azonban a polgárok forradalmi esküszövetsége, amelyet a vallási eredetű testvériesülés egyfajta világi politikai transzformációjaként értelmezhetünk, nem csupán racionális megegyezésen alapuló társulás, hanem a társultak közössége is.[3] A társultakat ugyanis nem csupán az érdekek kölcsönös
- 148/149 -
mérlegelésén, a közös cél értékre vonatkoztatott meghatározásán alapuló racionális megfontolások, tehát a belátás és az érzület azonossága egyesíti, hanem az esküt tevők szubjektíve átélt összetartozás-érzése is, amely csak érzelmileg-indulatilag vagy tradicionálisan ragadható meg és szimbolikusan (képszerű-narratív módon) fejezhető ki. Ily módon a reprezentáció szerkezete igazodik a reprezentált kettőségéhez. A középkori várost reprezentáló tanács egyfelől tanácskozási és döntési hatalommal - fiktív vagy tényleges konszenzus alapján -felruházott szervként képviseli a városi polgárokat, másfelől szimbolikusan megjeleníti magát a várost, mint a coniuratio aktusában létrejövő egységet, mint a társultak közösségét. A tanács-testület tehát a pars pro toto elve alapján reprezentálja a polgárok összességét mint egy másik testületet. Azonban a reprezentáció mint legitimációs elv statikus jellegű s önmagában véve nem garantálja a döntéshozatali eljárás hatékonyságát és igazságosságát, s ezért kell a többségi elvben konkretizálódnia, amely ugyancsak a pars pro toto elv feltevéséhez igazodik: a reprezentánsok "többségét" jogilag a tanácskozási és döntési kompetenciát konszenzuálisan átruházók összességével azonosították, s ezt hasonlóképpen reprezentációként határozták meg.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
