Az igazságszolgáltatás "újrabootolása" - ezt az informatikában közismert, egy adott rendszer teljes újraindítását jelentő kifejezést adta címül közös művének[1] azon két amerikai professzor, akik (túlzás nélkül "jogászpukkasztónak" nevezhető) könyvükben részletesen taglalják az amerikai igazsághoz való hozzáférésnek a könyv 2017-es kiadásakor fennálló, a szerzők szerint aggasztó állapotát.
A 233 oldalas tanulmány célja az amerikai jogrendszer megreformálása, ezért a mű javaslatai leginkább az amerikai, illetve más angolszász jogrendszerek kereti között értékelhetőek, azonban a könyv kérdésfeltevései "kontinentális szemmel" nézve is gondolkodásra sarkallják az olvasót.
A kötet már alcímében ("több technológia, kevesebb jogász, mint a jog jövője") jelzi azt a nyers őszinteséget és merészséget, amely a mű egészét végigkíséri; a szerzők egyáltalán nem tartják tiszteletben a kortárs amerikai jogi hivatás status quóját.
Bár a gyakorló jogász olvasó a műben kifejtett, néha rendkívül merész és rendhagyó javaslatokat olvasva alappal feltételezhetné, hogy az akadémikus szerzők csak elméleti síkon játszanak ötleteikkel, a valóságban a szerzők széleskörű gyakorlati tapasztalatukból is merítenek. Benjamin H. Barton nem csupán a Tennessee Egyetem jogi tanszékének professzora, hanem 13 éven keresztül a gyakorlatban is - pro bono - támogatta a rászoruló amerikaiakat, büntető és polgári ügyekben egyaránt. A mű másik szerzője Stephanos Bibas, pedig nemcsak a Pennsylvaniai Jogi Egyetem kriminológiai tanszékének professzora, illetve az egyetem Legfelsőbb Bíróság Jogklinikájának igazgatója, hanem alapító tagja az Igazságos Igazságszolgáltatás Központnak is, amely intézmény az Amerikában ártatlanul elítéltek ügyeit vizsgálja az újabb hibák elkerülése céljából. Emellett Bibas professzor évekig tevékenykedett New York-i szövetségi ügyészként is.
A könyv célközönsége nem kizárólag a jogász szakma; stílusában laikusok számára is könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, kerüli a szakzsargont, szerkezetileg logikus felépítésű. A szerzők a feldolgozandó kérdéskört tizenkét fejezeten keresztül tárgyalják, amelyek közül az első hat képezi a könyv első részét. Itt a szerzők az amerikai büntető- és polgári peres, illetve peren kívüli igazságszolgáltatás problematikáját tárják fel, míg a könyv második részét magában foglaló hat fejezet az első részben felvázolt - a szerzők által tarthatatlannak titulált - helyzetre fogalmaz meg megoldási javaslatokat.
A büntető igazságszolgáltatás jelenlegi helyzetét vizsgálva a szerzők az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés és annak hatékonysága kapcsán elsődleges problémaként jelölik meg, hogy Amerikában a büntetőügyekben eljáró kirendelt védők (a továbbiakban: védők) mindig is alulfinanszírozottak voltak a rendőrséghez és az ügyészséghez képest.[2] A védők anyagi támogatottsága az 1980-as évek óta napjainkig több mint 60%-kal csökkent, míg ha a terhelt védőt hatalmaz meg, annak díja dollárban nem ritkán hatszámjegyű összeget tesz ki.
A szerzők példaként említik Ray Bromgard esetét, aki 14 évet töltött börtönben szexuális erőszak miatt, miután egy későbbi DNS vizsgálat eredményeként felmentették.
- 128/129 -
Az alapügy jellegzetessége a védő "teljes mértékben passzív" eljárása volt. Bromgard elítélésében ugyanis jelentős szerepet játszott, hogy a védő egyáltalán nem vitatta a vád igen gyenge lábakon álló bizonyítékait.
Barton és Bibas kimerítően kifejtett álláspontja szerint az amerikai jogrendszerben általánosan jellemző védői passzivitás oka, hogy a védőket a legtöbb állam éves átalányban fizeti, függetlenül attól, mennyi időt fordítanak egy adott ügyre. Az alulfinanszírozott védők éves szinten ügyek százaival küszködnek, ezért ahelyett, hogy védenceik érdekeit szem előtt tartva érdemi nyomozást folytatnának, kizárólag az ügyek minél gyorsabb befejezésére koncentrálnak. Elvétve támadják meg a vád indítványait, tárgyalásra alig járnak, illetve azon végtelenül passzívak. Védenceikkel többnyire a bíróságon találkoznak először, ahol az ügytől való minél gyorsabb szabadulás reményében jellemzően megpróbálják rávenni őket a bűncselekmény beismerésére. Utóbbi helyzetet kitűnően jellemzi az amerikai védők közt használt szlogen, miszerint a védő dolga az ügyféllel való találkozás kapcsán "megismerni és beismerni".
A szerzők a védelemhez való jog fejlődését részletesen tárgyalják könyvükben a gyarmatosítástól egészen napjainkig. Egészen a XIX. századig a védelemhez való jog nem volt alkotmányban rögzítve, azonban a büntetőeljárások egyszerűsége folytán korábban egy írni-olvasni tudó vádlott könnyedén képviselhette magát a bíróság előtt. Mindez a XX. századra megváltozott, köszönhetően az egyre komplexebb eljárási szabályozásoknak, így a védelemhez való jog "luxuscikkből szükségletté vált".
A védelemhez való jog szükségességét a bíróságok a halálbüntetéssel is fenyegetett büntetőügyekben fogalmazták meg először, így ez a - mára minden jogállamban alkotmányos alapjognak tekinthető - jogi elvárás a nagyobb tárgyi súlyú ügyeken keresztül jelent meg a rövidebb szabadságvesztéssel fenyegetett egyszerűbb vétségi eljárásokban is.
Ezen alapjog azonban Amerikában soha nem járt kéz a kézben a hatékony védelem iránti elvárással. Annak ellenére sem, hogy az amerikai - és a legtöbb angolszász - jogrendszerben a védő kulcsfontosságú szerepet játszik az "eljárási igazság" érvényesítésében. Ha ugyanis nem vitatja a vád bizonyítékait, nem folytat maga is nyomozást, illetve nem tölt kellő időt az ügy előkészítésével, így az ügyfelével, saját tanúival, szakértők bevonásával, akkor ez a hozzáállás egy esküdtszéki eljárásban elkerülhetetlenül elítéléshez fog vezetni.
A szerzők szerint Amerikában jelenleg három típusú védőt lehet megkülönböztetni. Az első a fiatal idealista, aki mindenképpen ki fog égni, a második, aki csak tapasztalatot akar szerezni és amint teheti feljebb mászik a jogi hivatás létráján, a harmadik pedig "futottak még" kategória, akiknek nincs más választásuk, mint ezt a megélhetési formát választani, éppen ezért az érdeklődés és motiváció teljes hiányában védik ügyfeleiket. Mindez pedig egy olyan jogrendszerben történik - hangsúlyozzák a szerzők -, ahol Ruth Bader Ginsburg[3] szavait idézve: "a megfelelően képviselt vádlottak soha nem kapnak halálbüntetést."
A szerzők által a polgári igazságszolgáltatás jelenlegi helyzetének mélyelemzése folytán az olvasó elé tárt látvány, ha lehet, még sötétebb, mint a büntetőügyekben. A polgári ügyekben ingyenes jogi képviseletet biztosító jogi segítségnyújtó szolgálatok is mélyen alulfinanszírozottak, ezért a rászorulók olyan alacsony jövedelemszint mellett jogosultak csak jogi segítségnyújtásra, hogy a jogintézmény gyakorlatilag kiüresedett. Ennek, illetve a rendkívül magas ügyvédi díjaknak (2017-ben az országos átlag 190 dollár volt óránként) köszönhetően az amerikai középosztály jogi képviselet nélkül kényszerül intézni, tipikusan munkaügyi és családjogi ügyeit. A szerzők szerint nem sok sikerrel.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
