https://doi.org/10.59851/jk.81.10.5
Sándor Judit Bioetika és emberi jogok az orvosi biotechnológiában című kötete[1] ritka példája annak, amikor a gyorsan változó biotechnológiai gyakorlat - reprodukciós eljárások, genetikai vizsgálatok, biobankok, őssejtterápiák, génszerkesztés, sőt a mesterséges intelligencia és robotika egészségügyi alkalmazása - nem pusztán illusztrációként kerül a jogtudomány fókuszába, hanem olyan normatív kihívásként, amely a klasszikus alapjogi kategóriák (autonómia, méltóság, magánélet, egyenlőség) újraértelmezését teszik szükségessé. A monográfia legerőteljesebb állítása nem egyetlen technológiára vonatkozik, hanem arra a módszertani felismerésre, hogy a bioetikai alaphelyzetek (különösen a tájékoztatás és a beleegyezés) újra és újra visszatérnek különböző intézményi konstellációkban, így a jogi válaszoknak is inkább ezekhez az egyedi helyzetekhez kell igazodniuk, mintsem eseti tiltólistát kell felmutatniuk.
A könyv egyik legfontosabb átfogó megállapítása, hogy napjainkban a biotechnológia hatóköre oly mértékben tágul, hogy az egyes területekre külön szakosodtak az adott téma etikával és joggal foglalkozó szakértői, és ebből sok esetben következetlen, vagy akár egymásnak ellentmondó megoldások is születtek. E következetlenségek kiküszöbölése miatt Sándor Judit szerint fontos időről időre összehasonlítva is áttekinteni az egyes technológiákat. Vannak természetesen bioetikai és emberi jogi alapok is. A páciens beleegyezése, tájékoztatása egy ilyen alapkő, nem véletlen, hogy a könyv maga is innen indul ki. A könyv ugyanakkor nem általános bioetikai tankönyv abban az értelemben, hogy a szerző kifejezetten jogeseteken és vitás helyzeteken keresztül építi fel az érvelést, és ezzel olyan hidat emel az európai emberi jogi gondolkodás (különösen az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkéhez kötődő magán- és családi élet) és a biotechnológiai szabályozás között, amely a magyar jogirodalomban - még a növekvő biotechnológiai jogi (biojogi) figyelem mellett is - hiánypótló.
A könyv önmeghatározása egyszerre szerény és ambiciózus: betekintést ígér vitás helyzeteken, jogeseteken és szakirodalmi elemzésen át - miközben az olvasó hamar azt tapasztalja, hogy e betekintés valójában egy módszertani program. A szerző abból indul ki, hogy a bioetika ma már mindenütt jelen van, ahol a (biológiai) test és az intézményi döntés találkozik: nemcsak az orvos-beteg kapcsolatban, hanem rendkívüli reprodukciós eljárásokban, genetikai tesztekben, biobankokban, őssejtkutatásban, génszerkesztésben, illetve - új hangsúllyal - a mesterséges intelligencia és robotika egészségügyi alkalmazásában. Jelen recenzió készítője számára e program két tételre egyszerűsíthető. Az emberi jogok és a bioetika kölcsönösen "átírják" egymást. Az MTA könyvtár repozitóriumának honlapján elérhető összefoglaló[2] explicit módon is így beszél a könyvről: a bioetika hatóköre átnyúlik a technológiai rendszerekre, az emberi jogi kategóriák pedig a bioetikai dilemmákon keresztül nyernek új tartalmat.
A tájékozott beleegyezés nem csupán adminisztratív követelmény, hanem normatív transzformatív eszköz. Hurd-ot idézve Sándor a tájékozott beleegyezést "morális csodafegyvernek" nevezi: egyetlen aktus (valójában: folyamat) képes legálissá tenni egy olyan cselekményt, amely beleegyezés nélkül bűncselekmény vagy jogsértés lenne. A szerző példái kifejezetten jogi jellegűek (orvosi beavatkozás kontra "hasba szúrás"; hozzájárulás nélküli
- 443/444 -
szexuális aktus), vagyis a bioetikai fogalmat jogdogmatikai élességgel kezeli. A módszer hermeneutikai és esetalapú: a szerző olvasmányos módon, jogeseteket és konfliktus helyzeteket [Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB), Európai Unió Bírósága, amerikai precedensek] hív segítségül annak érdekében, hogy az egyes alapelvek alkalmazását konkrét intézményi döntési helyzetekben bemutassa.
A bevezetés kifejezetten rögzíti, hogy a szerző jog- és bioetikai nézőpontból vizsgálja a biotechnológia egészségügyi alkalmazásait, és a vitás helyzetek/jogesetek elemzését tekinti elsődleges eszköznek. A korai fejezetek egyik következtetése az a - a könyvben visszatérő - állítás, hogy a biotechnológiai konfliktusok jelentős része az EJEB-gyakorlatban a magán- és családi élet védelméhez (azaz a 8. cikkhez) kapcsolódik. A szerző ezt nem pusztán dogmatikai kategóriának tekinti, hanem széles tartalommal tölti meg: a magánélet tisztelete megköveteli, hogy a páciens hozzáférjen a reprodukcióját, életét befolyásoló genetikai adatokhoz, és azokat érthetően el is magyarázzák neki.
E ponton a kötet implicit módon már megfogalmazza azt az állítást, amely jelen recenzió sze szerint az egész könyv tézisét hordozza: a magánélet védelme nemcsak a titoktartás követelményét foglalja magában, hanem a hozzáféréshez és a megfelelő értelmezéshez való jogot is (access plusz explanation). Ez a gondolat a későbbi genetika/biobank fejezetekben nyer igazán tartalmat.
A "morális csodafegyver" rész kulcsmondata, hogy a beleegyezés "egy csapásra képes legálissá átalakítani" az egyébként illegális cselekedetet. A szerző azonban azonnal példákkal és határhelyzetekkel dolgozik, vagyis azt is sugallja, hogy ahol a beleegyezés csupán adminisztratív formává redukálódik, ott elveszíti normatív erejét.
A könyvnek fontos erénye, hogy a tájékoztatás és beleegyezés nem csak betegjogi kérdésként jelenik meg, hanem kutatásetikai, adatkezelési és intézményi felelősségi csomópontként is (különösen később, a biobankok és kereskedelmi genetikai tesztek kapcsán). Jelen recenzió készítőjének megítélése szerint ez a fejezet a könyv normatív magja, ugyanis a későbbi technológiai blokkok, erre kerül a fejezetre kerülnek felfűzésre. A reprodukciós fejezetek a könyv egyik legerősebb részei, mert a szerző a magánélet és az autonómia konfliktusát úgy mutatja meg, hogy közben nem feledkezik meg a technológiai részletek jogi relevanciájáról (embriók/ivarsejtek felcserélése; petesejtfagyasztás; béranyaság; mesterséges méh és méhátültetés; posztmortem reprodukció). E fejezetekben a szerző több EJEB-ügyet tárgyal, továbbá utal arra, hogy 2022. július 1-jétől Magyarországon csak állami meddőségi centrumokban végezhető mesterséges reprodukciós eljárás, és ezáltal a test alkotórészei feletti rendelkezés intézményi sérülékenységére is felhívja a figyelmet.
Az őssejtekre vonatkozó fejezet a regeneráció és reprodukció határán álló technológiákat tárgyalja, és az együttérzésen alapuló, kockázatot magában hordozó kísérleti terápia (compassionate use) kérdésével a modern bioetika egyik legnehezebb dilemmáját teszi a jogi elemzés középpontjába. A könyv egészére jellemző törekvés, hogy egyensúlyba hozza a morális intuíciót (együttérzés) a jogi követelményekkel (elfogadható kockázat, intézményi felelősség, tájékoztatás). A szerző részletesen foglalkozik a genetikai tanácsadással, a "nemtudás jogával", és azzal, hogy a genetikai információ a családtagokra és utódokra is kihat, így a döntés mindig relációs (nem teljesen individualizálható).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
