Bár az európai integráció kiindulópontja - a béke tartós biztosítása érdekében - a gazdasági integráció volt, a kontinens sajátosságát mégis egy szellemi közösség alkotja. Az Európai Bizottság korábbi elnöke, Jaques Delors megfogalmazása szerint Európának szüksége van lélekre is. Az elmúlt években felértékelődött az Unió szintjén az egyházakkal, vallási közösségekkel való párbeszéd szerepe, és ez ma már intézményes jelleget ölt. Bár az Unió nem törekszik a különböző állami egyházjogi modellek egységesítésére, az Európai Emberi Jogi Bíróság elmúlt években megélénkült gyakorlata,[1] valamint a másodlagos európai jog egyre több előírása[2] közrehat a különböző európai modellek konvergenciájában. Az elmúlt években Nyugat-Európában is egyre több jogösszehasonlító kutatás indult az állami egyházjogi kérdésekben.[3] A jelen írás néhány szempont figyelembevételével összeveti a vallásszabadság helyzetét és az állam-egyház viszonyt az Európai Unió 12 tagjelölt országában. Az összehasonlításból kibontakozó kép nem csak az integráció egy, kulturális és társadalmi szempontból is figyelemre méltó sajátos vonatkozását tárja fel, hanem a magyarországi helyzet jobb elhelyezésében és megértésében is segít.
Az Európai Tanács 1997-99-ben Luxemburgban, illetve Helsinkiben határozott arról, hogy tíz közép-kelet-európai állam, valamint Ciprus és Málta vonatkozásában megkezdhető a teljes jogú tagság előkészítése. Törökország is felvételt nyert a tagjelöltek közé, azonban a felvételi tárgyalások megkezdéséről még nem határoztak. Erre tekintettel e tanulmányban a sajátos török helyzet tárgyalásától eltekintek. A tagjelöltek így is igen heterogén képet mutatnak. A két mediterrán szigetország helyzete erősen eltér a volt szocialista országok helyzetétől, melyek között talán az egyetlen közös vonás II. világháború utáni történelmük. Ugyanakkor a közeli belépés lehetősége a Bizottság jelenlegi véleménye szerint tíz ország számára adott (Bulgária és Románia felkészülése hosszabb időt vehet igénybe). Közöttük Lengyelország súlya meghatározó: a tíz esélyes tagjelölt állam közel 80 millió polgárának több mint fele lengyel.
A küszöbön álló bővítés az Unió vallási-felekezeti viszonyainak sajátos eltolódását hozza magával. A bővítés első körére Ciprus kivételével csak olyan államok esélyesek, melyek történelmét a nyugati kereszténység határozza meg. Bulgária és Románia felvétele azonban lényegesen megváltoztatná a jelen helyzetet, hiszen jelenleg egyedül a görögök képviselik az Unióban a keleti kereszténységet. Ugyanakkor a tagjelöltek között a protestantizmus súlya nem meghatározó: egyedül az észtek többsége evangélikus. Jelentős, történelmi hagyományokkal rendelkező protestáns kisebbségek Lettországban, Magyarországon és Szlovákiában találhatók. Az ortodoxia a Balti államokban az orosz kisebbséghez kötődik, de a vallási-nemzetiségi határvonalak egybeesése jellemzi az erdélyi társadalmat is.
- 46/47 -
Számottevő muzulmán lakosság csak Bulgáriában és Cipruson található: az iszlám mindkét országban döntően a török kisebbség vallása; társadalmi jellemzői erősen eltérnek a vendégmunkások és bevándorlók meghatározta nyugat-európai iszlám jellegzetességeitől, az integráció kihívásától. Lengyelországban, Litvániában, Máltán, Szlovákiában és Szlovéniában a Katolikus Egyház súlya meghatározó. Felvételükkel a katolikusok súlya az Unióban lényegesen növekszik majd. Az elvallástalanodás eltérő mértékben érintette a létezett szocializmus társadalmait. Csehország (a volt NDK mellett) az Unió legszekularizáltabb társadalma lesz, ahol a felekezeten kívüliek a lakosság többségét alkotják. A bolgár, az észt és a lett társadalom sem tekinthető túlnyomóan vallásosnak. A vallásosság alakulása Nyugat-Európához képest sajátosan mozgott az elmúlt évtizedekben: bár a magyar társadalom vallásossága többnyire az európai "középmezőnybe" illeszkedik, nálunk a vallásos emberek száma és a vallás társadalmi súlya a gyors és erőszakolt szekularizációt követően a 70-es évek óta fokozatosan növekszik, míg Nyugat-Európára inkább a lassú elvallástalanodás jellemző. A két legnagyobb tagjelölt ország, Lengyelország és Románia erősen vallásos országoknak számít.[4]
Szlovénia alkotmánya (1991) - a magyar Alkotmányhoz hasonlóan - kifejezetten nevesíti a vallási meggyőződés kifejezésének mellőzéséhez való jogot. Sajátossága még a szlovén alkotmánynak, hogy a szülők jogát gyermekük saját meggyőződésüknek megfelelő nevelésére azzal a megszorítással ismeri el, hogy a gyermekek hitéleti és erkölcsi nevelésének "összhangban kell lennie a gyermek korával és érettségével, valamint lelkiismereti, vallási és egyéb meggyőződésének szabadságával".[5] Ezzel a szlovén alkotmány a gyermek jogairól szóló New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény szellemében jár el, tekintetbe véve a gyermek jogát is - szemben a korábbi emberi jogi dokumentumok megfogalmazásával.
A szlovák alkotmány (1992) preambuluma kifejezetten hivatkozik Cirill és Metód szellemi hagyatékára, azonban az alkotmány 1. cikke rögzíti, hogy a Szlovák Köztársaság "nem kötődik sem ideológiához, sem valláshoz." Az alkotmány viszonylag részletesen foglalkozik a vallásszabadsággal, rögzítve mind a pozitív, mind a negatív vallásszabadságot. A kollektív vallásszabadsággal kapcsolatban az alkotmány rögzíti, hogy "saját ügyeiket az egyházak és vallási közösségek igazgatják; létrehozzák saját szerveiket, kijelölik saját lelkészeiket, biztosítják a vallásoktatást, létrehozzák saját rendjeiket és egyéb egyházi intézményeiket, mégpedig az állami szervektől függetlenül".[6] Az alkotmány tartalmazza azt is, hogy senki sem kényszeríthető katonai szolgálatra, ha az vallási vagy lelkiismereti meggyőződésével ellentétben áll[7]
A cseh alkotmány (1993) nem tartalmaz alapjogi fejezetet, de rögzíti, hogy a Cseh Köztársaság elismeri az emberi és állampolgári jogokat és szabadságokat.[8] "Az emberi jogokról és alapvető szabadságokról szóló ratifikált és kihirdetett nemzetközi szerződések, melyek kötelezik a Cseh Köztársaságot, közvetlenül kötelező érvényűek, és előnyt élveznek a törvénnyel szemben."[9] Az "Alapvető jogok és szabadságok chartája" rögzíti mind a pozitív, mind a negatív vallásszabadságot, a katonai szolgálat hitbeli vagy lelkiismereti okból való megtagadásának jogát, az egyházak és vallási közösségek önrendelkezési jogát, és utalást tesz az állami iskolákban történő vallásoktatás lehetőségére is.[10]
A lengyel alkotmány (1997) prembuluma az alkotmányozó nemzet felhívásakor megemlékezik azokról akik "Istenben hisznek, mint az igazság, a jóság és a szépség forrásában, és azokról is, akik nem osztják e hitet, de ezen egyetemes értékeket más forrásokból eredeztetik." Az alkotmány kifejezetten deklarálja, hogy az egyházaknak és vallási közösségeknek azonos jogaik vannak. A hatóságoknak pártatlanoknak kell lenniük a személyes meggyőződések vonatkozásában. Olasz mintára az alkotmány rögzíti, hogy a Római Katolikus Egyházzal való viszonyt az Apostoli Szentszékkel kötött nemzetközi szerződés és törvény határozza meg, míg a többi egyházzal és vallási szervezettel a minisztertanács és a vallási szervezetek között létrejött megállapodások nyomán hozott törvények vonatkoznak.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
