Az esély elvesztésével kapcsolatos igények több területen is megjelenhetnek, az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos igényeken túl például a jogi képviselői tevékenységgel összefüggésben is. Az egyes európai országok különbözőképpen ítélik meg az esély elvesztésével kapcsolatos igényeket. Külön csoportot képezhetünk azokból az országokból, ahol nem ismerik el az esély elvesztésének teóriájára alapított kárigényeket (pl. Svédország, Csehország). Egy másik csoportba tartoznak azok az országok, ahol az esély elvesztésével kapcsolatos eseteknek jól megalapozott gyakorlata van több területen is. Ide tartozik például Franciaország, amely vélhetően az első volt azon európai országok között, melyek elismerték ezen igényeket. További példaként említhető e körben Hollandia és Belgium. A harmadik csoportba azon európai országok sorolhatók, ahol kisebb módosításokkal (pl. a kompenzáció mértékét illetően), illetve csak bizonyos területeken ismerik el az esély elvesztésével kapcsolatos kárigényeket (pl. Olaszország, Spanyolország, Egyesült Királyság).[1]
A tanulmány "A gyógyulási (túlélési) esély csökkenésével (elvesztésével) kapcsolatos ítélkezési gyakorlat vizsgálata" tárgykörű joggyakorlat-elemző csoport keretében végzett munka eredményeként született meg. Tekintettel arra, hogy a francia, német, angol és az olasz területek problémáinak, megoldásainak részletesebb feltérképezésére más kutatások keretében került sor, a következőkben olyan országokkal kapcsolatban törekszem néhány specialitás megvilágítására, amelyek ezen a körön kívül esnek, de amelyek a téma szempontjából relevánsak, és érdekesek, tanulságosak Magyarország számára is.
A kutatómunka magvát angol nyelvű összehasonlító jogi tanulmányok képezték, amelyek mellett egyéb, egyes országokkal kapcsolatos angol nyelvű irodalommal is kiegészítettem a kutatást.
Spanyolországban elismerést nyertek a gyógyulási, túlélési esély elvesztésével, csökkenésével kapcsolatos kárigények. Az igények elbírálásakor a középpontban rendszerint az elszenvedett kár áll, nem pedig az okozati összefüggéssel kapcsolatos kérdések, bizonytalanságok, azt külön elemzés nélkül elfogadottnak tekintik a bíróságok. Egy Spanyolországban 2017-ben publikált kutatás tanulsága alapján jelentősen emelkedik azon eljárások száma, amelyekben a gyógyulási, túlélési esély elvesztésére, csökkenésére alapítanak igényt a károsultak.[2] Az esély elvesz-
- 257/258 -
tésével kapcsolatos igényeket eredetileg a nem vagyoni kártérítés körében kompenzálandó igényeknek tekintették. Azonban például a pernyertesség elvesztésével kapcsolatos ügyekben már 2011-ben is az irányba mozdult az ítélkezési gyakorlat, mely szerint az esély elvesztése nemcsak fájdalmat és szenvedést, ezáltal nem vagyoni kárt, hanem vagyoni károkat is okoz.[3] A 2011-es forrás szerint a gyógyulási esély elvesztésével kapcsolatos ítélkezésben akkorra még nem tört utat ez a szemlélet.
Az első gyógyulási esély elvesztésével kapcsolatos spanyolországi eset 1998-ból származik. Egy jégkrémet gyártó üzemben baleset történt az egyik dolgozóval, melynek során egy munkagép levágta a jobb kezét. Az ápoló, aki az üzemben segített rajta azt az utasítást kapta, hogy a végtagot tegye hagyományos jéggel teli tárolóba, hogy azt majd a kórházban műtéti eljárással vissza tudják illeszteni. A végtagot azonban egy dolgozó olyan dobozba tette, amely szárazjeget tartalmazott. Azt, hogy a végtag másik dobozba került, az ápoló a kórházba szállítás során észlelte, de nem tett semmilyen intézkedést, nem nyitotta ki a dobozt, hogy meggyőződjön a megfelelő tárolásról. A végtag a szárazjégben megfagyott, a visszaillesztésére irányuló beavatkozás nem járt sikerrel. A dolgozó pert kezdeményezett, amelyben a bíróság megállapította, hogy az ápoló gondatlan magatartást tanúsított, így a felelősség fennáll azért, hogy a dolgozó elvesztette az esélyt a sikeres műtéti beavatkozásra. Azonban a kártérítésként megítélt összeg számos egyéb szempont mérlegelése alapján csak töredéke volt a kereseti kérelemben követelt összegnek.[4]
Spanyolországban a gyógyulási esély elvesztésével kapcsolatos esetekben a kártérítés összegének meghatározására egy sajátos gyakorlat alakult ki. Egyrészről a kártérítési összegek lényegesen alacsonyabbak a teljes kártérítéshez képest ezekben az esetekben.[5] A bíróság megállapítja, hogy mennyi esély lett volna a gyógyulásra, túlélésre, azonban a kártérítés összegének meghatározásakor nem (nemcsak) ezen százalékos mértéket veszik figyelembe, nagy szabadsággal, rugalmassággal értékelnek egyéb szempontokat is, középpontba állítva a beteg által elszenvedett nem vagyoni sérelmet.[6] A következő eset is ezt támasztja alá. Egy férfi búvárkodás közben szenvedett balesetet. Kórházba szállították, ahol nem állt rendelkezésre olyan túlnyomásos kamra, amely ilyen esetben szükséges a kezeléshez. Át is szállították egy másik kórházba, azonban ehhez nem vettek igénybe mentőhelikoptert. Így a baleset óta már 10 óra eltelt, mire el tudták kezdeni a kezelését. Végtagbénulás alakult ki nála, amelynek következtében tolószékbe került. A bíróság megállapította, hogy amennyiben korábban kezdték volna meg a kezelést a túlnyomásos kamrában, akkor sem 100%, hogy nem lett volna ilyen következménye a balesetnek. Azonban ha egy ilyen baleset után időben kezdik kezelni a beteget, az esetek 71,5%-ában teljes gyógyulásra számíthat. Kompenzáció nem a végtagbénulás miatt jár, hanem azért, mert mulasztás következtében elvesztette az esélyt arra, hogy ahhoz a 71,5%-hoz tartozhasson, akik felépülnek egy ilyen balesetet követően, ez maga a kár. A kárösszeget pedig nem a százalékos esély alapján állapította meg 90 000 Euróban a bíróság, hanem egyéb szempontok, így a férfi életkora, foglalkozása, és az esély elvesztése miatt kialakult káros következmény természetének figyelembevételével.[7]
Belgium azon európai országok közé tartozik, ahol széles körben elismerést és alkalmazást nyert az esély elvesztésének kompenzációja.[8] Ez azokban az esetekben nyújt megoldást, amelyekben az egészségügyi szolgáltató felróható magatartása és a bekövetkezett egészségkárosodás, halál közötti okozati összefüggés egyértelmű igazolhatóságának hiányában az igény az esély elvesztésének teóriája nélkül nem nyerhetne kompenzációt. Ezekben az ügyekben nem a beteg egészségkárosodására, halálára tekintünk kárként, a kár az esély elvesztése, az, hogy a betegnek volt egy akár százalékos mértékben is kifejezhető esélye a gyógyulásra, túlélésre, jobb végeredményre. Így itt az okozati összefüggésnek az egészségügyi szolgáltató felróható mulasztása és az esély elvesztése között kell fennállnia.[9]
Ahhoz, hogy az esély elvesztésével kapcsolatos igényérvényesítés sikeres legyen egyrészt szükséges, hogy valódi (nem elhanyagolható) esély álljon fenn, hiszen ennek hiányában kár sem keletkezik. Mindemellett szükséges, hogy legyen egy az esély elvesztése szempontjából meghatározó magatartás.[10] Fontos kiemelni, hogy Belgiumban
- 258/259 -
rendelkezésre áll egy kompenzációs útmutató,[11] amely az esetjogon alapul, és amely a kár mértékének megállapítása során hivatott segíteni a bírákat. Alkalmazása nem kötelező, de gyakran alapul veszik mind a vagyoni, mind a nem vagyoni károk tekintetében.[12]
A gyógyulási esély elvesztésének elismerése Belgiumban egy 1984-es esethez kötődik. A betegnek több helyen eltört a lába, amely miatt kórházba került, a lábát begipszelték. Azonban otthon panaszai lettek, fájdalmat érzett a lábában, illetve dagadtak voltak a lábujjai is, azonban ezt hiába jelezte az orvosnak, az nem tartott szükségesnek további ellátást. Kiderült, hogy a beteg lába üszkösödésnek indult, így amputálni kellett. Megállapítást nyert, hogy amennyiben az orvos megfelelő ellátást nyújt, 80% esélye lett volna a betegnek, hogy az amputációt elkerülje. Így a Semmítőszék ehhez mérten úgy döntött, hogy a beteget ért teljes kár 80 %-át kell kompenzáció formájában kifizetni.[13]
Szintén az elvesztett esély százalékos mértékéhez igazított kártérítésre mutat rá az alábbi eset is. A beteg jobb lábában cisztát találtak, mely eltávolításra került. A beavatkozást követően a betegnek komoly fájdalmai voltak, és a bokája külső része duzzadt és kékes színezetű volt, illetve hólyagok is megjelentek rajta, azonban az orvos nem nyújtott kezelést, nem utalta kórházba. A beteg néhány napon belül bement az ügyeletre, ahol az ügyeletes orvos tetanuszt és infúziót adott neki, illetve egy műtéti beavatkozáson is átesett. A bíróság megállapította, hogy az első orvos nem járt el megfelelően, aminek az lett a következménye, hogy elvette a beteg esélyét az azonnali, műtét nélküli gyógyulásra. Mivel erre az orvosi mulasztás nélkül 80%-os esélye lett volna, a bíróság a teljes kár 80%-ának megtérítése mellett döntött.[14] Amennyiben az esély fennállása bizonyos, de annak %-os mértékét nem lehet meghatározni, a bíróság mérlegeléssel ex aequo et bono állapítja meg a kártérítés mértékét.[15]
Az esély elvesztéséhez kapcsolódó kárigények széles körben történő elismerését mutatja a következő eset 2011-ből. A beteg bőrgyógyászati vizsgálaton vett részt, melynek eredményeként az orvos eltávolított egy anyajegynek vélt képződményt a testéről, majd a szövetet anélkül, hogy vizsgálatra küldte volna, egyszerűen kidobta. Néhány hónappal később a betegnek az eltávolított anyajegy visszamaradt része újra panaszt okozott, így újra bőrgyógyászhoz fordult. A bőrgyógyász eltávolította a maradványt, majd szövettani vizsgálatra küldte. A vizsgálat eredményeként kiderült, hogy a betegnek előrehaladott melanómája van, amely már nem kezelhető. Néhány hónap múlva meghalt. A beteg családja pert indított a túlélési esély elvesztése miatt. Megállapítást nyert, hogy az orvos hibázott, amikor kidobta a szövetdarabot és nem küldte vizsgálatra. A kidobott szövetnek döntő jelentősége lett volna a per eldöntése szempontjából, hiszen annak vizsgálata alapján lehetett volna eldönteni, hogy a betegség akkor milyen állapotban volt, abban az időpontban lett-e volna esély még a túlélésre. Amennyiben igen, akkor jogos a kompenzációs igény, ha viszont nem volt esély, akkor nem az. Mivel az orvosszakértő azt mondta, hogy nagy valószínűséggel lett volna némi esély a túlélésre, a bíróság úgy értékelte, hogy a család az orvos magatartása miatt nem tudta bizonyítani a hozzátartozójuk gyógyulási esélyének elvesztését. A hanyagság okán elvesztették a bizonyítási esélyt a gyógyulási esély elvesztésének igazolására. Az eset kapcsán a bíróság tehát kétszeresen alkalmazta az esély elvesztésének teóriáját, és kompenzációt ítélt a családnak, melynek mértékét az esély százalékos megállapíthatósága hiányában ex aequo et bono állapította meg.[16]
Hollandia is azon európai országok közé tartozik, ahol széles körben elismerést nyertek az esély elvesztésével kapcsolatos igények. A lényeg itt is abban rejlik, hogy az esélyre értékként, annak elvesztésére pedig a kár új típusaként tekintenek. Így az okozati összefüggésnek nem a károkozó magatartás és a bekövetkező egészségkárosodás, halál között kell fennállnia, hanem a károkozó magatartás és az esély elvesztése között.[17] Az első, gyógyulási esély elvesztéséért marasztaló ítélet 1993-ból származik. A felperes 1 hónapos gyermekén a háziorvos több kisebb spontán vérzést fedezett fel, így kórházba küldte. A kórházban az orvos azonban nem észlelt olyan tüneteket, melyek alapján alapos okkal következtethetett volna az agyi vérzésre, így hazaküldte a gyermeket. Az esti órákban újra jelentkeztek a gyermekkel a kórházban, de az ügyeletes orvos nem tartott szükségesnek további vizsgálatokat, így hazaküldte őket. Másnap reggel a gyermeket újra megvizsgálták és egy nagy kiterjedésű agyi vérzést találtak, még aznap agyműtétet végeztek. A szülők pert kezdeményeztek a sorozatos mulasztásokért, amiatt, hogy nem történt meg azonnal a teljeskörű kivizsgálás, többször hazaküldték őket. Álláspontjuk szerint ez okozta, de legalább is hozzájárult azon fogyatékosságokhoz, melyek a gyermeknél kialakultak. A bíróság megállapította, hogy az ügyeletes orvos, akinél az esti órákban jelentkeztek, hibát követett el azzal, hogy hazaküldte őket. Az agyi vérzés késedelmes kezelése miatt a gyermek el-
- 259/260 -
vesztette az esélyt arra, hogy a műtéti kezelés jobb eredményre vezessen. Ugyanakkor azt is megállapították a szakértői vélemények alapján, hogy az időben elvégzett kezelés esetén is csak 25% esély lett volna a teljes gyógyulásra, így a kompenzációt a teljes kártérítés 25%-ában állapította meg a bíróság. A döntést a fellebbviteli bíróság is helyben hagyta.[18]
Hollandiában is találunk példát az esély elvesztésének kétszeres figyelembevételére. A beteg rektális vizsgálata során a belgyógyász orvos eltérést tapasztalt, így ellenőrizte a foszfát szintet, mivel annak emelkedettsége prosztata rákra utalhat. A foszfát érték nem volt emelkedett, így az orvos nem küldte tovább a beteget urológushoz. Három évvel később a betegnél előrehaladott prosztata rákot diagnosztizáltak. Megállapítást nyert, hogy az orvos nem járt el megfelelően, amikor nem küldte urológushoz a beteget. A szakértők szerint amennyiben a pácienst akkor urológus is megvizsgálta volna, 40-60 % esélye lett volna arra, hogy felismerjék a betegséget. Amennyiben pedig akkor felismerik, úgy 50-90% eséllyel meggyógyulhatott volna.[19] Az esetet párhuzamba állíthatjuk a belga példával, hiszen ott is megjelent az esély kétszeres értékelése. A két eset között azonban lényeges eltérés figyelhető meg. Ennél az esetnél mindkét esélyről, amit számításba vett a bíróság elmondható, hogy megfelelnek a követelménynek, mely szerint az esély fennállása biztos. Addig a belga eset kapcsán olyan esélyt is értékelt a bíróság, amelynek fennállása nem bizonyos. Ott ugyanis nem teltek el évek a mulasztás és a beteg halála között, ha az első orvos elküldi a mintát szövettani vizsgálatra, már akkor sem biztos, hogy lett volna esély a gyógyulásra.
Lengyelországban is megállják a helyüket a gyógyulási, túlélési esély elvesztésével kapcsolatos ügyek a bíróságon, tekintettel arra, hogy a gyógyulási esélyt, a jobb egészségügyi eredmény esélyének elvesztését kárként fogadják el. A sérelmet szenvedett egyrészről nem vagyoni kártérítésben részesülhet, másrészről vagyoni kárai is kompenzálást nyerhetnek járadék formájában, igazodva például az ápolási költségekhez, megnövekedett közlekedési költségekhez, speciális diétás étrendhez stb.[20] A kártérítés összegét nem az elvesztett esély százalékos valószínűségéhez igazítják, azt mérlegeléssel állapítja meg a bíróság.[21]
Egy 2009-es esetben is a jobb egészségi állapot elvesztésének esélyét értékelte a lengyel legfelsőbb bírói fórum. Egy kiskorú gyermeknél agyi bénulást és epilepsziát diagnosztizáltak. A betegség korai jeleit az édesanya már nem sokkal a gyermek születése után érzékelte, azonban az orvosok figyelmen kívül hagyták aggodalmait, illetve nem tudták megállapítani a megfelelő diagnózist. Abban az esetben, ha a helyes kórisme korai szakaszban kerül felállításra, a gyermek rehabilitációja 20%-kal hatékonyabb lehetett volna, azaz egy jobb egészségi állapot és életminőség alakulhatott volna ki. Az okozati összefüggés a késedelmes diagnózis és a kevésbé hatékony rehabilitáció között megállapítható, mely miatt a bíróság a gyermek részére nem vagyoni kártérítést, illetve tekintve, hogy a betegsége egész életre szóló, járadék formájában vagyoni kártérítést is ítélt.[22]
Írásomban arra törekedtem, hogy megvilágítsak néhány specialitást bizonyos európai országok gyógyulási esély elvesztésével kapcsolatban kialakult megoldásait érintően. Választásom azon országokra esett, amelyek a további átfogó kutatásokból kimaradtak, ugyanakkor megítélésem szerint érdemes foglalkozni velük, mert széles körben (akár az esély elvesztésének kétszeres értékelése is szóba jön), vagy bizonyos korlátokkal ugyan, de elismerést nyertek a gyógyulási esély elvesztésével kapcsolatos kárigények az egészségügyi szolgáltatások területén. Megállapítható, hogy az okozati összefüggéssel kapcsolatos bizonytalanság kiküszöbölésére az jelentett megoldást a vizsgált területeken, hogy nem az elszenvedett egészségkárosodásra, vagy halálos kimenetelre tekintenek ezekben az esetekben kárként, hanem magát az esély elvesztését tekintik a kárnak. Ezáltal válnak kompenzálhatóvá ezek az igények, áthidalva az okozati összefüggésből egyébként adódó bizonytalanságokat.
A vizsgált országokkal kapcsolatban megállapítható továbbá az is, hogy a kártérítés limitált, viszont összetett szempontrendszer alapján kerül meghatározásra, korántsem csak az elvesztett esély százalékos mértékét számításba véve, hanem olyan egyéb szempontokat is mérlegelve, mint például életkor, foglalkozás, a kialakult károsodás jellege. ■
JEGYZETEK
[1] Thomas Kadner Graziano: Loss of a Chance in European Private Law - All or Nothing or Partial Liability in Cases of Uncertain Causation, European Review of Private Law, 2008, Vol. 16., 1023-1027.
[2] A kutatás során 2002 és 2014 között 519 lezárt ítéletet vizsgáltak a gyógyulási esély elvesztése köréből. Az esetek többségében (66,5%) nem megfelelő diagnózisra, illetve nem megfelelő kezelésre (26,6%) alapították az igényeket. Megállapítást nyert, hogy az 519 ügy közül 351 darab 2010 és 2014 közötti időszakra tehető, azaz ebben az időszakban 100%-kal több igényt érvényesítettek, mint a 2002-2009-ig terjedő időszakban, az igények egyértelműen növekvő tendenciát mutatnak. (Lásd: Carlos Sardinero Garcia et. al.: Responsibility for Loss of Chance in Spanish Public Health, Spanish Journal of Legal Medicine, 2017/1., 5-12.)
[3] Például azért, mert a pernyertességből vagyoni előny származhatott volna.
[4] 9000 Euro 120 000 Euro helyett. (Lásd: Miquel Martin-Casals, Josep Solé: Medical Liability in Spain, In: Bernard A. Koch (ed.): Medical Liability in Europe, De Gruyter, Germany, 2011, 478.)
[5] Sofia Amaral-Garcia: Non-Economic Damages in Medical Malpractice Appeals- Does the Jurisdiction Make a Difference?, German Institute for Economic Research, Berlin, 2015, 14.
[6] Graziano i. m. 1023.
[7] Casals i. m. 480.
[8] Az egészségügyi szolgáltatások területén túl az ügyvédi tevékenységgel kapcsolatban is tipikusak ezek az esetek. Az egészségügyi szolgáltatások területén tipikusak a tájékoztatás hiányosságára alapított, esély elvesztésével kapcsolatos igények. Ha a beteg nem kap megfelelő tájékoztatást, elveszti az esélyét arra, hogy teljes körű információk birtokában adja beleegyezését. (Lásd: Herman Nys: European Committee on Legal Co-Operation: Report on Medical Liability in Council of Europe Member States, Strasbourg, 7 March 2005, 8.)
[9] Quinten De Raedt: Loss of Chance in Medical Malpractice: A Double Application, Journal of European Tort and Isurance Law, 2013, Vol. 4., 315.
[10] Raedt i. m. 316.
[11] Belgian Indicative Table
[12] Meghatározza például, hogy mennyi kártérítés jár egy kórházban töltött nap után, azon napok után, amikor a beteg nem tudott dolgozni, illetve például az esztétikai károkat is osztályozza a minimálistól kifejezetten taszítóig, és ezekhez a fokozatokhoz is különböző összegeket rendel. (Lásd: Bodily Injury Landscape Europe, Belgium, Swiss Reinsurance Company, 2018, 3.)
[13] Herman Nys: Medical Liability in Belgium, In: Bernard A. Koch (ed.): Medical Liability in Europe, De Gruyter, Germany, 2011, 74.
[14] Stefaan Callens: Medical Civil Liability in Belgium. Four Selected Cases, European Journal of Healt Law, 2003/1, 127.
[15] Raedt i. m. 321.
[16] Raedt i. m. 317.
[17] Nils Jansen: The Idea of a Lost Chance, Oxford Journal of Legal Studies, Vol. 19., 274.
[18] Ivo Giesen, Esther Engelhard: Medical Liability in the Netherlands, In: Bernard A. Koch (ed.): Medical Liability in Europe, De Gruyter, Germany, 2011, 381.
[19] Raedt i. m. 326.
[20] Ewa Baginska: Medical Liability in Poland, In: Bernard A. Koch (ed.): Medical Liability in Europe, De Gruyter, Germany, 2011, 424.
[21] Marta Infantino, Eleni Zervogianni: Causation in European Tort Law, Cambridge University Press, 2017, 563.
[22] Ewa Baginska: Poland: Developments in Personal Injury Law in Poland: Shaping the Compensatory Function of Tort Law, Journal of Civil Law Studies, Vol 8., No 1., 329.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi adjunktus, DE ÁJK.
Visszaugrás
