1.1. A bűncselekményi tényállások megfogalmazásánál a nemzetközi jog szabályainak érvényesülésére irányadóak az ún. sortűzperek anyagi jogi alapjainak megteremtését célzó törvények alkotmányosságát elbíráló döntések.
Az 53/1993. (X. 13.) AB határozatból:
Az alkotmányosság megköveteli, hogy a nemzetközi büntetőjog szabályai kizárólag a nemzetközi jogban meghatározott tényállások és feltételek tekintetében érvényesüljenek.[1]
[Az elfogadott, de ki nem hirdetett] Törvény szövegezése a genfi egyezmények különböző személyi és tárgyi alkalmazási körre szóló rendelkezéseit egymásra vonatkoztatja, és az egyezményekben nem szereplő összefüggést létesít közöttük. Belső jogszabály nemzetközi szerződés tartalmát nem változtathatja meg.[2]
Az Alkotmánybíróság az 1956. októberi forradalom és szabadságharc során elkövetett egyes bűncselekményekkel kapcsolatos eljárásról szóló 1993. évi XC. törvény alkotmányossági vizsgálat eredményeképp a 36/1996. (IX. 4.) AB határozatban megállapította a törvény alkotmányellenességét.
A Tv. 1. §-a tehát a genfi egyezmények különböző személyi és tárgyi alkalmazási körre szóló rendelkezéseit egymásra vonatkoztatja, és az egyezményekben nem szereplő összefüggést létesít közöttük. Tévesen jelöli meg a bűncselekmények el nem évülésének jogalapját is. Mivel így a magyar jogrendszer nem biztosítja a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját, a Tv. 1. §-a ellentétes az Alkotmány 7. §-ának (1) bekezdésével.[3]
Az Alkotmánybíróság [...] felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzetközi jog maga határozza meg a nemzetközi jog szerint üldözendő és büntetendő bűncselekményeket és büntethetőségük összes feltételét.
Mindezeknek a tényálláselemeknek és feltételeknek fenn kell állniuk tehát ahhoz, hogy a hazai jog valamely bűncselekménye a nemzetközi jog szerinti bűncselekménynek minősüljön.[4]
1.2. A Btk. 165. §-ának megfelelő tényállás megfogalmazásánál figyelembe kell venni a 2/1994. (I. 14.) AB határozatot.[5] Tekintettel arra, hogy el nem évülő bűncselekményekről van szó, az új büntető törvény megalkotásánál nem tartható tovább a tanulmány II/4. pontjában részletezett jogbizonytalanság.
Az Alkotmánybíróság viszonylag nagy számú olyan büntető tényállás alkotmányossága kérdésében foglalt állás, amelyek a véleménynyilvánítási, vagy más néven kifejezési, közlési szabadságnak a büntetőjogi eszközökkel történő korlátozását jelentik. A vizsgált bűncselekmények egy részének jogi tárgya a köznyugalom volt, így az Alkotmánybíróságnak választ kellett adnia arra is, hogy melyek az elbírálás szempontjai, ha a védett jogi tárgy nem valamely alkotmányos alapjog (pl. az emberi méltóság).
A kodifikációban ezeknek a döntéseknek kétségtelenül orientáló szerepük lehet, azonban nem feltétlenül olyan kapaszkodók, amelyek tévedhetetlenséget biztosítanak. Ennek oka, hogy több esetben az egyébként egyhangú határozatnál maga az Alkotmánybíróság is megosztott volt, amit a párhuzamos indokolások nagy száma jelez.[6]
A 30/1992. (V. 26.) AB határozatból:
Valamennyi alkotmányos alapjog tekintetében fontos kérdés, hogy azokat lehet-e és milyen feltételekkel megszorítani, korlátozni, kollíziójuk esetén milyen szempontok alapján kell a prioritást meghatározni. A véleménynyilvánítás, illetve az ebbe beletartozó sajtószabadság esetén ez a kérdés kiemelt jelentőséget kap, mivel ezen szabadságok a plurális, demokratikus társadalom alapvető értékei közé tartoznak.[7]
A véleménynyilvánítás és sajtószabadság körében az emberek meghatározott csoportjai elleni gyűlöletkeltés alkotmányos védelemben részesítése feloldhatatlan ellentmondásban lenne az Alkotmányban kifejezésre jutó politikai berendezkedéssel és értékrenddel, a demokratikus jogállamiságra, az emberek egyenlőségére, egyenlő méltóságára, valamint a diszkrimináció tilalmára, a lelkiismereti és vallásszabadságra, a nemzeti, etnikai kisebbségek védelmére, elismerésére vonatkozó alkotmányos tételekkel.[8]
A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a fentiek szerint nem csupán alapvető alanyi jog, hanem e jog objektív, intézményes oldalának elismerése egyben a közvélemény, mint alapvető politikai intézmény garantálását is jelenti. A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog - az élethez vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan - korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely "intézmény" közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a köznyugalom).[9]
A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. Egyedül ez felel meg annak az ideológiai semlegességnek, amelyet az Alkotmánynak az 1990. évi XL. törvénnyel való módosítása azzal fejezett ki, hogy törölte az Alkotmány 2. §-ából az 1989 októberében - éppen a pluralizmus példájaként - szerepeltetett fő eszmei irányzatokat is. A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint kialakuló közvélemény, és ezekkel kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni véleményalkotás lehetősége az, ami alkotmányos védelmet élvez. Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke.[10]
Büntetőjogi büntetésekkel azonban nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni - ez paternalista hozzáállás -, hanem más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetekben szankcionálni.[11]
Az Alkotmánybíróság határozata szerint a közösségek méltósága a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátja lehet. Nem zárja ki tehát a határozat azt, hogy erről a törvényhozó akár a gyűlöletre uszítás tényállásán túlmenő büntetőjogi védelemmel is gondoskodjék. A közösségek méltóságának hatékony védelmére azonban más jogi eszköz, például a nem vagyoni kártérítés alkalmazási lehetőségeinek bővítése is alkalmas.[12]
A 12/1999. (V. 21.) AB határozatból:
A gyűlöletre uszítás mellett az újabb elkövetési magatartás, a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény elkövetésének büntetendővé nyilvánítása olyan törvényalkotói szándékot fejez ki, amely szerint az uszításnak a jogalkalmazói gyakorlatban kialakult és az ABH-ban[13] elemzett fogalmi körébe nem tartozó magatartások megbüntetését rendeli.
Az Alkotmánybíróság az ABH-ban e bűncselekmény tekintetében a büntethetőség alkotmányos küszöbét a gyűlöletre uszításban határozta meg. Amint azt az ABH-nak a II. 3.2. pontban bemutatott megállapításai tartalmazzák, a már száz éve követett bírói gyakorlat szerint is csakis az uszítás foglalja magában azt a "bizonyos mérték" fölötti veszélyt, amely a véleménynyilvánításhoz való jog korlátozását megengedhetővé teszi. A gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény büntetése leszállítja a korlátozhatóság küszöbét. Ha a veszély eléri azt a nagyságrendet, amit az uszítás, akkor nincs szükség az "egyéb cselekmény" elkülönítésére, mert az uszítás tényállása elnyeli az ilyen magatartást.
A büntetőjogi felelősség kiterjesztése ezen túlmenően olyan tényállási elem beiktatásával történt, amely nem felel meg a jogbiztonság, az alkotmányos büntetőjog határozottságot, egyértelműséget, az önkényes jogalkalmazás lehetőségét kizáró követelményének.[14]
A 13/2000. (V. 12.) AB határozatból:
[A Btk. 269. § (2) bekezdésének a 30/1990. (V. 26.) AB határozatbeli vizsgálatához képest] jelen ügyben a véleménynyilvánítás szabadsága az Alkotmányra közvetlenül visszavezethető más normatív alkotmányos értékekkel ütközik, s különbözik a konkrét büntetőjogi norma szerkezete is (pl. az elkövetési tárgy) a korábbi alkotmánybírósági vizsgálat alapjául szolgáló normákétól.
Az Alkotmány 75. és 76. §-ában foglalt normatív rendelkezések a nemzeti jelképeket mint alkotmányos értékeket, az alkotmányos védelem tárgyait határozzák meg. A nemzeti jelképek tárgyi valóságát és kettős funkcióját - mivel azok nemzeti jelképként és egyúttal a Magyar Köztársaság állami szimbólumaiként is funkcionálnak - kifejező alkotmányi szabályok adják meg e jelképek kiemelkedő közjogi jelentőségét.[15]
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nemzeti jelképeket illető negatív tartalmú vélemények, a jelképek történetére, értékére, közjogi jelentőségére vonatkozó tudományos nézetek, művészi kifejezések, illetőleg kritikák hangoztatása, esetleg megváltoztatásukat vagy eltörlésüket célzó javaslatok kifejezésre juttatása, értelemszerűen nem eshet büntetőjogi szankcionálás alá, hanem része a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadságának.[16]
A 14/2000. (V. 12.) AB határozatból:
A Btk. 269/B. §-a nem ütközik az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott diszkrimináció tilalmába sem. A diszkrimináció tilalmának sérelme különösen nem áll fenn az indítványozók által felvetett abban az összefüggésben, hogy a Btk. csupán a tényállásban megjelölt jelképek használatát bünteti, más egyéb önkényuralmi jelképeket azonban nem. A vizsgált tényállás nem tesz különbséget emberek között politikai meggyőződésük alapján, hanem általában, mindenkire vonatkozóan és politikai meggyőződéstől függetlenül tiltja az önkényuralmi jelképek használatát, önkényuralmi jelképnek minősítve mind a fasiszta önkényhez, mind a kommunista önkényhez kapcsolódó jelképeket.[17]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint [...] a Btk. 269/B. §-ának vizsgálatára vonatkozóan több következtetés vonható le. Ezek egyike az, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi eszközzel történő korlátozására az uszítás tényállásától eltérő más tényállások esetében is sor kerülhet.
Ennek alkotmányos kereteit egyrészről a gyűlöletre uszítás, másrészről a sértő kifejezésnek vagy azzal egyenértékű cselekménynek pusztán a köznyugalom megzavarására alkalmas volta - mint elkövetési magatartások - kijelölik. Eszerint a gyűlöletre uszítás tényállásánál szélesebb körben, de a gyalázkodásnál mégis szűkebben, alkotmányosan büntetőjogi korlátozás alá vonható a közösségek méltóságát sértő, köznyugalmat veszélyeztető magatartás is.
Az alkotmányosan még megengedett korlátozhatóság határa tehát ott van, amikor a tiltott magatartás nem pusztán egy - helyesnek vagy helytelennek tartott - politikai nézetet fejez ki, hanem annál több: a demokrácia értékei mellett elkötelezett közösségek méltóságát sértve veszélyezteti a köznyugalmat is.
Az Alkotmánybíróság a fentiek szerint eddig is elismerte, hogy a köznyugalom bizonyos mértékű megzavarása igazolhatja a szabad véleménynyilvánításhoz való jog korlátozását. A köznyugalom ilyen esetben büntetőjogi védelem alatt állhat.
Más kérdés e védelem terjedelme, mivel azt, hogy a véleménynyilvánításhoz való jog a köznyugalom milyen mértékű megzavarásánál korlátozható alkotmányosan, csak esetenként vizsgálva lehet eldönteni [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992. 167.].[18]
[...]a jelen esetben a büntetőjog által megfogalmazott védett tárgy mellett a vizsgált jogszabály más alkotmányos értékek védelmét is szolgálja. Ilyen az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében említett jogállam demokratikus volta, továbbá a 2. § (3) bekezdésében meghatározott tilalom és az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott az a követelmény, amely szerint a jognak mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46.].[19]
Az Alkotmánybíróság [...] megállapítja, hogy a demokrácia értékei mellett elkötelezett közösségek méltóságát a Btk. 269/B. §-ában meghatározottak szerinti védő szabály tehát a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos korlátja lehet.
Jóllehet, hogy a törvény által védett értékek - mint a köznyugalom és a demokrácia értékei mellett elkötelezett közösségek méltósága - megsértésének büntetőjogi szankcionálása külön-külön esetleg más alkotmányossági elbírálás, illetve értékelés alá eshetne; mivel azonban az önkényuralmi jelképek használata e két értéket együttesen, egyszerre sérti, egymást felerősítő, kumulatív hatásuk jelentkezik, és ehhez kapcsolódik a közvetlen történelmi előzményeknek még ma is érvényesülő hatása.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Magyarország történelmi tapasztalatai, és az alkotmányos értékeket fenyegető az a veszély, amelyet ma még az elmúlt diktatúrák ideológiáin alapuló tevékenységeknek a nyilvánosságban való megjelenése jelenthet a magyar társadalomra, meggyőzően, objektíve és ésszerűen igazolják e tevékenységek tiltását és a büntetőjogi eszközökkel való fellépést; a véleménynyilvánítási szabadságnak a Btk. 269/B. § (1) bekezdésében megjelenő korlátozása a történelmi háttér fényében nyomós társadalmi szükségletre adott válasznak tekintendő.[20]
Az Alkotmánybíróság még a véleménynyilvánítási szabadság tartalmának és korlátozhatóságának kifejtése előtt - az igazságügy-miniszter indítványára - értelmezte az Alkotmány 31. § (1) bekezdését, amely szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen; büntetőjogi védelmét külön törvény biztosítja.
A 48/1991. (IX. 26.) AB határozatból:
A rendelkező részből:
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 31/A. § (1) bekezdésének értelmezése alapján megállapítja:
1. A köztársasági elnök személyének sérthetetlensége a köztársasági elnök alkotmányjogi jogállásának része. A sérthetetlenség folytán a köztársasági elnök nem visel politikai felelősséget az Országgyűléssel szemben, jogi felelőssége pedig kizárólag az Alkotmány 31. § (4) bekezdése, a 31/A. § (2)-(6) bekezdése és a 32. § szerint áll fenn.
2. A köztársaság elnök büntetőjogi védelméről törvényben kell rendelkezni. E törvény tartalmát az Országgyűlés belátása szerint határozza meg.[21]
Az indokolásból:
A köztársasági elnök személyének sérthetetlensége elsősorban az elnök alkotmányjogi jogállásának része, politikai felelősségének hiányát és jogi felelősségének korlátozott voltát jelenti. Csak másodsorban - történelmi analógiák útján - hozható kapcsolatba az uralkodók, illetve államfők sajátos büntetőjogi védelmével. Az Alkotmány szövege mindkét aspektust tartalmazza, de külön-külön: egyrészt a köztársasági elnök személye sérthetetlen; másrészt a köztársasági elnök személyének büntetőjogi védelmét külön törvénnyel biztosítani kell.[22]
Az Alkotmány 31. § (1) bekezdése az ott előírt büntetőjogi védelem körét illetően nem ad semmiféle útmutatást. A törvényhozó döntésére tartozik, hogy a köztársasági elnök speciális büntetőjogi védelmét mire terjeszti ki: az elnök életére, testi épségére, becsületére, hírnevére. Ugyancsak a törvényhozó belátásától függ, hogy a védelem sajátossága miben áll; pl. a büntetés szigorúságában, vagy enyheségében, vagy az egyébként magánvádas cselekmények hivatalbóli üldözésében stb.
Abból, hogy az Alkotmány folytatja azt a tradíciót, hogy a legmagasabb közjogi méltóság büntetőjogi védelméről külön törvény meghozását rendeli el, nem következik kényszerítően az, hogy e külön törvény tartalmának is a hagyományt kell követnie. Az Alkotmány 29. §-ának az a kitétele, mely szerint a köztársasági elnök "kifejezi a nemzet egységét", az adott összefüggésben sokkal inkább a köztársasági elnöki funkció pártatlanságát fejezi ki, mintsem azt, hogy az elnök elleni támadás egy nemzeti jelkép (zászló, címer, himnusz) megsértésével esne egy tekintet alá. A becsület védelmének speciális szabályozásakor a törvényhozó egyaránt mérlegelheti azt, hogy szigorúbb szankciókat alkalmaz, vagy pedig hogy inkább a közhivatalt és tisztségeket betöltők hivatali tevékenysége szabad bírálatának biztosít szélesebb lehetőséget.
Ha a törvényhozó az elnök becsületének és méltóságának fokozott védelmét állapítaná meg, az Alkotmánybíróság felhívja a figyelmet arra, hogy ennek során a szabad véleménynyilvánításhoz való jog [61. § (1) bekezdés] lényeges tartalmát nem korlátozhatja.[23]
A büntetőjogász szakmai közvéleményben - talán nem túlzás - az igazi felzúdulást a Btk. 232. §-át megsemmisítő 36/1994. (VI. 24.) AB határozat váltotta ki. Wiener A. Imre e határozatot komoly szakmai kritikával illette[24]; megállapításaival részben egyetértettem.[25] Az Alkotmánybíróság valóban sebeket ejtett a büntetőjogi dogmatikán annak érdekében, hogy a véleménynyilvánítási szabadság büntetőjogi eszközökkel való korlátozásában a közlés szabadságának terjedelméről, a korlátozhatóság eszközeiről és határairól kialakított értelmezése a gyakorlatban érvényesüljön. Ezt utóbb Sólyom László is elismerte.[26] A kodifikáció számára azonban a határozat irányadó lehet.
A rendelkező részből:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy nem ellentétes az Alkotmánnyal a hatóság vagy a hivatalos személy becsületének vagy jó hírnevének büntetőjogi védelme. A szabad véleménynyilvánításhoz való jog által védett, alkotmányosan nem büntethető véleménynyilvánítás köre azonban a közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb, mint más személyeknél.
[…]
3. A Btk. 179. és 180. §-ainak alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog által alkotmányosan védett, így nem büntethető véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel és intézményekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb legyen, mint más személyeknél.
A hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas - e minőségére tekintettel tett -, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető; a becsület csorbítására alkalmas tényállítás, híresztelés, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata pedig csak akkor büntethető, ha a becsület csorbítására alkalmas tényt állító, híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy a közlése lényegét tekintve valótlan vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a hivatása vagy foglalkozása alapján reá irányadó szabályok szerint - az adott állítás tárgyára, a közlés eszközére és címzettjeire tekintettel - elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.[27]
Az indokolásból:
A becsületvédelem büntetőjogi eszközei a véleménynyilvánítási szabadságot az emberi méltósághoz való jog és a jó hírnévhez való jog alkotmányos értékeinek védelmében korlátozzák.[28]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 232. §-a alkotmányellenes, mert
- a közhatalom gyakorlói sérelmére elkövetett rágalmazást és becsületsértést a más személyek sérelmére elkövetett cselekményekkel azonosan széles körben bünteti és ez nyilvánvalóan ellentétes az Európai Emberi Jogi Bíróság állandó gyakorlatában kifejezésre jutó elvekkel;
- a közügyekben büntetni rendeli az értékítéletet kifejező véleménynyilvánítást, ami az alkotmányos alapjog szükségtelen és aránytalan korlátozása;
- a tényközlés tekintetében nem különböztet való és valótlan, ezen belül pedig a tudatosan hamis, illetve a hivatásból, foglalkozásból adódó szabályok megsértése miatt gondatlanságból valótlan tényállítások között, holott a véleménynyilvánítási szabadság büntetőjogi eszközökkel csak utóbbiak esetében korlátozható alkotmányosan.[29]
Az Alkotmánybíróság az 1233/B/1995. AB határozatban elutasította, hogy a Btk. 180. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott becsületsértés vétsége a diszkrimináció tilalmának megsértését jelenti, és ellentétes a 36/1994. (VI. 24.) AB határozattal.
Az indokolásból:
A Btk. 180. § (1) bekezdésének a) pontja csak közvetve vonatkozik a sértettek jogállására vagy személyi körére, státusára. A törvény nem személyiségi, hanem tevékenységi szempontokat - munkakör ellátása, közmegbízatás teljesítése, közérdekű tevékenység - határoz meg releváns körülményként, és ezáltal emeli ki a becsületsértés vétségét a becsületsértés szabálysértésének, mint "alapeset"-nek a köréből Ez a szabályozási mód viszont nem azonos az "egyéb helyzet szerinti", a diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütköző különbségtétellel. Ez csupán azt jelenti, hogy a törvény fokozottabb büntetőjogi védelmet kíván biztosítani arra az esetre, amikor a becsületsértést valamely munkakör, közfeladat ellátása, illetve, közérdekű tevékenység során, vagy amiatt valósítják meg, az ezt végző személy sérelmére.
Az ilyen sértettet nem általában, hanem csak esetileg, az adott tevékenységével kapcsolatban illeti meg a fokozott büntetőjogi védelem, tehát nincs szó privilegizált személyek valamely csoportjáról. Következésképpen a sértett javára pozitív diszkrimináció nem állapítható meg.[30]
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben arra a következtetésre jutott, hogy a közmegbízatásnak, a közérdekű tevékenységnek, valamint a munkakör ellátásának törvényi tényállási elemként történő kiemelése nem ítélhető meg ugyanolyan módon, mint a korábban megsemmisített Btk. 232. §-ban biztosított, és a hivatalos személyeket megillető fokozottabb büntetőjogi védelem.
A Btk. 180. § (1) bekezdés a) pontjában felsorolt és kiemelt tényállási elemek - valamely munkakör, tisztség, tevékenység ellátása - nem különleges státusú, kinevezett vagy megválasztott személyekre, hanem olyan működésre vonatkoznak, amelyeket bármely állampolgár elláthat, köztük természetesen a hivatalos személyek is, de adott esetben bárki. Ekként a büntetőjogi védelem tekintetében a kivételezettség, a pozitív diszkrimináció megszűnt, s e védelem egyenlő mértékben illet meg - azonos körülmények között - mindenkit, így a hivatalos személyeket is.
A fokozott büntetőjogi védelem akkor alkotmányos, ha megfelelő indoka van, vagyis, ha a tevékenységek kiemelése nem önkényes. Másfajta tevékenységekkel (szabadidős tevékenység, tanulás, sportolás stb.) ellentétben a munkakörrel, közérdekű tevékenységgel kapcsolatos becsületsértés bűncselekménnyé nyilvánítása nem önkényes, ugyanis az ember társadalmi megbecsülése nagyban függ attól, hogy környezete miként vélekedik munkakörének, közfeladatainak ellátásáról. Mindez nem zárja ki, hogy a jogalkotó - alkotmányjogilag indokolt esetben - másfajta tevékenységeket is kiemelt védelemben részesítsen.[31]
A rémhírterjesztés alkotmányossága kérdésében hozott 18/2000. (VI. 6.) AB határozatban a lehetséges törvényi szabályozásra vonatkozó üzenet eljutott a címzetthez, így csupán a köznyugalom büntetőjogi védhetőségére vonatkozó megállapítás kiemelését tartom indokoltnak.
A köznyugalom az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatív tartalommal meghatározott jogállamisággal összefüggésben nyer alkotmányos értéktartalmat; mint a demokratikus jogállam létezésének egyik lényeges feltétele, rendezett belpolitikai és társadalmi együttélési viszonyokat juttat kifejezésre. A köznyugalom alkotmányos érték, amelyre kiterjed az állam védelmi kötelezettsége, így ennek érdekében a büntetőjog eszközeinek igénybevétele általánosságban sem szükségtelennek, sem aránytalannak nem tekinthető.[32]
A Btk. 213. § a) pontjában meghatározott vétség alkotmányellenességének megállapítását elutasító 2269/B/1991. AB határozatból:
A sajtótermék előállításának és terjesztésének engedélyhez kötése nem minden körülmények között és nem feltétlenül alkotmányellenes. Azzal, hogy az Stv. [1986. évi II. tv.] főszabályként már nem köti engedélyhez sajtótermék előállítását és nyilvános közlését, nem teszi elvileg és minden esetre vonatkozóan alkotmányellenessé az engedélyhez kötést és nem teszi tárgytalanná a Btk. szóban forgó rendelkezésének büntető előírásait. Az Alkotmány 8. § (4) bekezdése szerint "rendkívüli állapot, szükségállapot, vagy veszélyhelyzet idején az alapvető jogok gyakorlása - az 54-56. §-ban, az 57. § (2)-(4) bekezdésében, a 60. §-ban, a 66-69. §-ban és a 70/E. §-ban megállapított alapvető jogok kivételével - felfüggeszthető, vagy korlátozható." Az Alkotmány tehát megengedi a 61. § (1) bekezdésben foglalt szabad véleménynyilvánítás és a (2) bekezdésben foglalt sajtószabadság alapvető jogának felfüggesztését vagy korlátozását.
2. A Btk. tehát minden olyan esetben, amikor az engedélyhez kötés alkotmányos, alkotmányosan szankcionál. Az engedélyhez kötés alkotmányosságát nem a Btk. kerettényállásának, hanem az engedélyezést elrendelő jogszabály alkotmányosságának vizsgálata során kell eldönteni.[33]
3.1. A tulajdoni formák büntetőjogi védelme közötti megkülönböztetésnek alkotmányosságát vizsgálta a 6/1992. (I. 30.) AB határozat (ABH 1992, 40-43.). Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 9. §-ára tekintettel megsemmisítette Btk. akkor hatályos 320. §-át és 326. §-ának (4) bekezdését, valamint több, ezekkel összefüggő rendelkezést.[34] Az indokolásból:
[…] a hatályos Büntető Törvénykönyvnek a hanyag kezelésre és a rongálásnál a társadalmi tulajdon ellen gondatlanságból elkövetett cselekményekre vonatkozó rendelkezései sértik a jogállam által is megkövetelt egyenlő elbánás elvét, azaz bármilyen tulajdon számára egyenlő védelem nyújtásának a kötelezettségét.
[…] a diszkrimináció tilalma nem értelmezendő úgy, hogy kellő alkotmányos indok esetén a jogalkotó ne különböztethessen a tulajdon büntetőjogi védelmében. A tulajdon tárgyának közösségi rendeltetése, közszolgáltatásra szánt használata, közcélú hasznossága alapja és alkotmányosan igazolható indoka lehet a szigorúbb büntetőjogi védelemnek. A pozitív diszkrimináció abban is megnyilvánulhat, hogy a gondatlan elkövetést is büntetik.[35]
3.2. Veszélyes eb tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése; Tiltott állatviadal szervezése; elkobzás (Btk. 266. §, 266/A. § és 286. §) - a 26/B/1997. AB határozatból:
A tulajdonhoz való jog - az Alkotmánybíróság állandó gyakorlatában a 7/1991. (II. 28.) AB határozatban először kifejtettek szerint (ABH 1991. 22, 25.) - alapvető jog.
Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában kifejtette álláspontját az alapjogi tulajdonvédelem sajátosságairól és elvi éllel meghatározta a tulajdonkorlátozás alkotmányossági vizsgálata során alkalmazandó szempontokat. [...]
Az állam életvédelmi kötelezettségének teljesítésére vonatkozó jogalkotói cél alapján megfogalmazott jogi rendelkezések feltétlenül alátámasztják a tulajdonkorlátozás közérdekűségét, e megoldással a jogalkotó nem sért más alkotmányos jogot.
Éppen ellenkezőleg: az élethez való jog objektív oldalából ugyanis az államnak nem csupán az a kötelessége következik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem ennél több. [...]
Az állam életvédelmi kötelezettségéből fakadóan a jogalkotó a Btk.-ba illesztett rendelkezésekkel büntetőjogi eszközök megteremtésével is kifejezésre juttatja szándékát. E törvényi megoldással a jogalkotó olyan jogi szabályozást választott, amely megfelelő összhangban van az elérni kívánt, az életvédelmi kötelezettséget biztosító céllal.[36]
3.3. Hűtlen kezelés - 481/B/1999. AB határozat: Az Alkotmánybíróság a Btk. 319. §-át a tulajdonhoz való jog, a magántulajdon védelme és a vállalkozás szabadsága alapján sérelmező indítványt - a büntetőjogi tényállás alkotmányossági kérdéseinek részletes elemzése alapján - elutasította.[37]
Az Alkotmánybíróság - az indítványok megszabta körben - további bűncselekmények alkotmányossága tekintetében is állást foglalt. A jobb áttekinthetőség érdekében e helyütt azokat is feltüntetem, amelyek a tanulmány korábbi részeiben - valamilyen általánosítható tétel okán - már szerepeltek. A sorrend a Btk.-t követi.
4.1. Magánlaksértés - 1427/B/1995. AB határozat: Az Alkotmánybíróság a Btk. 176. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására elutasította. Az indokolásból még kiemelésre érdemes:
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 176. § és az Alkotmány 59. § (1) bekezdése között nincs ellentét. Ez a büntetőjogi szabályozás az alapjog védelme érdekében szükséges, és a szankcióját illetően sem aránytalan.
Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy nemcsak a büntetőjog, hanem a közigazgatási jog, a polgári jog és a polgári eljárásjog is különféle jogi eszközöket (birtokvédelem, birtokháborítás megszüntetése, lakás-kiürítési per stb.) biztosít ezen alkotmányos jog védelme érdekében. Az államra ugyanis olyan kötelezettség hárul, hogy az Alkotmányban felsorolt intézményeket és az ott deklarált alapjogokat többféle jogi eszközzel, és szükség esetén a büntetőjog eszközeivel is biztosítsa.[38]
4.2. Tartás elmulasztása, - 995/B/1990. AB határozat: Az Alkotmánybíróság a Csjt. rendelkezéseit érintő indítványok tekintetében foglalt állást. Az indítványozók a tartási kötelezettséggel kapcsolatos jogszabályok közül a Btk. 196. §-ának alkotmányellenességét is sérelmezték. Álláspontjuk szerint e szabály nemzetközi szerződésben foglalt elvekkel ütközik, és sérti az Alkotmány 70/A. §-át is, amikor polgári jogi tartozás nem teljesítéséért az elvált apákra még büntető szankciók alkalmazását is lehetővé teszi. Az Alkotmánybíróság - többek között - a következőket állapította meg.
Az elmulasztott gyermektartásdíj-követelés azonban nem egyszerűen polgári jogi követelés. A tartásdíj - mint arra az Alkotmánybíróság rámutatott - a gyermek testi, szellemi jólétét biztosító anyagi feltételek része, amelyet a szülő saját megélhetése rovására is köteles megteremteni. A megítélt tartásdíj összeg nem fizetése esetén megnyílt követelés tehát nem minősülhet egyszerűen polgári jogi kötelezettségnek, amely büntető eszközökkel nem szankcionálható. A tartásdíj megfizetésének elmulasztása, ha az a gyermek létét veszélyeztető súlyos mulasztás, (a gyermeket nélkülözésnek, illetve súlyos nélkülözésnek teszi ki) a büntetőjogi szankcióval kikényszeríthető lesz. Ezzel összefüggésben a nemzetközi egyezségokmányban foglalt tilalom éppen ezért fel sem hozható.
Már csak azért sem, mert a Gyermek Jogairól szóló Nemzetközi Egyezményt aláíró államok számára - mint amilyen Magyarország is - a gyermek érdeke, mégpedig a "gyermek mindenek felett álló érdekének" védelme jelent elsődleges szabályt. E védelmet kell szolgálniuk a hatóságoknak minden ténykedésükben. Ez a kötelezettség jelenik meg tehát a Btk. 196. §-ában is. Ez kivételes és legsúlyosabb korlátozó eszköz ugyan, de mert a Btk. ugyanezen §-a további bekezdéseiben teljesítés esetén a korlátlan enyhítést, illetve a mentesülést, "szabadulást" is lehetővé teszi, a törvényi rendelkezések az alkotmányos elvekkel összhangban állanak.[39]
A 1091/B/1999. AB határozat: Az Alkotmánybíróság elutasította a Btk. 196. § (4) bekezdésben meghatározott büntethetőséget megszüntető, illetve a büntetés korlátlan enyhítését lehetővé tévő rendelkezés elleni indítványt.[40]
4.3. Vérfertőzés - 20/1999. (VI. 25.) AB határozat: Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Btk. 203. § (3) bekezdésének a "vagy természet elleni fajtalanságot követ el," szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette; a Btk. 203. § (1) és (2) bekezdése és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat elutasította.[41] Az indokolásból:
A vizsgált tényállás nem nyilvánítja bűncselekménnyé a különnemű testvérek közötti fajtalanság elkövetését. A tényállás tehát különbséget tesz ugyanazon magatartás tekintetében az azonos nemű és a különnemű testvérek között.
A különbségtétel alapja a vizsgált esetben egyedül a szexuális irányultság: eszerint a homoszexuális testvérpárokat fenyegeti büntetéssel a törvény, a heteroszexuális testvérpárokat nem. Ez, az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján, az "egyéb helyzet" szerinti különbségtétel.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint "az egyéb helyzet" szerinti különbségtételnél azt kell vizsgálni, hogy van-e annak "tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű oka" [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197. 200.].
A vizsgált esetben ilyen ok nincs. Nem indokolható ésszerűen a különnemű testvérek közötti fajtalanság és az azonos nemű testvérek közötti fajtalanság eltérő büntetőjogi megítélése. Nem igazolható az sem, hogy eltérő lenne ezek társadalomra veszélyessége.[42]
4.4. Egyesülési joggal visszaélés - 58/1997. (XI. 5.) AB határozat: Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 212. §-a alkotmányellenes.[43] A határozat releváns rendelkezéseit a tanulmány korábbi részei tartalmazzák.
4.5. Hivatali visszaélés - 435/B/1999. AB határozat: Az Alkotmánybíróság a jogi szabályozás absztrakciójával kapcsolatos alkotmányossági követelmények vizsgálata után elutasította a Btk. 225. §-át a jogbiztonság hiánya alapján sérelmező indítványt.[44]
4.6. Hivatalos személy elleni erőszak - 1188/B/1995. AB határozat: Az Alkotmánybíróság a Btk. 229. § (1) bekezdés első és második fordulata alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.
Az indokolásból:
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból értelemszerűen következik, hogy az állam arra hivatott alkotmányos szervei jogszabályokat alkotnak a jogbiztonság fenntartása érdekében, és hogy e jogszabályok végrehajtásának törvényes eszközeit is biztosítják. A jogbiztonság magában foglalja azt a követelményt is, hogy a jogszabályokat, valamint az azok alkalmazása során hozott hatósági határozatokat végre kell hajtani.[...]
Önkéntes jogkövetés hiányában tehát a hatósági határozatok végrehajtását, a jogbiztonság és a közrend fenntartását a törvényben biztosított különféle kényszerintézkedések alkalmazásával kell és lehet biztosítani. Ezért a különböző eljárási jogok számos törvényes kényszerintézkedést és kényszerítő eszközt szabályoznak, s ezeket mindig hivatalos személyek foganatosítják. A törvényes kényszerintézkedések során közreműködő hivatalos személynek pedig meg kell kapnia a büntetőjog eszközeivel biztosított jogvédelmet is.[45]
4.7. Zugírászat - 555/B/2000. AB határozat: Az Alkotmánybíróság a Btk. 248. §-ában, a 2002. április 1-je előtt hatályban volt tényállást sérelmező, az Alkotmány számos rendelkezésére hivatkozó indítványt elutasította.[46]
4.8. Tiltott szerencsejáték szervezése - 871/B/1994. AB határozat: Az Alkotmánybíróság elutasította a Btk. 267. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt.[47] Az indokolásnak a kodifikáció szempontjából releváns megállapításait a tanulmány korábbi része tartalmazza.
4.9. Visszaélés teljesítményfokozó szerrel vagy módszerrel - 47/2000. (XII. 14.) AB határozat: Az Alkotmánybíróság a jogbiztonság követelményeinek megsértése miatt a Btk. 283/B. §-át megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság azonban rámutat arra, hogy a teljesítményfokozó szerek használata, előállítása, forgalmazása, kereskedelme stb. a versenyszerű vagy hivatásszerű sporttevékenység körében, illetve ezekkel összefüggésben olyan társadalomra veszélyes magatartásként jelentkezhet, amely büntetőjogi szankcionálást igényel. Az ilyen büntetőjogi szankcionálás önmagában nem alkotmányellenes, ezért a jogalkotó - az alkotmányos büntetőjog keretein belül - nincs elzárva a megfelelő büntetőjogszabályok megalkotásától.[48]
4.10. A honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekmények - 46/1994. (X. 21.) AB határozat:
Az Alkotmánybíróság határozatában a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény rendelkezései ellen benyújtott indítványokat vizsgálta. Az indítványozók egyike kérte a Btk. XIX. fejezete egyes bűncselekményeinek (334-338. §-ok) alkotmányossági vizsgálatát. Az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
Az indokolásból:
A Btk. XIX. fejezetében foglalt, kifogásolt büntetőjogi tényállások az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt honvédelmi kötelezettség nem teljesítésének szankciói. A támadott büntető rendelkezések által kilátásba helyezett szabadságelvonás tehát egy alkotmányos állampolgári kötelezettség érvényesítését szolgálja. Ez a büntetőjogi szankcionálás éppen az alternatív honvédelmi szolgálat alkotmányos és törvényi lehetőségének bevezetése óta általában nem hozható összefüggésbe a lelkiismereti és vallásszabadságnak az Alkotmány 60. §-ában garantált jogával. Azoknak a hadköteleseknek ugyanis, akik lelkiismereti okból nem kívánnak katonai szolgálatot teljesíteni, e joguk érvényesítése érdekében nem kell elkövetniük a kifogásolt tényállások egyikét sem, hiszen rendelkezésükre áll az alternatív szolgálat legális lehetősége.
Az indítványozó érvelése szerint léteznek olyan vallási kisfelekezetek, amelyek a civil szolgálatot is elutasítják. Az ilyen felekezetek képviselői esetében a kifogásolt szabályozás kétségkívül korlátozza a lelkiismereti és vallásszabadságot. Az Alkotmánybíróság állandó joggyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. [Vö. pl. 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.] Ilyen alkotmányos értéket képvisel a haza védelme, amely az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése értelmében minden állampolgár kötelessége. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a haza védelmének érdekével arányban áll az az alapjogsérelem, amelyet azok a hadkötelesek kénytelenek elszenvedni, akik a honvédelmi kötelezettség teljesítésének az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésében biztosított egyik lehetőségét sem fogadják el.[49] ■
JEGYZETEK
1 ABH 1993, 335.
2 ABH 1993, 337.
3 ABH 1996, 120.
4 ABH 1996, 120-121.
5 ABH 1994, 51-56.
6 Terjedelmi okokból a párhuzamos indokolásoknak még csak részleges idézésétől is eltekintek. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Btk. előkészítésekor az ezekben kifejtett nézeteknek is van jelentősége, hiszen a véleményt kifejtő alkotmánybírák megbízatása ugyan különböző, de még hosszú időre szól.
7 ABH 1992, 170-171.
8 ABH 1992, 173.
9 ABH 1992, 178.
10 ABH 1992, 179.
11 ABH 1992, 180.
12 ABH 1992, 181.
13 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167.
14 ABH 1999, 110-111.
15 ABH 2000, 67.
16 ABH 2000, 70.
17 ABH 2000, 88.
18 ABH 2000, 92.
19 ABH 2000, 99.
20 ABK 2000. 5., 149.
21 ABH 1991, 220.
22 ABH 1991, 236.
23 ABH 1991, 237-238.
24 Büntetőpolitika-Büntetőjog (Jogszabálytan), In: Büntetendőség-Büntethetőség, Büntetőjogi tanulmányok, KJK-MTA ÁJK, Bp.1997. 46.
25 Palánkainé: Alkotmányos büntetőjog - néhány gondolat az Alkotmánybíróság büntető igazságszolgáltatást érintő határozatairól. In: Tanulmányok Szabó András 70. születésnapjára, Magyar Kriminológiai Társaság, Bp. 1998. 24.
26 A "nehéz eseteknél" a bíró erkölcsi felfogása jut szerephez, Sólyom Lászlóval, az Alkotmánybíróság elnökével Tóth Gábor Attila beszélget, Fundamentum 1997/1, 40.
27 ABH 1994, 219.
28 ABH 1994, 224.
29 ABH 1994, 228.
30 ABH 2000, 621.
31 ABH 2000, 622-623.
32 ABH 2000, 123.
33 ABH 1996, 381.
34 ABH 1992, 40.
35 ABH 1992, 42-43.
36 ABK 2000. 5.,169.
37 ABK 2002. 6-7. 372.
38 ABH 2000, 627.
39 ABH 1993, 526-527.
40 ABK 2002. február, 76.
41 ABH 1999, 159.
42 ABH 1999, 162-163.
43 ABH 1997, 348.
44 ABH 2001, 1080.
45 ABH 2000, 615-616.
46 ABH 2001, 1143.
47 ABH 2000, 582.
48 ABH 2000, 381-382.
49 ABH 1994, 278-279.
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Palánkai Tiborné, alkotmánybírósági főelőadó
Visszaugrás
