Magyarország az első "volt kommunista" ország, amely csatlakozott az Európa Tanácshoz és 1990. november 6-án aláírta az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény). Noha volt némi nyomás az Igazságügyi Minisztériumon, hogy biztosítsa: Magyarország lesz az első állam a régióban, amely ratifikálja az Egyezményt, az a döntés született, hogy alaposan megvizsgálják a magyar jogrend összhangját a strasbourgi esetjoggal és előkészítik azokat a jogszabályokat, amelyek elfogadására az Egyezményhez kapcsolódó joggyakorlat alapján szükség van. Ennek megfelelően az akkori igazságügyi államtitkár-helyettes vezetésével egy tárcaközi bizottságot hoztak létre, amely áttekintette a magyar jogrendet a strasbourgi esetjog tükrében,[1] továbbá született egy a magyar jogrend előzetes egyezménykonformmá tételéről szóló átfogó tanulmány.[2] A javaslatok fényében az Országgyűlés számos jogszabályt módosított.
Az Állam- és Jogtudomány 2017-es különszámának célja annak áttekintése, hogy mintegy négyszáz marasztaló ítélettel[3] és 25 évvel később hogyan értékelhető az emberi jogok magyarországi állapota az Egyezmény fényében. A tanulmányok fókuszában a Magyarországgal szembeni ügyek, továbbá a nemzeti jogrend szempontjából releváns strasbourgi joggyakorlat állnak. Ugyanakkor az Egyezmény mint "élő instrumentum"[4] egyes cikkeinek tartalma kizárólag a kapcsolódó esetjogon keresztül ismerhető meg, ezért a szerzők a magas szerződő fél kilététől függetlenül ismertetik a strasbourgi joggyakorlatot, illetve az Európai Emberi Jogi Bíróság által alkalmazott teszteket, sztenderdeket, valamint a strasbourgi mechanizmus és a nemzeti jogrend közötti feladatmegosztás érdekében alkalmazott technikákat.
Jelen különszám szerkesztőiként ezúton köszönjük, hogy a folyóirat Szerkesztősége megteremtette a lehetőséget, hogy az Egyezmény magyarországi hatálybalépésének 25. évfordulóján számot adjunk Európa legfontosabb regionális emberi jogi dokumentumának érvényesüléséről, negyedévszázados joggyakorlatáról. Köszönjük Ganczer Mónika felelős szerkesztő folyamatos és lelkiismeretes bábáskodását a különszám születésénél, Ignácz Iringó kutatási asszisztenciáját, Mészáros Katalin olvasószerkesztő aprólékos, minden részletre kiterjedő szövegápolását, valamint Pintér József tördelő nyomdai előkészítésben nyújtott gondos munkáját. Köszönet
- 3/4 -
illeti továbbá Láncos Petra Leát Sajó András professzor úr, volt magyar strasbourgi bíró jelen kötetben megjelent tanulmánya angol eredetijének fordításáért.[5] Hálával tartozunk az anonim lektorok értékes megjegyzéseiért, és módosítási - sokszor strukturális, többször szövegszerű, de mindig konstruktív javítási - javaslataiért.
Budapest, 2017. október 16.
A különszám szerkesztői ■
JEGYZETEK
[1] A magyar modell ismertetésére lásd Andrew Drzemczewski: "Ensuring Compatibility of Domestic Law with the European Convention on Human Rights Prior to Ratification: The Hungarian Model. Introduction to a Reference Document" Human Rights Law Journal 1995/7-9. 241-260.
[2] Bán Tamás - Bárd Károly: "Az Európai Emberi Jogok Egyezménye és a magyar jog" Acta Humana - Emberi Jogi Közlemények 1992/6-7. 3-162.
[3] Lásd echr.coe.int/Documents/Stats_violation_1959_2015_ENG.pdf.
[4] Tyrer v United Kingdom, Judgment of 25 April 1978, no. 5856/72, ECHR 2.
[5] Sajó András: "The Social in the Private: A Genealogy of »Private Life«" in Josep Casadevall [et al.] (szerk.): Essays in honour of Dean Spielmann (Nijmegen: Wolf Legal Publishers 2015) 567-576.
Visszaugrás
