Az 1992. évben hatályba lépett Munka Törvénykönyvét 2001. évben ismételten módosította a 2001. évi XVI. törvény, amely általában 2001. július 1. napján lépett hatályba. E módosítás néhány Irányelv - ezek között különösen a munkaidő szervezéséről szóló 93/104/EK Irányelv - a magyar jogba történő átvételét célozza, egyéb módosítások és kiegészítések mellett. Ez utóbbiak közé tartozik a munkavállaló hátrányos megkülönböztetése tilalmáról, a munkáltatónak a munkavállalóval szembeni egyes munkafeltételekre vonatkozó tájékoztatási kötelezettségéről, a csoportos létszámcsökkentés szabályairól, a fiatalok munkahelyi védelméről, és a munkaerő-kölcsönzésről szóló - továbbá egyes más - rendelkezések megállapítása, illetve módosítása.
A munkaidő szervezéséről szóló 93/104/EK irányelvet az Európai Bizottság az EK alapításáról szóló szerződés 118a cikke alapján fogadta el. Ez az irányelv a munkaidő szervezésénél minimális biztonsági és egészségvédelmi rendelkezéseket ír elő. Így az Irányelv szabályozza a legrövidebb napi és heti pihenőidőt, a munkaközi szünetet, a legkisebb évi szabadságot, és a leghosszabb heti munkaidőt, továbbá az éjszakai és a többműszakos munkavégzés egyes kérdéseit, valamint a munkaritmust.
A következőkben - kiindulva az 1993. november 23-i 93/104/EK Irányelvből - főleg a munkaidőről szóló, 1994. június 6-i német törvény és a Munka Törvénykönyve munkaidőről és pihenőidőről szóló, a 2001. évi XVI. törvénnyel módosított és kiegészített rendelkezéseivel foglalkozunk, egybevetve a magyar törvény rendelkezéseit az Irányelvvel és a német törvénnyel, kitérve a kialakult, illetve várható gyakorlatra és a jogpolitikai kívánalmakra.
a) Az Irányelv hatálya a 89/391/EGK Irányelv 2. cikkének megfelelő valamennyi magán- és köz- (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, igazgatási, szolgáltatási, oktatási, kulturális stb.) tevékenységre vonatkozik, nem terjed azonban ki a 99/63/EK Irányelvben foglalt meghatározásnak megfelelő tengerészekre [módosított 1. cikk (3) bek.]. Az Irányelv 17-17a. cikke az Irányelv 3-5. és 8. cikkében foglalt rendelkezések hatálya alól számos foglalkozást, illetve munkakört betöltő munkavállalót mentesít, illetőleg mentesítését megengedi, illetve a rendelkezéseitől általában kollektív szerződés útján eltérést enged.
A német törvény hatálya a Németországban foglalkoztatott, a 18. életévét betöltött minden munkaviszonyban álló munkásra és alkalmazottra - ideértve az (üzemben) szakképzés céljából foglalkoztatottakat, a gyakornokokat is - kiterjed, a vezető állásúak, a 18. életévüket be nem töltött fiatalok, meghatározott közlekedési munkavállalók, valamint egyes más személyek (például egyház, vallási közösség liturgikus tevékenységi körében foglalkoztatottak) kivételével. Munkaviszonynak minősül a tényleges munkaviszony is (Zmarzlik, Johannes-Anzinger, Rudolf, Kommentár zum AZG. Heidelberg: Recht und Wirtschaft, 1995. § 2, 23/). A német jogban a 18. életévüket be nem töltött munkavállalókról külön törvény, a fiatalok védelméről szóló törvény (JArbSchG) rendelkezik.
A német törvény rendelkezései számos esetben megengedik a törvény általános rendelkezéseitől kollektív szerződés útján történő eltérést. Ezen túlmenően a munkaidőszervezés flexibilitása érdekében a törvény megengedi a kollektív szerződést nem kötő egyes szervezeteknek - például az egyházaknak és a vallási közösségeknek - is az ilyen eltérést [18. § (4) bek.]. A törvény további szabályozása szerint a kollektív szerződés hatálya alá nem tartozó munkáltató üzemi megállapodásban, ennek lehetősége hiányában a munkavállalóval kötött írásbeli szerződésben a törvénytől - annak keretei között - eltérhet.
Az Mt. munkaidő fejezetének hatálya általában kiterjed a munkaviszonyban, és a közalkalmazotti jogviszonyban történő munkavégzésre. A törvény-módosítás az Irányelv - egyes munkavállalókat a hatálya alól mentesítő, illetve mentesíthető rendelkezésének megfelelően rendelkezik azáltal, hogy megengedi kollektív szerződés útján
- a hajón vagy úszó munkagépen szolgálatot teljesítő,
- a polgári repülésben a hajózó, légiutas-kísérő, repülőgépes műszaki, továbbá a légi járműveket kiszolgáló berendezéseket kezelő és vezető,
- a belföldi és nemzetközi menetrendszerű közúti személyszállítás forgalmi utazó, továbbá
- a nemzetközi menetrendszerű vasúti személyszállításhoz kapcsolódó étkező-, háló- és fekvőkocsin utazó munkakörben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében a munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó rendelkezésektől - a munkaidő mértékét szabályozó Mt. 117/B. §-ában foglaltakat kivéve - történő eltérést [Mt. 117/A. § (1) bek.] ezenkívül
- az egészségügyi tevékenységre vonatkozó külön törvényben meghatározott ügyeleti, készenléti feladatok ellátásában résztvevő munkavállaló tekintetében a munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó egyes rendelkezésektől [Mt. 118/A. § (1)-(2) bek., 119. § (6) bek.] való eltérést [Mt. 117/A. § (2) bek.]
- előírja a munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseknek a gazdasági ágazat, alágazat tekintetében törvényben meghatározott szakmai szabályaival összhangban történő alkalmazását [Mt. 117/A. § (3) bek.]. Ezzel függ össze, hogy a nemzetközi közúti fuvarozást végző járművek személyzete tekintetében alkalmazni kell a 2001. évi IX. törvénnyel megállapított különös rendelkezéseket.
Ezzel összefüggésben a nemzetközi magánjogi tvr. módosítása folytán a magyar munkajogban tisztázást igényel az a kérdés, hogy jogválasztásnak általában helye lehet-e vagy csak abban az esetben, ha a tényállásnak külföldi eleme van, a jogválasztás kiterjedhet-e a munkaidő - pihenőidőre is, és hogy igenlő esetben mennyiben korlátozzák a jogválasztást a munkavállalót védő, eltérést nem engedő magyar munkajogi szabályok [1979. évi 13. tvr. 51. § (3) bek.]. A külföldi gyakorlatnak megfelelő válaszok e kérdések sorrendjében: a jogválasztás általában megengedett, az kiterjedhet a munkaviszony tartalmához tartozó munka-, pihenőidő meghatározására is, végül a jogválasztás nem eredményezheti a munkavállalót védő, eltérést nem engedő magyar munkajogi rendelkezések sérelmét, feltéve, hogy jogválasztás hiányában a magyar munkajogot kellene alkalmazni. Szükségesnek látszik megoldani továbbá a kollektív szerződést nem kötő, vagy nem kötött szervezetek részére a munkaidő-pihenőidő általános szabályaitól való eltérés lehetőségét.
b) Az Irányelv célja - az egyezmény 118a cikkének megfelelően - egészségvédelmi minimális rendelkezések meghatározása [1. cikk (1) bek.].
A német törvény hasonlóképpen határozza meg a célját: a törvény a biztonság és a munkavállalók egészségvédelmének a munkaidő megállapításánál történő biztosítására, egyben a rugalmas (flexibilis) munkaidő keretfeltételeinek javítására irányul (1. cikk).
A gyakorlat szerint e cél-meghatározásból sem a munkáltató, sem pedig a munkavállaló nem származtathat a maga, illetve a másik fél részére önálló jogokat, illetve kötelezettségeket (Zmarzlik-Anzinger: i. m. § 1, 3). Ekként a törvény tételes rendelkezései a munkavédelem, közelebbről a szociális, nem pedig a műszaki munkavédelem körébe tartoznak (uo. § 1, 4/). Ez cáfolja annak a magyar munkajogi közéletben elhangzott állításnak a helytállóságát, amely az új rendelkezéseknek a korábbiakkal való egybevetése alapján következtetett a szabályozás általános jog-, illetve Irányelv-sértő jellegére.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
