"(...) Nézd, hogy porlanak a cölöpök!
A tajtékzó folyó sodorta el
A kezedből kihulló evezőt,
Egy ideig vitte, vitte
De kiszáradt, és gaz nőtte be.
Előbb a gaz, majd
Homok öntötte el medrét. Azon a
Homokon, az egykori parton
Őrzöm a sors harmatcseppjét,
Mint a folyó egy cseppjét. De a megmentett vizet
Elnyeli a homok."
/El Kazovszkij: Homokszökőkút. Fordította: Borbély Szilárd/[2]
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:217. §-ának (2) bekezdése szerint a gyermekétől különélő szülő a tartási kötelezettségének megfelelő vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával is eleget tehet. A szülők megállapodása akkor érvényes, ha abban meghatározzák azt az időszakot, amelynek tartamára a juttatás a tartást fedezi, és azt a gyámhatóság vagy perbeli egyezség esetén a bíróság jóváhagyja.
A tartási kötelezettség "tőkével való megválthatóságát"[4]/megfelelő "vagyonértékkel való kiegyenlíthetőségét"[5] kimondó jogszabályi rendelkezés lényegi tartalmát tekintve megegyezik a Legfelsőbb Bíróság PK 106. számú állásfoglalásában foglaltakkal.[6]
E szabály alapján a felek a házassági bontóperükben vagy volt élettársakként, különélő házastársakként a gyermektartásdíj megfizetése iránt indított perükben általában olyan tartalmú egyezséget szoktak kötni, amelyben a többnyire házastársi/élettársi utolsó közös lakásukon fennálló közös tulajdont úgy szüntetik meg, hogy az a szülő, aki a gyermek(ek) természetbeni tartását vállalja, magához váltja a különélő szülő tulajdoni illetőségét, ám szülőtársának ténylegesen nem fizet megváltási árat, hanem azt elszámolják a különélő szülő által fizetendő tartásdíjba.
A gyakorlatban olyan tartalmú perbeli egyezségek is előfordulnak, amelyben a felek abban állapodnak meg, hogy a különélő szülő a gyermektartási kötelezettségének a szülőtársával közös adósságuk teljes összegének a kiegyenlítésével tesz eleget, és ezzel az őt terhelő tartásdíj fizetési kötelezettséget - többnyire a közös gyer
- 12/13 -
mek(ek) 18. életévének a betöltéséig, vagy egy meghatározott időpontig - teljesítettnek tekinti(k).
Ha a gyermektartási kötelezettség tőkével/megfelelő vagyonértékkel való "megváltásának" megpróbáljuk megkeresni a polgári jogi attribútumait és megkíséreljük ezt a jogi konstrukciót polgári jogi keretek közé illeszteni, akkor azt mondhatjuk, hogy az a felek közös kiskorú gyermekének, mint harmadik személynek a legjobb érdekében kötött, "két lábon álló" szerződés, amelynek azon részére, amely a gyermektartás mértékét rendezi a gyermektartásra vonatkozó családjogi, azon rendelkezéseire pedig, amelyek a felek közös vagyonát osztják meg, a kötelmi jogi szabályok alkalmazandóak - legalábbis elméletben, a dolgok rendje szerint; a gyakorlat - ha megkíséreljük formába vagy keretbe önteni - ettől eltérő képalakot látszik ölteni.
Miután a bíróság a tőkével megváltott vagy megfelelő vagyonértékkel kiegyenlített gyermektartás felemelése iránti keresetet többnyire elutasítja[7], ezért jelen tanulmány szerzője a gyermektartási kötelezettséget, illetőleg annak mértékét rendező egyezségrészt leginkább az örökkévalóságnak öntött kőszobornak, semmint egy polgári jogi/családjogi keretbe foglalt, a gyermek legjobb érdekében kötött, szükségleteinek előre nem látható változása miatt szükségképpen módosítandó szerződésnek érzékeli; ha pedig a vagyonközösségi elszámolást rendező megállapodásrészre gondol, akkor ott a polgári jogi keret kétségkívül megvan, ám abban egy homokképet lát, amely mozgatásra mindig más és más alakot ölt; ezt az a tény tűnik igazolni, hogy az ilyen tartalmú perbeli egyezségek vagyonközösségi elszámolást rendező részének az utólagos kiigazításával, korrekciójával kapcsolatban jelenleg annyiféle elszámolásképet találhatunk, ahányféle jogcíme létezik a vagyoneltolódás kiigazításának, korrekciójának a polgári jogban.
Arra a kérdésre ugyanis, hogy milyen jogcímen jár vissza az egy összegben "megváltott" tartásdíj abban az esetben, ha a perbeli egyezség megkötése után a közös gyermek a közös adósság visszafizetésével a tartást hosszabb időszakra előre kiegyenlített szülőhöz költözik át, a gyakorlat négy válaszképet is kínál: a szülő a tartásdíj arányos részét (vagyis a közös adósság szülőtársára eső részét) a jogalap nélküli gazdagodás, a szerződésszegés (azon belül is a lehetetlenülés), az érvénytelenség (azon belül a közös téves feltevés) és a bírósági szerzőmódosítás szabályaira alapítottan is megpróbálhatja visszakövetelni.
Írásomban egy, ezt a négy homokképvariációt megmutató eseti döntés ismertetésén keresztül azt vizsgálom, hogy melyik az az elszámoláskép, amelyik a legközelebb van az "igazsághoz", de legalábbis a legjobban emlékeztet a vagyoneltolódás-kiigazítás című klasszikus polgári jogi képre vagy El Kazovszkij: Arany egyensúly II. című képére - ahogy vagy amelyik tetszik.
A felek 1994-ben kötött házasságát a bíróság 2010-ben felbontotta.
A felek a házassági bontóperükben a bíróság végzésével jóváhagyott egyezséget kötöttek, amelyben megállapodtak abban, hogy a házasságukból 1995-ben született gyermekük az apánál, az 1997-ben született gyermekük pedig az anyánál kerül elhelyezésre.
Az apa a perbeli egyezségben vállalta, hogy 2010. július 1. napjától 2016. június 30. napjáig havonta, előre esedékesen 20 000 Ft kiegészítő gyermektartásdíjat fizet az anya részére.
Egyezségükben rögzítették, hogy az apát terhelő kiegészítő gyermektartásdíjba beszámítják az apa által a közös adósságok rendezése kapcsán átvállalt fizetési kötelezettséget 1 440 000 Ft összegben, és ennek alapján az apa kiegészítő gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségét 2016. június 30. napjáig teljesítettnek tekintik.
A fiatalabb gyermek 2011 februárjában az apához költözött, ettől az időponttól kezdődően mindkét gyermek az apa háztartásában nevelkedett.
A felperesi apa keresetében a fiatalabb gyermek elhelyezésének a megváltoztatását és a gyermek apánál történő elhelyezését, az alperesi anya mindenkori havi jövedelme gyermekenkénti 20%-át kitevő, de legalább gyermekenként havi 22 600 Ft alapösszegű gyermektartásdíj, illetőleg 1 280 000 Ft és annak 2011. február 1. napjától járó, törvényes mértékű késedelmi kamatai visszafizetésére kötelezését kérte.
Az alperesi anya 1 280 000 Ft megfizetésére kötelezésének az indokát abban jelölte meg, hogy álláspontja szerint a kiegészítő gyermektartásdíj-fizetési kötelezettsége 2010. július 1. napjától 2011. február 28. napjáig terjedő időtartamban, mindösszesen 160 000 Ft összegben állt fenn (addig, amíg a fiatalabb gyermek az alperesi anya háztartásában nevelkedett), így az előre kifizetett összegből az anya 1 280 000 Ft-ot köteles neki visszafizetni.
Az alperesi anya a gyermekelhelyezés megváltoztatására irányuló kereset teljesítését nem ellenezte, gyermekenként havi 15 000 Ft határozott összegű gyermektartásdíj megfizetését vállalta, azonban az 1 280 000 Ft visszafizetésére irányuló igényt alaptalannak tartotta.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
