A tanulmány a "fogyasztó" fogalmával kapcsolatos jogalkotói és jogalkalmazói kérdésekre és az azokra adott válaszokra fokuszál. Így, részletesen ismerteti a magyar jogrendszerben (is) megfigyelhető, "fogyasztó"-fogalom tekintetében bekövetkező változásokat, és kitér a jogalkalmazói gyakorlatban előfordult vonatkozó problémákra. A mű ennek keretében felöleli különösen a fogyasztóvédelmi törvény, a Polgári Törvénykönyv, az új Polgári Törvénykönyv javaslatának, az Európai Közösségek irányelveinek "fogyasztó"-fogalmat meghatározó rendelkezéseit, illetőleg a magyar bírói gyakorlat irányadó ítéleteit, valamint a szerző gondolatait.
A fogyasztóvédelem napjaink egyik kiemelkedően fontos területe, melynek jogpolitikailag és alkotmányosan eldöntendő lényegi előkérdése, hogy "kik" minősülnek "fogyasztó"-nak. A polgári jogi értelemben vett jogosulti alanyi kör eme szereplői - noha a polgári jogi "jogviszony" kötelezetti oldalán lévő alanyokkal e jogviszonyban jogilag egyenlő pozícióban vannak - gyakorlatilag (valamilyen objektív körülmény miatt) általában, jellemzően hátrányosabb helyzetben jelennek meg. A jogosulti alanyi körön belüli szóban forgó elhatárolásnak a magyar jogrendszerben (is) különböző és az adott szabályozási tárgykörtől függő ismérvei léteznek. Ezzel kapcsolatban - csak példálózva - a következőkre utalok:
A fogyasztóvédelmi törvény[1] alkalmazásában 2008. augusztus 31-ig "fogyasztó"-nak minősült az a személy, aki - gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül - árut[2] vett, rendelt, kapott, használt, illetve akinek a részére a szolgáltatást[3] végezték, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje volt.[4] Ez a definíció 2008. szeptember 1-jétől a következőre módosult: "fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut[5] vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció,[6] ajánlat címzettje".[7] Megjegyzendő, hogy a törvénymódosítás alapján a fogyasztóvédelmi törvény alkalmazásában áru: a termék,[8] az ingatlan és a vagyoni értékű jog, valamint a szolgáltatás.[9], [10]
A Polgári Törvénykönyv[11] hatályos rendelkezése alapján e törvény alkalmazásában "fogyasztó": "a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy".[12] A Polgári Törvénykönyvről szóló T/5949. számú törvényjavaslat[13] szerint a "fogyasztó" az olyan, önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy lenne, aki önálló foglalkozása vagy gazdasági tevékenysége körében eljáró személlyel köt szerződést.[14]
A fogyasztóvédelmi törvény említett módosításához fűzött miniszteri indokolás szerint: "A módosítás a törvényben alkalmazott fogalmak meghatározását (pl. fogyasztó, vállalkozás, áru, kereskedelmi kommunikáció) módosítja a 2005/29/EK irányelv átültetése kapcsán." Eme irányelv 2. cikkének a) pontja alapján ezen irányelv alkalmazásában "fogyasztó": "az a természetes személy, aki az ezen irányelv szabályozási körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységén kívül eső célok érdekében jár el".
A fentiek alapján lehet látni, hogy a "fogyasztó" jogi fogalmának meghatározása során az objektív elhatárolási körülmény az úgynevezett "gazdasági vagy szakmai tevékenység, illetve önálló foglalkozása körén kívüliség" úgy, hogy a kötelezett ilyen tevékenysége, illetve önálló foglalkozása körében jár el. A "fogyasztói" "minőség" tehát kifejezetten relációs kategória: az említettek szerint nem állhat fenn olyan jogalanyok közötti jogviszonyban, akik (amelyek) - mindkét részről - egyező gazdasági vagy szakmai tevékenységi (önálló foglalkozási) körben járnak el (ld. pl. ún. "termelőfogyasztó", "felhasználó" jogviszonyában), vagy akkor sem, ha a kötelezett sem ilyen körben jár el (pl. a "fogyasztó" - gazdasági, szakmai tevékenysége, illetve önálló foglalkozása körén kívül maradva - eladja a használt árut). Ezekben az esetekben nincsen szó olyan ismérvről, objektíve hátrányosabb körülményről, amely miatt az egyik felet a másikkal fennálló, szóban forgó jogviszonyában fokozott ("fogyasztói") jogvédelem illetné meg. Egyszerűbben fogalmazva arról van szó, hogy ha mind a jogosult, mind a kötelezett gazdasági, szakmai (önálló foglalkozási) szempontból úgymond "hozzáértő" vagy egyik sem az ("laikus"), akkor objektíve nem indokolt a szóban lévő, sajátos többletvédelem, hiszen az egyik a másikhoz képest (és viszont) - a jogilag egyenlő pozícióban - a jogilag absztrahálható, objektív elhatároló-ismérv nézőpontjából tekintve gyakorlatilag sincsen hátrányosabb helyzetben.
A másik "disztinkció", amit a hazai jogi szabályozásban, a jogszabályok módosításában érzékelni lehet:
- 88/89 -
a "fogyasztói" státusz természetes személyre történő szűkítése (és egységesítése), amely nemcsak a "fogyasztóvédelmi" jogalkotás "régi" "dilemmája", hanem - miként az alábbiakban kitérek rá - a "fogyasztóvédelmi" hatósági gyakorlatnak is kitartó "vágya". A jogalkotást illetően utalok arra, hogy a fogyasztóvédelmi szabályozás korszerűsítésének koncepciójáról, valamint az azzal kapcsolatos további feladatokról szóló 2145/1996. (VI. 13.) Korm. határozatban is megfogalmazódott: "A fogyasztó fogalmát arra tekintettel kell meghatározni, hogy a fogyasztó az a természetes személy, aki gazdasági tevékenység körén kívül árut, illetve szolgáltatást vesz, rendel, kap, használ, továbbá az, aki az áruval, illetve a szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás címzettje", hozzátéve: "Meg kell azonban vizsgálni, hogy a fogyasztóvédelmi rendelkezések hatályát mely esetekben kell kiterjeszteni a fogyasztókon kívüli személyekre is."[15]
A fogyasztóvédelmi jogalkotásunk vonatkozásában érdemes feleleveníteni - a relációs jelleget kifejezve - a vonatkozó európai közösségi "fogyasztó"-fogalmakat:
Az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 85/577/EGK irányelv 2. cikke alapján: "Ennek az irányelvnek az alkalmazásában: »fogyasztó« az a természetes személy, aki gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül köt az ezen irányelv hatálya alá tartozó üzletet; »kereskedő« az a természetes vagy jogi személy, aki, vagy amely a szóban forgó üzletkötés során kereskedelmi vagy szakmai minőségében jár el, valamint minden egyéb olyan személy, aki a kereskedő helyett és nevében jár el."
A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv 2. cikkének b) pontja értelmében "fogyasztó": minden olyan természetes személy, aki az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében olyan célból jár el, amely kívül esik saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körén.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
