2006 októberében jelent meg az International Center of Prison Studeis (ICPS) által kiadott tanulmány A női büntetés-végrehajtási rendszer reformja címmel, amely a fogvatartott nők helyzetét mutatja be a büntető igazságszolgáltatásban, illetve a büntetés-végrehajtás során. Jelen tanulmány az ICPS 14. számú útmutatását ismerteti, amelynek célja az, hogy a börtönreform programok fejlesztése, illetve kivitelezése során adjon hasznos tanácsokat, alternatívákat az e területen dolgozók, illetve a téma iránt érdeklődő szakemberek számára.
Az útmutatások összhangban állnak a nemzetközi emberjogi egyezményekkel; különféle kulturális és politikai környezetben is alkalmazhatóak, továbbá olyan javaslatokat kínálnak, amelyek nagy valószínűséggel eltérő szociális és gazdasági helyzetekben is megvalósíthatóak. Mindamellett, hogy nem igényelnek jelentős erőforrás ráfordítást, szem előtt tartják a büntetés-végrehajtási rendszer realitásait.
A női elítéltek általánosságban véve a büntetés-végrehajtási rendszerben kissebségnek számítanak, ugyanakkor a női bv.-intézetekben jelen van az összes, az intézetekre általánosan jellemző probléma. A jogalkotók által is elfogadott tény, hogy a fogva-tartott nők szükségletei nagymértékben különböznek a férfi fogvatartottakétól. A nők fogva tarására szolgáló épületek gyakran kényszermegoldásból születtek, kevesebb helyiséggel, mint a férfiintézetek. A női fogvatartottak jellemzően alacsony biztonsági kockázatot jelentenek, mégis gyakran az ilyen börtönökben az indokoltnál magasabb a biztonsági színvonal. Függetlenül attól, hogy a nemzetközi emberjogi egyezmények előírják, hogy a női elitélteket a férfiaktól külön kell tartani, illetve, hogy az őrzőik is nők legyenek, a nemi erőszak, zaklatás, és megalázás a mai napig általános jelenség.
A női fogvatartottak aránya világösszesítésben is igen alacsony, arányuk világszerte majdnem mindenhol 12% alatti, átlagosan 6% körül alakul.
A legnagyobb női fogvatartott aránnyal rendelkező országok[1]
| Maldív-szigetek | 26,6% | Szingapúr | 10,4% |
| Thaiföld | 20,3% | Argentína | 9,5% |
| Bolívia | 16,7% | Malajzia | 9,0% |
| Qatar | 11,8% | USA | 8,5% |
| Paraguay | 11,3% | Brunei Darussallam 8,2% | |
| Costa Rica | 10,8% | Spanyolország | 7,7% |
A legkisebb női fogvatartott aránnyal rendelkező országok
| Seychelles-szigetek | 0% | Gambia | 1,2% |
| Liechtenstein | 0% | Zambia | 1,5% |
| Tanzánia | 0,9% | Fidzsi-szigetek | 1,5% |
| St Kitts and Nevis | 0,9% | Jordánia | 1,6% |
| Burkina Faso | 1,0% | Pakisztán | 1,7% |
| Malawi Köztársaság | 1,2% | Azerbajdzsán | 1,7% |
Az adatok nem minden esetben vonatkoznak ugyanazon évre, hanem a hozzáférhető legfrissebb statisztikákat mutatják. A százalékok kerekítettek.
A nők bebörtönzése egyre általánosabbá vált, és egyes országokban a bebörtönzött nők száma gyorsabban növekszik, mint a börtönbüntetésüket töltő férfiaké. A Fawcett Society: A nők helyzete az igazságszolgáltatás rendszerében 2004-es adatai szerint a női fogvatartottak számának növekedése Angliában és Wales-ben az utóbbi évtizedben jócskán maga mögött hagyta a férfiak számának növekedését. Az 1992 és 2002 közötti időszakban a férfibörtön - populáció 50%-kal nőtt, amíg a női 173%-kal.[2]
A vonatkozó nemzetközi emberi jogi egyezményekben foglaltak szerint:
- a fogvatartott nőket diszkrimináció nem érheti a körülmények vagy a bánásmód tekintetében,
- a nőkre irányuló erőszakos cselekményeket meg kell előzni, illetve ha ilyen történt, azt vizsgálni és szankcionálni kell,
- a nő és a férfi fogvatartottakat el kell különíteni egymástól,
- terhes és kisgyermekes anyák számára különleges és kielégítő szabályozásokat kell hozni,
- bv.-intézetben történő szülés esetén a születés helyét nem szabad feltüntetni a születési anyakönyvi kivonaton,
- férfi személyzet a női börtönbe kizárólag női végrehajtó személyzet kísérete mellett léphet be.
- 161/162 -
A női elítéltek "profilja" meglehetősen különbözik a férfi elítéltekétől: gyakran már egészen fiatal koruktól szexuális és testi erőszak áldozataivá válnak, ily módon különleges testi és mentálhigiénés szükségletekkel bírnak; nagyon kevés esetben indokolt a magas őrzési - biztonsági fokozat elrendelése. A női fogvatartottak általánosan alacsony számából adódóan elképzelhető, hogy így az otthonuktól távol töltik a büntetésüket és a családjukkal történő kapcsolattartást nehéz lehet megoldani, ez, pedig hatással van a családi élet folytatásához való jogaikra. A terhes vagy kisgyermekes anyák esetében a gyermekgondozás dilemmát jelent - a gyermekek maradjanak az édesanyjukkal és neveljék őket a börtönben, vagy kerüljenek a családtagokhoz esetleg állami gondozásba? Problémát okoz az is, hogy a női börtönépületek gyakran kényszermegoldásból született kisméretű épületek, ebből adódóan sok esetben ezek nélkülözik a munka, tanulási, tréning, sportolási vagy kulturális lehetőségeket, amelyek a férfibörtönökben jelen vannak. A női elítéltek gyakran nemi erőszak, zaklatás, és megalázás veszélyének vannak kitéve.
Phil Scraton-Linda Moore, The Hurt Inside 2004. tanulmányában foglaltak szerint az Észak-írországi Maghaberry börtön Mourne House nevű női szakaszában történt felmérés alapján fény derült arra, hogy a nőket a cellájukba gyakran napi 17 órán át folyamatosan zárva tartották, a munkafoglalkozásokat megszüntették, és az oktatásokat is csak ritkán tartották meg. Az új elítéltek a megérkezéskor csekély vagy semmilyen támogatást nem kaptak, hiányzott a strukturált bevezető program, és az információbiztosítás folyamata. Az elítélt nők jogait, illetve a családi élethez való jogukat nem tartották tiszteletben. A különleges vagy hagyományos családi látogatások feltételei egyszerűen hiányoztak. A korlátozó - megszorítórendszer indokolatlan szenvedéseket okozott az elítélt nőknek, gyermekeiknek és családtagjaiknak. A büntető és szegregációs "blokkban" - vagy speciálisan őrzött egységben - alkalmatlan körülmények uralkodtak a kimerült vagy önveszélyes nők és lányok számára.[3]
A fogvatatott nők alacsony számának köszönhetően a női börtönök gyakran a börtönrendszerek elhanyagolt területét jelentik. A nő elítélteket sok esetben nem megfelelően átalakított épületekben tartják őrizet alatt, ahol testedzésre és más tevékenységre nincs elegendő hely.
A The Record, Deacon serving in El Salvador finds hope behind bars 2002. című tanulmányban foglaltak szerint (El Salvadorban) a San Miguel-i végrehajtási intézetben nyilvánvaló jogsértések sora történt. A szabálysértések és bűncselekmények, a nyilvános alkoholfogyasztástól a gyilkosságig terjedtek, továbbá 72 nő egy hosszú szobában aludt, amelyhez egyetlen illemhely és mosdó tartozott. Emeletes ágyakon, illetve hely hiányában néhány nő az alsó ágy alatti földön tudott csak aludni. Este 6 és reggel 6 óra között bezárva, nappal pedig a helyiségből kizárva tartották őket. A börtönben biztosított élelem olyan hideg és silány volt, hogy sokan a családtól kapott élelmet gázmelegítővel főzték meg, és az esővizet műanyagpalackokban gyűjtötték össze.[4]
A büntetés-végrehajtási hatóságok az alacsony számú női elítéltekkel másképpen bánnak. Néhány országban egyetlen női börtönt tartanak fenn, így az ország minden részéről érkező elítéltet itt tartják fogva, akkor is, ha ez többórás vagy többnapos utazást jelent a lakóhelyétől vagy családjának lakhelyétől. Létezik egy alternatív modell, a férfi bv.-intézetekhez csatolt, de elkülönített szárny vagy részegység felállítása a nők számára. Mindkét modell problémákat hordoz magában. A női elítéltek többnyire olyan büntetés-végrehajtási rendszerben találják magukat, amelyek tervezése, szervezése, és működtetése során elsősorban a jóval nagyobb számú férfiak fogva tartását vették figyelembe. Ennek következményei:
- a női elítéltek által fellépő biztonsági kockázathoz mért túlságosan felültervezett biztonsági szint, főként azért is, mert a nők nagy része csekélyebb súlyú bűncselekményért kapott szabadságvesztés büntetést,.
- a végrehajtási dolgozók oktatásában nem szerepel a női elítéltek speciális helyzete,
- az oktatási és tréningprogramok főként a férfi elítéltek igényeire alapulnak, a nők számára kevesebb a lehetőség, mint pl. a varró foglalkozás, ahol a börtön egyenruháit készítik,
- a családi látogatások rendjét nem igazítják olyan elítéltek számára, akik a hozzátartozó gyermekeik egyedüli nevelői,
- a női elítéltek speciális egészségügyi és higiéniás igényeit nem veszik figyelembe.
A Canadian Human Rights Commission, Protecting Their Rights 2003. címmel megjelent tanulmány szerint Kanadában végzett kutatások megállapították, hogy a női elítéltek jellemzően alacsonyabb biztonsági kockázatot jelentenek, a visszaesési rátájuk alacsonyabb, illetve a férfiaktól eltérő szükségletekkel rendelkeznek. Ennek ellenére a Kanadai Korrekciós Intézet (Correctional Service of Canada) továbbra is ugyanazon kockázatbecslési és igényfelmérési módszereket alkalmazza mindkét nem esetében. Az eredmény a női fogvatartottak esetében, az indokolatlanul magas biztonsági fokozat alkalmazása a bv.-intézetekbe, illetve kevesebb lehetőség az olyan korrekciós programokra, amelyek
- 162/163 -
elősegítik a társadalomba történő reintegrációjukat és rehabilitációjukat.
Az elítélt nők jellemzően olyan háttérrel rendelkeznek, ahol jelen lehet a fizikai vagy más jellegű erőszakos bánásmód. A szabadságvesztésre ítélésük oka többnyire a következő jelleget ölti fel:
- csekély súlyú bűncselekmény, amely lehet kisebb értékű pénz vagy ingóság lopása,
- súlyos bűncselekmény, amely lehet emberölés, esetenként az őt erőszakosan sérelmező meggyilkolása,
- kábítószerrel visszaélés, gyakran tiltott drog birtoklása vagy szállítása mások parancsára.[5]
Néhány országban az uralkodó vallási jogok miatt olyan asszonyokat is bebörtönöznek, akik nemi erőszak áldozatává váltak, és mivel nem tudták bizonyítani a nemi erőszak tényét, ezért törvénytelen szexuális cselekmény miatt ítélték el őket.
A női börtönök általában sokkal kevésbé zsúfoltak, mint a férfiaké, ellenben néhány esetben igen súlyos túlzsúfoltság tapasztalható. Több börtönben tisztább és attraktívabb a környezet, rendezett hálótermekkel, hímzett ágyneműkkel, és a falakat díszítő családi fotókkal. Mindezek ellenére a női börtönökben is világszerte jelen van az erőszak és az embertelen bánásmód.
A Daily Telegraph, Austrian Minister in jail search gaffe 2004. címmel napvilágot látott tanulmánya szerint "egy ausztriai bv.-intézetben egy tréninggyakorlat alkalmával 70 fegyveres rendőr, legtöbben férfiak megrohamoztak egy női börtönt és megmotozták az intézmény lakóit, a fejmaszkot viselő rendőröknél gumibotok, pajzsok és fegyverek voltak, a női fogvatartottakat felemelt kézzel a falhoz állították, közben a cellákat felforgatták rátaposva a ruhákra és fehérneműre, a személyes tárgyaikat pedig szétzúzták. Ezek után a nőket a börtön aulájába vezették, meztelenre vetkőztették, majd megmotozták őket. Egy, a kilétét felfedni nem kívánó elítélt a következőket mondta: "Arra kényszeríttettek, hogy meztelenre vetkőzzek, majd egy másik elítélt mellett előre kellett hajolnom amíg a tiszt intim vizsgálatot végzett rajtam, hogy nem rejtegetek-e drogot a testemben. Legjobb tudomásom szerint még okuk sem volt hogy ezt feltételezzék."[6]
A női elítéltekre irányuló erőszak nem csak a személyzettől származhat. Az elítéltek közötti erőszak is súlyos problémát jelenhet. A Prison Improvement Project, Sao Paulo 2004-es tanulmány szerint a női börtönökben korábban a nőknek például erőszakos elítéltek, az úgynevezett "étel-főnökök" miatt is szenvedniük kellett, akik az ételkiosztás során a többiek megfenyegetésével a legjobb helyeket foglalták el, és a legjobb ételeket szerezték meg. A problémát sikerült orvosolni az egyes részlegekben található étkezők megnagyobbításával illetve az egyéni evőedények rendszeresítésével, és azzal, hogy így az összes elítélt egyszerre ülhetett le étkezni.[7]
Az orvosi ellátás kérdése majdnem minden női börtön esetében problémát jelent. A bv.-intézetbe kerülő nők általában a társadalom szegényebb rétegeiből származnak, számos kezeletlen testi és szellemi egészségügyi problémával. A Shazia Rafiq, Justice and Equality for Women 2004. címmel megjelent tanulmányban foglaltak szerint Pakisztánban a női börtönökben az orvosi ellátás majdnem teljes egészében hiányzik. Szinte valamennyi nemi erőszak áldozatává vált, és teherbe esett asszony a börtönben kényszerül megszülni gyermekét, miközben el nem követett bűnért kerültek börtönbe. A bv.-intézetekben terhesgondozásban nem részesülnek, alultápláltak és túldolgoztatottak, végül a szülésre egy higiéniát mellőző, szánalmasan rossz körülményekkel rendelkező végrehajtás-egészségügyi intézetben kerül sor. Mindezek nyilvánvaló eredménye az aránytalanul magas csecsemő- és szülőhalálozás egy olyan országban, ahol ezen felül is gyászos a csecsemő- és szülőhalálozási arány.[8]
Néhány országban a szabadságvesztésre ítélt nők többsége kábítószerrel visszaélés miatt ül, ezzel együtt a fogyasztás az intézetekben is jelen van. Többek között ez szolgáltatja a mentálhigiénés problémák és öngyilkossági kísérletek hátterét is. A bebörtönzésük, és a családjuktól, de különösképpen a gyermekeiktől való elszakadás a női elítéltekre nagyon súlyos hatással lehet. Gyakran annyira elkeseredettek, hogy önmagukban tesznek kárt, a csuklójuk vagdosásával, az arcuk és testük felkarcolásával.
A Rani D. Shandarkass: Where the mind is without fear and the head is held high: mental health and care of women and children in prison in Andhra Pradesh 2001. című tanulmány[9] szerint a Hyderabad és Rajahmundry bv.-intézetek területén felállított egészségügyi központoknál hasznos kezdeményezés volt megfigyelhető. Az egészségügyi központ a következő lehetőségeket biztosította a női elitéltek számára:
- nők és gyermekek súlyának és magasságának mérése, egészségi állapotának felderítése,
- 163/164 -
- vérvizsgálatok (nőknek),
- fogászati vizsgálatok (nőknek és gyermekeknek),
- fül-orr-gégészeti vizsgálatok (nők és gyermekek számára, illetve szemvizsgálat, akiknek szükséges),
- általános vizsgálatok és ellenőrzések - vérnyomás, mell és bőrvizsgálat,
- nőgyógyászati vizsgálatok,
- egyéb problémák konzultációja - testi és szellemi problémák,
- ajánlások - dietétikai és gyógyszerezési.
Az orvosi ellátás javításának érdekében erőfeszítéseket szükséges tenni, illetve gyógyszerezési tanácsadás, a mentálhigiénés segítségnyújtás, és olyan programok alkalmazását kell lehetővé tenni, amelyek segítenek a nőknek a múltban elszenvedett erőszakot és sérelmeiket feldolgozni. A HIV-vírussal jelentős mértékben sújtott országokban a női fogva-tartottak nagy száma is fertőzött. Igen fontosak az olyan, a káros következmények csökkentésére irányuló programok - mint például a tűcsereprogram, vagy a fertőzést jelentő tűk felügyelete -, amelyek segítenek a fertőzöttek számára a betegséggel való együttélésben, miután kikerültek a börtönből. A Penal Reform International, Annual Report 2001. című tanulmányban foglaltak szerint 2000 szeptemberében a lettországi Ilguciem női börtönnek körülbelül 300 lakója volt. Közülük húszan HIV-fertőzöttek, a húszból tizenkilencen a bűntető tárgyalásra vártak. A projekt 20 kijelölt oktató kiképzése volt, akik a többi női elítéltet oktatták az HIV/AIDS, nemibetegségek, hepatitisz és fogamzásgátlás témakörökben. Az oktatási órák heti rendszerességgel zajlottak. Márciusban a börtönben létrejött egy önsegélyező egylet. Az AIDS Prevenciós Szervezet áprilisban szeminárium-sorozatot tartott ugyanitt. Ez volt az első eset, hogy ilyen nagyszámú, szociális munkásokból, civil szervezetek és hatósági képviselőkből álló 65 tagú delegáció látogatott a börtönbe és hallgatta meg a nők problémáit.[10]
A börtönélet számos aspektusa lehet megalázó egy nő számára. A magánszféra hiányzik, és a büntetés-végrehajtási intézmények gyakran nem fordítanak elég figyelmet a nők speciális igényeire sem. Egy az US Department of State, Kenya country report 2004. címmel megjelent kutatás adatai szerint a kenyai börtönökben a nőknek nem volt tisztasági betét biztosítva, és gyakran csak egy váltás ruhájuk volt, így azt csak meztelenül tudták kimosni.[11]
Sajnos a nők védelme a nemi erőszaktól és szexuális zaklatástól gyakran nehezen oldható meg. Számos országban a női elítélteket nem védik meg a férfi börtönőrök zaklatásától. A US Department of State, Pakistan country report 2003. szerint Pakisztánban sok gyermek született a bv.-intézetekben, a férfi börtönőrök által gyakorolt nemi erőszak eredményeképpen.
Néhány országban a nemi egyenjogúság elvének bevezetése a női börtönökben szolgáló férfi börtönőrök számának növekedését eredményezte, ezzel a szexuális zaklatás nagyobb veszélyét is. A fogvatartott nők átkutatása nagyon kényes kérdés. Gyakran biztonsági okokból válik szükségessé, de jelentős kényelmetlenséget és megaláztatást is jelent. A legtöbb olyan országban, ahol a női börtönökben férfi börtönőröket alkalmaznak, a férfi börtönőrök számára nem engedélyezett a női elítéltek motozása, habár vannak kivételek is, mint az Amerikai Egyesült Államok, ahol a férfiaknak megengedett a nők ruházatának átvizsgálása.
Sokszor a problémás helyzeteket a nők a börtönbe érkezésükkor, a családi látogatások előtt vagy után, vagy egyéb alkalmakkor történő belső motozása jelenti. Az ilyen motozás és belső vizsgálat általános gyakorlat, amelyet rutinszerűen végeznek. Néhány esetben nyilvánvaló, hogy az ilyen motozások és vizsgálatok célja a megalázás, és a bebörtönzött nők "elítélti" státuszának érzékeltetése.
A családtól és gyerekektől való elszakítottság a nőknek nagyobb feszültséget jelent a büntetésük letöltése során. A nők általában nagyobb felelősséget vállalnak a gyermeknevelésben, így a távolság komoly aggodalmat jelent számukra. Mindezek miatt a látogatási rend kialakítása különleges fontossággal bír a női bv.-intézetek esetében. Számos országban az anyák és gyermekeik közötti látogatás rácsos ablakon vagy üvegfalon keresztül történik, és igen rövid a beszélgetési idő. Más rendszerekben a gyermekek hetente egy napon látogathatnak akár több órán keresztül, és a látogatás helye szabadtér vagy nagyobb terem. Az egykori Szovjetunió utódállamainak többségében az anyák számára negyedévente egy hosszú látogatás engedélyezett, amikor a gyermekek és a nevelőik akár 72 óráig maradhatnak a börtön egy kialakított lakrészében. Néhány olyan országban, ahol a női fogvatar-tottaknak formaruhát kell viselniük, családi napokat
- 164/165 -
szerveznek a gyermekek látogatására, ahol mind a börtönőrök, mind az elítéltek civil ruhát viselhetnek.
Léteznek olyan országok, ahol a börtönbüntetés óriási szégyent jelent, így a bebörtönzés után a nőket a családjuk kitagadja. Női szervezetek és civil közösségek támogatása segíthet az ilyen sorsú asszonyokon, hogy kibírják a börtönbüntetésüket, és hogy a szabadulásuk után is boldogulhassanak.
A gyermekek és csecsemők kezelése a börtönben problematikus kérdés. A börtönbüntetésüket töltő várandós anyák számára megfelelő szintű orvosi ellátás szükséges. Lehetőség szerint a szülést inkább külső kórházban kell lefolytatni, mint a börtönben. Amennyiben a szülés miatt a várandós anyákat külső kórházba szállítják nem szabad őket megbilincselni vagy egyéb módon az ágyhoz kötözni.
Az anyák és csecsemőik, vagy gyermekeik bánásmódja jelentősen eltérő. Számos országban a szülés után a csecsemőt elveszik az édesanyjától és átadják rokonoknak vagy állami nevelőintézeteknek. Más országokban az intézeten belül van gyermekosztály, és a csecsemők és a kisgyerekek együtt élnek az édesanyjukkal. Néhány esetben a gyermekosztályon képzett gondozók dolgoznak, és az anyák naponta láthatják gyermeküket néhány órára. Más helyeken a gyermekosztályt maguk az elítéltek működtetik.
Az is jelentősen eltérő, hogy a gyermeket milyen korban választják el az édesanyjától. Vannak országok, ahol a gyermek 18 hónapos koráig maradhat az édesanyjával. Más helyütt 6 hónapos koráig maradhat az anyjával a gyermek. Olyan országokban, ahol a gyermekgondozási színvonal alacsony, a gyermek egészen az édesanyja szabadulásáig maradhat.
A gyermekek orvosi ellátásának fejlesztésére irányuló programokat humanitárius, egészségügyi és gyermekjóléti szervezetek vállalhatják fel, amelyek magukban foglalhatják az egészségügyi állapot ellenőrzését, játékok és más szükséges eszközök biztosítását, és az anyáknak a gyermekgondozásban nyújtott segítséget. ■
JEGYZETEK
[1] World Prison Brief Online 2004. november 12-i kiadása
[2] Women and the criminal justice system: a report of the Fawcett Society's Commission on Women and the Criminal Justice System, 2004
[3] Phil Scraton and Linda Moore, The Hurt Inside:the imprisonment of women and girls in Northern Ireland, Northern Ireland Human Rights Commission, Belfast, 2004. 11-12.
[4] Deacon serving in El Salvador finds hope behind bars, The Record, Episcopal Diocese of Michigan, 2004. 11.
[5] Protecting Their Rights: A Systemic Review of Human Rights in Correctional Services for Fedrally Sentenced Woman, Canadian Human Rights Commission, Ottawa, 2003
[6] Michael Leidig, Austrian minister in jail search gaffe, Daily Telegraph, London, 2004. 03. 18.
[7] Prison Improvement Project-Sao Paolo, Follow-up Report, British Council, 2004. 05.
[8] Shazia Rafiq, Justice and equality for womn, PakTribu-ne, www.paktribune.com.
[9] Penal Reform and Justice Association, Gurgaon, 2001.
24-25.
[10] Annual Report, 2001, Penal Reform International. 12.
[11] Country Reports on Human Rights Practices 2002, Kenya, US Department of State Washington DC.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató.
Visszaugrás
