Az első fokon eljárt közjegyző az örökhagyó hagyatékát 12/30 részben végrendeleti öröklés jogcímén teljes hatállyal, míg a hagyaték összesen 18/30 részét ideiglenes hatállyal törvényes öröklés jogcímén adta át.
A megállapított tényállás szerint az örökhagyó 2001. június 19-én tartási szerződést kötött a név szerint megjelölt eltartókkal. A szerződés 6. pontja szerint ebben öröklakásának tulajdonjogát ruházta át. Az okirat 10. pontjában akként rendelkezett, hogy halálakor még meglévő minden vagyonának, különösen ingóságainak örökösei eltartói legyenek.
A végzés indokolása szerint a szerződés első oldala élők közötti jogügylet, ahhoz nem kapcsolódhat halál esetére szóló, végintézkedést tartalmazó rendelkezés. A tartási szerződést a szerződő feleknek alá kell írnia, a végrendeletet tartalmazó okiratot az örökösök is aláírták, így a Ptk. 632. § (1) bekezdése szerint nem tekinthető érvényes végrendeletnek. A szerződés 10. pontjában foglaltakat, mint érvényes végrendeletet, az örökösök egy része elfogadta, az ő vonatkozásukban a közjegyző teljes hatállyal adta át az eltartók részére a hagyatékot, míg a végrendelet érvényességét vitató örökösök vonatkozásában az öröklési jogi vitára figyelemmel ideiglenes hatályú átadásról rendelkezett.
A végintézkedésben nevezett örökösök fellebbezése alapján a másodfokú bíróság a közjegyző végzésének fellebbezett részét helybenhagyta.
A másodfokú végzés indokolása szerint az öröklési jog kifejezetten nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy élők közötti jogügyletről készült okirat nem tartalmazhat halál esetére szóló végintézkedést. A végintézkedésre vonatkozó szabályokból viszont az következik, hogy törvényi kivételtől eltekintve az örökhagyó egyéb szerződésben érvényesen nem végrendelkezhet. Az öröklési szabályok alapján végrendeletnek kizárólag az örökhagyó végintézkedését tartalmazó okirat tekinthető, egyéb jogügyletet tartalmazó szerződésben érvényesen végrendelkezni nem lehet. A Ptk. 655. § (2) bekezdése - kivételként - külön rendelkezik arról, hogy az örökhagyó öröklési szerződésben bármilyen végrendeleti rendelkezést tehet. Az okirat 10. pontja azzal kezdődik, hogy "fentiekre való tekintettel", ez pedig arra utal, hogy a halál esetére szóló rendelkezés nem független egyoldalú jognyilatkozat, hanem az előző feltételekre utalással szerződéses nyilatkozat és nem végrendelet.
A jogerős végzés ellen a végintézkedésben nevezett örökösök terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet annak részbeni hatályon kívül helyezésével, a teljes hagyaték részükre való átadása iránt. Arra hivatkoztak, hogy az okiratból egyértelműen kitűnik az örökhagyó azon akarata, hogy juttatásban részesítésük a szerződéskötés tényén és annak teljesülésén alapul. Az eljárt közjegyző és a másodfokú bíróság végzése a Ptk. olyan rendelkezéseire hivatkozik, amelyek nem tiltják az adott ügybeni végintézkedést sem alaki, sem tartalmi szempontból.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján találta alaposnak.
Az adott ügyben az örökhagyó és a felülvizsgálati kérelmet előterjesztő érdekeltek 2001. június 19-én egy lap két oldalán írásba foglalt, a felek és a tanúk által aláírt és ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott "Tartási szerződés"-nek nevezett szerződést kötöttek. Ebben nevezettek az örökhagyó tartására, gondozására, ápolására, gyógykezeltetésére, illő eltemettetésére vállaltak kötelezettséget és az eltartott erre tekintettel haszonélvezeti jogával terhelten élők között átruházta öröklakása tulajdonjogát. A szerződés 10. pontjának rendelkezése szerint "fentiekre való tekintettel alulírott J. J. eltartott halálom esetére épp ésszel és tiszta öntudattal akként végrendelkezem, hogy a mai napon átruházott ingatlanomon túlmenően halálomkor még meglévő minden vagyonomnak így különösen összes ingóságomnak, - beleértve a 143 000 forint követelést tartalmazó betétkönyvemet, valamint az átutalási számlán lévő követelésemet - az örökösei szintén eltartóim legyenek 1/4-1/4 illetve 1/2 arányban".
A hagyatéki eljárásban az ideiglenes hagyatékátadással érintett törvényes örökösök az okiratban foglalt végintézkedés mint végrendelet érvényességét vitatták azzal, hogy az az örökösök aláírása miatt érvénytelen, az örökhagyó beteg volt és nem biztos, hogy a szerződés keltekor az elkészültének helyén tartózkodott.
A Ptk. 599. § (2) bekezdése szerint amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt az öröklés rendjét ez határozza meg. Az örökösöket azonban nem illeti meg az a jog, hogy az öröklési jogcímek között válogassanak. Nem az örökös, hanem az örökhagyó dönti el ugyanis, hogy a hagyatékában végrendeleti, törvényes vagy a felek közötti szerződés alapján szerződéses öröklés rendje érvényesüljön-e. Az örökös a végrendeletet vagy más végintézkedést nem teheti félre, csak arra van lehetőség, hogy a végintézkedésbeli és a törvényes örökösök a végintézkedést egyező nyilatkozattal érvénytelennek minősítsék, így arra a nem vitás érvénytelenség folytán jogot ne alapítsanak.
A hagyatéki eljárásban a He. 52. §-ának (3) bekezdése szerint a közjegyző köteles a feleknek a felmerülő jogi kérdésekben útbaigazítást adni és gondoskodni, hogy a felek a tárgyaláson a nyilatkozataikat azok jogkövetkezményei teljes ismeretében tegyék meg. A He. 61. §-ának a vitás hagyaték átadására vonatkozó rendelkezéseiből következik, hogy a közjegyző a hagyatéki eljárásban a végrendeletnek (végintézkedésnek) csak alaki érvényességét vizsgálhatja, de az adott esetben szükséges az is, hogy a végintézkedést az alaki érvényesség szempontjából értelmezze. Ez az értelmezés azonban csak az egyes kifejezések általánosan használt jelentéséből indulhat ki és csak addig terjedhet, hogy a rendelkezés valószínű nyelvtani értelmét megállapítsa (CDT Hagyatéki eljárás 54-55-56. sz. jogesetek). A közjegyzői eljárásban a fentiekből következően kizárólag az vizsgálható, hogy maga az okirat megfelel-e az adott végintézkedési fajtára előírt alaki követelményeknek.
Az adott esetben, bár a szerződés 10. pontja szerint az örökhagyó "végrendelkezett" a tartási szerződésben egész vagyonát a teljesítendő tartás, gondozás, ápolás és illő eltemettetés ellenében eltartóinak juttatta, ezen belül külön kikötéssel az öröklakása tulajdonjogát a szerződéssel egyidejűleg ruházta át. E szerződés a szerződő felek nyilatkozatainak nyelvtani értelmezése szerint nem élők közötti szerződésbe foglalt végrendelet, hanem - a felek által követett elnevezéstől függetlenül - tartási szerződéssel vegyes öröklési szerződés (hasonló álláspontot tartalmaz a CDT Hagyatéki eljárás 57. számú jogesete). E szerződés alaki érvényességéhez pedig az eltartók aláírására szükség volt. Ezért az eltartók a hagyaték részükre való átadását az alakilag érvényes öröklési szerződés alapján okkal kérhetik.
Mivel a törvényes örökösök egy része a végintézkedést a hagyaték átadásának alapjául nem fogadta el, ez azzal a következménnyel jár, hogy a hagyaték e részében teljes hatállyal nem adható át, a törvényes örökösök a végintézkedésekkel szembeni esetleges igényüket miként azt a közjegyző a végzésében már közölte, peres eljárásban érvényesíthetik.
A kifejtettek alapján a jogerős végzés felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése az érdemi elbírálásra kihatóan jogszabálysértő, azt a Legfelsőbb Bíróság a közjegyző végzésére kiterjedően hatályon kívül helyezte és a He. 60. §-ának (1) bekezdése alapján a vitás hagyaték ideiglenes hatályú átadásáról rendelkezett (Legf. Bír. Pfv.II.20.531/2003. szám).
Az 1998. február 19-én elhunyt M. L. testvére a felperes, végrendeleti örököse az I. r. alperes.
Az örökhagyónak halálakor egy gyermeke volt, felesége korábban elhunyt, szülei már nem éltek, a felperesen kívül más testvére nincsen.
Az örökhagyó 1996. december 20-án írásbeli magánvégrendeletet alkotott, amelyben gyermekét kitagadta és általános örökösévé az I. r. alperest nevezte. Az örökhagyó 1998. január 21-én kelt írásbeli nyilatkozatában kijelentette, hogy a m.-i 370. hrsz. alatti ingatlan kizárólagos tulajdonát képezi, erről már végrendelkezett, amelyet ebben a nyilatkozatban is megerősített.
Az örökhagyó halála utáni hagyatéki eljárásban a közjegyző a hagyatékot (az m.-i ingatlant) ideiglenes hatállyal az I. r. alperes részére adta át. Az örökhagyó gyermeke kötelesrésze kiadása iránt az I. r. alperessel szemben pert indított, amely szünetelés folytán megszűnt. Ezt követően a közjegyző a végzését teljes hatályúvá nyilvánította és ezt a másodfokú bíróság helybenhagyta.
Az I. r. alperes 1999. szeptember 23-án a II-III. r. alperesekkel adásvételi előszerződést, majd az I. r. alperes tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése után adásvételi szerződést kötött, amelynek alapján a II-III. r. alperesek tulajdonjoga 2000. március 3-án az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzést nyert.
A felperes a perben törvényes örökösi minőségére hivatkozással az I. r. alperes javára szóló juttatás érvénytelensége folytán annak tűrésére kérte kötelezni az I. r. alperest, hogy tulajdonjoga az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön, a II-III. r. alperesekkel szemben előterjesztett keresete bejegyzett tulajdonjoguk törlésére irányult.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték, a II-III. r. alperesek az ingatlan-nyilvántartásba bízva jóhiszemű és ellenérték fejében való tulajdonszerzésükre hivatkoztak.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy tűrjék, hogy a m.-i 370. hrsz. alatt felvett ingatlanról a II-III. r. alperesek tulajdonjoga törlésre és a felperes tulajdonjoga öröklés jogcímén bejegyzésre kerüljön. Megkereste a körzeti földhivatalt a II-III. r. alperes tulajdonjogának törlése és a felperes tulajdonjogának bejegyzése végett és rendelkezett a le nem rótt illeték megfizetéséről, valamint az alpereseket perköltség fizetésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg, hogy az örökhagyó gépírással készült végrendeletének tanúi: az I. r. alperes leánya és az I. r. alperes testvérének házastársa volt, akik a Ptk. 685. §-ának b) pontja szerint az I. r. alperes hozzátartozói, ezért a végrendeletnek az I. r. alperes javára szóló juttatása a Ptk. 632. § (1) bekezdése alapján érvénytelen. Ez a Ptk. 652. §-a értelmében az örökhagyó gyermekére vonatkozó kitagadás érvényességét nem érinti, ő az öröklésből kiesett. Az örökhagyó után házastárs és szülők hiányában törvényes öröklésre a felperes jogosult. A felperes az örökhagyó halálával az ingatlan tulajdonjogát megszerezte. Az I. r. alperes mivel nem tulajdonos, az ingatlanról a Ptk. 112. § (1) bekezdése alapján érvényesen nem rendelkezhetett. Az I. r. alperes a II-III. r. alperesekkel megkötött adásvételi szerződéssel lehetetlen szolgáltatásra vállalt kötelezettséget, ezért az alperesek közötti adásvételi szerződés a Ptk. 227. § (2) bekezdése alapján semmis, a II-III. r. alperesek sem szerezhettek a Ptk. 117. § (1) bekezdése alapján tulajdonjogot. Az ingatlan-nyilvántartási törvény 62. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint a felperes alappal kérhette a bejegyzés törlését. Az eredeti állapot visszaállítása nem lehetséges, mert az örökhagyó halálával jogképessége megszűnt, a felperes pedig a Ptk. 116. § (1) bekezdése alapján jogosult volt tulajdonjogának bejegyzését kérni. Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy a felperessel szemben a II-III. r. alperesek nem hivatkozhatnak sikerrel arra, hogy ők az ingatlan-nyilvántartásba bízva ellenérték fejében jóhiszeműen szereztek tulajdonjogot, mert az ingatlan-nyilvántartási törvény 5. § (5) bekezdése értelmében ők csak a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem beérkeztét követő három év elteltével részesülnek olyan védelemben, amelynek alapján tulajdonjoguk nem törölhető.
Az ítélet megváltoztatása, a kereset elutasítása iránt az alperesek fellebbeztek.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és az alpereseket másodfokú perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság az ítélet indokolásában - egyebek mellett - kiemelte, hogy az 1997. évi CXLI. törvény (ingatlan-nyilvántartási törvény) közhitelességre vonatkozó szabályai védelemben részesítik az ingatlan-nyilvántartásban bízva jóhiszeműen jogot szerzőket. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen felhívott 62. § (1) bekezdés a) pontja és a 63. §-a az ott meghatározott határidőn belül lehetőséget biztosít a téves bejegyzés folytán sérelmet szenvedő részére az érvénytelen bejegyzés törlésére irányuló kereset megindítására.
A jogerős ítélet ellen a II-III. r. alperesek terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet a jogerős ítélet részbeni hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatásával a felperes törlés iránti keresetének elutasítása és a felperes perköltségben marasztalása iránt. Arra hivatkoztak, hogy az ingatlan-nyilvántartásba bízva jóhiszeműen és ellenérték fejében szerezték meg az ingatlan tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonostól, az Inytv. 5. § (1) bekezdése szerint az ingatlan-nyilvántartás hitelesen tanúsítja a bejegyzett tényeket és jogokat, tulajdonosnak ingatlan esetében az tekinthető, aki tulajdonosként van feltüntetve. Esetükben a Ptk. 365. §-a szerinti adásvételi szerződés minden feltétele megvalósult, ha a közhitelesség másodlagos szerepet kap az ilyen esetek elbírálásánál, akkor a tulajdonszerzés teljesen bizonytalanná válik.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság az alábbi indokok alapján megalapozottnak találta.
I. Téves a perben eljárt bíróságok jogi álláspontja abban, hogy a felperes a II-III. r. alperessel szemben ingatlan-nyilvántartási törlési pert sikerrel indíthatott. Az ítéletekben helyesen felhívott ingatlan-nyilvántartási törvény 62. § (1) bekezdés a) pontja értelmében keresettel kérheti a bejegyzés törlését és az eredeti állapot helyreállítását érvénytelenség címén az, akinek nyilvántartott jogát a bejegyzés sérti. E rendelkezésből következik, hogy a törlési per célja az, hogy a bíróság a sérelmes ingatlan-nyilvántartási bejegyzés törlését és az előző ingatlan-nyilvántartási állapot visszaállítását rendelje el. A per alapja az, hogy a bejegyzés érvénytelen és ilyen per indítására kizárólag az ingatlan-nyilvántartási érdekelt jogosult az, akinek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogát sérti az érvénytelen bejegyzés. A perben nem vitásan a felperesnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett joga a II-III. r. alperesek tulajdonjogának bejegyzését megelőzően nem volt, így nyilvántartott joga sérelmére hivatkozással érvénytelenség címén az alperesek tulajdonjoga törlésére irányuló ingatlan-nyilvántartási per indítására sem jogosult.
II. A felperes perbeli keresete tartalmánál fogva az örökhagyó érvénytelenné vált végrendelete folytán törvényes öröklés jogcímén megszerzett tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésére irányult. A felperes ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzését állította és a Ptk. 116. § (1) bekezdése alapján tartott igényt arra, hogy tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartás feltüntesse. Azaz, a jelen per tulajdoni pernek minősül, tehát arra nem az ingatlan-nyilvántartási perek szabályai az irányadók, de az ingatlan-nyilvántartás szabályainak is jelentősége van.
A felperesnek a tulajdoni igényét a végrendelet érvénytelensége folytán álörökössé vált I. r. alperessel, továbbá az I. r. alperesnek a II-III. r. alperesekkel kötött adásvételi szerződése folytán a II-III. r. alperesekkel szemben is érvényesítenie kellett.
Az ingatlan-nyilvántartási törvény 5. § (1) és (2) bekezdése szerint az ingatlan-nyilvántartás - ha a törvény kivételt nem tesz - a bejegyzett jogok fennállását hitelesen tanúsítja. Az ellenkező bizonyításáig az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jogról vélelmezni kell, hogy az fennáll és az ingatlan-nyilvántartás szerinti tulajdonost illeti meg. Tehát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett jog fennállása mellett vélelem szól (közhitelesség vélelme), ez a vélelem azonban megdönthető és ez az alapja a felperes által indított tulajdoni pernek is. A közhitelesség védelmet nyújt mindazoknak, akiknek joga korábban bejegyzésre került és azoknak is, akik jóhiszemű szerzők (ingatlan-nyilvántartásban bízva) ellenérték fejében szerzők, akivel szemben az ún. ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos sem érvényesítheti jogát (legalábbis az ingatlan-nyilvántartási eljárásban). Az ingatlan-nyilvántartási törvény 5. § (3) bekezdése szerint a jóhiszemű szerző javára az ingatlan-nyilvántartást az ellenkező bizonyításáig az oda bejegyzett jogok, tények tekintetében akkor is helyesnek kell tekinteni, ha az a valóságos bejegyzéstől eltér. Az ingatlan-nyilvántartásban jóhiszemű jogszerzőnek minősül az, aki az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejében szerez tulajdonjogot. A (4) bekezdés értelmében az ingatlan-nyilvántartáson kívül jogot szerző személy nem érvényesítheti megszerzett jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett, illetőleg őt rangsorban megelőző jóhiszemű jogszerzővel szemben.
A felperesnek tehát a jelen polgári perben azt kellett bizonyítania, hogy az ingatlan-nyilvántartáson kívül tulajdonjogot szerzett, ezért a "nemo plus iuris" elve alapján a primus és a sekundus közötti szerződés érvénytelen, továbbá - és ez már az ingatlan-nyilvántartási szabályokból következik -, hogy a későbbi jogszerző, rosszhiszemű vagy ingyenes szerző volt, aminek következtében a felperes tulajdonjoga bejegyezhető.
A végrendelet érvénytelensége folytán az I. r. alperes álörökössé vált, mert a törvényes örökös felperes a Ptk. 673. §-a értelmében az örökhagyó halálának időpontjában tulajdont szerzett a hagyatéki vagyontárgyakon, így a Ptk. 115. §-a alapján tulajdonosi minőségében jogosult volt fellépni, az álörökös felelősségére pedig a Ptk. 193., 195. §-ai szerint a jogalap nélküli birtoklásra vonatkozó szabályok az irányadók. Annyiban helyes a jogerős ítélet jogi álláspontja, hogy az álörökössé vált I. r. alperes a "nemo plus iuris" elve alapján az ingatlant nem adhatta volna el. A felperes azonban a perben azt meg sem kísérelte bizonyítani, hogy a II-III. r. alperesek rosszhiszemű, vagy a szerződés tartalmával szemben ingyenes szerzők lennének, aminek következtében a felperes tulajdonjoga velük szemben bejegyezhető lenne. A vélelem ezért nem dőlt meg, a II-III. r. alperes jóhiszemű és visszterhes szerző volt, őket a közhitelesség védi, tulajdonjoguk megtámadhatatlanná vált. Más kérdés az, hogy az ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonos az álörökössel szemben kötelmi jellegű - elévülő - kártérítést követelhetne, ilyen jellegű igényt azonban a felperes a perben nem érvényesített.
A kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezése jogszabályt sért, a döntéshez szükséges adatok azonban megállapíthatók voltak, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkező rész szerint, a jogszabálynak megfelelően döntve, a felperesnek a tulajdonjog bejegyzésére irányuló keresetét elutasította (Legf. Bír. Pfv. II.20.028/2002. szám).
A felperesi jogelőd és az alperes 1988. augusztus 17-én ajándékozási szerződésként elnevezett szerződést kötöttek. E szerint a felperesi jogelőd - mint ajándékozó - a szerződés mellékletét képező műtárgyjegyzékben felsorolt tárgyakat ajándékul adta a megyei múzeumok igazgatósága megajándékozottnak. Az ajándékozó által kikötött feltételek szerint az emléktárgyakat az általa megjelölt múzeumban kell elhelyezni, nyilvántartásba venni, azoknak együtt kell maradni és kivételes esetben a múzeumi törvény előírásai szerint múzeumi kiállításra használhatók fel. A megajándékozott - jogutódjára is kiterjedően - kötelezettséget vállalt arra, hogy az ajándékozott tárgyakat történeti gyűjteményben elhelyezi, nyilvántartásba vételéről és megőrzéséről a múzeumi törvény és végrehajtási utasítása szerint gondoskodik. A műtárgyak állagáról, szükség esetén azok restaurálásáról gondoskodik és kiállításakor az ajándékozó nevét feltünteti. A szerződés 4. pontja szerint a szerződéssel a múzeumi szervezet a műtárgyakra tulajdonjogot nem szerez, azokat csak használatba veszi át. A tárgyak tulajdonjogát csak az ajándékozó halála után szerzi meg, minden további intézkedés és jogi cselekmény nélkül. Rögzítették a felek továbbá, hogy a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. ajándékozásra, valamint letétre vonatkozó rendelkezései az irányadók. A szerződést csak a szerződő felek írták alá.
A szerződés alapján az 1991. október 15-i műtárgy-jegyzék szerint 81 tétel alatt felvett 102 db - zömében ezüst - tárgy került az alperes birtokába, melynek értéke a felek egyező előadása szerint 1 000 000 forint.
A felperesi jogelőd, majd a felperes keresetében elsődlegesen arra hivatkozott, hogy az adott szerződés a Ptk. 659. § (1) bekezdése szerinti halál esetére szóló ajándékozásnak minősül, és az alaki érvénytelenségben szenved, mert a tanúk aláírása hiányzik, ezért az eredeti állapot helyreállítását kérték. Másodlagosan az ajándékozó rászorultsága okából követelték vissza az ajándékot, majd a jogutód az eljárás során e kérelmet nem tartotta fenn.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, védekezése szerint élők közötti ajándékozási szerződést kötöttek.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a felek ajándékozási szerződést kötöttek oly módon, hogy a tulajdonjog részjogosítványait felbontották. Az alperes a tulajdonjog egyik elemét, a használati jogot korábban, a szerződés megkötésével megszerezte, míg a másik elem: a rendelkezés joga egy későbbi időpontban a felperesi jogelőd halálával minden további jogi intézkedés nélkül bekövetkezett. Mivel a felek között ajándékozási szerződés jött létre, arra nem vonatkoznak a Ptk. 659. § (1) bekezdése szerint az öröklési szerződésre előírt alakiságok, ezért a szerződés érvényes.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a megállapított tényállással és jogi döntéssel egyetértett. A fellebbezés alapján kiemelte, hogy a jogirodalom és az azon alapuló bírói gyakorlat szerint nem halál esetére szóló ajándékozás az, amely az örökhagyó életében foganatba megy és az sem, amelyben az ajándék átadására vonatkozó kötelezettség az ajándékozó halálának időpontjában jár ugyan le, de az ajándékozás hatályosságának nem feltétele, hogy a megajándékozott az ajándékozót túlélje. A túlélés feltételének ugyanis a szerződésből egyértelműen ki kell tűnnie. Az adott esetben e feltétel a szerződésben nem szerepel, a felek mindössze a tulajdonjog megszerzését kötötték az örökhagyó halálának időpontjához, ezért közöttük ajándékozási szerződés jött létre, amely alaki hibában nem szenved.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezésével a keresetének való helytadás iránt.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet az érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, ellentétes a Ptk. 659. § (1) bekezdésében foglaltakkal, és az eljárt bíróságok a szerződést a Ptk. 207. § (1) bekezdésében írtakkal ellentétesen értelmezték.
A felülvizsgálati kérelem indokolása szerint az eset körülményeinek körültekintő vizsgálata alapján megállapítható, hogy a felek a szerződést azzal a feltétellel kötötték, hogy a megajándékozott az ajándékozót "túléli". A szerződésből kétségtelenül kitűnik, hogy az emléktárgyakat az ajándékozó életében csak használatra veszi át a megajándékozott, és a tulajdonszerzés csak az ajándékozó halával következik be. E szerződési kitétel magába foglalja azt a feltételt is, hogy mindez csak akkor következik be, ha a megajándékozott az ajándékozót túléli. Ebből az is következik, hogy ha a megajándékozott az ajándékozó életében jogutód nélkül megszűnik, a tárgyak az ajándékozó birtokába kerültek volna vissza. A szerződő felek valódi akaratát vizsgálva az állapítható meg, hogy az ajándékozó azért kötötte ki, hogy a megajándékozott a tárgyakat életében csak birtokba vehesse, hogy szükség esetén azokat visszaigényelje. Ez pedig azt is jelenti, hogy a túlélés a tulajdonváltozás egyenes feltétele.
A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak. Álláspontját a következőkkel indokolta.
A jogvita elbírálása során annak megítélése volt szükséges, hogy a felperesi jogelőd és az alperes között létrejött szerződés végintézkedésnek, vagy élők közötti ajándékozásnak minősül-e.
A halál esetére szóló ajándékozás fogalmát a Ptk. 659. §-a határozza meg. Eszerint, ha az ajándékozás azzal a feltétellel történt, hogy a megajándékozott az ajándékozót túléli, a szerződésre az ajándékozás szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szerződés alakiságaira az öröklési szerződés alakiságai az irányadók. Halál esetére szóló ajándékozás csak olyan juttatásra érvényes, amely végrendelet esetében hagyománynak minősülne, azaz: a Ptk. 636. § (3) bekezdés szerint a részesítettnek juttatott érték nem minősül a hagyaték jelentős részének, és a részesítettnek a hagyatéki terhek viselésében osztoznia nem kell.
1. A "túlélés" jogszabályi feltétele az adott esetben - tekintve, hogy az alperes nem természetes személy - nyilvánvalóan akként értelmezendő, hogy az örökhagyó halálakor "létező" jogi személynek kell lennie. A Ptk. ugyanis arra vonatkozóan kizáró rendelkezést nem tartalmaz, hogy jogi személy a Ptk. 659. § szerinti végintézkedésben részesített nem lehet. A felek által kötött szerződés tartalma - miként azt az eljárt bíróságok megállapították - a halál esetére szóló ajándékozás e lényeges feltételét nem tartalmazza.
Az élők közötti ajándékozási szerződés (Ptk. 579. §) szerint az ajándékozó a saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni juttatásra köteles. A szerződési szabadság elvéből következően a szerződő felek szerződésük hatályának beálltát bizonytalan jövőbeli eseménytől is függővé tehetik - így nincs akadálya annak, hogy a Ptk. 228. § (1) bekezdés szerint az ajándékozáson alapuló tulajdonjog átszállásának feltételéül az örökhagyó halálának időpontját határozzák meg. Ez az időhatározás képezte elsősorban a felek eltérő perbeli álláspontjának alapját.
Az ajándékozási szerződés alapján a megajándékozott jogutódja az örökhagyó halálakor akkor is követelheti az ajándék tárgyát, ha a megajándékozott az örökhagyó előtt halna meg, illetve a tulajdonjog megszerzésére időhatározás esetén is hivatkozhatna. A túlélés feltételéhez kötött halál esetére szóló ajándékozás esetében erre lehetőség nincs, mert az örökhagyó előtt elhunyt megajándékozott "kiesik" az öröklésből, így az ajándék tekintetében az örökhagyó egyéb végintézkedése hiányában törvényes öröklésnek lesz helye, mert az hagyatéknak minősül.
A perbeli esetben azon kívül, hogy a felek szerződése következetesen "ajándékozó" és "ajándékozott" kifejezéseket tartalmazza, a megajándékozott jogutódaira vonatkozó szerződési feltételeket is tartalmaz. E megállapodásból pedig az következik, hogy a felek a szerződéskötéskor az alperesi "túlélés" hiányával, azaz az örökhagyó halálakori "megszűnés" esetével is számoltak, a juttatás tehát nem halál esetére szóló ajándékozásnak, hanem a tulajdonjog átszállását illető időhatározást tartalmazó, de élők közötti ajándékozási szerződésnek minősül, amit a szerződés 4. pontjában foglalt "minden további intézkedés és jogi cselekmény nélkül"-i tulajdonjog megszerzésére vonatkozó szerződési kitétel is igazol.
2. A perbeli szerződés tartalmából következően az alperes hagyatéki terhek viselésére nem köteles, enynyiben a juttatás hagyománynak minősülne, de a műtárgyak peres felek által nem vitatott 1 000 000 forintos értékét az örökhagyó hagyatéka átadására vonatkozó végzés szerint 100 000 forintot alig meghaladó hagyatékhoz viszonyítva hagyománynak sem lett volna minősíthető.
A perbeli szerződésre ezért a Ptk. 656. §-ban írt az öröklési szerződés alakiságaira vonatkozó szabály nem volt alkalmazandó, az a felperes által hivatkozott okból nem érvénytelen.
A fenti indokbeli kiegészítéssel a jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan nem jogszabálysértő, a Legfelsőbb Bíróság ezért azt hatályában fenntartotta (Legf. Bír. Pfv.II.20.770/2003. szám). ■
Visszaugrás
