Jelen tanulmányom két - a címbeli kontraktus kifejtéséhez kapcsolódó - alapvetés
- a szerződési környezet jellemzése, és
- az állam/önkormányzat szerződő félkénti megjelenése
kifejtését követően, a rendelkezése álló közzétett bírói döntések alapján a támogatási szerződés jellemvonásainak feltérképezésére tesz kísérletet.
A piacgazdaság kialakulása és jelenségei - melyek a XIX. századi nagy természetjogi kódexek deklarálta szerződési szabadságra visszavezethető jogi "képződményeket" eredményezték - a Polgári Törvénykönyv szabályozási kereteit szétfeszítik:
- az üzletszerű gazdálkodás (a rendszeres jellegű termelő, szolgáltató, kereskedelmi tevékenység folytatása nyereségszerzés érdekében), a tömegméretű vagyoni és árukapcsolatok, a nagyméretű beruházások, a nemzeti határokat átlépő jogügyleti viszonyok újabb és újabb szerződések meghonosodását és alkalmazását tették lehetővé, valamint
- a hagyományosan intézményesült szerződési alaptípusokat meghaladó, új szerződési technikák jelentek meg: egységesítésre, standardizálásra irányuló (lásd: lízing-, faktoring-szerződés), illetve túl részletező, önszabályozó jellegű megállapodások (lásd: szindikátusi szerződés).
Éppen ezért a szerződések tipizálásának jelentősége abban rejlik, hogy a kontraktusra alkalmazandó jog eldöntése céljából szükséges a megállapodásokat egy meghatározott szempontrendszer szerint megállapított kategóriákba besorolni. Egy szerződés típusának eldöntésénél nem a szerződő felek által adott elnevezés, és nem a felek szóhasználata a meghatározó, hanem a kontraktus tartalmából és fogalmi elemeiből kell kiindulnunk a Ptk. szerződésekre vonatkozó közös és speciális szabályai alapján.
A magánjogi szerződéseket nevesített és nevesítetlen megállapodásokra tudjuk bontani: a nevesített szerződések közé a tipikus és atipikus, a nevesítetlenek közé a vegyes és a de facto innominát kontraktusok tartoznak.
A tipikus nevesített szerződések azok, amelyek megtalálhatóak a Polgári Törvénykönyv Negyedik rész (A kötelmi jog) III. címében (Egyes szerződések).
A XX. század végén Magyarországon jelentkező gazdasági és joggyakorlati változások hívták életre az atipikus - a Polgári Törvénykönyvben nevesített kontraktusoktól eltérő - szerződések csoportját. Ezekre a szerződéses jogviszonyokra jellemző, hogy:
- az atipikus megállapodásoknak általában nincs magyar elnevezésük, hanem idegen eredetű nevük van (pl.: lízingszerződés, franchise-szerződés, koncessziós szerződés, szindikátusi szerződés, licenciaszerződés), vagy bonyolult, a jogviszony lényegét nem a legprecízebben kifejező megjelölések (pl.: konzorciós szerződés, mint a fogyasztói csoportban való részvételre irányuló kontraktus; timesharing-szerződés, mint a szálláshelyek időben megosztott használati jogának megszerzésére irányuló szerződés) alatt lettek szabályozva;
- a magyar Polgári Törvénykönyv "Egyes szerződések" (Negyedik rész, III. cím) része nem rendelkezik az atipikus kontraktusokról, nem sorolhatóak az itt nevesített szerződéstípusokba. Megjegyzendő, hogy ez az ismérv viszonylagos: a Ptk. módosítása, újrakodifikálása e tekintetben új helyzetet teremt hatályba lépése után (lásd: az önálló kereskedelmi ügynöki szerződés vonatkozásában);
- az atipikus szerződések szabályainak kialakulásánál és kialakításánál fontos szerepe volt a külföldi gyakorlati és jogalkotási mintáknak, valamint a hazai szokásoknak (például a timesharing-szerződés üdülőszövetkezeti formára épülő konstrukciója). Egy évtized vagy akár néhány év alatt az így kialakult jogi konstrukciók letisztultak és jogi szabályozást nyertek;
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
